Nincs játékban - Szálláshely
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Szálláshely | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 109 (2161. - 2180. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3351-3370
2180. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2015-07-12 02:33:56
Üzenet elküldve: 2015-07-12 02:33:56
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 309
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 309
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Yina Armina//
*Reggel hajnalban kel, mint szokása. Mosdás után felölti a ruháit, aztán indul is, hogy leszervezze az esküvőt. Tegnap mielőtt a szobába ért volna elmondta Yinának, hogy tegye nagyon gazdaggá a kereskedőt, mert legalább egy hétre való ruhát kel megvennie, hogy elég legyen az úton és kezdetnek, majd otthon. Persze az esküvői ruhát is meg kell vennie és az ékszereket, díszeket és minden mást, amire csak szüksége lehet. Hagyot nála bőven aranyat, hogy kifizesse bármit is vesz. Elmondta, hogy nincs miért aggódjon. Egyszerű szertartás lesz, amihez egy szerzetest fog keresni. A Templomkert pont ideális helyszín lesz hozzá és megkér útközben két embert, vagy a templomkertben dolgozó munkásokat, hogy tanúsítsák, majd a házasságkötés létrejöttét. A szerzetes kiadja, majd a pergament utána, így a legegyszerűbb és a leggyorsabb. Hamar a templomkert felé veszi az irányt, de kilépve a szobájából még megáll és tenyerét óvatosan az ajtóra támassza, amely mögött a lány alszik, hogy érezze a kemény fát tenyere alatt.*
~Yina Braxtonnal Úrhölgy... ma este már itt alszunk együtt, az égiek adják, hogy a kedvedben tudjak járni.~
*Nem tudja mi ez a hirtelen támadt nyugtalanság, de tény, hogy amikor lefelé veszi gyors iramban a lépcsőfokokat a szíve egy kicsit szaporábban ver. A ruhaárus két segítővel és felpakolva lép be éppen az ajtón, amikor ő elindul.*
-Jó reggelt! Kérem mondja meg a kisasszonynak, hogy amikor a nap delelőre ért várom a Templomkertben. Jöjjön maga is oda, hogy tanúsítsa a házasságunkat és gazdagon megjutalmazom, majd érte.
*A jóember persze sűrűn bólogat, neki is mint a lánynak valószínűleg ez eddigi élete legnagyobb üzlete. Némi hálálkodás után, amikor az eladó már a lány ajtaján kopogtat, kisiet az ajtón a templom felé.*
A hozzászólás írója (Loganorr Braxtonnar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.07.12 02:37:48
*Reggel hajnalban kel, mint szokása. Mosdás után felölti a ruháit, aztán indul is, hogy leszervezze az esküvőt. Tegnap mielőtt a szobába ért volna elmondta Yinának, hogy tegye nagyon gazdaggá a kereskedőt, mert legalább egy hétre való ruhát kel megvennie, hogy elég legyen az úton és kezdetnek, majd otthon. Persze az esküvői ruhát is meg kell vennie és az ékszereket, díszeket és minden mást, amire csak szüksége lehet. Hagyot nála bőven aranyat, hogy kifizesse bármit is vesz. Elmondta, hogy nincs miért aggódjon. Egyszerű szertartás lesz, amihez egy szerzetest fog keresni. A Templomkert pont ideális helyszín lesz hozzá és megkér útközben két embert, vagy a templomkertben dolgozó munkásokat, hogy tanúsítsák, majd a házasságkötés létrejöttét. A szerzetes kiadja, majd a pergament utána, így a legegyszerűbb és a leggyorsabb. Hamar a templomkert felé veszi az irányt, de kilépve a szobájából még megáll és tenyerét óvatosan az ajtóra támassza, amely mögött a lány alszik, hogy érezze a kemény fát tenyere alatt.*
~Yina Braxtonnal Úrhölgy... ma este már itt alszunk együtt, az égiek adják, hogy a kedvedben tudjak járni.~
*Nem tudja mi ez a hirtelen támadt nyugtalanság, de tény, hogy amikor lefelé veszi gyors iramban a lépcsőfokokat a szíve egy kicsit szaporábban ver. A ruhaárus két segítővel és felpakolva lép be éppen az ajtón, amikor ő elindul.*
-Jó reggelt! Kérem mondja meg a kisasszonynak, hogy amikor a nap delelőre ért várom a Templomkertben. Jöjjön maga is oda, hogy tanúsítsa a házasságunkat és gazdagon megjutalmazom, majd érte.
*A jóember persze sűrűn bólogat, neki is mint a lánynak valószínűleg ez eddigi élete legnagyobb üzlete. Némi hálálkodás után, amikor az eladó már a lány ajtaján kopogtat, kisiet az ajtón a templom felé.*
A hozzászólás írója (Loganorr Braxtonnar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.07.12 02:37:48
2179. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2015-07-11 22:37:45
Üzenet elküldve: 2015-07-11 22:37:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
// Riniya //
* Azért annyira nem vette a szívére a kis csipkelődést. Magában meg is mosolyogja a választ. Megint az a sejtelmesség... Látszik, hogy régóta műveli a jósok szakmáját. A hosszú idők alatt egész rutinossá válhatott benne. Legalábbis Yarrod agyán egyből ez a gondolat fut át a sok egyéb megmagyarázhatatlanság mellett.*
- Helyes! Akkor majd megfejtem én! Szeretem a kihívásokat. * Vállalkozik kedélyesen a nehéz feladatra, de inkább csak humorizál kijelentésével, hiszen az lehetetlen feladvány volna. Meg úgy általában a nők megfejtése meghaladja képességeit, pedig elég állhatatos természetű. A lovagrend, kódex, harc hármasban kimerül minden tudása, s erre csak nemrég jött rá, hogy bővítenie kellene más irányba is. Az ablakon befújó szél megmozgatja az asztalon égő gyertya lángját, éppen hogy csak nem oltva el azt. A mozgó fény a falra vetíti az ablak előtt álló páros árnyékát, mely keresztezi egymást. Yarrod egy darabig elidőzik rajtuk tekintetével, majd visszafordul, hallva a kuncogást. Hogy mi érdekli őt jelen pillanatban azt még ő sem tisztázta le magában teljesen. A kérdésre nem is felel, de tekintete, még ha leplezni is próbálja elárulja, hogy mi tölti ki gondolatait: Ő.*
- A vándor nem élhet meg csak a vándorlásból. Valami munka is kell, amivel megszerzem a kenyérrevalót. Egy ilyen dög fejéért kétezer aranyat adnak, ami azt jelenti, hogy még egy kisebb házat is tudnék venni belőle magamnak.
* Az volna csak az öröm, bár nem tudja elképzelni magát, hogy letelepszik hosszabb időre. Talán épp itt lenne az ideje.*
- Mármint ne értsd félre, kedvelem ezt az életmódot, de... Néha jó érzés lenne, ha azt mondhatnám egy helyre, hogy hazajöttem. Hisz mindenki vágyik az otthon melegére, nem igaz? * Kérdi kíváncsi fénnyel zöld íriszeiben. A legörbült ajkak látványán arcán újból megjelennek a mosolygödröcskék, de olyan gyorsan illannak tova, mint Rininek. A lány hátrálni kezd, mikor ő közeledni, s minden megtett lépéssel egyre sürgetőbbnek érzi, hogy megérintse. Jobb tenyerével kitámaszt mellette a falon, míg baljával a lány tincsei felé nyúlna, de a mozdulatot csak félig hajtja végre. Vörös, mint Selyse haja volt. Arcának emléke már egyre haloványabb, félő, hogy nemsokára teljesen feledésbe merül.*
- Nem talált. Most erre vágyom inkább. * Suttogja egészen közelről, hogy a másik még a leheletét is érezheti bőrén. Több nem is kell neki, lassan előrehajolva megszünteti a köztük lévő maradék kis távolságot is, s ajkait ráérősen mozgatva az lányéhoz tapasztja. Nyelvével finoman végigsimítva próbál behatolni. Saját nehéz teste hozzáfeszül Riniéhez balja, pedig végigsimít a lány karján lefelé, hogy aztán a lába alá nyúlva kissé felemelje. Csak most jön a felismerés, hogy milyen rég vágyott már erre. Rininek kell elszakadnia, mert Yarrod nem fog, csak akkor, mikor már mindketten a levegőért kapkodnának.*
* Azért annyira nem vette a szívére a kis csipkelődést. Magában meg is mosolyogja a választ. Megint az a sejtelmesség... Látszik, hogy régóta műveli a jósok szakmáját. A hosszú idők alatt egész rutinossá válhatott benne. Legalábbis Yarrod agyán egyből ez a gondolat fut át a sok egyéb megmagyarázhatatlanság mellett.*
- Helyes! Akkor majd megfejtem én! Szeretem a kihívásokat. * Vállalkozik kedélyesen a nehéz feladatra, de inkább csak humorizál kijelentésével, hiszen az lehetetlen feladvány volna. Meg úgy általában a nők megfejtése meghaladja képességeit, pedig elég állhatatos természetű. A lovagrend, kódex, harc hármasban kimerül minden tudása, s erre csak nemrég jött rá, hogy bővítenie kellene más irányba is. Az ablakon befújó szél megmozgatja az asztalon égő gyertya lángját, éppen hogy csak nem oltva el azt. A mozgó fény a falra vetíti az ablak előtt álló páros árnyékát, mely keresztezi egymást. Yarrod egy darabig elidőzik rajtuk tekintetével, majd visszafordul, hallva a kuncogást. Hogy mi érdekli őt jelen pillanatban azt még ő sem tisztázta le magában teljesen. A kérdésre nem is felel, de tekintete, még ha leplezni is próbálja elárulja, hogy mi tölti ki gondolatait: Ő.*
- A vándor nem élhet meg csak a vándorlásból. Valami munka is kell, amivel megszerzem a kenyérrevalót. Egy ilyen dög fejéért kétezer aranyat adnak, ami azt jelenti, hogy még egy kisebb házat is tudnék venni belőle magamnak.
* Az volna csak az öröm, bár nem tudja elképzelni magát, hogy letelepszik hosszabb időre. Talán épp itt lenne az ideje.*
- Mármint ne értsd félre, kedvelem ezt az életmódot, de... Néha jó érzés lenne, ha azt mondhatnám egy helyre, hogy hazajöttem. Hisz mindenki vágyik az otthon melegére, nem igaz? * Kérdi kíváncsi fénnyel zöld íriszeiben. A legörbült ajkak látványán arcán újból megjelennek a mosolygödröcskék, de olyan gyorsan illannak tova, mint Rininek. A lány hátrálni kezd, mikor ő közeledni, s minden megtett lépéssel egyre sürgetőbbnek érzi, hogy megérintse. Jobb tenyerével kitámaszt mellette a falon, míg baljával a lány tincsei felé nyúlna, de a mozdulatot csak félig hajtja végre. Vörös, mint Selyse haja volt. Arcának emléke már egyre haloványabb, félő, hogy nemsokára teljesen feledésbe merül.*
- Nem talált. Most erre vágyom inkább. * Suttogja egészen közelről, hogy a másik még a leheletét is érezheti bőrén. Több nem is kell neki, lassan előrehajolva megszünteti a köztük lévő maradék kis távolságot is, s ajkait ráérősen mozgatva az lányéhoz tapasztja. Nyelvével finoman végigsimítva próbál behatolni. Saját nehéz teste hozzáfeszül Riniéhez balja, pedig végigsimít a lány karján lefelé, hogy aztán a lába alá nyúlva kissé felemelje. Csak most jön a felismerés, hogy milyen rég vágyott már erre. Rininek kell elszakadnia, mert Yarrod nem fog, csak akkor, mikor már mindketten a levegőért kapkodnának.*
2178. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2015-07-11 20:34:26
Üzenet elküldve: 2015-07-11 20:34:26
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Yarrod //
* Ahogy rá is kérdez a sértés félére őszintén el kell gondolkodnia. Igazából nem is gondolta azt a bugyutát őszintén, csak egy hirtelen felhozott élcelődésként kapott a szón.*
- Egy jósnő sosem árulhatja el a titkát.
*Kacsint rá kuncogva, majd smaragd szemeivel most a szoba félhomályát kezdi fürkészni. A kint doboló eső, mely megtöri a teljes csendet, a kellemes, nem túlzásba vitt melegsége a szobának, a beszűrődő hűs fuvallatok egész meghitté teszik a pillanatot, mely alatt a szíve furcsa mód hevesen kezd kalapálni. Valahogy egyre nehezebben tudja szemeit a férfin tartani anélkül, hogy ne érezze magát hirtelen zavarban.*
- És mégis mi érdekel most téged? Ahogy kivettem a szavaitokból jó feladatnak tartjátok a sárkányvadászatot.
*Az ajkába harapva dől kissé az ablak keretének. Egyre nehezebben viseli el a dörömbölést, amely készül szétfeszíteni mellkasát. Egyre szaporábban szuszog, s időnként, mintha arca is lángokba borulna. Szerencsére kicsit észhez téríti, ahogy újra szóba kerül a szárnyas ficsúr. S a férfi megjegyzésén akaratlanul is felnevet.*
- Mégis miért aggódjak miattad? Nagyfiú vagy már, nem igaz? Meg amúgy is Riku igencsak goromba volt velem. Ha kiderül, hogy közöm van az újdonsült kis barátja sárkány általi felhalásához szerinted mit kell majd kiállnom miatta?
