Kikötő - Sellőház
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 11 (201. - 220. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
220. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2018-09-29 13:11:45
Üzenet elküldve: 2018-09-29 13:11:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//A jó, a rossz és az ork//
*Lágyan elmosolyodik, mikor Lesha befejezi a mondatát. Nehéz elrejtenie elégedettségét, hogy ez kiderült róla, de uralkodik magán.*
- Értem. Nem lehetett könnyű.
*Legalábbis úgy gondolja, nehéz lehetett elhagynia a családját és közösségét. A felszíniek általában nagyon szentimentálisak. Hamarosan kuncogni kezd halkan, mikor Wagzal nagyon szépen körülírja a verekedés körülményeit. De mivel érzi a restelkedést, kissé balra elfordítva lehajtja a fejét közben, ezzel némiképp haja mögé rejtve arcát. Nem kinevetni akarja, de annyira mókásan adja elő, hogy nem tudja megállni. Mikor Lesha rákontráz, megint új lendületet kap kuncogása, még a vállai is megrázkódnak. Aztán megnyugszik és felemeli a fejét, félresimítva a jobb szeme előtt ragadó tincseket. A derű még mindig ott ül a tekintetében, de megköszörüli a torkát és megpróbál enyhíteni vétkén.*
- Bocsánat…
*Remélhetőleg a példás fájdalomtűréssel kapcsolatos megjegyzése is segített a kompenzálásban. A kényszerházasság témája aztán tényleg lecsillapítja végre. Wagzal szavaival egyetért, aztán Lesha hangszíne és arckifejezése ragadja meg a figyelmét, mellyel a témát zárja. Ezt is megjegyzi magának.
Igyekezete, hogy az ügyetlen rejtegetéssel felhívja a figyelmet korábbi sérelmére, kudarcot vall, az elkapott pillantás legalábbis nem talál bűnbánatot, de még felismerést sem a zsoldos arcán, bár mintha elmélyülten gondolkodna valamin. Ez akár biztató jel lehetne. Lesha tréfája harci sebeikről tetszik neki, nevetése tovább kitart általa. A figyelem aztán múltjuk felé fordul. Elmosolyodik új barátnője lelkes jelentkezésén.*
- Örülnék neki, de nem kell ám megvárnod, míg én eljutok oda. Nagyon szívesen rendbe hozom a palástodat a napokban. Nem venném a lelkemre, hogy kopott szegéllyel kelljen járnod, míg én csak álmodozom.
*Zammiria nagy érdeklődéssel hallgatja Wagzal beszámolóját, melyben nem csalatkozik. Elhangzik valami, ami egy kissé feszültté teszi, de nem mutatja ki a változást. Amúgy sem a férfival kapcsolatos. Csak Sa'Tereth említésén rebben meg a tekintete, akire aztán Lesha rákérdez. Erre most ő válaszol.*
- Az egyik istenség. Úgy tudom, errefelé elég népszerű. És Pirtianesben is. Sokan félnek tőle.
*Wagzalra pillant, s közben arra gondol, vajon neki milyen lehet a viszonya Sa'Tereth-tel, hogy a papját ilyen könnyedén inzultálta.
Előkészül hát a sebek kezeléséhez, bár csak igen alapfokon, ám feltételezése szerint a sérülések sem olyan komolyak, hogy gyógykenőcsért kellene valakit küldeni miatta. Lesha dicséretét hallva rámosolyog szerényen a nőstényre. A vetkőzés említésén viszont incselkedőn a hímre.*
- Nem bánnám…
*Ám ezek szerint az első darabot, mondhatni a koronát ő veheti le a hős harcosról. Nem kapkod, ujjaival finoman lazítja meg – amennyiben tényleg van - a szíjat, mely feltehetőleg az áll alatt fut. Mivel nem magának csinálja, nem érezheti, mikor okoz fájdalmat, részben ezért olyan megfontoltan cselekszik. Persze egy hős férfi az ilyet bizonyára meg sem érzi. A másik ok a pepecselésre az, hogy szórakoztatja, milyen közel engedte a nyakához a zsoldos. Ezt tényleg nagyon élvezi, apró mosoly ül szája szegletében. Elkerülhetetlenül – de ha nem lenne az, akkor se hagyná ki – a nyakát is megérinti, hiszen a feltételezett szíj bizonyára nem túl laza. Ha még sincs ilyen rögzítő elem, akkor sem csalódik nagyot, a közelség, de még akár az érintés is eljátszható, legfeljebb nem a nyakon.
Mikor ezzel megvannak, megértve a férfi szándékát elhúzódva a sarkára ül, hogy helyet adjon a vetkőzésnek, ugyanazzal a szájszéli somolygással szemlélődve, egy leheletnyit félrebillentett fejjel. Közben állapotfelmérést tart, hogy az arcon látható sebeken túl szerzett-e más vérző sérülést. Meg úgy egyébként is. Mikor Wagzal visszaül, a vizes kendő már előáll. Kérésére kissé felmelegítették, így talán nem olyan kellemetlen elsőre, mint egészen hidegen, viszont langyosnál nem mehetett feljebb, mert az inkább serkenthetné további vérzésre a sebeket, és most nem az a cél. Miként a sisaknál, itt sem siet, és nem bánik durván a kendővel. Persze megint roppantul élvezi. Ha akadna még másik sérülés, amiről akár hajlandó megkérdezni Wagzalt, ha nem tűnik egyértelműnek, akkor azokat is gondjaiba veszi, majd a vizes kendőt az edénybe teszi, a másikkal pedig felitatja a nedvességet a harcos bőréről. Amint ezzel végez, a második kendő a tálcán végzi.*
- Készen vagyunk.
*Majd a tálcával együtt feláll, azt visszateszi az asztalra, végül megint elegánsan kényelembe helyezi magát a széken. Még mindig zavarja a dolog, de már tudja, hogy hamarosan felmennek a szobájába, ott pedig már nem fog különcködni.
A vacsorával tényleg hamarosan elkészülnek, s kissé lebiggyed ajka, hogy éppen őt váratták olyan sokáig. De mindegy most már, legalább hamar kényelembe helyezhetik magukat.*
- Nos, jó étvágyat!
*Lát neki a gusztusosan tálalt halnak.*
A hozzászólás írója (Zammiria Rykoven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.29 13:17:09
*Lágyan elmosolyodik, mikor Lesha befejezi a mondatát. Nehéz elrejtenie elégedettségét, hogy ez kiderült róla, de uralkodik magán.*
- Értem. Nem lehetett könnyű.
*Legalábbis úgy gondolja, nehéz lehetett elhagynia a családját és közösségét. A felszíniek általában nagyon szentimentálisak. Hamarosan kuncogni kezd halkan, mikor Wagzal nagyon szépen körülírja a verekedés körülményeit. De mivel érzi a restelkedést, kissé balra elfordítva lehajtja a fejét közben, ezzel némiképp haja mögé rejtve arcát. Nem kinevetni akarja, de annyira mókásan adja elő, hogy nem tudja megállni. Mikor Lesha rákontráz, megint új lendületet kap kuncogása, még a vállai is megrázkódnak. Aztán megnyugszik és felemeli a fejét, félresimítva a jobb szeme előtt ragadó tincseket. A derű még mindig ott ül a tekintetében, de megköszörüli a torkát és megpróbál enyhíteni vétkén.*
- Bocsánat…
*Remélhetőleg a példás fájdalomtűréssel kapcsolatos megjegyzése is segített a kompenzálásban. A kényszerházasság témája aztán tényleg lecsillapítja végre. Wagzal szavaival egyetért, aztán Lesha hangszíne és arckifejezése ragadja meg a figyelmét, mellyel a témát zárja. Ezt is megjegyzi magának.
Igyekezete, hogy az ügyetlen rejtegetéssel felhívja a figyelmet korábbi sérelmére, kudarcot vall, az elkapott pillantás legalábbis nem talál bűnbánatot, de még felismerést sem a zsoldos arcán, bár mintha elmélyülten gondolkodna valamin. Ez akár biztató jel lehetne. Lesha tréfája harci sebeikről tetszik neki, nevetése tovább kitart általa. A figyelem aztán múltjuk felé fordul. Elmosolyodik új barátnője lelkes jelentkezésén.*
- Örülnék neki, de nem kell ám megvárnod, míg én eljutok oda. Nagyon szívesen rendbe hozom a palástodat a napokban. Nem venném a lelkemre, hogy kopott szegéllyel kelljen járnod, míg én csak álmodozom.
*Zammiria nagy érdeklődéssel hallgatja Wagzal beszámolóját, melyben nem csalatkozik. Elhangzik valami, ami egy kissé feszültté teszi, de nem mutatja ki a változást. Amúgy sem a férfival kapcsolatos. Csak Sa'Tereth említésén rebben meg a tekintete, akire aztán Lesha rákérdez. Erre most ő válaszol.*
- Az egyik istenség. Úgy tudom, errefelé elég népszerű. És Pirtianesben is. Sokan félnek tőle.
*Wagzalra pillant, s közben arra gondol, vajon neki milyen lehet a viszonya Sa'Tereth-tel, hogy a papját ilyen könnyedén inzultálta.
Előkészül hát a sebek kezeléséhez, bár csak igen alapfokon, ám feltételezése szerint a sérülések sem olyan komolyak, hogy gyógykenőcsért kellene valakit küldeni miatta. Lesha dicséretét hallva rámosolyog szerényen a nőstényre. A vetkőzés említésén viszont incselkedőn a hímre.*
- Nem bánnám…
*Ám ezek szerint az első darabot, mondhatni a koronát ő veheti le a hős harcosról. Nem kapkod, ujjaival finoman lazítja meg – amennyiben tényleg van - a szíjat, mely feltehetőleg az áll alatt fut. Mivel nem magának csinálja, nem érezheti, mikor okoz fájdalmat, részben ezért olyan megfontoltan cselekszik. Persze egy hős férfi az ilyet bizonyára meg sem érzi. A másik ok a pepecselésre az, hogy szórakoztatja, milyen közel engedte a nyakához a zsoldos. Ezt tényleg nagyon élvezi, apró mosoly ül szája szegletében. Elkerülhetetlenül – de ha nem lenne az, akkor se hagyná ki – a nyakát is megérinti, hiszen a feltételezett szíj bizonyára nem túl laza. Ha még sincs ilyen rögzítő elem, akkor sem csalódik nagyot, a közelség, de még akár az érintés is eljátszható, legfeljebb nem a nyakon.
Mikor ezzel megvannak, megértve a férfi szándékát elhúzódva a sarkára ül, hogy helyet adjon a vetkőzésnek, ugyanazzal a szájszéli somolygással szemlélődve, egy leheletnyit félrebillentett fejjel. Közben állapotfelmérést tart, hogy az arcon látható sebeken túl szerzett-e más vérző sérülést. Meg úgy egyébként is. Mikor Wagzal visszaül, a vizes kendő már előáll. Kérésére kissé felmelegítették, így talán nem olyan kellemetlen elsőre, mint egészen hidegen, viszont langyosnál nem mehetett feljebb, mert az inkább serkenthetné további vérzésre a sebeket, és most nem az a cél. Miként a sisaknál, itt sem siet, és nem bánik durván a kendővel. Persze megint roppantul élvezi. Ha akadna még másik sérülés, amiről akár hajlandó megkérdezni Wagzalt, ha nem tűnik egyértelműnek, akkor azokat is gondjaiba veszi, majd a vizes kendőt az edénybe teszi, a másikkal pedig felitatja a nedvességet a harcos bőréről. Amint ezzel végez, a második kendő a tálcán végzi.*
- Készen vagyunk.
*Majd a tálcával együtt feláll, azt visszateszi az asztalra, végül megint elegánsan kényelembe helyezi magát a széken. Még mindig zavarja a dolog, de már tudja, hogy hamarosan felmennek a szobájába, ott pedig már nem fog különcködni.
A vacsorával tényleg hamarosan elkészülnek, s kissé lebiggyed ajka, hogy éppen őt váratták olyan sokáig. De mindegy most már, legalább hamar kényelembe helyezhetik magukat.*
- Nos, jó étvágyat!
*Lát neki a gusztusosan tálalt halnak.*
A hozzászólás írója (Zammiria Rykoven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.29 13:17:09
219. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2018-09-27 23:00:11
Üzenet elküldve: 2018-09-27 23:00:11
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A jó, a rossz és az ork//
*Zammiria bosszankodó pillantását elcsípi, de Lesha nem érti mi válthatta ki ezt belőle. Mit sem sejtve folytatja a társalgást.
A sötételf lány kis meglepettsége, azon, hogy az óriásoknál a felsőbb érából származik, furcsa lehet, de Leshának jólesik, ami egy lágyan büszke mosollyal ki is ül az arcára. Lehet más felsőbb körökből valók vérig sértődnének, ha nem látják rajtuk, hogy nemesi vér csörgedezik bennük, de óriás hősnők örül ennek. Mindig igyekezett felsőbbrendűség nélkül viselkedni otthon is. A szolgálókkal is inkább baráti kapcsolatokat alakított ki, persze szülei mindig megkövetelték, ennek a viselkedésnek az ellenkezőjét, aminek a megszólítások terén hajlandó volt eleget tenni. Szóval, Lesha most örül, hogy csak egy kedves óriás lánynak nézte a mélységi.*
- Nem. Csak voltam. Már nem vagyok a törzsfő lánya.
*Közli mind ezt, még mindig mosolyogva.
A sérüléseiket kitárgyaló körcsevejen és Zammiria derűs megjegyzésére, Lesha a púpos homlokához kap, és mint a kocsmában csilingelve felnevet.*
- Igen, egy kicsit valóban olyanok vagyunk, de Barmadhúr kegyelméből alighanem mind megmaradunk.
*Jegyzi meg az óriás lány is enyhe tréfálkozással.
Wagzal verekedésre adott válaszán eltöpreng. Nem teszi szóvá, hogy kihall az ork harcos beszédéből némi mentegetőző mellébeszélést, a félre kapott pillantásról már nem is beszélve. Látott nem egyszer óriás férfiakat jelentéktelen apróságokon összeszólalkozni, ami általában egymás püfölésébe csapott át. A verekedés, hol véresen eldurvult, hol pár nagy füles után baráti hátpaskolássá enyhült, miután a fiúk kiengedték a gőzt. Szóval, Lesha készségesen mosolyogva válaszol.*
- Értem. Akkor csak a családfátokról beszélgetettek, hogy kinek vannak erősebb felmenői.
*Az ork dalia meglepően felvilágosult véleményét a házasságról, és helyeslő szavait a hagyományokkal való szembeszállásra, hálásan fogadja, de leolvasható arcáról némi keserűség is.*
- Igen, köszönöm… én is tudom… ~ Csak máshogy érzem… mert, helyettem a kis húgom lesz, annak a tahó állatnak az asszonya. ~
*Mondata vége elhal, mert már nem bír tovább erről beszélni, de nem is kell, mert a sötételf lány és az agyaras zsoldos is a szülőföldjéről mesél, amit Lesha mindig, ha valaki magáról mesél, kíváncsi álmélkodással hallgat, hiszen kislány korábban is így szerezte a legtöbb ismeretét a hegyeken túli nagyvilágról.*
- Egy szabóság. Nem is rossz gondolat. Ha boltot nyitsz, én leszek az első kuncsaftod a prémpalástommal.
*Mondja mosolyogva Zamnak. Wagzal múltjára, azonban meglepetten szaladnak fel szemöldökei.*
- Sötételf testőrgárdában szolgáltak a szüleid. Otthagytad őket. Tyű! Te most akkor, olyan vagy, mint egy bérbe vehető hős.
*Az óriás lány elgondolkozva kérdez vissza, és egy pajkos megjegyzést is a végére szúr.*
- Tényleg dolgoztál óriásoknak is? Békések… az én törzsem nem igazán az. Magas lehet a zsoldos tarifád.
*Wagzal további kalandjairól nem is igazán tud vélemény formálni, csak ábrándosan hallgatja.*
~ Hajózás… egy különös gnóm… környéki banditák… Sa'Tereth papja… mi? ~
- Ki az a Sa'Tereth? Agyon csaptad a papot… Sziklák Urára!
*Az óriás lány a világ vallásairól sem tud semmit, neki az óriások hite ad iránymutatást az élethez, más vallásokkal, és azok híveivel még nem is igen találkozott. Kivéve azt a két erdőlakó csuhást. Az egyikük beszélt is neki a Fákban Lakóról, amire az óriás lány először azt hitte, hogy valami szúféle. Szóval, Lesha végtelenül kíváncsi természet, ezért is tanul gyorsan, és most nagy kerek ragyogóbarna szemekkel néz és várja választ.
Ekkor érkezik meg a langyos vízzel teli tál, a benne ázó ronggyal és Zammiria átavanzsál ápolónővé. Lesha meleg mosollyal figyeli a jelenetet, még egy kissé meg is hatja a gondoskodó figyelmesség.*
- Ez nagyon kedves tőled, Zammiria.
*Aztán ugyanazzal az érdeklődő ábrázattal néz az ork harcosra és a hamuszínű leányzóra, az előbb feltett kérdésére várva a választ.*
A hozzászólás írója (Lesha, a Száműzött) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.27 23:17:37
*Zammiria bosszankodó pillantását elcsípi, de Lesha nem érti mi válthatta ki ezt belőle. Mit sem sejtve folytatja a társalgást.
A sötételf lány kis meglepettsége, azon, hogy az óriásoknál a felsőbb érából származik, furcsa lehet, de Leshának jólesik, ami egy lágyan büszke mosollyal ki is ül az arcára. Lehet más felsőbb körökből valók vérig sértődnének, ha nem látják rajtuk, hogy nemesi vér csörgedezik bennük, de óriás hősnők örül ennek. Mindig igyekezett felsőbbrendűség nélkül viselkedni otthon is. A szolgálókkal is inkább baráti kapcsolatokat alakított ki, persze szülei mindig megkövetelték, ennek a viselkedésnek az ellenkezőjét, aminek a megszólítások terén hajlandó volt eleget tenni. Szóval, Lesha most örül, hogy csak egy kedves óriás lánynak nézte a mélységi.*
- Nem. Csak voltam. Már nem vagyok a törzsfő lánya.
*Közli mind ezt, még mindig mosolyogva.
A sérüléseiket kitárgyaló körcsevejen és Zammiria derűs megjegyzésére, Lesha a púpos homlokához kap, és mint a kocsmában csilingelve felnevet.*
- Igen, egy kicsit valóban olyanok vagyunk, de Barmadhúr kegyelméből alighanem mind megmaradunk.
*Jegyzi meg az óriás lány is enyhe tréfálkozással.
