Nincs játékban - Synmira
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Synmira | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 150 (2981. - 3000. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3500-3519
3000. hozzászólás ezen a helyszínen: Synmira
Üzenet elküldve: 2018-11-17 20:39:50
Üzenet elküldve: 2018-11-17 20:39:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Megbocsátás//
*Megértőn néz Zaxdorra, mert saját tapasztalata alapján el tudja képzelni, hogy mit élhet át most a férfi, hogy mit jelent az, hogy „nincs senkim sem”. Mondjuk, az óriás számára még mindig meglehet, hogy az arckifejezése nem azt mutatja, amit valójában tolmácsolnia kellene, s így a baráti pillantás inkább tűnhet gúnyolódó fintorgásnak.
Egyébként azonnal Taitosra gondol, őt tartja annak az egy személynek, akire számíthat. Még így is, hogy vele kapcsolatban is vannak kétségei, ő az a személy, akihez nem tud nem ragaszkodni.
Azonban erről nem beszél most a férfinak, azon a pillantáson kívül nem reagál a szavaira. Pedig együttérzése odáig terjed, hogy felmerül benne, hogy a saját barátságát kínálja, de a visszahúzódó, társaságkerülő énje végül nem csak hogy megfékezi, de még vissza is rántja. Megijed tőle, hogy ezután esetleg már-már kötelessége volna a férfi társaságát keresni és mellette állni. De hiszen még ismerni is alig ismeri! Épp csak kezdi elfelejteni, hogy amúgy röviddel ezelőtt még meggyőződése volt, hogy az óriás bántani akarja.
Nem, inkább néma marad.
Elérnek aztán a fegyverekhez, s minden rendben megy. Az óriás nem kaszabolja le, hanem csak visszacsatolja magára a kardokat, s ugyanolyan barátságos marad. Bár, erre is számított már…
A férfi elfogadja az ötletét, s egyből neki is fog a „kiképzésnek”. A mustra most nem hozza zavarba, mert helyesen arra a feltételezésre jut, hogy Zaxdor épp az alkatát méri fel és az erejét.
A tőrt elveszi, a jobbjába fogva, aztán a férfi szavait követve – egyébként egész ügyesen, gyakorlottan, amolyan zsiványosan, pördítve – fordítja meg kezében a markolatot, fogást váltva, hogy a tőr úgy álljon lefelé, ahogy az óriás mondta.*
- Így? - *kérdi, aztán el is bizonytalanodik, mert a folytatásból arra következtet, hogy neki még nem kellene így fognia.*
- Ütésváltás? - *kérdez vissza, mert nem tudja, ez mit jelent. Közben a pipa is leég, már alig füstölög, úgyhogy úgy dönt, ideje félreraknia, ha már úgyis gyakorolni fognak. Miközben gyorsan rendezi ezt, Zaxdor tovább beszél.*
- Miért? - *érkezik a kérdés az utolsó mondatra.*
- Egyébként én sem szeretnék az élvonalban harcolni. Nem hiszem, hogy alkalmas volnék rá. De előfordulhat, hogy közelharcban kell megvédenem magamat. És a varázserőm is véges, ha sokat varázsolok, pihennem kell… Valamint… vannak varázslatok, amikhez előre kell törnöm, ha nem akarom, hogy a mellettem harcolókban is kárt tegyek. - *sorol olyan helyzeteket, amikben előfordulhat, hogy szüksége lehet közelharci fogásokra, vagy arra, hogy az élvonalba kerüljön.
Részéről, amennyire lehet, egészében kerülné a harcot, de ez már túlnőtt rajta, már nem háríthatja ezt a felelősséget csak azért, mert gyáva. A varázsképessége leginkább a harci helyzetekben jelent hasznot, mi értelme volna hát, ha nem használja?*
*Megértőn néz Zaxdorra, mert saját tapasztalata alapján el tudja képzelni, hogy mit élhet át most a férfi, hogy mit jelent az, hogy „nincs senkim sem”. Mondjuk, az óriás számára még mindig meglehet, hogy az arckifejezése nem azt mutatja, amit valójában tolmácsolnia kellene, s így a baráti pillantás inkább tűnhet gúnyolódó fintorgásnak.
Egyébként azonnal Taitosra gondol, őt tartja annak az egy személynek, akire számíthat. Még így is, hogy vele kapcsolatban is vannak kétségei, ő az a személy, akihez nem tud nem ragaszkodni.
Azonban erről nem beszél most a férfinak, azon a pillantáson kívül nem reagál a szavaira. Pedig együttérzése odáig terjed, hogy felmerül benne, hogy a saját barátságát kínálja, de a visszahúzódó, társaságkerülő énje végül nem csak hogy megfékezi, de még vissza is rántja. Megijed tőle, hogy ezután esetleg már-már kötelessége volna a férfi társaságát keresni és mellette állni. De hiszen még ismerni is alig ismeri! Épp csak kezdi elfelejteni, hogy amúgy röviddel ezelőtt még meggyőződése volt, hogy az óriás bántani akarja.
Nem, inkább néma marad.
Elérnek aztán a fegyverekhez, s minden rendben megy. Az óriás nem kaszabolja le, hanem csak visszacsatolja magára a kardokat, s ugyanolyan barátságos marad. Bár, erre is számított már…
A férfi elfogadja az ötletét, s egyből neki is fog a „kiképzésnek”. A mustra most nem hozza zavarba, mert helyesen arra a feltételezésre jut, hogy Zaxdor épp az alkatát méri fel és az erejét.
A tőrt elveszi, a jobbjába fogva, aztán a férfi szavait követve – egyébként egész ügyesen, gyakorlottan, amolyan zsiványosan, pördítve – fordítja meg kezében a markolatot, fogást váltva, hogy a tőr úgy álljon lefelé, ahogy az óriás mondta.*
- Így? - *kérdi, aztán el is bizonytalanodik, mert a folytatásból arra következtet, hogy neki még nem kellene így fognia.*
- Ütésváltás? - *kérdez vissza, mert nem tudja, ez mit jelent. Közben a pipa is leég, már alig füstölög, úgyhogy úgy dönt, ideje félreraknia, ha már úgyis gyakorolni fognak. Miközben gyorsan rendezi ezt, Zaxdor tovább beszél.*
- Miért? - *érkezik a kérdés az utolsó mondatra.*
- Egyébként én sem szeretnék az élvonalban harcolni. Nem hiszem, hogy alkalmas volnék rá. De előfordulhat, hogy közelharcban kell megvédenem magamat. És a varázserőm is véges, ha sokat varázsolok, pihennem kell… Valamint… vannak varázslatok, amikhez előre kell törnöm, ha nem akarom, hogy a mellettem harcolókban is kárt tegyek. - *sorol olyan helyzeteket, amikben előfordulhat, hogy szüksége lehet közelharci fogásokra, vagy arra, hogy az élvonalba kerüljön.
Részéről, amennyire lehet, egészében kerülné a harcot, de ez már túlnőtt rajta, már nem háríthatja ezt a felelősséget csak azért, mert gyáva. A varázsképessége leginkább a harci helyzetekben jelent hasznot, mi értelme volna hát, ha nem használja?*
2999. hozzászólás ezen a helyszínen: Synmira
Üzenet elküldve: 2018-11-17 20:38:16
Üzenet elküldve: 2018-11-17 20:38:16
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Megbocsátás//
*Miközben sétálnak, sokat megtudhat Krestvirről és az itt lakókról. Figyeli közben arcát, s nem kerüli el figyelmét, hogy szomorúság árnyéka suhan át rajta, bizonyára volt már, hogy egy számára kedves ember is elhagyta ezt a törzset. Mert Zaxdor magához hűen törzsként gondol rá, még akkor is, ha nem erről van szó.*
- Ha van egy valaki, akire számíthatsz, már az rengeteget jelent. Nekem sajnos nincs senkim sem. *Mondja komoran, s végiggondolva életét, amióta Artheniorba majd a tharg földekre érkezett valóban, talán csak Laor az egyetlen, akivel kissé közelebbről meg tudott ismerkedni. Hamarosan odaérnek a földön heverő kardokhoz, a lány meglepően fürgén halad, így Zaxdornak nem is kell visszafognia magát. Mindkettőt felcsatolja keresztben a hátára.*
- No. Itt vannak biztos helyen. *Mondja csendesen és elégedetten, majd ismét a lányra figyel, aki a kukacharc felett mosolyog ugyan, de nem igazán veszi komolyan. Persze Zaxdor nem arra gondolt, hogy kezeiket fűzzék össze, inkább arra próbált a maga módján utalni, hogy kissé visszafogja magát. Viszont Krestvir rátermettnek tűnik, úgy látszik nem kér a gyengébb bánásmódból, sőt, még maga javasol, nem is olyan rossz ötletet. Karba fonja a kezét, majd elnézi a lányt. Lehet, hogy alacsonyabb, mint ő, de fürgének fürge, az jól látszik.*
- Jó ötlet. *Mondja végül.* Ha valamit csinálunk, akkor csináljuk komolyan. *Bólint elismerően, s arca immár átvált katonai szerepbe, persze nem agresszívre, csak komolyabba, amolyan kiképző szerűbe. Tűnődve néz végig a lányon, ezúttal nem rejti véka alá tekintetét, s azt sem, hogy felméri a terepet, persze nem érzelmi szempontból. Szemlélődés közben csonttőrét veszi elő, a kialakított tokból. A lány méretéhez képest ugyan még tőr, de az ő kezében akár egy rövid kardhoz is méltó.*
- Tessék! Próbáld meg ezzel, persze csak, ha akarod. *Lecsatolja a tokot is, s ha Krestvir átveszi tőle a tőrt, a kezében rácsúsztatja hegyére a cserzett bőrtokot.*
- Így nem tudsz megszúrni. *Mosolyog, majd a két kardot mégis leveszi a hátáról, ezúttal gondosabban téve a földre.*
- Akik igazán bánni tudnak a késsel, hegyével lefelé tartják. Kétélű, vigyázz vele, az alkarod felé csak akkor feszítsd, ha már jól bánsz vele, különben megvághat. Persze így nem, hogy rajta van a tok. *Egyelőre csak vár és figyel. Az sem biztos, hogy a lány szeretne ezzel a tőrrel bármit kezdeni. Elképzelhető, hogy szívesebben gyakorolna a sajátjával.*
- Egyébként mindennek az alapja a mozgás és az ütésváltás. Persze tőrrel, nem a karddal. *Mondja csendesen, s elnézi a lány kezeit.*
- Előbb talán küzdeni kellene tanulnod, bár nem értem, hogy háttér támogatóként mi szükség van erre, ha csak nem az élvonalban szeretnél harcolni. *Csendesebbre vált a hangja, majd lehajtja fejét, s a lábával kezd apró köröket rajzolni a fűbe.*
- Az az igazság, hogy én azt nem szeretném.
*Miközben sétálnak, sokat megtudhat Krestvirről és az itt lakókról. Figyeli közben arcát, s nem kerüli el figyelmét, hogy szomorúság árnyéka suhan át rajta, bizonyára volt már, hogy egy számára kedves ember is elhagyta ezt a törzset. Mert Zaxdor magához hűen törzsként gondol rá, még akkor is, ha nem erről van szó.*
- Ha van egy valaki, akire számíthatsz, már az rengeteget jelent. Nekem sajnos nincs senkim sem. *Mondja komoran, s végiggondolva életét, amióta Artheniorba majd a tharg földekre érkezett valóban, talán csak Laor az egyetlen, akivel kissé közelebbről meg tudott ismerkedni. Hamarosan odaérnek a földön heverő kardokhoz, a lány meglepően fürgén halad, így Zaxdornak nem is kell visszafognia magát. Mindkettőt felcsatolja keresztben a hátára.*
- No. Itt vannak biztos helyen. *Mondja csendesen és elégedetten, majd ismét a lányra figyel, aki a kukacharc felett mosolyog ugyan, de nem igazán veszi komolyan. Persze Zaxdor nem arra gondolt, hogy kezeiket fűzzék össze, inkább arra próbált a maga módján utalni, hogy kissé visszafogja magát. Viszont Krestvir rátermettnek tűnik, úgy látszik nem kér a gyengébb bánásmódból, sőt, még maga javasol, nem is olyan rossz ötletet. Karba fonja a kezét, majd elnézi a lányt. Lehet, hogy alacsonyabb, mint ő, de fürgének fürge, az jól látszik.*
- Jó ötlet. *Mondja végül.* Ha valamit csinálunk, akkor csináljuk komolyan. *Bólint elismerően, s arca immár átvált katonai szerepbe, persze nem agresszívre, csak komolyabba, amolyan kiképző szerűbe. Tűnődve néz végig a lányon, ezúttal nem rejti véka alá tekintetét, s azt sem, hogy felméri a terepet, persze nem érzelmi szempontból. Szemlélődés közben csonttőrét veszi elő, a kialakított tokból. A lány méretéhez képest ugyan még tőr, de az ő kezében akár egy rövid kardhoz is méltó.*
- Tessék! Próbáld meg ezzel, persze csak, ha akarod. *Lecsatolja a tokot is, s ha Krestvir átveszi tőle a tőrt, a kezében rácsúsztatja hegyére a cserzett bőrtokot.*
- Így nem tudsz megszúrni. *Mosolyog, majd a két kardot mégis leveszi a hátáról, ezúttal gondosabban téve a földre.*
- Akik igazán bánni tudnak a késsel, hegyével lefelé tartják. Kétélű, vigyázz vele, az alkarod felé csak akkor feszítsd, ha már jól bánsz vele, különben megvághat. Persze így nem, hogy rajta van a tok. *Egyelőre csak vár és figyel. Az sem biztos, hogy a lány szeretne ezzel a tőrrel bármit kezdeni. Elképzelhető, hogy szívesebben gyakorolna a sajátjával.*
- Egyébként mindennek az alapja a mozgás és az ütésváltás. Persze tőrrel, nem a karddal. *Mondja csendesen, s elnézi a lány kezeit.*
- Előbb talán küzdeni kellene tanulnod, bár nem értem, hogy háttér támogatóként mi szükség van erre, ha csak nem az élvonalban szeretnél harcolni. *Csendesebbre vált a hangja, majd lehajtja fejét, s a lábával kezd apró köröket rajzolni a fűbe.*
- Az az igazság, hogy én azt nem szeretném.
2998. hozzászólás ezen a helyszínen: Synmira
Üzenet elküldve: 2018-11-17 20:27:31
Üzenet elküldve: 2018-11-17 20:27:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Megbocsátás//
*Elgondolkodtatja, amit a férfi mond. Valóban olyan szoros kötődés volna közöttük?*
- Igazából… elég gyakran cserélődnek a tanoncok, de még a vezetők is. Sokan elmentek már az elmúlt pár évben is, mióta itt vagyok. - *Kis szünetet tart, miközben visszaemlékezik azokra, kiket már régen látott, s mit sem tud róluk már jó ideje. Vagy épp tud róluk, csak rossz hírek érkeztek felőlük.*
- Az újak közül van, akit még nem is ismerek. Talán a mesteremhez… kötődök. De számítani… azt hiszem, számíthatok a többiekre is. - *zárja le magában a témát, összegezve a körülményeket és saját viszonyulását.
Az óriás ugyan nagyobbakat lép nála, azért sikerül tartania az iramot, ekkora távolságon még a sántasága sem fogja vissza. Menet közben nem válaszol, csak valami mosolyfélével a gyakorlás ígéretére és a holló állítólagos hűségességére is. Azt nem tudja, Zaxdor szerint mit árulhat el róla, hogy a madár rendre visszatér hozzá, de úgy sejti, a férfi valami olyasmire utalhat, hogy kedves.
A két ujj „kukacharcát” figyelve furcsállón néz az óriásra, mert mind azt mulatságos elképzelnie, hogy ilyen harcot folytatnának az ujjaikkal, mind pedig azt, hogy ők vannak az ujjak helyében és az egyik ujj szerepében éppen ő próbálja leteperni ezt a hatalmas testet. Mikor pedig Zaxdor is elneveti magát, akkor már bátrabban vigyorodik el a bemutatón.*
- Azért annyira nem kell visszafognod magadat, hogy ilyen könnyen elbánjak veled, mint az ujj Krestvir! - *mosolyog pimaszul.*
- Ha olyan helyzetben volnék, hogy fegyvert kell használnom… valószínűleg a tőrömmel támadnék. Azzal gyakorolhatnánk? Ha rajta hagyom a tokot, nem annyira veszélyes… Vagy tudsz mást, amivel esélyem volna?
*Elgondolkodtatja, amit a férfi mond. Valóban olyan szoros kötődés volna közöttük?*
- Igazából… elég gyakran cserélődnek a tanoncok, de még a vezetők is. Sokan elmentek már az elmúlt pár évben is, mióta itt vagyok. - *Kis szünetet tart, miközben visszaemlékezik azokra, kiket már régen látott, s mit sem tud róluk már jó ideje. Vagy épp tud róluk, csak rossz hírek érkeztek felőlük.*
- Az újak közül van, akit még nem is ismerek. Talán a mesteremhez… kötődök. De számítani… azt hiszem, számíthatok a többiekre is. - *zárja le magában a témát, összegezve a körülményeket és saját viszonyulását.
Az óriás ugyan nagyobbakat lép nála, azért sikerül tartania az iramot, ekkora távolságon még a sántasága sem fogja vissza. Menet közben nem válaszol, csak valami mosolyfélével a gyakorlás ígéretére és a holló állítólagos hűségességére is. Azt nem tudja, Zaxdor szerint mit árulhat el róla, hogy a madár rendre visszatér hozzá, de úgy sejti, a férfi valami olyasmire utalhat, hogy kedves.
A két ujj „kukacharcát” figyelve furcsállón néz az óriásra, mert mind azt mulatságos elképzelnie, hogy ilyen harcot folytatnának az ujjaikkal, mind pedig azt, hogy ők vannak az ujjak helyében és az egyik ujj szerepében éppen ő próbálja leteperni ezt a hatalmas testet. Mikor pedig Zaxdor is elneveti magát, akkor már bátrabban vigyorodik el a bemutatón.*
- Azért annyira nem kell visszafognod magadat, hogy ilyen könnyen elbánjak veled, mint az ujj Krestvir! - *mosolyog pimaszul.*
- Ha olyan helyzetben volnék, hogy fegyvert kell használnom… valószínűleg a tőrömmel támadnék. Azzal gyakorolhatnánk? Ha rajta hagyom a tokot, nem annyira veszélyes… Vagy tudsz mást, amivel esélyem volna?
2997. hozzászólás ezen a helyszínen: Synmira
Üzenet elküldve: 2018-11-17 19:40:45
Üzenet elküldve: 2018-11-17 19:40:45
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Megbocsátás//
*Elgondolkodva néz maga elé, s meglepve egyben mosolyogva tapasztalja a visszaérkező kis kavicsot. Halványan mosolyogva néz fel Krestvirre, aki immár a hollóról mesél.*
- Szoros kötődés van köztetek, ez jó dolog. *Mondja eltűnődve, s valóban azt gondolja, hogy hasznos egy ilyen csapat, ha van kihez hazaérni, akik mindig tárt karokkal fogadják. Valahol Zaxdor is szeretne egy ilyen közösséghez tartozni, jelenleg ez még nem elérhető számára, talán majd egyszer.*
- Hát, akkor most itt vagyunk, be tudjuk gyakorolni. *Néz fel hirtelen. Persze a világért sem bántaná, ahhoz túl sokat jelent neki, azonban egy könnyed gyakorlásban még nem fog megsérülni. Persze ehhez még el kell jutni a fűben heverő kardokért.*
- Hűséges hozzád, ez sok mindent elárul rólad. *Mosolyog ismét. Krestvir kérdésére egy pillaatig elgondolkodik, valójában úgy gondolta, hogy támadást színlel, majd a lány varázsol, de akkor meg nem tartana túl sokáig a küzdelem. Elsősorban az lenne a cél, hogy minél több időt töltsön vele.*
- Hát... én felállok. *Mutatja ujjával.* Te meg ide állsz. *Állítja mellé a másikat.* Aztán egymásnak esünk, ki-ki a maga módszerével. *A két ujj lassan egymásba gabalyodik, ádáz harcot folytatva egymással. Zaxdor zavartan göcögve teszi el kezeit, s lassan elindul.*
- Hát... *Vonja meg a vállát.* Valahogy így. *Nevet.*
*Elgondolkodva néz maga elé, s meglepve egyben mosolyogva tapasztalja a visszaérkező kis kavicsot. Halványan mosolyogva néz fel Krestvirre, aki immár a hollóról mesél.*
- Szoros kötődés van köztetek, ez jó dolog. *Mondja eltűnődve, s valóban azt gondolja, hogy hasznos egy ilyen csapat, ha van kihez hazaérni, akik mindig tárt karokkal fogadják. Valahol Zaxdor is szeretne egy ilyen közösséghez tartozni, jelenleg ez még nem elérhető számára, talán majd egyszer.*
- Hát, akkor most itt vagyunk, be tudjuk gyakorolni. *Néz fel hirtelen. Persze a világért sem bántaná, ahhoz túl sokat jelent neki, azonban egy könnyed gyakorlásban még nem fog megsérülni. Persze ehhez még el kell jutni a fűben heverő kardokért.*
- Hűséges hozzád, ez sok mindent elárul rólad. *Mosolyog ismét. Krestvir kérdésére egy pillaatig elgondolkodik, valójában úgy gondolta, hogy támadást színlel, majd a lány varázsol, de akkor meg nem tartana túl sokáig a küzdelem. Elsősorban az lenne a cél, hogy minél több időt töltsön vele.*
- Hát... én felállok. *Mutatja ujjával.* Te meg ide állsz. *Állítja mellé a másikat.* Aztán egymásnak esünk, ki-ki a maga módszerével. *A két ujj lassan egymásba gabalyodik, ádáz harcot folytatva egymással. Zaxdor zavartan göcögve teszi el kezeit, s lassan elindul.*
- Hát... *Vonja meg a vállát.* Valahogy így. *Nevet.*
2996. hozzászólás ezen a helyszínen: Synmira
Üzenet elküldve: 2018-11-17 19:09:03
Üzenet elküldve: 2018-11-17 19:09:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Megbocsátás//
*Tudja, mi az az érdekházasság. Érintőlegesen olvasott valamennyit politikáról és szokásokról, valamint igazából a szemét is elég nyitva tartania, hiszen az ilyesmi nem szokatlan az emberek között sem, legyen szó gazdagról vagy szegényebb sorúakról. Sőt, még logikusnak is tartja, mert látja, hogy egy házasság milyen érdekeket szolgálhat. Egyedül akkor tiltakozik ez ellen, ha belegondol, hogy neki is meg kellene házasodnia valamiféle elvárás miatt. A jelenlegi szabad élete mellett nagyon taszítja ez az elképzelés, s örül, hogy mások nem formálják kedvükre az ő életét. Persze ilyenkor az is felmerül benne, hogy a család és a biztonság érzése talán kárpótolnák, és akár boldog is lehetne. Mert ha valamit, akkor a családot, a biztos hátteret hiányolja az életéből. Itt van neki Synmira, minden lakójával, de amilyen esetlen a kapcsolatokban, eddig nem sikerült igazán mély barátságot kötnie. Így is kötődik hozzájuk, hisz kikhez másokhoz is kötődne... ám igazi bizalmasa nincs, ahogyan az egy családban lehetne, ahol felnő az ember, s már a vér köteléke, s az együtt töltött évek megengedik a bizalmat.
