//Isurri//
*A mélységi reakciója talán eltúlzott, de valahol mégis érthető. Nehéz egy maga fajta laikusnak rádöbbennie mekkora hatalom is rejtezik a mágia könyveiben, és ebben a hatalomban ő talán sosem fog részesülni, legalábbis nem lát rá komoly lehetőséget. Még a télen látott mágus tenyeréből előtörő tűzcsóva emlékét is alig dolgozta fel, erre itt van előtte valami ami ennél is sokkal hatalmasabb. Ezek után pedig jó kérdés mekkora erővel bírhat maga a gróf, aki ezt kikeveri? Vajon tényleg üzletet mer kötni egy ekkora hatalommal?
Az intésre elharapja amúgy is akadozó mondatát és inkább fejben folytatja tovább egy darabig. A boszorkány szavai azonban az ő álláspontját igazolják. Egyszóval maga az ital nem mindenható, csupán segít kirángatni az ellustult mágusokat könyvtáraik homályában porosodó karosszékeikből.*
-Öhm. *A tea ajánlatára, először nem igazán tudja mit kéne válaszolni. Az első számú problémája, hogy fogalma sincs kivel is beszél. A rangok címek és rendek világában ugyan gyenge kezdőnek számít, ám a megfelelő gyakorlással ő is próbálja előhozni magából az úriembert, ahogy azt talán most is elé kéne kotornia magából, ahhoz viszont ismernie kéne a boszorkány rangját, vagy legalább a Tharg szokások némelyikét. Hatalma alapján a nő közelebb áll egy erdei szellemhez mint az emberekhez. Persze van olyan mágus akivel gond nélkül elpörlekedhetne, sőt ha elég gyors, márpedig az, akár le is üthetné őket mielőtt csótánnyá varázsolnák, de azok nem egy istenek verte hadúr rokonai.*
-Igen, köszönöm. *Csúszik ki a száján mielőtt egyáltalán átgondolhatná a dolgot, azok csak utána rohanják meg, amíg egy ügyes vágással véget nem vet az áradatnak.* -Nos, nem tudhatjuk biztosan amíg valaki ki nem próbálja.
*Ezzel akár annyiban is hagyhatná a dolgot. Amíg valaki nem kóstol bele annak valójába addig nem tudhatják milyen és milyen intenzitású eredményt várhatnak el tőle, az ízére is csak szag alapján következtethetnek.* ~Felvértezi elfogyasztóját a változásra.~ *Ismétli maga elé.* ~Szinte már költői.~
*Lassan feláll és kinéz a kertbe melyet a félhold alakú épület magába foglal. Az egész emlékezteti a városban lévő templomkertre. Éjjelente az is szép hely, akár csak ez itt. A jelen állás szerint ez lenne a megoldás az ő problémájára is. A nemesi lélek, az udvari élethez szükséges képességek és az emberek valódi megértése. Minden amitől annyira irtózik, hogy legszívesebben a kisujját se tenné be a főúri szalonokba... Nagy a kísértés, hogy megigya az italt, de talán még nagyobb az undor ami ellene húz.*
-Ijesztő lehet. *Böki ki, de nem fejezi be a mondatot. Kissé már eltértek az üzleti ügyektől. Ám az italt neki még így is reklámoznia kell. Nem tekinthet úgy rá mint ami nem ér semmit, mert akkor a reménybeli partner is úgy fog rá nézni. Ha pedig arról kezdene el diskurálni, miféle elkeseredés vihet rá valakit, hogy egyenesen önnön lényével kezdjen alkimistát játszani, és mi vesz rá valakit, hogy önmagán változtatni akarjon, azzal nem jutnának előbbre. Így csak vár. Párszor a nő felé pillant, vajon nem akarja e megmérgezni, de hamar rájön, fölösleges. Úgyse tudná megkülönböztetni a szárított tealevelet a pengevirágtól. Egyszerűen rossz a beidegződése.*