Wagzal verekedésre adott válaszán eltöpreng. Nem teszi szóvá, hogy kihall az ork harcos beszédéből némi mentegetőző mellébeszélést, a félre kapott pillantásról már nem is beszélve. Látott nem egyszer óriás férfiakat jelentéktelen apróságokon összeszólalkozni, ami általában egymás püfölésébe csapott át. A verekedés, hol véresen eldurvult, hol pár nagy füles után baráti hátpaskolássá enyhült, miután a fiúk kiengedték a gőzt. Szóval, Lesha készségesen mosolyogva válaszol.*
- Értem. Akkor csak a családfátokról beszélgetettek, hogy kinek vannak erősebb felmenői.
*Az ork dalia meglepően felvilágosult véleményét a házasságról, és helyeslő szavait a hagyományokkal való szembeszállásra, hálásan fogadja, de leolvasható arcáról némi keserűség is.*
- Igen, köszönöm… én is tudom… ~ Csak máshogy érzem… mert, helyettem a kis húgom lesz, annak a tahó állatnak az asszonya. ~
*Mondata vége elhal, mert már nem bír tovább erről beszélni, de nem is kell, mert a sötételf lány és az agyaras zsoldos is a szülőföldjéről mesél, amit Lesha mindig, ha valaki magáról mesél, kíváncsi álmélkodással hallgat, hiszen kislány korábban is így szerezte a legtöbb ismeretét a hegyeken túli nagyvilágról.*
- Egy szabóság. Nem is rossz gondolat. Ha boltot nyitsz, én leszek az első kuncsaftod a prémpalástommal.
*Mondja mosolyogva Zamnak. Wagzal múltjára, azonban meglepetten szaladnak fel szemöldökei.*
- Sötételf testőrgárdában szolgáltak a szüleid. Otthagytad őket. Tyű! Te most akkor, olyan vagy, mint egy bérbe vehető hős.
*Az óriás lány elgondolkozva kérdez vissza, és egy pajkos megjegyzést is a végére szúr.*
- Tényleg dolgoztál óriásoknak is? Békések… az én törzsem nem igazán az. Magas lehet a zsoldos tarifád.
*Wagzal további kalandjairól nem is igazán tud vélemény formálni, csak ábrándosan hallgatja.*
~ Hajózás… egy különös gnóm… környéki banditák… Sa'Tereth papja… mi? ~
- Ki az a Sa'Tereth? Agyon csaptad a papot… Sziklák Urára!
*Az óriás lány a világ vallásairól sem tud semmit, neki az óriások hite ad iránymutatást az élethez, más vallásokkal, és azok híveivel még nem is igen találkozott. Kivéve azt a két erdőlakó csuhást. Az egyikük beszélt is neki a Fákban Lakóról, amire az óriás lány először azt hitte, hogy valami szúféle. Szóval, Lesha végtelenül kíváncsi természet, ezért is tanul gyorsan, és most nagy kerek ragyogóbarna szemekkel néz és várja választ.
Ekkor érkezik meg a langyos vízzel teli tál, a benne ázó ronggyal és Zammiria átavanzsál ápolónővé. Lesha meleg mosollyal figyeli a jelenetet, még egy kissé meg is hatja a gondoskodó figyelmesség.*
- Ez nagyon kedves tőled, Zammiria.
*Aztán ugyanazzal az érdeklődő ábrázattal néz az ork harcosra és a hamuszínű leányzóra, az előbb feltett kérdésére várva a választ.*
A hozzászólás írója (Lesha, a Száműzött) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.27 23:17:37
218. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2018-09-27 12:15:23
Üzenet elküldve: 2018-09-27 12:15:23
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 114
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 114
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A jó, a rossz és az ork//
-Nem verekedtünk. *tagadja gondolkodás nélkül a páncélba bújt férfi és csak utána tart egy levegővételnyi szünetet, hogy a megfogalmazást átgondolja* A felmenőinkről beszélgettünk. Meg hogy ki milyen módon ismerte meg a másik őseinek szenvedélyes énjét.
* Inkább a két hölgy között úgy néz el, hogy ne kelljen egyikükre se pillantania. És arca teljesen kipirosododik. De a másikuk megjegyzését sem hagyta figyelmen kívül, büszkén kihúzva magát virít, jelezve mennyire fontosnak tartja, hogy mások is meglátják rajta, hogy nem egy anyámasszony katonája. Kis sérülés nem sérülés.*
-Senki nem kényszeríthet, hogy felesége legyél valaki olyannak, akit nem akarsz. Helyesen cselekedtél. Nem szégyent, hanem büszkeséget kell érezned, hogy volt elég bátorságod szembe nézni a szokásokkal, ahonnan érkeztél és eljönni onnan.
* Wagzal már elvesztette a fonalat. Nem is érti, hogy a legalacsonyabb társuk milyen felfedezésre jutott hirtelen. Még az is kiment eddigre a fejéből, hogy valami verésről beszélt az óriás és ez nehezen magyarázható azzal a lélektani rokonsággal, amit érez iránta, hogy mindketten fogták a ruhájukat és eljöttek a gyűlölt házból.
De ha belegondolna abba, hogy mit gondolt pár perce a kijárt dologról és aminek hangot is adott, akkor meg azt nem értené, hogy miért pont ugyan olyanok a lelépés kapcsán, ezért a fejét kevésbé terheli, ha azt a dolgot most a szürke ködben hagyja és csak akkor illeszti bele Lesha múltjába, amikor már a nem csinálom, elmentem jelenetbe belepasszol.
Eddig nem figyelt fel a zúzódásra, szerencsés is most kibeszélnie a két lánynak, mert az iménti gondolatok kellően megszédítették őt és nem tekeri vissza a filmet, hogy ki okozhatta azt a csúnyaságot. Eszébe se jut boncolgatni a témát, mert ő a kocsmában Iferrel verekedett. Kéztávolságba sem került addig, amíg fel nem ajánlotta, hogy belekarolhatnak. Csak a viharvert kalandorcsapatra ocsúdik fel, mint aki most bukkan ki a tenger hullámai közül és kezdi újratölteni a rendszert.*
-Énnekem túl sok volt már, hogy bármit csinálok, semmi sem jó. Vagyok már elég felnőtt, hogy tudjam az értékemet. A szüleim egy sötételf testőrgárdájának tagjai voltak. De fogtam magam és elmentem. Tökéletesre fejlesztettem a harcot és bárhol fizetnek érte.
Legalábbis ezt hittem. Pirtianes után Wegtoren következett. Mindig találtam munkát, de hát... *száját elhúzva jelezte a véleményét* Az óriások túlzásba viszik a békét. Nem tudok a gondolkodásukra ráállni. Igazából azt éreztem, hogy zsoldosként mintha nyomna engem össze az egész hely.
Ezért akartam ide jönni. Hajóra szálltam, mert ha már az udvart hátam mögött hagytam, akkor nem köt engem semmi oda, ahol nem érzem jól magam. Azt mondták a kereskedők, hogy harcok vannak erre felé és banditák garázdálkodnak. Egy testőrnek pont ideális terep.
Először az erdőbe sétáltam és ott kerestem volna egy törzset, de ezt már mondtam. De csak pár hülyével futottam össze. Össze-vissza hablatyoló gnóm, nemes lovon, meg ilyenek. Egyetlen alakkal tudtam normálisan beszélgetni, Sa'Tereth valami papjával. Már majdnem megértettük egymást, de azt hitte, hogy a szentbeszéddel fizet és nem arannyal azért, hogy fegyveresen harcoljak a tervei megvalósításáért. A fejét hozzá csaptam egy fának és ott hagytam a csudába. Ne nézzük már egymást madárnak!
* A nőstény férfi szabó élete ennél békésebbnek tűnik, de annál logikusabb. Ha varrással foglalkozna, akkor ő is biztosan így tenne. Nem is tud hozzá mondani semmit.*
-Ó, akkor már ideje lenne rendesen levetkőznöm.
* Kommentálja váratlanul az eddig furcsa rendelés megérkezése után, mikor rájön, mit is szeretne a sötét bőrű társnőjük. Hagyja a sisakot levenni, meglepődik azon is magában, hogy valakinek fel kell derítenie a rögzítés mikéntjét. Neki annyira természetes, hogy az összes páncélfajtát tudja kívülről mikből áll és milyen különböző módszereket használhat egy kovács a rögzítést megoldandó.
Utána viszont neki lát az összes vas gyors leszedésének, mielőtt a társaság többi tagja sztriptízben reménykednének, kiderül a végén, hogy a ruháját egy percig nem gondolta levenni. Még ha valahonnan dal is szól és ez a hely ideális lenne a műsorhoz.*
-Tényleg nagyon kedves vagy. Nagyon köszönjük. *Hálálkodik a hercegnőnek az ételért.*
-Nem verekedtünk. *tagadja gondolkodás nélkül a páncélba bújt férfi és csak utána tart egy levegővételnyi szünetet, hogy a megfogalmazást átgondolja* A felmenőinkről beszélgettünk. Meg hogy ki milyen módon ismerte meg a másik őseinek szenvedélyes énjét.
* Inkább a két hölgy között úgy néz el, hogy ne kelljen egyikükre se pillantania. És arca teljesen kipirosododik. De a másikuk megjegyzését sem hagyta figyelmen kívül, büszkén kihúzva magát virít, jelezve mennyire fontosnak tartja, hogy mások is meglátják rajta, hogy nem egy anyámasszony katonája. Kis sérülés nem sérülés.*
-Senki nem kényszeríthet, hogy felesége legyél valaki olyannak, akit nem akarsz. Helyesen cselekedtél. Nem szégyent, hanem büszkeséget kell érezned, hogy volt elég bátorságod szembe nézni a szokásokkal, ahonnan érkeztél és eljönni onnan.
* Wagzal már elvesztette a fonalat. Nem is érti, hogy a legalacsonyabb társuk milyen felfedezésre jutott hirtelen. Még az is kiment eddigre a fejéből, hogy valami verésről beszélt az óriás és ez nehezen magyarázható azzal a lélektani rokonsággal, amit érez iránta, hogy mindketten fogták a ruhájukat és eljöttek a gyűlölt házból.
De ha belegondolna abba, hogy mit gondolt pár perce a kijárt dologról és aminek hangot is adott, akkor meg azt nem értené, hogy miért pont ugyan olyanok a lelépés kapcsán, ezért a fejét kevésbé terheli, ha azt a dolgot most a szürke ködben hagyja és csak akkor illeszti bele Lesha múltjába, amikor már a nem csinálom, elmentem jelenetbe belepasszol.
Eddig nem figyelt fel a zúzódásra, szerencsés is most kibeszélnie a két lánynak, mert az iménti gondolatok kellően megszédítették őt és nem tekeri vissza a filmet, hogy ki okozhatta azt a csúnyaságot. Eszébe se jut boncolgatni a témát, mert ő a kocsmában Iferrel verekedett. Kéztávolságba sem került addig, amíg fel nem ajánlotta, hogy belekarolhatnak. Csak a viharvert kalandorcsapatra ocsúdik fel, mint aki most bukkan ki a tenger hullámai közül és kezdi újratölteni a rendszert.*
-Énnekem túl sok volt már, hogy bármit csinálok, semmi sem jó. Vagyok már elég felnőtt, hogy tudjam az értékemet. A szüleim egy sötételf testőrgárdájának tagjai voltak. De fogtam magam és elmentem. Tökéletesre fejlesztettem a harcot és bárhol fizetnek érte.
Legalábbis ezt hittem. Pirtianes után Wegtoren következett. Mindig találtam munkát, de hát... *száját elhúzva jelezte a véleményét* Az óriások túlzásba viszik a békét. Nem tudok a gondolkodásukra ráállni. Igazából azt éreztem, hogy zsoldosként mintha nyomna engem össze az egész hely.
Ezért akartam ide jönni. Hajóra szálltam, mert ha már az udvart hátam mögött hagytam, akkor nem köt engem semmi oda, ahol nem érzem jól magam. Azt mondták a kereskedők, hogy harcok vannak erre felé és banditák garázdálkodnak. Egy testőrnek pont ideális terep.
Először az erdőbe sétáltam és ott kerestem volna egy törzset, de ezt már mondtam. De csak pár hülyével futottam össze. Össze-vissza hablatyoló gnóm, nemes lovon, meg ilyenek. Egyetlen alakkal tudtam normálisan beszélgetni, Sa'Tereth valami papjával. Már majdnem megértettük egymást, de azt hitte, hogy a szentbeszéddel fizet és nem arannyal azért, hogy fegyveresen harcoljak a tervei megvalósításáért. A fejét hozzá csaptam egy fának és ott hagytam a csudába. Ne nézzük már egymást madárnak!
* A nőstény férfi szabó élete ennél békésebbnek tűnik, de annál logikusabb. Ha varrással foglalkozna, akkor ő is biztosan így tenne. Nem is tud hozzá mondani semmit.*
-Ó, akkor már ideje lenne rendesen levetkőznöm.
* Kommentálja váratlanul az eddig furcsa rendelés megérkezése után, mikor rájön, mit is szeretne a sötét bőrű társnőjük. Hagyja a sisakot levenni, meglepődik azon is magában, hogy valakinek fel kell derítenie a rögzítés mikéntjét. Neki annyira természetes, hogy az összes páncélfajtát tudja kívülről mikből áll és milyen különböző módszereket használhat egy kovács a rögzítést megoldandó.
Utána viszont neki lát az összes vas gyors leszedésének, mielőtt a társaság többi tagja sztriptízben reménykednének, kiderül a végén, hogy a ruháját egy percig nem gondolta levenni. Még ha valahonnan dal is szól és ez a hely ideális lenne a műsorhoz.*
-Tényleg nagyon kedves vagy. Nagyon köszönjük. *Hálálkodik a hercegnőnek az ételért.*
217. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2018-09-26 22:56:39
Üzenet elküldve: 2018-09-26 22:56:39
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 210
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 210
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Sellőlesen//
//Avagy buja vágyak otthona//
*Nem válaszol azonnal a visszaforgatott kérdésre. Nem kell a legenda, nem kell a rím. Még csak nem is olyan nagy baj, mert egyáltalán nem hivatásból rímel, és még csak nem is csinálja valami jól. Saját elgondolása szerint. Jobb, hogy mást kérne a bárd. Könnyen találnának más közös pontot, amiben rímfaragó tehetségére köröket ver. Amit viszont ajánlani tudna, mind csak anyagi javak. Ha a csillogó kövek nem kellenek Cha'yssnek, akkor az első gondolatai sem tetszenének, így ezeket el is veti. Aztán válasz híján, a fizetség kerül porondra.
Hinné, hogy rajta a sor, mivel ő fizet, ő is irányít. Azért rá kell jönnie, hogy csak annyit tud irányítani, amennyit engednek neki, és a zenész bizony ki is használja helyzeti előnyét. Neki nem kell támaszkodnia egyetlen kézzel sem, úgy veszi el jussát, ahogyan nem szégyelli. És nem szégyelli alaposan kiélvezni azt.
Ajkaik ugyan elválnak, de Latamie nem húzódik vissza azonnal a helyére. Még néhány szusszanást enged magának a borostás arctól pár centire. Pillantása a vágott szemöldök felé kalandozik, aztán a sárga szemekre.*
- Hajóutat is ajánlhatnék, de nem ajánlok.
*Latamie valóban tudja, mit szeretne, de azt is érezte a hajába túró ujjak erején, hogy Cha'yss is pontosan tudja, mit akar.* Nem megyek vissza, nélkülem pedig cápalakoma lennél a Csalogányon.
*Lassan visszaereszkedik a szék szélére, jólesőn nyalja meg újra ajkát, a bárd csókjának emlékéért, aztán magához veszi a bort, s jólesőn kortyol egyet.*
- Nem tudok mást ajánlani, hacsak nincs külön kívánságod *ravaszdi mosolya újra szája sarkában.*
- Egy újabb dalért, egyet kívánhatsz.
*Könnyű egy ajánlatról eldönteni vajon kedvező, avagy sem. Kívánságot támasztani nehezebb, de legalább annyi, ha nem több lehetőséget ad.*
- Nos?
*Dől hátra kényelembe, könyökét a karfán pihenteti, miközben a válaszra vár.*
//Avagy buja vágyak otthona//
*Nem válaszol azonnal a visszaforgatott kérdésre. Nem kell a legenda, nem kell a rím. Még csak nem is olyan nagy baj, mert egyáltalán nem hivatásból rímel, és még csak nem is csinálja valami jól. Saját elgondolása szerint. Jobb, hogy mást kérne a bárd. Könnyen találnának más közös pontot, amiben rímfaragó tehetségére köröket ver. Amit viszont ajánlani tudna, mind csak anyagi javak. Ha a csillogó kövek nem kellenek Cha'yssnek, akkor az első gondolatai sem tetszenének, így ezeket el is veti. Aztán válasz híján, a fizetség kerül porondra.
Hinné, hogy rajta a sor, mivel ő fizet, ő is irányít. Azért rá kell jönnie, hogy csak annyit tud irányítani, amennyit engednek neki, és a zenész bizony ki is használja helyzeti előnyét. Neki nem kell támaszkodnia egyetlen kézzel sem, úgy veszi el jussát, ahogyan nem szégyelli. És nem szégyelli alaposan kiélvezni azt.
Ajkaik ugyan elválnak, de Latamie nem húzódik vissza azonnal a helyére. Még néhány szusszanást enged magának a borostás arctól pár centire. Pillantása a vágott szemöldök felé kalandozik, aztán a sárga szemekre.*
- Hajóutat is ajánlhatnék, de nem ajánlok.
*Latamie valóban tudja, mit szeretne, de azt is érezte a hajába túró ujjak erején, hogy Cha'yss is pontosan tudja, mit akar.* Nem megyek vissza, nélkülem pedig cápalakoma lennél a Csalogányon.
*Lassan visszaereszkedik a szék szélére, jólesőn nyalja meg újra ajkát, a bárd csókjának emlékéért, aztán magához veszi a bort, s jólesőn kortyol egyet.*
- Nem tudok mást ajánlani, hacsak nincs külön kívánságod *ravaszdi mosolya újra szája sarkában.*
- Egy újabb dalért, egyet kívánhatsz.
*Könnyű egy ajánlatról eldönteni vajon kedvező, avagy sem. Kívánságot támasztani nehezebb, de legalább annyi, ha nem több lehetőséget ad.*
- Nos?
*Dől hátra kényelembe, könyökét a karfán pihenteti, miközben a válaszra vár.*
216. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2018-09-26 20:43:29
Üzenet elküldve: 2018-09-26 20:43:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//A jó, a rossz és az ork//
*Ezúttal is némán, enyhe mosollyal szemléli a páros jelenetét az első sorban ülve, mikor egymás között kedves szavakat cserélnek. Csak azután szólal meg.*
- Igen, és milyen hősiesen tűri...
*Somolyog Lesha észrevételén. Tekintete végigsiklik a zsoldos sérülésein, úgy érzi, lassan ideje számba vennie őket. Aztán hátrasandít a válla fölött, bosszantja, hogy előbb került szóba a dolog, mint szerette volna. A verekedésre vonatkozó kérdéshez nem tesz hozzá egyelőre, csak a választ hallgatja meg figyelmesen.*
- Oh...