Talán Taitos kivétel, de ő meg annyira elfoglalt, hogy alig látja, s maga sem biztos benne, hogy a fiú felé érzett kötődése valós, vagy csak abból adódik, hogy ő volt az első, akit megismert ebben a kiszolgáltatott "új életében", s így az anyagi és érzelmi túlélés érdekében, kényszerűen alakult úgy, hogy ragaszkodni kezdett hozzá.
Együttérzést kelt benne Zaxdor története, hisz azt még ő is el tudja képzelni, hogy szörnyű lehet a tudat, hogy a szerettei, a törzse elveszett.
Ekképpen az óriás távolba révedő tekintetét, de még azt az ismételt mondatot is érteni véli: "Ez már a múlt." A férfi felejteni akar, vagy továbblépni és nem azon töprengeni, amin már nem tud változtatni. Ezt megérti.
Nem tud mit válaszolni, elapad a szava. De Zaxdor maga lép túl a témán, a mosolyból következtetve tréfával ütve el a komor hangulatot.
Krestvir pedig úgy érzi, erre mosollyal kell felelnie, és enged a késztetésnek - ha elég vérszegényre is sikerül -, közben pedig visszagurítja az elé gördült kavicsot.
Aztán, bár a férfi nem újabb bóknak szánja, azért ismét sikerül egy kicsit zavarba hoznia azzal, hogy izgalmasnak bélyegzi. Igaz, ez most kicsit másfajta zavar.
Továbbra sem érti, mivel sikerült elnyernie az óriás rokonszenvét és érdeklődését. Azt pedig még nem sikerült eldöntenie, hogy hogyan viszonyuljon hozzá. Zavarja, mert nem ismeri a férfit, s mert alapvetően visszahúzódó, úgyhogy elrejtőzne ezen érdeklődés elől. Ám van benne jó érzés is, egyfajta izgalom, hogy valaki ennyire kíváncsi rá. Ez utóbbi azonban könnyen írható annak számlájára, hogy ritkán tapasztal hasonlót, s némi hiúság és figyelemre vágyás még belé is szorult; amit felerősít a tény, hogy amúgy nincs túl sok barátja, akikhez fordulhatna, s akiktől ilyen szép szavakat hallhatna személyéről.
Egyetértőn biccent aztán, ami az önmagukkal való állandó ismerkedést illeti. Ugyan az ő esete ennél valamivel összetettebb, s erre utalt az előbb, de bővebben most nem tér ki rá, nem magyarázza el.
A szórakozott rajzolgatást kíváncsian figyeli. A griffet nem azonosítja be egyértelműen az állatalakban, de elkönyveli magában, hogy a férfinek van érzéke az alkotáshoz.*
- Igazából... mi itt mindannyian tanítjuk egymást. Így valamivel olcsóbb is, mintha mindent a toronyban kellene tanulnunk. A megszerzett tudást megosztjuk egymás között.
*A rövid, de lelkesítő szónoklat után tettre készen feltérdeplő és mellét döngető óriásra csodálkozva néz, mert nem számított ilyen hirtelen élénkségre.*
- Nem is mondtam, hogy nem fontosak, csak... engem erre nem készítettek fel. Hiába tudok varázsolni, ha harci helyzetben nem tudom, mikor melyik varázslatot érdemes használnom. Tapasztalatlan vagyok, nincs gyakorlati tudásom... - *magyarázza, majd ekkor jön a holló és félbeszakítja a beszédét.*
- Valójában... van, hogy hatokig nem látom. És nem gondoskodok róla, nem szoktam etetni sem. Egy ideig gondoztam csak, míg sérült volt a szárnya. De néha így is visszajön hozzám, hosszabb időre is. - *pillant oldalra az ujját csipkedő madárra.
Majd mikor a férfi föláll, követi őt tekintetével. Már nem tart tőle annyira, de azért jó ez így, hogy az óriás maga tartja a távolságot.*
- Nem túl gyakran, csak ha dolgom van ott. - *feleli egyszerűen, továbbra sem érzékelve semmit a férfi rejtett érzéseiből, jelzéseiből.
Majd a kérdésre maga is az említett kardokat keresi tekintetével a fűben. És úgy határoz, akár erre is szánhat az idejéből, míg várakozik... talán még hasznos is lesz az előtte álló küldetésekben.*
- Bocsáss meg... - *szól a madárnak, majd jelzésértékűen megmozdítja vállán a köpönyeget, hogy a holló szálljon le róla. Ezt némi méltatlankodás kíséretében meg is teszi, s átugrik a fűbe.
Krestvir meg leveti a vállára terített ruhadarabokat, félbehajtva lerakja maga mellé a fűbe, majd a tetejükbe a szobrot teszi, hogy el ne vesszen, aztán föláll.*
- Hogy képzelted azt a gyakorlást? - *pillant Zaxdorra, miközben csak úgy mezítláb mellé szegődik, voltaképpen egész közel állva hozzá, olyan karnyújtásnyira, ami mutathatja, hogy komolyan gondolta azt a megelőlegezett bizalmat.
A pipát még a kezében tartja és bele-beleszív, mert el nem pazarolná az értékes pipafüvet. Már úgyis a vége felé jár, ami megmutatkozik a hangulatán is. Önuralmát nem veszíti el, de gondolatai valamivel könnyedebbek, s kevésbé retteg a jövőtől.*
*Tudja, mi az az érdekházasság. Érintőlegesen olvasott valamennyit politikáról és szokásokról, valamint igazából a szemét is elég nyitva tartania, hiszen az ilyesmi nem szokatlan az emberek között sem, legyen szó gazdagról vagy szegényebb sorúakról. Sőt, még logikusnak is tartja, mert látja, hogy egy házasság milyen érdekeket szolgálhat. Egyedül akkor tiltakozik ez ellen, ha belegondol, hogy neki is meg kellene házasodnia valamiféle elvárás miatt. A jelenlegi szabad élete mellett nagyon taszítja ez az elképzelés, s örül, hogy mások nem formálják kedvükre az ő életét. Persze ilyenkor az is felmerül benne, hogy a család és a biztonság érzése talán kárpótolnák, és akár boldog is lehetne. Mert ha valamit, akkor a családot, a biztos hátteret hiányolja az életéből. Itt van neki Synmira, minden lakójával, de amilyen esetlen a kapcsolatokban, eddig nem sikerült igazán mély barátságot kötnie. Így is kötődik hozzájuk, hisz kikhez másokhoz is kötődne... ám igazi bizalmasa nincs, ahogyan az egy családban lehetne, ahol felnő az ember, s már a vér köteléke, s az együtt töltött évek megengedik a bizalmat.
Talán Taitos kivétel, de ő meg annyira elfoglalt, hogy alig látja, s maga sem biztos benne, hogy a fiú felé érzett kötődése valós, vagy csak abból adódik, hogy ő volt az első, akit megismert ebben a kiszolgáltatott "új életében", s így az anyagi és érzelmi túlélés érdekében, kényszerűen alakult úgy, hogy ragaszkodni kezdett hozzá.
Együttérzést kelt benne Zaxdor története, hisz azt még ő is el tudja képzelni, hogy szörnyű lehet a tudat, hogy a szerettei, a törzse elveszett.
Ekképpen az óriás távolba révedő tekintetét, de még azt az ismételt mondatot is érteni véli: "Ez már a múlt." A férfi felejteni akar, vagy továbblépni és nem azon töprengeni, amin már nem tud változtatni. Ezt megérti.
Nem tud mit válaszolni, elapad a szava. De Zaxdor maga lép túl a témán, a mosolyból következtetve tréfával ütve el a komor hangulatot.
Krestvir pedig úgy érzi, erre mosollyal kell felelnie, és enged a késztetésnek - ha elég vérszegényre is sikerül -, közben pedig visszagurítja az elé gördült kavicsot.
Aztán, bár a férfi nem újabb bóknak szánja, azért ismét sikerül egy kicsit zavarba hoznia azzal, hogy izgalmasnak bélyegzi. Igaz, ez most kicsit másfajta zavar.
Továbbra sem érti, mivel sikerült elnyernie az óriás rokonszenvét és érdeklődését. Azt pedig még nem sikerült eldöntenie, hogy hogyan viszonyuljon hozzá. Zavarja, mert nem ismeri a férfit, s mert alapvetően visszahúzódó, úgyhogy elrejtőzne ezen érdeklődés elől. Ám van benne jó érzés is, egyfajta izgalom, hogy valaki ennyire kíváncsi rá. Ez utóbbi azonban könnyen írható annak számlájára, hogy ritkán tapasztal hasonlót, s némi hiúság és figyelemre vágyás még belé is szorult; amit felerősít a tény, hogy amúgy nincs túl sok barátja, akikhez fordulhatna, s akiktől ilyen szép szavakat hallhatna személyéről.
Egyetértőn biccent aztán, ami az önmagukkal való állandó ismerkedést illeti. Ugyan az ő esete ennél valamivel összetettebb, s erre utalt az előbb, de bővebben most nem tér ki rá, nem magyarázza el.
A szórakozott rajzolgatást kíváncsian figyeli. A griffet nem azonosítja be egyértelműen az állatalakban, de elkönyveli magában, hogy a férfinek van érzéke az alkotáshoz.*
- Igazából... mi itt mindannyian tanítjuk egymást. Így valamivel olcsóbb is, mintha mindent a toronyban kellene tanulnunk. A megszerzett tudást megosztjuk egymás között.
*A rövid, de lelkesítő szónoklat után tettre készen feltérdeplő és mellét döngető óriásra csodálkozva néz, mert nem számított ilyen hirtelen élénkségre.*
- Nem is mondtam, hogy nem fontosak, csak... engem erre nem készítettek fel. Hiába tudok varázsolni, ha harci helyzetben nem tudom, mikor melyik varázslatot érdemes használnom. Tapasztalatlan vagyok, nincs gyakorlati tudásom... - *magyarázza, majd ekkor jön a holló és félbeszakítja a beszédét.*
- Valójában... van, hogy hatokig nem látom. És nem gondoskodok róla, nem szoktam etetni sem. Egy ideig gondoztam csak, míg sérült volt a szárnya. De néha így is visszajön hozzám, hosszabb időre is. - *pillant oldalra az ujját csipkedő madárra.
Majd mikor a férfi föláll, követi őt tekintetével. Már nem tart tőle annyira, de azért jó ez így, hogy az óriás maga tartja a távolságot.*
- Nem túl gyakran, csak ha dolgom van ott. - *feleli egyszerűen, továbbra sem érzékelve semmit a férfi rejtett érzéseiből, jelzéseiből.
Majd a kérdésre maga is az említett kardokat keresi tekintetével a fűben. És úgy határoz, akár erre is szánhat az idejéből, míg várakozik... talán még hasznos is lesz az előtte álló küldetésekben.*
- Bocsáss meg... - *szól a madárnak, majd jelzésértékűen megmozdítja vállán a köpönyeget, hogy a holló szálljon le róla. Ezt némi méltatlankodás kíséretében meg is teszi, s átugrik a fűbe.
Krestvir meg leveti a vállára terített ruhadarabokat, félbehajtva lerakja maga mellé a fűbe, majd a tetejükbe a szobrot teszi, hogy el ne vesszen, aztán föláll.*
- Hogy képzelted azt a gyakorlást? - *pillant Zaxdorra, miközben csak úgy mezítláb mellé szegődik, voltaképpen egész közel állva hozzá, olyan karnyújtásnyira, ami mutathatja, hogy komolyan gondolta azt a megelőlegezett bizalmat.
A pipát még a kezében tartja és bele-beleszív, mert el nem pazarolná az értékes pipafüvet. Már úgyis a vége felé jár, ami megmutatkozik a hangulatán is. Önuralmát nem veszíti el, de gondolatai valamivel könnyedebbek, s kevésbé retteg a jövőtől.*
2995. hozzászólás ezen a helyszínen: Synmira
Üzenet elküldve: 2018-11-17 19:08:49
Üzenet elküldve: 2018-11-17 19:08:49
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Megbocsátás//
*Mosolyogva néz maga elé, miközben a válaszokat hallgatja, illetve tulajdonképpen a korábbi feltett kérdéshez fűzött magyarázatot. Igazából érti is, meg nem is, bár jelenleg úgy érzi, hogy inkább igen. Logikus, amit Krestvir állít.*
- Nem mindenkit korlátoztak a személyes életben. De... vannak bizonyos veleszületett korlátok például egy törzsfő lányának. Az óriások között gyakoriak a konfliktusok, ezt általában beházasodással orvosolták, onnantól a törzs már egynek számított. *Vonja meg vállát, s szórakozottan kezd piszkálni egy kavicsot maga előtt. Ide-oda görgeti, míg véletlenül az egyik pillanatban erősebben nem sikerül meglökni, s pontosan Krestvir elé gurul. Huncutul kapja fel tekintetét, de nem szól semmit rá.*
- Alapvetően egyébként a nagy többségnek, ahogy nekem is szabad a párválasztás. Amit mondtam rossz dolog, főleg nyilván Leshának, aki úgy érezte megtalálta élete párját. De sokak élete múlt volna rajta. Most már feltehetően mindenki halott, lemészárolhatták egymást. *Felhősödik el kissé tekintete, ahogy megint a távolba réved, mintha valakit, vagy valakiket keresne a horizont mögött, majd ismét megacélozza tekintetét.*
- De ez már a múlt. *Jelenti ki határozottan.* S most itt vagyunk. Szerencsére nem a törzsben, mert ott a megbocsátás nem megy ilyen könnyen, mint itt. *Mosolyog rá őszintén és nyíltan Krestvirre, miközben ő folytatja mondandóját. Megint azt érzi, hogy szívesen elmerülne a tekintetében, de nem akarja lerombolni az imént felépített bizalom körét egy felesleges mustrával.*
- De, aki kiismerhetetlen, egyben izgalmas is. *Mondja csendesen, egyáltalán nem bókolva, csak, mint akinek ez a tapasztalata. Persze tekintete hálás, hogy nem tartják hazugnak.* Én azt gondolom, hogy az ember, vagy óriás élete végéig ismerkedik önmagával. Soha nem tudhatjuk, hogy mikor sodor elénk a sors olyan helyzetet, melyben a megszokottól eltérően reagálunk. *Fejtegeti, majdnem bölcselkedőn, pedig nem jellemző rá. Ezúttal egy fűszállal rajzol egy griffhez hasonlatos alakzatot egy előtte lévő tisztább területre. Majd szórakozottan elsöpri tenyerével.*
- Ó, tehát tanár is vagy! Ez igazán becsülendő és tiszteletreméltó! *Bólint fejével a lány felé, megadva a tanítónak járó tiszteletet.* Nálunk ez a sámánok kiváltsága volt, kiemelkedő megbecsülés övezte őket.*
- Háttértámogató? De hisz ők nagyon fontosak! Gondold el, mi lenne néhány harcossal elöl, ha sorban kapnák a sebeket és senki sem gyógyítaná őket. Vagy nem acélozza meg lelküket a diadal hangja. Ha gondolod gyakorolhatunk együtt! *Térdel fel, persze nem hirtelen, nehogy megijessze a lányt.*
- Akár most is. Én leszek a harcos! *Mondja mellét megdöngetve, persze nevetve közben. Majd felkapja fejét a leszálló madárra, s azt figyeli vidoran.*
- Ez a hollófia igazán ragaszkodó egy teremtés. *Mondja elismerően.* Bizonyára kiválóan gondoskodsz róla. A lány utolsó kérdésére ő is feltápászkodik a földről, s egy lépést hátrébb lép, hogy ne érezze úgy Krestvir, hogy fölé tornyosul.*
- Ha lesz miért maradnom, akkor talán igen... *Mondja csendesen, miközben a földet nézi.*
- És te... te gyakran jársz Amonra? *Kérdezi még mindig csendesen, csak kicsit nézve fel, szeme sarkából pillantva a hollóleányra. ~ Miért látom ilyen elképesztően szépnek? Hiszen egy fiatal ember leány... ~ Lassan teljes a zavar, s ahogyan egyre többet beszélgetnek, azt érzi, a zavar egyre hatalmasabb lesz. Tétován néz a kardjai felé, majd lassan felemeli kezét a távolba mutatva.*
- Elsétálunk értük? Nem akarom, hogy berozsdálljanak a fűben. *Kérdezi, miközben bágyadtan néz a fűben kismértékben látszó eldobált kardokra.*
*Mosolyogva néz maga elé, miközben a válaszokat hallgatja, illetve tulajdonképpen a korábbi feltett kérdéshez fűzött magyarázatot. Igazából érti is, meg nem is, bár jelenleg úgy érzi, hogy inkább igen. Logikus, amit Krestvir állít.*
- Nem mindenkit korlátoztak a személyes életben. De... vannak bizonyos veleszületett korlátok például egy törzsfő lányának. Az óriások között gyakoriak a konfliktusok, ezt általában beházasodással orvosolták, onnantól a törzs már egynek számított. *Vonja meg vállát, s szórakozottan kezd piszkálni egy kavicsot maga előtt. Ide-oda görgeti, míg véletlenül az egyik pillanatban erősebben nem sikerül meglökni, s pontosan Krestvir elé gurul. Huncutul kapja fel tekintetét, de nem szól semmit rá.*
- Alapvetően egyébként a nagy többségnek, ahogy nekem is szabad a párválasztás. Amit mondtam rossz dolog, főleg nyilván Leshának, aki úgy érezte megtalálta élete párját. De sokak élete múlt volna rajta. Most már feltehetően mindenki halott, lemészárolhatták egymást. *Felhősödik el kissé tekintete, ahogy megint a távolba réved, mintha valakit, vagy valakiket keresne a horizont mögött, majd ismét megacélozza tekintetét.*
- De ez már a múlt. *Jelenti ki határozottan.* S most itt vagyunk. Szerencsére nem a törzsben, mert ott a megbocsátás nem megy ilyen könnyen, mint itt. *Mosolyog rá őszintén és nyíltan Krestvirre, miközben ő folytatja mondandóját. Megint azt érzi, hogy szívesen elmerülne a tekintetében, de nem akarja lerombolni az imént felépített bizalom körét egy felesleges mustrával.*
- De, aki kiismerhetetlen, egyben izgalmas is. *Mondja csendesen, egyáltalán nem bókolva, csak, mint akinek ez a tapasztalata. Persze tekintete hálás, hogy nem tartják hazugnak.* Én azt gondolom, hogy az ember, vagy óriás élete végéig ismerkedik önmagával. Soha nem tudhatjuk, hogy mikor sodor elénk a sors olyan helyzetet, melyben a megszokottól eltérően reagálunk. *Fejtegeti, majdnem bölcselkedőn, pedig nem jellemző rá. Ezúttal egy fűszállal rajzol egy griffhez hasonlatos alakzatot egy előtte lévő tisztább területre. Majd szórakozottan elsöpri tenyerével.*
- Ó, tehát tanár is vagy! Ez igazán becsülendő és tiszteletreméltó! *Bólint fejével a lány felé, megadva a tanítónak járó tiszteletet.* Nálunk ez a sámánok kiváltsága volt, kiemelkedő megbecsülés övezte őket.*
- Háttértámogató? De hisz ők nagyon fontosak! Gondold el, mi lenne néhány harcossal elöl, ha sorban kapnák a sebeket és senki sem gyógyítaná őket. Vagy nem acélozza meg lelküket a diadal hangja. Ha gondolod gyakorolhatunk együtt! *Térdel fel, persze nem hirtelen, nehogy megijessze a lányt.*
- Akár most is. Én leszek a harcos! *Mondja mellét megdöngetve, persze nevetve közben. Majd felkapja fejét a leszálló madárra, s azt figyeli vidoran.*
- Ez a hollófia igazán ragaszkodó egy teremtés. *Mondja elismerően.* Bizonyára kiválóan gondoskodsz róla. A lány utolsó kérdésére ő is feltápászkodik a földről, s egy lépést hátrébb lép, hogy ne érezze úgy Krestvir, hogy fölé tornyosul.*
- Ha lesz miért maradnom, akkor talán igen... *Mondja csendesen, miközben a földet nézi.*
- És te... te gyakran jársz Amonra? *Kérdezi még mindig csendesen, csak kicsit nézve fel, szeme sarkából pillantva a hollóleányra. ~ Miért látom ilyen elképesztően szépnek? Hiszen egy fiatal ember leány... ~ Lassan teljes a zavar, s ahogyan egyre többet beszélgetnek, azt érzi, a zavar egyre hatalmasabb lesz. Tétován néz a kardjai felé, majd lassan felemeli kezét a távolba mutatva.*
- Elsétálunk értük? Nem akarom, hogy berozsdálljanak a fűben. *Kérdezi, miközben bágyadtan néz a fűben kismértékben látszó eldobált kardokra.*
2994. hozzászólás ezen a helyszínen: Synmira
Üzenet elküldve: 2018-11-17 19:00:51
Üzenet elküldve: 2018-11-17 19:00:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Megbocsátás//
- Nekem nehezemre esne ez az engedelmesség, de megértem, miért szükséges. - *ha már hangos gondolkodására reagáltak, akkor foglalkozik még a témával, s válaszol.*
- Viszont nem is erre gondoltam, hanem azokra a szabályokra, amik a... személyes életben korlátoznak. Például a párválasztásban, vagy hogy mások párválasztását felügyelni kelljen... Azt is megértem, hogy ennek szerepe lehet egy törzs fennmaradásában, ám én örülök, hogy engem nem kötnek ilyen korlátok és szabad vagyok. Azt gondolom, hogy ez a szabadság neked is és annak a lánynak... Leshának is jó. - *fejti ki véleményét, megmutatva valamit a saját értékrendjéből.
Ahogy a férfi nem tudja, mi játszódik le benne, úgy számára is megfejthetetlen Zaxdor. Igaz, ez minden más humanoidra is ráillik. Hogy korábban is személyisége része volt ez a hiányos emberismeret, vagy azért ilyen esetlen az érzelmek terén és a kapcsolatok kialakításában, mert az emlékeivel a társas viselkedés szabályszerűségei is kikoptak az elméjéből, azt nehéz volna megmondani. Tény azonban, hogy mutat valamiféle lassú fejlődést ezen a téren is. Ám számára ez javarészt valóságos tanulás, ami a megfigyelésen alapszik. És persze előfordul az is, hogy téves következtetéseket von le valaki viselkedéséből vagy szavaiból. Ezzel pedig olyannyira tisztában van, hogy a megfontoltsága mondhatni azonos az örökös bizonytalansággal.
Ehhez társul a félénk személyisége, úgyhogy egyáltalán nem csoda, hogy zavarba hozza az óriás viselkedése és bókolása. Persze, könnyen meglehet, hogy a "terhelő körülmények" nélkül is így volna ez, hiszen melyik kamaszlány tudja azonnal kezelni az ilyesmit? Ő koraérett ugyan, de ezen a téren tapasztalatlanabb kortársainál, s még csak szokva sincs a bókoláshoz.*
- Akkor jó. Nem gondolom, hogy hazudtál volna. Én sem tettem. Ha nem tudtam válaszolni, az azért van, mert még magammal is ismerkedek. Talán kiismerhetetlen is ezért vagyok... - *feleli komolyan, noha lehet kicsit ködösen.*
- Nem egészen. Többnyire a piacon vásárolunk, de az épületet és a kertet magunk tartjuk rendben, ezen kívül mindenki vállal munkákat, mert a pénzre nekünk is szükségünk van. Úgyhogy a tanulás mellett dolgozni is szoktam... itthon, vagy a környéken... Illetve... mióta teljesen elsajátítottam egy mágiaágat, a tanításban is részt kell vállalnom. És mióta a mesterem lett a Szövetség vezetője, néha őt is helyettesítem távollétében... ahogy tudom. Olykor pedig kutatni is küldenek, vagy támogatásnak harci helyzetbe... bár ebben még nincs gyakorlatom. - *halkul el lemondóan, vagy talán szomorkásan a végére. Igyekszik rendesen válaszolni, de a beszéd nem kenyere, így eléggé csapongó lehet.
