Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 8 (141. - 160. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 933-952
160. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-14 19:56:24
Üzenet elküldve: 2018-01-14 19:56:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Végveszélyben - Heilgron, Loralyss//
*A kinti üvöltözésre hamar felkapja a fejét. Nem sejtet túl sok jót a dolog, de Loralyss nem az a fajta, aki az első akadálynál kétségbe esik.
Bájos mosollyal fogadja az érkezőt, főleg a Drága Unokatestvérem megszólítás hallatán. Bár hamar kiderül, hogy ez inkább csak Heilgronnak szólt. A továbbiakat hallva viszont a mosolya is egyre inkább hivatalossá fakul, bár kellemét így se veszti.
Amikor pedig Aleimord meglehetősen őszintétlenül az elnézését kéri, ő inkább feljebb emeli az állát, nem pedig engedékenyen vagy megértőn biccent.
Ha Heilgron szólni kívánna, hát ki kell várnia a sorát.*
- Engedelmével *lép a házigazda felé. Nem veszi fel az érezhető ellenségességet. Lehúzza kesztyűit és egyszerű, udvarias gesztussal a férfi felé nyújtja jobbját.* - Loralyss Sayqueves. Ön pedig bizonyára *céloz finoman a bemutatkozás elmaradásának tényére* - Aleimord. Ha nem tévedek. Mert bevallom, drága bátyám elbeszélése alapján kevésbé nyers modorra számítottam. Megboldogult atyánk *pillant körbe, némi elérzékenyült merengéssel, mintha Felaern Sayqueves szelleme itt lebegne az éterben* - mindig megkövetelte a kifogástalan attitűdöt a házban.
*Apró sóhajjal hessenti el az úr emlékét és pillant vissza a házigazdára.* - Ám ha kárhoztatna valakit a bejelentés nélküli látogatásért, úgy az legyek én, drága kuzin. Megvallom őszintén, rég nem látott fivéremet jöttem meglátogatni. Csak most hallottam a végrendelet meglepő rendelkezéséről, ám imádott bátyám nem is hagyta, hogy miérteken kezdjek rágódni, oly nagy örömmel volt, hogy végre együtt lehet a család, s mielőbb igyekezett volna bemutatni.
- A felbontott italért pedig természetesen kárpótolni fogjuk, drága kuzin. Biztos vagyok benne, hogy Heilgron nem akart tiszteletlen lenni, csak a színt akarta visszahozni az arcomba vele, miután az imént megszédültem a nagy izgatottságban, hogy végre megismerhetem a rokonokat. Miután a karjában hozott idáig, ráadásul senkit nem talált itthon, remélem elnézi neki.
- Aggódtunk, hogy így eltűnt mindenki.
*A kinti üvöltözésre hamar felkapja a fejét. Nem sejtet túl sok jót a dolog, de Loralyss nem az a fajta, aki az első akadálynál kétségbe esik.
Bájos mosollyal fogadja az érkezőt, főleg a Drága Unokatestvérem megszólítás hallatán. Bár hamar kiderül, hogy ez inkább csak Heilgronnak szólt. A továbbiakat hallva viszont a mosolya is egyre inkább hivatalossá fakul, bár kellemét így se veszti.
Amikor pedig Aleimord meglehetősen őszintétlenül az elnézését kéri, ő inkább feljebb emeli az állát, nem pedig engedékenyen vagy megértőn biccent.
Ha Heilgron szólni kívánna, hát ki kell várnia a sorát.*
- Engedelmével *lép a házigazda felé. Nem veszi fel az érezhető ellenségességet. Lehúzza kesztyűit és egyszerű, udvarias gesztussal a férfi felé nyújtja jobbját.* - Loralyss Sayqueves. Ön pedig bizonyára *céloz finoman a bemutatkozás elmaradásának tényére* - Aleimord. Ha nem tévedek. Mert bevallom, drága bátyám elbeszélése alapján kevésbé nyers modorra számítottam. Megboldogult atyánk *pillant körbe, némi elérzékenyült merengéssel, mintha Felaern Sayqueves szelleme itt lebegne az éterben* - mindig megkövetelte a kifogástalan attitűdöt a házban.
*Apró sóhajjal hessenti el az úr emlékét és pillant vissza a házigazdára.* - Ám ha kárhoztatna valakit a bejelentés nélküli látogatásért, úgy az legyek én, drága kuzin. Megvallom őszintén, rég nem látott fivéremet jöttem meglátogatni. Csak most hallottam a végrendelet meglepő rendelkezéséről, ám imádott bátyám nem is hagyta, hogy miérteken kezdjek rágódni, oly nagy örömmel volt, hogy végre együtt lehet a család, s mielőbb igyekezett volna bemutatni.
- A felbontott italért pedig természetesen kárpótolni fogjuk, drága kuzin. Biztos vagyok benne, hogy Heilgron nem akart tiszteletlen lenni, csak a színt akarta visszahozni az arcomba vele, miután az imént megszédültem a nagy izgatottságban, hogy végre megismerhetem a rokonokat. Miután a karjában hozott idáig, ráadásul senkit nem talált itthon, remélem elnézi neki.
- Aggódtunk, hogy így eltűnt mindenki.
159. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-14 17:46:38
Üzenet elküldve: 2018-01-14 17:46:38
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Végveszélyben - Heilgron, Loralyss//
*Dühösen, és erős léptekkel siet haza, nagy valószínűséggel a többiekkel a háta mögött. Semmi kedve nincs ehhez az egészhez, teljesen máshogy tervezte a napjait. Erre fel lassan egy tragédia közepén találja magát, amiben valaki biztos, hogy meg fog sérülni. Akármennyire is próbálkozik nem talál olyan opciót, amiben mindenki épp bőrrel, vagy lélekkel megúszná ezt az egészet.
A történteket még csak tetézi, hogy az őrök rögtön elmondják Aleimordnak, hogy vendég van a háznál. Természetesen a már így is feszült elf úgy leordítja az őr fejét, hogy talán még bent is hallani. Nem érti, miért tartja őket, ha semmi hasznuk.
Persze az őr szabadkozik, hogy Heilgron Aleimord vendége, és az idegen vele van, de a nyúzott idegű elfet ez csöppet sem érdekli, még akkor sem, ha nem adott parancsot, hogy senki nem jöhet a házba
Amit belép az ajtón rögtön a páros keresésére indul, és mikor meglátja, hogy milyen szépen kiszolgálták magukat érzi, hogy kezd ökölbe szorulni a keze.
Mély levegőt vesz, kifújja, és ma utálja ölti fel az álcáját. Többször nem lesz képes, és fél, ez is olyan szépen fog lefoszlani az arcáról, mintha csak egy adag homok lenne. Lassan úgy érzi, vissza kell mennie a Barakkba és addig kell vernie egy bábut, még az darabokra nem szakad.*
- Drága Unokatestvérem!
*Kezdi a tipikus felszínes mosolyával.*
- Nem érzed magad egy kicsit pofátlannak? Az, hogy megengedem ittléted nem azt jelenti, hogy mindenféle idegent hozz a házhoz.
*Futó pillantást vet a nőre.*
- Már elnézést hölgyem, de remélem megérti.
*Ekkor hirtelen rájön, hogy mi folyik itt. Heilgron felelős a dolgokért! Hiszen ki más akarná kisemmizni Aleimordot? Megörökölte a házat, amit az unokatestvérének kellett volna, ezért pedig a rokon bosszút akar állni rajta.*
~Na várjatok csak!~
- Remélem ízlik a Cray'ra családtól vásárolt ital. Eredetileg nem fogyasztási célzattal vásároltam őket, hanem a csokoládéba, mint tölteléket.
*Dühösen, és erős léptekkel siet haza, nagy valószínűséggel a többiekkel a háta mögött. Semmi kedve nincs ehhez az egészhez, teljesen máshogy tervezte a napjait. Erre fel lassan egy tragédia közepén találja magát, amiben valaki biztos, hogy meg fog sérülni. Akármennyire is próbálkozik nem talál olyan opciót, amiben mindenki épp bőrrel, vagy lélekkel megúszná ezt az egészet.
A történteket még csak tetézi, hogy az őrök rögtön elmondják Aleimordnak, hogy vendég van a háznál. Természetesen a már így is feszült elf úgy leordítja az őr fejét, hogy talán még bent is hallani. Nem érti, miért tartja őket, ha semmi hasznuk.
Persze az őr szabadkozik, hogy Heilgron Aleimord vendége, és az idegen vele van, de a nyúzott idegű elfet ez csöppet sem érdekli, még akkor sem, ha nem adott parancsot, hogy senki nem jöhet a házba
Amit belép az ajtón rögtön a páros keresésére indul, és mikor meglátja, hogy milyen szépen kiszolgálták magukat érzi, hogy kezd ökölbe szorulni a keze.
Mély levegőt vesz, kifújja, és ma utálja ölti fel az álcáját. Többször nem lesz képes, és fél, ez is olyan szépen fog lefoszlani az arcáról, mintha csak egy adag homok lenne. Lassan úgy érzi, vissza kell mennie a Barakkba és addig kell vernie egy bábut, még az darabokra nem szakad.*
- Drága Unokatestvérem!
*Kezdi a tipikus felszínes mosolyával.*
- Nem érzed magad egy kicsit pofátlannak? Az, hogy megengedem ittléted nem azt jelenti, hogy mindenféle idegent hozz a házhoz.