*Görbülnek is le ajkai, mint egy megbántott kisgyereknek. Karjait ismét összefonja mellkasa előtt, majd igyekszik minél sértettebb arcot produkálni, de sajnos ez a színjáték sem tart sokáig, hiszen hamarosan újabb kacajba fullad. De ez most csak egy rövidke nevetés, hamar el is illan, ahogyan ajkairól is eltűnik a mosoly. Yarrod hirtelen változása, a hanglejtése először megrémíti. Ahogy pedig közeledni kezd felé ösztönösen hátrálni kezd. Ahogyan a férfi lassú léptekkel halad felé ő is apránként szedi csak a lábait, mindaddig, míg háta nem ütközik bele a szoba falába. Zavart nyögés hagyja el ajkait, ahogy kezeivel a falra tapogat. Aprót nyelve kapja végül vissza tekintetét a szőkére, szemeit a zöld íriszekbe fúrva. A kijelentésre képtelen egyből reagálni. Arról, hogy a férfi mire gondolhat, mi lehet a terve fogalma sincs, de egy gondolat most az ő fejébe is bejut. Akaratlanul is a fekhely felé pillant, de ez talán egy másodperc sem volt, oly hirtelen kapja is el onnan tekintetét. Ajkait már nyitná is szóra, hogy rákérdezzen pontosan mi is járhat most a férfi fejében, de a szó ismét csak bennragad. Yarrod alig hagyott távolságot kettejük között, de ha akarna könnyű szerrel kiszökhetne ebből a fogságból. De a lábai meg sem moccannak, s erre nem az agya kényszeríti, hanem oly hosszú idő óta a szíve. Valahogy nem akar kitörni ebből a könnyed rabságból. Csak az arcot fürkészi, melyet a kócos szőke tincsek keretbe foglalják, most még alaposabban szemügyre veszi azokat a zöld íriszeket, s ha lába nem is, jobbja már emelkedik is, egyenesen az arca felé. Amikor már csak pár milliméter választja el attól, hogy megérintse kissé megtorpan, de végül engedelmeskedik a belső kényszernek, hallgat szíve dübörgésére, s puha ujjaival a pár napos borostával fedett arcra simít. Ajkai végül elnyílnak, hogy egy halk, vágyakozó sóhaj törhessen utat magának.*
- És mégis mire? Szeretnél egy újabb jóslatot, igaz?
*Suttogja a félhomályba, ahogy ajkain újra egy halovány mosoly játszik. De most először semmi sunyiság, semmi pajkosság nincs benne, csupán csak kedvesség, s a vágy, amiről eddig azt gondolta többé nem bódíthatja el.*
* Ahogy rá is kérdez a sértés félére őszintén el kell gondolkodnia. Igazából nem is gondolta azt a bugyutát őszintén, csak egy hirtelen felhozott élcelődésként kapott a szón.*
- Egy jósnő sosem árulhatja el a titkát.
*Kacsint rá kuncogva, majd smaragd szemeivel most a szoba félhomályát kezdi fürkészni. A kint doboló eső, mely megtöri a teljes csendet, a kellemes, nem túlzásba vitt melegsége a szobának, a beszűrődő hűs fuvallatok egész meghitté teszik a pillanatot, mely alatt a szíve furcsa mód hevesen kezd kalapálni. Valahogy egyre nehezebben tudja szemeit a férfin tartani anélkül, hogy ne érezze magát hirtelen zavarban.*
- És mégis mi érdekel most téged? Ahogy kivettem a szavaitokból jó feladatnak tartjátok a sárkányvadászatot.
*Az ajkába harapva dől kissé az ablak keretének. Egyre nehezebben viseli el a dörömbölést, amely készül szétfeszíteni mellkasát. Egyre szaporábban szuszog, s időnként, mintha arca is lángokba borulna. Szerencsére kicsit észhez téríti, ahogy újra szóba kerül a szárnyas ficsúr. S a férfi megjegyzésén akaratlanul is felnevet.*
- Mégis miért aggódjak miattad? Nagyfiú vagy már, nem igaz? Meg amúgy is Riku igencsak goromba volt velem. Ha kiderül, hogy közöm van az újdonsült kis barátja sárkány általi felhalásához szerinted mit kell majd kiállnom miatta?
*Görbülnek is le ajkai, mint egy megbántott kisgyereknek. Karjait ismét összefonja mellkasa előtt, majd igyekszik minél sértettebb arcot produkálni, de sajnos ez a színjáték sem tart sokáig, hiszen hamarosan újabb kacajba fullad. De ez most csak egy rövidke nevetés, hamar el is illan, ahogyan ajkairól is eltűnik a mosoly. Yarrod hirtelen változása, a hanglejtése először megrémíti. Ahogy pedig közeledni kezd felé ösztönösen hátrálni kezd. Ahogyan a férfi lassú léptekkel halad felé ő is apránként szedi csak a lábait, mindaddig, míg háta nem ütközik bele a szoba falába. Zavart nyögés hagyja el ajkait, ahogy kezeivel a falra tapogat. Aprót nyelve kapja végül vissza tekintetét a szőkére, szemeit a zöld íriszekbe fúrva. A kijelentésre képtelen egyből reagálni. Arról, hogy a férfi mire gondolhat, mi lehet a terve fogalma sincs, de egy gondolat most az ő fejébe is bejut. Akaratlanul is a fekhely felé pillant, de ez talán egy másodperc sem volt, oly hirtelen kapja is el onnan tekintetét. Ajkait már nyitná is szóra, hogy rákérdezzen pontosan mi is járhat most a férfi fejében, de a szó ismét csak bennragad. Yarrod alig hagyott távolságot kettejük között, de ha akarna könnyű szerrel kiszökhetne ebből a fogságból. De a lábai meg sem moccannak, s erre nem az agya kényszeríti, hanem oly hosszú idő óta a szíve. Valahogy nem akar kitörni ebből a könnyed rabságból. Csak az arcot fürkészi, melyet a kócos szőke tincsek keretbe foglalják, most még alaposabban szemügyre veszi azokat a zöld íriszeket, s ha lába nem is, jobbja már emelkedik is, egyenesen az arca felé. Amikor már csak pár milliméter választja el attól, hogy megérintse kissé megtorpan, de végül engedelmeskedik a belső kényszernek, hallgat szíve dübörgésére, s puha ujjaival a pár napos borostával fedett arcra simít. Ajkai végül elnyílnak, hogy egy halk, vágyakozó sóhaj törhessen utat magának.*
- És mégis mire? Szeretnél egy újabb jóslatot, igaz?
*Suttogja a félhomályba, ahogy ajkain újra egy halovány mosoly játszik. De most először semmi sunyiság, semmi pajkosság nincs benne, csupán csak kedvesség, s a vágy, amiről eddig azt gondolta többé nem bódíthatja el.*
2177. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2015-07-11 16:40:03
Üzenet elküldve: 2015-07-11 16:40:03
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 168
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 168
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
//A Véres Bál//
*Való igaz, gyanakvását tovább erősíti, hogy az ajtó másik oldalán helyezkedő úgy beszél hozzá, mintha bizonyossággal tudná, a hölgy éberen követi nyomon minden szavát s mozdulatai által keltett hangot. Talán az ablakból figyelnék...? Pillantását lassan fordítja az éjjel viszonylag bebiztosított nyílás felé, majd fel is kel az ágyról, hogy óvatosan lépkedvén közelebb, megszemlélje, láthatja-e bárki fentről vagy akár lentről. Azonban olybá tűnik, hogy nem ez a kulcs a megoldáshoz, mindenesetre, ha már itt van, az övszíját is lefejtegeti a kilincsekről.
Még egy ideig hallgatózik, de minden jel arra mutat, hogy az előzékeny felszolgáló magára hagyta, s emiatt egyáltalán nem szomorkodik. Megfelelő az időpont a távozásra, szóval még az arcát se mossa meg, hanem összeszedi a holmijait, fegyvereit, visszarendezi a szobát az eredeti felállásába, majd óvatosan kinyitja az ajtót. Körültekintően jár el, amennyiben pedig senki nem várja a folyosón, az ételre is vet egy pillantást, hátha akad rajta bármiféle cetli, vagy egyéb jel. Ha nincs, és a folyosón sem zavarják meg, úgy útnak indul a Holdudvar felé, vagyis az ablakhoz, melyen kijuthat.*
*Való igaz, gyanakvását tovább erősíti, hogy az ajtó másik oldalán helyezkedő úgy beszél hozzá, mintha bizonyossággal tudná, a hölgy éberen követi nyomon minden szavát s mozdulatai által keltett hangot. Talán az ablakból figyelnék...? Pillantását lassan fordítja az éjjel viszonylag bebiztosított nyílás felé, majd fel is kel az ágyról, hogy óvatosan lépkedvén közelebb, megszemlélje, láthatja-e bárki fentről vagy akár lentről. Azonban olybá tűnik, hogy nem ez a kulcs a megoldáshoz, mindenesetre, ha már itt van, az övszíját is lefejtegeti a kilincsekről.
Még egy ideig hallgatózik, de minden jel arra mutat, hogy az előzékeny felszolgáló magára hagyta, s emiatt egyáltalán nem szomorkodik. Megfelelő az időpont a távozásra, szóval még az arcát se mossa meg, hanem összeszedi a holmijait, fegyvereit, visszarendezi a szobát az eredeti felállásába, majd óvatosan kinyitja az ajtót. Körültekintően jár el, amennyiben pedig senki nem várja a folyosón, az ételre is vet egy pillantást, hátha akad rajta bármiféle cetli, vagy egyéb jel. Ha nincs, és a folyosón sem zavarják meg, úgy útnak indul a Holdudvar felé, vagyis az ablakhoz, melyen kijuthat.*
2176. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2015-07-11 13:42:09
Üzenet elküldve: 2015-07-11 13:42:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
// Riniya //
* Ha túl sokáig van egyedül az ember, akkor elfelejt érezni. Ha pedig elfelejt érezni akkor nincs sebezhető felület, mellyel árthatnának neki, ezáltal pedig erősebbé válik. Más pozitívumot keresve sem találhatna ebben a közhelyben, s Yarrodnak ennél több nem is kellett. Eddig. Azért az ember mégis csak érző lény, s nem egy szalmával kitömött bábu. Bármennyire is akarja elfojtani, elnyomni őket olykor előtörnek. De miért mindig a leglehetetlenebb helyzetekben időzítve? Pedig milyen rutinosan megtanulta már kerülni az ilyet, néha mégis azon kapja magát, hogy visszatartott lélegzettel áll, vagy valamiért felgyorsul szívverése. Miért nincs egy gomb amivel kikapcsolhatná az érzéseket? Vagy miért nem ragadhatja meg őket, hogy egyszer s mindenkorra kihajítsa az ablakon? *
* A szöszkével nem szállhatott szembe ezért a bugyután sértődött meg.*
- Ahogy mondani szokták: A látszat néha csal. No de mi olyan bugyuta rajtam? * Gyorsan végigzongorázik a számításba jöhető okok listáján. A borostája csak két napos, talán még nem oly vészes. Akkor a haja? Fésűt még nem látott az tény, de eddig panasz nem érkezett még szőke kócára. Hát akkor? Majd a szeplős megmondja, azalatt pedig gyanú nélkül függesztheti rá újból elevenzöld tekintetét.*
- Az még...várhat. Talán már nem is érdekel annyira az a dög. * Tekintete lassan úszik a kézre mely saját tenyere felé közeledik, hogy végighúzza ujjait életvonalán, majd vissza annak gazdájára. Milyen kicsi az övéhez képest. Ezen mosolyognia kell.*
- Talán már más érdekel. * Újból az a dobogás, mi belülről feszíti a mellkasát. Bosszantó. Rini eltávolodik tőle, de a hangulat az után sem szűnik meg. Talán hagyja a levegőben lógni a kijelentést és nem kérdez rá. Annak örülne, mert sejtelme sincs arról, hogy mit felelne rá. A távozása elleni hirtelen tiltakozását amúgy is elég lesz majd kimagyarázni.*
- Arról Riku amúgy sem tudna, mivel a mágustoronyig kísér csupán. De szépen vagyunk, nem is miattam, hanem a megtorlásodért aggódsz? * Ráncolja sétrődötten a homlokát, de ezzel párhuzamban azért el is vigyorodik. Nem olyan fásult ő, mint amilyennek tűnik. Főként most, hogy olvad a jégpáncél. Rossz volna újból sebezhetővé válni,de valahol mégis vágyja. Furcsa kettősség ez. Az altató említésén felkacag, tekintete pedig akaratlanul is az ágy felé téved, majd gyorsan vissza az eső áztatta ablakpárkányra. Túl ébernek érzi magát.*
- Én valami egész másra gondoltam. * Szavait halkan ejti, mégis vészjóslóan. Lassú léptekkel előre indul, ezzel talán hátrálásra kényszerítve a lányt, mindaddig míg falnak nem ütközik a háta. Így lesz, hacsak nem Rini egy ügyes mozdulattal kikerüli és inkább az ajtó felé indul vagy másként nem cselekszik. Előbbi esetében Yarrod annyira húzódik közelebb, hogy csak egy aprócska légrétenyi távolságot hagyjon maguk közt. Egy hajszálnyi választja el attól, hogy mozduljon. Vár. Egy engedélykérő pillantást, egy vágyakozó sóhajt vagy egy elutasító szót.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2015.07.12 16:33:05, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása (bábú vs. bábu).
* Ha túl sokáig van egyedül az ember, akkor elfelejt érezni. Ha pedig elfelejt érezni akkor nincs sebezhető felület, mellyel árthatnának neki, ezáltal pedig erősebbé válik. Más pozitívumot keresve sem találhatna ebben a közhelyben, s Yarrodnak ennél több nem is kellett. Eddig. Azért az ember mégis csak érző lény, s nem egy szalmával kitömött bábu. Bármennyire is akarja elfojtani, elnyomni őket olykor előtörnek. De miért mindig a leglehetetlenebb helyzetekben időzítve? Pedig milyen rutinosan megtanulta már kerülni az ilyet, néha mégis azon kapja magát, hogy visszatartott lélegzettel áll, vagy valamiért felgyorsul szívverése. Miért nincs egy gomb amivel kikapcsolhatná az érzéseket? Vagy miért nem ragadhatja meg őket, hogy egyszer s mindenkorra kihajítsa az ablakon? *
* A szöszkével nem szállhatott szembe ezért a bugyután sértődött meg.*
- Ahogy mondani szokták: A látszat néha csal. No de mi olyan bugyuta rajtam? * Gyorsan végigzongorázik a számításba jöhető okok listáján. A borostája csak két napos, talán még nem oly vészes. Akkor a haja? Fésűt még nem látott az tény, de eddig panasz nem érkezett még szőke kócára. Hát akkor? Majd a szeplős megmondja, azalatt pedig gyanú nélkül függesztheti rá újból elevenzöld tekintetét.*
- Az még...várhat. Talán már nem is érdekel annyira az a dög. * Tekintete lassan úszik a kézre mely saját tenyere felé közeledik, hogy végighúzza ujjait életvonalán, majd vissza annak gazdájára. Milyen kicsi az övéhez képest. Ezen mosolyognia kell.*
- Talán már más érdekel. * Újból az a dobogás, mi belülről feszíti a mellkasát. Bosszantó. Rini eltávolodik tőle, de a hangulat az után sem szűnik meg. Talán hagyja a levegőben lógni a kijelentést és nem kérdez rá. Annak örülne, mert sejtelme sincs arról, hogy mit felelne rá. A távozása elleni hirtelen tiltakozását amúgy is elég lesz majd kimagyarázni.*
- Arról Riku amúgy sem tudna, mivel a mágustoronyig kísér csupán. De szépen vagyunk, nem is miattam, hanem a megtorlásodért aggódsz? * Ráncolja sétrődötten a homlokát, de ezzel párhuzamban azért el is vigyorodik. Nem olyan fásult ő, mint amilyennek tűnik. Főként most, hogy olvad a jégpáncél. Rossz volna újból sebezhetővé válni,de valahol mégis vágyja. Furcsa kettősség ez. Az altató említésén felkacag, tekintete pedig akaratlanul is az ágy felé téved, majd gyorsan vissza az eső áztatta ablakpárkányra. Túl ébernek érzi magát.*
- Én valami egész másra gondoltam. * Szavait halkan ejti, mégis vészjóslóan. Lassú léptekkel előre indul, ezzel talán hátrálásra kényszerítve a lányt, mindaddig míg falnak nem ütközik a háta. Így lesz, hacsak nem Rini egy ügyes mozdulattal kikerüli és inkább az ajtó felé indul vagy másként nem cselekszik. Előbbi esetében Yarrod annyira húzódik közelebb, hogy csak egy aprócska légrétenyi távolságot hagyjon maguk közt. Egy hajszálnyi választja el attól, hogy mozduljon. Vár. Egy engedélykérő pillantást, egy vágyakozó sóhajt vagy egy elutasító szót.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2015.07.12 16:33:05, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása (bábú vs. bábu).
