*Eleinte úgy látszik, szavai csak süket fülekre találnak. Jó néhány lélegzetvételnyi ideig csak ül, mereszti a szemét a félhomályba, hallgatózik, hogy a férfi áthelyezkedik az ágyra - mellé - vagy sem. Végül beletörődően sóhajt és alváshoz készülődik, de még mindig úgy helyezkedik, hogy elférjen még egy ember az ágyban.
Nő benne a szorongó érzés, arra gondol, hogy mi lesz holnap. Ha el is mennek arra a 'szörnyvadászatra', valószínűleg eléggé kellemetlen lesz úgy, hogy mindketten ennyire ellenszenvesen viseltetnek egymás iránt. Pedig elég félreértés szaga is van a dolognak... De Quae nem is tudja, mit kéne csinálnia? Vagy mondania. Minden erejével azon van, hogy ne is kelljen úgy éreznie magát, mint egy szajha, aki az összes férfi ölébe odaédesgeti magát, de ne is viselkedjen úgy, mint egy sárkány. Még a végén arra a következtetésre jutnának, hogy egyáltalán nem érdeklődik a férfiak iránt, pedig a valóságban létezik ilyen vágy valahol, csak nagyon mélyen elnyomva, elrejtve. De hát ő se nem szónok, se prédikátor, kérdéses, hogy a következő szavaival nem javít a helyzeten, hanem ront. Ezért inkább csöndbe burkolózik. Talán csak ki kéne aludni, talán holnap jobb lesz.
De hirtelen, mikor zajt hall a szobának arról a részéről, ahol a vörösnek kell lennie, felélénkülve pillant fel. Oldalra fordul és érdeklődő tekintettel követi a mozdulatait, majd hallgatja végig a szavait. Úgy tesz, mintha első mondatai nem jutottak volna el hozzá, ám nagyon is hallotta és jól bevéste az emlékezetébe.*
- Akkor valóban messze van. *Kissé meglepődik, akkor tényleg nem kis délutáni kirándulásra mennek.* - De én biztosan nem fogom magunkat hátráltatni. A saját lovam, ha nem is egy csatamén, de megbízható és jól bírja a nehéz terepet. *Viszi tovább a beszélgetést egy igazán semmisnek mondható témával.* - Nos, valóban nem áll szándékomban a szabad ég alatt éjszakázni. *És végül nem hagyhatja ki a szokásos csikelődését, azzal az egyedi éllel a hangjában.* - Bár biztos vagyok benne, hogy roppant romantikus lenne a csillagok alatt... *Rövid mosoly követi a megjegyzést, ami talán nem is látszik a sötétben, de anélkül is nyílvánvaló, hogy ezt sem gondolta komolyan, ahogy a legtöbb látszólagos sértést. Ha valakit meg akar bántani, akkor a kardjával beszél, szavai ártalmatlanok.*
- Mellesleg... Ha még akarunk pár órácskát pihenni és szerintem határozottan szükségünk lesz rá, akkor ideje lenne. *Veti fel szelíd hangon és nem lehet meghazudtolni, amit állít. Abban az esetben, ha elfogy a szó, beáll a csönd, ő egyre inkább elhelyezkedik, hat rá a vízszintes állapot, a kényelem, a jó illatok, a fürdő, ezeknek eredményeként egyre gyakrabban le-lecsukódnak a szemei és elnyomja az álom.*