Megint károgást hallhatnak a fejük fölött, ám ezúttal egészen közelről. Krestvir épp csak fölemeli a fejét, aztán kissé hátra is hőköl a meglepetéstől, mert a holló tolla meglegyinti az arcát, ugyanis a madár pont leereszkedni akart a vállára. Méltatlankodik is a tollas, amiért a leszállópályája elmozdult, viszont mikor a lány fölegyenesedik és nyugton marad, abbahagyja ő is a károgást és szárnyait összezárva már csak bele-belecsíp a pihenőhelyéül választott ember hajába. Utána meg rázza a fejét, mintha nem tetszene neki a tincsekről a csőrébe csorgó nedvesség.
Krestvir átveszi baljába a pipát, majd a jobbját feltartja, s hagyja, hogy a madár gyengéden megcsipkedje az ujját.*
- Te itt maradsz most már Amon Ruadhon?... - *pillant föl Zaxdorra, miután a hollóval köszöntötték egymást.*
- Nekem nehezemre esne ez az engedelmesség, de megértem, miért szükséges. - *ha már hangos gondolkodására reagáltak, akkor foglalkozik még a témával, s válaszol.*
- Viszont nem is erre gondoltam, hanem azokra a szabályokra, amik a... személyes életben korlátoznak. Például a párválasztásban, vagy hogy mások párválasztását felügyelni kelljen... Azt is megértem, hogy ennek szerepe lehet egy törzs fennmaradásában, ám én örülök, hogy engem nem kötnek ilyen korlátok és szabad vagyok. Azt gondolom, hogy ez a szabadság neked is és annak a lánynak... Leshának is jó. - *fejti ki véleményét, megmutatva valamit a saját értékrendjéből.
Ahogy a férfi nem tudja, mi játszódik le benne, úgy számára is megfejthetetlen Zaxdor. Igaz, ez minden más humanoidra is ráillik. Hogy korábban is személyisége része volt ez a hiányos emberismeret, vagy azért ilyen esetlen az érzelmek terén és a kapcsolatok kialakításában, mert az emlékeivel a társas viselkedés szabályszerűségei is kikoptak az elméjéből, azt nehéz volna megmondani. Tény azonban, hogy mutat valamiféle lassú fejlődést ezen a téren is. Ám számára ez javarészt valóságos tanulás, ami a megfigyelésen alapszik. És persze előfordul az is, hogy téves következtetéseket von le valaki viselkedéséből vagy szavaiból. Ezzel pedig olyannyira tisztában van, hogy a megfontoltsága mondhatni azonos az örökös bizonytalansággal.
Ehhez társul a félénk személyisége, úgyhogy egyáltalán nem csoda, hogy zavarba hozza az óriás viselkedése és bókolása. Persze, könnyen meglehet, hogy a "terhelő körülmények" nélkül is így volna ez, hiszen melyik kamaszlány tudja azonnal kezelni az ilyesmit? Ő koraérett ugyan, de ezen a téren tapasztalatlanabb kortársainál, s még csak szokva sincs a bókoláshoz.*
- Akkor jó. Nem gondolom, hogy hazudtál volna. Én sem tettem. Ha nem tudtam válaszolni, az azért van, mert még magammal is ismerkedek. Talán kiismerhetetlen is ezért vagyok... - *feleli komolyan, noha lehet kicsit ködösen.*
- Nem egészen. Többnyire a piacon vásárolunk, de az épületet és a kertet magunk tartjuk rendben, ezen kívül mindenki vállal munkákat, mert a pénzre nekünk is szükségünk van. Úgyhogy a tanulás mellett dolgozni is szoktam... itthon, vagy a környéken... Illetve... mióta teljesen elsajátítottam egy mágiaágat, a tanításban is részt kell vállalnom. És mióta a mesterem lett a Szövetség vezetője, néha őt is helyettesítem távollétében... ahogy tudom. Olykor pedig kutatni is küldenek, vagy támogatásnak harci helyzetbe... bár ebben még nincs gyakorlatom. - *halkul el lemondóan, vagy talán szomorkásan a végére. Igyekszik rendesen válaszolni, de a beszéd nem kenyere, így eléggé csapongó lehet.
Megint károgást hallhatnak a fejük fölött, ám ezúttal egészen közelről. Krestvir épp csak fölemeli a fejét, aztán kissé hátra is hőköl a meglepetéstől, mert a holló tolla meglegyinti az arcát, ugyanis a madár pont leereszkedni akart a vállára. Méltatlankodik is a tollas, amiért a leszállópályája elmozdult, viszont mikor a lány fölegyenesedik és nyugton marad, abbahagyja ő is a károgást és szárnyait összezárva már csak bele-belecsíp a pihenőhelyéül választott ember hajába. Utána meg rázza a fejét, mintha nem tetszene neki a tincsekről a csőrébe csorgó nedvesség.
Krestvir átveszi baljába a pipát, majd a jobbját feltartja, s hagyja, hogy a madár gyengéden megcsipkedje az ujját.*
- Te itt maradsz most már Amon Ruadhon?... - *pillant föl Zaxdorra, miután a hollóval köszöntötték egymást.*
2993. hozzászólás ezen a helyszínen: Synmira
Üzenet elküldve: 2018-11-17 19:00:31
Üzenet elküldve: 2018-11-17 19:00:31
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Megbocsátás//
*Ahogy válaszai elhagyják száját, megkeményedik az arcél, s kezdi visszanyerni magabiztosságát. Tekintete nem lesz hideg, bár ez már általános velejárója, most mégis valahogyan másképp néz. Gyakorlatilag kiterítette a lapjait, s ezzel kapcsolatosan további fejtegetésekbe nem is akar bocsátkozni, sem félreérthető mondatokat nem közöl. Zaxdor Karag az óriás pont eléggé megnyílt ahhoz, hogy nagyjából megismerjék bensőjét. Részéről már ez is óriási szó, mert jelenleg ebben a birodalomban nincs más, akivel ezt megtette volna, csak Krestvir. Hogy a lány ebből mennyit tud magáénak, s mennyire nyilvánvaló számára az óriás apró közeledése nem lehet tudni, fiatal még. De Zaxdor jelenleg ettől többet nem is akar. A mának él, persze a jó értelemben. Előre csak néhány kardcsapást tervez, amivel túlélhet holnapig. Egyet kivéve, az a ház kérdése, mely ha minden igaz Synmira környékén áll, vagy állni fog.*
- Már megszoktam. *Válaszol pillanatnyi hatásszünet után igazából a kijelentésre, mely kitaszítottságát méltatja.* A szabályok pedig fontosak egy hadseregben, egyébként kitörne a káosz. Ezért kell végrehajtani minden parancsot mérlegelés nélkül. *Sóhajt fel, egy pillanatra ismét visszaréved a múltba, aztán gyorsan elhessegeti a gondolatot. Épp eleget beszélgettek már a fejbeverésről. Felajánlását megköszönik, melyre csak mosolyogva legyint, hisz ez számára természetes, termetéből adódóan sokan számítanak rá, ahol tud, ott igyekszik segíteni, persze azért némi borsos tréfa munka közben, az még belefér. Most már a távolba néz, de titokban azért a lány arcát is fürkészi, nem kerüli el figyelmét az apró változás, ami bekövetkezik. ~ Talán túl nyers voltam? ~ Jut hirtelen eszébe, s aggódva figyeli a következményeket. ~ Biztos hülyeségeket beszélek. ~ Nyugtázza magában, hisz nem egyszer állították már róla, hogy buta, mint a föld, csak azért mert óriás. Lehet a lány is azt gondolja róla, sőt, ezt korábban már mondta is. Aztán a hallgatás lassan megtörik, ami Zaxdorra némiképp megnyugtatóan hat, majd ismét belé csap a felismerés, hogy utolsó előtti mondatait bizony félreértelmezhették. Tekintetét gyorsan félre is kapja, nem akarja a lányt bámulni, talán rosszul esik neki, így inkább megint csak mereng, bárányfelhőkön, a fák tetején, az égen keringő madarakon.*
- Nem, Krestvir. *Rázza meg mosolyogva a fejét, hogy tisztázza a félreértést.* Ezt azért mondtam, hogy ezzel bizonyítsam őszinteségem. Persze ez még nem nyilván nem jelent semmit, de ebből kérlek ne vond le azt a következtetést, hogy akkor most hazudtam. *Mosolyog továbbra is. Utolsó kérdése nyilván ismét butának hangozhatott, de nem esik rosszul neki Krestvir mosolya és nem is érzi magát rosszul emiatt. Maga a kérdés megfogalmazása valóban félreérthető volt és a lány nem is úgy értette, ahogyan Zaxdor azt szerette volna. Ez pedig csak egyet jelenthet. Az érdeklődés ezen volta kizárólag egyoldalú, ami nem csoda, hiszen az óriást szinte egyáltalán nem ismerik. A körülményeit igen, de ez még nem elég. Zaxdor így a kérdések vonatkozásában visszavonulót fúj, ahogy a félreérthető szituációk, vagy a kijelentések tárgyában is.*
- Értem. *Bólint vidáman.* Csodás ez a hely, nem vagyok ismerős a környéken. *Mondja lassan. Majd érdeklődve felpillant.*
- A mágia tanuláson és a meditáción kívül mit szoktál még itt csinálni? Önellátók vagytok? *Kérdezi. Krestvir belső tulajdonságainak kiismerését a jövőre bízza, nem faggatózik. Látható, hogy nincsenek egy érzelmi hullámhosszon, a lány fiatal még. Zaxdor jeleivel pedig... nos azokkal még Zaxdor sincs igazából tisztában.*
*Ahogy válaszai elhagyják száját, megkeményedik az arcél, s kezdi visszanyerni magabiztosságát. Tekintete nem lesz hideg, bár ez már általános velejárója, most mégis valahogyan másképp néz. Gyakorlatilag kiterítette a lapjait, s ezzel kapcsolatosan további fejtegetésekbe nem is akar bocsátkozni, sem félreérthető mondatokat nem közöl. Zaxdor Karag az óriás pont eléggé megnyílt ahhoz, hogy nagyjából megismerjék bensőjét. Részéről már ez is óriási szó, mert jelenleg ebben a birodalomban nincs más, akivel ezt megtette volna, csak Krestvir. Hogy a lány ebből mennyit tud magáénak, s mennyire nyilvánvaló számára az óriás apró közeledése nem lehet tudni, fiatal még. De Zaxdor jelenleg ettől többet nem is akar. A mának él, persze a jó értelemben. Előre csak néhány kardcsapást tervez, amivel túlélhet holnapig. Egyet kivéve, az a ház kérdése, mely ha minden igaz Synmira környékén áll, vagy állni fog.*
- Már megszoktam. *Válaszol pillanatnyi hatásszünet után igazából a kijelentésre, mely kitaszítottságát méltatja.* A szabályok pedig fontosak egy hadseregben, egyébként kitörne a káosz. Ezért kell végrehajtani minden parancsot mérlegelés nélkül. *Sóhajt fel, egy pillanatra ismét visszaréved a múltba, aztán gyorsan elhessegeti a gondolatot. Épp eleget beszélgettek már a fejbeverésről. Felajánlását megköszönik, melyre csak mosolyogva legyint, hisz ez számára természetes, termetéből adódóan sokan számítanak rá, ahol tud, ott igyekszik segíteni, persze azért némi borsos tréfa munka közben, az még belefér. Most már a távolba néz, de titokban azért a lány arcát is fürkészi, nem kerüli el figyelmét az apró változás, ami bekövetkezik. ~ Talán túl nyers voltam? ~ Jut hirtelen eszébe, s aggódva figyeli a következményeket. ~ Biztos hülyeségeket beszélek. ~ Nyugtázza magában, hisz nem egyszer állították már róla, hogy buta, mint a föld, csak azért mert óriás. Lehet a lány is azt gondolja róla, sőt, ezt korábban már mondta is. Aztán a hallgatás lassan megtörik, ami Zaxdorra némiképp megnyugtatóan hat, majd ismét belé csap a felismerés, hogy utolsó előtti mondatait bizony félreértelmezhették. Tekintetét gyorsan félre is kapja, nem akarja a lányt bámulni, talán rosszul esik neki, így inkább megint csak mereng, bárányfelhőkön, a fák tetején, az égen keringő madarakon.*
- Nem, Krestvir. *Rázza meg mosolyogva a fejét, hogy tisztázza a félreértést.* Ezt azért mondtam, hogy ezzel bizonyítsam őszinteségem. Persze ez még nem nyilván nem jelent semmit, de ebből kérlek ne vond le azt a következtetést, hogy akkor most hazudtam. *Mosolyog továbbra is. Utolsó kérdése nyilván ismét butának hangozhatott, de nem esik rosszul neki Krestvir mosolya és nem is érzi magát rosszul emiatt. Maga a kérdés megfogalmazása valóban félreérthető volt és a lány nem is úgy értette, ahogyan Zaxdor azt szerette volna. Ez pedig csak egyet jelenthet. Az érdeklődés ezen volta kizárólag egyoldalú, ami nem csoda, hiszen az óriást szinte egyáltalán nem ismerik. A körülményeit igen, de ez még nem elég. Zaxdor így a kérdések vonatkozásában visszavonulót fúj, ahogy a félreérthető szituációk, vagy a kijelentések tárgyában is.*
- Értem. *Bólint vidáman.* Csodás ez a hely, nem vagyok ismerős a környéken. *Mondja lassan. Majd érdeklődve felpillant.*
- A mágia tanuláson és a meditáción kívül mit szoktál még itt csinálni? Önellátók vagytok? *Kérdezi. Krestvir belső tulajdonságainak kiismerését a jövőre bízza, nem faggatózik. Látható, hogy nincsenek egy érzelmi hullámhosszon, a lány fiatal még. Zaxdor jeleivel pedig... nos azokkal még Zaxdor sincs igazából tisztában.*
2992. hozzászólás ezen a helyszínen: Synmira
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:55:48
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:55:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Megbocsátás//
*Megpróbálja magát beleélni Zaxdor helyzetébe, akit kitaszított a törzse, s ez nem is megy annyira nehezen, tekintve, hogy van saját tapasztalata a hontalanságról, az alapok nélküli újrakezdésről.*
- Nehéz lehet, hogy most már nélkülük kell élnetek. Gondolom ott volt a családotok és mindenki, aki fontos a számotokra. De az talán jó, hogy nem korlátoznak többé azok a szabályok és hagyományok... - *mondja maga elé, mintha csak hangosan elmélkedne a hallottakról, megint csak elég tapintatlanul.
Később figyelemmel követi az óriás magyarázatát a segítség természetéről, amit kínál, s bizony az jut eszébe, hogy akár élhetne is vele, s megkérhetné a férfit, hogy kísérje el az előtte álló küldetésekre. Ha katona volt, akkor elég képzett lehet, hasznos segítség volna...
Ám el is veti az ötletet, mert két fejbeverésnél alighanem sokkal veszélyesebb lesz, ami rájuk vár, s legyen bármilyen szegényes az érzelmek terén, azt érzi, hogy nem volna jó tett kihasználnia a férfi bűntudatát.
Picit megkésve válaszol hát, azt az apró tréfát a hímezgető óriásról elmulasztva.*
- Köszönöm. - *köszöni meg pusztán a felajánlást. Lehetséges, hogy egyszer valami apróság esetén majd él vele.
Aztán meg folytatódik a zavarba ejtő vallomások sora. Nem csak gyönyörű, de érdekes is a férfi szerint. És ő ezzel nem igazán tud mit kezdeni... Tanácstalanul néz vissza Zaxdorra, hogy ezzel most mit kellene kezdenie, mit kellene rá mondania, vagy egyáltalán hogyan kellene feldolgoznia? Nem érti, mit tart benne olyan érdekesnek a férfi, vagy miért tartja szépnek, de arra jut, hogy mindenkinek egyedi az érdeklődési köre, így ezt pusztán tudomásul kell vennie. Persze, emellett azért tagadhatatlanul jól is esik neki, hogy Zaxdor ilyennek látja, de erősebb ennél a zavara, hiszen alig ismeri az óriást.*
- Jól van. Ennek most már semmi akadálya... - *böki ki végül, majd a pipájába menekül, szaporán szippantva egymás után párat.
Majd következnek a kérdések, amikre meg is felel szépen sorjában, aztán ugyanerre kéri az óriást is, aki nálánál talán bővebben is válaszol.
Nem szakítja félbe a férfit, csak biccent értőn az elsőre, mert ismeri az olyan helyzeteket. Volt már, hogy ő is nevetni akart, mikor nem volt alkalmas.
Aztán a másodikra is biccent, jelezve, hogy tudomásul vette, bár azt nem veszi észre, hogy Zaxdor esetleg rá is célozhatott szavaival, vagy azzal a pillantással, mert mindazok ellenére, amik korábban elhangzottak, nem gondolná, hogy máris ennyire fontos lett a férfi számára.
A harmadikra nem biccent, csupán elgondolkodik rajta. Ő sosem tudna ennyire határozott választ adni erre a kérdésre. Ugyanis a mindenbe beleérti az életét is. A túlélési ösztönt pedig túl erős motivációnak tartja, ezért nem bízik benne, hogy életveszély esetén az elvei kerekednének felül az ösztönön, s képes volna föláldozni magát. Szeretné hinni, hogy így lenne, de nem merné állítani, hogy a döntő pillanatban nem a saját bőrét mentené inkább.
Hogy Zaxdor mégis ilyen biztos magában, azt valahol becsülendőnek tartja.
A negyedik kérdésre adott válasz visszaviszi a zavartságba. Egy pillanatra el is kezdi zavarni, hogy a férfi őt nézi, és ingere volna fölhajtani fejére a csuklyát. Már miért volna ő kiismerhetetlen?
Majd Zaxdor folytatja, s olyasmit mond, ami megragadja a figyelmét, de csak azért, mert egyébként nem látja az okát, hogy miért emelné ki a férfi a kérdések elől való kitérés lehetőségét, hacsak nem arra céloz, hogy szerinte ő ezt csinálta.*
- Ezt azért mondod, mert szerinted én kitértem a kérdések elől? - *kérdez vissza, hogy meggyőződjön a feltételezése helyességéről. Hangjában nincs sértettség, pusztán érdeklődés.*
- Igen. Itt lakok a többi Szilánkkal. - *feleli egyszerűen, nem sejtve, hogy Zaxdor ennél célzottabban értette azt a kérdést, és valójában másra kíváncsi.*
- Egy embernek ez elég nagy ház volna. Talán még óriásnak is... - *teszi hozzá, kivételesen egy igazi kis mosollyal.*
*Megpróbálja magát beleélni Zaxdor helyzetébe, akit kitaszított a törzse, s ez nem is megy annyira nehezen, tekintve, hogy van saját tapasztalata a hontalanságról, az alapok nélküli újrakezdésről.*
- Nehéz lehet, hogy most már nélkülük kell élnetek. Gondolom ott volt a családotok és mindenki, aki fontos a számotokra. De az talán jó, hogy nem korlátoznak többé azok a szabályok és hagyományok... - *mondja maga elé, mintha csak hangosan elmélkedne a hallottakról, megint csak elég tapintatlanul.
Később figyelemmel követi az óriás magyarázatát a segítség természetéről, amit kínál, s bizony az jut eszébe, hogy akár élhetne is vele, s megkérhetné a férfit, hogy kísérje el az előtte álló küldetésekre. Ha katona volt, akkor elég képzett lehet, hasznos segítség volna...
Ám el is veti az ötletet, mert két fejbeverésnél alighanem sokkal veszélyesebb lesz, ami rájuk vár, s legyen bármilyen szegényes az érzelmek terén, azt érzi, hogy nem volna jó tett kihasználnia a férfi bűntudatát.
Picit megkésve válaszol hát, azt az apró tréfát a hímezgető óriásról elmulasztva.*
- Köszönöm. - *köszöni meg pusztán a felajánlást. Lehetséges, hogy egyszer valami apróság esetén majd él vele.
Aztán meg folytatódik a zavarba ejtő vallomások sora. Nem csak gyönyörű, de érdekes is a férfi szerint. És ő ezzel nem igazán tud mit kezdeni... Tanácstalanul néz vissza Zaxdorra, hogy ezzel most mit kellene kezdenie, mit kellene rá mondania, vagy egyáltalán hogyan kellene feldolgoznia? Nem érti, mit tart benne olyan érdekesnek a férfi, vagy miért tartja szépnek, de arra jut, hogy mindenkinek egyedi az érdeklődési köre, így ezt pusztán tudomásul kell vennie. Persze, emellett azért tagadhatatlanul jól is esik neki, hogy Zaxdor ilyennek látja, de erősebb ennél a zavara, hiszen alig ismeri az óriást.*
- Jól van. Ennek most már semmi akadálya... - *böki ki végül, majd a pipájába menekül, szaporán szippantva egymás után párat.
Majd következnek a kérdések, amikre meg is felel szépen sorjában, aztán ugyanerre kéri az óriást is, aki nálánál talán bővebben is válaszol.
Nem szakítja félbe a férfit, csak biccent értőn az elsőre, mert ismeri az olyan helyzeteket. Volt már, hogy ő is nevetni akart, mikor nem volt alkalmas.
Aztán a másodikra is biccent, jelezve, hogy tudomásul vette, bár azt nem veszi észre, hogy Zaxdor esetleg rá is célozhatott szavaival, vagy azzal a pillantással, mert mindazok ellenére, amik korábban elhangzottak, nem gondolná, hogy máris ennyire fontos lett a férfi számára.
A harmadikra nem biccent, csupán elgondolkodik rajta. Ő sosem tudna ennyire határozott választ adni erre a kérdésre. Ugyanis a mindenbe beleérti az életét is. A túlélési ösztönt pedig túl erős motivációnak tartja, ezért nem bízik benne, hogy életveszély esetén az elvei kerekednének felül az ösztönön, s képes volna föláldozni magát. Szeretné hinni, hogy így lenne, de nem merné állítani, hogy a döntő pillanatban nem a saját bőrét mentené inkább.
Hogy Zaxdor mégis ilyen biztos magában, azt valahol becsülendőnek tartja.
A negyedik kérdésre adott válasz visszaviszi a zavartságba. Egy pillanatra el is kezdi zavarni, hogy a férfi őt nézi, és ingere volna fölhajtani fejére a csuklyát. Már miért volna ő kiismerhetetlen?
