//Felső folyosó//
*Apollia örül, hogy segíthet, noha ez teljesen új dolog neki, általában ez nem így szokott kinézni. Őt körbeugrálják a cselédek, persze csak ha szüksége van rá. Ha van benne elég energia, sokkal szívesebben jár el egyedül. De ez a hely is teljesen új neki, bizonyára senki sem fogja kiszolgálni, amiért azt mondja, hogy egy közeli nemesi család sarja.*
- Remek ötlet.
*Szélesre húzza mosolyát, habár kicsit mérges a wargra és sajnálja a kocsist. De egymaga nem nagyon tudott mit csinálni a lóért, sőt még Taitos és a szolgáló sem.*
- Miféle ellenszolgáltatásért?
*Kérdezi, szemöldök ráncolva. Az első, ami eszébe jut az a családi vagyonból néhány aranytallér. De utána mi tagadás sokkal mocskosabb gondolatok jelennek meg lelki szemei előtt. Erre kicsit ugyan elpirul, de kezeit kihívóan a csípőjére teszi. Vele ne fajtalankodjon senki! Persze az eszébe sem jut, hogy ha ilyesmire kerülne a sor, Taitos lenne fölényben. Nem olyan nehéz elpáholni egy beteges, pálcika lányt.*
- Köszönöm.
*Vidáman teríti a hátára a köpenyt, amit Taitostól kapott, észre sem veszi a fiú köpenyét, csak akkor, amikor az már rajta van. Összehúzz a a szemöldökeit a hirtelen látványon, de nem mond semmit. Inkább követi őt az esőbe, ahol Taitos elkiáltja magát. Elő is jön az a bizonyos warg, Apollia fel is nyikkan a látványtól, majd enyhe undor ül ki az arcára a vércsík láttán.*
- Hé!
*Kiált fel rémülten, amikor Taitos a vadállat orrára csap. Riadtan ragadja meg a karját, hiszen egy wargot nem szokás csak úgy ütögetni, ki tudja mit fog tenni az illetővel.*
- Miért hívod Ragronnak ezt a dögöt?
*Kérdezi és csak remélni meri, hogy nem bánt meg vele senkit.
Majd ha Taitos megnyugtatja a lányt, válaszokat is ad neki, Apollia elbúcsúzik.*
- Köszönök szépen mindent, de azért azt a lovat sajnálom. Remélem látjuk még egymást. Sőt! Ha majd szeretné visszakapni a köpenyét, tudja hol keressen.
*Egy illedelmes mosollyal hajt fejet, majd sietős lépésekkel távozik. A köpenyt szorosan összehúzza magán. Kicsit morgolódik ezen a helyen, hogy alig tudott meg valamit és nem maradhat tovább. De most már legalább ennyit ismer a világból, az utat is tudja. Talán később visszatérhet majd. Másokat is látott ott. Szívesen ismerkedne meg velük is. Unja már a kimért nemeseket.*