//Udvar//
*Érzékelésének perifériáján felfogja, hogy felszedik valamennyire, kissé nyögdécsel talán, de légzése, mozgásai épek, csupán tudatát homályosítja el apró elmosódó absztrakt alakok sora, és jó adag sípolás kínozza fülét, na persze az is csak a fejében. Nagyon gondolkodni, mozogni nem tud, míg ezek nem oszlanak. Idővel ez is megtörténik, és nem több ez csupán, mint az előbb is talán, de addig szegény Loka aggódhat, Zaras meg járkálhat.*
-Végre vége.
*Sóhajt fel, mikor úgy érzi, már össze tudta szedni magát, ceruzát, könyvet ragad, ami ott van eldobott holmijai közt, és már jó rég hozta ki.*
-Nos, azt kell mondjam, szép eredmény. Lakták ezt a földet papok, mágusok, tudósok, netán őrzők is már régebben is. És a dolmen, ha rákapcsolódunk felel, Emlékező Kő, mint mondottam. Megmutatta nekem az itteniek tanulmányait, azt lehet látni, hogy ők sokkal gyorsabban tanultak a kő mellett, valahogy, ha nem is elrévülve, de a közelében lenni az ősi tudás-emlékek foszlányait, magjait ülteti el a tanulókban. Soha nem láttam ilyen eredményesen tanulni sehol, senkiket hosszú távon. A holtakat pedig... nem ismerte senki sem a régi lakók közül.
*Mesél és jegyzetel is egyszerre Lokának, majd kérdésére, hogy jó ötlet-e folytatni a napot kémlelve felel.*
-Lassan úgyis ideje vacsorához készülni, én is fáradok, még egy próbát tegyünk!
*Szól hát.*
-Nem biztos, hogy a Mentális fonalas, és elmeirányításra irányuló meditációs gyakorlatok nélkül nektek is jót tenne ez, de holnap egy próbát tehettek, ha akartok, este átadom, amit tudok, sötétben nem biztos, hogy vizsgálódni kéne.
*Nyögve kel fel.*
-Zaras hová lett?
*Néz körbe még, majd ha kapott választ, befárad a dolmen közepére, bízva az elf férfi képességeiben, és Lokára pillant.*
-Lássuk a medvét, még egyszer!
*Csukja le a szemét, felkészülve a várható következményekre, és a kőre tapasztja kezét, egy imát mormolva reménykedik, hogy nem hajszolja túl elméjét, és várja a jól bevállt mana lövedéket.*