Majd Zaxdor folytatja, s olyasmit mond, ami megragadja a figyelmét, de csak azért, mert egyébként nem látja az okát, hogy miért emelné ki a férfi a kérdések elől való kitérés lehetőségét, hacsak nem arra céloz, hogy szerinte ő ezt csinálta.*
- Ezt azért mondod, mert szerinted én kitértem a kérdések elől? - *kérdez vissza, hogy meggyőződjön a feltételezése helyességéről. Hangjában nincs sértettség, pusztán érdeklődés.*
- Igen. Itt lakok a többi Szilánkkal. - *feleli egyszerűen, nem sejtve, hogy Zaxdor ennél célzottabban értette azt a kérdést, és valójában másra kíváncsi.*
- Egy embernek ez elég nagy ház volna. Talán még óriásnak is... - *teszi hozzá, kivételesen egy igazi kis mosollyal.*
2991. hozzászólás ezen a helyszínen: Synmira
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:55:23
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:55:23
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Megbocsátás//
*Nehezen ismeri ki magát az ismeretlen közegben. Ez annak is köszönhető, hogy soha életében nem járt még erre, emiatt is tévedt el. Másrészt Krestvir bizonyos értelemben kissé kiismerhetetlen a maga módján, ez mimikájának és beszédének is betudható. Kissé amolyan magányos farkas, de Zaxdort ez nem zavarja. Jelenleg ő van hátrányban, neki kell bizonyítania, talán valahogy el tudja érni, hogy szükség legyen rá, jelenleg azonban ez nem látszik így. Egyszer majd csak megenyhül, Zaxdornak szüksége van a lányra, de ezt túlságosan nem mutathatja ki. Amit érez korántsem szerelem, mintsem inkább egyfajta kezdődő kötődés, ami ellen nem tud tenni semmit. Az arc, a haj, a vékony testalkat. Valahogy úgy egyben van az egész ember, amiben szinten minden érdekes és korántsem unalmas, mint legtöbben. A mozdulatok után visszaül a helyére, mert nem akar árnyékot vetni a lányra, bár tény, hogy említette, nem az a fázós alkat.*
- Igen. Parancsba adták, hogy soha nem találkozhatnak, de nem tudtam mindig ott lenni mellettük. *Tűnődik el, tekintete valahol a távolban jár, a múlton mereng.* De ez már a múlt, magunk mögött kell hagyni. *Mondja csendesen, visszanézve a lányra. Neki is van olyan szelete az időnek, amit szívesen elfelejtene, ezúttal a Krestvir fejére mért ütéseket kell egyre távolabb tudni, hogy ne is jusson eszébe, az mindig elkeseríti. Az is nyilvánvalóvá válik számára, hogy Krestvir a gesztusait nem nagyon érti, így kevesebbet fog használni a jövőben. Egyébként is, amíg nem ismerik meg egymást könnyen félreérthető.*
- Oké, az előbb vigasztalni próbáltalak. Értsd úgy, hogy szívesen segítek bármiben, hogy kárpótoljalak a... a dudorokért. *Vakarja meg fejét.*
- Nem tudom, ha pakolni kell, ha testőrre van szükséged, mert veszélyben érzed magad, ha el kell vinni valamit valahová, igazából fogalmam sincs. Egy óriás sok mindenre használható, talán keszkenők hímzésére nem. *Mosolyodik el magában. Nem érzi, hogy pillanat romlott volna el, vagy elveszett volna, Zaxdor saját romantikus oldalát szinte egyáltalán nem ismeri, elfelejtette már. Jelenleg nem is akar romantikus lenni, csak tényeket közöl. Minden a megbocsátásról szól, amit már magáénak tudhat, de mégis jól érzi magát a kötetlen beszélgetésben is.*
- Nézd... *mondja hirtelen, mert nem akarja jobban összezavarni a lányt.* Egyedi vagy. Emiatt is tartalak érdekesnek. Hogy a stílus és a gesztusok hasonlítanak valakire nem számít. Megbocsátottál, mégis még itt vagyok. Érdekesnek tartalak és szeretnélek megismerni. Ennyi a lényeg. *Vonja meg a vállát komolyan. Azt persze a világért sem ismerné be, hogy ettől talán már kicsit többről van szó. Ennek azonban nincs itt az ideje és előtte talán neki is tisztába kéne jönnie saját magával. Ezt követően kíváncsian figyel a kapott válaszokra. Az elsőnél szomorú fintor ül ki szájára, kissé el is húzza, bár nem kerüli el figyelmét a kis mosoly, így elkönyveli egy kisebb viccnek magában, persze mindennek van alapja, így érthető. Sorra mennek, s Zaxdor minden válasznál bólint. Logikus és egyértelmű. A válaszok szinte mindegyek voltak, persze Zaxot azért érdeklik a nő vágyai, de így talán jobban kiismerheti személyiségét. Az biztos, hogy a komoly hollóleány racionális és határozott, bár lehet ez utóbbit letagadná. Magányos, de szereti a magányost, feltehetően ez szándékos is. Nem dönt hirtelen, alaposan megfontol mindent, így nem vágja rá, hogy például az örök életért odaadná mindenét, feltételezhető, hogy nem is akarna örök időkig élni. Aztán visszakapja a kölcsönt, a kérdések immár nála toppannak:*
- Szeretem a vicceket, vagy a vicces helyzeteket, de a legviccesebb, ha olyan helyen vagy ahol nem nevethetsz, valaki mégis elkezdi és te sem tudod abbahagyni. *Göcög fel a gondolatra, majd elkomolyodik.*
- Ha valaki fontos nekem és elveszítem *Itt sandán felpillant Krestvirre.* Vagy az a valaki hallani sem akar rólam. Sírni én nem szoktam, szerintem nem tudok, de fájdalmas tud lenni. *Vakarja meg állát, s inkább az erdősáv felé tekint.*
- Ha valaki fontos nekem, azért mindenemet odaadnám. *Mondja csendesen. Itt nem akar félreérthető pillantásokat küldeni semerre.*
- És, hogy kit? Téged el tudnálak nézni, hogy az arcod mozdulatait értelmezhessem. *Mosolyodik el.* Egy kicsit kiismerhetetlen vagy. Ez egy nagy különlegességed. *Vonja meg a vállát.* Látod? Én nem tértem ki a válaszadás alól. Mindenre válaszolok, csak kérdezz! *Bólint határozottan, majd a ház felé néz.*
- Amúgy, te itt laksz? *Egy kissé bizonytalan, de mégis felteszi a kérdést.* Ééés... megosztod valakivel ezt a helyet? Mármint... lakik itt valaki veled? *Úgy nézi felkarját, mintha valami bogarat látott volna, apró forróság önti el, talán még az egyik füle is pirosabb lesz a kelleténél. ~ Minek kérdezted? Minek kérdezted?? ~ Magában dohog, miközben szép lassan képzeletben elsüllyed.*
*Nehezen ismeri ki magát az ismeretlen közegben. Ez annak is köszönhető, hogy soha életében nem járt még erre, emiatt is tévedt el. Másrészt Krestvir bizonyos értelemben kissé kiismerhetetlen a maga módján, ez mimikájának és beszédének is betudható. Kissé amolyan magányos farkas, de Zaxdort ez nem zavarja. Jelenleg ő van hátrányban, neki kell bizonyítania, talán valahogy el tudja érni, hogy szükség legyen rá, jelenleg azonban ez nem látszik így. Egyszer majd csak megenyhül, Zaxdornak szüksége van a lányra, de ezt túlságosan nem mutathatja ki. Amit érez korántsem szerelem, mintsem inkább egyfajta kezdődő kötődés, ami ellen nem tud tenni semmit. Az arc, a haj, a vékony testalkat. Valahogy úgy egyben van az egész ember, amiben szinten minden érdekes és korántsem unalmas, mint legtöbben. A mozdulatok után visszaül a helyére, mert nem akar árnyékot vetni a lányra, bár tény, hogy említette, nem az a fázós alkat.*
- Igen. Parancsba adták, hogy soha nem találkozhatnak, de nem tudtam mindig ott lenni mellettük. *Tűnődik el, tekintete valahol a távolban jár, a múlton mereng.* De ez már a múlt, magunk mögött kell hagyni. *Mondja csendesen, visszanézve a lányra. Neki is van olyan szelete az időnek, amit szívesen elfelejtene, ezúttal a Krestvir fejére mért ütéseket kell egyre távolabb tudni, hogy ne is jusson eszébe, az mindig elkeseríti. Az is nyilvánvalóvá válik számára, hogy Krestvir a gesztusait nem nagyon érti, így kevesebbet fog használni a jövőben. Egyébként is, amíg nem ismerik meg egymást könnyen félreérthető.*
- Oké, az előbb vigasztalni próbáltalak. Értsd úgy, hogy szívesen segítek bármiben, hogy kárpótoljalak a... a dudorokért. *Vakarja meg fejét.*
- Nem tudom, ha pakolni kell, ha testőrre van szükséged, mert veszélyben érzed magad, ha el kell vinni valamit valahová, igazából fogalmam sincs. Egy óriás sok mindenre használható, talán keszkenők hímzésére nem. *Mosolyodik el magában. Nem érzi, hogy pillanat romlott volna el, vagy elveszett volna, Zaxdor saját romantikus oldalát szinte egyáltalán nem ismeri, elfelejtette már. Jelenleg nem is akar romantikus lenni, csak tényeket közöl. Minden a megbocsátásról szól, amit már magáénak tudhat, de mégis jól érzi magát a kötetlen beszélgetésben is.*
- Nézd... *mondja hirtelen, mert nem akarja jobban összezavarni a lányt.* Egyedi vagy. Emiatt is tartalak érdekesnek. Hogy a stílus és a gesztusok hasonlítanak valakire nem számít. Megbocsátottál, mégis még itt vagyok. Érdekesnek tartalak és szeretnélek megismerni. Ennyi a lényeg. *Vonja meg a vállát komolyan. Azt persze a világért sem ismerné be, hogy ettől talán már kicsit többről van szó. Ennek azonban nincs itt az ideje és előtte talán neki is tisztába kéne jönnie saját magával. Ezt követően kíváncsian figyel a kapott válaszokra. Az elsőnél szomorú fintor ül ki szájára, kissé el is húzza, bár nem kerüli el figyelmét a kis mosoly, így elkönyveli egy kisebb viccnek magában, persze mindennek van alapja, így érthető. Sorra mennek, s Zaxdor minden válasznál bólint. Logikus és egyértelmű. A válaszok szinte mindegyek voltak, persze Zaxot azért érdeklik a nő vágyai, de így talán jobban kiismerheti személyiségét. Az biztos, hogy a komoly hollóleány racionális és határozott, bár lehet ez utóbbit letagadná. Magányos, de szereti a magányost, feltehetően ez szándékos is. Nem dönt hirtelen, alaposan megfontol mindent, így nem vágja rá, hogy például az örök életért odaadná mindenét, feltételezhető, hogy nem is akarna örök időkig élni. Aztán visszakapja a kölcsönt, a kérdések immár nála toppannak:*
- Szeretem a vicceket, vagy a vicces helyzeteket, de a legviccesebb, ha olyan helyen vagy ahol nem nevethetsz, valaki mégis elkezdi és te sem tudod abbahagyni. *Göcög fel a gondolatra, majd elkomolyodik.*
- Ha valaki fontos nekem és elveszítem *Itt sandán felpillant Krestvirre.* Vagy az a valaki hallani sem akar rólam. Sírni én nem szoktam, szerintem nem tudok, de fájdalmas tud lenni. *Vakarja meg állát, s inkább az erdősáv felé tekint.*
- Ha valaki fontos nekem, azért mindenemet odaadnám. *Mondja csendesen. Itt nem akar félreérthető pillantásokat küldeni semerre.*
- És, hogy kit? Téged el tudnálak nézni, hogy az arcod mozdulatait értelmezhessem. *Mosolyodik el.* Egy kicsit kiismerhetetlen vagy. Ez egy nagy különlegességed. *Vonja meg a vállát.* Látod? Én nem tértem ki a válaszadás alól. Mindenre válaszolok, csak kérdezz! *Bólint határozottan, majd a ház felé néz.*
- Amúgy, te itt laksz? *Egy kissé bizonytalan, de mégis felteszi a kérdést.* Ééés... megosztod valakivel ezt a helyet? Mármint... lakik itt valaki veled? *Úgy nézi felkarját, mintha valami bogarat látott volna, apró forróság önti el, talán még az egyik füle is pirosabb lesz a kelleténél. ~ Minek kérdezted? Minek kérdezted?? ~ Magában dohog, miközben szép lassan képzeletben elsüllyed.*
2990. hozzászólás ezen a helyszínen: Synmira
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:50:13
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:50:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Megbocsátás//
- Köszönöm. - *mondja nem túl lelkesen, s nem is valami nagy meggyőződéssel, talán inkább egy kicsit még szomorúan is, mikor Zaxdor a harctéri teljesítményét méltatja. És nem arról van szó, hogy elrontott volna valamit ott, hiszen minden varázslata sikerült, viszont így visszaemlékezve is csak a tehetetlenség jut eszébe és az a mészárlás, ami ott zajlott. Nem volt semmi értelme ott lenniük, nem segítettek, s nem akadályoztak meg semmit.
Legfeljebb a városőrök rohamát akasztották meg egy időre, de ki tudja, a nyugtató varázslat hatásának elmúlta után hol folytatták az öldöklést?
Kapóra jön az a mókás kis jelenet, ahogy az óriás magára teríti a nem éppen rá méretezett köpönyeget. A vidámság egy időre elűzi a borús gondolatokat.
Arra viszont furcsállón néz, mikor Zaxdor nevetni kezd, majd ki is magyarázza a nevetését. Vajon rá gondolt a férfi? Észrevette, hogy szórakoztatja, ahogyan kinéz?
El is rejtené a mosolyát, ha már így szóvá tették, de végül épp csak kicsit más színt ölt, amolyan cinkosat, megértőt, hogy rajtakapták.
Az előkerülő "egyszerűnek" mondott történet a számára nem is annyira egyszerű. Van benne néhány ködösítés, ami valójában csak annyit tesz, hogy nincs minden szó szerint kimondva. De annyira nem is bonyolult kiválasztani a megfelelő értelmezési lehetőségeket, hogy végül helyesen rakja össze a történetet.
Nem ítélkezik, csupán tudomásul veszi mindazt, ami elhangzott. Vagyis nyilván rávetíti a saját értékrendjére a történetet, de közben kívülről is szemléli. Egy törzs szokásaiba kapott ugyanis bepillantást.*
- Téged azért üldöztek el, mert nem akadályoztad meg, hogy együtt legyenek?
*Látja, hogy annyira nem beszél szívesen az óriás ezekről, mert olyan az arca, mintha szomorú volna, de ennyi kíváncsiskodást még megenged magának.
Később megint nehezére esik értelmezni, amit Zaxdor mond és csinál. Addig eljut, hogy a férfi arra kér engedélyt, hogy hozhasson még virágot neki. Aztán arról beszél, hogy valakinek el kellene mondania valamit... De hogy mit, azt nem tudja meg, mert Zaxdor félbehagyja a mondatot. Utána az ujját mutogatja fura arckifejezéssel... mire végül közli, hogy csak viccelt.
Krestvir nem tud jobbat, mint hogy tágra nyílt szemekkel néz és mosolyog olyan nem túl őszintén, hogy átlagos arckifejezése most hűen tükrözi azt, ami mögötte van.
Nem érti ugyanis a helyzetet. A dolog leginkább ott siklik félre, hogy nem merül fel benne annak lehetősége, hogy virágot hozni valamiért titkolni való lehetne, s hogy a két egymást követő mondat így kapcsolódik egymáshoz, ebből következően pedig az az ujjmozdulat is a tréfás fenyegetést akarja jelenteni. Ha ugyanis ez a lehetőség felmerülne benne, akkor a kicsit másképp működő agyával is hamar értelmezni tudná a helyzetet.
Ami utána jön, vagyis hogy Zaxdor azt ígéri, bármit szívesen hozna, hogy jobb kedve legyen.. nos, ezt meg erős túlzásnak érzi, s inkább gondolja amolyan szófordulatnak.
Annyit értékel, hogy a férfi vigasztalni próbálja. De ez sajnos nem működik így, ezt ő tudja. Semmit nem oldana meg, ha kapna valamit. Attól az istenek még mindig itt lennének és az átjáró sem zárul be északon.
Így gondolkodik, ám amit nem tudatosít, az az, amire Zaxdor éppen utalni próbál: hogy valakinek a társasága is könnyíthet már a terheken. A férfi társasága még nem jelenti ezt számára, ahhoz még nem bízik benne eléggé, mégis jól esik most itt üldögélni vele, csak ezt ő még nem fogja föl.
A "hollóleány" megnevezésre fölkapja a fejét. Nem Zaxdor az első, aki így nevezi...
Az érzelmes, képekben elmondott baráti felajánlást nehezen hámozza ki. Annyit tud, hogy a nagy szívvel általában arra utalnak, hogy valaki nagyon kedves, vagyis az óriás nagyon kedvesnek tartja magát. De hogy miben számíthat erre a kedves óriásra?*
- Milyen segítségre gondolsz? - *kérdez is rá, mert most nagyon is gyakorlatiasan gondolkodik, amivel alighanem elrontja az érzelmes pillanatot.
Később, már Lesháról szólva, előbb érdeklődőn hallgat, aztán többszörösen is zavarba jön. Előbb azon lepődik meg, hogy a férfi gyönyörűnek mondja őt, aztán az zavarja össze, hogy míg korábban ahhoz a lányhoz hasonlították, most már azt mondja az óriás, hogy nem is hasonlítanak egymásra. Emellett - bár ennek már korábban is búcsút intett - most már teljes mértékben biztosra veszi, hogy Lesha nem azonos vele. Mert igen, felmerült benne ez is, bármily nevetséges.
Arról van szó, hogy mikor Zaxdor említette, hogy emlékezteti őt valakire, rögtön arra gondolt, hogy talán azért van ez, mert ő az a bizonyos személy, akire a férfi gondol, csak esetleg nagyon régen találkoztak, azért nem ismeri föl biztosan. Viszont ő nem óriás és Lesha olyasvalaki, akit Zaxdor biztosan felismerne, tehát semmi közük egymáshoz, legfeljebb valamiféle hasonlóság van közöttük, de még az sem biztos, mert most már az ellenkezőjét mondta a férfi.*
- Értem... - *mond ennyit az egészre, némileg még zavartan, a saját gondolatait rendezve a sokféle behatás után.
Ám Zaxdor az elkövetkezőekben sem könnyíti meg a dolgát. Ha azt hitte, kérdésekre könnyebb lesz majd felelnie, akkor tévedett. Nem egyszerű kérdéseket kap ugyanis.
Szippant a pipából, miközben az óriást nézi elgondolkodottan. Majd kifújja a füstöt, és...*
- Kedvelnétek egymást Taitossal... - *jelenti ki, mestere elrugaszkodott mondandóihoz és kérdéseihez szokva.*
- Ő szokott ilyen furcsákat kérdezni. - *mondja fanyarul, majd újabbat szív a pipából, de mintha közben gondolkodna is. Talán a válaszokon.*
- Az első kérdésre... Nem tudom. Nem jut eszembe ilyen... A másodikra... - *tart egy kis szünetet, a pipába szívva.*
- Mondjuk a te ütésed. - *itt apró, gonosz mosoly ül a szája sarkába, úgy néz sandán a férfi szemébe.*
- A harmadikra... Nem tudom. Amíg nem kell odaadnom mindenemet, addig nem tudom, miért volnék hajlandó. - *mondja ezt már szokott komolyságával.*
- A negyedikre... azt sokáig sorolhatnám. A tanulás, a meditálás, a gyakorlás... gyakran nézek órákig valamit.
*Mikor Zaxdor leveti a köpönyegét és közelebb jön hozzá, valami kis kényelmetlenséget még mindig érez, ahogy a hatalmas test fölé hajol, de ez már nem annyira a férfi személyének szól, inkább pusztán a termetének.
Aztán a ruhadarab átkerül az ő vállára és az óriás visszaül.*
- Én is jól bírom ám a hideget. Egyszer fürödtünk itt télen is. - *bök a medencébe, s mosolyából ki lehet találni, hogy ez egy kellemes emlék a számára. Noha igazából bolondság volt, ezt ő is tudja.
Azért csak megigazítja magán a köpönyeget fél kézzel, kicsit lábait is takarva vele, bár így talán lassabban szárad, annyira úgysincs hideg.*
- Neked mik a válaszaid? - *adja vissza a furcsa kérdéseket, már csak azért is, hogy lássa, hogyan kell ezt rendesen csinálni. Mármint a válaszadást.*
- Köszönöm. - *mondja nem túl lelkesen, s nem is valami nagy meggyőződéssel, talán inkább egy kicsit még szomorúan is, mikor Zaxdor a harctéri teljesítményét méltatja. És nem arról van szó, hogy elrontott volna valamit ott, hiszen minden varázslata sikerült, viszont így visszaemlékezve is csak a tehetetlenség jut eszébe és az a mészárlás, ami ott zajlott. Nem volt semmi értelme ott lenniük, nem segítettek, s nem akadályoztak meg semmit.
Legfeljebb a városőrök rohamát akasztották meg egy időre, de ki tudja, a nyugtató varázslat hatásának elmúlta után hol folytatták az öldöklést?
Kapóra jön az a mókás kis jelenet, ahogy az óriás magára teríti a nem éppen rá méretezett köpönyeget. A vidámság egy időre elűzi a borús gondolatokat.
Arra viszont furcsállón néz, mikor Zaxdor nevetni kezd, majd ki is magyarázza a nevetését. Vajon rá gondolt a férfi? Észrevette, hogy szórakoztatja, ahogyan kinéz?
El is rejtené a mosolyát, ha már így szóvá tették, de végül épp csak kicsit más színt ölt, amolyan cinkosat, megértőt, hogy rajtakapták.
Az előkerülő "egyszerűnek" mondott történet a számára nem is annyira egyszerű. Van benne néhány ködösítés, ami valójában csak annyit tesz, hogy nincs minden szó szerint kimondva. De annyira nem is bonyolult kiválasztani a megfelelő értelmezési lehetőségeket, hogy végül helyesen rakja össze a történetet.
Nem ítélkezik, csupán tudomásul veszi mindazt, ami elhangzott. Vagyis nyilván rávetíti a saját értékrendjére a történetet, de közben kívülről is szemléli. Egy törzs szokásaiba kapott ugyanis bepillantást.*
- Téged azért üldöztek el, mert nem akadályoztad meg, hogy együtt legyenek?
*Látja, hogy annyira nem beszél szívesen az óriás ezekről, mert olyan az arca, mintha szomorú volna, de ennyi kíváncsiskodást még megenged magának.
Később megint nehezére esik értelmezni, amit Zaxdor mond és csinál. Addig eljut, hogy a férfi arra kér engedélyt, hogy hozhasson még virágot neki. Aztán arról beszél, hogy valakinek el kellene mondania valamit... De hogy mit, azt nem tudja meg, mert Zaxdor félbehagyja a mondatot. Utána az ujját mutogatja fura arckifejezéssel... mire végül közli, hogy csak viccelt.
Krestvir nem tud jobbat, mint hogy tágra nyílt szemekkel néz és mosolyog olyan nem túl őszintén, hogy átlagos arckifejezése most hűen tükrözi azt, ami mögötte van.
Nem érti ugyanis a helyzetet. A dolog leginkább ott siklik félre, hogy nem merül fel benne annak lehetősége, hogy virágot hozni valamiért titkolni való lehetne, s hogy a két egymást követő mondat így kapcsolódik egymáshoz, ebből következően pedig az az ujjmozdulat is a tréfás fenyegetést akarja jelenteni. Ha ugyanis ez a lehetőség felmerülne benne, akkor a kicsit másképp működő agyával is hamar értelmezni tudná a helyzetet.
Ami utána jön, vagyis hogy Zaxdor azt ígéri, bármit szívesen hozna, hogy jobb kedve legyen.. nos, ezt meg erős túlzásnak érzi, s inkább gondolja amolyan szófordulatnak.
Annyit értékel, hogy a férfi vigasztalni próbálja. De ez sajnos nem működik így, ezt ő tudja. Semmit nem oldana meg, ha kapna valamit. Attól az istenek még mindig itt lennének és az átjáró sem zárul be északon.