*Futó pillantást vet a nőre.*
- Már elnézést hölgyem, de remélem megérti.
*Ekkor hirtelen rájön, hogy mi folyik itt. Heilgron felelős a dolgokért! Hiszen ki más akarná kisemmizni Aleimordot? Megörökölte a házat, amit az unokatestvérének kellett volna, ezért pedig a rokon bosszút akar állni rajta.*
~Na várjatok csak!~
- Remélem ízlik a Cray'ra családtól vásárolt ital. Eredetileg nem fogyasztási célzattal vásároltam őket, hanem a csokoládéba, mint tölteléket.
158. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-14 12:29:56
Üzenet elküldve: 2018-01-14 12:29:56
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Loralyss//
-Ugyan már. *Hajtja fel poharát és egy jóízűet sóhajtva a lányra néz, miközben visszavezeti a nappaliba.*
-Sokkal jobban festesz. *Jegyzi meg.*
-Amikor megérkeztem, akkor sem volt itt senki. Figyeld csak meg, hamarost az egész háznép beállít egyszerre.
*Azért biztos, ami biztos visszaviszi a bort a konyhába, csak ekkor veszi észre a konyhában ténykedő két nőszemélyt. Alighanem az iménti vad robogásában nem tűntek fel neki.*
-Á, a személyzet. Látom rotyog a vacsora is. *Csillan fel a szeme és küld feléjük egy széles mosolyt.*
-Nem tudják véletlenül, merre van a ház ura és népes vendégsereglete?
*Mikor azok megszeppenve rázzák a fejüket sarkon fordul és faképnél hagyja őket.*
-Még sem vagyunk egyedül. *Biccent a konyha felé húgának kilépve a nappaliba. Alighanem hallotta a kiszűrődő beszédet, így további magyarázatra nem szorul a kijelentése.
Őt nem nagyon foglalkoztatja a háziak hiánya, sőt.*
-Ne érezd magad feszélyezve. Kuzinom határozottan vendégszerető. Fel kellene hozatni a csomagjaid és a lovakat.
*Teszi le kalapját és sétapálcáját egy arra alkalmas bútordarabra.*
-Szóljunk az őröknek? *Nyilván elsősorban nem ez a funkciójuk, de bizonyára ezt is el tudják látni.*
-Ugyan már. *Hajtja fel poharát és egy jóízűet sóhajtva a lányra néz, miközben visszavezeti a nappaliba.*
-Sokkal jobban festesz. *Jegyzi meg.*
-Amikor megérkeztem, akkor sem volt itt senki. Figyeld csak meg, hamarost az egész háznép beállít egyszerre.
*Azért biztos, ami biztos visszaviszi a bort a konyhába, csak ekkor veszi észre a konyhában ténykedő két nőszemélyt. Alighanem az iménti vad robogásában nem tűntek fel neki.*
-Á, a személyzet. Látom rotyog a vacsora is. *Csillan fel a szeme és küld feléjük egy széles mosolyt.*
-Nem tudják véletlenül, merre van a ház ura és népes vendégsereglete?
*Mikor azok megszeppenve rázzák a fejüket sarkon fordul és faképnél hagyja őket.*
-Még sem vagyunk egyedül. *Biccent a konyha felé húgának kilépve a nappaliba. Alighanem hallotta a kiszűrődő beszédet, így további magyarázatra nem szorul a kijelentése.
Őt nem nagyon foglalkoztatja a háziak hiánya, sőt.*
-Ne érezd magad feszélyezve. Kuzinom határozottan vendégszerető. Fel kellene hozatni a csomagjaid és a lovakat.
*Teszi le kalapját és sétapálcáját egy arra alkalmas bútordarabra.*
-Szóljunk az őröknek? *Nyilván elsősorban nem ez a funkciójuk, de bizonyára ezt is el tudják látni.*
157. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-12 19:49:13
Üzenet elküldve: 2018-01-12 19:49:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Heilgron//
*Kicsit váratlanul éri fivére sietős megindulása. Kis híja van, hogy fel nem sikkant, de végül fel tud zárkózni a férfi karakán lépteihez.
Nem épp erre gondolt, amikor körbevezetést említett. Mármint úgy vélte, elsőként a ház legimpozánsabb termeit csodálhatja majd meg, ehelyett fivére egyenest a konyhába vezeti, mind egy újdonsült cselédlányt. Próbál jó képet vágni a dologhoz, de lerí róla, hogy ez az a közeg, ahol aztán egyáltalán nem érzi magát otthonosan. Zavartan igazgatja a nyakláncát, leginkább azért, hogy véletlenül se érjen semmihez.*
- Látom, azért a borospincét már felfedezted *jegyzi meg, mikor a másik újra előtűnik a kis kitérő után. Némi gyanakvás azért érezhető a szavaiban, hiszen fivére azt is állította, hogy nem ismeri még ki magát a házban.*
- Jaj, bátyám! *kap először a meglóduló borosüveg felé, majd a szájához, mikor látja, hogy minden hiába, a pohara bizony csordultig lett töltve.* - Én ennyit nem... *tiltakozik, bár nagyon is szereti a jó bort. Ez pedig már a színe és az orrába szökő aromája alapján se lehet rossz.*
- Csak egy kortyot *emeli a poharát végül beadva a derekát.* - Még gyengének érzem magam kicsit. Nem akarom, hogy megártson.
*A köszöntőt viszont nem akarná kihagyni, így Heilgron poharához koccintja a sajátját.*
- Ránk és a családunk felemelkedésére *ismétli fivére szavait csendes, búgó hangján, akár egy titkos paktumot. Aztán leteszi a poharát és aggodalmasan néz körül.*
- De hát hol van mindenki? *kérdi.* - Csak nem történt valami baj?
- Drága bátyám, olyan rossz érzésem van *simítja le a ruháját és egyre csak a bejárat felé kémlel.* - Mégse való ez, hogy mi itt a házigazda távollétében, tudta és engedélye nélkül dézsmáljuk ezt a drága italt, míg a ház kong az ürességtől. Tényleg nincs itt senki, aki tudná, hová lettek a háziak?
*Ami azt illeti, ő aztán szívesen hágja át az illem szabályait, ha dőreségről van szó, de most mégiscsak más helyzet. Itt nem ártana jó benyomást tennie, legalább első körben.*
*Kicsit váratlanul éri fivére sietős megindulása. Kis híja van, hogy fel nem sikkant, de végül fel tud zárkózni a férfi karakán lépteihez.
Nem épp erre gondolt, amikor körbevezetést említett. Mármint úgy vélte, elsőként a ház legimpozánsabb termeit csodálhatja majd meg, ehelyett fivére egyenest a konyhába vezeti, mind egy újdonsült cselédlányt. Próbál jó képet vágni a dologhoz, de lerí róla, hogy ez az a közeg, ahol aztán egyáltalán nem érzi magát otthonosan. Zavartan igazgatja a nyakláncát, leginkább azért, hogy véletlenül se érjen semmihez.*
- Látom, azért a borospincét már felfedezted *jegyzi meg, mikor a másik újra előtűnik a kis kitérő után. Némi gyanakvás azért érezhető a szavaiban, hiszen fivére azt is állította, hogy nem ismeri még ki magát a házban.*
- Jaj, bátyám! *kap először a meglóduló borosüveg felé, majd a szájához, mikor látja, hogy minden hiába, a pohara bizony csordultig lett töltve.* - Én ennyit nem... *tiltakozik, bár nagyon is szereti a jó bort. Ez pedig már a színe és az orrába szökő aromája alapján se lehet rossz.*
- Csak egy kortyot *emeli a poharát végül beadva a derekát.* - Még gyengének érzem magam kicsit. Nem akarom, hogy megártson.
*A köszöntőt viszont nem akarná kihagyni, így Heilgron poharához koccintja a sajátját.*
- Ránk és a családunk felemelkedésére *ismétli fivére szavait csendes, búgó hangján, akár egy titkos paktumot. Aztán leteszi a poharát és aggodalmasan néz körül.*
- De hát hol van mindenki? *kérdi.* - Csak nem történt valami baj?
- Drága bátyám, olyan rossz érzésem van *simítja le a ruháját és egyre csak a bejárat felé kémlel.* - Mégse való ez, hogy mi itt a házigazda távollétében, tudta és engedélye nélkül dézsmáljuk ezt a drága italt, míg a ház kong az ürességtől. Tényleg nincs itt senki, aki tudná, hová lettek a háziak?