2175. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2015-07-10 20:04:47
Üzenet elküldve: 2015-07-10 20:04:47
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Yarrod //
*Apró mosollyal hallgatja a férfi szavait. Annak ellenére, hogy a morcos marcona pasas ejtette ki őket határozottan jól esik az ő szájából hallani. Való igaz, hogy számára sem éri meg valami olyanra kapcsolatot építeni, ahol egyből változtatni akarnának rajta, de ha boldog akar valaki mellett lenni, hát ahhoz neki is formálódni kell legalább egy kicsit. Meg aztán ismét csak a férfinak kell igazat adnia. Nem jó sokáig egyedül lenni. A lány is unja már.*
- Tudod Szöszke nem is vagy olyan bugyuta, mint amilyennek kinézel.
*Vigyorodik el hamiskásan, majd ismét az ablak felé fordítja a tekintetét, pár kósza esőcseppet követve szemével, melyek lustán peregnek le az ablak külső felén. Ahogy a férfi távolabb húzódik csak halványan elmosolyodik, de jelét nem adja, hogy különösebb okát vagy jelentőségét látná a dolognak. Azért kicsit csalódott, hogy már nem fürkészheti a szőke tincsekkel keretezett arcot, de talán meglesz így is valahogy. Arra viszont, hogy egy csepp hiányérzet sem gyötörné a férfit, ha útjaik elválnának már muszáj reagálnia. Szemei sunyin csillannak meg, ahogy ajkait is lassan széles vigyorba húzza.*
- Nem venném a lelkemre, ha az a gyík téged fogyasztana el vacsoraként. Azt gondoltam a tündérnek nagyobb esélye lesz rá, de.. még a jósok is tévedhetnek néha, nem?
*Kuncogva fordul felé, ahogy a tenyerére pillant. Egy ideig elidőzik a vonalakon, majd a vigyora mosollyá szelídül, ahogy a fejét megingatva emeli fel saját kezét, hogy az ujjait szétnyitva érintse tenyerét a férfiéhoz.*
- Az életvonaladdal semmi gond. Remélem nem keserít el az információ.
*Pillant fel ismét a szemeibe, majd szusszanva húzza el lassan a kezét, hogy vörös tincseit a hirtelen belé hasító zavarát leplezvén hátrasöpörje vállairól. Talán tényleg ideje, hogy pihenni hagyja a férfit, így fel is készül a válaszra, mely arra biztatja, hogy valóban ideje lesz nyugovóra térni. Már fordul is, hogy köpenyét és táskáját magához vegye, de a meglepetés talán nagyobb hatást gyakorol rá, mint azt várta.*
- Hogyan?
*Aprót nyelve pillant először a batyuja felé, majd végül tekintete újfent csak a férfin állapodik meg, ahogy amaz elé is áll. Amilyen gyorsan lefagyott olyan hamar indul be újra tekervénye, hogy valami frappánssal palástolja zavarát, így csak karjait mellei előtt összefonva kuncog fel halkan.*
- Persze és a végén még a kis barátod azt is rajtam akarja megtorolni, hogy a sárkányotok gyomrának foglya lettél.
*Fordul is vissza az ablak felé, ahogy az eső felé hunyorog. A beszökő, hűs levegő határozottan jólesik a számára, mert a hirtelen arcára kúszó pírt talán hamarabb ki is fakítja bőréről. Érzi, hogy most valahogy más lett a hangulat a szobában és ez zavarba ejti. Tény, ami tény, hogy nem akar még menni, de abban is igaza van Yarrodnak, hogy nem egyszer emlegette a korai kelését.*
- vagy talán énekeljek valami altatót, hogy biztosan időben ágyba kerülj?
*Végül is halkan felnevetve hunyja le a szemeit, ahogy finoman a férfi mellkasára paskol. Ha mást nem az élcelődésükben ismét feloldódik. Most talán életében először jött el a pillanat, hogy teljes szívéből sajnálja, azt, hogy nem láthat bele még ennek az estének a jövőjébe sem.*
*Apró mosollyal hallgatja a férfi szavait. Annak ellenére, hogy a morcos marcona pasas ejtette ki őket határozottan jól esik az ő szájából hallani. Való igaz, hogy számára sem éri meg valami olyanra kapcsolatot építeni, ahol egyből változtatni akarnának rajta, de ha boldog akar valaki mellett lenni, hát ahhoz neki is formálódni kell legalább egy kicsit. Meg aztán ismét csak a férfinak kell igazat adnia. Nem jó sokáig egyedül lenni. A lány is unja már.*
- Tudod Szöszke nem is vagy olyan bugyuta, mint amilyennek kinézel.
*Vigyorodik el hamiskásan, majd ismét az ablak felé fordítja a tekintetét, pár kósza esőcseppet követve szemével, melyek lustán peregnek le az ablak külső felén. Ahogy a férfi távolabb húzódik csak halványan elmosolyodik, de jelét nem adja, hogy különösebb okát vagy jelentőségét látná a dolognak. Azért kicsit csalódott, hogy már nem fürkészheti a szőke tincsekkel keretezett arcot, de talán meglesz így is valahogy. Arra viszont, hogy egy csepp hiányérzet sem gyötörné a férfit, ha útjaik elválnának már muszáj reagálnia. Szemei sunyin csillannak meg, ahogy ajkait is lassan széles vigyorba húzza.*
- Nem venném a lelkemre, ha az a gyík téged fogyasztana el vacsoraként. Azt gondoltam a tündérnek nagyobb esélye lesz rá, de.. még a jósok is tévedhetnek néha, nem?
*Kuncogva fordul felé, ahogy a tenyerére pillant. Egy ideig elidőzik a vonalakon, majd a vigyora mosollyá szelídül, ahogy a fejét megingatva emeli fel saját kezét, hogy az ujjait szétnyitva érintse tenyerét a férfiéhoz.*
- Az életvonaladdal semmi gond. Remélem nem keserít el az információ.
*Pillant fel ismét a szemeibe, majd szusszanva húzza el lassan a kezét, hogy vörös tincseit a hirtelen belé hasító zavarát leplezvén hátrasöpörje vállairól. Talán tényleg ideje, hogy pihenni hagyja a férfit, így fel is készül a válaszra, mely arra biztatja, hogy valóban ideje lesz nyugovóra térni. Már fordul is, hogy köpenyét és táskáját magához vegye, de a meglepetés talán nagyobb hatást gyakorol rá, mint azt várta.*
- Hogyan?
*Aprót nyelve pillant először a batyuja felé, majd végül tekintete újfent csak a férfin állapodik meg, ahogy amaz elé is áll. Amilyen gyorsan lefagyott olyan hamar indul be újra tekervénye, hogy valami frappánssal palástolja zavarát, így csak karjait mellei előtt összefonva kuncog fel halkan.*
- Persze és a végén még a kis barátod azt is rajtam akarja megtorolni, hogy a sárkányotok gyomrának foglya lettél.
*Fordul is vissza az ablak felé, ahogy az eső felé hunyorog. A beszökő, hűs levegő határozottan jólesik a számára, mert a hirtelen arcára kúszó pírt talán hamarabb ki is fakítja bőréről. Érzi, hogy most valahogy más lett a hangulat a szobában és ez zavarba ejti. Tény, ami tény, hogy nem akar még menni, de abban is igaza van Yarrodnak, hogy nem egyszer emlegette a korai kelését.*
- vagy talán énekeljek valami altatót, hogy biztosan időben ágyba kerülj?
*Végül is halkan felnevetve hunyja le a szemeit, ahogy finoman a férfi mellkasára paskol. Ha mást nem az élcelődésükben ismét feloldódik. Most talán életében először jött el a pillanat, hogy teljes szívéből sajnálja, azt, hogy nem láthat bele még ennek az estének a jövőjébe sem.*
2174. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2015-07-10 19:53:24
Üzenet elküldve: 2015-07-10 19:53:24
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*Nyúzott és valami kellemetlen feszültség fészkelődik benne. Először azt hitte, csak a sebéből sugárzó fájdalom tartja görcsben az izmait, de rá kell jönnie, hogy nem csak erről van szó. Igyekszik feltűnésmentesen változtatni a tartásán, hogy a takaró redői ne árulkodjanak. A lázálom képei bele-beletúrnak fáradt tudatába. Mint egy kellemetlen, hívatlanul betoppant vendég, akinek nem egyszerű kitenni a szűrét.
Az utolsó cseppig kiissza a pohár tartalmát. Mintha napok óta gyűlő szomjúság lakna a torkában. Ami azt illeti, kérne még, de valahogy méltóságán alulinak érzi. Épp elég neki ez a helyzet.
A lány pedig nem szájal, nem szurkálódik, nem tesz csípős megjegyzéseket. Higgadt és gyakorlatias. Gondoskodásával úgy nő fölé, mint egy idősebb nővér. Ez pedig iszonyatosan bosszantja Kharasshit.
Csak hümment egy helybenhagyót az étel dolgára. A fakóvérű nőstény már el is tűnik, s nyomában csak az ajtócsapódás marad. Kharasshi tarkója fáradtan koccan az ágytámlának. Mélyet sóhajt. Igyekszik lerázni magáról az alattomos vízió emlékét.
Óvatosan fordul, leteszi lábait az ágyról és nadrág meg ing után néz. Felhúzkodja a csizmáit is. Közben legurít még bő két pohár vizet.
Átkozottul húzódik a seb, de azért csak nekiindul az istálló felé. Ha a lány szóvá tenné a dolgot odalent, csak szokásos kimért modorában vet oda neki egy kurta választ.*
- Vidd fel az ételt! És friss vizet is!
*Nyúzott és valami kellemetlen feszültség fészkelődik benne. Először azt hitte, csak a sebéből sugárzó fájdalom tartja görcsben az izmait, de rá kell jönnie, hogy nem csak erről van szó. Igyekszik feltűnésmentesen változtatni a tartásán, hogy a takaró redői ne árulkodjanak. A lázálom képei bele-beletúrnak fáradt tudatába. Mint egy kellemetlen, hívatlanul betoppant vendég, akinek nem egyszerű kitenni a szűrét.
Az utolsó cseppig kiissza a pohár tartalmát. Mintha napok óta gyűlő szomjúság lakna a torkában. Ami azt illeti, kérne még, de valahogy méltóságán alulinak érzi. Épp elég neki ez a helyzet.
A lány pedig nem szájal, nem szurkálódik, nem tesz csípős megjegyzéseket. Higgadt és gyakorlatias. Gondoskodásával úgy nő fölé, mint egy idősebb nővér. Ez pedig iszonyatosan bosszantja Kharasshit.
Csak hümment egy helybenhagyót az étel dolgára. A fakóvérű nőstény már el is tűnik, s nyomában csak az ajtócsapódás marad. Kharasshi tarkója fáradtan koccan az ágytámlának. Mélyet sóhajt. Igyekszik lerázni magáról az alattomos vízió emlékét.
Óvatosan fordul, leteszi lábait az ágyról és nadrág meg ing után néz. Felhúzkodja a csizmáit is. Közben legurít még bő két pohár vizet.
Átkozottul húzódik a seb, de azért csak nekiindul az istálló felé. Ha a lány szóvá tenné a dolgot odalent, csak szokásos kimért modorában vet oda neki egy kurta választ.*
- Vidd fel az ételt! És friss vizet is!
2173. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2015-07-10 11:03:25
Üzenet elküldve: 2015-07-10 11:03:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*Habár a mélységi kinyitja a szemeit, még nem jutott túl a láz okozta víziókon, a kába eszmélés csak pillanatnyi javulás. Arra azonban elegendő, hogy a hím a kezét a vörös fürtök alá csúsztassa, és tarkójánál fogva közel húzza magához. A neki mondott szavakat nem érti, bizonyára a lázálmok kísérteteinek tudhatja be. Igazán talán jelentőségük sincs, éppúgy láthatott valaki mást az elf helyébe, mint ahogy őt is valamilyen kifordított, kifacsart módon. A kábulat már csak ilyen, teljesen váratlan módon képes eltorzítani a valóságot. A lány azonban nem húzódik el, türelmesen, nyugodtan vár, míg a mélységi újra vissza nem süppedt a láz szülte látomásokba, és így magától el nem engedi.
Lám, még a legerősebbet is van, ami ledönti a lábáról. Milyen könnyű is lenne kárörvendeni, és később a mélységi orra alá dörgölni a gyengeségét, még ha csak múló állapot is, de valahogy mégsem érez késztetést rá. Nem lesz boldogabb attól, hogy az őt elragadó sötételfet a láz gyötri. Ez nem olyasmi, amivel viccelődne, vagy visszavágna vele.