Így gondolkodik, ám amit nem tudatosít, az az, amire Zaxdor éppen utalni próbál: hogy valakinek a társasága is könnyíthet már a terheken. A férfi társasága még nem jelenti ezt számára, ahhoz még nem bízik benne eléggé, mégis jól esik most itt üldögélni vele, csak ezt ő még nem fogja föl.
A "hollóleány" megnevezésre fölkapja a fejét. Nem Zaxdor az első, aki így nevezi...
Az érzelmes, képekben elmondott baráti felajánlást nehezen hámozza ki. Annyit tud, hogy a nagy szívvel általában arra utalnak, hogy valaki nagyon kedves, vagyis az óriás nagyon kedvesnek tartja magát. De hogy miben számíthat erre a kedves óriásra?*
- Milyen segítségre gondolsz? - *kérdez is rá, mert most nagyon is gyakorlatiasan gondolkodik, amivel alighanem elrontja az érzelmes pillanatot.
Később, már Lesháról szólva, előbb érdeklődőn hallgat, aztán többszörösen is zavarba jön. Előbb azon lepődik meg, hogy a férfi gyönyörűnek mondja őt, aztán az zavarja össze, hogy míg korábban ahhoz a lányhoz hasonlították, most már azt mondja az óriás, hogy nem is hasonlítanak egymásra. Emellett - bár ennek már korábban is búcsút intett - most már teljes mértékben biztosra veszi, hogy Lesha nem azonos vele. Mert igen, felmerült benne ez is, bármily nevetséges.
Arról van szó, hogy mikor Zaxdor említette, hogy emlékezteti őt valakire, rögtön arra gondolt, hogy talán azért van ez, mert ő az a bizonyos személy, akire a férfi gondol, csak esetleg nagyon régen találkoztak, azért nem ismeri föl biztosan. Viszont ő nem óriás és Lesha olyasvalaki, akit Zaxdor biztosan felismerne, tehát semmi közük egymáshoz, legfeljebb valamiféle hasonlóság van közöttük, de még az sem biztos, mert most már az ellenkezőjét mondta a férfi.*
- Értem... - *mond ennyit az egészre, némileg még zavartan, a saját gondolatait rendezve a sokféle behatás után.
Ám Zaxdor az elkövetkezőekben sem könnyíti meg a dolgát. Ha azt hitte, kérdésekre könnyebb lesz majd felelnie, akkor tévedett. Nem egyszerű kérdéseket kap ugyanis.
Szippant a pipából, miközben az óriást nézi elgondolkodottan. Majd kifújja a füstöt, és...*
- Kedvelnétek egymást Taitossal... - *jelenti ki, mestere elrugaszkodott mondandóihoz és kérdéseihez szokva.*
- Ő szokott ilyen furcsákat kérdezni. - *mondja fanyarul, majd újabbat szív a pipából, de mintha közben gondolkodna is. Talán a válaszokon.*
- Az első kérdésre... Nem tudom. Nem jut eszembe ilyen... A másodikra... - *tart egy kis szünetet, a pipába szívva.*
- Mondjuk a te ütésed. - *itt apró, gonosz mosoly ül a szája sarkába, úgy néz sandán a férfi szemébe.*
- A harmadikra... Nem tudom. Amíg nem kell odaadnom mindenemet, addig nem tudom, miért volnék hajlandó. - *mondja ezt már szokott komolyságával.*
- A negyedikre... azt sokáig sorolhatnám. A tanulás, a meditálás, a gyakorlás... gyakran nézek órákig valamit.
*Mikor Zaxdor leveti a köpönyegét és közelebb jön hozzá, valami kis kényelmetlenséget még mindig érez, ahogy a hatalmas test fölé hajol, de ez már nem annyira a férfi személyének szól, inkább pusztán a termetének.
Aztán a ruhadarab átkerül az ő vállára és az óriás visszaül.*
- Én is jól bírom ám a hideget. Egyszer fürödtünk itt télen is. - *bök a medencébe, s mosolyából ki lehet találni, hogy ez egy kellemes emlék a számára. Noha igazából bolondság volt, ezt ő is tudja.
Azért csak megigazítja magán a köpönyeget fél kézzel, kicsit lábait is takarva vele, bár így talán lassabban szárad, annyira úgysincs hideg.*
- Neked mik a válaszaid? - *adja vissza a furcsa kérdéseket, már csak azért is, hogy lássa, hogyan kell ezt rendesen csinálni. Mármint a válaszadást.*
2989. hozzászólás ezen a helyszínen: Synmira
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:49:43
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:49:43
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Megbocsátás//
*A mosoly felér egy feloldozással, ez már nem egy kósza fintornak hat, hanem egy egészséges mosolynak, ami megszínezi Krestvir egyébként is Zaxdornak tetsző arcát. Ő is mosolyog továbbra is, közben azért megfigyeli a lány szeme sarkában feltűnő apró nevető ráncot, de a világért sem szeretné semmilyen rossz mondattal elrontani ezt, most azt érzi legszívesebben egy burába zárná az időt, hogy örökké ennek a pillanatnak éljen. Persze magában kavarog kissé, olyan hirtelen ez az egész, valószínűleg magának sem vallaná be, hogy amit lát, jelenleg számára az a legcsodálatosabb. ~ Egy mosoly... a Barlangok Urára... hát mi van abban, más is mosolygott már! ~ Muszáj, hogy hergelje magát, mert egyszerűen elveszik. ~ Gyerek még, hisz alig nőtt ki a földből. ~ De maga is tudja, hogy ez nem feltétlenül igaz már.*
- Tartom. Tartani fogom. *Bólint komoran, s igyekszik visszanyerni legalább saját maga előtt a tekintélyét. Közben kinyújtóztatja tagjait, persze nem áll fel, csak lábait rendezi másképp, s kezével is leír néhány kört. De csak lassan és óvatosan. Ha őszinte akar magához lenni, varázsolni is csak Krestvir miatt akart, hogy láthassa azokat a mozdulatokat, mit már látott egyszer. Kecsesek, mint a bárányfelhők, ahogy karjai úsznak a levegőben. Megrázza fejét:*
- Azt gondolom nem vagyok született mágus. *mondja csendesen.* Az inkább te vagy, nagyszerűen varázsoltál a harctéren is, jómagam is... tapasztaltam. *Mondja, s közben a lányt nézi, ahogy az a mosoly ismét végigszalad a szája szegletében.
~ Kinevet... most komolyan kinevet... ~ Gondolja, aztán felnevet, majd gyorsan magyarázkodni kezd.*
- Ragadós a vidámság. *Vakarja meg tarkóját, s közben igyekszik nagyon másfelé nézni. A nevetése akkor hal csak el, mikor Krestvir rákérdez a törzsből való távozásának okára:*
- Hát... egyszerű történet. A törzsfő lányát a szomszédos törzsfőnek ígérték. De ő szemet vetett az egyik katonámra. Az én felelősségem volt, hát szétszedtem őket, s tiltottam őket egymástól. Egyik nap megszöktek ketten, mert nem figyeltem eléggé, majd _úgy_ talált rájuk a lány apja. Az én felelősségem volt. Majdnem háború lett. A lánynak mennie kellett, csúnyán elintézték. Összeférceltem. *Vonja meg a vállát.* Aztán szétváltunk, ki-ki a maga dolgára. Túl felnőtt már, tanulnia kell, de nincs már rám szüksége. *Halvány fájdalom suhan végig arcán, mint aki gyermekét veszíti el. A virág kapcsán nem tesz megjegyzést, hisz van már egy szobor, mi nem hervad el, s végeredményben elfogadták tőle.*
- Ha megengeded, hozok még neked. *Hajtja le fejét csendesen.* De, ha valakinek elmondod... *Emeli fel ujját fenyegetően, de látszik arcán, hogy nem gondolja komolyan.* Csak vicceltem. *Göcög fel a maga módján.* Szívesen hozok neked bármit. Hátha jobb kedvre vidít, naa, ne legyen rossz kedved. *Legszívesebben böszme ujjával végigsimítana a lány arcán, de nem akarja elrontani ezt a pillanatot. Távolságot ígért, amit meg akar tartani, még a végén félreértené a mozdulatot, s végleg elveszítené. Pedig most jó, nagyon jó.*
- Figyelj, hollóleány! Ha bármiben tudok neked segíteni... akármiben... kérlek szólj. Ha vészterhes idők jönnek szeretném, hogy tudj, rám támaszkodhatsz. Nem vagyok okos, varázsló sem, de nagy testben nagy a szív, bár ritkán enged magához valakit, de akkor ragaszkodik hozzá. *Mondja csendesen, majd a feltett kérdésre előbb nem válaszol, inkább az utolsó kérdést helyezi előtérbe:*
- Nem tudom igazán. Fontos volt nekem Lesha. A maga módján pimasz és szókimondó, nyers módra őszinte. Nem hasonlítotok egymásra, te gyönyörű vagy, ő pedig... nos... óriáslány és a nevelt lányomnak tekinthetem. *Egyszerűen csengenek szavai, nem bókol csak elmondja, amit gondol, talán ez szemeiből is látszik.* Csak óriások voltunk, senki más. De egyikünk sem emberevő. *Mosolyodik el, majd kíváncsian tekint ismét fel:*
- Hogy mire vagyok kíváncsi? *Gondolkodik el, majd rövid idő után ismét felnéz a földről.* Mi az, amitől úgy tudsz nevetni, hogy majd megpukkadsz? Mi az, ami könnyeket csal a szemedbe, mert annyira fáj? Mi az, amiért mindened odaadnád? Mi az, amit órákig tudnál nézni? *Egy halvány mozdulattal közben leoldja a köpenyt a válláról, s ha a lány engedi, óvatosan a vállára teríti.*
- Azt hiszem neked jobban van rá szükséged, de köszönöm. Az én bőröm vastag. *Néz huncutul, majd visszaül, s egy pillanatra a keskeny kis füstfelhőben gyönyörködik, mi a pipából szivárog olykor.*
A hozzászólás írója (Zaxdor Karag) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.11.17 18:51:09
*A mosoly felér egy feloldozással, ez már nem egy kósza fintornak hat, hanem egy egészséges mosolynak, ami megszínezi Krestvir egyébként is Zaxdornak tetsző arcát. Ő is mosolyog továbbra is, közben azért megfigyeli a lány szeme sarkában feltűnő apró nevető ráncot, de a világért sem szeretné semmilyen rossz mondattal elrontani ezt, most azt érzi legszívesebben egy burába zárná az időt, hogy örökké ennek a pillanatnak éljen. Persze magában kavarog kissé, olyan hirtelen ez az egész, valószínűleg magának sem vallaná be, hogy amit lát, jelenleg számára az a legcsodálatosabb. ~ Egy mosoly... a Barlangok Urára... hát mi van abban, más is mosolygott már! ~ Muszáj, hogy hergelje magát, mert egyszerűen elveszik. ~ Gyerek még, hisz alig nőtt ki a földből. ~ De maga is tudja, hogy ez nem feltétlenül igaz már.*
- Tartom. Tartani fogom. *Bólint komoran, s igyekszik visszanyerni legalább saját maga előtt a tekintélyét. Közben kinyújtóztatja tagjait, persze nem áll fel, csak lábait rendezi másképp, s kezével is leír néhány kört. De csak lassan és óvatosan. Ha őszinte akar magához lenni, varázsolni is csak Krestvir miatt akart, hogy láthassa azokat a mozdulatokat, mit már látott egyszer. Kecsesek, mint a bárányfelhők, ahogy karjai úsznak a levegőben. Megrázza fejét:*
- Azt gondolom nem vagyok született mágus. *mondja csendesen.* Az inkább te vagy, nagyszerűen varázsoltál a harctéren is, jómagam is... tapasztaltam. *Mondja, s közben a lányt nézi, ahogy az a mosoly ismét végigszalad a szája szegletében.
~ Kinevet... most komolyan kinevet... ~ Gondolja, aztán felnevet, majd gyorsan magyarázkodni kezd.*
- Ragadós a vidámság. *Vakarja meg tarkóját, s közben igyekszik nagyon másfelé nézni. A nevetése akkor hal csak el, mikor Krestvir rákérdez a törzsből való távozásának okára:*
- Hát... egyszerű történet. A törzsfő lányát a szomszédos törzsfőnek ígérték. De ő szemet vetett az egyik katonámra. Az én felelősségem volt, hát szétszedtem őket, s tiltottam őket egymástól. Egyik nap megszöktek ketten, mert nem figyeltem eléggé, majd _úgy_ talált rájuk a lány apja. Az én felelősségem volt. Majdnem háború lett. A lánynak mennie kellett, csúnyán elintézték. Összeférceltem. *Vonja meg a vállát.* Aztán szétváltunk, ki-ki a maga dolgára. Túl felnőtt már, tanulnia kell, de nincs már rám szüksége. *Halvány fájdalom suhan végig arcán, mint aki gyermekét veszíti el. A virág kapcsán nem tesz megjegyzést, hisz van már egy szobor, mi nem hervad el, s végeredményben elfogadták tőle.*
- Ha megengeded, hozok még neked. *Hajtja le fejét csendesen.* De, ha valakinek elmondod... *Emeli fel ujját fenyegetően, de látszik arcán, hogy nem gondolja komolyan.* Csak vicceltem. *Göcög fel a maga módján.* Szívesen hozok neked bármit. Hátha jobb kedvre vidít, naa, ne legyen rossz kedved. *Legszívesebben böszme ujjával végigsimítana a lány arcán, de nem akarja elrontani ezt a pillanatot. Távolságot ígért, amit meg akar tartani, még a végén félreértené a mozdulatot, s végleg elveszítené. Pedig most jó, nagyon jó.*
- Figyelj, hollóleány! Ha bármiben tudok neked segíteni... akármiben... kérlek szólj. Ha vészterhes idők jönnek szeretném, hogy tudj, rám támaszkodhatsz. Nem vagyok okos, varázsló sem, de nagy testben nagy a szív, bár ritkán enged magához valakit, de akkor ragaszkodik hozzá. *Mondja csendesen, majd a feltett kérdésre előbb nem válaszol, inkább az utolsó kérdést helyezi előtérbe:*
- Nem tudom igazán. Fontos volt nekem Lesha. A maga módján pimasz és szókimondó, nyers módra őszinte. Nem hasonlítotok egymásra, te gyönyörű vagy, ő pedig... nos... óriáslány és a nevelt lányomnak tekinthetem. *Egyszerűen csengenek szavai, nem bókol csak elmondja, amit gondol, talán ez szemeiből is látszik.* Csak óriások voltunk, senki más. De egyikünk sem emberevő. *Mosolyodik el, majd kíváncsian tekint ismét fel:*
- Hogy mire vagyok kíváncsi? *Gondolkodik el, majd rövid idő után ismét felnéz a földről.* Mi az, amitől úgy tudsz nevetni, hogy majd megpukkadsz? Mi az, ami könnyeket csal a szemedbe, mert annyira fáj? Mi az, amiért mindened odaadnád? Mi az, amit órákig tudnál nézni? *Egy halvány mozdulattal közben leoldja a köpenyt a válláról, s ha a lány engedi, óvatosan a vállára teríti.*
- Azt hiszem neked jobban van rá szükséged, de köszönöm. Az én bőröm vastag. *Néz huncutul, majd visszaül, s egy pillanatra a keskeny kis füstfelhőben gyönyörködik, mi a pipából szivárog olykor.*
A hozzászólás írója (Zaxdor Karag) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.11.17 18:51:09
2988. hozzászólás ezen a helyszínen: Synmira
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:44:22
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:44:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Megbocsátás//
- Nem. Én nem használok ilyet. Nem is igazán látom értelmét. - *feleli egyszerűen. Ugyan a mestere is használ botot, de úgy véli, Taitos részéről is ez inkább csak valamiféle hagyomány, s a bot nélkül is ugyanolyan remekül tudna varázsolni.
Talán ha idősebb lesz és a sánta lába nehezebben bírja majd a terhet, mint most, akkor ő is beszerez egy botot, s a varázslatai megformálásán is alakít majd, de egyelőre nagyon jól elvan azzal, hogy mindkét keze szabad.
A szobrot megkapja és megköszöni, majd Zaxdor kérdésére fölpillant a kis dísztárgyról.
Most, hogy eldöntötte, hogy megenged magának némi bizalmat az óriás felé, és kevesebb tartózkodással figyeli őt, azt veszi észre, hogy
voltaképpen elég barátságos és szórakoztató.
Ahogy engedélyt kér és fogadkozik, karjait hátrakulcsolva, és színpadiasan esküdözik... Egy kicsit még el is mosolyodik rajta.*
- Ha tartod a szavadat, megbocsátok... És mozoghatsz... nem foglak megkötözni. - *feleli, bár ha tudná, hogy a férfi gondolatban már ölelgeti őt, alighanem nem is tartaná olyan rossz ötletnek azt a kötözést.*
- Ilyen rövid idő alatt nem is menne. Hacsak nem vagy született mágus... Előbb mágiaelméletből kellene, hogy kiképzést kapj. Varázsolni jó esetben néhány hónap múlva tanulhatnál. - *fűzi az óriás szavaihoz, mert úgy értelmezi, hogy a férfi valahogy úgy képzelheti, hogy már ma elsajátíthat valami varázslatot, ha elkezdi őt tanítani. Pedig ez elég távol áll a valóságtól. Nem véletlenül buknak el oly sokan ezen az úton. Türelem és elkötelezettség kell, hogy ne adják fel, mert a sikerélményig - amit az első elsajátított varázslat jelent - nagyon sok idő eltelhet unalmas elméleti szövegek olvasásával, nyelvek tanulmányozásával, értelmetlennek tűnő magolással... Úgy, hogy közben az ember még csak nem is lehet biztos benne, hogy van értelme, mert mi van, ha szemernyi érzékkel sem rendelkezik a mágiához és közben éveket pazarol rá, hogy felkészüljön a gyakorlására?
A többivel kapcsolatban csak biccent. Az úszást sokkal könnyebb megtanulni, de most nem érez magában kellő lelkesedést, hogy belekezdjen az úszásoktatásba. A beszélgetés viszont rendben van.
Hallgatja Zaxdort, közben a köpönyeg is gazdát cserél ideiglenesen... és ahogy nézi, ténylegesen milyen keveset fed be az óriás testéből az ő ruhadarabja, miközben amaz állítja, hogy "kellemes" a meleg, amit nyújt... Ismét elmosolyodik az orra alatt, amitől épp csak pimaszabb lesz az a kifejezés az arcán.
Még nem száradt meg az alsóneműje, úgyhogy öltözni nem öltözködik, csupán az ingét teríti a vállára, hogy valamennyire védve legyen a háta, míg a gyengülő őszi nap megteszi a dolgát. Láthatóan tényleg nem zavartatja magát alulöltözöttsége miatt.*
- Milyen incidens? - *kérdez rá nyíltan, tapintat nélkül.
Később, a kis virágot elsőre szemétnek nézi, mert már szinte a felismerhetetlenségig elhervadt és össze lett nyomva szegény. Aztán eszébe jut...*
- Jaj, ezt még tőled kaptam... De már nagyon elhervadt. - *közli, s ezzel szívtelenül, szórakozottan félrerakja a fűbe, mint aki már nem is akarja onnan fölszedni. Merthogy nem is akarja. Mikor kapta még nem akarta eldobni, hiszen frissen kapta, abban a pillanatban jelentett számára valamit, főként mert elgondolkodtatta a gesztus. Most már azonban nem kötődik hozzá, s mert még csak nem is szép, nem látja értelmét megtartani.
Hogy ez a cselekedete esetleg rosszul eshet Zaxdornak, az megint csak fel sem merül benne.
Aztán meg zavarba hozza a férfi, mikor őróla beszél. Arra a részre nem is akar válaszolni. Viszont ami azt illeti, hogy látszik, hogy bántja valami... Nos, arról sem szívesen beszél.*
- Tényleg nincs jó kedvem. Túl sok rossz történt az elmúlt időben, és azt feltételezem, hogy még fog is... És én nem tudom, mennyire vagyok rá felkészülve, de tennem kell ellene. - *fogalmaz kicsit ködösen, de csak azért, mert nem fejti ki, hogy miről beszél.
Viszont Zaxdor nem is áll meg ennyinél, hanem arra kéri, hogy magáról meséljen.*
- Mire vagy kíváncsi? - *kérdez vissza, mert nem túl jó a mesélésben, viszont pontos kérdésekre könnyebb válaszolni.
Közben ténykedése nyomán fölszállnak az első füstpamacsok a pipából, épp mikor Zaxdor a segítségét kínálja. Ekkor valamivel több figyelmet szentel ennek, sűrűn pöfékelve, majd mikor rendesen begyullad a pipafű, már szív belőle egy mélyebbet, aztán jólesően kifújja az illatos füstöt, és tekintete újra az óriáson.*
- Köszönöm, sikerült.
*Régen pipázott utoljára. Kevés a pipafüve is, meg egyébként is csak alkalmanként szokott. Néha akkor, hogyha jó kedve van, ám többnyire olyankor, mikor nem érzi jól magát.
A pipafű mellé van keverve egy kis ördögvigyor is, amit ő nem tud, mert nem ért hozzá. Ő csak annyit érzékel, hogy sokkal könnyebben nyugszik meg, hogyha pipázik.*
- Előbb kérdezhetek én?... A volt törzsed... csupa óriásból állt? Miért hasonlítottál engem a törzsfő lányához? - *előzi meg a férfit, még mielőtt az bármit kérdezhetne. A korábbi beszélgetésükre utal vissza, talán Zaxdor is emlékszik még.*
- Nem. Én nem használok ilyet. Nem is igazán látom értelmét. - *feleli egyszerűen. Ugyan a mestere is használ botot, de úgy véli, Taitos részéről is ez inkább csak valamiféle hagyomány, s a bot nélkül is ugyanolyan remekül tudna varázsolni.
Talán ha idősebb lesz és a sánta lába nehezebben bírja majd a terhet, mint most, akkor ő is beszerez egy botot, s a varázslatai megformálásán is alakít majd, de egyelőre nagyon jól elvan azzal, hogy mindkét keze szabad.
A szobrot megkapja és megköszöni, majd Zaxdor kérdésére fölpillant a kis dísztárgyról.
Most, hogy eldöntötte, hogy megenged magának némi bizalmat az óriás felé, és kevesebb tartózkodással figyeli őt, azt veszi észre, hogy
voltaképpen elég barátságos és szórakoztató.
Ahogy engedélyt kér és fogadkozik, karjait hátrakulcsolva, és színpadiasan esküdözik... Egy kicsit még el is mosolyodik rajta.*
- Ha tartod a szavadat, megbocsátok... És mozoghatsz... nem foglak megkötözni. - *feleli, bár ha tudná, hogy a férfi gondolatban már ölelgeti őt, alighanem nem is tartaná olyan rossz ötletnek azt a kötözést.*
- Ilyen rövid idő alatt nem is menne. Hacsak nem vagy született mágus... Előbb mágiaelméletből kellene, hogy kiképzést kapj. Varázsolni jó esetben néhány hónap múlva tanulhatnál. - *fűzi az óriás szavaihoz, mert úgy értelmezi, hogy a férfi valahogy úgy képzelheti, hogy már ma elsajátíthat valami varázslatot, ha elkezdi őt tanítani. Pedig ez elég távol áll a valóságtól. Nem véletlenül buknak el oly sokan ezen az úton. Türelem és elkötelezettség kell, hogy ne adják fel, mert a sikerélményig - amit az első elsajátított varázslat jelent - nagyon sok idő eltelhet unalmas elméleti szövegek olvasásával, nyelvek tanulmányozásával, értelmetlennek tűnő magolással... Úgy, hogy közben az ember még csak nem is lehet biztos benne, hogy van értelme, mert mi van, ha szemernyi érzékkel sem rendelkezik a mágiához és közben éveket pazarol rá, hogy felkészüljön a gyakorlására?
