//Második szál//
//Taitos//
*Csak felvonja a vállait, az ő fejében tényleg nem fordult meg, hogy a duda ezt is jelenthetné - hát kövezze meg! A könyvek ritkán dolgoznak szlengekkel és itt a ritka szó alatt a sohát érti, egyetlen tanítómestere a városi forgatag volt. Ott meg nem mellékelnek az emberekhez szótárat.*
- Akkor a nők rosszabbik felével találkozol. *Válaszolja két falat között, de ezt nem fejti ki, inkább a másik témára tér rá. Hogy tetszett-e neki a műsor? Felpillant a plafonra egy másodpercre, majd mielőtt a kanalat ismét a szájába tenné, csak ennyit mond:* Elsöprő élmény volt.
*Ami aztán jelenthet jót is, rosszat is, pontosan tisztában van vele. Elvégre Taitos is mondta, hogy milyen remekül kitanulta az illem mesterségét, hát tessék, első kézből tapasztalhatja annak hatását.*
- Egyik történetet sem ismerem eléggé annyira, hogy el tudjam mondani. *A mézsörhöz nyúl és belekortyol. Egyáltalán nem szereti a sört, bár ez még a jobbik változata, de nem fintorog. Vagy csak igyekszik nagyon kicsit tenni azt. Az alkohol az alkohol, minél több lesz benne, annál kevésbé érdekli majd az íze.*
- Mesélhetek másikat. *Teszi hozzá, hiszen az efféle kalandornépséget mindig szórakoztatni kell valami történéssel.* Nem annyira izgalmas, mint egy beszélő kalapé, inkább gyerekmese. *Bocsátja előre.*
- Volt a Gazdagnegyedben három testvér, s annak négy barátjuk. Hét apró gyerek: nagyon veszélyes szám, főleg a szülők árgus felügyelete nélkül. *Koccan egyet a kanál, ahogy azt ismét a levesbe meríti.* Egy bágyadt reggelen, mikor minden játék unalmas volt már, új ötlettel álltak elő. A negyed peremén állt egy ház, sötét, komor és néma. Függönyei elhúzva, tulajdonosa élő vagy holt, senki sem tudta. *Vigyora kiszélesedik, hiszen kezd pontosan olyanná válni a helyzet, mintha egy, a szereplőkkel megegyező korú fiúnak mesélne. Talán nem is bánja a mágus, hiszen maga a történet úgysem epikus, nem is lehetne az a városon belül - ráadásul átélhetett már elég komolyságot ahhoz, hogy most valami könnyedebbel találkozzon.*
- Mit minden, aminek nem kéne, piszkálta a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját. Már régóta fűztek-formáltak róla egy történetet, hogy egy nagy hatalmú mágus él odabent és egy varázslatos kő tartja a négy fal között, amitől nem tud kiszabadulni. Ezen a reggelen a gyerekek a legkisebbhez fordultak, tudván, hogy az milyen büszke a merészségére és milyen önfejű, és azt mondták neki: ha bemegy és elhozza nekik a bilincsbe verő varázskövet, akkor fognak neki egy békát. *Ugyanezzel a sejtelmes hanggal hozzáteszi:* A gazdagnegyedbeli gyerekek nem túl felvilágosultak a mágikus tárgyak piaci értékéről.
*Két-három falatot ezután leküld, hiszen nem akarja, hogy a leves kihűljön.*
- A legkisebb persze, bár békára volt a legkevesebb szüksége, hajtotta a bátorság és a bizonyítási vágy, úgyhogy azonnal felkapaszkodott a kerítésen. Arccal a földre érkezett a túloldalon mondjuk, de ezt nem mondta el a többieknek... *Söréhez nyúl.* Kinyitotta az egyik ablakot, félrehúzta a függönyt és bemászott a házba. A gyerekek aztán vártak és füleltek... De a házból egy árva hang nem sok, de annyi sem jött és hiába ültek ott egy órát vagy kettőt, a legkisebb utána csak nem került elő. *Beleiszik a sörbe. Hátha már most unja a városi anekdotát a férfi, akkor még van ideje most félbehagyni és csak kevés keserű szájízt hagyni az elvesztegetett percek miatt.*
A hozzászólás írója (Ninoryn Marlowa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.03.29 11:40:46