*Ami azt illeti, ő aztán szívesen hágja át az illem szabályait, ha dőreségről van szó, de most mégiscsak más helyzet. Itt nem ártana jó benyomást tennie, legalább első körben.*
156. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-11 22:08:48
Üzenet elküldve: 2018-01-11 22:08:48
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Loralyss//
*Olybá tűnik esetlen ébresztgetése sikerrel jár. Némán mosolyogva hallgatja a lányt, a helyében ő is azt hinné, hogy rászedték. Elvégre talán magában bízik a legkevésbé meg.*
-Üdv Atyám oly szeretett viskójában. Természetesen nem így hoztalak. *Méri fel húga finom combjait és feleli kissé sértődötten, ami azt illeti, fogalma sincs. Gondolatban a megfelelően drámai belépő előkészítésén dolgozott, azonban rokonai hiányának hála terve dugába tölt.*
-Nos, ami azt illeti én is csak ma reggel érkeztem. *Feleli.* Nem sokkal előztelek meg. Így a tárlatvezetésem inkább ér fel egy felfedezőtúrával. Úgy tűnik, a drága kuzinomék egész háza népe el van. *Húzza magával húgát a konyha felé.*
-És nem, nem szedtelek rá. Így ismered szerető bátyádat? Sosem állnék elő ily ízléstelen tréfával. *Most már igazán sértett arckifejezést vág, mint akinek szerető gondoskodását a kedvenc húg nem honorálja eléggé. Igyekszik visszájára fordítani Loralyss fegyverét, egész életükben űzni fogják ezt a nemes sportot.*
-Innál valamit? *Kérdi nagy kegyesen, de a választ nem várja meg, kizártnak tartja, hogy Loralyss ne szomjazna már egy finom vörösbor után. Ledobja sétapálcáját, elengedi a lányt, hamar leugrik a konyhából nyíló kis pincébe, térül fordul és már ott is áll a leány előtt két pohárral és egy üveg borral a kezében. Az asztalra helyezve a két poharat csurig tölti mindkettőt, majd felemeli a magáét.*
-Igyunk hát Ránk és családunk felemelkedésére.
*Olybá tűnik esetlen ébresztgetése sikerrel jár. Némán mosolyogva hallgatja a lányt, a helyében ő is azt hinné, hogy rászedték. Elvégre talán magában bízik a legkevésbé meg.*
-Üdv Atyám oly szeretett viskójában. Természetesen nem így hoztalak. *Méri fel húga finom combjait és feleli kissé sértődötten, ami azt illeti, fogalma sincs. Gondolatban a megfelelően drámai belépő előkészítésén dolgozott, azonban rokonai hiányának hála terve dugába tölt.*
-Nos, ami azt illeti én is csak ma reggel érkeztem. *Feleli.* Nem sokkal előztelek meg. Így a tárlatvezetésem inkább ér fel egy felfedezőtúrával. Úgy tűnik, a drága kuzinomék egész háza népe el van. *Húzza magával húgát a konyha felé.*
-És nem, nem szedtelek rá. Így ismered szerető bátyádat? Sosem állnék elő ily ízléstelen tréfával. *Most már igazán sértett arckifejezést vág, mint akinek szerető gondoskodását a kedvenc húg nem honorálja eléggé. Igyekszik visszájára fordítani Loralyss fegyverét, egész életükben űzni fogják ezt a nemes sportot.*
-Innál valamit? *Kérdi nagy kegyesen, de a választ nem várja meg, kizártnak tartja, hogy Loralyss ne szomjazna már egy finom vörösbor után. Ledobja sétapálcáját, elengedi a lányt, hamar leugrik a konyhából nyíló kis pincébe, térül fordul és már ott is áll a leány előtt két pohárral és egy üveg borral a kezében. Az asztalra helyezve a két poharat csurig tölti mindkettőt, majd felemeli a magáét.*
-Igyunk hát Ránk és családunk felemelkedésére.
155. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-11 13:05:49
Üzenet elküldve: 2018-01-11 13:05:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//A kertben//
*Bár eddig nagy átéléssel és lelkesen simogatta és cirógatta Ahelt, azért, amikor a kutya felugrik és nekiiramodik macskát kergetni, talán természetes ösztönnel még is csak a betolakodónak szurkol, hogy sikerüljön eliszkolnia mielőtt még a hozzá képest hatalmas állat elkapná és állkapcsának egyetlen mozdulatával összeroppantaná a gerincét.
Ettől még persze mosolyogva nézi a jelenetet, hiszen eszében sincs elítélni az állatot, aki csak ösztöneinek engedelmeskedik. Ha a menekülő macskának nem is, neki ellenben ez minden bizonnyal csak játék, miért ne élvezhetné ki?
Ugyan feléjük az erdő mélyén inkább csak vadmacskák éltek, akiket nemigen lehetett szelídíteni, de azért az emberek falvában, ahol édesanyjával járt párszor, látott már szelídített macskát házi kedvencként tartva. Amióta itt van, neki is eszébe jutott már, hogy játéknyulai mellé bőven elférne szobájában egy kis fehér macska. Most azért elég gyorsan tudatosodik benne, hogy mindez lehet beleütközne némi problémába. Azokból pedig kijutott néhány mostanában, nem szeretne ő maga újabbakat kreálni másoknak és magának.*
- Nem értelek félre. *biztosítja aztán a másik lányt rögtön*
- De te se érts engem! *mosolyodik el pont úgy, mint aki elnézést kér ezzel a mosollyal, hiszen úgy tűnik, hogy beszélgetésük most már csupa-csupa "ne érts félre" téma köré szerveződik* de szerintem az emberek pont azért olyan zseniálisak, mert nem érdeklik őket a szokásjogok és a hagyományok, ami a mi népünket, legalább is odakint, nagyon sokszor akadályoz sok mindenben. Persze, nem mondom én sem, hogy el kell vetni mindet. Van tényleg sok hasznos és szép szokás meg törvény, meg persze olyanok is, amik nélkül nem létezhetne egyetlen közösség sem, *ebbe ugyan nem megy bele, de nem is hiszi, hogy mindez bővebb kifejtést igényelne* de nálunk otthon nem nagyon tettek különbséget ezek között. Minden egyformán fontos volt. Gyanítom azért, hogy egy ekkora városban ez másképp működik kicsit. Ennyiből pedig örülök, hogy itt vagyok. Végül is, még is csak félig ember is vagyok. Ehhez képest körülbelül csak annyit tudok az emberekről, mint amennyit otthon hallottam róluk.
- Bár anyával néhányszor jártunk náluk. *meséli, remélve, hogy nem csapong most nagyon.* Volt egy-két csak emberek által lakott falu a közelben, elsétáltunk addig néhányszor, ha vásár volt ott, vagy valami ilyesmi. Bár a "közel" mint olyan, odakint azért eléggé mást jelent azt hiszem, mint itt. Persze, az teljesen más volt, azok a falvak inkább hasonlítottak a miénkre, minit Artheniorra, a kőházakat leszámítva persze.
- Amikor pedig végre ideértem, ahogy mondtam, először tényleg megijesztett, sőt, egyenesen bizarrnak tartottam ezt a rengeteg követ. De azért csak lenyűgöz. Egy elfnek például szerintem sosem jutna eszébe kőből várost építeni, meg ekkorát.
*Látszik rajta, hogy itt azért elbizonytalanodik kicsit. Az egy dolog, hogy ő tényleg le van nyűgözve az emberek megalomániájától, de ettől ez még továbbra is megijeszti. És hát azt sem szeretné, ha Ydriss úgy érezné, hogy leszólja a népét, amiért nem viselkednek és élnek úgy, mint az emberek.*
- De akkor segítesz majd, ugye? *terel is inkább kicsit a témán. Mosolyogva kérdez, mert igazából nem számít nemleges válaszra.*
- Nem mintha olyan nehéz lenne összeszedni pár követ, és kör alakban lerakni őket, meg nyársakat faragni hozzá, de csak jobb az ilyesmit valakivel, és nem egyedül csinálni, nem? Ugyan nincs papnőnk, aki felszentelné és megáldaná, de hát most nem is odakint vagyunk. Biztos e nélkül is finom lesz majd a hús, amit majd sütünk. Meg amúgy is… ha jól értem, akkor egyikünk sem igazán hisz azokban az istenekben, akiknek a nevében meg lehetne áldani egy tűzrakót. Eeyr és Teysus papjainak pedig gondolom sokkal fontosabb dolgai is akadnak tűzrakók és nyársak megáldásánál. *mosolyodik el, és valószínűleg látszik rajta, hogy utóbbi kijelentésében nincsen semmi gúny, vagy irónia. Pusztán ténymegállapítás. Tényleg nem tudja elképzelni, hogy egy komoly és elfoglalt pap csak azért eljönne ide, mert egy fél-elf lánykának sütögetni, naplementét, csillagokat meg holdat bámulni támadt kedve. Azt pedig főleg nem, hogy a fent említett istenségek közül bárki is megjelenne személyesen ugyanezért pont ebben a kertben. E szavak kimondása után döbben rá, hogy tulajdonképpen erről beszélt korábban. Náluk odahaza elképzelhetetlen eretnekség lenne egy fel nem szentelt tűzrakó. Itt a városban, ahol szabályos szertartásra nyilván nincs lehetőség, egyszerűen csak meg kell feledkezni erről a hagyományról akkor, hogyha bárki is húst akar sütni kint a kertben. És mégis itt áll Arthenior, nem emésztette el az még enyészet!*
- Különben szerintem nem ballépés az, hogy itt vagy. Nem hiszem, hogy az. Ha úgy érezted, hogy ide kell jönni, miért ne lehetett volna isteni sugallat? Szerintem nekünk valahogy... most mindkettőnknek itt van a helye. Persze, ez csak megérzés. De anya mindig arra tanított, hogy hallgassak a megérzéseimre. Ha tényleg úgy érezted, hogy ide kell jönnöd, akkor biztosan nem ballépés volt. Magamért sem különösen aggódom most már.
- Jó, elismerem, nem vagyok éppen olyasvalaki, aki folyton bizakodva néz a jövőbe *mosolyodik el megint, és kicsit még fejét is megrázza ehhez* de most egy kicsit még is így vagyok ezzel. Nagyon fiatal vagyok még. Ezer jó dolog is történhet még velem. És persze ez rád is igaz.