A többivel kapcsolatban csak biccent. Az úszást sokkal könnyebb megtanulni, de most nem érez magában kellő lelkesedést, hogy belekezdjen az úszásoktatásba. A beszélgetés viszont rendben van.
Hallgatja Zaxdort, közben a köpönyeg is gazdát cserél ideiglenesen... és ahogy nézi, ténylegesen milyen keveset fed be az óriás testéből az ő ruhadarabja, miközben amaz állítja, hogy "kellemes" a meleg, amit nyújt... Ismét elmosolyodik az orra alatt, amitől épp csak pimaszabb lesz az a kifejezés az arcán.
Még nem száradt meg az alsóneműje, úgyhogy öltözni nem öltözködik, csupán az ingét teríti a vállára, hogy valamennyire védve legyen a háta, míg a gyengülő őszi nap megteszi a dolgát. Láthatóan tényleg nem zavartatja magát alulöltözöttsége miatt.*
- Milyen incidens? - *kérdez rá nyíltan, tapintat nélkül.
Később, a kis virágot elsőre szemétnek nézi, mert már szinte a felismerhetetlenségig elhervadt és össze lett nyomva szegény. Aztán eszébe jut...*
- Jaj, ezt még tőled kaptam... De már nagyon elhervadt. - *közli, s ezzel szívtelenül, szórakozottan félrerakja a fűbe, mint aki már nem is akarja onnan fölszedni. Merthogy nem is akarja. Mikor kapta még nem akarta eldobni, hiszen frissen kapta, abban a pillanatban jelentett számára valamit, főként mert elgondolkodtatta a gesztus. Most már azonban nem kötődik hozzá, s mert még csak nem is szép, nem látja értelmét megtartani.
Hogy ez a cselekedete esetleg rosszul eshet Zaxdornak, az megint csak fel sem merül benne.
Aztán meg zavarba hozza a férfi, mikor őróla beszél. Arra a részre nem is akar válaszolni. Viszont ami azt illeti, hogy látszik, hogy bántja valami... Nos, arról sem szívesen beszél.*
- Tényleg nincs jó kedvem. Túl sok rossz történt az elmúlt időben, és azt feltételezem, hogy még fog is... És én nem tudom, mennyire vagyok rá felkészülve, de tennem kell ellene. - *fogalmaz kicsit ködösen, de csak azért, mert nem fejti ki, hogy miről beszél.
Viszont Zaxdor nem is áll meg ennyinél, hanem arra kéri, hogy magáról meséljen.*
- Mire vagy kíváncsi? - *kérdez vissza, mert nem túl jó a mesélésben, viszont pontos kérdésekre könnyebb válaszolni.
Közben ténykedése nyomán fölszállnak az első füstpamacsok a pipából, épp mikor Zaxdor a segítségét kínálja. Ekkor valamivel több figyelmet szentel ennek, sűrűn pöfékelve, majd mikor rendesen begyullad a pipafű, már szív belőle egy mélyebbet, aztán jólesően kifújja az illatos füstöt, és tekintete újra az óriáson.*
- Köszönöm, sikerült.
*Régen pipázott utoljára. Kevés a pipafüve is, meg egyébként is csak alkalmanként szokott. Néha akkor, hogyha jó kedve van, ám többnyire olyankor, mikor nem érzi jól magát.
A pipafű mellé van keverve egy kis ördögvigyor is, amit ő nem tud, mert nem ért hozzá. Ő csak annyit érzékel, hogy sokkal könnyebben nyugszik meg, hogyha pipázik.*
- Előbb kérdezhetek én?... A volt törzsed... csupa óriásból állt? Miért hasonlítottál engem a törzsfő lányához? - *előzi meg a férfit, még mielőtt az bármit kérdezhetne. A korábbi beszélgetésükre utal vissza, talán Zaxdor is emlékszik még.*
2987. hozzászólás ezen a helyszínen: Synmira
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:44:04
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:44:04
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Megbocsátás//
*Egészen fellelkesül, ez arcára is kiül, némiképp még el is merül abban a piciny cinikus kifejezésben, ami Krestvir arcára van írva. Sokszor nem tudja értelmezni, de korábban is tetszett neki, most meg már kezdi megszokni, csak néha érzi kicsit szívbemarkolónak, mert könnyen félreérthető. Ahogy csalódik arra a hírre is, hogy a lánynak bizony nincs pálcája.*
- Nincs?! *Kerekedik el a szeme, bizonyos volt benne, hogy azzal minden varázsló rendelkezik.* De akkor hogyan varázsolsz? Hát nem minden mágusnak van olyanja? *Kérdezi értetlenül és meghökkenve, persze issza Krestvir minden szavát, hisz borzasztó komoly képpel mondja ki, amit gondol.*
- Hát... ha tetszik... persze, hisz neked készítettem. *Bólint mosolyogva és már kissé elgémberedve, így a további mondatok előtt azért gyorsan közbeszúr egy kérdést.*
- Figyelj csak... öhm... megmozdulhatnék már? Ha akarod hátrakötheted a kezem. *S már hátra is teszi gyorsan, hogy a lány lássa komolyan gondolja szavait.* Egy ekkora test hamar elgémberedik, főleg, hogy a mozgáshoz van szokva. *Mondja nevetve.* Jó, jó, ígérem soha többé nem bántalak, inkább levágnám a kezeimet és a lábaimat. Óriásbecsszó! *Teszi szívére hátulról egyik kezét, majd gyorsan ismét hátrateszi.*
- Hát megbocsátasz?! *Nem is tudja hirtelen mit gondoljon, az első gondolata az, hogy odarohan és megölelgeti alaposan, de aztán elveti az ötletet. Egyrészt mert valószínűleg nem venné jó néven, másrészt pedig tudja jól, hogy még mindennek az elején tartanak, apró lépésekben kell haladni. Így csak örömködik úgy ültében, míg azt nem mondják, hogy megmozdulhat. Akkor lehet kézen fog járni és felszántja az udvart örömében.*
- Rendben. *Bólint immár komolyabban, mikor megnyugodott.* Nem akarom erőltetni, nincs varázslás. Ami azt illeti jelenleg ne is biztos, hogy képes lennék bármire is, csak az idődet pazarolnám. *Sóhajt fel halkan, egy kisebb orkán keletkezik csak.*
- Nem kell, hagyjuk az úszást is. Ha csak beszélgetsz kicsit velem, én már annak is örülni fogok. Tulajdonképpen ezért jöttem, hogy megbeszéljünk... dolgokat. Nincs harag, én köszönöm a türelmedet. *Arcára ismét kiül a hidegebb stratéga kifejezés, immár komolyabb színezetet ölt, azt sem szeretné, ha azt gondolnák róla, hogy egy habókos, félbolond óriás, aki azt sem tudja mit akar, vagy mit beszél. Krestvir kérdésére csak megrázza a fejét:*
- Sohasem voltam tharg és igazság szerint most sem vagyok igazán. Dolgozni szegődtem el Thargodar mellé, mert nincs hová mennem. *Meglepetten nyújtja karját a hirtelen neki adott köpeny felé.* Kö... köszönöm. *Bólint.* Valóban kissé hűvös van. *Majd nagy igyekezve hátára teríti a zsebkendőnyi darabot. Így most úgy néz ki, mintha egy kendőt kötött volna a tarkójára.*
- Kellemes. *Jelenti ki, bár valószínűleg annyit érez belőle, mintha egyik ujjára bélelt gyűszűt húzott volna, de nem akarja a lányt megbántani.*
- A Sziklák Farkas törzsének testőr kapitánya voltam. Egy incidens miatt elüldöztek engem és a törzsfő lányát, akire vigyáznom kellett. *Vonja meg a vállát, miközben szelíden figyeli, ahogy Krestvir öltözködni kezd. Továbbra is koncentrál arra, hogy ne _úgy_ nézze, bár tény, ha valamire már koncentrálni kell, akkor az ellenkezője is igaz lehet, mindenesetre ez a jéghideg kék tekintetekre nem ül ki, arra vigyáz. A tekintet csak egyszer villan meg, amikor a virág kihullik a köpönyeg zsebéből. Arca sem rezdül, jóllehet számít neki, amit lát. Inkább lassan megmozdul, s mintha mi sem történet volna jegyzi meg.*
- Bocsáss meg, ez kiesett a zsebedből, nem vetted észre. *Természetesen mosolyog, miközben a kis száraz virágot átnyújtja Krestvirnek, aki pipáját tömi meg. Egyebet a virágról nem mond, tapintatos akar maradni. A lány valamiért, lehet véletlenül, de mégis eltette, a tudat már önmagában elég, nem akarja forszírozni, hogy ezzel okozzon kellemetlenséget.*
- Tudod, tetszik az őszinteséged. Valahogy az arcodra is ez van írva, bár abban is biztos vagyok, hogy te ezt nem így gondolod. Azt is látom, hogy ez a beszélgetés és én, pont rosszkor jött. Látom, hogy bánt valami, bár lehet félreértelmezem. *A szemei őszinték és tiszták, azúrkékje, a lány mélybarnájában merül el. Kérdése valóban érdeklődő.*
- Mesélsz nekem magadról? Tudod, igazából örömet okoznál vele, ha megismerhetnélek. *Mondja kissé zavarban, de határozottan. Majd a pipát meggyújtó mozdulatokra néz.* Segíthetek? *Kérdezi, de egyelőre csak lábain igazít kicsit, hosszú ideig a törökülés meglehetősen fárasztó.*
*Egészen fellelkesül, ez arcára is kiül, némiképp még el is merül abban a piciny cinikus kifejezésben, ami Krestvir arcára van írva. Sokszor nem tudja értelmezni, de korábban is tetszett neki, most meg már kezdi megszokni, csak néha érzi kicsit szívbemarkolónak, mert könnyen félreérthető. Ahogy csalódik arra a hírre is, hogy a lánynak bizony nincs pálcája.*
- Nincs?! *Kerekedik el a szeme, bizonyos volt benne, hogy azzal minden varázsló rendelkezik.* De akkor hogyan varázsolsz? Hát nem minden mágusnak van olyanja? *Kérdezi értetlenül és meghökkenve, persze issza Krestvir minden szavát, hisz borzasztó komoly képpel mondja ki, amit gondol.*
- Hát... ha tetszik... persze, hisz neked készítettem. *Bólint mosolyogva és már kissé elgémberedve, így a további mondatok előtt azért gyorsan közbeszúr egy kérdést.*
- Figyelj csak... öhm... megmozdulhatnék már? Ha akarod hátrakötheted a kezem. *S már hátra is teszi gyorsan, hogy a lány lássa komolyan gondolja szavait.* Egy ekkora test hamar elgémberedik, főleg, hogy a mozgáshoz van szokva. *Mondja nevetve.* Jó, jó, ígérem soha többé nem bántalak, inkább levágnám a kezeimet és a lábaimat. Óriásbecsszó! *Teszi szívére hátulról egyik kezét, majd gyorsan ismét hátrateszi.*
- Hát megbocsátasz?! *Nem is tudja hirtelen mit gondoljon, az első gondolata az, hogy odarohan és megölelgeti alaposan, de aztán elveti az ötletet. Egyrészt mert valószínűleg nem venné jó néven, másrészt pedig tudja jól, hogy még mindennek az elején tartanak, apró lépésekben kell haladni. Így csak örömködik úgy ültében, míg azt nem mondják, hogy megmozdulhat. Akkor lehet kézen fog járni és felszántja az udvart örömében.*
- Rendben. *Bólint immár komolyabban, mikor megnyugodott.* Nem akarom erőltetni, nincs varázslás. Ami azt illeti jelenleg ne is biztos, hogy képes lennék bármire is, csak az idődet pazarolnám. *Sóhajt fel halkan, egy kisebb orkán keletkezik csak.*
- Nem kell, hagyjuk az úszást is. Ha csak beszélgetsz kicsit velem, én már annak is örülni fogok. Tulajdonképpen ezért jöttem, hogy megbeszéljünk... dolgokat. Nincs harag, én köszönöm a türelmedet. *Arcára ismét kiül a hidegebb stratéga kifejezés, immár komolyabb színezetet ölt, azt sem szeretné, ha azt gondolnák róla, hogy egy habókos, félbolond óriás, aki azt sem tudja mit akar, vagy mit beszél. Krestvir kérdésére csak megrázza a fejét:*
- Sohasem voltam tharg és igazság szerint most sem vagyok igazán. Dolgozni szegődtem el Thargodar mellé, mert nincs hová mennem. *Meglepetten nyújtja karját a hirtelen neki adott köpeny felé.* Kö... köszönöm. *Bólint.* Valóban kissé hűvös van. *Majd nagy igyekezve hátára teríti a zsebkendőnyi darabot. Így most úgy néz ki, mintha egy kendőt kötött volna a tarkójára.*
- Kellemes. *Jelenti ki, bár valószínűleg annyit érez belőle, mintha egyik ujjára bélelt gyűszűt húzott volna, de nem akarja a lányt megbántani.*
- A Sziklák Farkas törzsének testőr kapitánya voltam. Egy incidens miatt elüldöztek engem és a törzsfő lányát, akire vigyáznom kellett. *Vonja meg a vállát, miközben szelíden figyeli, ahogy Krestvir öltözködni kezd. Továbbra is koncentrál arra, hogy ne _úgy_ nézze, bár tény, ha valamire már koncentrálni kell, akkor az ellenkezője is igaz lehet, mindenesetre ez a jéghideg kék tekintetekre nem ül ki, arra vigyáz. A tekintet csak egyszer villan meg, amikor a virág kihullik a köpönyeg zsebéből. Arca sem rezdül, jóllehet számít neki, amit lát. Inkább lassan megmozdul, s mintha mi sem történet volna jegyzi meg.*
- Bocsáss meg, ez kiesett a zsebedből, nem vetted észre. *Természetesen mosolyog, miközben a kis száraz virágot átnyújtja Krestvirnek, aki pipáját tömi meg. Egyebet a virágról nem mond, tapintatos akar maradni. A lány valamiért, lehet véletlenül, de mégis eltette, a tudat már önmagában elég, nem akarja forszírozni, hogy ezzel okozzon kellemetlenséget.*
- Tudod, tetszik az őszinteséged. Valahogy az arcodra is ez van írva, bár abban is biztos vagyok, hogy te ezt nem így gondolod. Azt is látom, hogy ez a beszélgetés és én, pont rosszkor jött. Látom, hogy bánt valami, bár lehet félreértelmezem. *A szemei őszinték és tiszták, azúrkékje, a lány mélybarnájában merül el. Kérdése valóban érdeklődő.*
- Mesélsz nekem magadról? Tudod, igazából örömet okoznál vele, ha megismerhetnélek. *Mondja kissé zavarban, de határozottan. Majd a pipát meggyújtó mozdulatokra néz.* Segíthetek? *Kérdezi, de egyelőre csak lábain igazít kicsit, hosszú ideig a törökülés meglehetősen fárasztó.*
2986. hozzászólás ezen a helyszínen: Synmira
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:38:39
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:38:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Megbocsátás//
*Igazából ő maga nincs teljesen tisztában azzal, hogy épp milyen arcot is vág. Persze, nézett már tükörbe, de ő magát nem úgy látja, nem ismeri a saját arcát működés közben, hogy tudná, mennyire félrevezető képet mutat róla, s hogy nem működik vele teljesen összhangban.*
- Nekem nincs pálcám. - *közli kíméletlen őszinteséggel, nem gondolva bele, hogy ezzel megbánthatja az óriást. Egyszerűen csak ki kell javítania, ha már egyszer őt ábrázolja a szobor. A palástba nem köt bele, az még hasonlít is a köpönyegéhez.*
- Nem akarom kidobni. Tetszik. - *vágja rá az óriás szabadkozására, már-már sértetten.*
- Ez már az enyém, ugye? Ajándék... - *érdeklődi meg, hogy jól értette-e, s ha erre választ kap, akkor tovább fogja és nézegeti markában a szobrocskát. Eddig még csak egyszer kapott ajándékot, nincs túl sok személyes tárgya, így nem is nagyon tudja, hogyan kell viszonyulni az ilyesmikhez.*
- Köszönöm. - *jut eszébe, hogy egy ajándékot illik megköszönni.
Aztán hallgatja mindazt, amit Zaxdor felel az ő összegző véleményére és álláspontjára.*
- Ezért inkább te ütöttél le. Megkérlek, hogy többet ne tedd! Megbocsátok és megpróbálok bízni is benned, nem foglak elkerülni... de bizalmam addig tart, amíg nem ütsz le ismét engem, vagy mást a közelemben. Nem szeretek tehetetlen lenni és veled szemben nincs esélyem, csak akkor, ha tartom a távolságot. Ha közelebb engedlek, az azt jelenti, hogy megbízom benned. - *magyarázza el, milyen engedményekre hajlandó a bocsánatkérés fényében, ám azt is, hogy ez a megelőlegezett bizalma igencsak feltételes.
Mikor Zaxdor ismét a varázslást hozza fel, egy kicsit gyerekesnek látja őt. Ő még nem tette túl magát a korábbi megfontolt tartózkodásán, amivel az óriással szemben viseltetett, de a férfi máris belelkesült és közös tevékenységeket tervez.*
- Lehet róla szó, hogy majd tanítsalak, ám csak akkor, ha komolyan gondolod és tényleg szükségét érzed, mert ezek nem trükkök... még a legegyszerűbb varázslathoz is rengeteget kell tanulni és igen költséges is. Az időmet inkább olyanra szánnám, aki ezt nem szórakozásnak gondolja. - *fogalmaz ismét igen nyersen, de teljesen nyugodtan.*
- Úszni... ha szeretnéd, megtaníthatlak. - *mutatkozik ezzel kapcsolatban engedékenyebbnek, mintha ez apróság volna a mágiaoktatáshoz képest, s nem tekintené időpocsékolásnak.*
- De ha nem haragszol, inkább majd máskor... - *teszi hozzá, s ismét fáradtan megdörgöli homlokát. A kellemetlen gondolatok máris kezdenek visszatérni és elhatalmasodni rajta, ez pedig rányomja bélyegét a hangulatára is. Nincs kedve most a tanár szerepéhez. Azt sem tudja, Pycta mikor állíthat be és mikor veszi kezdetét egy újabb utazás a maga nyomasztó feladataival...*
- Honnan jössz? Nem voltál mindig tharg, ugye? - *Zaxdor azt mondta, katona volt, most pedig nem tartozik sehova. Ha már a férfi ennyire szeretne a közelében lenni, meg akarja őt ismerni, hátha akkor könnyebb lesz bíznia is benne.
Miközben a választ várja, félreteszi a szobrot és föláll, de nem megy messzire, csak a ruháiért. Az ingét a vállára teríti, majd a köpönyeg zsebében turkál, ahonnan egy pipát és kis szütyőben a hozzá tartozó eszközöket keríti elő. Közben véletlenül kiesik még valami a zsebből... egy szinte felismerhetetlenségig elnyűtt virágszál. Krestvir észre sem veszi, már megfeledkezett róla.*
- Fázol még? - *nyújtja köpönyegét Zaxdor felé. Ugyan az óriásnak épp csak a háta felét fedhetné be a ruhadarab, valamennyit az is melegít.
A válasz szerint cselekedik, aztán leül és nekilát megtömni a pipáját, majd a dohány meggyújtásával bajlódik.*
*Igazából ő maga nincs teljesen tisztában azzal, hogy épp milyen arcot is vág. Persze, nézett már tükörbe, de ő magát nem úgy látja, nem ismeri a saját arcát működés közben, hogy tudná, mennyire félrevezető képet mutat róla, s hogy nem működik vele teljesen összhangban.*
- Nekem nincs pálcám. - *közli kíméletlen őszinteséggel, nem gondolva bele, hogy ezzel megbánthatja az óriást. Egyszerűen csak ki kell javítania, ha már egyszer őt ábrázolja a szobor. A palástba nem köt bele, az még hasonlít is a köpönyegéhez.*
- Nem akarom kidobni. Tetszik. - *vágja rá az óriás szabadkozására, már-már sértetten.*
- Ez már az enyém, ugye? Ajándék... - *érdeklődi meg, hogy jól értette-e, s ha erre választ kap, akkor tovább fogja és nézegeti markában a szobrocskát. Eddig még csak egyszer kapott ajándékot, nincs túl sok személyes tárgya, így nem is nagyon tudja, hogyan kell viszonyulni az ilyesmikhez.*
- Köszönöm. - *jut eszébe, hogy egy ajándékot illik megköszönni.
Aztán hallgatja mindazt, amit Zaxdor felel az ő összegző véleményére és álláspontjára.*
- Ezért inkább te ütöttél le. Megkérlek, hogy többet ne tedd! Megbocsátok és megpróbálok bízni is benned, nem foglak elkerülni... de bizalmam addig tart, amíg nem ütsz le ismét engem, vagy mást a közelemben. Nem szeretek tehetetlen lenni és veled szemben nincs esélyem, csak akkor, ha tartom a távolságot. Ha közelebb engedlek, az azt jelenti, hogy megbízom benned. - *magyarázza el, milyen engedményekre hajlandó a bocsánatkérés fényében, ám azt is, hogy ez a megelőlegezett bizalma igencsak feltételes.
Mikor Zaxdor ismét a varázslást hozza fel, egy kicsit gyerekesnek látja őt. Ő még nem tette túl magát a korábbi megfontolt tartózkodásán, amivel az óriással szemben viseltetett, de a férfi máris belelkesült és közös tevékenységeket tervez.*
- Lehet róla szó, hogy majd tanítsalak, ám csak akkor, ha komolyan gondolod és tényleg szükségét érzed, mert ezek nem trükkök... még a legegyszerűbb varázslathoz is rengeteget kell tanulni és igen költséges is. Az időmet inkább olyanra szánnám, aki ezt nem szórakozásnak gondolja. - *fogalmaz ismét igen nyersen, de teljesen nyugodtan.*
- Úszni... ha szeretnéd, megtaníthatlak. - *mutatkozik ezzel kapcsolatban engedékenyebbnek, mintha ez apróság volna a mágiaoktatáshoz képest, s nem tekintené időpocsékolásnak.*
- De ha nem haragszol, inkább majd máskor... - *teszi hozzá, s ismét fáradtan megdörgöli homlokát. A kellemetlen gondolatok máris kezdenek visszatérni és elhatalmasodni rajta, ez pedig rányomja bélyegét a hangulatára is. Nincs kedve most a tanár szerepéhez. Azt sem tudja, Pycta mikor állíthat be és mikor veszi kezdetét egy újabb utazás a maga nyomasztó feladataival...*
- Honnan jössz? Nem voltál mindig tharg, ugye? - *Zaxdor azt mondta, katona volt, most pedig nem tartozik sehova. Ha már a férfi ennyire szeretne a közelében lenni, meg akarja őt ismerni, hátha akkor könnyebb lesz bíznia is benne.
Miközben a választ várja, félreteszi a szobrot és föláll, de nem megy messzire, csak a ruháiért. Az ingét a vállára teríti, majd a köpönyeg zsebében turkál, ahonnan egy pipát és kis szütyőben a hozzá tartozó eszközöket keríti elő. Közben véletlenül kiesik még valami a zsebből... egy szinte felismerhetetlenségig elnyűtt virágszál. Krestvir észre sem veszi, már megfeledkezett róla.*
- Fázol még? - *nyújtja köpönyegét Zaxdor felé. Ugyan az óriásnak épp csak a háta felét fedhetné be a ruhadarab, valamennyit az is melegít.
