//Ydriss, Kharasshi//
*Le sem tagadhatná, hogy jobban érzi magát. Azért a lehetséges jövő képeitől nem szakadt el teljesen, újra és újra gondolatai közé fészkeli még a mi lesz, hogyan tovább kérdéskör, de már nem dermeszti meg jeges markával.
Ez persze nem ugyan az a kis vörös, aki gondtalan és önfeledt tüneménye volt az erdők mélyének, az talán annyira elveszett, hogy elő sem kerül többé. De valami hasonló kezd a felszínre kerülni, aki viszont jobban boldogul az ismeretlenben.
Huncut mosoly fut át ajkain a sok víz említésére. mintha értené, tudná, mire is céloz Kharasshi. Ám mivel egy fontos kérdésre szeretne választ kapni, nem csap le a kínálkozó élcelődés lehetőségre.
Az ellenszerrel kapcsolatos választ kíváncsian várja. Nem bánja, ha nem útközben beszélik meg, így hát nem is nyúl a kilincs után.
Azon ritka pillanatok egyikéhez érkezik, mikor úgy tűnik, a mélységi nem találja a szavakat. Tűnődése némileg aggodalomba csap át, tekintete egyre inkább Kharasshin függ.
Nincs nálam az ellenszer. Néhány egyszerű szó elég ahhoz, hogy szívverése egy pillanatra kihagyjon. Mintha az idő is megfagyna, ahogy a jeges rémület alattomosan kúszik bensőjében. A rémület már-már kezd kiülni tekintetébe, vonásaira, csak hogy a folytatás teljes döbbenetté változtassa. Nincs méreg, és soha nem is volt. A világ mintha hirtelen megfordult volna. Egyértelmű és félre érthetetlen szavak és helyzet, mégis jó néhány pillanatba beletelik, mire felfogja, és egyáltalán leülepedik benne.
Mogyi, a szeretett kanca nincs veszélyben, nem is fenyegette semmi az életét. A harag szikrái máris kezdenek lobbanni a lelkében. Amit el kellett tűrnie, a kegyetlen játékok, mind a semmiért lettek volna? Nem, ez így nem igaz. Vegyes, ellentétes érzelmek keltenek benne óriási vihart.
Elfordul a hímtől, tesz néhány tétova lépést jobbra, majd balra. Ezt még néhányszor megismétli, mielőtt visszafordulna a hím felé, tekintetéből nem lehet olvasni, csupán ajkán látni egy csalódott mosolyt.
Tudhatta volna. Lova nem ostoba, megérezte volna a mérget, ha lett volna, és nem fogadta volna el az almát. A féltés azonban jóval erősebbnek bizonyult a józan észnél. Ravasz. Alattomos. A mélységi jól keverte a kártyákat, és jól is játszotta ki őket. Ismét bebizonyosodott, hogy mennyire ostoba is, és hogy mennyire nem ismeri az itteni játékszabályokat.*
- Ügyes. És a méreg tökéletesen hatott. *Sóhajt lemondóan. Nem nyugodt, és feltehetően nem felejtette el a szavak súlyát és azok jelentését, a haragnak mégsem adnak elég erőt ahhoz, hogy eluralkodjon a lányon. Elfordul, és az ajtó felé indul lassú léptekkel. Kimerültnek érzi magát, de ez már nem a kellemes fajtából való.*
- Miért mentél el ilyen messzire már akkor? *Kérdezi még halkan, de nem fordul Kharasshi felé.*