Nem számolja a múló perceket vagy órákat, csupán azzal törődik, hogy a hím állapota javuljon. Az ágy szélén ülve figyeli, újra és újra cseréli a vizes kendőket rajta, míg érzi a testén a forróságot, és időről időre az ajkait is megnedvesíti neki. A szobát nem hagyja el, az ágyról se nagyon kel fel a csere procedúráját leszámítva.
Figyelme azonban néha elkalandozik, és az ápoltja helyett az ablak felé vándorol tekintete. Vágyódva néz a messzeségbe, amerre a fák lombja integet felé incselkedve. Igen, be akart jönni a városba, ismerkedni Artheniorral egy-két órát, de nem akart itt ragadni. Máris hiányzik neki a szél cirógatása, levelek suttogása, a vadon illata, a nyílt tér. Ám csak rövid időre hagyja gondolatait más merre barangolni, hamar megrázza fejét, és újfent a sérültre figyel.
Mikor Kharasshi magához tér, nem kell sokáig keresnie tekintetével a lányt, még mindig ott ül az ágy szélén, a mélységit figyelve. Szótlanul kel fel, hogy az utasításnak eleget téve hozzon egy pohár vizet a hímnek. Megvárja, amíg a pohár kiürül, majd visszateszi az asztalra.*
- Nem nyúltam semmihez. *Nem kérdezi meg a mélységit, hogy jobban van-e, nincs is rá szükség, a mogorva hangnem elég jelzés, hogy már nem kell aggódnia érte, fel fog épülni.*
- Hozok valamit enni. *Azzal, hacsak nem tartóztatja fel valamivel a hím, erszényét magához ragadva indul az ajtó felé.*
*Habár a mélységi kinyitja a szemeit, még nem jutott túl a láz okozta víziókon, a kába eszmélés csak pillanatnyi javulás. Arra azonban elegendő, hogy a hím a kezét a vörös fürtök alá csúsztassa, és tarkójánál fogva közel húzza magához. A neki mondott szavakat nem érti, bizonyára a lázálmok kísérteteinek tudhatja be. Igazán talán jelentőségük sincs, éppúgy láthatott valaki mást az elf helyébe, mint ahogy őt is valamilyen kifordított, kifacsart módon. A kábulat már csak ilyen, teljesen váratlan módon képes eltorzítani a valóságot. A lány azonban nem húzódik el, türelmesen, nyugodtan vár, míg a mélységi újra vissza nem süppedt a láz szülte látomásokba, és így magától el nem engedi.
Lám, még a legerősebbet is van, ami ledönti a lábáról. Milyen könnyű is lenne kárörvendeni, és később a mélységi orra alá dörgölni a gyengeségét, még ha csak múló állapot is, de valahogy mégsem érez késztetést rá. Nem lesz boldogabb attól, hogy az őt elragadó sötételfet a láz gyötri. Ez nem olyasmi, amivel viccelődne, vagy visszavágna vele.
Nem számolja a múló perceket vagy órákat, csupán azzal törődik, hogy a hím állapota javuljon. Az ágy szélén ülve figyeli, újra és újra cseréli a vizes kendőket rajta, míg érzi a testén a forróságot, és időről időre az ajkait is megnedvesíti neki. A szobát nem hagyja el, az ágyról se nagyon kel fel a csere procedúráját leszámítva.
Figyelme azonban néha elkalandozik, és az ápoltja helyett az ablak felé vándorol tekintete. Vágyódva néz a messzeségbe, amerre a fák lombja integet felé incselkedve. Igen, be akart jönni a városba, ismerkedni Artheniorral egy-két órát, de nem akart itt ragadni. Máris hiányzik neki a szél cirógatása, levelek suttogása, a vadon illata, a nyílt tér. Ám csak rövid időre hagyja gondolatait más merre barangolni, hamar megrázza fejét, és újfent a sérültre figyel.
Mikor Kharasshi magához tér, nem kell sokáig keresnie tekintetével a lányt, még mindig ott ül az ágy szélén, a mélységit figyelve. Szótlanul kel fel, hogy az utasításnak eleget téve hozzon egy pohár vizet a hímnek. Megvárja, amíg a pohár kiürül, majd visszateszi az asztalra.*
- Nem nyúltam semmihez. *Nem kérdezi meg a mélységit, hogy jobban van-e, nincs is rá szükség, a mogorva hangnem elég jelzés, hogy már nem kell aggódnia érte, fel fog épülni.*
- Hozok valamit enni. *Azzal, hacsak nem tartóztatja fel valamivel a hím, erszényét magához ragadva indul az ajtó felé.*
2172. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2015-07-05 11:55:00
Üzenet elküldve: 2015-07-05 11:55:00
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*A gyengeség szinte azonnal átrobajlik az izmain és visszanyomja ebbe a delíriumos lebegésbe. Az álom aurája is visszakéretőzik köré és maga mögé hessegeti a szoba silány berendezését. Vörös fürtök kusza játéka édesgeti, szólítja újra magához. Hallja azt a halkan búgó édes hangot is. Hozzá beszél. Túl kellemes ahhoz, hogy figyeljen az értelmére is. Talán nincs is neki vagy csupán annyi, hogy őt e mámoros semmiből épült börtönben tartsa. Nem szabad...
Összeszedi az erejét és a fölé hajló lány után nyúl. Jobbja a tarkójára simul. Nem ereszti, egészen közel húzza magához.*
- Árnyékból fűzök rád gyűrűt, Lisery, erdő hölgye. Atyád, a rengeteg így már nem vitathat el tőlem *mondja, bár fajtája ódon nyelvén. Egy régi monda részlete Dwynth-ről, egy fiatal mélységi harcosról, akit múló szeszélyből megigézett egy erdei nimfa. Dwynth hiába küzdött, minden porcikája, minden gondolata Liseryhez húzta, hiába ismerte a lány természetét, s hiába tudta, hogy megbabonázták. Megkérte hát az erdőre boruló sötétet, hogy segítsen neki, hiszen így nem élhet tovább. Az éj bűvös igét suttogott Dwynth fülébe, mellyel bár a szívére vetett béklyót el nem oldhatta, de szentesített friggyel magához köthette a csapodár nimfát. Történetük viharos, kalandos szálai végül megindító tragédiában érnek véget. Önfeláldozásuk összefonódik egy szerelemben, melynek sosem volt helye a világban, mégis törhetetlenné nemesítette a sors.
A történet tanulságát mindenki másképp értelmezi, de meséjüket sokfelé elhordta a szél.
A régi monda most eleven valósággá nyílik Kharasshi előtt. Mélységi szíve szabadulni vágyik ezektől az érzésektől. Birtokolni a boszorkányt, ha már átkát le nem rázhatja. Ez az utolsó gondolata, mielőtt a sötét tompaság teljesen reá ereszkedik újra. Még érzi, ahogy tenyere lecsúszik a karcsú tarkóról, aztán alámerül a matériátlan mélységbe.
Amikor újra kinyitja a szemét, a fény ablakon beömlő, bántóan éles sugarai teljesen elvakítják. Hunyorogva tolja fel magát ülő helyzetbe az ágytámlánál.*
- Adj innom *mondja elcsigázott hangon, aztán körbepillant a szobában.*
- Ugye nem nyúltál a holmimhoz?! *kérdi mogorván, s a savószín tekintet ezúttal már a nőstényt keresi.
Nem tudja, mennyi idő telhetett el, de nem is kérdez rá. Az valahogy túlságosan élesen mutatna rá a tényre, hogy milyen alantasan sebezhetővé tette a könnyelműsége.*
*A gyengeség szinte azonnal átrobajlik az izmain és visszanyomja ebbe a delíriumos lebegésbe. Az álom aurája is visszakéretőzik köré és maga mögé hessegeti a szoba silány berendezését. Vörös fürtök kusza játéka édesgeti, szólítja újra magához. Hallja azt a halkan búgó édes hangot is. Hozzá beszél. Túl kellemes ahhoz, hogy figyeljen az értelmére is. Talán nincs is neki vagy csupán annyi, hogy őt e mámoros semmiből épült börtönben tartsa. Nem szabad...
Összeszedi az erejét és a fölé hajló lány után nyúl. Jobbja a tarkójára simul. Nem ereszti, egészen közel húzza magához.*
- Árnyékból fűzök rád gyűrűt, Lisery, erdő hölgye. Atyád, a rengeteg így már nem vitathat el tőlem *mondja, bár fajtája ódon nyelvén. Egy régi monda részlete Dwynth-ről, egy fiatal mélységi harcosról, akit múló szeszélyből megigézett egy erdei nimfa. Dwynth hiába küzdött, minden porcikája, minden gondolata Liseryhez húzta, hiába ismerte a lány természetét, s hiába tudta, hogy megbabonázták. Megkérte hát az erdőre boruló sötétet, hogy segítsen neki, hiszen így nem élhet tovább. Az éj bűvös igét suttogott Dwynth fülébe, mellyel bár a szívére vetett béklyót el nem oldhatta, de szentesített friggyel magához köthette a csapodár nimfát. Történetük viharos, kalandos szálai végül megindító tragédiában érnek véget. Önfeláldozásuk összefonódik egy szerelemben, melynek sosem volt helye a világban, mégis törhetetlenné nemesítette a sors.
A történet tanulságát mindenki másképp értelmezi, de meséjüket sokfelé elhordta a szél.
A régi monda most eleven valósággá nyílik Kharasshi előtt. Mélységi szíve szabadulni vágyik ezektől az érzésektől. Birtokolni a boszorkányt, ha már átkát le nem rázhatja. Ez az utolsó gondolata, mielőtt a sötét tompaság teljesen reá ereszkedik újra. Még érzi, ahogy tenyere lecsúszik a karcsú tarkóról, aztán alámerül a matériátlan mélységbe.
Amikor újra kinyitja a szemét, a fény ablakon beömlő, bántóan éles sugarai teljesen elvakítják. Hunyorogva tolja fel magát ülő helyzetbe az ágytámlánál.*
- Adj innom *mondja elcsigázott hangon, aztán körbepillant a szobában.*
- Ugye nem nyúltál a holmimhoz?! *kérdi mogorván, s a savószín tekintet ezúttal már a nőstényt keresi.
Nem tudja, mennyi idő telhetett el, de nem is kérdez rá. Az valahogy túlságosan élesen mutatna rá a tényre, hogy milyen alantasan sebezhetővé tette a könnyelműsége.*
2171. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2015-07-05 00:01:44
Üzenet elküldve: 2015-07-05 00:01:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
// Riniya //
- Áhá! * Szalad ki ajkai közül a gyakorlatias felismerés, mármint ami a másik főzési készségeit illeti. Kissé talán kétkedő kifejezést ölt fizimiskája, miközben a szeplős arcot nézi, de hamar félreteszi azt a hitetlenkedést. Yarrodot igazából nem nehéz meglepni ilyen téren. Ha nem törik bele a foga egy ételbe, akkor az már "kifogástalan" vacsorának számít a számára. A lényeg, hogy gyorsan adjon energiát, hogy tovább állhasson. A fűszer és egyebek már csak elhagyható luxus, ha siet az ember.*
- Még egy csábító ajánlat. * De annyira nem kelti fel az érdeklődését. A vörös haj és a hófehér bőr viszont annál inkább. Aljas dolog ez. Elég egy mosoly, egy kacér pillantás és máris felébreszt olyan érzéseket, melyek eddig mélyen szunnyadtak. Szunnyadtak és nem is akartak előtörni, most pedig hirtelen rázúdulnak és nem hagyják nyugodni, mint valami megvakarhatatlan viszketés. Kissé távolabb húzódik, hátha az segít másra terelni a figyelmét. Elégedetlenkedve nyög egyet saját nemkívánatos gondolataira, de pont jókor, így Rini azt hiheti, hogy csupán a témával kapcsolatban fejezi ki nemtetszését.*
- Talán nincs is arra szükség,mert... Jó vagy így is. Akinek meg nem, és megpróbál megváltoztatni, nos az nem érdemli meg a figyelmed. Akkor már jobb, ha egyedül marad az ember, nem? * Eltűnődik egy darabon saját fejtegetésén, majd felsóhajt.* - Sajnos azonban hosszú távon rossz az egyedüllét. * Nem mintha annyira értene ő ezekhez a dolgokhoz, de talán most mondott valami hasznosat. Előbb képes nedves fákra tüzet rakni, vacsorát lőni a sötétben mozgó célpontból, nyomolvasni, de az érzelmekhez és a tanácsadáshoz annyit sem konyít, mint óriás a számtanhoz.
Újfent elvigyorodik a "tarkabarka" hátas említésére, s bár így is alulértékeli magát a lány, saját gondolatainak nem ad hangot. A következő kijelentésen csak szemforgat. Megint olyan vizekre eveznek amikhez ő nem ért. Amikor a látóterébe hajolnak viszont elmosolyodik és felegyenesedik a párkányról ahol eddig könyökölt.*
- Óh tévedsz, egy cseppet sem hiányoznál. Hiszen miattad leszek fáradt holnap, s az érzékeim is tompák lesznek, így pedig könnyebben leszek én a célpont, mint a pikkelyes fenevad. Biztos elég rövid volt az életvonal a tenyeremen. * Mutatja fel büszkén bőrkeményedéses nagy tenyerét. Az ujjai hosszúak, mint általában a nemeseknek. Jól láthatóan füllent egyébként, s célja ezzel csupán csak, hogy folytassa korábbi élcelődésüket. Valamiért élvezi, bár az is lehet, hogy csak az időt akarja húzni ezzel. Rini viszont rá is kérdez, hogy távozzon-e, mire Yarrod rögtön közbeszól.*
- Ne! * Hangzik el az egyértelmű válasz, mely kissé tán erélyesebbre sikerül, mint azt tervezte. Ellöki magát az ablakpárkánytól és lassan Rini elé sétál. Kint még mindig halkan dobol az eső, s kellemes hűvös levegőt fúj be a szél.*
- Maradj még. * Kérése után kissé megváltozik a hangulat. Sokkal inkább bensőségesebbé, legalább is a férfi részéről biztosan, hiszen ez felért egy vallomással és az egyértelmű szimpátia kifejezésével, mi után még egy hivatásos jósnő sem tudná kitalálni, hogy mi fog történni.*
- Áhá! * Szalad ki ajkai közül a gyakorlatias felismerés, mármint ami a másik főzési készségeit illeti. Kissé talán kétkedő kifejezést ölt fizimiskája, miközben a szeplős arcot nézi, de hamar félreteszi azt a hitetlenkedést. Yarrodot igazából nem nehéz meglepni ilyen téren. Ha nem törik bele a foga egy ételbe, akkor az már "kifogástalan" vacsorának számít a számára. A lényeg, hogy gyorsan adjon energiát, hogy tovább állhasson. A fűszer és egyebek már csak elhagyható luxus, ha siet az ember.*
- Még egy csábító ajánlat. * De annyira nem kelti fel az érdeklődését. A vörös haj és a hófehér bőr viszont annál inkább. Aljas dolog ez. Elég egy mosoly, egy kacér pillantás és máris felébreszt olyan érzéseket, melyek eddig mélyen szunnyadtak. Szunnyadtak és nem is akartak előtörni, most pedig hirtelen rázúdulnak és nem hagyják nyugodni, mint valami megvakarhatatlan viszketés. Kissé távolabb húzódik, hátha az segít másra terelni a figyelmét. Elégedetlenkedve nyög egyet saját nemkívánatos gondolataira, de pont jókor, így Rini azt hiheti, hogy csupán a témával kapcsolatban fejezi ki nemtetszését.*
- Talán nincs is arra szükség,mert... Jó vagy így is. Akinek meg nem, és megpróbál megváltoztatni, nos az nem érdemli meg a figyelmed. Akkor már jobb, ha egyedül marad az ember, nem? * Eltűnődik egy darabon saját fejtegetésén, majd felsóhajt.* - Sajnos azonban hosszú távon rossz az egyedüllét. * Nem mintha annyira értene ő ezekhez a dolgokhoz, de talán most mondott valami hasznosat. Előbb képes nedves fákra tüzet rakni, vacsorát lőni a sötétben mozgó célpontból, nyomolvasni, de az érzelmekhez és a tanácsadáshoz annyit sem konyít, mint óriás a számtanhoz.