*Ölt aztán kissé meglepett arcot a nő nem sejtett rangjáról hallva.*
- Ezek szerint akkor te…
*Itt egy kicsit megáll, kíváncsi, Lesha hogyan reagálna arra, ha kimondaná a sejtett folytatást. Kutató pillantása viszont mintha a bizonyosságot keresné, hogy jól következtet-e felmenői rangját illetően.
Felhozott sérülésére pillantását a térdére kapja, ahol szürkés bőrén sötétebb folt jelzi az enyhe zúzódást. Megpróbálja szoknyája alsó szegélyét ráhúzni. Persze tudja, hogy nem sikerülhet.*
- Nem, ez igazán semmiség...
*Tekintete először Wagzal arcára ugrik, aztán továbbkapja Lesha felé, és halványan elmosolyodik.*
- És a te fejed hogy van?
*Aztán halkan elneveti magát, a derű az egész arcán szétterül.*
- Olyanok vagyunk, mint egy viharvert, veterán kalandorcsapat, akik a sérüléseikkel licitálnak egymásra.
*Elsőként valószínűleg ő válaszol a szülőfölddel kapcsolatos kérdésre, melyre nem túl izgalmas válasszal szolgál, eleinte a nőstényre, aztán a hímre nézve.*
- Ó, én csak csavargok egyet, hogy új helyeket, új divatirányzatokat lássak. Valahol talán megvetem a lábam és boltot nyitok. Ha találok olyan helyet, ami tetszik.
*Wagzal erőmegőrző véleményén ravaszul somolyog felé.*
- Bizony sosem lehet tudni, milyen kihívások toppannak elénk a legváratlanabb pillanatban.
*Társai ételválasztását, s a hím borral kapcsolatos javaslatát hallva egyetértőn bólint. A válla fölött hátranéz, készülne a rendelésre, de Lesha nagyvonalúan megelőzi. Pedig úgy hitte, ez az ő köre lesz.*
- Ez nagyon kedves tőled, köszönjük.
*Aztán egy tálcát tesznek le mellé a félretett asztalra.*
- Á, végre... köszönöm.
*Azzal feláll a székéről, a köpönyeges szék párnáját Wagzal mellett a földre ejti, majd a tálcát is lerakva a földre letérdel vele szemben a párnára. A tálcán egy vízzel töltött, öblös edény és két tiszta, fehér kendő van szépen összehajtogatva, amit korábban már kifizetett. Hogy a víz langyossá tétele, vagy a kendők hajtogatása tartott ilyen sokáig, nem tudná megmondani, de egy kicsit bosszantja az időzítés.*
- Szabad?
*Mosolyog a férfira és kezeit lassan a sisak felé emeli, amennyiben azt még nem vette le. Ha még viseli, és engedi, akkor Zam leemeli a sisakot, és a zsoldos mellé helyezi a földre. Előbb persze szemmel ellenőrzi, hogy van-e például szíj, ami rögzíti, s ha tulajdonosa nem kezdi meglazítani, akkor ő lát neki. Ezután, az egyik kendőt kihajtva belemártja a langyos vízbe, s kicsavarja, majd a sebek tisztogatásához lát az arcon, amennyiben nem ütközik akadályba. Szép csendben elfoglalja magát, felőle zavartalanul beszélgethetnek tovább társai.*
*Ezúttal is némán, enyhe mosollyal szemléli a páros jelenetét az első sorban ülve, mikor egymás között kedves szavakat cserélnek. Csak azután szólal meg.*
- Igen, és milyen hősiesen tűri...
*Somolyog Lesha észrevételén. Tekintete végigsiklik a zsoldos sérülésein, úgy érzi, lassan ideje számba vennie őket. Aztán hátrasandít a válla fölött, bosszantja, hogy előbb került szóba a dolog, mint szerette volna. A verekedésre vonatkozó kérdéshez nem tesz hozzá egyelőre, csak a választ hallgatja meg figyelmesen.*
- Oh...
*Ölt aztán kissé meglepett arcot a nő nem sejtett rangjáról hallva.*
- Ezek szerint akkor te…
*Itt egy kicsit megáll, kíváncsi, Lesha hogyan reagálna arra, ha kimondaná a sejtett folytatást. Kutató pillantása viszont mintha a bizonyosságot keresné, hogy jól következtet-e felmenői rangját illetően.
Felhozott sérülésére pillantását a térdére kapja, ahol szürkés bőrén sötétebb folt jelzi az enyhe zúzódást. Megpróbálja szoknyája alsó szegélyét ráhúzni. Persze tudja, hogy nem sikerülhet.*
- Nem, ez igazán semmiség...
*Tekintete először Wagzal arcára ugrik, aztán továbbkapja Lesha felé, és halványan elmosolyodik.*
- És a te fejed hogy van?
*Aztán halkan elneveti magát, a derű az egész arcán szétterül.*
- Olyanok vagyunk, mint egy viharvert, veterán kalandorcsapat, akik a sérüléseikkel licitálnak egymásra.
*Elsőként valószínűleg ő válaszol a szülőfölddel kapcsolatos kérdésre, melyre nem túl izgalmas válasszal szolgál, eleinte a nőstényre, aztán a hímre nézve.*
- Ó, én csak csavargok egyet, hogy új helyeket, új divatirányzatokat lássak. Valahol talán megvetem a lábam és boltot nyitok. Ha találok olyan helyet, ami tetszik.
*Wagzal erőmegőrző véleményén ravaszul somolyog felé.*
- Bizony sosem lehet tudni, milyen kihívások toppannak elénk a legváratlanabb pillanatban.
*Társai ételválasztását, s a hím borral kapcsolatos javaslatát hallva egyetértőn bólint. A válla fölött hátranéz, készülne a rendelésre, de Lesha nagyvonalúan megelőzi. Pedig úgy hitte, ez az ő köre lesz.*
- Ez nagyon kedves tőled, köszönjük.
*Aztán egy tálcát tesznek le mellé a félretett asztalra.*
- Á, végre... köszönöm.
*Azzal feláll a székéről, a köpönyeges szék párnáját Wagzal mellett a földre ejti, majd a tálcát is lerakva a földre letérdel vele szemben a párnára. A tálcán egy vízzel töltött, öblös edény és két tiszta, fehér kendő van szépen összehajtogatva, amit korábban már kifizetett. Hogy a víz langyossá tétele, vagy a kendők hajtogatása tartott ilyen sokáig, nem tudná megmondani, de egy kicsit bosszantja az időzítés.*
- Szabad?
*Mosolyog a férfira és kezeit lassan a sisak felé emeli, amennyiben azt még nem vette le. Ha még viseli, és engedi, akkor Zam leemeli a sisakot, és a zsoldos mellé helyezi a földre. Előbb persze szemmel ellenőrzi, hogy van-e például szíj, ami rögzíti, s ha tulajdonosa nem kezdi meglazítani, akkor ő lát neki. Ezután, az egyik kendőt kihajtva belemártja a langyos vízbe, s kicsavarja, majd a sebek tisztogatásához lát az arcon, amennyiben nem ütközik akadályba. Szép csendben elfoglalja magát, felőle zavartalanul beszélgethetnek tovább társai.*
215. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2018-09-25 22:31:15
Üzenet elküldve: 2018-09-25 22:31:15
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A jó, a rossz és az ork//
- Köszönöm, nagyon kedves vagy Wagzal. Az arcod még mindig vérzik.
*Mondja kissé prionkodva az ork harcosnak, de talán a Barlangok Asszonya súg neki, mert Lesha is kiérez az ork dalia szavaiból némi túlzást, de arról sejtelme sincs, hogy milyen szándék húzódhat a szép szavak mögött.*
- Az előző helyen, mi miatt verekedtél össze, azzal a szegény fiúval?
*Majd, a mélységi lányhoz fordul.*
- Igen. Csak ezt mondhatom. Kijárt, mert sok mindenkinek bajt hoztam a fejére.
*Válaszolja Zammiriának, aki tréfálkozva próbálja a társalgást kedélyesebbé tenni. Kicsit furcsállja is ezt a vicces hangnemet, az óriás lány humora nem igazán tudatos, inkább zsigerből fakadó ügyetlenül, butácska báj, amit észre se vesz. Szóval, Lesha egy bamba mosollyal válaszol.*
- Nem. Csak nem voltam hajlandó a rivális törzsfő fiának asszonya lenni, és vezetői szerepet vállalni.
*Az óriás lány az egyéni boldogságát hajtva nem is gondolt rá, hogy mi lehet a vége. Pedig, Zaxdor még figyelmeztette is, azért választotta szét a törzsfő lányát és beosztottját, de Lesha önző módon ezt nem akarta érteni.*
- Jól vagyok. Viszont, Zammiria, te nem sérültél meg a kocsmában?
*Egy nagy sóhajt hallatva, válla fölött hátra dobja vörös hajfonatát, és rákérdez a hamuszínű lány és az ork harcos múltjára is.*
- És ti? Pontosan miért hagytátok el a szülőföldeteket?
*A vacsoráról is szót váltanak, éppen az étlapokat olvassák. A vándor hősnőnknek semmi elcsípni való pillantás nem tűnik fel, pedig a részletek megfigyelésében amúgy igazán jó, ha még a naivitása miatt nem is értené teljesen, amit most elcsípne. Nyilván, az utazás fáradtsága és a fogadó buja, kábító illatai is ebbe belejátszanak, és különben is éppen olvas.
Lesha hümmentve, kicsit talán úri asszonyosan, így szól.*
- Én sült vadkant kívánok enni.
*A termetes virágszál eddig nem hangoztatta, hogy mennyire éhes, de hát ez csak annak tudható be, hogy azért mégis csak jobb nevelést kapott. Egy kis lábfájás miatt bármikor képes nyavalyogni, de az éhséget méltósággal viseli, és most kétség kívül be tudna falni egy egész vadkant. Összecsukja az étlapot, amivel a levegőbe int.*
- Rendelnénk! Legyen kedves!
*A jó vendégszóra, szolgálatkészen sétál az asztalukhoz egy felszolgáló. Lesha kedves mosollyal függeszti rá a pillantását.*
- Sült vadkant (32 arany), rántott bálnahúst (28 arany), sült tengeri halat kérünk, citromos mártással (26 arany), és egy egzotikus gyümölcstálat (14 arany). Köszönjük! Ezt most én rendezném, ha nem bánjátok.
*Mondja, a kis asztaltársaságra nézve, majd a lakkozott asztalra számolja az ételek árát (100 arany) [Mesélő (Nyíl)]
. A rendelés és a pénz felvétele után, a szolgáló enyhe meghajlással távozik, hogy hozza a kért fogásokat. Egy ilyen patinás helyen biztosan nem kell sokat várniuk.*
A hozzászólás írója (Lesha, a Száműzött) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.25 22:43:46
- Köszönöm, nagyon kedves vagy Wagzal. Az arcod még mindig vérzik.
*Mondja kissé prionkodva az ork harcosnak, de talán a Barlangok Asszonya súg neki, mert Lesha is kiérez az ork dalia szavaiból némi túlzást, de arról sejtelme sincs, hogy milyen szándék húzódhat a szép szavak mögött.*
- Az előző helyen, mi miatt verekedtél össze, azzal a szegény fiúval?
*Majd, a mélységi lányhoz fordul.*
- Igen. Csak ezt mondhatom. Kijárt, mert sok mindenkinek bajt hoztam a fejére.
*Válaszolja Zammiriának, aki tréfálkozva próbálja a társalgást kedélyesebbé tenni. Kicsit furcsállja is ezt a vicces hangnemet, az óriás lány humora nem igazán tudatos, inkább zsigerből fakadó ügyetlenül, butácska báj, amit észre se vesz. Szóval, Lesha egy bamba mosollyal válaszol.*
- Nem. Csak nem voltam hajlandó a rivális törzsfő fiának asszonya lenni, és vezetői szerepet vállalni.
*Az óriás lány az egyéni boldogságát hajtva nem is gondolt rá, hogy mi lehet a vége. Pedig, Zaxdor még figyelmeztette is, azért választotta szét a törzsfő lányát és beosztottját, de Lesha önző módon ezt nem akarta érteni.*
- Jól vagyok. Viszont, Zammiria, te nem sérültél meg a kocsmában?
*Egy nagy sóhajt hallatva, válla fölött hátra dobja vörös hajfonatát, és rákérdez a hamuszínű lány és az ork harcos múltjára is.*
- És ti? Pontosan miért hagytátok el a szülőföldeteket?
*A vacsoráról is szót váltanak, éppen az étlapokat olvassák. A vándor hősnőnknek semmi elcsípni való pillantás nem tűnik fel, pedig a részletek megfigyelésében amúgy igazán jó, ha még a naivitása miatt nem is értené teljesen, amit most elcsípne. Nyilván, az utazás fáradtsága és a fogadó buja, kábító illatai is ebbe belejátszanak, és különben is éppen olvas.
Lesha hümmentve, kicsit talán úri asszonyosan, így szól.*
- Én sült vadkant kívánok enni.
*A termetes virágszál eddig nem hangoztatta, hogy mennyire éhes, de hát ez csak annak tudható be, hogy azért mégis csak jobb nevelést kapott. Egy kis lábfájás miatt bármikor képes nyavalyogni, de az éhséget méltósággal viseli, és most kétség kívül be tudna falni egy egész vadkant. Összecsukja az étlapot, amivel a levegőbe int.*
- Rendelnénk! Legyen kedves!
*A jó vendégszóra, szolgálatkészen sétál az asztalukhoz egy felszolgáló. Lesha kedves mosollyal függeszti rá a pillantását.*
- Sült vadkant (32 arany), rántott bálnahúst (28 arany), sült tengeri halat kérünk, citromos mártással (26 arany), és egy egzotikus gyümölcstálat (14 arany). Köszönjük! Ezt most én rendezném, ha nem bánjátok.
*Mondja, a kis asztaltársaságra nézve, majd a lakkozott asztalra számolja az ételek árát (100 arany) [Mesélő (Nyíl)]
. A rendelés és a pénz felvétele után, a szolgáló enyhe meghajlással távozik, hogy hozza a kért fogásokat. Egy ilyen patinás helyen biztosan nem kell sokat várniuk.*A hozzászólás írója (Lesha, a Száműzött) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.25 22:43:46
214. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2018-09-24 20:09:46
Üzenet elküldve: 2018-09-24 20:09:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 850
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 850
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Sellőlesen//
//Avagy buja vágyak otthona//
*A nyugodt élet egyik alapfeltétele, hogy csak a pozitív dolgokat szabad meghallani és hasznosítani és ha valami mégsem pozitív, azt úgy kell forgatni, hogy végül mégis építő jellegű kritikát lehessen kihozni belőle. És Cha'yss ehhez nagyon ért. Szelektív hallás és az a látásmód, hogy mindent a maga szemszögéből nézzen. Ez nagyon megy neki.
Mint a vörös szirénnek az üzletelés. Lám, újra kihúz egy dalt a bárdból, pedig csak egy jó éjt puszit kapott a füle mögé.
Látja rajta, hogy élvezi, hogy tetszik neki a dal és minden elmondott szóval közelebb kerülnek az "üzlethez", s amikor az utolsó hangjegy is beleolvadt a Sellő monoton háttérzajába, veszi a bátorságot, hogy magához kérje a zenészt.
A sárgaszemű előbb kérdő pillantással és mosollyal néz a megfelelően pimasz kérlelésre, majd oldalra teszi a hangszert és komótosan, sóhajtva feláll, hogy a felkínált helyre üljön és kényelemesen süppedjen bele a puha székbe.
A kellemes közelségbe kerülő vörös elégedettséggel tölti el, megértnek tekinti, hogy neki kellett eljönnie idáig. Kedvtelve néz fel a lány szemeibe, miközben hanyag vonásokat erőltet magára, ahogy hallgatja a kedves szavakat.*
- Legendát vagy rímet ígértél, ha jól emlékszem. *Válaszol könnyed hangon.*
- Legendát eleget ismerek, rímet pedig, mint hallottad, könnyedén faragok magamnak. *Mondja, ahogy le sem veszi tekintetét a lányéról.*
- Mid van még, kalmárok királynője? *Kérdi mosolyogva és kellően kihívóan.
Tetszik neki a vörös határozottsága, hogy tudja mit akar és azt hogyan érje el, de nem felejti el, hogy a sebhelyes arcútól sem riadt meg, kellően bátor volt hozzá, hogy kivillantsa fogait, így megtart magának még egy kis bizalmatlanságot. Később lehet, jól jön még.
Hívogatóak az ajkai, főleg, hogy még be is nedvesíti őket, s a csók, mely csupán előszobája az utána következőknek, valóban kedvére való.
De ő sem marad tétlen, jobbja a lány tarkója felé nyúl, s ha az engedi, beletúr a vörös tincsek közé, kellő határozottsággal, hogy a szirén érezze, nem játszadozhat kedvére ajkaival. Ezúttal már ő ad csókot, éppen csak követelve jussát, de nem lép át határokat. Csak tudatosítja, nem holmi játék, amivel bárki kedvére játszadozhat. S ha kiélvezte a csókot, elengedi a lányt.*
//Avagy buja vágyak otthona//
*A nyugodt élet egyik alapfeltétele, hogy csak a pozitív dolgokat szabad meghallani és hasznosítani és ha valami mégsem pozitív, azt úgy kell forgatni, hogy végül mégis építő jellegű kritikát lehessen kihozni belőle. És Cha'yss ehhez nagyon ért. Szelektív hallás és az a látásmód, hogy mindent a maga szemszögéből nézzen. Ez nagyon megy neki.
Mint a vörös szirénnek az üzletelés. Lám, újra kihúz egy dalt a bárdból, pedig csak egy jó éjt puszit kapott a füle mögé.
Látja rajta, hogy élvezi, hogy tetszik neki a dal és minden elmondott szóval közelebb kerülnek az "üzlethez", s amikor az utolsó hangjegy is beleolvadt a Sellő monoton háttérzajába, veszi a bátorságot, hogy magához kérje a zenészt.
A sárgaszemű előbb kérdő pillantással és mosollyal néz a megfelelően pimasz kérlelésre, majd oldalra teszi a hangszert és komótosan, sóhajtva feláll, hogy a felkínált helyre üljön és kényelemesen süppedjen bele a puha székbe.
A kellemes közelségbe kerülő vörös elégedettséggel tölti el, megértnek tekinti, hogy neki kellett eljönnie idáig. Kedvtelve néz fel a lány szemeibe, miközben hanyag vonásokat erőltet magára, ahogy hallgatja a kedves szavakat.*
- Legendát vagy rímet ígértél, ha jól emlékszem. *Válaszol könnyed hangon.*
- Legendát eleget ismerek, rímet pedig, mint hallottad, könnyedén faragok magamnak. *Mondja, ahogy le sem veszi tekintetét a lányéról.*
- Mid van még, kalmárok királynője? *Kérdi mosolyogva és kellően kihívóan.