*Ugyan utolsó előtti mondata eléggé úgy hangzik, mintha győzködné magát is, hiszen így is van, még sem hiszi, hogy jelen pillanatban van értelme részéről a jövőhöz való más hozzáállásnak. Persze, édesanyja nagyon hiányzik, sőt még otthoni kis szobácskája is, ami pedig történt vele talán még ennél is jobban fáj. Még sem kesereghet mostantól állandóan múltján és a sorsán, meg az őt ért igazságtalanságokon. Illetve megteheti, de, hogyha a világra sértődötten elzárkózik szobájába, és csak ablaküveg mögül bámulja a kertet, akkor biztosan tényleg nem lesz sem jövője, sem pedig barátai.
Nem véletlenül kereste most a másik lány és kutyája társaságát sem. Túl sokat volt egyedül odahaza ahhoz, hogy most, hogy végre lehetősége van rá, ne akarjon élni.*
//A kertben//
*Bár eddig nagy átéléssel és lelkesen simogatta és cirógatta Ahelt, azért, amikor a kutya felugrik és nekiiramodik macskát kergetni, talán természetes ösztönnel még is csak a betolakodónak szurkol, hogy sikerüljön eliszkolnia mielőtt még a hozzá képest hatalmas állat elkapná és állkapcsának egyetlen mozdulatával összeroppantaná a gerincét.
Ettől még persze mosolyogva nézi a jelenetet, hiszen eszében sincs elítélni az állatot, aki csak ösztöneinek engedelmeskedik. Ha a menekülő macskának nem is, neki ellenben ez minden bizonnyal csak játék, miért ne élvezhetné ki?
Ugyan feléjük az erdő mélyén inkább csak vadmacskák éltek, akiket nemigen lehetett szelídíteni, de azért az emberek falvában, ahol édesanyjával járt párszor, látott már szelídített macskát házi kedvencként tartva. Amióta itt van, neki is eszébe jutott már, hogy játéknyulai mellé bőven elférne szobájában egy kis fehér macska. Most azért elég gyorsan tudatosodik benne, hogy mindez lehet beleütközne némi problémába. Azokból pedig kijutott néhány mostanában, nem szeretne ő maga újabbakat kreálni másoknak és magának.*
- Nem értelek félre. *biztosítja aztán a másik lányt rögtön*
- De te se érts engem! *mosolyodik el pont úgy, mint aki elnézést kér ezzel a mosollyal, hiszen úgy tűnik, hogy beszélgetésük most már csupa-csupa "ne érts félre" téma köré szerveződik* de szerintem az emberek pont azért olyan zseniálisak, mert nem érdeklik őket a szokásjogok és a hagyományok, ami a mi népünket, legalább is odakint, nagyon sokszor akadályoz sok mindenben. Persze, nem mondom én sem, hogy el kell vetni mindet. Van tényleg sok hasznos és szép szokás meg törvény, meg persze olyanok is, amik nélkül nem létezhetne egyetlen közösség sem, *ebbe ugyan nem megy bele, de nem is hiszi, hogy mindez bővebb kifejtést igényelne* de nálunk otthon nem nagyon tettek különbséget ezek között. Minden egyformán fontos volt. Gyanítom azért, hogy egy ekkora városban ez másképp működik kicsit. Ennyiből pedig örülök, hogy itt vagyok. Végül is, még is csak félig ember is vagyok. Ehhez képest körülbelül csak annyit tudok az emberekről, mint amennyit otthon hallottam róluk.
- Bár anyával néhányszor jártunk náluk. *meséli, remélve, hogy nem csapong most nagyon.* Volt egy-két csak emberek által lakott falu a közelben, elsétáltunk addig néhányszor, ha vásár volt ott, vagy valami ilyesmi. Bár a "közel" mint olyan, odakint azért eléggé mást jelent azt hiszem, mint itt. Persze, az teljesen más volt, azok a falvak inkább hasonlítottak a miénkre, minit Artheniorra, a kőházakat leszámítva persze.
- Amikor pedig végre ideértem, ahogy mondtam, először tényleg megijesztett, sőt, egyenesen bizarrnak tartottam ezt a rengeteg követ. De azért csak lenyűgöz. Egy elfnek például szerintem sosem jutna eszébe kőből várost építeni, meg ekkorát.
*Látszik rajta, hogy itt azért elbizonytalanodik kicsit. Az egy dolog, hogy ő tényleg le van nyűgözve az emberek megalomániájától, de ettől ez még továbbra is megijeszti. És hát azt sem szeretné, ha Ydriss úgy érezné, hogy leszólja a népét, amiért nem viselkednek és élnek úgy, mint az emberek.*
- De akkor segítesz majd, ugye? *terel is inkább kicsit a témán. Mosolyogva kérdez, mert igazából nem számít nemleges válaszra.*
- Nem mintha olyan nehéz lenne összeszedni pár követ, és kör alakban lerakni őket, meg nyársakat faragni hozzá, de csak jobb az ilyesmit valakivel, és nem egyedül csinálni, nem? Ugyan nincs papnőnk, aki felszentelné és megáldaná, de hát most nem is odakint vagyunk. Biztos e nélkül is finom lesz majd a hús, amit majd sütünk. Meg amúgy is… ha jól értem, akkor egyikünk sem igazán hisz azokban az istenekben, akiknek a nevében meg lehetne áldani egy tűzrakót. Eeyr és Teysus papjainak pedig gondolom sokkal fontosabb dolgai is akadnak tűzrakók és nyársak megáldásánál. *mosolyodik el, és valószínűleg látszik rajta, hogy utóbbi kijelentésében nincsen semmi gúny, vagy irónia. Pusztán ténymegállapítás. Tényleg nem tudja elképzelni, hogy egy komoly és elfoglalt pap csak azért eljönne ide, mert egy fél-elf lánykának sütögetni, naplementét, csillagokat meg holdat bámulni támadt kedve. Azt pedig főleg nem, hogy a fent említett istenségek közül bárki is megjelenne személyesen ugyanezért pont ebben a kertben. E szavak kimondása után döbben rá, hogy tulajdonképpen erről beszélt korábban. Náluk odahaza elképzelhetetlen eretnekség lenne egy fel nem szentelt tűzrakó. Itt a városban, ahol szabályos szertartásra nyilván nincs lehetőség, egyszerűen csak meg kell feledkezni erről a hagyományról akkor, hogyha bárki is húst akar sütni kint a kertben. És mégis itt áll Arthenior, nem emésztette el az még enyészet!*
- Különben szerintem nem ballépés az, hogy itt vagy. Nem hiszem, hogy az. Ha úgy érezted, hogy ide kell jönni, miért ne lehetett volna isteni sugallat? Szerintem nekünk valahogy... most mindkettőnknek itt van a helye. Persze, ez csak megérzés. De anya mindig arra tanított, hogy hallgassak a megérzéseimre. Ha tényleg úgy érezted, hogy ide kell jönnöd, akkor biztosan nem ballépés volt. Magamért sem különösen aggódom most már.
- Jó, elismerem, nem vagyok éppen olyasvalaki, aki folyton bizakodva néz a jövőbe *mosolyodik el megint, és kicsit még fejét is megrázza ehhez* de most egy kicsit még is így vagyok ezzel. Nagyon fiatal vagyok még. Ezer jó dolog is történhet még velem. És persze ez rád is igaz.
*Ugyan utolsó előtti mondata eléggé úgy hangzik, mintha győzködné magát is, hiszen így is van, még sem hiszi, hogy jelen pillanatban van értelme részéről a jövőhöz való más hozzáállásnak. Persze, édesanyja nagyon hiányzik, sőt még otthoni kis szobácskája is, ami pedig történt vele talán még ennél is jobban fáj. Még sem kesereghet mostantól állandóan múltján és a sorsán, meg az őt ért igazságtalanságokon. Illetve megteheti, de, hogyha a világra sértődötten elzárkózik szobájába, és csak ablaküveg mögül bámulja a kertet, akkor biztosan tényleg nem lesz sem jövője, sem pedig barátai.
Nem véletlenül kereste most a másik lány és kutyája társaságát sem. Túl sokat volt egyedül odahaza ahhoz, hogy most, hogy végre lehetősége van rá, ne akarjon élni.*
154. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-10 10:20:16
Üzenet elküldve: 2018-01-10 10:20:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Heilgron//
*Összemosódó csillámok játszanak a szeme előtt, kellemes, pasztell színű áttűnésekkel ringva. Épp, mint amilyennek a Lihanechi tó nyugodt felszínét látni a nyarak késő délutánjain. De hiába ébreszt szép emlékeket ez a látvány, kellemetlen, akaratos vonzással tartja magánál. Ez pedig megrémíti. Próbál elhúzódni tőle, de oly nehéz kiszakadni a követelőző vonzásból. Ujjai erőtlenül, de kapaszkodóra találnak Heilgron kezén. Pillái apró rebbenéssel mozdulnak, míg végül bágyadtan kinyitja a szemét.