Újfent elvigyorodik a "tarkabarka" hátas említésére, s bár így is alulértékeli magát a lány, saját gondolatainak nem ad hangot. A következő kijelentésen csak szemforgat. Megint olyan vizekre eveznek amikhez ő nem ért. Amikor a látóterébe hajolnak viszont elmosolyodik és felegyenesedik a párkányról ahol eddig könyökölt.*
- Óh tévedsz, egy cseppet sem hiányoznál. Hiszen miattad leszek fáradt holnap, s az érzékeim is tompák lesznek, így pedig könnyebben leszek én a célpont, mint a pikkelyes fenevad. Biztos elég rövid volt az életvonal a tenyeremen. * Mutatja fel büszkén bőrkeményedéses nagy tenyerét. Az ujjai hosszúak, mint általában a nemeseknek. Jól láthatóan füllent egyébként, s célja ezzel csupán csak, hogy folytassa korábbi élcelődésüket. Valamiért élvezi, bár az is lehet, hogy csak az időt akarja húzni ezzel. Rini viszont rá is kérdez, hogy távozzon-e, mire Yarrod rögtön közbeszól.*
- Ne! * Hangzik el az egyértelmű válasz, mely kissé tán erélyesebbre sikerül, mint azt tervezte. Ellöki magát az ablakpárkánytól és lassan Rini elé sétál. Kint még mindig halkan dobol az eső, s kellemes hűvös levegőt fúj be a szél.*
- Maradj még. * Kérése után kissé megváltozik a hangulat. Sokkal inkább bensőségesebbé, legalább is a férfi részéről biztosan, hiszen ez felért egy vallomással és az egyértelmű szimpátia kifejezésével, mi után még egy hivatásos jósnő sem tudná kitalálni, hogy mi fog történni.*
2170. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2015-07-04 02:39:35
Üzenet elküldve: 2015-07-04 02:39:35
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 260
OOC üzenetek: 120
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 260
OOC üzenetek: 120
Játékstílus: Szelíd
//A Véres Bál //
//Aravae Mithraniel//
*Hirtelen jött, talán életmentő megérzése helyes, a Pegazusban bár szolgálnak fel friss reggelit, azonban azért külön kell fizetni és, mindig szólni kell, hogy hányra vigyék fel. Hiszen nem mindenkinek ugyanannyi a reggel és a frissesség gyorsan elvész, amint kihűl vagy éppen felmelegszik, függően a szoba hőmérsékletétől. Ezt a gondolatmenetét újabb kopogás és túlságosan is jól időzített hívás fogadja.*
-Hoztam a reggelit. Le fogom rakni az ajtó mellé. Egye, amíg ki nem hűl.
*Nyugtalanítja, mintha tudnák, hogy ébren van. Megnézi az ablakokat, de csak annyit észlel,hogy egy apró rést hagyott rajta keresztül, ahogy becsukta. Nem elég ahhoz, hogy megfigyeljék, legalábbis nem a földről vagy a háztetőről. Ha tovább vár, egy koppanást hallhat és megrezdül pár fém a porcelánon. Ebből arra következtethet, hogy a küldönc vagy, aki kint áll, még ha részben is, de igazat mond, valamit lepakolt az ajtaja mellé. Ezek után elmenő léptek hangjait is észleli, ahogy kopogtatnak le a lépcsőn. Persze, megzavarhatja az akciót, de ha nem teszi akkor, vélelme szerint, újra magára marad, hosszabb időre Valamire viszont értékelnie kell ezt az akciót, még ha utólagosan is.*
//Aravae Mithraniel//
*Hirtelen jött, talán életmentő megérzése helyes, a Pegazusban bár szolgálnak fel friss reggelit, azonban azért külön kell fizetni és, mindig szólni kell, hogy hányra vigyék fel. Hiszen nem mindenkinek ugyanannyi a reggel és a frissesség gyorsan elvész, amint kihűl vagy éppen felmelegszik, függően a szoba hőmérsékletétől. Ezt a gondolatmenetét újabb kopogás és túlságosan is jól időzített hívás fogadja.*
-Hoztam a reggelit. Le fogom rakni az ajtó mellé. Egye, amíg ki nem hűl.
*Nyugtalanítja, mintha tudnák, hogy ébren van. Megnézi az ablakokat, de csak annyit észlel,hogy egy apró rést hagyott rajta keresztül, ahogy becsukta. Nem elég ahhoz, hogy megfigyeljék, legalábbis nem a földről vagy a háztetőről. Ha tovább vár, egy koppanást hallhat és megrezdül pár fém a porcelánon. Ebből arra következtethet, hogy a küldönc vagy, aki kint áll, még ha részben is, de igazat mond, valamit lepakolt az ajtaja mellé. Ezek után elmenő léptek hangjait is észleli, ahogy kopogtatnak le a lépcsőn. Persze, megzavarhatja az akciót, de ha nem teszi akkor, vélelme szerint, újra magára marad, hosszabb időre Valamire viszont értékelnie kell ezt az akciót, még ha utólagosan is.*
2169. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2015-07-03 20:28:18
Üzenet elküldve: 2015-07-03 20:28:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*A csöndben lassan visszanyeri hidegvérét és higgadtságát. A láz okozta pánik végre elmúlik azokkal az ijesztő gondolatokkal együtt, hogy mélységivel együtt szeretett lovát is elveszíti. Pár pillanatra az is megfordul a fejében, hogy kiront a fogadóból, felpattan Mogyira, és elvágtat arra a helyre, ahol holmija maradékát hagyta, mielőtt a vásárra látogatott, és amiben saját gyógynövényei vannak. Csakhogy ha a sötételf közben magához tér, és bármilyen okból elhagyja a szobát, többé talán nem találja meg, és akkor a kanca ismételten halálra van ítélve.
Ugyan azt tudja tenni, mint amikor egy harcosukat gyötörte sebláz, és gyógyító nem kísérte a csapatot. Akkor is neki kellett ápolnia, hiszen még ő konyított hozzá a legjobban. A helyzet kísértetiesen ismerős. Így, hogy nincs semmi gúnyos megjegyzés, semmi sötét élvezet a másik gyötrésében, mintha a múlt ismételné önmagát. Aggódva próbálja talpra állítani a sérült harcost. Csak most a páciens bőre és szíve sötétebb.
Halk sóhajjal veszi le az átmelegedett kendőket, hogy újra benedvesítse őket. Amennyire meg tudta állapítani, a seb nem fertőződött el, így arra próbál koncentrálni, hogy lenyomja a testet kínzó forróságot. Az ágy szélére ülve figyeli a hímet, hogy miként változik az állapota, közben időről időre letörli arcáról a verítéket, illetve egy újabb vízbe mártott, majd kicsavart kendővel nedvesíti meg ajkait.
Arról persze fogalma sincs, hogy a piactéren hívogatón kivillanó vállacska, az óvatlan incselkedés és az iménti pimasz replikája micsoda lázálmot kavart a mélységiben. Nem észleli semmit a zavaros gondolatokból, amik még őt is jócskán zavarba hozna, csupán az ébredés első önkéntelen mozdulataira eszmél fel. Még mindig az ágy szélén ülve, hajol kicsit a mélységi fölé, hogy újfent gyorsan felmérje állapota javulását.*
- Óvatosan mozogj, az a seb még könnyen felszakadhat. *Szólal meg halk, nyugodt hangon.*
*A csöndben lassan visszanyeri hidegvérét és higgadtságát. A láz okozta pánik végre elmúlik azokkal az ijesztő gondolatokkal együtt, hogy mélységivel együtt szeretett lovát is elveszíti. Pár pillanatra az is megfordul a fejében, hogy kiront a fogadóból, felpattan Mogyira, és elvágtat arra a helyre, ahol holmija maradékát hagyta, mielőtt a vásárra látogatott, és amiben saját gyógynövényei vannak. Csakhogy ha a sötételf közben magához tér, és bármilyen okból elhagyja a szobát, többé talán nem találja meg, és akkor a kanca ismételten halálra van ítélve.
Ugyan azt tudja tenni, mint amikor egy harcosukat gyötörte sebláz, és gyógyító nem kísérte a csapatot. Akkor is neki kellett ápolnia, hiszen még ő konyított hozzá a legjobban. A helyzet kísértetiesen ismerős. Így, hogy nincs semmi gúnyos megjegyzés, semmi sötét élvezet a másik gyötrésében, mintha a múlt ismételné önmagát. Aggódva próbálja talpra állítani a sérült harcost. Csak most a páciens bőre és szíve sötétebb.
Halk sóhajjal veszi le az átmelegedett kendőket, hogy újra benedvesítse őket. Amennyire meg tudta állapítani, a seb nem fertőződött el, így arra próbál koncentrálni, hogy lenyomja a testet kínzó forróságot. Az ágy szélére ülve figyeli a hímet, hogy miként változik az állapota, közben időről időre letörli arcáról a verítéket, illetve egy újabb vízbe mártott, majd kicsavart kendővel nedvesíti meg ajkait.
Arról persze fogalma sincs, hogy a piactéren hívogatón kivillanó vállacska, az óvatlan incselkedés és az iménti pimasz replikája micsoda lázálmot kavart a mélységiben. Nem észleli semmit a zavaros gondolatokból, amik még őt is jócskán zavarba hozna, csupán az ébredés első önkéntelen mozdulataira eszmél fel. Még mindig az ágy szélén ülve, hajol kicsit a mélységi fölé, hogy újfent gyorsan felmérje állapota javulását.*
- Óvatosan mozogj, az a seb még könnyen felszakadhat. *Szólal meg halk, nyugodt hangon.*
2168. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2015-07-03 16:51:25
Üzenet elküldve: 2015-07-03 16:51:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 92
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 92
Játékstílus: Vakmerő
*Kipihenten, már-már jókedvűen ébred fel az alvásból. Szemének kinyitása után még látja, ahogy az ezüstös Kerubik szertefoszlanak, hiszen most, hogy felébredt, már bizonyára nincsen veszélyben - tud vigyázni magára. Felveszi a ruháját, magához veszi a botot, majd az ágy szélén üldögélve előveszi az iratokat, amit korábban az újonnan szerzett lakásában talált. Elkezdi átnézni őket, de csupa haszontalan dokumentum - van köztük személyes levél, egyszerű jelentések, mind-mind évekkel ezelőttről. Nagyjából az ötödét, talán negyedét nézheti át, mire megunja az olvasgatást, és elrakja a papirosokat. Most van jobb dolga is, no meg amúgy sem egyszerre kell ezt megtenni. A szállásról lemegy. Nem reggelizik, majd később eszik valamit. Most viszont irány a templom.*
2167. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2015-07-03 16:22:22
Üzenet elküldve: 2015-07-03 16:22:22
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Látja azt az átkozottat. Nincs olyan nagy előnye. Még beérheti. Biztos benne, hogy be is éri és akkor végre átmetszheti a nyomorult torkát. Meredek, köves lejtőn lendül utána. Csúszik a lába alatt a talaj, gurulnak a kavicsok, egymást mozdítva, de nem lassít. Valamiben megakad a ruhája. Visszafordul, hogy kiszabadítsa, de nem holmi bozót fogta meg. A vörös fakóvérű kapaszkodik a ruhája ujjába.*
- Hagyjál! *kiált rá, s megpróbálja kiszabadítani magát, de a szuka makacsul tartja. Ez most nem az a helyzet, amikor finomkodjon. Keményen megrántja a ruhaujjat, de amaz még mindig nem ereszti. Sőt. A huzavona dulakodássá fajul, a dulakodás pedig a meredek, kavicsos lankán való lebukfencezésbe.
Kharasshi kissé kótyagos fejjel tér magához, az első, amit meglát, a fölé boruló vörös tincsek közül incselkedő barna szempár.*
- Eressz *mondja a fölötte térdelő lánynak. Tekintete az egérutat nyert menekülőt keresi a még mindig pattogva, pörögve leérkező kavicsok között. Próbál felkelni, de a vörös nem engedi, ő pedig nagy meglepetésére nem tudja csak úgy levetni magáról. Mikor e furcsa tény okán visszanéz rá, értetlenség ül ki a szemébe. A kis fakóvérű szuka az ő ruháit viseli. Ingje, mellénye esetlenül nagy rá. Esetlenül... és érzékien. A válla épp oly kacéran födetlen a félrecsúszott holmiban, mint ott a Piactéren.*
- Mi a...?
