// Reggel //
// Worenth //
*Bolondság és bűvésztrükk? Nos, Kimmeri mindig tisztelettel beszélt a mágiáról, és az elf közösségben, ahol Isqeha élt, a természet, a föld, a mágia tisztelete mélyen jelen volt, átszőtte az ünnepeket és a hétköznapokat. Így kicsit csodálkozva hallgatja Worenth szavait. Eddig nem gondolkozott el sohasem ezen, de kezdi sejteni, mekkora szerencséje van, hogy apja hazavitte, és ő ott nőtt fel, abban az erdőmélyi kis elf faluban. Most, hogy látta az emberek alapította várost, Artheniort, és a városban élőket, a szegények és a gazdagok negyedét, a Lanawin minden szegletéből odaérkező otthontalan csavargókat, kardforgatókat és kalandorokat, most látja csak, mekkora szerencséje volt a hellyel, ahol felnőtt. Talán ha apja nem viszi haza, és anyjánál marad, Arthenior szegénynegyedében végzi. Egészen kicsi korában néha arról ábrándozott, hogy az anyja bizonyára egy előkelő származású asszony, Lichanech vagy Arthenior, a két messzi nagy város valamelyik gazdag családjában, és egy napon majd érte jön, és magával viszi a palotába, ahol lakik. De a lelke mélyén attól tart, ez csupán álom. Az anyja egy egyszerű, szép, de nincstelen lány lehetett, aki meghalt az ő születése után. Mekkora szerencséje van ezzel is, hogy itt, az Ezüstszilánkoknál befogadták, hogy itt élhet, ebben a gyönyörű környezetben, növényekkel foglalkozhat, és mellette még mágusvarázslást is tanulhat. Méghozzá egy olyan tanítótól, mint Worenth mester!*
- Hát, most már büszkék lehetnek Rád, mester. *mondja egyszerűen.* - Biztos él valahol egy mérnök, aki meg nem tudta megtanulni a mágusvarázslást, és hiába akarták a szülei, hogy híres mágus legyen, ő mérnök akart lenni. Így kiegyenlítődik a dolog. *vélekedik ifjú évei minden bölcsességével.
Amikor Worenth mester hosszasan a mágiáról beszél, figyelmesen hallgatja a szavait. Nem mindent ért, és nem mindent tud követni, de a "Sose a mágia uraljon Téged! Mindig Te urald a mágiát!", a "Sose bízd el magad! Az igazi mágus holta napjáig tanul!" és "A türelem a mágustanonc legnagyobb erénye!" mondatok örökre megmaradnak a beszélgetésből az emlékezetében, és mélyen rögzülnek az elméjében.
Hogy a mágia mindenkié, azt Isqeha sem úgy értette, hogy azt mindenkinek meg kéne tanítania annak, aki birtokolja ezt a nemközönséges tudást, sőt ingyen. Ilyesmi eszébe sem jutott a félelfnek. Mindenkinek? Az szörnyű volna. Inkább fordítva, a másik oldal felől gondolta ő. A világban szétáradó erő, amiből a mágia is származik, mindenkié, ezért tiszteletben, és becsben kell tartani a mágia erejét. Nem szórakozásra, bárki kezébe, öncélú bűvészkedésre való, annál jóval mélyebb erő.*
- Nem úgy értettem, hogy mindenkié, mester. *próbálja kicsit szégyenkezve magyarázni, de ez nem is olyan egyszerű számára. Bár szokott ő filozofálni, sőt nagyon is mélyenszántó elmefuttatásai vannak egy-egy erdőmélyi csatangolás-barangolás során a világról, és a benne élők természetéről, de ahhoz nincs hozzászokva, hogy mindezeket hangosan is megfogalmazza.*
- Úgy értettem, hogy, szóval *~hogy is szokták ezt mondani?~ gondolkozik erősen* - szóval hogy a tudás felelősséggel jár. *Vagy valami ilyesmi.
Közben visszaérnek az épülethez, és belépnek az ajtón. Odabenn tágas, napfényes tér fogadja őket.
A fiúnak külön tetszik, hogy mindenfelé külön kis zugok vannak, színes párnákkal és bőrökkkel lefedett, szemmel láthatóan kényelmes kanapék és ülőalkalmatosságok, elkülönült beszélgetőhelyek és uszadékfából ácsolt nagy asztalok. Worenth jó tanítómester, ez most már a félelf mély meggyőződésévé válik. De azon még így is elcsodálkozik, hogy Isurii Úrnővel ő alapította az Ezüstszilánk Szövetséget. Ha lehet, ettől csak még nagyobb tisztelettel tekint rá.*
- Remélem, én jó tanítvány leszek. *mondja, és elhatározza, hogy nagyon fog igyekezni, hogy kedvében járjon a mesternek. A lenti tágas, nagy terem után, aminek a közepéből csigalépcső vezet fel, bekukkantanak a konyhába és a kamrába is.*
- Talán a legjobb az lesz *gondolkodik Isqeha, félénken a mesterre nézve* - ha a fészer padlásán fogom szárítani a növényeket. Ott nem zavarok vele senkit, nem is kell felhordani őket az emeletre, itt a kamrában tudom tárolni őket nagy üvegekben és mindig kéznél vannak, ha szükségem lesz rájuk a főzetekhez. Csak néhány polcra van szükségem. Ez a kamra igazán tágas és szellős. *Néz a mesterre, hogy jó lesz-e így.
Ha felmennek a felső emeletre, mindenképpen olyan szobát választ magának, ami a kertre néz, lehetőleg a vízkertre. Lepakolássza a kevéske holmiját: egy nagy, vastag tarisznyát, és a zekéjét, megtudakolja a latrina helyét, aztán engedelmet kér a mestertől a pihenésre. Leráncigálja a csizmáját, és hamarosan bevágja a szunyát. Ideért.*
A hozzászólás írója (Rinald Isqeha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.05.18 17:31:34