Csönd van. Heilgron mosolygó arca hajol fölé. Fivérének sokféle mosolya van, melyek közül többhöz is volt már szerencséje. Némelyik pírt szalaszt, menthetetlenül ellágyít, vagy vért forral, némelyik fogat csikorgattat. Ez a mostani szelíden nyugtat, melyet Loralyss önkéntelenül is viszonoz egy gyengécske visszfénnyel saját ajkának szegletében.*
- Mi történt? *kérdi zavart aggodalommal.* - Hol vagyok? *A pillantása arrébb rebben a fivéréről, hogy környezetét kezdje el kutatni. Igyekszik feljebb is tolni magát, hogy körülnézhessen.*
- Csak nem a...? - *kérdi, ahogy a pazar berendezés, az impozáns tér látványa a szeme elé kerül.* - De akkor hol vannak a...? *Gyanakvón szűkülő pillantása Heilgronéba fúródik.* - Hát csak a bolondját járattad velem az örökségről, bátyám? *Elvégre, ha igaz lenne, amit a másik állított, itt most drága kuzinjaiknak és sürgő háznépüknek kellene gyűrűbe zárni őket. De még csak egy árva szolgáló se mutatja magát. Ostobának érzi magát, hogy egy pillanatig is elhitte az amúgy is elég abszurd mesét.*
- Szégyelld magad! *legyinti meg a cifra hajtókát, aztán némi hűvösséget érez a lábán. Amikor tudatosul benne, hogy felgyűrődött szoknyában hever a pamlagon, úgy ugrik fel, mintha rugóra járna. Gyorsan visszarántja a ruhát a térdére és felülve pánikszerűen igazgatja el öltözéke többi részét is.*
- Remélem, nem így hoztál idáig. Közszemlére téve egyetlen húgod combját az úri negyedben *szorítja zaklatottan emelkedő-süllyedő mellkasára a kezét.* - Még jó, hogy csak kitaláltad az egész históriát a rokonokról. Mondhatom, szép belépő lett volna *csóválja a fejét, aztán egy mély sóhajjal végül túllendül az atrocitáson és körbenéz. Igazán kellemes, ízléses lak. Valahol már magáénak is érzi. Elvégre Heilgron örökségéből jóval egyszerűbb lesz részt ügyeskedni, mint holmi ismeretlen rokonokéból. Nincs kétsége afelől, hogy ki tudja eszközölni, hogy beköltözhessen.*
- De ha már így megtréfáltál, drága bátyám, legalább körbevezethetnél *emeli némi durcássággal az állát.* - Csak hadd karoljak beléd, te imposztor! Egy kicsit még szédülök. *Bár valóban kótyagos még egy kicsit a feje, de a szavaival elsősorban bűntudatra játszik, elvégre így az egész idegeskedés és az ájulás egyedül Heilgron számlájára írható.*
*Összemosódó csillámok játszanak a szeme előtt, kellemes, pasztell színű áttűnésekkel ringva. Épp, mint amilyennek a Lihanechi tó nyugodt felszínét látni a nyarak késő délutánjain. De hiába ébreszt szép emlékeket ez a látvány, kellemetlen, akaratos vonzással tartja magánál. Ez pedig megrémíti. Próbál elhúzódni tőle, de oly nehéz kiszakadni a követelőző vonzásból. Ujjai erőtlenül, de kapaszkodóra találnak Heilgron kezén. Pillái apró rebbenéssel mozdulnak, míg végül bágyadtan kinyitja a szemét.
Csönd van. Heilgron mosolygó arca hajol fölé. Fivérének sokféle mosolya van, melyek közül többhöz is volt már szerencséje. Némelyik pírt szalaszt, menthetetlenül ellágyít, vagy vért forral, némelyik fogat csikorgattat. Ez a mostani szelíden nyugtat, melyet Loralyss önkéntelenül is viszonoz egy gyengécske visszfénnyel saját ajkának szegletében.*
- Mi történt? *kérdi zavart aggodalommal.* - Hol vagyok? *A pillantása arrébb rebben a fivéréről, hogy környezetét kezdje el kutatni. Igyekszik feljebb is tolni magát, hogy körülnézhessen.*
- Csak nem a...? - *kérdi, ahogy a pazar berendezés, az impozáns tér látványa a szeme elé kerül.* - De akkor hol vannak a...? *Gyanakvón szűkülő pillantása Heilgronéba fúródik.* - Hát csak a bolondját járattad velem az örökségről, bátyám? *Elvégre, ha igaz lenne, amit a másik állított, itt most drága kuzinjaiknak és sürgő háznépüknek kellene gyűrűbe zárni őket. De még csak egy árva szolgáló se mutatja magát. Ostobának érzi magát, hogy egy pillanatig is elhitte az amúgy is elég abszurd mesét.*
- Szégyelld magad! *legyinti meg a cifra hajtókát, aztán némi hűvösséget érez a lábán. Amikor tudatosul benne, hogy felgyűrődött szoknyában hever a pamlagon, úgy ugrik fel, mintha rugóra járna. Gyorsan visszarántja a ruhát a térdére és felülve pánikszerűen igazgatja el öltözéke többi részét is.*
- Remélem, nem így hoztál idáig. Közszemlére téve egyetlen húgod combját az úri negyedben *szorítja zaklatottan emelkedő-süllyedő mellkasára a kezét.* - Még jó, hogy csak kitaláltad az egész históriát a rokonokról. Mondhatom, szép belépő lett volna *csóválja a fejét, aztán egy mély sóhajjal végül túllendül az atrocitáson és körbenéz. Igazán kellemes, ízléses lak. Valahol már magáénak is érzi. Elvégre Heilgron örökségéből jóval egyszerűbb lesz részt ügyeskedni, mint holmi ismeretlen rokonokéból. Nincs kétsége afelől, hogy ki tudja eszközölni, hogy beköltözhessen.*
- De ha már így megtréfáltál, drága bátyám, legalább körbevezethetnél *emeli némi durcássággal az állát.* - Csak hadd karoljak beléd, te imposztor! Egy kicsit még szédülök. *Bár valóban kótyagos még egy kicsit a feje, de a szavaival elsősorban bűntudatra játszik, elvégre így az egész idegeskedés és az ájulás egyedül Heilgron számlájára írható.*
153. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-10 00:02:46
Üzenet elküldve: 2018-01-10 00:02:46
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Loralyss//
-Félre az útból. *Szól oda a két őrnek a kapuban, akik indultak volna felé segítő kezet nyújtani. Hamarabb ideértek, mint azt remélni merte és a belépőjük sem volt annyira drámai, mint azt eltervezte. Berúgja a ház ajtaját majd az előtéren átvágva lefekteti a lányt a nappaliban egy kényelmes ülőgarnitúrára. Kiegyenesedik, másodpercekig csak a lányra mered majd körbetekint.* ~Hol a frászban vannak megint?~ *Furcsa szokása a háziaknak együtt eltűnni, de most úgy tűnik, még a drága Aleina sem tiszteli meg a jelenlétével.
Sétapálcájával nagyon koppint a padlón tehetetlen dühében, majd az ájult lányhoz lép és finoman szólongatni kezdi.*
-Loralyss, kelj fel. Elég az alvásból. *Egyáltalán nem így tervezte a belépőjét. Kalapját húga mellé teszi, kiegyenesíti a ráncokat a feszített tempótól kissé zilált kabátján és a lány fölé hajolva megrázza annak vállát.*
-Gyerünk. Miénk a ház végre. *Kuncog kissé a viccén majd finoman megütögeti a lány arcocskáját.*
-Na.
-Félre az útból. *Szól oda a két őrnek a kapuban, akik indultak volna felé segítő kezet nyújtani. Hamarabb ideértek, mint azt remélni merte és a belépőjük sem volt annyira drámai, mint azt eltervezte. Berúgja a ház ajtaját majd az előtéren átvágva lefekteti a lányt a nappaliban egy kényelmes ülőgarnitúrára. Kiegyenesedik, másodpercekig csak a lányra mered majd körbetekint.* ~Hol a frászban vannak megint?~ *Furcsa szokása a háziaknak együtt eltűnni, de most úgy tűnik, még a drága Aleina sem tiszteli meg a jelenlétével.
Sétapálcájával nagyon koppint a padlón tehetetlen dühében, majd az ájult lányhoz lép és finoman szólongatni kezdi.*
-Loralyss, kelj fel. Elég az alvásból. *Egyáltalán nem így tervezte a belépőjét. Kalapját húga mellé teszi, kiegyenesíti a ráncokat a feszített tempótól kissé zilált kabátján és a lány fölé hajolva megrázza annak vállát.*
-Gyerünk. Miénk a ház végre. *Kuncog kissé a viccén majd finoman megütögeti a lány arcocskáját.*
-Na.
152. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-09 21:38:30
Üzenet elküldve: 2018-01-09 21:38:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kertben//
*Ahel, aki eddig boldogan hempergőzött a hátán, hirtelen hasra fordul, fejét felemelve kezdi füleit hegyezni, s nézni nagyon valamit. Lassan emelkedik fel, lábait még félig behajtva merevedik meg a felállás közepette, majd mint egy íjból kilőtt nyílvessző, úgy indul meg sprintelve a fák felé. Hamarosan az inger kiváltója is előtűnik, aki veszetten menekül a megindult chahos elől: egy betolakodó macska. Ydriss a fejét csóválja, de azért mosolyog.*
- Azt hiszem, a kóbor macskákkal több gond nem lesz. *Állapítja meg, elvégre a farkaskutya lelkesen és hatékonyan űzi a nem kívánt szőrös betolakodót. Pillantás néhány pillanat múlva visszavándorol Luninarira.*
- Más hely, más szokások, más az, amit értékelnek. *Magyarázza az esetleges nemleges válasz okát, de önkéntelenül felsejlik benne az is, amit Heilgron mondott neki érkezése napján. Itt az aranyban hisznek. Igaza van, a várost és a benne lakókat a fémek tartják a markukban, kiváltképp az, amiből szépen csillogó tallérokat lehet önteni.