- És mégis mi értelme lenne, ha hamarabb kidőlnél, minthogy bármi izgalmas történjen? *duruzsol a lány hangja, de különösen, mintha nagyon messziről hallaná. Pedig lélegzete páráját nagyon is közelről érzi. Forró. Szinte égeti a bőrét. Akaratlanul is rámarkol a két oldalról csípőjéhez simuló meztelen combokra. Emlékeztetnie kell magát, hogy más miatt ereszkedett le azon a rohadt lejtőn.*
- Ne most! *rázza meg a fejét, hogy kijózanodjon ebből a megátalkodott bűvkörből. Szörnyen égetik a kavicsok a hátát. Meglehet, már hólyagosra marták a bőrét. Csak most tűnik fel neki, mennyire forró itt a levegő. Egészen kiszáradt a szája és a torka is kapar. De amint fel akar kelni, a vörös újra visszalöki. Az érintése szinte perzsel, a rőt fürtök pedig mintha egyenesen lángnyelvekként lobognának a forró szélben. Minden porcikája tiltakozik ellene, hogy most még közelebb kerüljön hozzá. Tiltakozik és egyszersmind vele égne el. Maga sem tudná megmondani, hogy ellenáll vagy épp ő az aki a lány tarkójára fogva magához rántja a parázs színében vöröslő ajkakat.
A kavicsos föveny hirtelen beszakad alattuk és mintha jeges vízbe zuhanna. Érzi az arcán a nedvességet. Friss, kellemes érzés rohan végig rajta, mint mikor hegyi patak vizéből kortyol a szomjazó.
Lassan nyitja ki a szemét. Nehéznek és erőtlennek érzi minden porcikáját. A szoba ismerős képe nyúlós álmossággal bontakozik ki előtte. Ahogy mozdulni próbál, azonnal megérzi a sebet az oldalán. Húzódik. Az érzés, ami nagyon kellemetlen, de legalább jót jelent. Észak reménye teszi a dolgát.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Látja azt az átkozottat. Nincs olyan nagy előnye. Még beérheti. Biztos benne, hogy be is éri és akkor végre átmetszheti a nyomorult torkát. Meredek, köves lejtőn lendül utána. Csúszik a lába alatt a talaj, gurulnak a kavicsok, egymást mozdítva, de nem lassít. Valamiben megakad a ruhája. Visszafordul, hogy kiszabadítsa, de nem holmi bozót fogta meg. A vörös fakóvérű kapaszkodik a ruhája ujjába.*
- Hagyjál! *kiált rá, s megpróbálja kiszabadítani magát, de a szuka makacsul tartja. Ez most nem az a helyzet, amikor finomkodjon. Keményen megrántja a ruhaujjat, de amaz még mindig nem ereszti. Sőt. A huzavona dulakodássá fajul, a dulakodás pedig a meredek, kavicsos lankán való lebukfencezésbe.
Kharasshi kissé kótyagos fejjel tér magához, az első, amit meglát, a fölé boruló vörös tincsek közül incselkedő barna szempár.*
- Eressz *mondja a fölötte térdelő lánynak. Tekintete az egérutat nyert menekülőt keresi a még mindig pattogva, pörögve leérkező kavicsok között. Próbál felkelni, de a vörös nem engedi, ő pedig nagy meglepetésére nem tudja csak úgy levetni magáról. Mikor e furcsa tény okán visszanéz rá, értetlenség ül ki a szemébe. A kis fakóvérű szuka az ő ruháit viseli. Ingje, mellénye esetlenül nagy rá. Esetlenül... és érzékien. A válla épp oly kacéran födetlen a félrecsúszott holmiban, mint ott a Piactéren.*
- Mi a...?
- És mégis mi értelme lenne, ha hamarabb kidőlnél, minthogy bármi izgalmas történjen? *duruzsol a lány hangja, de különösen, mintha nagyon messziről hallaná. Pedig lélegzete páráját nagyon is közelről érzi. Forró. Szinte égeti a bőrét. Akaratlanul is rámarkol a két oldalról csípőjéhez simuló meztelen combokra. Emlékeztetnie kell magát, hogy más miatt ereszkedett le azon a rohadt lejtőn.*
- Ne most! *rázza meg a fejét, hogy kijózanodjon ebből a megátalkodott bűvkörből. Szörnyen égetik a kavicsok a hátát. Meglehet, már hólyagosra marták a bőrét. Csak most tűnik fel neki, mennyire forró itt a levegő. Egészen kiszáradt a szája és a torka is kapar. De amint fel akar kelni, a vörös újra visszalöki. Az érintése szinte perzsel, a rőt fürtök pedig mintha egyenesen lángnyelvekként lobognának a forró szélben. Minden porcikája tiltakozik ellene, hogy most még közelebb kerüljön hozzá. Tiltakozik és egyszersmind vele égne el. Maga sem tudná megmondani, hogy ellenáll vagy épp ő az aki a lány tarkójára fogva magához rántja a parázs színében vöröslő ajkakat.
A kavicsos föveny hirtelen beszakad alattuk és mintha jeges vízbe zuhanna. Érzi az arcán a nedvességet. Friss, kellemes érzés rohan végig rajta, mint mikor hegyi patak vizéből kortyol a szomjazó.
Lassan nyitja ki a szemét. Nehéznek és erőtlennek érzi minden porcikáját. A szoba ismerős képe nyúlós álmossággal bontakozik ki előtte. Ahogy mozdulni próbál, azonnal megérzi a sebet az oldalán. Húzódik. Az érzés, ami nagyon kellemetlen, de legalább jót jelent. Észak reménye teszi a dolgát.*
2166. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2015-07-03 14:52:00
Üzenet elküldve: 2015-07-03 14:52:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Ha olyan lenne, mint egy átlagos városi fehérnép, már réges-régen feldobta volna a talpacskáit a vadon. Márpedig mivel az jelentette, és jelenti is az otthont, meglehetősen kellemetlen lenne ez a felállás. Való igaz, a vékony, karcsú alkat, szokatlan, vörös haj, a dacos, zabolázatlanságot tükröző barna szemek könnyen feledtetik, hogy a nap színezte bőr alatt azért edzett izmok húzódnak, és az elevensége, olykori vadsága sem úri passzióból fakad. Ugyan emberekkel csak ritkán került szembe, egy éhes ragadozó is épp oly halálos lehet, mint egy bandita, ha pedig vadászni megy, nincsen szolga, ki helyette megnyúzza a vacsorának valót. Épp eleget látott már ahhoz, hogy ne egy ájuldozós kisasszonyka lelki erejével bírjon.
Persze az évek múlásával ő is szerzett ilyen-olyan sérüléseket, tudja jól, milyen fájdalmas procedúra ez. Ám ahogy ő is tenné fordított helyzetben, a mélységi sem nyikkan meg, megmakacsolva magát némán tűri a foldozás kellemetlen részeit. Megtehetné, hogy kicsit lelassít, hosszabbra nyújtva nyomor okozójának szenvedéseit, de azonnal el is hessegeti ezt a gondolatot. Ez megint olyan kicsinyes dolog lenne, ami nem lenne méltó hozzá, amit ha megtenne, nem is ő lenne.
Hálás szavakat nem vár, annyira nem naiv, hogy ilyeneket reméljen, csupán egy ki nyugalomra áhítozik, de ahogy azt sejtette, arra továbbra is csak várhat. Türelme határait ismét pedzegeti a hím, mikor ismét segítségre utasítja, az egyetlen, amivel türtőztetni tudja magát, hogy ha nem segít be a nadrág levételében, még a végén kezdhetne neki ismét a varrogatásnak. Kelletlenül hát, de beszáll a ruha eltávolításába, ahogyan azt is sejti, mi lesz a következő feladata. Nem tévedett, a sötételf még a mosásra is be akarja fogni. Hamar felkapkodja kézbe a ledobott véres ruhákat, és már indulna is, de a hím még nem végzett. Odaadás, az, hát persze. Már a mondat felénél szinte villámokat szórnak a szemei a mélységire, a zárás azonban olyan sötét kifejezést ültet a lány arcára, hogy öröm nézni. Ám néhány pillanat elteltével a vonásai kisimulnak, sőt, egyenesen negédes mosoly kúszik dús ajkára.*
- Szeretnéd, mi? *Hajol közelebb a hímhez, ezúttal ő hagy csak egy egészen apró távolságot.* - És mégis mi értelme lenne, ha hamarabb kidőlnél, minthogy bármi izgalmas történjen.
*Azzal fel is egyenesedik, és a ruhákat ideiglenesen az asztalra téve elindul, hogy összeszedje a mosás kellékeit. Újfent csendben végzi el a rá osztott feladatot, megint olyasmi, amit nem először tesz élete során. Makacs dolog a vér, nem könnyű eltüntetni, ellenben a nagy sikálás és dörzsölés meglepően jó feszültség levezetőnek bizonyul. Csupán néha pillant lopva a válla felett a hímre (ugyanis neki háttal ült le a nagy munkához), és megnyugodva tapasztalja, hogy lassan elnyomja az álom. Vagy mégsem?
Már éppen a mosás vége felé jár, amikor észreveszi a gyöngyöző verejték cseppeket. Homlokát gondterhelten ráncolva teszi félre száradni az utolsó ruhát is, majd a mélységihez lép. Csuklója belső felét Kharasshi homlokához érinti, nem kell sokáig ott tartania, hogy érezze a láz keltette forróságot.*
- Ó, hogy az a... *Kezd bele a szitkozódásba. Már csak az kellene, hogy feldobja itt neki a talpát sebláz miatt. Tény és való, megtisztította legjobb tudománya szerint a sebet, de azt nem nézte meg, hogy az előző ápoló mit művelhetett vele.
Szerencsére a kendőket is kimosta, így azokat újfent, tiszta vízbe mártja, majd kinyomja belőlük a felesleges vizet, hogy csak nedvesek legyenek. Az egyiket megfelelő méretre hajtva a hím homlokára tesi, a másikat a mellkasára teríti, hogy megpróbálja kicsit lehűteni, vagy legalábbis kordában tartani a testét elöntő forróságot. Ezután a nem rég összevarrt sebet veszi alaposabban szemügyre, az-e az oka a súlyossá váló állapotnak, vagy van még egy másik frissebb sérülés, amit titkolni próbált a sötételf, és most az okozhatja vesztét.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Ha olyan lenne, mint egy átlagos városi fehérnép, már réges-régen feldobta volna a talpacskáit a vadon. Márpedig mivel az jelentette, és jelenti is az otthont, meglehetősen kellemetlen lenne ez a felállás. Való igaz, a vékony, karcsú alkat, szokatlan, vörös haj, a dacos, zabolázatlanságot tükröző barna szemek könnyen feledtetik, hogy a nap színezte bőr alatt azért edzett izmok húzódnak, és az elevensége, olykori vadsága sem úri passzióból fakad. Ugyan emberekkel csak ritkán került szembe, egy éhes ragadozó is épp oly halálos lehet, mint egy bandita, ha pedig vadászni megy, nincsen szolga, ki helyette megnyúzza a vacsorának valót. Épp eleget látott már ahhoz, hogy ne egy ájuldozós kisasszonyka lelki erejével bírjon.
Persze az évek múlásával ő is szerzett ilyen-olyan sérüléseket, tudja jól, milyen fájdalmas procedúra ez. Ám ahogy ő is tenné fordított helyzetben, a mélységi sem nyikkan meg, megmakacsolva magát némán tűri a foldozás kellemetlen részeit. Megtehetné, hogy kicsit lelassít, hosszabbra nyújtva nyomor okozójának szenvedéseit, de azonnal el is hessegeti ezt a gondolatot. Ez megint olyan kicsinyes dolog lenne, ami nem lenne méltó hozzá, amit ha megtenne, nem is ő lenne.
Hálás szavakat nem vár, annyira nem naiv, hogy ilyeneket reméljen, csupán egy ki nyugalomra áhítozik, de ahogy azt sejtette, arra továbbra is csak várhat. Türelme határait ismét pedzegeti a hím, mikor ismét segítségre utasítja, az egyetlen, amivel türtőztetni tudja magát, hogy ha nem segít be a nadrág levételében, még a végén kezdhetne neki ismét a varrogatásnak. Kelletlenül hát, de beszáll a ruha eltávolításába, ahogyan azt is sejti, mi lesz a következő feladata. Nem tévedett, a sötételf még a mosásra is be akarja fogni. Hamar felkapkodja kézbe a ledobott véres ruhákat, és már indulna is, de a hím még nem végzett. Odaadás, az, hát persze. Már a mondat felénél szinte villámokat szórnak a szemei a mélységire, a zárás azonban olyan sötét kifejezést ültet a lány arcára, hogy öröm nézni. Ám néhány pillanat elteltével a vonásai kisimulnak, sőt, egyenesen negédes mosoly kúszik dús ajkára.*
- Szeretnéd, mi? *Hajol közelebb a hímhez, ezúttal ő hagy csak egy egészen apró távolságot.* - És mégis mi értelme lenne, ha hamarabb kidőlnél, minthogy bármi izgalmas történjen.
*Azzal fel is egyenesedik, és a ruhákat ideiglenesen az asztalra téve elindul, hogy összeszedje a mosás kellékeit. Újfent csendben végzi el a rá osztott feladatot, megint olyasmi, amit nem először tesz élete során. Makacs dolog a vér, nem könnyű eltüntetni, ellenben a nagy sikálás és dörzsölés meglepően jó feszültség levezetőnek bizonyul. Csupán néha pillant lopva a válla felett a hímre (ugyanis neki háttal ült le a nagy munkához), és megnyugodva tapasztalja, hogy lassan elnyomja az álom. Vagy mégsem?
Már éppen a mosás vége felé jár, amikor észreveszi a gyöngyöző verejték cseppeket. Homlokát gondterhelten ráncolva teszi félre száradni az utolsó ruhát is, majd a mélységihez lép. Csuklója belső felét Kharasshi homlokához érinti, nem kell sokáig ott tartania, hogy érezze a láz keltette forróságot.*
- Ó, hogy az a... *Kezd bele a szitkozódásba. Már csak az kellene, hogy feldobja itt neki a talpát sebláz miatt. Tény és való, megtisztította legjobb tudománya szerint a sebet, de azt nem nézte meg, hogy az előző ápoló mit művelhetett vele.