Tetszik neki a vörös határozottsága, hogy tudja mit akar és azt hogyan érje el, de nem felejti el, hogy a sebhelyes arcútól sem riadt meg, kellően bátor volt hozzá, hogy kivillantsa fogait, így megtart magának még egy kis bizalmatlanságot. Később lehet, jól jön még.
Hívogatóak az ajkai, főleg, hogy még be is nedvesíti őket, s a csók, mely csupán előszobája az utána következőknek, valóban kedvére való.
De ő sem marad tétlen, jobbja a lány tarkója felé nyúl, s ha az engedi, beletúr a vörös tincsek közé, kellő határozottsággal, hogy a szirén érezze, nem játszadozhat kedvére ajkaival. Ezúttal már ő ad csókot, éppen csak követelve jussát, de nem lép át határokat. Csak tudatosítja, nem holmi játék, amivel bárki kedvére játszadozhat. S ha kiélvezte a csókot, elengedi a lányt.*
213. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2018-09-23 22:28:54
Üzenet elküldve: 2018-09-23 22:28:54
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 210
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 210
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Sellőlesen//
//Avagy buja vágyak otthona//
*Azért fifikás egy fazon, aki csak azt hallja meg, amit meg akar hallani. Gondosan szelektál, a kalózlány pedig, még ha nem is tűnik úgy, egyre jobban szórakozik magában. Csak egy szusszanás lesz osztályrésze annak a válasznak, mely a csók milyenségét elsöpri, ezzel meg is magyarázza voltaképpen.
Amikor a bárd felnevet, Latamie szeme sarka is derűre fordul. Míg másnak pofátlanság, neki ez a természetes. Ráadásul a kalmár cím, még tetszik is neki. Rosszabbat is mondtak már rá.*
- Kalmár, csak utána szirén, és ez még nem minden. *Szól sejtelmesen, bár könnyen lehet, a férfi már kezdi kapiskálni, Latamie mivoltát.
Hátradől újfent, visszaveszi azt a pózt, amiben a legkényelmesebb volt eddig számára, így a lábát is a szemben lévő székre támasztja. Megadja a módját, ez tény.*
- Üzérkedik, akinek van kivel és van mivel.
*Megjegyzése a borospoharat billegetve hangzik, és olyan szenvtelen a hangsúly, amiről süt, hogy ha sértés volt is a megjegyzésben, akkor az úgy, ahogy hangzott, le is pergett róla. Laposan pillant a pohár fölött a dalba kezdő férfira. Közben úgy ízleli az újabb korty testes vörösbort, mint a dallamot, s hangot. Eltelíti fülét, és mellkasában keveredik a sokadik korty itallal, izgalmas elegyként hatva. Úgy tűnhet, még szemét is lehunyja, ugyan ez nem teljesen igaz. Résre azért nyitva van. Ajkain pedig a vörösbor nyoma csillan, mikor mosolyra húzódik a szája.
Nem szól azonnal, míg ott rezeg az utolsó hang. Csak amikor az is elszáll, akkor pillant fel egészen a bárdra. Nézi. Egy másodpercig nem mozdul, majd lassan ujjait görbítve hívogatja közelebb magához, tovább feszítve a szemtelenség határait. Szemeit le sem veszi a napszínűről, miközben lábait leveszi a szembe székről, s csizmája orrával fordítja ki, hogy hellyel kínálja a bárdot asztalánál.
Nem ül följebb, míg nem kerülnek kellő közelségbe, a fizetséget is csak utána fontolja meg. *
- Kegyes Úr, tudod már, mit kérsz a csókod után? *Húzódik közelebb Cha'ysshez.* Tudod, kalmárnak jobb vagyok, mint szirénnek.* Magyarázza, miért is térhet inkább a fizetségre, s nem a fizetésre. Borát az asztalra teszi, a szék karfájára támaszkodik két oldalt, aztán tovább közeledik a halványan mosolyodó ajkakhoz.*
- Tetszett a dal *Suttogja immár csak centikre zenész arcától. Ujjai a korábbi fizetség helyére simulnak, de a másik keze tovább támaszkodik. Pillantása pedig a halványan mosolygó szájra siklik. Sajátját nedvesíti, mielőtt a bárdét érintené. Kivár, aztán finoman simít végig rajta, talán viszonzásra nem lel még ennyitől. Csak egy könnyed kóstoló, még csóknak sem igazán mondható. A következő, simítás, már inkább kiérdemelte nevét, elnyújtva ízleli a borízű dalos ajkakat.*
//Avagy buja vágyak otthona//
*Azért fifikás egy fazon, aki csak azt hallja meg, amit meg akar hallani. Gondosan szelektál, a kalózlány pedig, még ha nem is tűnik úgy, egyre jobban szórakozik magában. Csak egy szusszanás lesz osztályrésze annak a válasznak, mely a csók milyenségét elsöpri, ezzel meg is magyarázza voltaképpen.
Amikor a bárd felnevet, Latamie szeme sarka is derűre fordul. Míg másnak pofátlanság, neki ez a természetes. Ráadásul a kalmár cím, még tetszik is neki. Rosszabbat is mondtak már rá.*
- Kalmár, csak utána szirén, és ez még nem minden. *Szól sejtelmesen, bár könnyen lehet, a férfi már kezdi kapiskálni, Latamie mivoltát.
Hátradől újfent, visszaveszi azt a pózt, amiben a legkényelmesebb volt eddig számára, így a lábát is a szemben lévő székre támasztja. Megadja a módját, ez tény.*
- Üzérkedik, akinek van kivel és van mivel.
*Megjegyzése a borospoharat billegetve hangzik, és olyan szenvtelen a hangsúly, amiről süt, hogy ha sértés volt is a megjegyzésben, akkor az úgy, ahogy hangzott, le is pergett róla. Laposan pillant a pohár fölött a dalba kezdő férfira. Közben úgy ízleli az újabb korty testes vörösbort, mint a dallamot, s hangot. Eltelíti fülét, és mellkasában keveredik a sokadik korty itallal, izgalmas elegyként hatva. Úgy tűnhet, még szemét is lehunyja, ugyan ez nem teljesen igaz. Résre azért nyitva van. Ajkain pedig a vörösbor nyoma csillan, mikor mosolyra húzódik a szája.
Nem szól azonnal, míg ott rezeg az utolsó hang. Csak amikor az is elszáll, akkor pillant fel egészen a bárdra. Nézi. Egy másodpercig nem mozdul, majd lassan ujjait görbítve hívogatja közelebb magához, tovább feszítve a szemtelenség határait. Szemeit le sem veszi a napszínűről, miközben lábait leveszi a szembe székről, s csizmája orrával fordítja ki, hogy hellyel kínálja a bárdot asztalánál.
Nem ül följebb, míg nem kerülnek kellő közelségbe, a fizetséget is csak utána fontolja meg. *
- Kegyes Úr, tudod már, mit kérsz a csókod után? *Húzódik közelebb Cha'ysshez.* Tudod, kalmárnak jobb vagyok, mint szirénnek.* Magyarázza, miért is térhet inkább a fizetségre, s nem a fizetésre. Borát az asztalra teszi, a szék karfájára támaszkodik két oldalt, aztán tovább közeledik a halványan mosolyodó ajkakhoz.*
- Tetszett a dal *Suttogja immár csak centikre zenész arcától. Ujjai a korábbi fizetség helyére simulnak, de a másik keze tovább támaszkodik. Pillantása pedig a halványan mosolygó szájra siklik. Sajátját nedvesíti, mielőtt a bárdét érintené. Kivár, aztán finoman simít végig rajta, talán viszonzásra nem lel még ennyitől. Csak egy könnyed kóstoló, még csóknak sem igazán mondható. A következő, simítás, már inkább kiérdemelte nevét, elnyújtva ízleli a borízű dalos ajkakat.*
212. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2018-09-23 18:49:21
Üzenet elküldve: 2018-09-23 18:49:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 114
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 114
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A jó, a rossz és az ork//
* A mélységi a faját övező pletykákat meghazudtolóan empatikussá válik az óriás nő szenvedései hallatán. És minden eddiginél jobban egy, közös, összeszokott társaságnak tűnnek. Még ha nem is sejti egyikük sem, mennyire keveset tudnak a másikról.*
-Semmi bántás nem "járhat ki" egy ilyen gyönyörű és egy ennyire jószívű lánynak, mint te. Ha ott lettem volna, én az utolsó véremig megvédtelek volna.
~ Ha ott lettem volna, akkor azért élek egy óriás törzs békés mindennapjai közepette, mert vastagon megfizetnek érte.
Soha többé másért nem fogom vállalni megint egyetlen óriás társadalom dögunalmas életstílusát.~
* Ezeket a gondolatokat megtartja magának. Hiszen Leshában épp az a lenyűgöző és megnyerő, ami a nagyobb lélekszámú kolóniától a fajt illetően taszítja. Egy barát jó, akár hűséges és lehet rá számítani a harcban, akár szelíd és nyugalmat árasztó. Vagy ha okos és mindig átlátja a helyzetet, vagy buta és balul elsült ötleteivel szórakoztatja a társaságot.
Akár hogyan is, de egy embert mindig lehet értékelni olyannak, amilyen. Ám agyaras hősünknek nagyon az agyára mennek az olyan helyek, ahol nem lehetne egy kiadós bunyót tartani, mint amilyen sebeiből még mindig szivárog a vére nagyon minimálisan és ami a Sellőházba érkezésük után percekkel fog csak teljesen megszűnni.
Harcias kiállása a barátnője jogtalan kitagadása ellent követően megnyalja a szája szélét, hogy legalább a környékéről eltüntesse az éltető nedűt.*
-Igen, jót fog tenni a gyomrunknak a verekedés után a kaja. Kimerítő ez az elfoglaltság akár szurkolóként, akár versenyzőként. Nem szabad hagynunk, hogy kimenjen belőlünk az erő.
* Újból mosolyog, ahogy a pénzéhes zsoldos alakítása után is tette. Aminél egyébként nem vette észre semmit Zami szemében, csak a huncut csillogást. A tekintet lesütése kellően kellemes hölgyet sugárzott, aki zavarba jött egy illetlen térfától és ő most élvezi, hogy a nyers macsót alakíthatja két lánynak is.*
-A halfilék valóban jól hangoznak. Bár én nem szeretem a szálkákat. Inkább rántott bálnahúst ennék a legszívesebben. Hallottam már, hogy él ilyen szörnyeteg a tengerben, de még sosem tudtam kipróbálni, milyen az íze.
Vacsora után pedig majd választunk bort odaföntre.
* Bár azért egy pillanatig neheztelt a mélységire, amiért nem csatlakozott hozzá és különcködött a széken ülve, de nem elég tartós a memóriája, hogy annál az említett egy pillanatnál tovább emlékezzen rá. De hát a pasiknál elég gyakori, hogy evésen gondolkodva kimegy minden a fejükből.*
* A mélységi a faját övező pletykákat meghazudtolóan empatikussá válik az óriás nő szenvedései hallatán. És minden eddiginél jobban egy, közös, összeszokott társaságnak tűnnek. Még ha nem is sejti egyikük sem, mennyire keveset tudnak a másikról.*
-Semmi bántás nem "járhat ki" egy ilyen gyönyörű és egy ennyire jószívű lánynak, mint te. Ha ott lettem volna, én az utolsó véremig megvédtelek volna.
~ Ha ott lettem volna, akkor azért élek egy óriás törzs békés mindennapjai közepette, mert vastagon megfizetnek érte.
Soha többé másért nem fogom vállalni megint egyetlen óriás társadalom dögunalmas életstílusát.~
* Ezeket a gondolatokat megtartja magának. Hiszen Leshában épp az a lenyűgöző és megnyerő, ami a nagyobb lélekszámú kolóniától a fajt illetően taszítja. Egy barát jó, akár hűséges és lehet rá számítani a harcban, akár szelíd és nyugalmat árasztó. Vagy ha okos és mindig átlátja a helyzetet, vagy buta és balul elsült ötleteivel szórakoztatja a társaságot.
Akár hogyan is, de egy embert mindig lehet értékelni olyannak, amilyen. Ám agyaras hősünknek nagyon az agyára mennek az olyan helyek, ahol nem lehetne egy kiadós bunyót tartani, mint amilyen sebeiből még mindig szivárog a vére nagyon minimálisan és ami a Sellőházba érkezésük után percekkel fog csak teljesen megszűnni.
Harcias kiállása a barátnője jogtalan kitagadása ellent követően megnyalja a szája szélét, hogy legalább a környékéről eltüntesse az éltető nedűt.*
-Igen, jót fog tenni a gyomrunknak a verekedés után a kaja. Kimerítő ez az elfoglaltság akár szurkolóként, akár versenyzőként. Nem szabad hagynunk, hogy kimenjen belőlünk az erő.
* Újból mosolyog, ahogy a pénzéhes zsoldos alakítása után is tette. Aminél egyébként nem vette észre semmit Zami szemében, csak a huncut csillogást. A tekintet lesütése kellően kellemes hölgyet sugárzott, aki zavarba jött egy illetlen térfától és ő most élvezi, hogy a nyers macsót alakíthatja két lánynak is.*
-A halfilék valóban jól hangoznak. Bár én nem szeretem a szálkákat. Inkább rántott bálnahúst ennék a legszívesebben. Hallottam már, hogy él ilyen szörnyeteg a tengerben, de még sosem tudtam kipróbálni, milyen az íze.
Vacsora után pedig majd választunk bort odaföntre.
* Bár azért egy pillanatig neheztelt a mélységire, amiért nem csatlakozott hozzá és különcködött a széken ülve, de nem elég tartós a memóriája, hogy annál az említett egy pillanatnál tovább emlékezzen rá. De hát a pasiknál elég gyakori, hogy evésen gondolkodva kimegy minden a fejükből.*
211. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2018-09-23 15:33:57
Üzenet elküldve: 2018-09-23 15:33:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//A jó, a rossz és az ork//
*Túllendülnek hát a feszültségen, amiről elfeledkezni viszont nem fog. Nem kimondottan érzelmi töltettel, csupán elraktározza szépen a többi információ között. Egy kicsit meglepi ismét, hogy Wagzal beleszövi terveibe, méghozzá egy olyan szituáció esetén, amit bizonyára sokkal kellemesebben tölthetnének kettesben Leshával. Meglehet, hogy csak szónoki fordulat, amivel egyelőre az óriást környékezi. Talán épp ezért vagy ennek ellenére, de máris kedve támad ott rontani a levegőt.*
- Ez jól hangzik.
*Feleli ravaszkás somolygással. Aztán megint megtörténik. Mintha Leshával régi barátok lennének, akiket együtt kell kezelnie. Pedig egy szóval sem említette, hogy őt érdekelnék az erdőlakók, ezért ebben az esetben nem volt szükséges udvariasságból sem beleértenie a látogatásba. Ebből kezdi sejteni, hogy nem kívánja feltétlenül félretolni őt az útból a zsoldos. De erről csak később kap - a saját szemében is - komolyabban vehető bizonyítékot. Egyelőre nem tudja, oda akar-e menni velük, többet szeretne tudni.
Annak ellenére, hogy Wagzal figyelmesen áthelyezi az asztalt, már nem kíván leülni a földre. Csupán úgy fordítja székét, hogy ne legyen annyira feszélyező, hogy egy kicsit magasabban ül, keresztbe tett lábakkal. Persze a jobb van felül, így nem kell sérülésére nehezednie. Valójában a feje nem olyan sokkal ér föléjük, főképp, hogy kényelmesen hátradől. A borozgatás még csak-csak elmegy egy szoba magányában párnák között heverészve, még eleganciát is lát benne, de étkezni valahogy nem esne jól neki a földön ebben a teremben. Ekkor ugyanis már tervezi, hogy felveti a dolgot. A történéseket azért mosollyal jutalmazza.
Lesha beszámolója megelőzi a vacsora felvetését, és ismét felhőt von társalgásukra, de mintha nem lenne olyan feszélyező, mint elsőre.*
- Kijárt…?
*Ízlelgeti csendesen, óvatosan a szót. Roppantul érdekli, miért űzték el a nőstényt sajátjai közül, de hogy ezt valamennyire leplezze, és emellett tompítsa a kérdés kényes jellegét, együttérzőn mosolyog és félrebillenti a fejét.*
- Talán elsütöttél egy tréfát a törzsfő anyósáról?
*Utal vissza arra, hogy kedélyességét nehezményezték az övéi. Zam tréfája nyilván nem lekicsinyelni próbálja a történtek súlyosságát, ezt hangszínével igyekszik érzékeltetni, mely gúnytól mentes, inkább megértő, vigasztaló melegséggel cseng. Érezni, hogy sok dolog marad kimondatlanul, Lesha testbeszéde sokat elárul.*
- És mondd csak, már teljesen jól érzed magad?
*Kérdi aztán a végén. Talán az a fáradtság, amire korábban utalt a nőstény, nem csak a hosszú úttól eredt.
Amint alkalom kínálkozik a témaváltásra az erdőlakók ügye után, ami hallomásból igen nagy utazást igényelne, így egyre kevésbé érdekli, előhozakodik hát az étkezéssel, ami osztatlan sikert arat. Wagzal derűje különösen kellemesen érinti, még fogai is elővillannak elégedett mosolyában, amit halk nevetés kísér, miközben egy kicsit lesüti szemeit. Nem akarja, hogy a hím szavai keltette mohó csillanást elcsípjék. Csak akkor pillant fel, mikor érzi, hogy már csupán a derű tükröződik rajta.
A kikért étlapot nézi, de közben az esze máshol jár. Lesha egyetértésére bólint. Mikor már társai is fészkelődni kezdenek, gyorsan választ valamit, amit egyelőre csak társaival közöl.*
- Hm, jól hangzik a pecsenyehús… nem, inkább a sült tengeri hal citromos mártással. Ha valahol, itt biztosan friss a fogás.
*Pillant fel somolyogva és becsukja az étlapot.*
- Ti mit kértek?
*Túllendülnek hát a feszültségen, amiről elfeledkezni viszont nem fog. Nem kimondottan érzelmi töltettel, csupán elraktározza szépen a többi információ között. Egy kicsit meglepi ismét, hogy Wagzal beleszövi terveibe, méghozzá egy olyan szituáció esetén, amit bizonyára sokkal kellemesebben tölthetnének kettesben Leshával. Meglehet, hogy csak szónoki fordulat, amivel egyelőre az óriást környékezi. Talán épp ezért vagy ennek ellenére, de máris kedve támad ott rontani a levegőt.*
- Ez jól hangzik.