Azonban kissé komor hangulatát hamar elkergetik Luninari szavai. A jelent, amit leír, szívszaggatóan ismerős. A közös tüzek körülülése, vagy akár csak családjával, kevés barátjának hitt elffel együtt ücsörgés, és az éjszakai égbolt kémlelése (már amennyit épp láttatni engedtek a felettük elterülő lombkoronák), vagy csak szimplán csevegni, egymás társaságát élvezni. Hiába volt egy részük puszta illúzió, szemfényveszés, azért hiányoznak. Ahogy az is, amikor Kharasshival nézték a tábortüzük lángjait.*
- Nem, Heilgront én sem tudom elképzelni egy ilyen helyzetben. Aztán ki tudja, talán ő okozná a legnagyobb meglepetést, hogy még őszintén élvezné is.
*Türelmesen hallgatja végig Luninarit, hadd adjon ki agából minden csalódást, dühöt keserűséget, esetleg fájdalmat. A maga nézőpontját ráér utána is hozzátenni, nem kell félbeszakítania hozzá a nagyon is belelendült lányt. Még így se fog bele egyből, hiszen mégis csak egy meglehetősen összetett kérdéskört sikerült felhoznia a fél-elfnek.*
- Az eféle bánásmód igazságtalan, még ha egy minimális racionális alapja van is a nem tetszésnek. Ne érts félre, azért, mert valaki félvér, és emiatt nem lehet majd saját családja, nem érdemel ilyen bánásmódot. Főleg, hogy egy emberrel, elffel, gnómmal, bárkivel megtörténhet, hogy valamiért terméketlen, vagy azzá válik. Igen, a legnagyobb ajándékot így nem tudja tovább adni, nem tud életet adni a következő generációnak, és bármennyire is dolgos kezű, plusz egy éhes száj, akit etetni kell, akinek helyre van szüksége - és valljuk be, az erdő mélyén ezt nehezebb megoldani - de ők, ti is ugyanúgy érző lények vagytok, és titeket is nehezen érint a dolog. Legalábbis, ahogy látom. Arról nem is beszélve, hogyha más módon nem is, akkor árván maradt csemetékről ugyanúgy tudtok gondoskodni, és ugyan olyan gyerek-szülő kapcsolat kialakulhat, mintha te hoztad volna a világra. Ami viszont az ember-elf kapcsolatok kérdését illeti, ez kicsit más kérdés. Nem vagyok biztos benne, de szerintem nem vették semmibe. De átlépett egy komoly határt az a férfi, ami felborított minden tradíciót, minden elvet egy ezekre épülő közösségben, ezért lett ő a rossz. És persze te. Ez sem helyénvaló, tény, de a negatív érzelmek mögött nem feltétlenül áll olyan ok, hogy mert kifejezetten bántani akar másokat. Persze, ez egy kívülálló véleménye, aki nem ismeri a szóban forgó személyeket.
*Sóhajt lemondóan. Mert kivételek vannak. A hasfalán sorakozó hegek erről tanúskodnak.*
- Ugyan, nincs ebben semmi irigylésre méltó szerintem. Csak egy elveszett lány próbál utat találni. Lehet, hogy végre sikerült, de lehet, épp a következő ballépéseimet teszem. Amiatt pedig ne aggódj, hogy még nem találtad meg, amit keresel, nem mindenki találja meg az orra előtt létezése célját. Az élet tele van kereséssel és kutatással. *Mosolyodik biztatóan Luninarira. Ő erre a tökéletes példa, nagyjából az összes fent elmondottra. A faluban nem találta sem a helyét, sem a feladatát. Majd mikor nővére majdnem meghalt, ostoba módon egyedül indult bosszút állni. És meglátta a világ eddig ismeretlen oldalait is. Milyen az erdőn, a falun túl elterülő világ. Aztán megismerte Kharasshit. Azt hitte, végre megtalálta a helyét, hiszen végül még arra is képes lett volna, hogy egy másik nősténytől született porontyát is a sajátjaként nevelje fel az elf lány. Hiába emlékeztette volna ez minden egyes nappal arra, hogy kettejüknek sohasem lehetne közös gyermeke. Egy elf és egy mélységi násza már réges-rég terméketlenné vált.
Aztán felötlött benne a gondolat. Már korábban is kacérkodott a mágia tanulás gondolatával, meg is tette az első lépéseket efelé, szerzett néhány hasznos igét eszköztárába, és persze a sötételf hím nem tetszését, mert egy természetellenes dologgal kezdett el játszani. De ha a természet nem engedi nekik a családot, talán épp a misztikus erők adhatnának nekik esélyt. Ám még el sem jutott a vakmerő javaslatig, útjaik szétváltak, a köztük lévő jócskán megcibált kötelék addig bírta. Ő pedig végképp a kétségbeesés legmélyére zuhant. És ekkor ismerkedett meg Eeyr és Teysus tanaival, s jutott elhatározásra, vagy talán inkább megtalálta azt a halványan pislákoló fényt, amire szüksége volt. Így hát elmélyült ezekben a tanításokban, s lassan kikristályosodott előtte, hogy bár eleinte nem tűnik túl egymásra épülő elveknek, nagyon is egyetért mindkét istenség útmutatásával. És hogy nagyon is lehetséges mindkettőt használni, egybekovácsolni, ráadásul úgy, hogy értelme is maradjon. Így hát az élet és az egyén szolgálatába állt, legalábbis ezt hiszi. Hogy igaza van-e? Azt megint csak az idő fogja megmondani.*
//A kertben//
*Ahel, aki eddig boldogan hempergőzött a hátán, hirtelen hasra fordul, fejét felemelve kezdi füleit hegyezni, s nézni nagyon valamit. Lassan emelkedik fel, lábait még félig behajtva merevedik meg a felállás közepette, majd mint egy íjból kilőtt nyílvessző, úgy indul meg sprintelve a fák felé. Hamarosan az inger kiváltója is előtűnik, aki veszetten menekül a megindult chahos elől: egy betolakodó macska. Ydriss a fejét csóválja, de azért mosolyog.*
- Azt hiszem, a kóbor macskákkal több gond nem lesz. *Állapítja meg, elvégre a farkaskutya lelkesen és hatékonyan űzi a nem kívánt szőrös betolakodót. Pillantás néhány pillanat múlva visszavándorol Luninarira.*
- Más hely, más szokások, más az, amit értékelnek. *Magyarázza az esetleges nemleges válasz okát, de önkéntelenül felsejlik benne az is, amit Heilgron mondott neki érkezése napján. Itt az aranyban hisznek. Igaza van, a várost és a benne lakókat a fémek tartják a markukban, kiváltképp az, amiből szépen csillogó tallérokat lehet önteni.
Azonban kissé komor hangulatát hamar elkergetik Luninari szavai. A jelent, amit leír, szívszaggatóan ismerős. A közös tüzek körülülése, vagy akár csak családjával, kevés barátjának hitt elffel együtt ücsörgés, és az éjszakai égbolt kémlelése (már amennyit épp láttatni engedtek a felettük elterülő lombkoronák), vagy csak szimplán csevegni, egymás társaságát élvezni. Hiába volt egy részük puszta illúzió, szemfényveszés, azért hiányoznak. Ahogy az is, amikor Kharasshival nézték a tábortüzük lángjait.*
- Nem, Heilgront én sem tudom elképzelni egy ilyen helyzetben. Aztán ki tudja, talán ő okozná a legnagyobb meglepetést, hogy még őszintén élvezné is.
*Türelmesen hallgatja végig Luninarit, hadd adjon ki agából minden csalódást, dühöt keserűséget, esetleg fájdalmat. A maga nézőpontját ráér utána is hozzátenni, nem kell félbeszakítania hozzá a nagyon is belelendült lányt. Még így se fog bele egyből, hiszen mégis csak egy meglehetősen összetett kérdéskört sikerült felhoznia a fél-elfnek.*
- Az eféle bánásmód igazságtalan, még ha egy minimális racionális alapja van is a nem tetszésnek. Ne érts félre, azért, mert valaki félvér, és emiatt nem lehet majd saját családja, nem érdemel ilyen bánásmódot. Főleg, hogy egy emberrel, elffel, gnómmal, bárkivel megtörténhet, hogy valamiért terméketlen, vagy azzá válik. Igen, a legnagyobb ajándékot így nem tudja tovább adni, nem tud életet adni a következő generációnak, és bármennyire is dolgos kezű, plusz egy éhes száj, akit etetni kell, akinek helyre van szüksége - és valljuk be, az erdő mélyén ezt nehezebb megoldani - de ők, ti is ugyanúgy érző lények vagytok, és titeket is nehezen érint a dolog. Legalábbis, ahogy látom. Arról nem is beszélve, hogyha más módon nem is, akkor árván maradt csemetékről ugyanúgy tudtok gondoskodni, és ugyan olyan gyerek-szülő kapcsolat kialakulhat, mintha te hoztad volna a világra. Ami viszont az ember-elf kapcsolatok kérdését illeti, ez kicsit más kérdés. Nem vagyok biztos benne, de szerintem nem vették semmibe. De átlépett egy komoly határt az a férfi, ami felborított minden tradíciót, minden elvet egy ezekre épülő közösségben, ezért lett ő a rossz. És persze te. Ez sem helyénvaló, tény, de a negatív érzelmek mögött nem feltétlenül áll olyan ok, hogy mert kifejezetten bántani akar másokat. Persze, ez egy kívülálló véleménye, aki nem ismeri a szóban forgó személyeket.