Szerencsére a kendőket is kimosta, így azokat újfent, tiszta vízbe mártja, majd kinyomja belőlük a felesleges vizet, hogy csak nedvesek legyenek. Az egyiket megfelelő méretre hajtva a hím homlokára tesi, a másikat a mellkasára teríti, hogy megpróbálja kicsit lehűteni, vagy legalábbis kordában tartani a testét elöntő forróságot. Ezután a nem rég összevarrt sebet veszi alaposabban szemügyre, az-e az oka a súlyossá váló állapotnak, vagy van még egy másik frissebb sérülés, amit titkolni próbált a sötételf, és most az okozhatja vesztét.*
2165. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2015-07-03 13:32:21
Üzenet elküldve: 2015-07-03 13:32:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
// A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz //
*Mi tagadás, nehezen nyeli le az önérzete, hogy a megjegyzése ezúttal hamvába holtan pereg le a lányról. Tudja ő nagyon jól, mekkora ostobaságot csinált és hogy ezúttal a fakóvérű segítségére szorul. Ráadásul még a megszokott csípős replika is elmarad a vörös részéről. Most bezzeg tud hallgatni a felvágott nyelvű kis nőstény, hogy a fene essen bele! Ettől csak még megalázóbbnak érzi a dolgot. Próbálja azzal ellensúlyozni az egészet, hogy egy nyikkanás nélkül tűri a procedúrát. A pálinkás résznél majd' elroppantja az ágytámlát és csikordulnak egymáson a fogai, de nem enged hangot a fájdalomnak.
Valóban úgy tűnik, hogy szerencséje van. A fakóvérű meglehetősen hozzáértőnek tűnik. Nem sápasztja a vér látványa, nem viszolyog az élő bőr varrásától, nem remeg a keze. A városi fehérnépek legtöbbjét valószínűleg úgy kéne fölmosni, ha szembesülnének egy ilyen feladattal. De ez a kis vörös... Talpraesett fruska. Idegesítő, de talpraesett. És pontosan ezért nem engedheti, hogy egy pillanatra is elbízza magát.
Mikor Ydriss végez, a hím utána nyúl és rámarkol a ruhájára. Felkönyökölve végignéz az összevarrt seben. Bár az elismerés undok módon nagyon is kéretőzik a nyelvére, csak ennyit morog az orra alatt: *
- Láttam már rosszabbat is.
*Elereszti a lányt és kicsit nehézkesen, de lerúgja a csizmáit, aztán az övét kezdi csatolni.*
- Segíts! *utasítja a vöröst röviden. A nadrág levétele így kissé nehézkesebb dolog, mint egy frissen varrt seb nélkül. Mikor a ruhadarab lekerül, öltözéke immár csupán egy ágyékkötőre redukálódik. Kharasshi felül az ágy szélén és hátát féloldalasan az ágytámlának támasztja. Összevérzett ruháit akkurátusan leszórja maga elé a földre.*
- Ezeket mosd ki *mondja és megvárja, míg a lány összeszedi a holmit.* - Utána pedig *tér vissza az aljasság szinte teljes fényében a hím ajkára* - talán itt az ideje, hogy odaadásod jeleként *szánt szándékkal nyújtja el a mondandóját, s minden egyes szó bicskanyitogatóbbá teszi az önnön gonoszságában fürdőző kifejezést a képén* - letérdelj előttem.
*Tény, hogy pedzegetett ígéretét aligha tudná most maradéktalanul beváltani, de a helyzet szülte megoldás talán alávalóbb még az eredeti gondolatnál is. Önkezével rakatni utat a fakóvérűvel személyes pokla felé, ez nagyon is tetszik neki. Nem is szólva arról, hogy ez így még felettébb kényelmes is.
Kharasshi, a hitványság királya, ki épp most tette fejére rút koronáját, elégedetten dől hátra. Míg a lány a ruhákkal szöszmötöl, ő le-lehunyja a szemét. Csak egy-egy pillanatra. Aztán önkéntelenül is kényelmesebben helyezkedik, elnyúlik újból az ágyon félig-meddig azért még feltámaszkodva. A pillanat, mikor az édesgető sötét elragadja, észrevétlenül suhan át rajta. Belemerül, de nem is tudja, milyen mélyen. Hamarosan veríték gyöngyözi a homlokát, s a láz a mélyben tartja a tudatát, míg testében forrongó lobot gyújt.*
// A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz //
*Mi tagadás, nehezen nyeli le az önérzete, hogy a megjegyzése ezúttal hamvába holtan pereg le a lányról. Tudja ő nagyon jól, mekkora ostobaságot csinált és hogy ezúttal a fakóvérű segítségére szorul. Ráadásul még a megszokott csípős replika is elmarad a vörös részéről. Most bezzeg tud hallgatni a felvágott nyelvű kis nőstény, hogy a fene essen bele! Ettől csak még megalázóbbnak érzi a dolgot. Próbálja azzal ellensúlyozni az egészet, hogy egy nyikkanás nélkül tűri a procedúrát. A pálinkás résznél majd' elroppantja az ágytámlát és csikordulnak egymáson a fogai, de nem enged hangot a fájdalomnak.
Valóban úgy tűnik, hogy szerencséje van. A fakóvérű meglehetősen hozzáértőnek tűnik. Nem sápasztja a vér látványa, nem viszolyog az élő bőr varrásától, nem remeg a keze. A városi fehérnépek legtöbbjét valószínűleg úgy kéne fölmosni, ha szembesülnének egy ilyen feladattal. De ez a kis vörös... Talpraesett fruska. Idegesítő, de talpraesett. És pontosan ezért nem engedheti, hogy egy pillanatra is elbízza magát.
Mikor Ydriss végez, a hím utána nyúl és rámarkol a ruhájára. Felkönyökölve végignéz az összevarrt seben. Bár az elismerés undok módon nagyon is kéretőzik a nyelvére, csak ennyit morog az orra alatt: *
- Láttam már rosszabbat is.
*Elereszti a lányt és kicsit nehézkesen, de lerúgja a csizmáit, aztán az övét kezdi csatolni.*
- Segíts! *utasítja a vöröst röviden. A nadrág levétele így kissé nehézkesebb dolog, mint egy frissen varrt seb nélkül. Mikor a ruhadarab lekerül, öltözéke immár csupán egy ágyékkötőre redukálódik. Kharasshi felül az ágy szélén és hátát féloldalasan az ágytámlának támasztja. Összevérzett ruháit akkurátusan leszórja maga elé a földre.*
- Ezeket mosd ki *mondja és megvárja, míg a lány összeszedi a holmit.* - Utána pedig *tér vissza az aljasság szinte teljes fényében a hím ajkára* - talán itt az ideje, hogy odaadásod jeleként *szánt szándékkal nyújtja el a mondandóját, s minden egyes szó bicskanyitogatóbbá teszi az önnön gonoszságában fürdőző kifejezést a képén* - letérdelj előttem.
*Tény, hogy pedzegetett ígéretét aligha tudná most maradéktalanul beváltani, de a helyzet szülte megoldás talán alávalóbb még az eredeti gondolatnál is. Önkezével rakatni utat a fakóvérűvel személyes pokla felé, ez nagyon is tetszik neki. Nem is szólva arról, hogy ez így még felettébb kényelmes is.
Kharasshi, a hitványság királya, ki épp most tette fejére rút koronáját, elégedetten dől hátra. Míg a lány a ruhákkal szöszmötöl, ő le-lehunyja a szemét. Csak egy-egy pillanatra. Aztán önkéntelenül is kényelmesebben helyezkedik, elnyúlik újból az ágyon félig-meddig azért még feltámaszkodva. A pillanat, mikor az édesgető sötét elragadja, észrevétlenül suhan át rajta. Belemerül, de nem is tudja, milyen mélyen. Hamarosan veríték gyöngyözi a homlokát, s a láz a mélyben tartja a tudatát, míg testében forrongó lobot gyújt.*
2164. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2015-07-03 08:30:20
Üzenet elküldve: 2015-07-03 08:30:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*Nem sokat kell várni a lányra, sőt, szinte menekül a tömeg és a zsivaj elől. Ugyan az érzés még mindig kerülgeti, hogy a falak előbb-utóbb összenyomják, de így, hogy eggyel kevesebb nyomasztó körülménnyel kell megbirkóznia, már könnyebben a háttérbe tudja tolni a kellemetlen ingert.
A szobába érve előbb leteszi a vizet és a pálinkát a kisasztalra, majd lassú léptekkel visszafordul az ajtóhoz, hogy bezárja azt. Minden porcikája tiltakozik a csukott ajtó és a helyére fordított retesz ellen, ámde most is ugyanazon indokkal kell erőt vennie magán, mi mást tehetne? A belső őrlődésből azonban most nem látszik semmi, mivel nem akarja, hogy a mélységi észrevegye, mennyire kényelmetlenül érzi magát egy átlagos, városi épületben is, inkább próbál minden érzelmet eltüntetni vonásairól.
Mire ezzel végez, a mélységi már nagyban vetkőzik. Mi tagadás, a kíváncsiság most is erősebb benne az óvatosságnál, vagy inkább a józan észnél, és alaposabban is szemügyre veszi a hímet. Figyelmét egy ideig a hátán húzódó lenyűgöző tetoválás köti le, de hamar átterelődik a hegekre. Van belőlük jó pár, és nem csak kis karcolások. Nem csoda, hogy ennyire gyűlöli és megveti őt a mélységi - ez persze semmi jót nem jelent számára a következő egy hónapban. Arra azért kíváncsi lenne, hogy van-e egyáltalán olyan, aki még tudja, miért is a nagy viszály. Nem pacifista, tudja jól, hogy van, amikor harcolni kell, amikor az a célravezető és a legeredményesebb lépés, de más az ostoba háborúsdi, amikor már csak arról szól, hogy megölünk titeket, mert ti megöltök minket, mert mi megölünk titeket és így tovább.
Mire a mélységi visszafordul a kis hegyesfülű felé, már a gyanúsan csendessé vált, gondolataiba merült lányt találja. Igaz, hogy mióta beléptek a fogadóba, sokkal szótlanabb, de még így is ott lebeg körülötte a makacs dac aurája. Ami egyből erőre kap, amint magához szólítja őt a sötételf. Pillanatnyi késedelemmel, megfeszülő állal sétál oda hozzá, magában már a legrosszabbakra készülve.
Nem húzódik el az érintés elől, tűr, mert tűrnie kell, de egy kis időre megfeledkezve, hogy négy nyomasztó kőfal zárja körbe, ismét dacos szikrákat vetve állja a másik pillantását.
A sebet megpillantva azonban előbb magasra szöknek meglepettségében szemöldökei, majd homlokát ráncolva nézi a lova betörésének végeredményét. Azért belül kicsit büszke Mogyi eredményére, de azzal nem járnak jól, ha a hím elvérzik, vagy netalántán sebfertőzés viszi el.*
- Szerencséd van. *Mormogja az orra alatt, de azt már nem fejti ki, hogy miért is. A családjukban nem ő állt gyógyítónak, ellenben nővérének, aki viszont az, volt annyi esze (no meg ismerte annyira húgát), hogy legalább az alapokat megtanítsa neki. Nyavalyákat nem fog kikúrálni, de a sebeket el tudja látni. Elveszi a tűt, no meg odaviszi a pálinkát és a tiszta kendőket is, majd nekilát a mélységi összefoldozásának. Elsőként a pálinkából önt rá bőven, jóval többet használ el belőle, mint a negyedét. Későbbre... hát persze. A pikáns fenyegetés élét maga a seb veszi el, no meg a vérveszteség és a nyilvánvaló kimerültség, azonban annyira már megjött az esze, hogy ezeket ne emlegesse fel. Ezután megtörli a seb környékét, nem finomkodik, de nem is durva mozdulatokkal teszi mindezt. A varrás előtt még a sebbe szórja az alaposan összemorzsolt gyógynövényt, végül nekilát az utolsó fázisnak. Viszonylag gyorsan halad, láthatóan nem először csinál ilyet, no de azért az is, hogy nem ebből él meg.*
- Kész. *Zárja le ennyivel, miután felkelt az ágy mellől, s hacsak valamivel nem tartóztatja fel a mélységi, első dolga letakarítania a kezéről a vért.*
*Nem sokat kell várni a lányra, sőt, szinte menekül a tömeg és a zsivaj elől. Ugyan az érzés még mindig kerülgeti, hogy a falak előbb-utóbb összenyomják, de így, hogy eggyel kevesebb nyomasztó körülménnyel kell megbirkóznia, már könnyebben a háttérbe tudja tolni a kellemetlen ingert.
A szobába érve előbb leteszi a vizet és a pálinkát a kisasztalra, majd lassú léptekkel visszafordul az ajtóhoz, hogy bezárja azt. Minden porcikája tiltakozik a csukott ajtó és a helyére fordított retesz ellen, ámde most is ugyanazon indokkal kell erőt vennie magán, mi mást tehetne? A belső őrlődésből azonban most nem látszik semmi, mivel nem akarja, hogy a mélységi észrevegye, mennyire kényelmetlenül érzi magát egy átlagos, városi épületben is, inkább próbál minden érzelmet eltüntetni vonásairól.
Mire ezzel végez, a mélységi már nagyban vetkőzik. Mi tagadás, a kíváncsiság most is erősebb benne az óvatosságnál, vagy inkább a józan észnél, és alaposabban is szemügyre veszi a hímet. Figyelmét egy ideig a hátán húzódó lenyűgöző tetoválás köti le, de hamar átterelődik a hegekre. Van belőlük jó pár, és nem csak kis karcolások. Nem csoda, hogy ennyire gyűlöli és megveti őt a mélységi - ez persze semmi jót nem jelent számára a következő egy hónapban. Arra azért kíváncsi lenne, hogy van-e egyáltalán olyan, aki még tudja, miért is a nagy viszály. Nem pacifista, tudja jól, hogy van, amikor harcolni kell, amikor az a célravezető és a legeredményesebb lépés, de más az ostoba háborúsdi, amikor már csak arról szól, hogy megölünk titeket, mert ti megöltök minket, mert mi megölünk titeket és így tovább.
Mire a mélységi visszafordul a kis hegyesfülű felé, már a gyanúsan csendessé vált, gondolataiba merült lányt találja. Igaz, hogy mióta beléptek a fogadóba, sokkal szótlanabb, de még így is ott lebeg körülötte a makacs dac aurája. Ami egyből erőre kap, amint magához szólítja őt a sötételf. Pillanatnyi késedelemmel, megfeszülő állal sétál oda hozzá, magában már a legrosszabbakra készülve.