*Feleli ravaszkás somolygással. Aztán megint megtörténik. Mintha Leshával régi barátok lennének, akiket együtt kell kezelnie. Pedig egy szóval sem említette, hogy őt érdekelnék az erdőlakók, ezért ebben az esetben nem volt szükséges udvariasságból sem beleértenie a látogatásba. Ebből kezdi sejteni, hogy nem kívánja feltétlenül félretolni őt az útból a zsoldos. De erről csak később kap - a saját szemében is - komolyabban vehető bizonyítékot. Egyelőre nem tudja, oda akar-e menni velük, többet szeretne tudni.
Annak ellenére, hogy Wagzal figyelmesen áthelyezi az asztalt, már nem kíván leülni a földre. Csupán úgy fordítja székét, hogy ne legyen annyira feszélyező, hogy egy kicsit magasabban ül, keresztbe tett lábakkal. Persze a jobb van felül, így nem kell sérülésére nehezednie. Valójában a feje nem olyan sokkal ér föléjük, főképp, hogy kényelmesen hátradől. A borozgatás még csak-csak elmegy egy szoba magányában párnák között heverészve, még eleganciát is lát benne, de étkezni valahogy nem esne jól neki a földön ebben a teremben. Ekkor ugyanis már tervezi, hogy felveti a dolgot. A történéseket azért mosollyal jutalmazza.
Lesha beszámolója megelőzi a vacsora felvetését, és ismét felhőt von társalgásukra, de mintha nem lenne olyan feszélyező, mint elsőre.*
- Kijárt…?
*Ízlelgeti csendesen, óvatosan a szót. Roppantul érdekli, miért űzték el a nőstényt sajátjai közül, de hogy ezt valamennyire leplezze, és emellett tompítsa a kérdés kényes jellegét, együttérzőn mosolyog és félrebillenti a fejét.*
- Talán elsütöttél egy tréfát a törzsfő anyósáról?
*Utal vissza arra, hogy kedélyességét nehezményezték az övéi. Zam tréfája nyilván nem lekicsinyelni próbálja a történtek súlyosságát, ezt hangszínével igyekszik érzékeltetni, mely gúnytól mentes, inkább megértő, vigasztaló melegséggel cseng. Érezni, hogy sok dolog marad kimondatlanul, Lesha testbeszéde sokat elárul.*
- És mondd csak, már teljesen jól érzed magad?
*Kérdi aztán a végén. Talán az a fáradtság, amire korábban utalt a nőstény, nem csak a hosszú úttól eredt.
Amint alkalom kínálkozik a témaváltásra az erdőlakók ügye után, ami hallomásból igen nagy utazást igényelne, így egyre kevésbé érdekli, előhozakodik hát az étkezéssel, ami osztatlan sikert arat. Wagzal derűje különösen kellemesen érinti, még fogai is elővillannak elégedett mosolyában, amit halk nevetés kísér, miközben egy kicsit lesüti szemeit. Nem akarja, hogy a hím szavai keltette mohó csillanást elcsípjék. Csak akkor pillant fel, mikor érzi, hogy már csupán a derű tükröződik rajta.
A kikért étlapot nézi, de közben az esze máshol jár. Lesha egyetértésére bólint. Mikor már társai is fészkelődni kezdenek, gyorsan választ valamit, amit egyelőre csak társaival közöl.*
- Hm, jól hangzik a pecsenyehús… nem, inkább a sült tengeri hal citromos mártással. Ha valahol, itt biztosan friss a fogás.
*Pillant fel somolyogva és becsukja az étlapot.*
- Ti mit kértek?
210. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2018-09-23 08:04:52
Üzenet elküldve: 2018-09-23 08:04:52
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A jó, a rossz és az ork//
*Amikor szavaira a két jómadár a civódást félbe hagyva elhallgat, és mindketten hangnemet váltanak, az óriás lányt valahol kicsit meglepi a kiváltott hatás, és csak elgondolkodva mosolyog a sötételf és az ork válaszain.*
~ A nap, a hold és a csillagok mindig és mindenhol ugyanott vannak, csak a nézőpont változik. ~
*Lesha az asztalnál a prémpalástján ücsörögve figyeli az asztalhoz letelepedőket, és folytatva a társalgást, válaszol a korábbiakra. Zammiriához szól, egyet zavartan hümmentve, ami jelzi, hogy megfontolt szavak fognak elhangozni az óriás lány szájából.*
- Igen. Amikor el kellett hagynom a hegyeket elégé megsérültem. Mondhatni megkaptam, szüleimtől és a törzsemtől, ami kijárt.
~ Kalisa, kis húgom… tőled még egy pillantással sem búcsúzhattam. ~
*Beszéd közben megsimítja az arcán is kirajzolódó tetoválást, mintha egy könnycseppet törölne le, de ragyogóbarna szemei nyugodtan csillognak. A bőrébe ivódott törzsi szimbólumokat bal karján is végigsimítja egyszer, amiket láthatóan néhol egy-egy vastagabb heg tör meg. A simító mozdulatsor végén a csípője oldalán lévő ostora végével babrál.*
- Amikor eszméletlen voltam a sebláztól a mesterem ápolt, valamilyen gyógynövényes kencével.
*További részletekbe nem bocsátkozik a történtekről, de magába sok minden megelevenedik a száműzetése körülményeiről. Pillantásában ismét a bűntudat szigora villan.
Eron a törzsi testőrség egyik tagja volt. A folyók havának egy metszően fagyos és ködös napján, abban a Gránit-bérci barlangban lett a két óriás először és utoljára egymáséi. Taron törzsfő ott vette fejét Eronnak, majd verte össze és tagadta ki lányát, ahogy később az anyja is a fő gyülekezőhelyen, ahova a barlangból hurcolták. Miután szembesítették a népet az óriás lány bűneivel, kimondták rá az ítéletet, hogy száműzik a törzsből. Leshát már kislány korában odaígérték a Gurgothaar Ökle törzsfő fiának, Onornak. Száműzött hősnőnk meggondolatlan önzésével, így taszította alighanem háborúba a törzseket.
Wagzalhoz fordul, aki szintén a földön ül egy párnán, és neki is válaszol, hangja még mindig megfontoltságról árulkodik, de kedvesen mosolyog ragyogóbarna szemei alatt.*
- Igen, kicsit ellentmondásos. Erdőlakók a városban, de már visszatértek az Erdőmélyére, azóta nem kerestem őket. Artheniorban, pedig forrongó állapotok uralkodnak.
*A hamuszínű leányzó vacsorára tett megjegyzésére egyetértően bólint.*
- Persze, miért ne? Együnk. Ki tudja milyen különleges ételek vannak itt.
*Int a kezével a pult felé, ahol előbb Zammiria intézkedett.*
- Étlapokat kérünk! Köszönjük!
*A három étlap, hamar elébük is kerül, amit Lesha kioszt, hogy mindenki megolvassa és válaszon magának, ami szemüknek, szájuknak ingere. Az óriás lány felpillant az olvasásból Wagzal nevetésére, és Zammiria további szavaira.*
- Jól van. Felmehetünk borozgatni, bár bevallom, nem vagyok oda túlságosan a szeszért, de vacsi után jól eshet egy pohár bor, vagy egy korsó mézsör.
*Mielőtt újra az étlapba temetkezne, küld egy mosolyt a hamuszínű leánynak és az ork harcosnak is.*
*Amikor szavaira a két jómadár a civódást félbe hagyva elhallgat, és mindketten hangnemet váltanak, az óriás lányt valahol kicsit meglepi a kiváltott hatás, és csak elgondolkodva mosolyog a sötételf és az ork válaszain.*
~ A nap, a hold és a csillagok mindig és mindenhol ugyanott vannak, csak a nézőpont változik. ~
*Lesha az asztalnál a prémpalástján ücsörögve figyeli az asztalhoz letelepedőket, és folytatva a társalgást, válaszol a korábbiakra. Zammiriához szól, egyet zavartan hümmentve, ami jelzi, hogy megfontolt szavak fognak elhangozni az óriás lány szájából.*
- Igen. Amikor el kellett hagynom a hegyeket elégé megsérültem. Mondhatni megkaptam, szüleimtől és a törzsemtől, ami kijárt.
~ Kalisa, kis húgom… tőled még egy pillantással sem búcsúzhattam. ~
*Beszéd közben megsimítja az arcán is kirajzolódó tetoválást, mintha egy könnycseppet törölne le, de ragyogóbarna szemei nyugodtan csillognak. A bőrébe ivódott törzsi szimbólumokat bal karján is végigsimítja egyszer, amiket láthatóan néhol egy-egy vastagabb heg tör meg. A simító mozdulatsor végén a csípője oldalán lévő ostora végével babrál.*
- Amikor eszméletlen voltam a sebláztól a mesterem ápolt, valamilyen gyógynövényes kencével.
*További részletekbe nem bocsátkozik a történtekről, de magába sok minden megelevenedik a száműzetése körülményeiről. Pillantásában ismét a bűntudat szigora villan.
Eron a törzsi testőrség egyik tagja volt. A folyók havának egy metszően fagyos és ködös napján, abban a Gránit-bérci barlangban lett a két óriás először és utoljára egymáséi. Taron törzsfő ott vette fejét Eronnak, majd verte össze és tagadta ki lányát, ahogy később az anyja is a fő gyülekezőhelyen, ahova a barlangból hurcolták. Miután szembesítették a népet az óriás lány bűneivel, kimondták rá az ítéletet, hogy száműzik a törzsből. Leshát már kislány korában odaígérték a Gurgothaar Ökle törzsfő fiának, Onornak. Száműzött hősnőnk meggondolatlan önzésével, így taszította alighanem háborúba a törzseket.
Wagzalhoz fordul, aki szintén a földön ül egy párnán, és neki is válaszol, hangja még mindig megfontoltságról árulkodik, de kedvesen mosolyog ragyogóbarna szemei alatt.*
- Igen, kicsit ellentmondásos. Erdőlakók a városban, de már visszatértek az Erdőmélyére, azóta nem kerestem őket. Artheniorban, pedig forrongó állapotok uralkodnak.
*A hamuszínű leányzó vacsorára tett megjegyzésére egyetértően bólint.*
- Persze, miért ne? Együnk. Ki tudja milyen különleges ételek vannak itt.
*Int a kezével a pult felé, ahol előbb Zammiria intézkedett.*
- Étlapokat kérünk! Köszönjük!
*A három étlap, hamar elébük is kerül, amit Lesha kioszt, hogy mindenki megolvassa és válaszon magának, ami szemüknek, szájuknak ingere. Az óriás lány felpillant az olvasásból Wagzal nevetésére, és Zammiria további szavaira.*
- Jól van. Felmehetünk borozgatni, bár bevallom, nem vagyok oda túlságosan a szeszért, de vacsi után jól eshet egy pohár bor, vagy egy korsó mézsör.
*Mielőtt újra az étlapba temetkezne, küld egy mosolyt a hamuszínű leánynak és az ork harcosnak is.*
209. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2018-09-21 17:11:26
Üzenet elküldve: 2018-09-21 17:11:26
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 114
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 114
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A jó, a rossz és az ork//
* A társaságuk legkisebb tagja egyre jobban gyanakszik arra, hogy a férfi hősünknek jelenleg igen fontos a származás a másik megítélése szempontjából. Noha nem áthidalhatatlan akadály, hiszen akkor nem kért volna bocsánatot a székért és nem hívja őt is együtt szórakozni, ám az eddig mindvégig meglévő véletlenek oka talán most megvan.
Azt is leolvashatja róla, ahogy figyelmesen tanulmányozza, hogy a legtöbb fajhoz képest ösztönszerűbben cselekszik. Amikor a világ nagyvárosairól mond ki rossz véleményt, azt teljes átéléssel teszi. Nem méricskél és arcán kirajzolódik az ölni akarás. Ám csak egy pillanat kell hozzá és Lesha meghatottsága teljesen eltereli a figyelmét és egész testében átadja magát a boldogságnak.
Ahhoz meg természetesen kétség sem férhet, hogy a szinte örök mosolygó óriás barátnőjük társasága jócskán felvidítja. És lassan mintha Zammiria is hozzá nőne a szívéhez.*
-Én még sosem néztem barlang szájából éjszakai égboltot. De igen fenséges lehet a hatalmas hegy és a világegyetem.
De ha eláll az eső vagy holnap este a tengerben tükröződő csillagokat bepótolhatjuk Leshánál.
* Ám az ork törzsek keresgélése váratlan eredménnyel jár. És fel is kapja a fejét a testőr.*
-Erdőlakók a városban? Gondolom bementek eladni vagy vásárolni. Remek kalandnak ígérkezik, ha akarod, elkísérlek titeket.
* Ám megérkeztek a Sellőházhoz és gyorsan besétáltak. A furcsa helyfoglalásra pedig először csak összevonja a szemét agyaras barátunk. De utána kezdi megérteni, hogy ez valóban nem is lehetne másként. A székek nem bírnák el a csöpp szépséget.
Ám a mélységi is alaposan meglepi. Kisebb vagyont fizet ki már rögtön indulásnál és bár ő sem számított olcsó helyre, de pont tőle nem várta, hogy ilyen bőkezűen gondjaiba veszi őket.
Meglátja a zavart Zami szemébe és félre tolja az asztalt. A székről leveszi a párnát és utána azt is félre tolja. Csupán a puha párnára ül le.*
-Ennyi aranyért azt csináljuk, amit te szeretnél.
* Jó ízűen elneveti magát és mintha elpárolgott volna mostanra minden ellenszenve a fehér hajú származását illetően. Az óriás törhetetlen jókedve és az elhangzott érvek úgy tűnik megtették a maguk hatását.*
* A társaságuk legkisebb tagja egyre jobban gyanakszik arra, hogy a férfi hősünknek jelenleg igen fontos a származás a másik megítélése szempontjából. Noha nem áthidalhatatlan akadály, hiszen akkor nem kért volna bocsánatot a székért és nem hívja őt is együtt szórakozni, ám az eddig mindvégig meglévő véletlenek oka talán most megvan.
Azt is leolvashatja róla, ahogy figyelmesen tanulmányozza, hogy a legtöbb fajhoz képest ösztönszerűbben cselekszik. Amikor a világ nagyvárosairól mond ki rossz véleményt, azt teljes átéléssel teszi. Nem méricskél és arcán kirajzolódik az ölni akarás. Ám csak egy pillanat kell hozzá és Lesha meghatottsága teljesen eltereli a figyelmét és egész testében átadja magát a boldogságnak.
Ahhoz meg természetesen kétség sem férhet, hogy a szinte örök mosolygó óriás barátnőjük társasága jócskán felvidítja. És lassan mintha Zammiria is hozzá nőne a szívéhez.*
-Én még sosem néztem barlang szájából éjszakai égboltot. De igen fenséges lehet a hatalmas hegy és a világegyetem.
De ha eláll az eső vagy holnap este a tengerben tükröződő csillagokat bepótolhatjuk Leshánál.
* Ám az ork törzsek keresgélése váratlan eredménnyel jár. És fel is kapja a fejét a testőr.*
-Erdőlakók a városban? Gondolom bementek eladni vagy vásárolni. Remek kalandnak ígérkezik, ha akarod, elkísérlek titeket.
* Ám megérkeztek a Sellőházhoz és gyorsan besétáltak. A furcsa helyfoglalásra pedig először csak összevonja a szemét agyaras barátunk. De utána kezdi megérteni, hogy ez valóban nem is lehetne másként. A székek nem bírnák el a csöpp szépséget.
Ám a mélységi is alaposan meglepi. Kisebb vagyont fizet ki már rögtön indulásnál és bár ő sem számított olcsó helyre, de pont tőle nem várta, hogy ilyen bőkezűen gondjaiba veszi őket.
Meglátja a zavart Zami szemébe és félre tolja az asztalt. A székről leveszi a párnát és utána azt is félre tolja. Csupán a puha párnára ül le.*
-Ennyi aranyért azt csináljuk, amit te szeretnél.
* Jó ízűen elneveti magát és mintha elpárolgott volna mostanra minden ellenszenve a fehér hajú származását illetően. Az óriás törhetetlen jókedve és az elhangzott érvek úgy tűnik megtették a maguk hatását.*
208. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2018-09-21 16:33:30
Üzenet elküldve: 2018-09-21 16:33:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 850
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 850
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Sellőlesen//
//Avagy buja vágyak otthona//
*Sok különbség van egy vásári zenész és egy bárd között, mintha az olcsó, rideg acélt hasonlítanánk egy mesterkardhoz. Ég és föld. Egy valódi bárd nem csengő aranyakért zenél, bár tagadhatatlan, hogy olykor annak ellenében játszik a hallgatóságnak. De egy valódi zenész nem csak egy hangszerhez ért, a zene számára nem eszköz, a saját hangja nem egyszerű megélhetés, hanem az éltető energia. Olyan hatásokra képes a zene és a dal által, melyekre egy egyszerű lantos képtelen volna. Mondhatni, minden bárd zenész, de nem minden zenész bárd.*
- Ha el kell mondanom, akkor bajban vagyunk. *Emelkedik meg a kérdésre a szemöldöke egy sokat sejtető mosoly kíséretében, ahogy a szirén visszaül a székébe, hogy újra élvezze pohara tartalmát.
Elengedi a füle mellett az altatási szokásokra vonatkozó részt és ujjai csak úgy találomra játszani kezdenek a húrokon, de a hangok, melyeket előcsal belőlük, mégis egyensúlyban vannak, nem esnek darabokra, de dalt sem alkotnak, puszta kedvtelés.
Az újabb próbára már fel kell nevessen. Tetszik neki ez a pofátlansággal határos kegyesség.*
- Hát mégis kofa... jaj, nem is, eszembe jutott, kalmár vagy inkább, mint szirén, de annak kiváló. *Sértés és hízelgés is egyben a mondat, mely az ajkára jön a nevetés után, de ki tudna haragudni egy ilyen kedvesen mosolygó, jóképű férfire.*
- De legyen, hisz tudod, kegyes úr vagyok. *Adja be a derekát tettetett lelkesedéssel.*
- Jöjjön egy újabb dal a kalmár-szirénnek, ki csókkal és legendákkal üzérkedik a szegény dalnokokkal. *Persze nagyképűség szerénynek beállítani magát, de ez az apró csúsztatás csak nem fogja megakasztani remekül induló reggelüket.*
- Gyönyörű szemű kedvesem, veled az éjszakában járok,
Kéz a kézben, nem kerül a félsz, nincsenek sarlatánok, határok.
Kezeid közt zenélnek tétova gesztusok.
Szürke egű hatjaimat, csillogtatod, vakítóvá változtatod.
Öleden a szenvedély fészkel, titkolsz engem, mint sötét pecsétet,
Ajkadról ritkán szól igen, pillantásom szíveddel éred.
Rabszolgád lennék, költőd vagy katonád,
Vagy lennék urad, parancsolód, lennék kegyetlen rabigád.