*Sóhajt lemondóan. Mert kivételek vannak. A hasfalán sorakozó hegek erről tanúskodnak.*
- Ugyan, nincs ebben semmi irigylésre méltó szerintem. Csak egy elveszett lány próbál utat találni. Lehet, hogy végre sikerült, de lehet, épp a következő ballépéseimet teszem. Amiatt pedig ne aggódj, hogy még nem találtad meg, amit keresel, nem mindenki találja meg az orra előtt létezése célját. Az élet tele van kereséssel és kutatással. *Mosolyodik biztatóan Luninarira. Ő erre a tökéletes példa, nagyjából az összes fent elmondottra. A faluban nem találta sem a helyét, sem a feladatát. Majd mikor nővére majdnem meghalt, ostoba módon egyedül indult bosszút állni. És meglátta a világ eddig ismeretlen oldalait is. Milyen az erdőn, a falun túl elterülő világ. Aztán megismerte Kharasshit. Azt hitte, végre megtalálta a helyét, hiszen végül még arra is képes lett volna, hogy egy másik nősténytől született porontyát is a sajátjaként nevelje fel az elf lány. Hiába emlékeztette volna ez minden egyes nappal arra, hogy kettejüknek sohasem lehetne közös gyermeke. Egy elf és egy mélységi násza már réges-rég terméketlenné vált.
Aztán felötlött benne a gondolat. Már korábban is kacérkodott a mágia tanulás gondolatával, meg is tette az első lépéseket efelé, szerzett néhány hasznos igét eszköztárába, és persze a sötételf hím nem tetszését, mert egy természetellenes dologgal kezdett el játszani. De ha a természet nem engedi nekik a családot, talán épp a misztikus erők adhatnának nekik esélyt. Ám még el sem jutott a vakmerő javaslatig, útjaik szétváltak, a köztük lévő jócskán megcibált kötelék addig bírta. Ő pedig végképp a kétségbeesés legmélyére zuhant. És ekkor ismerkedett meg Eeyr és Teysus tanaival, s jutott elhatározásra, vagy talán inkább megtalálta azt a halványan pislákoló fényt, amire szüksége volt. Így hát elmélyült ezekben a tanításokban, s lassan kikristályosodott előtte, hogy bár eleinte nem tűnik túl egymásra épülő elveknek, nagyon is egyetért mindkét istenség útmutatásával. És hogy nagyon is lehetséges mindkettőt használni, egybekovácsolni, ráadásul úgy, hogy értelme is maradjon. Így hát az élet és az egyén szolgálatába állt, legalábbis ezt hiszi. Hogy igaza van-e? Azt megint csak az idő fogja megmondani.*
151. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-07 22:41:31
Üzenet elküldve: 2018-01-07 22:41:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//A kertben//
*Az ugyan feltűnik neki, hogy a másik lány kicsit jobban megnézi őt magának, amikor leül, de nem kapcsolja gondolatban a szoknyához, amit valóban nem éppen a földön való üldögéléshez, meg a gyors és hatékony mozgáshoz találtak ki. Ettől függetlenül ő maga nagyon is szereti. Odahaza hordott nadrágot is, szoknyát is, sőt blúzok helyett igazi, fiús ingeket. Amikor azonban Aleimord gyönyörű húgának gondjaira bízta, elég gyorsan fel lett világosítva arról, hogy nemes kisasszonyokhoz a szoknya illik és a blúz, meg persze ékszerek és magassarkú cipők, más viselet nemigen.
Az ugyan tény, hogy hiányzik neki egy-két rövid ujjú kockás ing, ami érzései szerint lány létére is nagyon jól állt neki mindig is, és az is, hogy sokszor tényleg sokkal egyszerűbb lenne a nadrágban lenni. Csak hát, azok után, hogy a Sayqueves testvérek minden szó nélkül, arcukon kedves és megértő mosollyal befogadták őt, elég nagy otrombaság lenne a részéről, ha nem akarna megfelelni pont az ő elvárásaiknak, és nekiállna itt (öltözködésével) lázadozni önzetlen jótevőivel szemben. Mert, ha ők nincsenek, - ebben még mindig teljesen biztos, - már akkor boldog lehetne, ha valahogy sikerült volna magának összehozni egy szennyes szobát valahol a Szegénynegyed mélyén, hol ezzel a házzal ellentétben, ahol testőrök vigyáznak rá, nyilván valódi veszélyben lenne, mintha egyedül mászkálna legyengülten a vadonban.
Ydriss ugyan sok mindenről beszél, ő pedig végig figyelmesen hallgat, nem feledkezve meg közben Ahel simogatásáról sem, (csak nehogy elunja szegény állat a fokozott törődést!) még is talán a legutolsó mondatokra van a legtöbb értelme reagálnia, főleg, hogy őt jelenleg ez is érinti leginkább.*
- Nagyon csalódott lennék, ha Aleimord nem engedné meg. *válaszol szinte azonnal.*
- Otthon nálunk minden kis kertben volt egy szép tűzrakó. És több nagy közös is a különböző kisebb tisztásokon.
- Ha valamit nagyon szerettem, és nagyon hiányzik otthonról, az a hangulata az egésznek, ahogyan kiülünk oda anyával naplementekor, aztán kényelmes sütögetés közben szépen lassan besötétedett körülöttünk, és feljött a hold az összes csillaggal együtt. Ha odaülhettünk éppen valamelyik közös tűzhöz, hallgattuk a meséket, mások beszélgetését, a felnőttek pedig az ételnek és az italnak köszönhetően oldottabbak lettek, szinte még arról is elfeledkeztek, hogy én egyáltalán ott vagyok. Csak ezek voltak azok a pillanatok, amikor én is úgy érezhettem, hogy része vagyok annak a közösségnek. De, ha próbálok egyáltalán nem gondolni erre, akkor sem értem, hogy mi értelme van egy kertnek, ha még húst és hagymát sem lehet sütni benne! Város, vagy nem, de azért a csillagok azok itt is csillagok, és ugyanúgy látszanak, mintha az erdőben lennénk. Persze az itteni elfek nagyon mások, mint akik között mi felnőttünk, legalábbis Aleniából és Aleimordból kiindulva mindenképpen. Meg hát... te is láttad Heligront, na! De abban biztos vagyok, hogy ők is hamar átéreznék ennek az egésznek a hangulatát, ha csak egyszer kiülnének a tűz köré velünk. *fejti ki a véleményét, mert arra valamiért nem gondol, hogy Ydriss szülőfalujában hasonló ne lett volna szokásban.*
- Kivéve persze pont Heligron. Őt nem tudom elképzelni, ahogy leül egy farönkre velünk szalonnát sütögetni, vagy egyszerűen csak a fűbe. *teszi hozzá, bár itt kicsit azért elbizonytalanodik. Még sem szép az első néhány tíz-húsz benyomás alapján ítélni, de több egyelőre nincs, és ami őt illeti, nem is nagyon vágyik rá, hogy legyen. Persze, kedves és jólelkű lány ő, saját énképe szerint legalábbis mindenképpen, de hát mindenki még neki sem lehet szimpatikus így sem. Első alkalommal is valószínűleg Ydriss iránt is azért kezdett ösztönös vonzalmat és szimpátiát érezni, mert tökéletes ellenpólusként nem messze ott állt tőle az elf férfi, akitől valahogy a hideg rázta ki.*
- Engem pedig lehet nem fogadtak volna be nálatok sem, nem tudom. De azért ez valahol igazságtalan, nem? Értem én, hogy akiknek szent az élet, azok természetellenesnek tartanak valakit, aki sosem adhatja azt senkinek tovább, de hát... nem én kértem, hogy félvérnek szülessek! Azt se, hogy egyáltalán megszülessek! Ha valakire haragudniuk kellene az anya, aki...