Nem húzódik el az érintés elől, tűr, mert tűrnie kell, de egy kis időre megfeledkezve, hogy négy nyomasztó kőfal zárja körbe, ismét dacos szikrákat vetve állja a másik pillantását.
A sebet megpillantva azonban előbb magasra szöknek meglepettségében szemöldökei, majd homlokát ráncolva nézi a lova betörésének végeredményét. Azért belül kicsit büszke Mogyi eredményére, de azzal nem járnak jól, ha a hím elvérzik, vagy netalántán sebfertőzés viszi el.*
- Szerencséd van. *Mormogja az orra alatt, de azt már nem fejti ki, hogy miért is. A családjukban nem ő állt gyógyítónak, ellenben nővérének, aki viszont az, volt annyi esze (no meg ismerte annyira húgát), hogy legalább az alapokat megtanítsa neki. Nyavalyákat nem fog kikúrálni, de a sebeket el tudja látni. Elveszi a tűt, no meg odaviszi a pálinkát és a tiszta kendőket is, majd nekilát a mélységi összefoldozásának. Elsőként a pálinkából önt rá bőven, jóval többet használ el belőle, mint a negyedét. Későbbre... hát persze. A pikáns fenyegetés élét maga a seb veszi el, no meg a vérveszteség és a nyilvánvaló kimerültség, azonban annyira már megjött az esze, hogy ezeket ne emlegesse fel. Ezután megtörli a seb környékét, nem finomkodik, de nem is durva mozdulatokkal teszi mindezt. A varrás előtt még a sebbe szórja az alaposan összemorzsolt gyógynövényt, végül nekilát az utolsó fázisnak. Viszonylag gyorsan halad, láthatóan nem először csinál ilyet, no de azért az is, hogy nem ebből él meg.*
- Kész. *Zárja le ennyivel, miután felkelt az ágy mellől, s hacsak valamivel nem tartóztatja fel a mélységi, első dolga letakarítania a kezéről a vért.*
2163. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2015-07-02 23:30:49
Üzenet elküldve: 2015-07-02 23:30:49
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*Nem nagyon várja be a lányt. Épp csak annyira, hogy a vörös a nyomát ne tévessze. Az ajtót nyitva hagyja neki, de mire Ydriss a szobába ér, a hím már bőszen keresgél a holmijai között. Nem is fordul hátra, csak amúgy odaveti az utasításokat.*
- Zárd be az ajtót és fordítsd rá a reteszt *mondja.* - A kisasztalra lepakolhatsz *biccent arrafelé a fejével. Még szöszmötöl egy darabig, aztán a lánynak féloldalt, háttal állva leveszi a mellényét és kivetkezik az ingéből is. Csak most látszik igazán, hogy mennyire nem kímélte a viszály az elfek és az övéi között. A hátán elterülő impozáns tetoválást is jó néhány sebhely barázdálja. Látszik, hogy némelyik régebbi volt az ábráknál, így a tűmester ügyes munkával hozzájuk igazíthatta a mintát. Mikor szembefordul a lánnyal, elidőzik rajta a tekintete. Hosszú pillanatok szaladnak tova, mire ismét megszólal.*
- Gyere ide *inti közelebb. Egész közel, míg a fakóvérű állacskáját a tenyerébe nem foghatja. Hüvelykje végigsimít a dús ajkakon.*
- Ajánlom, hogy nagyon ügyes legyél *súgja, aztán elhallgat ismét. Csak a tekintete fúródik mélyen a barna íriszekbe. Mikor a csend már-már kínossá nyúlik, Kharasshi lassan felemeli bal karját és úgy fordul, hogy a nőstény is láthassa a bő arasznyi sebet, melyből szemmel láthatóan csúnyán kiszakadtak a varratok. Vérzik. Nem is kicsit. Az inget valószínűleg teljesen átáztatta, de már a nadrágja derékrésze is kezd egészen átitatódni azon az oldalon. A hím a lovas mutatványa óta végig úgy fordult, hogy ne látszódjon az ár, amit fizetett érte. Az a seb valószínűleg még akkor is szörnyen fájhatott, mikor a varratok még épek voltak.
Ujjai közé csippentve egy vékony szállal átfűzött tűt emel a vörös elé.*
- Én nem érem el rendesen *mondja és a lány kezébe adja a tűt.* - Nem kell, hogy szép legyen, csak tartson.
*Azzal az ágyhoz sétál és most már engedve kicsit egy-egy fájdalom előcsalta vicsornak, elnyúlik rajta. Az ingét a dereka alá gyűri, hogy ne az ágyneműt vérezze össze.*
- Hozd azt a kupicát *biccent a kisasztal felé.* - A komódon találsz néhány tiszta kendőt is. *Közben lecsatolja az övéről az orvosságos tarsolyt és kirázza belőle a piactéren vásárolt szárított növényt.*
- A pálinkának legalább a negyedét öntsd a sebre *mondja.* - A többit megtarthatod magadnak... későbbre. *Készakarva citálja elő a pikánsabb zöngéket, melyekkel már odalent is kedvtelve színezte meg az italvásárlást.*
- A növényből pedig morzsolj bőven a sebbe, mielőtt elkezded összeölteni.
*Nem nagyon várja be a lányt. Épp csak annyira, hogy a vörös a nyomát ne tévessze. Az ajtót nyitva hagyja neki, de mire Ydriss a szobába ér, a hím már bőszen keresgél a holmijai között. Nem is fordul hátra, csak amúgy odaveti az utasításokat.*
- Zárd be az ajtót és fordítsd rá a reteszt *mondja.* - A kisasztalra lepakolhatsz *biccent arrafelé a fejével. Még szöszmötöl egy darabig, aztán a lánynak féloldalt, háttal állva leveszi a mellényét és kivetkezik az ingéből is. Csak most látszik igazán, hogy mennyire nem kímélte a viszály az elfek és az övéi között. A hátán elterülő impozáns tetoválást is jó néhány sebhely barázdálja. Látszik, hogy némelyik régebbi volt az ábráknál, így a tűmester ügyes munkával hozzájuk igazíthatta a mintát. Mikor szembefordul a lánnyal, elidőzik rajta a tekintete. Hosszú pillanatok szaladnak tova, mire ismét megszólal.*
- Gyere ide *inti közelebb. Egész közel, míg a fakóvérű állacskáját a tenyerébe nem foghatja. Hüvelykje végigsimít a dús ajkakon.*
- Ajánlom, hogy nagyon ügyes legyél *súgja, aztán elhallgat ismét. Csak a tekintete fúródik mélyen a barna íriszekbe. Mikor a csend már-már kínossá nyúlik, Kharasshi lassan felemeli bal karját és úgy fordul, hogy a nőstény is láthassa a bő arasznyi sebet, melyből szemmel láthatóan csúnyán kiszakadtak a varratok. Vérzik. Nem is kicsit. Az inget valószínűleg teljesen átáztatta, de már a nadrágja derékrésze is kezd egészen átitatódni azon az oldalon. A hím a lovas mutatványa óta végig úgy fordult, hogy ne látszódjon az ár, amit fizetett érte. Az a seb valószínűleg még akkor is szörnyen fájhatott, mikor a varratok még épek voltak.
Ujjai közé csippentve egy vékony szállal átfűzött tűt emel a vörös elé.*
- Én nem érem el rendesen *mondja és a lány kezébe adja a tűt.* - Nem kell, hogy szép legyen, csak tartson.
*Azzal az ágyhoz sétál és most már engedve kicsit egy-egy fájdalom előcsalta vicsornak, elnyúlik rajta. Az ingét a dereka alá gyűri, hogy ne az ágyneműt vérezze össze.*
- Hozd azt a kupicát *biccent a kisasztal felé.* - A komódon találsz néhány tiszta kendőt is. *Közben lecsatolja az övéről az orvosságos tarsolyt és kirázza belőle a piactéren vásárolt szárított növényt.*
- A pálinkának legalább a negyedét öntsd a sebre *mondja.* - A többit megtarthatod magadnak... későbbre. *Készakarva citálja elő a pikánsabb zöngéket, melyekkel már odalent is kedvtelve színezte meg az italvásárlást.*
- A növényből pedig morzsolj bőven a sebbe, mielőtt elkezded összeölteni.
2162. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2015-07-01 20:52:46
Üzenet elküldve: 2015-07-01 20:52:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 92
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 92
Játékstílus: Vakmerő
*Megkapja a kulcsot, majd felmegy a szobájába. Úgy tűnik, minden problémamentesen zajlik. A vacsora kiváló volt, laktató, és igen ízletes. Erali elálmosodik így evés után, no meg az egy sör is az a mennyiség, ami álmosító hatást vált ki leginkább. Felmegy a szálláshelyre, kinyitja az ajtót, majd belép. Körbenéz a szobában - nem épp egy nemesi lakosztály, de megteszi. Az ajtót gondosan becsukja és be is zárja kulcsra maga után, mielőtt bármi kezdene idebent. Kinéz az ablakon, a Holdudvart látja, illetve a hold fényét, ahogy beszűrődik a rozoga üveganyagon át. Végül botját ide támasztja, az ablak mellé, majd talárszerű egybe ruháját leveszi, és az ágyba dől. Még elmorog pár igét, mellyel álmát őrző alakokat idézhet meg, csak a teljes biztonság kedvééért, majd elszundikál.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy ezüstös fényű, kardot hordozó szellemalak jelenik meg előtte, és siet a varázsló segítségére. A kerubi NJK-nak számít, nem szolga, és nem lehet utasítani. Megsegíti a veszélybe került varázshasználót, de nem öl, alapvetően jó és könyörületes. Ha a közvetlen veszély elmúlik, a szellem szertefoszlik.
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy ezüstös fényű, kardot hordozó szellemalak jelenik meg előtte, és siet a varázsló segítségére. A kerubi NJK-nak számít, nem szolga, és nem lehet utasítani. Megsegíti a veszélybe került varázshasználót, de nem öl, alapvetően jó és könyörületes. Ha a közvetlen veszély elmúlik, a szellem szertefoszlik.
2161. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2015-07-01 01:49:15
Üzenet elküldve: 2015-07-01 01:49:15
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 168
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 168
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
//A Véres Bál//
*A reggel ugyan korán éri, s bár álmatlan éjszakáját aligha mondhatná kellemesnek, az arcát simogató, aranyló napsugarak gyöngéd mosolyra fakasztják a hölgy ajkait. Nem nyitja még fel a szemeit, hallgatja a csukott ablak mögül beszűrődő, tompa csicsergését a madaraknak, mely ama ábránddal csábítja, mintha csak az erdő lágy ölén pihenne a puha, zöldellő füvön. Egyedül a reggel üdítő, friss levegője hiányzik a képzeletből, melynek okán hamarost szertefoszlik az elméjében kialakult, szívet melengető kép. Ám akad más is, mely figyelmét egészen más mederbe tereli. Kopogás hallatszik az ajtón, majd egy barátságos hang.
Valóban eltűnődik azon, milyen figyelmesek az itt dolgozók, így ajkain szélesedő mosollyal fordul a másik oldalára, hogy felülvén az ágyon, majd az ajtóhoz mehessen, ahogy viszont megakad sötétkéken ragyogó tekintete az ágya mellett pihenő kardon, elfogja az éjjel nyomasztó teherként a lelkére akaszkodó aggodalom, s az előbbi, udvarias hang is eltorzul a félvér érzékelésében.
Nem először alszik már a Pegazusban, és eddig még soha nem fogadták reggelivel. Itt egy-egy étel ára felér a szobáéval, melyben nyugtalan és rövid álmát aludta, tehát ezen eshetőség is hamar kiesik a szóban forgó lehetőségek közül. Hamarabb telítik el gondolatait a paranoid képzetek, vagy épp a kegyetlen valóság hitelesebb alternatívái. Például, hogyha ajtót nyit, tőrt döfnek a szívébe, vagy hogy ama kedvesen felajánlott ételben méreg lapul...
Szóval hiába esne jól neki valami könnyed reggeli, s egy jó nagy pohárnyi frissítő víz vagy tea, inkább várakozik, figyelve, mit reagál az ajtó másik oldalán ácsorgó a reakció hiányára. Meddig próbálkozik tovább? Vajon máshoz is be fog kopogni? Netán egyszerűen elmegy, mint az éjjeli látogató?*
*A reggel ugyan korán éri, s bár álmatlan éjszakáját aligha mondhatná kellemesnek, az arcát simogató, aranyló napsugarak gyöngéd mosolyra fakasztják a hölgy ajkait. Nem nyitja még fel a szemeit, hallgatja a csukott ablak mögül beszűrődő, tompa csicsergését a madaraknak, mely ama ábránddal csábítja, mintha csak az erdő lágy ölén pihenne a puha, zöldellő füvön. Egyedül a reggel üdítő, friss levegője hiányzik a képzeletből, melynek okán hamarost szertefoszlik az elméjében kialakult, szívet melengető kép. Ám akad más is, mely figyelmét egészen más mederbe tereli. Kopogás hallatszik az ajtón, majd egy barátságos hang.
Valóban eltűnődik azon, milyen figyelmesek az itt dolgozók, így ajkain szélesedő mosollyal fordul a másik oldalára, hogy felülvén az ágyon, majd az ajtóhoz mehessen, ahogy viszont megakad sötétkéken ragyogó tekintete az ágya mellett pihenő kardon, elfogja az éjjel nyomasztó teherként a lelkére akaszkodó aggodalom, s az előbbi, udvarias hang is eltorzul a félvér érzékelésében.
Nem először alszik már a Pegazusban, és eddig még soha nem fogadták reggelivel. Itt egy-egy étel ára felér a szobáéval, melyben nyugtalan és rövid álmát aludta, tehát ezen eshetőség is hamar kiesik a szóban forgó lehetőségek közül. Hamarabb telítik el gondolatait a paranoid képzetek, vagy épp a kegyetlen valóság hitelesebb alternatívái. Például, hogyha ajtót nyit, tőrt döfnek a szívébe, vagy hogy ama kedvesen felajánlott ételben méreg lapul...
Szóval hiába esne jól neki valami könnyed reggeli, s egy jó nagy pohárnyi frissítő víz vagy tea, inkább várakozik, figyelve, mit reagál az ajtó másik oldalán ácsorgó a reakció hiányára. Meddig próbálkozik tovább? Vajon máshoz is be fog kopogni? Netán egyszerűen elmegy, mint az éjjeli látogató?*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3351-3370