De te többé már nem kívánnád.
De te többé már nem kívánnád.
*A húrok most sokkal tovább zengenek, ahogy a falak közt a szerzemény utolsó sorai, mint valami szomorú dal, várják a véget, a be nem teljesülő ígéretet. Majd miután az utolsó hangokat is elszívták a vastag szőnyegek, függönyök, a wegtoreni a szirénre néz, mosolya alig látható, pillantása érdeklődő.
Vajon ez a dal mennyit ér a vörösnek?*
//Avagy buja vágyak otthona//
*Sok különbség van egy vásári zenész és egy bárd között, mintha az olcsó, rideg acélt hasonlítanánk egy mesterkardhoz. Ég és föld. Egy valódi bárd nem csengő aranyakért zenél, bár tagadhatatlan, hogy olykor annak ellenében játszik a hallgatóságnak. De egy valódi zenész nem csak egy hangszerhez ért, a zene számára nem eszköz, a saját hangja nem egyszerű megélhetés, hanem az éltető energia. Olyan hatásokra képes a zene és a dal által, melyekre egy egyszerű lantos képtelen volna. Mondhatni, minden bárd zenész, de nem minden zenész bárd.*
- Ha el kell mondanom, akkor bajban vagyunk. *Emelkedik meg a kérdésre a szemöldöke egy sokat sejtető mosoly kíséretében, ahogy a szirén visszaül a székébe, hogy újra élvezze pohara tartalmát.
Elengedi a füle mellett az altatási szokásokra vonatkozó részt és ujjai csak úgy találomra játszani kezdenek a húrokon, de a hangok, melyeket előcsal belőlük, mégis egyensúlyban vannak, nem esnek darabokra, de dalt sem alkotnak, puszta kedvtelés.
Az újabb próbára már fel kell nevessen. Tetszik neki ez a pofátlansággal határos kegyesség.*
- Hát mégis kofa... jaj, nem is, eszembe jutott, kalmár vagy inkább, mint szirén, de annak kiváló. *Sértés és hízelgés is egyben a mondat, mely az ajkára jön a nevetés után, de ki tudna haragudni egy ilyen kedvesen mosolygó, jóképű férfire.*
- De legyen, hisz tudod, kegyes úr vagyok. *Adja be a derekát tettetett lelkesedéssel.*
- Jöjjön egy újabb dal a kalmár-szirénnek, ki csókkal és legendákkal üzérkedik a szegény dalnokokkal. *Persze nagyképűség szerénynek beállítani magát, de ez az apró csúsztatás csak nem fogja megakasztani remekül induló reggelüket.*
- Gyönyörű szemű kedvesem, veled az éjszakában járok,
Kéz a kézben, nem kerül a félsz, nincsenek sarlatánok, határok.
Kezeid közt zenélnek tétova gesztusok.
Szürke egű hatjaimat, csillogtatod, vakítóvá változtatod.
Öleden a szenvedély fészkel, titkolsz engem, mint sötét pecsétet,
Ajkadról ritkán szól igen, pillantásom szíveddel éred.
Rabszolgád lennék, költőd vagy katonád,
Vagy lennék urad, parancsolód, lennék kegyetlen rabigád.
De te többé már nem kívánnád.
De te többé már nem kívánnád.
*A húrok most sokkal tovább zengenek, ahogy a falak közt a szerzemény utolsó sorai, mint valami szomorú dal, várják a véget, a be nem teljesülő ígéretet. Majd miután az utolsó hangokat is elszívták a vastag szőnyegek, függönyök, a wegtoreni a szirénre néz, mosolya alig látható, pillantása érdeklődő.
Vajon ez a dal mennyit ér a vörösnek?*
207. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2018-09-21 13:45:21
Üzenet elküldve: 2018-09-21 13:45:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//A jó, a rossz és az ork//
*Ha lépteiket az ő érdekében visszafogják kísérői, akkor azt értékeli. Előbb Lesha ábrándozik el a barlang emléke fölött, Zammiria elraktározza ezt is. Később talán még megpiszkálja a témát. A kényes pontok mellett fontosak a vágyak, mindkettő alkalmas lehet a motivációra.*
- Tiszta időben a tenger is nagyon szép a csillagos égbolt alatt.
*Feleli lágyan és felsandít a szöszmötölő esőre.*
- Na persze nem ilyenkor.
*Wazgal aztán felemás választ ad. Egyrészt egyetért vele, másrészt nem túlságosan burkoltan kifejezi általános ellenszenvét származását illetően, két ponton is. Egy kicsit elgondolkodik rajta a nőstény, vajon sejti-e róla az igazat. A méricskélő tekintet akár próbatétel lehet. Először nehéz megtalálnia az utat, hogyan surranjon ki alóla, és tompítsa a dolog élét. Látni átmeneti feszengését, ám az óriás nő szinte keblére öleli őket, s ez kizökkenti annyira, hogy könnyed mosolyt öltsön.*
- Igazad van, Lesha. Ráadásul mindhárman magunk mögött hagytuk az otthonunkat, megérdemeljük, hogy tiszta lappal kezdjünk, nem igaz?
*Tekintete mindkettejük arcát érinti, de nyilván az egyik jobban érdekli.
Wazgal úri hölgyekkel kapcsolatos meglátásán eltöpreng, vajon az ork törzsekben a magas rangúak között tényleg a harsogó kedélyt részesítik-e előnyben a méltósággal és a fanyar humorral szemben, vagy inkább saját véleményét fejezte ki. Megérti, ha a férfinak ez tetszik, hiszen kétségkívül felvillanyozhat másokat, ha valaki körül így vibrál a levegő. Ez az ő pillanatuk Leshával, inkább nem rontja el jelenlétével. Elszórakoztatja magát szép csendben a gondolattal, hogy olyanok lehetnek Wazgal számára, mint a vállain ülő tündér és démon. Szerencséjére nem ténylegesen, épp elég sérülést szerzett mára…
Az ork törzsek tanyájához nem tud hozzászólni, így ebben a témában is csendesen figyel. Újabb vágy, mit feljegyezhet magának.
Hármuk közül Wazgalnak jut csak eszébe megkenni az ajtónállót, magában elismeréssel bólint. Azonnal nagyon otthon érzi magát a kellemes környezetben, a csuklyát hátraemeli a fejéről, köpönyegét bontogatni kezdi, majd leveti, végül a karjára hajtja, miközben szemlélődik. Nem kíván azonnal leülni, Wazgalt hagyja előre menni Lesha után, akár közli is vele, hogy nyugodtan menjen, mert előbb a személyzet egy tagját szeretné elcsípni.
A pultos mellett dönt. Egy tál (úgy négypohárnyi) langyosított vizet kér tőle egy pár tiszta kendővel. Aztán látva Lesha látványos rendezkedését megtoldja egy szobabérléssel, meghagyva, hogy szükség esetén tegyék kényelmessé az egész társaság számára akár plusz székek vagy ülőpárnák segítségével. Fáradozásaikkal együtt 100 aranyat szán minderre, amit leszámol, majd átnyújt a pult fölött Mesélő (Nyíl) számára.
Ezután csatlakozik társaihoz, s egyelőre valószínűleg tényleg az asztal körül foglalnak helyet. Köpönyegét az egyik szék támlájára teszi, egy másikon pedig kényelembe helyezi magát.*
- Mit szólnátok egy jó vacsorához? Lesha, te biztosan nagyon éhes lehetsz a fárasztó út után. Wazgal?
*Fordul aztán az orkhoz.*
- Én mára úgyis kivettem egy szobát magamnak, vacsora után felküldetek bort és ott kényelmesebben tudnánk beszélgetni. Ha nektek is megfelel.
*Tekintete megint Leshánál köt ki, aki a földön ül. Ez zavarja a mélységit. Vagy mindenki, vagy senki, különben odavész a bensőségesség, amire nagyon szeretne építeni. Egy szoba nyugalma még jobb is lenne. Ajánlatában nincs semmi kétértelmű él, épp ezért nem is mosolyog igazán, csupán barátságos arcot ölt.*
*Ha lépteiket az ő érdekében visszafogják kísérői, akkor azt értékeli. Előbb Lesha ábrándozik el a barlang emléke fölött, Zammiria elraktározza ezt is. Később talán még megpiszkálja a témát. A kényes pontok mellett fontosak a vágyak, mindkettő alkalmas lehet a motivációra.*
- Tiszta időben a tenger is nagyon szép a csillagos égbolt alatt.
*Feleli lágyan és felsandít a szöszmötölő esőre.*
- Na persze nem ilyenkor.
*Wazgal aztán felemás választ ad. Egyrészt egyetért vele, másrészt nem túlságosan burkoltan kifejezi általános ellenszenvét származását illetően, két ponton is. Egy kicsit elgondolkodik rajta a nőstény, vajon sejti-e róla az igazat. A méricskélő tekintet akár próbatétel lehet. Először nehéz megtalálnia az utat, hogyan surranjon ki alóla, és tompítsa a dolog élét. Látni átmeneti feszengését, ám az óriás nő szinte keblére öleli őket, s ez kizökkenti annyira, hogy könnyed mosolyt öltsön.*
- Igazad van, Lesha. Ráadásul mindhárman magunk mögött hagytuk az otthonunkat, megérdemeljük, hogy tiszta lappal kezdjünk, nem igaz?
*Tekintete mindkettejük arcát érinti, de nyilván az egyik jobban érdekli.
Wazgal úri hölgyekkel kapcsolatos meglátásán eltöpreng, vajon az ork törzsekben a magas rangúak között tényleg a harsogó kedélyt részesítik-e előnyben a méltósággal és a fanyar humorral szemben, vagy inkább saját véleményét fejezte ki. Megérti, ha a férfinak ez tetszik, hiszen kétségkívül felvillanyozhat másokat, ha valaki körül így vibrál a levegő. Ez az ő pillanatuk Leshával, inkább nem rontja el jelenlétével. Elszórakoztatja magát szép csendben a gondolattal, hogy olyanok lehetnek Wazgal számára, mint a vállain ülő tündér és démon. Szerencséjére nem ténylegesen, épp elég sérülést szerzett mára…
Az ork törzsek tanyájához nem tud hozzászólni, így ebben a témában is csendesen figyel. Újabb vágy, mit feljegyezhet magának.
Hármuk közül Wazgalnak jut csak eszébe megkenni az ajtónállót, magában elismeréssel bólint. Azonnal nagyon otthon érzi magát a kellemes környezetben, a csuklyát hátraemeli a fejéről, köpönyegét bontogatni kezdi, majd leveti, végül a karjára hajtja, miközben szemlélődik. Nem kíván azonnal leülni, Wazgalt hagyja előre menni Lesha után, akár közli is vele, hogy nyugodtan menjen, mert előbb a személyzet egy tagját szeretné elcsípni.
A pultos mellett dönt. Egy tál (úgy négypohárnyi) langyosított vizet kér tőle egy pár tiszta kendővel. Aztán látva Lesha látványos rendezkedését megtoldja egy szobabérléssel, meghagyva, hogy szükség esetén tegyék kényelmessé az egész társaság számára akár plusz székek vagy ülőpárnák segítségével. Fáradozásaikkal együtt 100 aranyat szán minderre, amit leszámol, majd átnyújt a pult fölött Mesélő (Nyíl) számára.
Ezután csatlakozik társaihoz, s egyelőre valószínűleg tényleg az asztal körül foglalnak helyet. Köpönyegét az egyik szék támlájára teszi, egy másikon pedig kényelembe helyezi magát.*
- Mit szólnátok egy jó vacsorához? Lesha, te biztosan nagyon éhes lehetsz a fárasztó út után. Wazgal?
*Fordul aztán az orkhoz.*
- Én mára úgyis kivettem egy szobát magamnak, vacsora után felküldetek bort és ott kényelmesebben tudnánk beszélgetni. Ha nektek is megfelel.
*Tekintete megint Leshánál köt ki, aki a földön ül. Ez zavarja a mélységit. Vagy mindenki, vagy senki, különben odavész a bensőségesség, amire nagyon szeretne építeni. Egy szoba nyugalma még jobb is lenne. Ajánlatában nincs semmi kétértelmű él, épp ezért nem is mosolyog igazán, csupán barátságos arcot ölt.*
206. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2018-09-21 00:33:12
Üzenet elküldve: 2018-09-21 00:33:12
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A jó, a rossz és az ork//
*Az óriás lány ragyogóbarna szemein látszik az eltűnődés, ahogy kedvesen mosolyogva válaszol Zammiriának.*
- Biztosan kellemesek, és a wegtoreni estékkel már nekem se lenne problémám. A sivatagi éjszakák is olyan szépek lehetnek, mint a hegyvidékiek. Volt egy titkos helyem, otthon. Gránti-bérci barlang.
*Pillantásába valamiféle elrévedés vegyül a barlang nevének említésekor.*
- Oh, amikor annak a szájából néztem az éjszakai égboltot olyan volt, mintha kézzel is elérhetném a csillagokat.
~ Eron… ott vesztettelek el, és minden mást is mi enyém volt. ~
*Lesha gyorsan elhessegeti Eronnal kapcsolatos gondolatát, mielőtt a többi emlék is felidéződne benne, és eltörne nála a mécses. Hogy elterelje gondolatait még inkább útitársaira figyel, akiknek most az arcmimikája sem kerüli el a figyelmét.*
- Jaj, nehogy nekiálljatok marakodni, ilyen ostobaságon, hogy ki honnan jött. Minden városban több ezren élhetnek, ahogy minden város és falu, más és más. Ez az ott élőkre is éppen úgy igaz lehet. Mindhárman más helyről jöttünk, és teljesen mások vagyunk, mégis most itt vonulunk karon fogva.
*Hangja már megint valahogy olyan 'királynősen' szigorúan cseng, de most az önvádló ridegség helyett, mondandójába békítő felhang vegyül, elhallgatva egy lágy mosoly jelenik meg az arcán.
Wagzaltól egy újabb bókot kap a derűs kedvére, mire Lesha mosolya már a megszokott kedvesre vált, és némi píri színezi halvány rózsásra fehér arcbőrét, felelni nem is tud semmit, csak vörös hajfonatával játszik. Az ork dalia kérdésén eltöpreng, mintha tudna rá érdemben válaszolni, ez is csak azt jelzi, hogy zavarban a lány.*
- Nem tudom, hogy hol vadászhatnak. Mi nem találkoztunk senkivel az erdőben, de a városban összefutottunk erdőlakókkal, úgy volt, hogy elmegyek hozzájuk.
*Ekkor kérdez vissza nagyon figyelmesen Zammiria is, a száműzetését követő halálos állapotára. Lesha nem veszi tolakodásnak és a gyanakvás is messze nem jellemző rá. Megérkezvén a Sellőházhoz, és az ajtónálló leszólítása után ragyogóbarna pillantást vált a sötételf- és az ork társával.*
- Barmadhúrra mondom, bent folytatjuk. Idevezető utam, azért elég sokat kivett belőlem. Már leülnék. Sajognak a lábaim.
*Elcsendesedve sétálnak be a fogadóba, mivel nem egy késdobáló, ahova betérnek, minden bizonnyal, ezért is engedi előre az agyaras dalia a hölgyeket, karolós hármasban nem is férnének be az ajtón.
Lesha kissé lehajolva, a fejét oldalra döntve, lelkesen vonul előre, de azért enyhe fejcsóválással elmosolyodik, Wagzal az őr felé intézett szavaira és lefizetős gesztusán. Az óriás lány is tudja, hogy az őrök nem fogyaszthatnak alkoholt szolgálatban. Hallotta nem egyszer, ahogy Zaxdor megrendszabályozott egy-két zöldfülű őrt, akiket illuminált állapotban talált őrségben. Szóval, Lesha eltűnődik magában; lehetséges, hogy az ork harcos éppen gúnyolódott a szolgálatban lévő ajtónállóval, de ha úgyis volt, biztosan csak ártatlan tréfa volt.
A vendéglátóhelyen pazar látvány és nívós elegancia fogadja őket. Búja parfümériától és kábító illatoktól nyomott a levegő. Mívesen faragott, lakkozót asztalok, vörös bársonyos, karcsú lábú székek, amiket bármilyen kiváló asztalosmesterek is készítettek, de nem Lesha méreteihez. Na, trampli hősnőnk, ha valahol, hát itt tényleg, úgy érezheti magát, mint egy elefánt a porcelán boltban.
Az óriás lány hátra fordul, hogy bevárja a mögötte érkező társait. Ha a hamuszínű leány és az ork harcos is hallótávon belül van, így szól: *
- Nagyon puccos hely. Mit szóltok, ha abba a bensőséges sarokba ülünk le?
*Egy kedves mosolyt követően, Lesha már indul is, hogy leüljön. Nyilván a sajgó lábai miatt. Az asztal körül négy szék van, de az ő méreteihez és súlyához kettő is kevés lenne, hogy elbírja. A Pegazusban, mesterével mindig csak félre rúgták a székeket, de ezen a patinás helyen mellőzi ezt a mozdulatot. Csak félrehúzz a sarokból két széket, a falnak támassza szeretett lándzsáját, majd leveszi hátáról a felgöngyölt palástját és kibontja. A prém holmit, ahogy szokta, gondosan összehajtogatja, majd a földre terítve, lábait egy oldalra hajtva leül rá. Közben már biztos, Zammiria és Wagzal is az asztal körül ténykednek. Lesha kényelmesen elhelyezkedve, pillantásával kísér őket, és várja, hogy helyet foglaljanak.*
*Az óriás lány ragyogóbarna szemein látszik az eltűnődés, ahogy kedvesen mosolyogva válaszol Zammiriának.*
- Biztosan kellemesek, és a wegtoreni estékkel már nekem se lenne problémám. A sivatagi éjszakák is olyan szépek lehetnek, mint a hegyvidékiek. Volt egy titkos helyem, otthon. Gránti-bérci barlang.
*Pillantásába valamiféle elrévedés vegyül a barlang nevének említésekor.*
- Oh, amikor annak a szájából néztem az éjszakai égboltot olyan volt, mintha kézzel is elérhetném a csillagokat.
~ Eron… ott vesztettelek el, és minden mást is mi enyém volt. ~
*Lesha gyorsan elhessegeti Eronnal kapcsolatos gondolatát, mielőtt a többi emlék is felidéződne benne, és eltörne nála a mécses. Hogy elterelje gondolatait még inkább útitársaira figyel, akiknek most az arcmimikája sem kerüli el a figyelmét.*
- Jaj, nehogy nekiálljatok marakodni, ilyen ostobaságon, hogy ki honnan jött. Minden városban több ezren élhetnek, ahogy minden város és falu, más és más. Ez az ott élőkre is éppen úgy igaz lehet. Mindhárman más helyről jöttünk, és teljesen mások vagyunk, mégis most itt vonulunk karon fogva.
