//Második szál//
//Ale, Mady//
*Az apró csókoktól a mellkasán önkéntelenül is felsóhajt. Régen nem ért már hozzá senki ilyen gyengéden, sőt, a lázadás első napja óta egyedül csak Mady, pont aznap, mikor a városban találkoztak. Sőt, a lázadás előtt sem volt senkivel azóta, hogy a jegyese átverte, és direkt megpróbálta szétszedni a házukat, és nevetség tárgyává tenni a Sayqueves nevet - sikeresen.
Lehunyja a szemét, így nem veszi észre, hogy Mady közben felméri az állapotát, csak a simogatást érzi, ami most kifejezetten jól esik neki.*
- Többször kellene meglátogatnom téged *mormogja.* Ismerek már pár tűzvarázslatot, ha valaki megtámadna itt, meg tudom védeni magamat. És ha legközelebb eljövök, még tovább fognak bővülni az ismereteim. De tudom, hogy te ezzel foglalkozol, és az időd pénz, nem is várnám el, hogy miattam csökkenjen a bevételed. Azok után, hogy a legmélyebb elkeseredésemben ott voltál és segítettél, ez a legkevesebb. Lehet, már régen elvitt volna a bánat, mondhatni a kezedben van az életem.
*Valószínűnek tartja, hogy több aranya van jelenleg, amit Mady valaha is látni fog összesen, taplóság lenne, ha azt várná, hogy a nő a drága idejét vele töltse, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Különös, hogy így viszonyul egy egyszerű örömlányhoz, régen el sem tudta képzelni, hogy aktívabban beszélgessen eggyel, nemhogy a barátjaként nézzen rá. Barátként, akivel néha-néha kicsit jobban is élvezik a másik testét. Jól tudja, hogy ez Mady felől nem testi vonzalom, elvégre csak Aleimordnak magára kell néznie: amilyen vékony, nem lenne egyetlen nő sem, aki megkívánná. Mady vagy nagyon cseles, és tökéletesen tudja, hogyan csavarjon az ujja köré valakit, akiből később profitálhat, vagy egyszerűen tényleg barátként tekint a férfire.*
~Igazából nem is érdekel a válasz.~
- Nem mondom, hogy nem vagyok hibás, de túlzásba estek. Egyszerű a történet. Sétáltam, de rosszul lettem, gondolom attól, hogy nem ettem. Elájultam, és arra ébredtem, hogy egy kisebb csapat arról beszél, hogy rabló vagy orgyilkos vagyok-e. Szép fogadtatás. Megpróbáltam összeszedni magamat, és elmondani nekik, ki vagyok és kiket keresek, erre azt hitték, hogy hazudok. Kiderült, hogy ismerik a barátaimat, és ragaszkodtak hozzá, hogy akkor maradjak náluk, és várjam meg őket. Nem akartam idegenek között várakozni, így mondtam, hogy visszamegyek, mire szinte akaratomon kívül berángattak és bezártak egy szobába. El akartam menni, erre az egyikük nekem rontott, mint valami őrült. Igaz, hogy a múltam miatt nagyon rosszul viselem, ha bezárnak, vagy megmondják, mit tegyek, de nem normális, ha egy kis mitugrász félvér lány ágyékon rúg és kicsavarja a karját egy olyan elfnek, aki hát… tudod, milyen állapotban voltam akkor. De a barátok betoppantak, beszéltem velük, aztán másnap reggel, amíg aludtak, elmentem. Hagytam levelet, majd elmentem a Mágustoronyba. Kellemes hely.
*Lehet, hogy nem túl pozitív, hogy egy nő képes volt elbánni vele, ám annyi szégyen érte már, hogy ezt az apróság már nem is érdekli.
Mikor Mady öltöztetni kezdi, magától feláll, és segít neki azzal, hogy kibújik az ingéből és nadrágjából. A csókokba ismét beleborzong, keze automatikusan elindul, hogy végigsimítson a nő arcán.*
- Olyan jó vagy hozzám *suttogja. Amíg Madyval és Lauval nem találkozott, akik végre normálisan, emberségesen fordultak felé, addig azt hitte, hogy utálja a világ, és ezért ő maga is gyűlölte az egészet. Már egy kicsit annyira nem is tűnik borzalmasnak.*
- De nem volt. Mikor találkoztam azzal a fiúval, szinte ordított róla, hogy mennyire szüksége lett volna rám. De hát negyven év apa nélkül az negyven év. Igazad van, nem mi tehetünk róla, sem én, se ő. Az anyja is csak a nemesi világtól akarta védeni. Egy fattyút belekeverni…
*Nem hiszi, hogy tovább kell magyaráznia, hiszen Mady értelmes nő.*
- Igen, meg *mosolyodik el, mikor Mady a hajába túr.* Láttál volna régen… A hátam közepéig ért. Le kellett vágnom, mert nem tudtam elviselni a saját ábrázatomat, ami visszanézett rám mindenféle tükröződő dologról. Talán újra megnövesztem.
*Beszélgetés közben megszabadul a ruháitól - láthatóan nem szégyenlős -, belelép a dézsába, majd elmerül benne.*