A válasz szerint cselekedik, aztán leül és nekilát megtömni a pipáját, majd a dohány meggyújtásával bajlódik.*
2985. hozzászólás ezen a helyszínen: Synmira
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:38:02
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:38:02
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Megbocsátás//
*Tapintat? Az nem kifejezés, gyakorlatilag szinte mozdulni nem mer, csak annyi lépést és rezdülést enged meg magának, amire előzőleg legalább biccentést kapott. Így egészen úgy néz ki, mint egy jégbe fagyott márványszobor. Csak nem olyan szép. Türelmesen kivár, Krestvirt nem sietteti, esze ágában sincs, de még gondolataiban sem, hogy felelősségre vonja azért, mert szavakat keres, vagy alaposan végiggondolja amit mondani akar. Ami azt illeti ez a csendes törődés még némiképp szimpatikus is számára, mert ez azt jelenti a lány megválogatja kihez, hogyan viszonyul. Mondjuk tény, hogy Zaxdor esetében ezt hatványozottan végig kell gondolni. Azért mégis csak kétszer lecsapta szegényt. Így egyelőre csak figyel és vár az első kérdésekre, vagy válaszokra. Krestvirrel ellentétben, aki azt gondolja arckifejezése bármiben is befolyásolná az óriást nagyon téved. Már elsőre is ez a cinikus fintor volt, ami megfogta rajta. Őszintének és kendőzetlennek tűnt, már legelőször is, ez most sincs másképp. Ha a kifejezés igaz és Zaxnak szól, akkor pedig abszolút érthető, emiatt inkább csak szégyenkezik és a lelkiismeret furdalása nagyobb egyre inkább. Aztán meglepett arckifejezés következik, mert a lány enyhülni kezd, sőt, érdeklődve szeretné megtekinteni a szobrot.*
- Persze... deeee... nagyon khm... kezdetleges. *Még mindig nem mozdul, épphogy csak a felé nyújtott kéz felé emeli sajátját a szobrocskával a kezében, testét, mintha a földhöz szegezték volna.* Azért is mondtam, hogy nem igazán értek hozzá. Pedig szebbet akartam volna. *Horgasztja le fejét szégyenlősen, lassan már többet szégyellte magát, mint egész életében valaha. Mindezt egy fiatal lány miatt.*
- Igen. *Sóhajt fel.* Te lennél. Ugye milyen rosszul sikerült?! *Mert ezúttal viszont az arckifejezést már ítéletnek könyveli el. Ha Krestvir megnézi a kis szobrot, egy palástos lányt láthat, hosszú hajjal, kezdetlegesen, de láthatóan aprólékosan kidolgozott arccal. A lány keze széttárva, palástja libben mögötte, egyik kezében apró pálcaszerűséget tart.*
- A pálca fából van. *Mondja csendesen.* Csak egy pici helyet faragtam neki, olyan vékony volt, kőből nem tudtam. *Rázza meg a fejét.* De nyugodtan dobd ki, te sokkal többet érsz ettől. *Fájdalmas fintort vág most ő is, de ez inkább annak szól, hogy ettől többre nem volt képes. Biztos Krestvir is csak azért dicséri, mert nem akar a lelkébe gázolni, egyébként meg a háta közepére sem kívánja ajándékait. ~ Óriás... szedd már össze magad! ~ Korholja magát belülről. De azért bőszen hallgatja a továbbiakat.*
- Hát mert buta is vagyok. Hirtelen természetű. Nem lett volna szabad bántsalak, de előbb a városi lázadás, aztán meg a sötételf. Aggódtam, hogy bajod lesz. *Nyögi ki egyszerűen, és természetesen, mert a lány arca továbbra sem sok jót ígér. Aztán legszívesebben meg hirtelen felugrana, de egyet megtanult a törzsben, az pedig addig ne mozdulj, míg nem vagy biztos a dolgodban. Persze arcára kiül az öröm, mikor a "megbocsátok" szót hallja, még motyogva ki is nyög egy "köszönömöt".*
- Úgy gondolod? Szükség van rám? *Kérdezi idült kifejezéssel arcán, körülbelül egy mázsás súly esett le a válláról, láthatóan kissé meg is embereli magát és az összeesett külső immár egy kissé magabiztosabb óriást takar.*
- Én nem is tudom mit mondjak. *Nyögi ki, aztán szórakozottan egy apró fűszállal kezd játszani.*
- Gondolod... gondolod, hogy meg tudná tanítani egy két trükköt? Persze, ha nem akarsz nem kell... csak, ha már itt vagyok... *Kérdezi, de közben szinte fel sem néz, csak fél szemmel, reménykedve.* De lehet úszni kellene megtanulnom, hogy legközelebb ha tényleg bajban vagy, meg tudjalak menteni. *Mondja hirtelen, s bőszen bólogat.*
- Soha nem lehet tudni. *Még mindig bőszen bólogat, szinte már egy kicsit okosnak is tűnik. Persze ez azért túlzás, de alakul. Igazából azt reméli maradhat, azt reméli még beszélgethet legalább egy kicsit. Valamiért azt gondolja, a lány közelében valahogy minden más. Pedig nagyon fiatal és ember. Azt már észre sem veszi, hogy a holló bősz vihogásba kezd a háztetőn.*
*Tapintat? Az nem kifejezés, gyakorlatilag szinte mozdulni nem mer, csak annyi lépést és rezdülést enged meg magának, amire előzőleg legalább biccentést kapott. Így egészen úgy néz ki, mint egy jégbe fagyott márványszobor. Csak nem olyan szép. Türelmesen kivár, Krestvirt nem sietteti, esze ágában sincs, de még gondolataiban sem, hogy felelősségre vonja azért, mert szavakat keres, vagy alaposan végiggondolja amit mondani akar. Ami azt illeti ez a csendes törődés még némiképp szimpatikus is számára, mert ez azt jelenti a lány megválogatja kihez, hogyan viszonyul. Mondjuk tény, hogy Zaxdor esetében ezt hatványozottan végig kell gondolni. Azért mégis csak kétszer lecsapta szegényt. Így egyelőre csak figyel és vár az első kérdésekre, vagy válaszokra. Krestvirrel ellentétben, aki azt gondolja arckifejezése bármiben is befolyásolná az óriást nagyon téved. Már elsőre is ez a cinikus fintor volt, ami megfogta rajta. Őszintének és kendőzetlennek tűnt, már legelőször is, ez most sincs másképp. Ha a kifejezés igaz és Zaxnak szól, akkor pedig abszolút érthető, emiatt inkább csak szégyenkezik és a lelkiismeret furdalása nagyobb egyre inkább. Aztán meglepett arckifejezés következik, mert a lány enyhülni kezd, sőt, érdeklődve szeretné megtekinteni a szobrot.*
- Persze... deeee... nagyon khm... kezdetleges. *Még mindig nem mozdul, épphogy csak a felé nyújtott kéz felé emeli sajátját a szobrocskával a kezében, testét, mintha a földhöz szegezték volna.* Azért is mondtam, hogy nem igazán értek hozzá. Pedig szebbet akartam volna. *Horgasztja le fejét szégyenlősen, lassan már többet szégyellte magát, mint egész életében valaha. Mindezt egy fiatal lány miatt.*
- Igen. *Sóhajt fel.* Te lennél. Ugye milyen rosszul sikerült?! *Mert ezúttal viszont az arckifejezést már ítéletnek könyveli el. Ha Krestvir megnézi a kis szobrot, egy palástos lányt láthat, hosszú hajjal, kezdetlegesen, de láthatóan aprólékosan kidolgozott arccal. A lány keze széttárva, palástja libben mögötte, egyik kezében apró pálcaszerűséget tart.*
- A pálca fából van. *Mondja csendesen.* Csak egy pici helyet faragtam neki, olyan vékony volt, kőből nem tudtam. *Rázza meg a fejét.* De nyugodtan dobd ki, te sokkal többet érsz ettől. *Fájdalmas fintort vág most ő is, de ez inkább annak szól, hogy ettől többre nem volt képes. Biztos Krestvir is csak azért dicséri, mert nem akar a lelkébe gázolni, egyébként meg a háta közepére sem kívánja ajándékait. ~ Óriás... szedd már össze magad! ~ Korholja magát belülről. De azért bőszen hallgatja a továbbiakat.*
- Hát mert buta is vagyok. Hirtelen természetű. Nem lett volna szabad bántsalak, de előbb a városi lázadás, aztán meg a sötételf. Aggódtam, hogy bajod lesz. *Nyögi ki egyszerűen, és természetesen, mert a lány arca továbbra sem sok jót ígér. Aztán legszívesebben meg hirtelen felugrana, de egyet megtanult a törzsben, az pedig addig ne mozdulj, míg nem vagy biztos a dolgodban. Persze arcára kiül az öröm, mikor a "megbocsátok" szót hallja, még motyogva ki is nyög egy "köszönömöt".*
- Úgy gondolod? Szükség van rám? *Kérdezi idült kifejezéssel arcán, körülbelül egy mázsás súly esett le a válláról, láthatóan kissé meg is embereli magát és az összeesett külső immár egy kissé magabiztosabb óriást takar.*
- Én nem is tudom mit mondjak. *Nyögi ki, aztán szórakozottan egy apró fűszállal kezd játszani.*
- Gondolod... gondolod, hogy meg tudná tanítani egy két trükköt? Persze, ha nem akarsz nem kell... csak, ha már itt vagyok... *Kérdezi, de közben szinte fel sem néz, csak fél szemmel, reménykedve.* De lehet úszni kellene megtanulnom, hogy legközelebb ha tényleg bajban vagy, meg tudjalak menteni. *Mondja hirtelen, s bőszen bólogat.*
- Soha nem lehet tudni. *Még mindig bőszen bólogat, szinte már egy kicsit okosnak is tűnik. Persze ez azért túlzás, de alakul. Igazából azt reméli maradhat, azt reméli még beszélgethet legalább egy kicsit. Valamiért azt gondolja, a lány közelében valahogy minden más. Pedig nagyon fiatal és ember. Azt már észre sem veszi, hogy a holló bősz vihogásba kezd a háztetőn.*
2984. hozzászólás ezen a helyszínen: Synmira
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:33:29
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:33:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Megbocsátás//
*Nem visszakozik, nem mentegetőzik, hogy nem, ő nem gondolja úgy, hogy az óriás nem éppen megmenteni akarná többnyire. Hiszen nincs is meggyőződve sem erről, sem az ellenkezőjéről. Nagy bizonytalanságban van Zaxdor teljes személyével és szándékaival kapcsolatban.
De már ez a bizonytalanság is nevezhető kedvezőnek az óriásra nézve, mert nem utasítja el élből minden tettét és szavát.
Mint ahogy most is biccent, engedélyét adva, hogy Zaxdor kimásszon a vízből. Jóllehet, figyeli minden mozdulatát és résen van, de úgy tűnik, a férfi maga is ügyel arra, hogy tartsa a kellő távolságot, így pedig biztonságban érzi magát tőle, nem csak a távolság miatt, hanem azért is, mert Zaxdornak ezt az odafigyelő tapintatát barátságos lépésnek tartja.
Nem túl jó a beszélgetésben, vagy érzései kifejezésében, ezért lassan keresi a szavakat, mikor a férfi bevallja, hogy hazudott az imént. Olyannyira lassan, hogy Zaxdor közben folytatja is, olyan érzelmes előadást kerekítve, hogy ezután meg a zavartól nem tud megszólalni. Mondjuk sok esélye nincs is, mert az óriás csak mondja és mondja.
Legalább a tekintete lehetne beszédes a férfi felé, meglepetéséről és zavaráról árulkodhatna, csakhogy megtévesztő arcvonásai sincsenek a segítségére, úgyhogy az óriás még mindig úgy láthatja, hogy lekicsinylő mosollyal méregeti őt.
A kis szobrocskát megnézi, így messziről egész helyesnek találja. És ahogy Zaxdort hallgatja, arra jut, hogy ez a téma, a történtek, igazán foglalkoztathatták a férfit. Akkor talán az a szobor is... őt ábrázolná? Rá gondolt a férfi, azért készült el?
Még mindig nagyon rossz ebben, de úgy látja, mintha Zaxdor meg volna bántódva. Mintha bántaná őt, hogy elküldte magától és veszélyesnek gondolja.
Eszébe jut az a találkozásuk, mikor azt a kis virágot kapta. A férfi akkor is bocsánatot akart kérni.
Ha ennyire fontos neki, hogy ne gondoljon róla rosszat, akkor talán tényleg nem annyira erőszakos...
Aztán hirtelen témaváltás következik, mielőtt még reagálhatott volna bármit is az előzőekre. De ez legalább egy könnyebben kezelhető téma... lenne, ha nem előzte volna meg egy ilyen érzelmes vallomás.
Krestvir megdörgöli a homlokát, mintha fáradt volna, majd a földtől kissé elemelkedve kinyújtja a kezét. Ez egyben már csekélyke bizalmának jele is.*
- Ha nekem hoztad... Megnézhetem? - *pillantása jelzi, hogy a szoborra gondol, amivel Zaxdor éppen babrál. Ha megkapja, akkor óvatosan két ujja közé fogja és úgy nézegeti, forgatja, de a másik markát is alá teszi, ha netán elejtené, nehogy összetörjön.*
- Ez én vagyok? - *kérdi. Az arcán ülő fintorgós kifejezés alapján nevetségesen szánalmasnak tartja az alkotást, pedig a vonások mögött létező lány szerint egész ügyes az óriás.*
- Szép. - *jegyzi meg, bár ez is gondolható gúnyolódásnak, ő éppenhogy kedves próbál lenni.
Zaxdor mindeközben már azt hiheti, hogy elfelejtett válaszolni, vagy figyelemre sem méltatja a korábbi szóáradatát, pedig jelenleg is éppen emészti az elhangzottakat és próbál összerakni magában valami választ. Ennek a késlekedésnek pedig az lesz az eredménye, hogy mikor végre elhatározza magát, hogy hozzászól a korábbi témához, egészen nevetséges lehet a visszaváltása, mert minden átmenetet nélkülöz, egyszerűen csak belekezd. De úgy, mintha éppen egy lapról olvasná fel. Zaxdor alighanem hamarosan rá fog jönni, hogy a hidegség nem csak neki szól, hanem alapvető velejárója a lánynak.*
- Nem gyűlöllek és nem undorodom tőled. - *néz a férfi szemébe, arcán olyan kifejezéssel, ami épp az ellenkezőjét mondja.*
- Butának tartottalak. Vagyis azt gondoltam, azért ütsz, mert buta vagy és ha valami nem tetszik, ezt csinálod. Még mindig azt gondolom, hogy képes vagy ilyet csinálni, ha valami nem tetszik, de most, hogy végighallgattalak, azt gondolom, hogy ennél azért okosabb is vagy. Talán nem vagy annyira erőszakos, sem buta, mint hittem. Megbocsátok, mert elhiszem, hogy tényleg rosszul érzed magadat és látom, hogy ez fontos neked, sokat gondoltál rá.
Ha jól értem, azzal magyarázod, hogy megütöttél, hogy katonaként azt tanultad meg, hogy gyorsan kell cselekedned, és ezért nem gondolkoztál most sem. Ezt tudomásul veszem.
Azt nem tudom, mennyit érsz, de erős vagy, és egy harcosra mindig szükség van. Szerintem varázslatok elsajátítása nélkül is mások hasznára tudsz lenni. Nem vagy senki. De ha varázsolni szeretnél, azt is megtanulhatsz, kitartással.
A víz alatt pedig azért meditáltam, mert a víz-ág varázslataira készülök fel és ezt egy jó gyakorlatnak gondolom, ami segít megértenem a vizet, mellette pedig a kitartásomat és a koncentrálókészségemet is fejleszti szélsőséges helyzetben. - *ér a képzeletbeli sor végére és el is hallgat. Várakozón néz a férfi arcára, vajon válaszolt-e mindenre?*
*Nem visszakozik, nem mentegetőzik, hogy nem, ő nem gondolja úgy, hogy az óriás nem éppen megmenteni akarná többnyire. Hiszen nincs is meggyőződve sem erről, sem az ellenkezőjéről. Nagy bizonytalanságban van Zaxdor teljes személyével és szándékaival kapcsolatban.
De már ez a bizonytalanság is nevezhető kedvezőnek az óriásra nézve, mert nem utasítja el élből minden tettét és szavát.
Mint ahogy most is biccent, engedélyét adva, hogy Zaxdor kimásszon a vízből. Jóllehet, figyeli minden mozdulatát és résen van, de úgy tűnik, a férfi maga is ügyel arra, hogy tartsa a kellő távolságot, így pedig biztonságban érzi magát tőle, nem csak a távolság miatt, hanem azért is, mert Zaxdornak ezt az odafigyelő tapintatát barátságos lépésnek tartja.
Nem túl jó a beszélgetésben, vagy érzései kifejezésében, ezért lassan keresi a szavakat, mikor a férfi bevallja, hogy hazudott az imént. Olyannyira lassan, hogy Zaxdor közben folytatja is, olyan érzelmes előadást kerekítve, hogy ezután meg a zavartól nem tud megszólalni. Mondjuk sok esélye nincs is, mert az óriás csak mondja és mondja.
Legalább a tekintete lehetne beszédes a férfi felé, meglepetéséről és zavaráról árulkodhatna, csakhogy megtévesztő arcvonásai sincsenek a segítségére, úgyhogy az óriás még mindig úgy láthatja, hogy lekicsinylő mosollyal méregeti őt.
A kis szobrocskát megnézi, így messziről egész helyesnek találja. És ahogy Zaxdort hallgatja, arra jut, hogy ez a téma, a történtek, igazán foglalkoztathatták a férfit. Akkor talán az a szobor is... őt ábrázolná? Rá gondolt a férfi, azért készült el?
Még mindig nagyon rossz ebben, de úgy látja, mintha Zaxdor meg volna bántódva. Mintha bántaná őt, hogy elküldte magától és veszélyesnek gondolja.
Eszébe jut az a találkozásuk, mikor azt a kis virágot kapta. A férfi akkor is bocsánatot akart kérni.
Ha ennyire fontos neki, hogy ne gondoljon róla rosszat, akkor talán tényleg nem annyira erőszakos...
Aztán hirtelen témaváltás következik, mielőtt még reagálhatott volna bármit is az előzőekre. De ez legalább egy könnyebben kezelhető téma... lenne, ha nem előzte volna meg egy ilyen érzelmes vallomás.
Krestvir megdörgöli a homlokát, mintha fáradt volna, majd a földtől kissé elemelkedve kinyújtja a kezét. Ez egyben már csekélyke bizalmának jele is.*
- Ha nekem hoztad... Megnézhetem? - *pillantása jelzi, hogy a szoborra gondol, amivel Zaxdor éppen babrál. Ha megkapja, akkor óvatosan két ujja közé fogja és úgy nézegeti, forgatja, de a másik markát is alá teszi, ha netán elejtené, nehogy összetörjön.*
- Ez én vagyok? - *kérdi. Az arcán ülő fintorgós kifejezés alapján nevetségesen szánalmasnak tartja az alkotást, pedig a vonások mögött létező lány szerint egész ügyes az óriás.*
- Szép. - *jegyzi meg, bár ez is gondolható gúnyolódásnak, ő éppenhogy kedves próbál lenni.
Zaxdor mindeközben már azt hiheti, hogy elfelejtett válaszolni, vagy figyelemre sem méltatja a korábbi szóáradatát, pedig jelenleg is éppen emészti az elhangzottakat és próbál összerakni magában valami választ. Ennek a késlekedésnek pedig az lesz az eredménye, hogy mikor végre elhatározza magát, hogy hozzászól a korábbi témához, egészen nevetséges lehet a visszaváltása, mert minden átmenetet nélkülöz, egyszerűen csak belekezd. De úgy, mintha éppen egy lapról olvasná fel. Zaxdor alighanem hamarosan rá fog jönni, hogy a hidegség nem csak neki szól, hanem alapvető velejárója a lánynak.*
- Nem gyűlöllek és nem undorodom tőled. - *néz a férfi szemébe, arcán olyan kifejezéssel, ami épp az ellenkezőjét mondja.*
- Butának tartottalak. Vagyis azt gondoltam, azért ütsz, mert buta vagy és ha valami nem tetszik, ezt csinálod. Még mindig azt gondolom, hogy képes vagy ilyet csinálni, ha valami nem tetszik, de most, hogy végighallgattalak, azt gondolom, hogy ennél azért okosabb is vagy. Talán nem vagy annyira erőszakos, sem buta, mint hittem. Megbocsátok, mert elhiszem, hogy tényleg rosszul érzed magadat és látom, hogy ez fontos neked, sokat gondoltál rá.
Ha jól értem, azzal magyarázod, hogy megütöttél, hogy katonaként azt tanultad meg, hogy gyorsan kell cselekedned, és ezért nem gondolkoztál most sem. Ezt tudomásul veszem.
Azt nem tudom, mennyit érsz, de erős vagy, és egy harcosra mindig szükség van. Szerintem varázslatok elsajátítása nélkül is mások hasznára tudsz lenni. Nem vagy senki. De ha varázsolni szeretnél, azt is megtanulhatsz, kitartással.