*Hangja már megint valahogy olyan 'királynősen' szigorúan cseng, de most az önvádló ridegség helyett, mondandójába békítő felhang vegyül, elhallgatva egy lágy mosoly jelenik meg az arcán.
Wagzaltól egy újabb bókot kap a derűs kedvére, mire Lesha mosolya már a megszokott kedvesre vált, és némi píri színezi halvány rózsásra fehér arcbőrét, felelni nem is tud semmit, csak vörös hajfonatával játszik. Az ork dalia kérdésén eltöpreng, mintha tudna rá érdemben válaszolni, ez is csak azt jelzi, hogy zavarban a lány.*
- Nem tudom, hogy hol vadászhatnak. Mi nem találkoztunk senkivel az erdőben, de a városban összefutottunk erdőlakókkal, úgy volt, hogy elmegyek hozzájuk.
*Ekkor kérdez vissza nagyon figyelmesen Zammiria is, a száműzetését követő halálos állapotára. Lesha nem veszi tolakodásnak és a gyanakvás is messze nem jellemző rá. Megérkezvén a Sellőházhoz, és az ajtónálló leszólítása után ragyogóbarna pillantást vált a sötételf- és az ork társával.*
- Barmadhúrra mondom, bent folytatjuk. Idevezető utam, azért elég sokat kivett belőlem. Már leülnék. Sajognak a lábaim.
*Elcsendesedve sétálnak be a fogadóba, mivel nem egy késdobáló, ahova betérnek, minden bizonnyal, ezért is engedi előre az agyaras dalia a hölgyeket, karolós hármasban nem is férnének be az ajtón.
Lesha kissé lehajolva, a fejét oldalra döntve, lelkesen vonul előre, de azért enyhe fejcsóválással elmosolyodik, Wagzal az őr felé intézett szavaira és lefizetős gesztusán. Az óriás lány is tudja, hogy az őrök nem fogyaszthatnak alkoholt szolgálatban. Hallotta nem egyszer, ahogy Zaxdor megrendszabályozott egy-két zöldfülű őrt, akiket illuminált állapotban talált őrségben. Szóval, Lesha eltűnődik magában; lehetséges, hogy az ork harcos éppen gúnyolódott a szolgálatban lévő ajtónállóval, de ha úgyis volt, biztosan csak ártatlan tréfa volt.
A vendéglátóhelyen pazar látvány és nívós elegancia fogadja őket. Búja parfümériától és kábító illatoktól nyomott a levegő. Mívesen faragott, lakkozót asztalok, vörös bársonyos, karcsú lábú székek, amiket bármilyen kiváló asztalosmesterek is készítettek, de nem Lesha méreteihez. Na, trampli hősnőnk, ha valahol, hát itt tényleg, úgy érezheti magát, mint egy elefánt a porcelán boltban.
Az óriás lány hátra fordul, hogy bevárja a mögötte érkező társait. Ha a hamuszínű leány és az ork harcos is hallótávon belül van, így szól: *
- Nagyon puccos hely. Mit szóltok, ha abba a bensőséges sarokba ülünk le?
*Egy kedves mosolyt követően, Lesha már indul is, hogy leüljön. Nyilván a sajgó lábai miatt. Az asztal körül négy szék van, de az ő méreteihez és súlyához kettő is kevés lenne, hogy elbírja. A Pegazusban, mesterével mindig csak félre rúgták a székeket, de ezen a patinás helyen mellőzi ezt a mozdulatot. Csak félrehúzz a sarokból két széket, a falnak támassza szeretett lándzsáját, majd leveszi hátáról a felgöngyölt palástját és kibontja. A prém holmit, ahogy szokta, gondosan összehajtogatja, majd a földre terítve, lábait egy oldalra hajtva leül rá. Közben már biztos, Zammiria és Wagzal is az asztal körül ténykednek. Lesha kényelmesen elhelyezkedve, pillantásával kísér őket, és várja, hogy helyet foglaljanak.*
205. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2018-09-21 00:00:04
Üzenet elküldve: 2018-09-21 00:00:04
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 210
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 210
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Sellőlesen//
//Avagy buja vágyak otthona//
*Latamienek a kegyes úr éppen csókért zenél, ami javában megadja a reggelnek a kellő pikantériát. *
~Százszor mondtam már, hogy zenészt vegyél fel Lerach. De hiába beszél az ember.~
*Csak Torkos fütyül néha dallamokat a Csalogányon, de még azt is áthatja a hullámverés zaja. Szélcsendben persze a csend szinte süketítő, olyankor jó hallgatni, de egy idő után, ami években számolódik, meglehetősen unalmas. Legalábbis Latamie így érzi. A pengetős viszont egészen más. Az ilyet ki kell élvezni. Élvezi is, de tehetné jobban. Így hát az ösztönzés sajátos formájában érzéki, de nem éppen olyan csókot ad, amire a zenész vár.
Az elégedetlenkedés, mint ha elfutna a füle mellett. Látszólag ügyet sem vet rá, csak visszaül korábbi helyére, majd kényelmesen elhelyezkedik. Borát is magához veszi, kortyol máris, a pohár karimája mögül les a zenész napszín szemeibe.*
- Milyennek kellet volna lennie? *Húzódik érdeklődve a szemöldöke. Nem kéri, hogy mutassa a másik, mégis milyennek kellene lennie, még nem. Most amúgy is jobban szórakozik a fennálló helyzeten, mint hogy ennyire egyszerűen lezárja.*
- Engem nem így altattak, de hiszek neked.
*Ismeri el, hogy Cha'yssnek lehet igaza, sőt tudja jól, mégis borral a kezében könyököl a szék karfájára kényelmesen. Mielőtt folytatja, kicsit megmozgatja csuklóját, nézi a bor útját, míg megtesz két hullámzó kört a pohárban.*
- Tegyünk még egy próbát *Kortyol a borba, és bizony így a harmadik vagy talán negyedik (de ki számolja) pohárkára a flegmaság mellé a testes ital is vérébe szivárog. Nagylelkű lesz tőle.*
- Dalolj még egyet és *csücsörítve ízlelgeti a következő korty italt, míg gondolkodik, majd le is nyeli. * a csókot, megtoldom egy legendával, vagy egy rímmel. Nos?
*Kíváncsi, vajon ugyan abba a pocsolyába belelép-e újra, vagy körültekintőbben választ dalt a bárd. Bár nyilván ha táncos lábakról kezd énekelni, nem vetemedik lábcsókolásra Latamie, mégis köze lehetett az elkalandozáshoz akár ennek is.*
//Avagy buja vágyak otthona//
*Latamienek a kegyes úr éppen csókért zenél, ami javában megadja a reggelnek a kellő pikantériát. *
~Százszor mondtam már, hogy zenészt vegyél fel Lerach. De hiába beszél az ember.~
*Csak Torkos fütyül néha dallamokat a Csalogányon, de még azt is áthatja a hullámverés zaja. Szélcsendben persze a csend szinte süketítő, olyankor jó hallgatni, de egy idő után, ami években számolódik, meglehetősen unalmas. Legalábbis Latamie így érzi. A pengetős viszont egészen más. Az ilyet ki kell élvezni. Élvezi is, de tehetné jobban. Így hát az ösztönzés sajátos formájában érzéki, de nem éppen olyan csókot ad, amire a zenész vár.
Az elégedetlenkedés, mint ha elfutna a füle mellett. Látszólag ügyet sem vet rá, csak visszaül korábbi helyére, majd kényelmesen elhelyezkedik. Borát is magához veszi, kortyol máris, a pohár karimája mögül les a zenész napszín szemeibe.*
- Milyennek kellet volna lennie? *Húzódik érdeklődve a szemöldöke. Nem kéri, hogy mutassa a másik, mégis milyennek kellene lennie, még nem. Most amúgy is jobban szórakozik a fennálló helyzeten, mint hogy ennyire egyszerűen lezárja.*
- Engem nem így altattak, de hiszek neked.
*Ismeri el, hogy Cha'yssnek lehet igaza, sőt tudja jól, mégis borral a kezében könyököl a szék karfájára kényelmesen. Mielőtt folytatja, kicsit megmozgatja csuklóját, nézi a bor útját, míg megtesz két hullámzó kört a pohárban.*
- Tegyünk még egy próbát *Kortyol a borba, és bizony így a harmadik vagy talán negyedik (de ki számolja) pohárkára a flegmaság mellé a testes ital is vérébe szivárog. Nagylelkű lesz tőle.*
- Dalolj még egyet és *csücsörítve ízlelgeti a következő korty italt, míg gondolkodik, majd le is nyeli. * a csókot, megtoldom egy legendával, vagy egy rímmel. Nos?
*Kíváncsi, vajon ugyan abba a pocsolyába belelép-e újra, vagy körültekintőbben választ dalt a bárd. Bár nyilván ha táncos lábakról kezd énekelni, nem vetemedik lábcsókolásra Latamie, mégis köze lehetett az elkalandozáshoz akár ennek is.*
204. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2018-09-20 10:47:17
Üzenet elküldve: 2018-09-20 10:47:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 850
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 850
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Sellőlesen//
//Avagy buja vágyak otthona//
*Az a szó valamiért nagyon megragadt bennük, mintha csak valami ösztönlények volnának, kik az intelligencia elé helyezik a testi szerelemet. Pedig, a vak is láthatja, egyikük sem az az agyatlan barbár, aki csak a zabálás-kefélés-ürítés szentháromságában tudna létezni. Bár a vörös szirén nem mindennapi jelenség, mégis elég eszesnek tűnik. Az már kiderült, hogy a Csalogány nevű hajón "szolgál", bár az még nem, hogy milyen minőségben. Matróznak túl finom, kapitánynak túl kedves, talán kormányos. Esetleg a kapitány ágyasa? A bárd úgy érzi, hogy nem erről van szó.
Egy szigetről már többször szó esett a beszélgetésük során a vörös mintha otthonként beszélne róla vagy valamiféle menedékként két vízreszállás között, de a zenész nem azért nem kérdez rá ezekre, mert elkerülnék a figyelmét, egyszerűen csak vár.*
- A remény hal meg utoljára. *Válaszol sejtelmesen a dalt firtató mondatra, s bár biztosan ismer egy vizes tréfát erre a mondatra, mégsem gondolja úgy, hogy el kellene rontania azzal a társalgást.
A "kegyes úr" megismétlésére csak halovány mosollyal reagál, hisz mi más lehetne ő, mint kegyes és úr egyszerre. Azt gondolja, megengedhet magának egy cseppnyi szerénytelenséget ezzel kapcsolatban. Hisz mindkettő igaz rá, legalábbis a saját bevallása szerint.
A dal pedig szól, alatta méla aláfestés, másodszereplő csak a húros hangszer pengő hangja. Kiderül, hogy olyan sokat nem is ér az a dal, hisz olykor mindent jelent, olykor pedig éppen csak semmit. De ezt a szirén is biztosan tudja.
Ölében a hangszerrel némi érdeklődéssel várja meg, míg a vörös feláll a székéből és hozzá lép, kár volna tagadnia, hogy a lehelettől a füle mellett nem rázza ki kissé a hideg. Ennyire még nem álcázza jól az érzelmeit. Még.
A csók bár csók, mégis elégedetlenséggel tölti el Chy'ysst, amikor a lány eltávolodik, enyhén feljebb vont ketté szelt szemöldökkel találkozhat pillantása a sárga szemek felett.*
- Úgy tűnik, nem csak a kedvességről, de a csókról is eltérőek a fogalmaink. *Sóhajt halkan a bárd.*
- Így a gyermekét hinti csókkal az anya, ha lefekteti este. Hát ennyit ért csak a dal? *Kérdi tettetett szomorúsággal, de sárga ragadozótekintetét le sem veszi a vörös zöldjeiről.*
//Avagy buja vágyak otthona//
*Az a szó valamiért nagyon megragadt bennük, mintha csak valami ösztönlények volnának, kik az intelligencia elé helyezik a testi szerelemet. Pedig, a vak is láthatja, egyikük sem az az agyatlan barbár, aki csak a zabálás-kefélés-ürítés szentháromságában tudna létezni. Bár a vörös szirén nem mindennapi jelenség, mégis elég eszesnek tűnik. Az már kiderült, hogy a Csalogány nevű hajón "szolgál", bár az még nem, hogy milyen minőségben. Matróznak túl finom, kapitánynak túl kedves, talán kormányos. Esetleg a kapitány ágyasa? A bárd úgy érzi, hogy nem erről van szó.
Egy szigetről már többször szó esett a beszélgetésük során a vörös mintha otthonként beszélne róla vagy valamiféle menedékként két vízreszállás között, de a zenész nem azért nem kérdez rá ezekre, mert elkerülnék a figyelmét, egyszerűen csak vár.*
- A remény hal meg utoljára. *Válaszol sejtelmesen a dalt firtató mondatra, s bár biztosan ismer egy vizes tréfát erre a mondatra, mégsem gondolja úgy, hogy el kellene rontania azzal a társalgást.
A "kegyes úr" megismétlésére csak halovány mosollyal reagál, hisz mi más lehetne ő, mint kegyes és úr egyszerre. Azt gondolja, megengedhet magának egy cseppnyi szerénytelenséget ezzel kapcsolatban. Hisz mindkettő igaz rá, legalábbis a saját bevallása szerint.
A dal pedig szól, alatta méla aláfestés, másodszereplő csak a húros hangszer pengő hangja. Kiderül, hogy olyan sokat nem is ér az a dal, hisz olykor mindent jelent, olykor pedig éppen csak semmit. De ezt a szirén is biztosan tudja.
Ölében a hangszerrel némi érdeklődéssel várja meg, míg a vörös feláll a székéből és hozzá lép, kár volna tagadnia, hogy a lehelettől a füle mellett nem rázza ki kissé a hideg. Ennyire még nem álcázza jól az érzelmeit. Még.
A csók bár csók, mégis elégedetlenséggel tölti el Chy'ysst, amikor a lány eltávolodik, enyhén feljebb vont ketté szelt szemöldökkel találkozhat pillantása a sárga szemek felett.*
- Úgy tűnik, nem csak a kedvességről, de a csókról is eltérőek a fogalmaink. *Sóhajt halkan a bárd.*
- Így a gyermekét hinti csókkal az anya, ha lefekteti este. Hát ennyit ért csak a dal? *Kérdi tettetett szomorúsággal, de sárga ragadozótekintetét le sem veszi a vörös zöldjeiről.*
203. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2018-09-18 23:21:00
Üzenet elküldve: 2018-09-18 23:21:00
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 210
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 210
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Sellőlesen//
//Avagy buja vágyak otthona//
*Sűrűn hallott ilyen, és efféle legendákat a szigeten.*
- Párosodni. *Ismétli ő is, mint a visszhang, de a ravaszdi fény nem huny ki, amikor folytatja.*
- A szigeten sok monda keringett. *Szája sarkában is táncol egy kis huncutság, pláne a témával kapcsolatban.* Az egyik legenda, éppen erről szól. Izgalmas.
*Bár megjegyzést tesz az izgalmas mivoltjára, bele nem kezd, hogy ezt a mesét meg is ossza a bárddal. Mesebeszéd, legyintene de inkább nem mond semmit. Az efféle mesterkéltség sem az ő asztala. Ha mézesmadzagot húzgál, azt komolyan teszi, nem a sellők módszereivel. Nem csicsereg és nevetgél, kuncog és duruzsol közben. Egyelőre legalábbis ettől vajmi távol áll.*
- Hm.* Veszi tudomásul, hogy annak ellenére, hogy ő elégedetlennek látta a bárdot, mégsem egészen az.* Mégis van remény, hogy halljak egy kis zenét.
*Nem sértődik olyan könnyen, mint ahogy a városi fehérnépről hírlik, megedzette a hajós lét. Ki tudja, élne-e még, ha minden apró csípést a szívére vett volna, vagy élne-e a legénység nagyja, ugyan ebben a helyzetben. Nem tudható, de Lerach kapitány egyik jelmondata szerint:
„Olyan dolgos a bárka, amilyen szoros a kapitány hálója.”
Így aztán hisztinek helye nincs, semmilyen körülmények közt, még Latamie-nek sem, így a kofázáson is hamar túllendül. Emellett még igaz is lehetne, hisz feléjük pontos elszámolási rendszer van, amibe nem csúszhat hiba sosem. *
- Kegyes úr. *Ismétli, mint korábban a bárd jegyezte meg a szirének párosodását. Csak úgy önmagának, de mégis mint ha szórakozna a kijelentésen.* Valóban nem lehetek biztos benne.
*Szívesen fizet a dorbézolásért. Ha annak csók az ára, nem táncol vissza, csak izgalmasabb, mint ha aranyat kupacolna az asztallapra.
Mire a hangszerkeresésből visszaér a bárd, Latamie a újabb kör borért int, és avatja is a pohara tartalmát. Általában nem iszik meg három pohár bort éhgyomorra, nem, mint ha nem fordult volna már elő máskor is, több is, más is, de az energiát, ami a Csalogányon szükséges, mégiscsak a kiadós étel adja meg leginkább. Így ha van még ideje, harap is egy párat a cipóból, szalonnából. Igaz, már teljesen kihűlt az egész.
A dal pedig szól, Latamie pedig kényelmesen helyezkedik vissza a székébe, kezében a poharával. Kortyol is közben, szemét le nem veszi a bárdról. Mi tagadás, élvezi, hogy neki dalolnak. A kérdés pedig a féloldalas mosollyal, a legmagabiztosabb „Nos?”, amit eddig bármely szirén hallhatott életében. Míg pengve szól az utolsó hang, Latamie komótosan tápászkodik fel kényelméből, s hajol egyre közelebb a bárdhoz. Ám nem ajkára hajolna, hanem füléhez, a dal nyomán. A hosszú sötét hajat ujjával igazítaná el az útból.*
- Látod, sokat ér a dal, mert szépen szól, és csókot rabol.
*Suttogja válaszát, egészen közel hajolva a bárd füléhez. Szavai nyomán érezheti a langy áramlatot a bőrén, és ha csók, hát legyen. Nem mar, csak hint, a férfi füle alá egy leheletnyit. Ravaszdi zöld szemekkel húzódik el.*
- Nos? *Kérdez vissza, de már folytatja is.* Jöhet, a következő.
*Rendeli, mielőtt kényelembe helyezkedne megint a támlának dőlve.*
//Avagy buja vágyak otthona//
*Sűrűn hallott ilyen, és efféle legendákat a szigeten.*
- Párosodni. *Ismétli ő is, mint a visszhang, de a ravaszdi fény nem huny ki, amikor folytatja.*
- A szigeten sok monda keringett. *Szája sarkában is táncol egy kis huncutság, pláne a témával kapcsolatban.* Az egyik legenda, éppen erről szól. Izgalmas.
