//Nel, érkezők//
*Egy kevés habozás után Taitosnak leesik, hogy nem igazán talát rá arra a tündérre, akire emlékezett.*
-Nos, hát. Ő beszélt egy hozzád hasonlatos tündérrel, míg...
*Köhint egyet.*
-Elfoglalt voltam.
*Igazából félájultan fetrengett keresztbe-kasul a házban, miután kishíján megsütötte agyát pár látomással.*
-De akkor nem te vagy az, így illendő volna bemutatkoznom.
*Picit biccent.*
-Taitos volnék, a legszürkébb szilánk.
*Ad gyors jellemzést magáról. Habár egyelőre nem egy szürke valakinek tűnik, aki igazán ismeri, (ilyen embert jelenleg nem nagyon hord hátán a föld), az tudhatja, hogy bizony lelke mélyén Taitos kissé egyhangú.
Ezeken is gondolkodik, miközben az étket próbálja ehető formába hozni, és hallgatja a tündér beszámolóját.*
~Nocsak. Nem városi.~
*Derül fel cseppet, hogy mindenhonnan érkeznek hozzájuk tanulásra éhes diákok.*
-Nos Nellara
*Kezd bele, miközben leteszi a fa tányérkát a lány elé, rajta tündér méretű zsíros kenyér sajttal, meg retekkel. Jómaga egy kétszer akkora adaggal készül egbírkózni.*
-Jó étvágyat, szólj, ha kérsz még!
*Leül, harap egyet, gyorsan lenyeli, és folytatja a feleletet.*
-Nem jöttél rossz helyre. Worenth mester a legjobb légmágusok egyike. Sok ideig a templomban is dolgozott.
*Mesél egy keveset leendő oktatójáról.*
-Azonban a tudás hatalom, és a hatalomért meg kell dolgozni.
*Vált picit komolyabb hangnemre.*
-Mi itt nem fukarkodunk a tudással, már amink van...
Viszont, nem adjuk ingyen sem. Egyrészt azért, mert az életünket fektetjük a tanulásba és a tanításba, másrészt azért, mert ki nem dolgozik meg érte, az nem becsüli a munka gyümölcsét.
*Itt tart egy kis szünetet, egyrészt, hogy Nellara emészthesse mondandóját, másrészt, hogy ő is emészthessen kenyeret.*
-Szóval a lényegre térek. A varázslat drága, sokba kerül. Elanyagiasodott világunkban nemesi villák árát is elkérik érte, s mi sem volnánk kivétel, ha valaki üzleti úton közelít. De!
*Itt visszatér arcára a játékos vidámság.*
-Aki kis csapatunk tagja lesz, arra családtagként tekintünk, s mint olyannal, megosztjuk tudásunkat, ahogy tőlünk telik. És nem csak azt.
*Mutat körbe, jelezvén, hogy a fedél és betevő is biztosított.*
-Cserébe mindenki vállal egy kis részt a szövetség dolgaiból. Ez a szabály.
*Zárja szavait egy újabb falat idejére.*
-De persze ez nem örök életre szól. Egyszer a fiókák is elhagyják a fészket. Ha bármikor úgy érzed, hogy lerónád tartozásaidat, és elmennél ezt szabadon megteheted.
*Ezzel végére is ért a szentbeszédnek, mit alapítójuk, s mestere jól megtanított neki.*
-Tudom, elsőre ijesztően hangzik, de ezek csak logikus intézkedések. A többi. Nos, a többi maga az élet, ami elég jó.
*Közben megérkeznek páran... Sőt, mondhatni elég sokan.*
-Adj'isten!
*Kiált ki nekik Taitos.*
-Mindhárom, ha szabad ilyet mondanom.
*Ennél több figyelmet azonban nem szentel nekik.*
-Mesélj egy keveset még, hogyhogy nem tudsz repülni, és a levegő mágiával hogy oldanád ezt meg, miket hallottál?
*Faggatja a leányt, hogy ne csak ő meséljen.*
-Az igazat megvallva, ha ettünk lenne egy kis dolgom odakint, ha gondolod segíthetnél majd benne.
*Vetíti előre a terveit.*
-Lehet, hogy unalmas lesz, de tekintheted ezt afféle beavatásnak tőlem.
*Vigyorodik el, és közben gyorsan hozzáteszi.*
-Persze, ha a Mester nem jelenik meg addig. Akkor nyugodtan beszélgess el vele is, ő már inkább az érdekesebb részhez is ért, mint én.
*Legyint egy nagyot, hiszen ő csak egy szeszélyes holdmágus.*