A víz alatt pedig azért meditáltam, mert a víz-ág varázslataira készülök fel és ezt egy jó gyakorlatnak gondolom, ami segít megértenem a vizet, mellette pedig a kitartásomat és a koncentrálókészségemet is fejleszti szélsőséges helyzetben. - *ér a képzeletbeli sor végére és el is hallgat. Várakozón néz a férfi arcára, vajon válaszolt-e mindenre?*
2983. hozzászólás ezen a helyszínen: Synmira
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:32:44
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:32:44
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Megbocsátás//
*Az a hideg tekintet, az a tartózkodó modor. Fájdalmas minden mondat, mit hall, lám az idő nem oldott meg semmit, a lány ugyanolyan fagyos, mint korábban volt. ~ Legalább nem szaladt el. ~ Gondolja magában, de legszívesebben legyintene szomorúan, ha meg merne mozdulni, de jelenleg nem mer. Pedig már nyomja a könyökét a perem, kényszeredetten fészkelődik egy kicsit. Még mindig a lányt nézi, de csak a szemeit, semmi egyebet, még akkor sem, ha a nedves hajtincsek kósza játéka szinte megigézi. Megrázza lassan a fejét.*
- Persze, hogy igaz. *Kényszeredetten erőlteti meg magát, hogy csendes és halk maradjon, pedig már többed alkalommal kérdőjelezik meg szavahihetőségét. Az is igaz ugyan, hogy utolsó kijelentésével hazudott. Emiatt rosszul is érzi magát.*
- Bármikor megmentenélek, bár tudom, hogy pont az ellenkezőjét gondolod. Kijjebb mászok jó? Egy picit hűvös van. *És valóban, bőrén lúdbőrfoltok jelennek meg, kissé meg is borzong.*
- Nem bántalak. *Mondja, miközben egy mozdulattal feltornázza magát, a távolságot megtartva persze, s azt a néhány lépést figyelembe véve, leül a lánnyal szemben, szintén törökülésbe, kezét ölében nyugtatva. Felsóhajt, s dönteni kényszerül. Ragaszkodjon továbbra is a lelkét marcangoló igaztalan kijelentésekhez, vagy vallja be mit is akart. Ez utóbbi mellett dönt. Nincs többé hazugság, ezt ki is mondja:*
- Igazad van, szerintem sem jó ötlet. *Mondja lehorgasztott fejjel.* Nem is igaz, csak azért mondtam hirtelen, mert magam sem tudom mit keresek itt. *Rázza meg fejét, s marad egy helyben, de tekintetét nem veszi le a lányról, annak szemeibe néz.*
- Látom hogy gyűlölsz. Undorítónak tartasz. *Szorul össze a szíve.* Ez fáj nekem, itt. *Mutat mellkasára, majd az erdősávra néz.*
- Szép ez a hely. *Jelenti ki.* Valóban a holló csalt ide. Eltévedtem, mikor Synmirába indultam, hogy átadjam... *Kezd lassan szütyőjében turkálni.*
- Ezt. *Nem mozdul a lány felé, csak felmutatja kezében azt a pici kőből faragott szobrocskát, ami kis jóindulattal egy varázsmozdulatokat bemutató lányt ábrázol. Elfintorodik, mikor ránéz.*
- Nem vagyok tehetséges benne... igazából nem is tudom mit gondoltam, csak munka közben, mikor pihentem, kifaragtam. Aztán mikor hazaértem, elindultam. Látni akartalak. Tudom mit ígértem, de nem így terveztem. Nem akartam rád törni. De bizonyítani akarom, hogy nem vagyok egy állat. Nem mindig csak ütni tudok. *Leteszi maga mellé a kis szobrot, majd kezeit ismét ölében nyugtatja.*
- Nem kérem, hogy bízz bennem, tudom, hogy ezek után szinte lehetetlen. De szeretném, ha kicsit megértenél. Katona vagyok. Mindig is az voltam. Kapitány egykoron, ki hirtelen kellett döntsön. *Nevet fel kényszeredetten.* Most meg egy csetlő botló senki, aki még úszni sem tud. Vonja meg a vállát. Lehet mégsem lenne butaság megtanulni varázsolni. Akkor érnék valamit. Így meg egy senki vagyok. *Vonja meg a vállát.*
- Sokat jelentene a bocsánatod, vagy, ha legalább szólnál hozzám néha. Ez a hidegség kikészít. *Nevet fel hirtelen, de kényszeredetten, zavartan. Most aztán tényleg őszinte volt. Ez talán arcára van írva. Elég hülyén is érzi magát. Egy óriás, aki üvöltözés helyett most arra figyel, hogy nehogy egy hangos szó elriasszon egy kedves lányt.*
- Amúgy... hogyan lehet a víz alatt meditálni? *Mert ez bizony fúrja az oldalát, el sem tudja képzelni, hogy ebben mi lehet a jó.* Én a sziklák tetejére ültem annak idején és a távoli felhők mögé bukó napot figyeltem minden nap végén. Biztos butának tartasz. *Mosolyodik el, s ismét a kis szobrocskát kezdi babrálni maga mellett.*
*Az a hideg tekintet, az a tartózkodó modor. Fájdalmas minden mondat, mit hall, lám az idő nem oldott meg semmit, a lány ugyanolyan fagyos, mint korábban volt. ~ Legalább nem szaladt el. ~ Gondolja magában, de legszívesebben legyintene szomorúan, ha meg merne mozdulni, de jelenleg nem mer. Pedig már nyomja a könyökét a perem, kényszeredetten fészkelődik egy kicsit. Még mindig a lányt nézi, de csak a szemeit, semmi egyebet, még akkor sem, ha a nedves hajtincsek kósza játéka szinte megigézi. Megrázza lassan a fejét.*
- Persze, hogy igaz. *Kényszeredetten erőlteti meg magát, hogy csendes és halk maradjon, pedig már többed alkalommal kérdőjelezik meg szavahihetőségét. Az is igaz ugyan, hogy utolsó kijelentésével hazudott. Emiatt rosszul is érzi magát.*
- Bármikor megmentenélek, bár tudom, hogy pont az ellenkezőjét gondolod. Kijjebb mászok jó? Egy picit hűvös van. *És valóban, bőrén lúdbőrfoltok jelennek meg, kissé meg is borzong.*
- Nem bántalak. *Mondja, miközben egy mozdulattal feltornázza magát, a távolságot megtartva persze, s azt a néhány lépést figyelembe véve, leül a lánnyal szemben, szintén törökülésbe, kezét ölében nyugtatva. Felsóhajt, s dönteni kényszerül. Ragaszkodjon továbbra is a lelkét marcangoló igaztalan kijelentésekhez, vagy vallja be mit is akart. Ez utóbbi mellett dönt. Nincs többé hazugság, ezt ki is mondja:*
- Igazad van, szerintem sem jó ötlet. *Mondja lehorgasztott fejjel.* Nem is igaz, csak azért mondtam hirtelen, mert magam sem tudom mit keresek itt. *Rázza meg fejét, s marad egy helyben, de tekintetét nem veszi le a lányról, annak szemeibe néz.*
- Látom hogy gyűlölsz. Undorítónak tartasz. *Szorul össze a szíve.* Ez fáj nekem, itt. *Mutat mellkasára, majd az erdősávra néz.*
- Szép ez a hely. *Jelenti ki.* Valóban a holló csalt ide. Eltévedtem, mikor Synmirába indultam, hogy átadjam... *Kezd lassan szütyőjében turkálni.*
- Ezt. *Nem mozdul a lány felé, csak felmutatja kezében azt a pici kőből faragott szobrocskát, ami kis jóindulattal egy varázsmozdulatokat bemutató lányt ábrázol. Elfintorodik, mikor ránéz.*
- Nem vagyok tehetséges benne... igazából nem is tudom mit gondoltam, csak munka közben, mikor pihentem, kifaragtam. Aztán mikor hazaértem, elindultam. Látni akartalak. Tudom mit ígértem, de nem így terveztem. Nem akartam rád törni. De bizonyítani akarom, hogy nem vagyok egy állat. Nem mindig csak ütni tudok. *Leteszi maga mellé a kis szobrot, majd kezeit ismét ölében nyugtatja.*
- Nem kérem, hogy bízz bennem, tudom, hogy ezek után szinte lehetetlen. De szeretném, ha kicsit megértenél. Katona vagyok. Mindig is az voltam. Kapitány egykoron, ki hirtelen kellett döntsön. *Nevet fel kényszeredetten.* Most meg egy csetlő botló senki, aki még úszni sem tud. Vonja meg a vállát. Lehet mégsem lenne butaság megtanulni varázsolni. Akkor érnék valamit. Így meg egy senki vagyok. *Vonja meg a vállát.*
- Sokat jelentene a bocsánatod, vagy, ha legalább szólnál hozzám néha. Ez a hidegség kikészít. *Nevet fel hirtelen, de kényszeredetten, zavartan. Most aztán tényleg őszinte volt. Ez talán arcára van írva. Elég hülyén is érzi magát. Egy óriás, aki üvöltözés helyett most arra figyel, hogy nehogy egy hangos szó elriasszon egy kedves lányt.*
- Amúgy... hogyan lehet a víz alatt meditálni? *Mert ez bizony fúrja az oldalát, el sem tudja képzelni, hogy ebben mi lehet a jó.* Én a sziklák tetejére ültem annak idején és a távoli felhők mögé bukó napot figyeltem minden nap végén. Biztos butának tartasz. *Mosolyodik el, s ismét a kis szobrocskát kezdi babrálni maga mellett.*
2982. hozzászólás ezen a helyszínen: Synmira
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:27:35
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:27:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Megbocsátás//
*Észreveszi, hogy változott valamelyest az óriás megjelenése, vagyis különösen a hajviselete, de nem tulajdonít ennek jelentőséget, sem pedig véleményt nem formál magában róla. Az izmos, megtermett test, a vagány tetoválások nem mozgatnak meg benne semmit, legfeljebb némi félelmet kelt benne a másik szembeszökő testi erőfölénye.
Nem is bámulja meg a férfit, tekintete jobbára az arcán van, ahol kutatón figyeli a mosolygását, vajon mire kellene azt vélnie?
Egyébként ő maga sem látszik szégyenlősnek, nem takargatja magát. Bár volt már része egy-két élményben, ami felébresztette benne a szemérmességet, most nem jutnak eszébe ezek az esetek, hisz Zaxdor nem viselkedik úgy, hogy ezekre emlékeztetné. Teljesen ártatlanul üldögél hát, nem zavartatva magát női erkölcsöktől. De az alsónemű egyébként is egész jól takarja, amit takarnia kell, még így átázva is.
Mikor a férfi végre megszólal, maga is fölpillant a fejük fölött köröző hollóra.
Egy rejtély számára ez a madár. Magyarázná ragaszkodását pusztán annyival, hogy egy ideig gondoskodott róla, míg röpképtelen volt, de valójában érzi, hogy ők ketten korábbról is ismerhették egymást. Azokban az időkben, amikorra már nem nyúlnak vissza az emlékei...
Kétkedve fogadja, hogy Zaxdor megmenteni érkezett őt, de tekintve a körülményeket arra jut, hogy mégis hisz neki. Mert más magyarázatot nem talál rá, hogy miért ugorhatott a vízbe, miközben nem tud úszni. Mondjuk, ezt akár meg is játszhatta... de nem hinné.*
- Nem fulladoztam. Meditáltam... - *jegyzi meg egyszerűen, eloszlatva a kételyt, de csak ennyire reagál, aztán hagyja tovább beszélni az óriást.*
- Én nem segítettem. Nem tudtam. Nem bírtalak volna el, engem is lenyomtál volna a víz alá. Erősebb vagy... Magad jöttél ki. - *magyarázza szárazon, hogy miért is nem tartozik neki hálával Zaxdor. Ugyanakkor az a cseppnyi hajlandósága, hogy bízzon a férfiban elég hozzá, hogy benne is felmerüljön, hogy esetleg köszönettel tartozik a félresikerült, de mégiscsak mentési próbálkozásért.*
- Ha igaz, hogy meg akartál menteni... akkor köszönöm. - *hangjából érződhet a bizonytalanság. Meg hogy úgy egyébként is nehezen rakja helyre magában ezt a helyzetet.
Majd ismételten kérdőre vonná a férfit, hogy miért is jött ide valójában, mikor végül erre is választ kap. Méghozzá elég meglepőt.
Krestvir hunyorog is rá, homlokát ráncolva, amitől szerencsétlen módon nem úgy néz ki, mint aki csodálkozik, hanem mintha úgy nézne Zaxdorra, mint valami különösen érdekes, de azért undorító féregre.*
- Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet. - *mondja ki hangosan is, ami először eszébe jut ennek kapcsán. Gondol persze arra is, hogy a férfi intelligenciája nem megfelelő az efféle tanulásra, de ez háttérbe szorul azzal az előítéletével szemben, hogy Zaxdor akkor már nem csak leütné ész nélkül az embereket, hanem sokkal rosszabbat is tehetne.*
- Ezt komolyan gondolod? - *kérdez vissza. Majd eszébe jut még valami.*
- Az előbb még azt mondtad, a holló csalt ide...
- Sajnálom, de nem tudok megbízni benned. Ezért kértem, hogy maradj távol tőlem. Nem tudom, mit akarsz tőlem...
*Észreveszi, hogy változott valamelyest az óriás megjelenése, vagyis különösen a hajviselete, de nem tulajdonít ennek jelentőséget, sem pedig véleményt nem formál magában róla. Az izmos, megtermett test, a vagány tetoválások nem mozgatnak meg benne semmit, legfeljebb némi félelmet kelt benne a másik szembeszökő testi erőfölénye.
Nem is bámulja meg a férfit, tekintete jobbára az arcán van, ahol kutatón figyeli a mosolygását, vajon mire kellene azt vélnie?
Egyébként ő maga sem látszik szégyenlősnek, nem takargatja magát. Bár volt már része egy-két élményben, ami felébresztette benne a szemérmességet, most nem jutnak eszébe ezek az esetek, hisz Zaxdor nem viselkedik úgy, hogy ezekre emlékeztetné. Teljesen ártatlanul üldögél hát, nem zavartatva magát női erkölcsöktől. De az alsónemű egyébként is egész jól takarja, amit takarnia kell, még így átázva is.
Mikor a férfi végre megszólal, maga is fölpillant a fejük fölött köröző hollóra.
Egy rejtély számára ez a madár. Magyarázná ragaszkodását pusztán annyival, hogy egy ideig gondoskodott róla, míg röpképtelen volt, de valójában érzi, hogy ők ketten korábbról is ismerhették egymást. Azokban az időkben, amikorra már nem nyúlnak vissza az emlékei...
Kétkedve fogadja, hogy Zaxdor megmenteni érkezett őt, de tekintve a körülményeket arra jut, hogy mégis hisz neki. Mert más magyarázatot nem talál rá, hogy miért ugorhatott a vízbe, miközben nem tud úszni. Mondjuk, ezt akár meg is játszhatta... de nem hinné.*
- Nem fulladoztam. Meditáltam... - *jegyzi meg egyszerűen, eloszlatva a kételyt, de csak ennyire reagál, aztán hagyja tovább beszélni az óriást.*
- Én nem segítettem. Nem tudtam. Nem bírtalak volna el, engem is lenyomtál volna a víz alá. Erősebb vagy... Magad jöttél ki. - *magyarázza szárazon, hogy miért is nem tartozik neki hálával Zaxdor. Ugyanakkor az a cseppnyi hajlandósága, hogy bízzon a férfiban elég hozzá, hogy benne is felmerüljön, hogy esetleg köszönettel tartozik a félresikerült, de mégiscsak mentési próbálkozásért.*
- Ha igaz, hogy meg akartál menteni... akkor köszönöm. - *hangjából érződhet a bizonytalanság. Meg hogy úgy egyébként is nehezen rakja helyre magában ezt a helyzetet.
Majd ismételten kérdőre vonná a férfit, hogy miért is jött ide valójában, mikor végül erre is választ kap. Méghozzá elég meglepőt.
Krestvir hunyorog is rá, homlokát ráncolva, amitől szerencsétlen módon nem úgy néz ki, mint aki csodálkozik, hanem mintha úgy nézne Zaxdorra, mint valami különösen érdekes, de azért undorító féregre.*
- Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet. - *mondja ki hangosan is, ami először eszébe jut ennek kapcsán. Gondol persze arra is, hogy a férfi intelligenciája nem megfelelő az efféle tanulásra, de ez háttérbe szorul azzal az előítéletével szemben, hogy Zaxdor akkor már nem csak leütné ész nélkül az embereket, hanem sokkal rosszabbat is tehetne.*
- Ezt komolyan gondolod? - *kérdez vissza. Majd eszébe jut még valami.*
- Az előbb még azt mondtad, a holló csalt ide...
- Sajnálom, de nem tudok megbízni benned. Ezért kértem, hogy maradj távol tőlem. Nem tudom, mit akarsz tőlem...
2981. hozzászólás ezen a helyszínen: Synmira
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:27:27
Üzenet elküldve: 2018-11-17 18:27:27
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Megbocsátás//
*Idióta mosolyát nehezére esik letörölnie a szájáról, persze a rögtön érkező kérdés segít neki ebben. Míg köhögött, legalább egyszerű dolga volt, mert nem tudott, ha akart volna sem válaszolni. Most azonban csak bánatosan nézi, ahogy a lány ismét ijedten távolodik tőle. Legalább nem varázsol, ami máris kis megkönnyebbülést ad. Nem is olyan messzire ül, csak néhány lépésnyire a medence partjára. Zaxdor a világért sem mozdulna, marad, mint a cövek, ha rászállnának a galambok, akkor is meredten álldogálna, medence szegélyének támasztott könyökökkel, elképzelése szerint vagányan és lezseren. De valójában, mint egy rakás szerencsétlenség. Mint a harcos, akiről most derült ki, hogy nem tud úszni. Szemeit lesüti, még véletlenül sem akarja a lányon legeltetni, ki szemtelenül fiatal, épphogy csak kinőtt a gyermekkorból. ~ Vagy még gyerek? Ezeknél az embereknél soha nem lehet tudni. ~ Kavarognak a gondolatok a fejében, miközben a rettentően érdekes vízfodrokat számlálja magában. Persze egy idő után már furcsa így, mintha szégyellni valója lenne, így lassan, a lehető legkevésbé ijesztő módon felnéz, hogy szinte világító azúrkék szemeit a lányra emelje, szinte ártatlanul. Zaxdor most is úgy néz ki, mint korábban. Felsőtestét csak tetoválásai borítják, sem vértet, sem mellvédet nem visel, ahogyan alkarjai is szabadon. A szokványostól kissé talán izmosabb teste így deréktól felfelé teljes egészében látható, már, amit a víz éppen nem takar belőle. Kardjait valahol eldobálta, azok a medencétől nem messze fekszenek a fűben, így egyetlen fegyvere, a nadrágján kialakított tokban pihenő csonttőre. A lány láthatja, hogy frissen borotválkozva, megnyírt hajjal érkezett, a korábbi lobonc már a múlté, levágatta, mikor Artheniorból hazatértek. Így némiképp több tetoválás is látható arcán is, mely a hegeket hivatott eltakarni. A legszembetűnőbbek, azonban mégiscsak szemei. Az apróbb sebeket nem, de a lány térdét felfedezi, azonban nem ismeri még annyira, hogy erre azonnal rákérdezzen, még azt gondolná, valami beteges vágyat érez a roncsolt térdek után, vagy valami ilyesmi. Felfogása nem a leggyorsabb, azonban mikor Krestvir visszakérdez, azonnal tudja, hogy épkézláb magyarázata nem lesz, miért tör rá békésen fürdőzőkre bombaként csobbanva.*
- Hááát... khm... nem fulladoztál? Ez a hülye holló zavart össze.
*Néz fel számon kérően a fent vihogva károgóra, láthatóan majd megveszik a jókedvtől.*
- Kivezetett a sűrűből, láttam, hogy elmerülsz, aztán... aztán nem jöttél fel. Én meg... hát én meg ugrottam, hátha segítség kell. Butaság volt, ne haragudj.
*Hajtja le a fejét, nem tudja eldönteni, hogy az úszásképtelensége miatti szégyen, vagy ismét egy félreérthető szituáció okozta zavara a nagyobb.*
- Jól vagyok. *Legyint búskomoran, majd hirtelen felnéz.* Megmentettél. Meghaltam volna. *Mondja ki egyszerűen, s megenged magának egy halvány mosolyt. Aztán persze érkezik a következő kérdés, amire meg aztán végképp nem tud mit válaszolni, hirtelen észbe kap, szütyőjében a víz alatt tapogatózni kezd, persze csak úgy, hogy ne vegyék észre, még félreértenék. De aztán mikor megérzi, amit akar, megnyugszik. ~ Nem veszett el. ~ A következő mondat nem tudja mikor és hogyan jutott eszébe, de mihelyst kimondja már érzi, hogy mekkora slamasztikába keveredik ezzel, legszívesebben a medence szélébe verné azt az idióta homlokát.*
- Öhm... varázsló akarok lenni. Iskolába jöttem. *Bumm. ~ Te marha. Óriás varázsló. Nagy koponya vagy! ~ Mindenesetre már kimondta, így nincs mit tenni, mint a lehető legtermészetesebb módon támasztani a medence szélét, egy majdnem mezítelen lány mellett, épphogy csak nem fütyörészik ártatlanságát bizonygatva.*
*Idióta mosolyát nehezére esik letörölnie a szájáról, persze a rögtön érkező kérdés segít neki ebben. Míg köhögött, legalább egyszerű dolga volt, mert nem tudott, ha akart volna sem válaszolni. Most azonban csak bánatosan nézi, ahogy a lány ismét ijedten távolodik tőle. Legalább nem varázsol, ami máris kis megkönnyebbülést ad. Nem is olyan messzire ül, csak néhány lépésnyire a medence partjára. Zaxdor a világért sem mozdulna, marad, mint a cövek, ha rászállnának a galambok, akkor is meredten álldogálna, medence szegélyének támasztott könyökökkel, elképzelése szerint vagányan és lezseren. De valójában, mint egy rakás szerencsétlenség. Mint a harcos, akiről most derült ki, hogy nem tud úszni. Szemeit lesüti, még véletlenül sem akarja a lányon legeltetni, ki szemtelenül fiatal, épphogy csak kinőtt a gyermekkorból. ~ Vagy még gyerek? Ezeknél az embereknél soha nem lehet tudni. ~ Kavarognak a gondolatok a fejében, miközben a rettentően érdekes vízfodrokat számlálja magában. Persze egy idő után már furcsa így, mintha szégyellni valója lenne, így lassan, a lehető legkevésbé ijesztő módon felnéz, hogy szinte világító azúrkék szemeit a lányra emelje, szinte ártatlanul. Zaxdor most is úgy néz ki, mint korábban. Felsőtestét csak tetoválásai borítják, sem vértet, sem mellvédet nem visel, ahogyan alkarjai is szabadon. A szokványostól kissé talán izmosabb teste így deréktól felfelé teljes egészében látható, már, amit a víz éppen nem takar belőle. Kardjait valahol eldobálta, azok a medencétől nem messze fekszenek a fűben, így egyetlen fegyvere, a nadrágján kialakított tokban pihenő csonttőre. A lány láthatja, hogy frissen borotválkozva, megnyírt hajjal érkezett, a korábbi lobonc már a múlté, levágatta, mikor Artheniorból hazatértek. Így némiképp több tetoválás is látható arcán is, mely a hegeket hivatott eltakarni. A legszembetűnőbbek, azonban mégiscsak szemei. Az apróbb sebeket nem, de a lány térdét felfedezi, azonban nem ismeri még annyira, hogy erre azonnal rákérdezzen, még azt gondolná, valami beteges vágyat érez a roncsolt térdek után, vagy valami ilyesmi. Felfogása nem a leggyorsabb, azonban mikor Krestvir visszakérdez, azonnal tudja, hogy épkézláb magyarázata nem lesz, miért tör rá békésen fürdőzőkre bombaként csobbanva.*
- Hááát... khm... nem fulladoztál? Ez a hülye holló zavart össze.
*Néz fel számon kérően a fent vihogva károgóra, láthatóan majd megveszik a jókedvtől.*
- Kivezetett a sűrűből, láttam, hogy elmerülsz, aztán... aztán nem jöttél fel. Én meg... hát én meg ugrottam, hátha segítség kell. Butaság volt, ne haragudj.
*Hajtja le a fejét, nem tudja eldönteni, hogy az úszásképtelensége miatti szégyen, vagy ismét egy félreérthető szituáció okozta zavara a nagyobb.*
- Jól vagyok. *Legyint búskomoran, majd hirtelen felnéz.* Megmentettél. Meghaltam volna. *Mondja ki egyszerűen, s megenged magának egy halvány mosolyt. Aztán persze érkezik a következő kérdés, amire meg aztán végképp nem tud mit válaszolni, hirtelen észbe kap, szütyőjében a víz alatt tapogatózni kezd, persze csak úgy, hogy ne vegyék észre, még félreértenék. De aztán mikor megérzi, amit akar, megnyugszik. ~ Nem veszett el. ~ A következő mondat nem tudja mikor és hogyan jutott eszébe, de mihelyst kimondja már érzi, hogy mekkora slamasztikába keveredik ezzel, legszívesebben a medence szélébe verné azt az idióta homlokát.*
- Öhm... varázsló akarok lenni. Iskolába jöttem. *Bumm. ~ Te marha. Óriás varázsló. Nagy koponya vagy! ~ Mindenesetre már kimondta, így nincs mit tenni, mint a lehető legtermészetesebb módon támasztani a medence szélét, egy majdnem mezítelen lány mellett, épphogy csak nem fütyörészik ártatlanságát bizonygatva.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3500-3519