*Bár megjegyzést tesz az izgalmas mivoltjára, bele nem kezd, hogy ezt a mesét meg is ossza a bárddal. Mesebeszéd, legyintene de inkább nem mond semmit. Az efféle mesterkéltség sem az ő asztala. Ha mézesmadzagot húzgál, azt komolyan teszi, nem a sellők módszereivel. Nem csicsereg és nevetgél, kuncog és duruzsol közben. Egyelőre legalábbis ettől vajmi távol áll.*
- Hm.* Veszi tudomásul, hogy annak ellenére, hogy ő elégedetlennek látta a bárdot, mégsem egészen az.* Mégis van remény, hogy halljak egy kis zenét.
*Nem sértődik olyan könnyen, mint ahogy a városi fehérnépről hírlik, megedzette a hajós lét. Ki tudja, élne-e még, ha minden apró csípést a szívére vett volna, vagy élne-e a legénység nagyja, ugyan ebben a helyzetben. Nem tudható, de Lerach kapitány egyik jelmondata szerint:
„Olyan dolgos a bárka, amilyen szoros a kapitány hálója.”
Így aztán hisztinek helye nincs, semmilyen körülmények közt, még Latamie-nek sem, így a kofázáson is hamar túllendül. Emellett még igaz is lehetne, hisz feléjük pontos elszámolási rendszer van, amibe nem csúszhat hiba sosem. *
- Kegyes úr. *Ismétli, mint korábban a bárd jegyezte meg a szirének párosodását. Csak úgy önmagának, de mégis mint ha szórakozna a kijelentésen.* Valóban nem lehetek biztos benne.
*Szívesen fizet a dorbézolásért. Ha annak csók az ára, nem táncol vissza, csak izgalmasabb, mint ha aranyat kupacolna az asztallapra.
Mire a hangszerkeresésből visszaér a bárd, Latamie a újabb kör borért int, és avatja is a pohara tartalmát. Általában nem iszik meg három pohár bort éhgyomorra, nem, mint ha nem fordult volna már elő máskor is, több is, más is, de az energiát, ami a Csalogányon szükséges, mégiscsak a kiadós étel adja meg leginkább. Így ha van még ideje, harap is egy párat a cipóból, szalonnából. Igaz, már teljesen kihűlt az egész.
A dal pedig szól, Latamie pedig kényelmesen helyezkedik vissza a székébe, kezében a poharával. Kortyol is közben, szemét le nem veszi a bárdról. Mi tagadás, élvezi, hogy neki dalolnak. A kérdés pedig a féloldalas mosollyal, a legmagabiztosabb „Nos?”, amit eddig bármely szirén hallhatott életében. Míg pengve szól az utolsó hang, Latamie komótosan tápászkodik fel kényelméből, s hajol egyre közelebb a bárdhoz. Ám nem ajkára hajolna, hanem füléhez, a dal nyomán. A hosszú sötét hajat ujjával igazítaná el az útból.*
- Látod, sokat ér a dal, mert szépen szól, és csókot rabol.
*Suttogja válaszát, egészen közel hajolva a bárd füléhez. Szavai nyomán érezheti a langy áramlatot a bőrén, és ha csók, hát legyen. Nem mar, csak hint, a férfi füle alá egy leheletnyit. Ravaszdi zöld szemekkel húzódik el.*
- Nos? *Kérdez vissza, de már folytatja is.* Jöhet, a következő.
*Rendeli, mielőtt kényelembe helyezkedne megint a támlának dőlve.*
202. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2018-09-16 17:12:58
Üzenet elküldve: 2018-09-16 17:12:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 850
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 850
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Sellőlesen//
//Avagy buja vágyak otthona//
*Az előző este után a reggel sem folytatódik kevésbé jól, ami önmagában is elégtétellel tölti el a sárgaszemű férfit. A vörös szirén pedig kellően jó társaság ahhoz, hogy ez az elégedettség fokozódjon. Lupia mellett dönteni az előző este nem volt tévedés, bár most már tudja, hogy a vörös is megéri a rááldozott időt.
A legendát tovább gazdagítja a lány, amit Cha'yss érdeklődő arccal hallgat. Mindig is szerette ezeket a meséket. Bár tudja, hogy a legtöbbnek annyi igazságalapja sincs, hogy el lehessen hinni. Az ilyen történetek szájról-szájra terjednek, mindenki hozzáteszi a magáét és a végére egészen hihetetlen dolgok kerekednek ki belőlük. Ám a mag, a tő, melyről a történet fakadt, egészen gazdag lehet igazságokban.*
- Hm... párosodni. *Csap le a szóra mélán, mintha csak az az egyetlen szó érdekelné a mondatból. Bár ki akarna egy félig hal, félig ember lénnyel párosodni? De az ilyen történetekbe belefér némi csúsztatás.
Tisztában van vele, hogy a szirén, aki vele szemben ül, direkt kerekítette ide ki a beszélgetést, s ennek bizonyítéka a kacér villanás is a tengerzöld szemekben.
A kövek eltűnnek a színről és a kérdés akár meglepetésként is érhetné, de mégsem. A lány egészen széles palettát kínál fizetségként egy kis éneklésért, ami felkelti a bárd érdeklődését vagy ha úgy tetszik, éberségét.*
- Azt sem mondanám, hogy elégedetlen vagyok. *Ad kitérő választ, látszólag csípőből, s hogy tovább fokozza a hangulatot, a poharáért nyúl és komótosan megízleli a vörös italt.*
- Mondják, hogy a túl sok lehetőség elbizonytalaníthat, bár meg kell valljam, engem csak egy dolog fogott meg igazán. *Mondja nyugodt hangon. Elégedetten konstatálja, hogy a vörös szirén már csak őrá figyel.*
- Biztosíték, előleg, kárpótlás? *Ismétli meg a számára legfontosabbakat az elhangzottakból. Elégedetlenül elhúzza száját a borosta alatt, sárga szemei unottan villannak.*
- Szirén vagy vagy kofa? *Kérdi leplezetlen derűvel, de még mielőtt a lány megsértődhetne és elálljon az üzlettől, azonnal folytatja.*
- De te sem lehetsz biztos abban, hogy a dalom megéri az árát, így lásd, mily kegyes úr vagyok, előbb dalolok neked, s te eldöntheted, mennyit ér a dal. *Mosolyog vészjóslóan, majd felkelve székéből a pult felé indul, hogy egy megfelelő hangszert kérjen magának. A Sellőben volt élőzene, biztosan lesz egy számára megfelelő pengetős. S ha sikerült szereznie, rövid időn belül visszatér a szirén asztalához, hogy kényelmesen leüljön egy székbe és pár próbapengetés után játszani kezdjen.
Előbb csak a húrok játszanak mélabús nótát, s bár a bárd most plagizálni fog, mégis úgy érzi, hogy annak a másik világ költőjének sorai éppen ebbe a szituációba illenek.*
- Látod, újra visszajöttem, s van már néhány év mögöttem.
Voltam harcos, voltam állat, voltam férfi, szerettem párat.
Látod, nem ér semmit a dal, vagy túl szépen szól, vagy a fülekbe mar.
Látod nem ér semmit a dal, vagy túl szépen szól, vagy a fülekbe mar és nem érti senki, hogy mit akar.
Látod nem ér semmit a dal.
*Mindig is szerette ennek a költőnek a verseit és most kivételesen hálás neki, hogy ezeket a sorokat egykor papírra vetette. Ritkán játszik másoktól, de ez éppúgy tisztelgés egy művész és a művészet előtt, mintha saját szerzeményt költött volna.
A dal után még pár pillanatig csak a hangszer hangja hallatszik, majd a bárd féloldalas mosollyal hagyja abba a zenélést, hogy felnézzen a vörös szirénre.*
- Nos?
//Avagy buja vágyak otthona//
*Az előző este után a reggel sem folytatódik kevésbé jól, ami önmagában is elégtétellel tölti el a sárgaszemű férfit. A vörös szirén pedig kellően jó társaság ahhoz, hogy ez az elégedettség fokozódjon. Lupia mellett dönteni az előző este nem volt tévedés, bár most már tudja, hogy a vörös is megéri a rááldozott időt.
A legendát tovább gazdagítja a lány, amit Cha'yss érdeklődő arccal hallgat. Mindig is szerette ezeket a meséket. Bár tudja, hogy a legtöbbnek annyi igazságalapja sincs, hogy el lehessen hinni. Az ilyen történetek szájról-szájra terjednek, mindenki hozzáteszi a magáét és a végére egészen hihetetlen dolgok kerekednek ki belőlük. Ám a mag, a tő, melyről a történet fakadt, egészen gazdag lehet igazságokban.*
- Hm... párosodni. *Csap le a szóra mélán, mintha csak az az egyetlen szó érdekelné a mondatból. Bár ki akarna egy félig hal, félig ember lénnyel párosodni? De az ilyen történetekbe belefér némi csúsztatás.
Tisztában van vele, hogy a szirén, aki vele szemben ül, direkt kerekítette ide ki a beszélgetést, s ennek bizonyítéka a kacér villanás is a tengerzöld szemekben.
A kövek eltűnnek a színről és a kérdés akár meglepetésként is érhetné, de mégsem. A lány egészen széles palettát kínál fizetségként egy kis éneklésért, ami felkelti a bárd érdeklődését vagy ha úgy tetszik, éberségét.*
- Azt sem mondanám, hogy elégedetlen vagyok. *Ad kitérő választ, látszólag csípőből, s hogy tovább fokozza a hangulatot, a poharáért nyúl és komótosan megízleli a vörös italt.*
- Mondják, hogy a túl sok lehetőség elbizonytalaníthat, bár meg kell valljam, engem csak egy dolog fogott meg igazán. *Mondja nyugodt hangon. Elégedetten konstatálja, hogy a vörös szirén már csak őrá figyel.*
- Biztosíték, előleg, kárpótlás? *Ismétli meg a számára legfontosabbakat az elhangzottakból. Elégedetlenül elhúzza száját a borosta alatt, sárga szemei unottan villannak.*
- Szirén vagy vagy kofa? *Kérdi leplezetlen derűvel, de még mielőtt a lány megsértődhetne és elálljon az üzlettől, azonnal folytatja.*
- De te sem lehetsz biztos abban, hogy a dalom megéri az árát, így lásd, mily kegyes úr vagyok, előbb dalolok neked, s te eldöntheted, mennyit ér a dal. *Mosolyog vészjóslóan, majd felkelve székéből a pult felé indul, hogy egy megfelelő hangszert kérjen magának. A Sellőben volt élőzene, biztosan lesz egy számára megfelelő pengetős. S ha sikerült szereznie, rövid időn belül visszatér a szirén asztalához, hogy kényelmesen leüljön egy székbe és pár próbapengetés után játszani kezdjen.
Előbb csak a húrok játszanak mélabús nótát, s bár a bárd most plagizálni fog, mégis úgy érzi, hogy annak a másik világ költőjének sorai éppen ebbe a szituációba illenek.*
- Látod, újra visszajöttem, s van már néhány év mögöttem.
Voltam harcos, voltam állat, voltam férfi, szerettem párat.
Látod, nem ér semmit a dal, vagy túl szépen szól, vagy a fülekbe mar.
Látod nem ér semmit a dal, vagy túl szépen szól, vagy a fülekbe mar és nem érti senki, hogy mit akar.
Látod nem ér semmit a dal.
*Mindig is szerette ennek a költőnek a verseit és most kivételesen hálás neki, hogy ezeket a sorokat egykor papírra vetette. Ritkán játszik másoktól, de ez éppúgy tisztelgés egy művész és a művészet előtt, mintha saját szerzeményt költött volna.
A dal után még pár pillanatig csak a hangszer hangja hallatszik, majd a bárd féloldalas mosollyal hagyja abba a zenélést, hogy felnézzen a vörös szirénre.*
- Nos?
201. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2018-09-15 12:59:39
Üzenet elküldve: 2018-09-15 12:59:39
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 210
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 210
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Sellőlesen//
//Avagy buja vágyak otthona//
*Íme, egy idegen, akivel pár mondat után, még közös nevezőre is tud kerülni. Mosolyogtató.
~Legközelebb is jövök.~
Kimondottak jól érzi magát, és ez az állapot, csak fokozódik, ahogy izgalmasabb terepre sodródik a társalgás.*
- Alkalmanként megesik. *Jegyzi meg, mikor Cha'yss a szirénes hasonlatát méltatja, közben válla mozdul följebb. Azon ugyan meglepődik, hogy a férfi nem hallott a Csalogányról, bár ez egy szempontból szerencsés is. Akik halottak róla, többnyire nem élnek, akik meg igen, azok közt többnyire félelmet, vagy gyűlöletet vált ki. Kivéve, akik szintén nyerészkednek belőlük. Összességében arra jut, hogy tiszta lappal, talán jobb lehet a megítélése. Nem, mint ha érdekelné mások véleménye a megélhetés kapcsán. Bár valamiért mégis inkább a szirén legenda végét fogja meg a mondandónak, nem pedig a Csalogány mibenlétét.*
- A szigeten több legenda is él a szirénekről.
*Jobbjába a dohányrúd mellé fogja a borospoharat, majd iszik egy kortyot, de nem kerüli el figyelmét a férfi merengése.*
- Valakit persze vízbe ölnek, vagy az őrületbe kergetnek, de olyan is van valakivel párosodnak. *Ér a gondolat végére. Hangja egykedvű is lehetne, csak a tengerzöld szemekben gyúl kacérság. aztán persze leplezetlen kíváncsisággal várja, hogy a bárd válasszon egyet a felajánlott repertoárból. Tenyerében meg-megmoccan egyik másik kavics, ahogy billegeti kezét. Szikráznak, még a sejtelmes füst lengte aurában is. Nem tudván a férfi származásáról, úgy hiszi, hogy a különleges bagó bizony felkelti az érdeklődését annyira, hogy ráalkudjon. A csók, mint fizetség pedig, megfűszerezi ezt a kavalkádot. Latamie számára is külön élvezet kivárni a gondolatmenetet emiatt, hogy vajon, mi piszkálja fel jobban a másikat. Látszólag a csók lehetősége villantja leginkább a napszín szemek fényét. Úgy tűnik, a természetbeni javakat jobban értékeli a művész.
Latamie, a támlától felemeli fejét, miközben elteszi a kavicsokat az erszényébe, csak egyet hagy ujjai közt morzsolódni. A vöröset.*
- Nem vagy elégedett az ajánlatommal? *Felhajtja a bor maradékát, a poharat visszateszi az asztalra, majd a dohányt a szék lábán nyomja el. Pár pillanat alatt zárja le az alantas szokásainak élvezetét, s figyel jobban a hitetlenkedő férfira.*
- Vagy biztosítékot kérsz, a csók minőségére? *Billenti fejét féloldalasan a kihívó kérdésre válaszul, s néz farkasszemet a ragadozóval.* Előleget szeretnél, vagy kárpótlást?
*A laza kényelemből kiemelkedve, a szék karfára támaszkodva a teljes figyelme a férfié, de elégedetlenül csóválja meg a fejét. A vérvörös ékkövet is elteszi az erszénybe.*
- Ha nem bízol bennem, szabj árat, te magad.
* Jobban szeret tisztán látni, de egy játékos adok-kapok, éppen annyira, ínyére van. Nem olyan jó köpönyegforgató, mint a bárd, ezért látszik is rajta, ahogy a korábbi egykedvű játszadozás után, most félretett minden mást a keze ügyéből. *
//Avagy buja vágyak otthona//
*Íme, egy idegen, akivel pár mondat után, még közös nevezőre is tud kerülni. Mosolyogtató.
~Legközelebb is jövök.~
Kimondottak jól érzi magát, és ez az állapot, csak fokozódik, ahogy izgalmasabb terepre sodródik a társalgás.*
- Alkalmanként megesik. *Jegyzi meg, mikor Cha'yss a szirénes hasonlatát méltatja, közben válla mozdul följebb. Azon ugyan meglepődik, hogy a férfi nem hallott a Csalogányról, bár ez egy szempontból szerencsés is. Akik halottak róla, többnyire nem élnek, akik meg igen, azok közt többnyire félelmet, vagy gyűlöletet vált ki. Kivéve, akik szintén nyerészkednek belőlük. Összességében arra jut, hogy tiszta lappal, talán jobb lehet a megítélése. Nem, mint ha érdekelné mások véleménye a megélhetés kapcsán. Bár valamiért mégis inkább a szirén legenda végét fogja meg a mondandónak, nem pedig a Csalogány mibenlétét.*
- A szigeten több legenda is él a szirénekről.
*Jobbjába a dohányrúd mellé fogja a borospoharat, majd iszik egy kortyot, de nem kerüli el figyelmét a férfi merengése.*
- Valakit persze vízbe ölnek, vagy az őrületbe kergetnek, de olyan is van valakivel párosodnak. *Ér a gondolat végére. Hangja egykedvű is lehetne, csak a tengerzöld szemekben gyúl kacérság. aztán persze leplezetlen kíváncsisággal várja, hogy a bárd válasszon egyet a felajánlott repertoárból. Tenyerében meg-megmoccan egyik másik kavics, ahogy billegeti kezét. Szikráznak, még a sejtelmes füst lengte aurában is. Nem tudván a férfi származásáról, úgy hiszi, hogy a különleges bagó bizony felkelti az érdeklődését annyira, hogy ráalkudjon. A csók, mint fizetség pedig, megfűszerezi ezt a kavalkádot. Latamie számára is külön élvezet kivárni a gondolatmenetet emiatt, hogy vajon, mi piszkálja fel jobban a másikat. Látszólag a csók lehetősége villantja leginkább a napszín szemek fényét. Úgy tűnik, a természetbeni javakat jobban értékeli a művész.
Latamie, a támlától felemeli fejét, miközben elteszi a kavicsokat az erszényébe, csak egyet hagy ujjai közt morzsolódni. A vöröset.*
- Nem vagy elégedett az ajánlatommal? *Felhajtja a bor maradékát, a poharat visszateszi az asztalra, majd a dohányt a szék lábán nyomja el. Pár pillanat alatt zárja le az alantas szokásainak élvezetét, s figyel jobban a hitetlenkedő férfira.*
- Vagy biztosítékot kérsz, a csók minőségére? *Billenti fejét féloldalasan a kihívó kérdésre válaszul, s néz farkasszemet a ragadozóval.* Előleget szeretnél, vagy kárpótlást?
*A laza kényelemből kiemelkedve, a szék karfára támaszkodva a teljes figyelme a férfié, de elégedetlenül csóválja meg a fejét. A vérvörös ékkövet is elteszi az erszénybe.*
- Ha nem bízol bennem, szabj árat, te magad.
* Jobban szeret tisztán látni, de egy játékos adok-kapok, éppen annyira, ínyére van. Nem olyan jó köpönyegforgató, mint a bárd, ezért látszik is rajta, ahogy a korábbi egykedvű játszadozás után, most félretett minden mást a keze ügyéből. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5024-5043