// Még a gyűlés estéjén //
- Igen. *biccent a kérdésre, bár nem érti, ez miért ragadja meg annyira a néne érdeklődését. Egészen addig, míg föl nem vázolja az ötleteit.*
- Dehogy követelném! Sőt, remélem, hogy jó régóta nyugszik már a föld alatt az a Krestvir, és nem veszi zokon senki, hogy elbitoroltam a nevét. Az ilyesmi még úgy is kockázatos lenne, ha mindent tudnék arról a Krestvirről… Márpedig nem tudom, hogyan deríthetnék ki bármit is egy elhunytról, akinek csak a nevét tudom. *veszi nagyon komolyan a néne felvetését, hiába volt csak légből kapott ötlet, vagy tréfa.
A bókra csak még nagyobb késztetést érez, hogy eltakarja magát, de azért kicsit jól esik, hogy valaki szépnek mondja. Ha még azt is tudná, hogy a néne szerint épp hogy rövid hajjal nézne ki jobban, egyenesen kérné őt, hogy kurtítsa meg tincseit.
Hümpüffmüff szerénykedését megmosolyogja, majd hirtelen a szája elé kapja a kezét, a nő pedig annyit érezhet – ha ekkora hajtömeg alatt érzi ugyan –, hogy valami meglegyinti a „turbánját” hátulról. Aztán, ha ettől nem riad meg túlságosan, és tud figyelni, már azt is láthatja, hogy mi volt az a valami. Egy fekete madár, egy holló röpül át a feje fölött, kissé megsuhintva felpolcolt haját, majd Krestvir vállán köt ki. Ott mozgolódik még kicsit, rendezgeti szárnyait, majd, mint aki jól végezte dolgát, károg egyet, és szúrós szemmel méricskéli a nénét.
Krestvir egyelőre szóhoz sem jut, ő is Farincot nézi, és próbálja feldolgozni a történteket. A madártól magától viszont láthatólag nem ijedt meg.*