*Ezen a ponton úgy hallgat el, mintha hirtelen megnémult volna.*
- Nem mintha én haragudnék rá. *mondja aztán csendesen, de az talán így is érződik, hogy nem csak önmagát nyugtatja, hanem tényleg így is gondolja.*
- Biztos, hogy van nála kedvesebb és szeretetreméltóbb lény is ezen a világon, de én még nem találkoztam vele. Van... nos van néhány kicsit ellentmondó része ennek a történetnek. Nem tudom pontosan, hogy apám tényleg zsoldos volt, vagy valóban csak véletlenül vetődött arra, és szívjóságból segített, de az biztos, hogy súlyosan megsebesült akkor, amikor egy kisebb ork horda valahogy a falu közelébe keveredett és hetekig a környéken ólálkodott. De azt még a vének sem tagadták soha, hogy a népünk oldalán harcolt ellenük és mindenkit védve súlyosan megsebesült. Anyám mentette meg az életét és ő is ápolta napokig, vagy talán inkább hosszú hatokon át. Valahol természetes szerintem, hogy történt köztök valami ezek után, vagy eközben, de hát... ettől én még nem tehetek arról, hogy megszülettem! *rázza meg a fejét, mintha ezzel elhessegethetné az ismét feltámadó dühöt, ami nem először jön el, hogy az egész lelkét követelje magának.*
- Haragudtak persze nagyon rá is, hogy holmi ember karjaiba vetette magát, de még is csak én voltam az, akire mindenki úgy nézett, mintha róka lenne a tyúkólban. Most pedig, hogy én eltűntem a képből, le merném fogadni, hogy már kérője is akadt. De hát ezt sem nagyon értem... *sóhajt fel.*
- Apám arra jó volt, hogy vérét adja a falunkért, de arra még sem volt elég jó, hogy magukkal egyenrangúként kezeljék. Nekem nem az a bajom a világgal, hogy kegyetlen, - vagy hát persze az is! -
inkább csak az, hogy logikátlan. Most akkor könyörgöm döntsük már el... gyűlöljük az emberiséget tulajdonképpen, vagy nem? Ha gyűlöljük zsoldosként se fogadjuk fel őket megvédeni minket, és ne lakjunk a városaikban sem! Ha pedig nem, akkor mi az istenekért kell egy elf lány és egy ember férfi szerelmére úgy tekinteni, mint valami istenekkel ellenkező, beteges és természetellenes dologra?
*Mire végigmondja sápadt arca egészen kipirul, kék szemei pedig dühösen szikráznak. Még Ahel simogatásáról is elfeledkezik kicsit, mintha szerencsétlen, ártatlan állat, akinek erről az egészről nyilván semmi tudomása és fogalma nincsen, teljesen kitörlődött volna a létezésből.
Boldog, hogy még időben észbe kap, boldog, hogy az évek alatt benne felgyülemlett haragot nem pont olyasvalakire zúdítja rá, akinek eddig nem csak hogy eddig egyetlen rossz szava sem volt hozzá, hanem valamilyen szinten még sorstársa is. Hiába látszik dühösnek, még mindig hisz benne, hogy Ydriss nem hiszi azt, hogy egy kalap alá veszi őket azokkal, akik az ő lelkét kínozták hosszú éveken keresztül.*
- Ne haragudj kérlek. *mondja aztán csendesen, hangos sóhaj kíséretében.*
- Nem pont neked kellett volna mondanom ezeket a dolgokat, aki aztán tényleg semmit nem tehet az egészről a világon semmit, és aki ugyanolyan elveszettnek érzi magát, mint én. A különbség csak annyi, hogy én képtelen vagyok az istenekben bízni és hinni.
- Sajnálom. Nagyon tisztelem a hitedet, pont úgy ahogyan anyáét is, és irigyellek is érte mindkettőtöket. Tényleg őszintén kívánom, hogy megtaláld bennük, vagy általuk azt, amit keresel, akár igazi istenek, akár nem. Én azt hiszem erre képtelen vagyok. Én... valami teljesen mást keresek.
- Magam sem tudom, hogy pontosan mit. *ismeri el végül komoly arccal, eléggé szomorúan még is kissé büszkén.
Hatalom. Erő. Talán ez a kimondani nem mert szó egészen jól lefesti vágyait. De mindennél jobban még is csak arra vágyik, hogy mások szeressék, és, hogy képes legyen a mágia által áttörni a tabut és lehetségessé tenni a lehetetlent.
Gyerekeket akar, hiába nem lehet. Eddig erről még csak édesanyja és Alenia tud. Édesanyjától két játéknyulat kapott cserébe ezért, és még több szeretettel telt, de letagadhatatlanul szomorú altatódalt. Aleniától azt a korábban elképzelhetetlent, hogy élete első barátnője lett.
Ydrissnek viszont pont ezért nem mondja el. Épp elég kettő létező a világon, aki tud lehetetlen álmairól.
És hát így is túl sokat adott ki magából eddig, egyetlen röpke és rövid beszélgetés alatt. Csak azért nem érzi rosszul magát emiatt, mert ez kölcsönös.
Néha elég különösen működik a világ.*
//A kertben//
*Az ugyan feltűnik neki, hogy a másik lány kicsit jobban megnézi őt magának, amikor leül, de nem kapcsolja gondolatban a szoknyához, amit valóban nem éppen a földön való üldögéléshez, meg a gyors és hatékony mozgáshoz találtak ki. Ettől függetlenül ő maga nagyon is szereti. Odahaza hordott nadrágot is, szoknyát is, sőt blúzok helyett igazi, fiús ingeket. Amikor azonban Aleimord gyönyörű húgának gondjaira bízta, elég gyorsan fel lett világosítva arról, hogy nemes kisasszonyokhoz a szoknya illik és a blúz, meg persze ékszerek és magassarkú cipők, más viselet nemigen.
Az ugyan tény, hogy hiányzik neki egy-két rövid ujjú kockás ing, ami érzései szerint lány létére is nagyon jól állt neki mindig is, és az is, hogy sokszor tényleg sokkal egyszerűbb lenne a nadrágban lenni. Csak hát, azok után, hogy a Sayqueves testvérek minden szó nélkül, arcukon kedves és megértő mosollyal befogadták őt, elég nagy otrombaság lenne a részéről, ha nem akarna megfelelni pont az ő elvárásaiknak, és nekiállna itt (öltözködésével) lázadozni önzetlen jótevőivel szemben. Mert, ha ők nincsenek, - ebben még mindig teljesen biztos, - már akkor boldog lehetne, ha valahogy sikerült volna magának összehozni egy szennyes szobát valahol a Szegénynegyed mélyén, hol ezzel a házzal ellentétben, ahol testőrök vigyáznak rá, nyilván valódi veszélyben lenne, mintha egyedül mászkálna legyengülten a vadonban.
Ydriss ugyan sok mindenről beszél, ő pedig végig figyelmesen hallgat, nem feledkezve meg közben Ahel simogatásáról sem, (csak nehogy elunja szegény állat a fokozott törődést!) még is talán a legutolsó mondatokra van a legtöbb értelme reagálnia, főleg, hogy őt jelenleg ez is érinti leginkább.*
- Nagyon csalódott lennék, ha Aleimord nem engedné meg. *válaszol szinte azonnal.*
- Otthon nálunk minden kis kertben volt egy szép tűzrakó. És több nagy közös is a különböző kisebb tisztásokon.
- Ha valamit nagyon szerettem, és nagyon hiányzik otthonról, az a hangulata az egésznek, ahogyan kiülünk oda anyával naplementekor, aztán kényelmes sütögetés közben szépen lassan besötétedett körülöttünk, és feljött a hold az összes csillaggal együtt. Ha odaülhettünk éppen valamelyik közös tűzhöz, hallgattuk a meséket, mások beszélgetését, a felnőttek pedig az ételnek és az italnak köszönhetően oldottabbak lettek, szinte még arról is elfeledkeztek, hogy én egyáltalán ott vagyok. Csak ezek voltak azok a pillanatok, amikor én is úgy érezhettem, hogy része vagyok annak a közösségnek. De, ha próbálok egyáltalán nem gondolni erre, akkor sem értem, hogy mi értelme van egy kertnek, ha még húst és hagymát sem lehet sütni benne! Város, vagy nem, de azért a csillagok azok itt is csillagok, és ugyanúgy látszanak, mintha az erdőben lennénk. Persze az itteni elfek nagyon mások, mint akik között mi felnőttünk, legalábbis Aleniából és Aleimordból kiindulva mindenképpen. Meg hát... te is láttad Heligront, na! De abban biztos vagyok, hogy ők is hamar átéreznék ennek az egésznek a hangulatát, ha csak egyszer kiülnének a tűz köré velünk. *fejti ki a véleményét, mert arra valamiért nem gondol, hogy Ydriss szülőfalujában hasonló ne lett volna szokásban.*
- Kivéve persze pont Heligron. Őt nem tudom elképzelni, ahogy leül egy farönkre velünk szalonnát sütögetni, vagy egyszerűen csak a fűbe. *teszi hozzá, bár itt kicsit azért elbizonytalanodik. Még sem szép az első néhány tíz-húsz benyomás alapján ítélni, de több egyelőre nincs, és ami őt illeti, nem is nagyon vágyik rá, hogy legyen. Persze, kedves és jólelkű lány ő, saját énképe szerint legalábbis mindenképpen, de hát mindenki még neki sem lehet szimpatikus így sem. Első alkalommal is valószínűleg Ydriss iránt is azért kezdett ösztönös vonzalmat és szimpátiát érezni, mert tökéletes ellenpólusként nem messze ott állt tőle az elf férfi, akitől valahogy a hideg rázta ki.*
- Engem pedig lehet nem fogadtak volna be nálatok sem, nem tudom. De azért ez valahol igazságtalan, nem? Értem én, hogy akiknek szent az élet, azok természetellenesnek tartanak valakit, aki sosem adhatja azt senkinek tovább, de hát... nem én kértem, hogy félvérnek szülessek! Azt se, hogy egyáltalán megszülessek! Ha valakire haragudniuk kellene az anya, aki...
*Ezen a ponton úgy hallgat el, mintha hirtelen megnémult volna.*
- Nem mintha én haragudnék rá. *mondja aztán csendesen, de az talán így is érződik, hogy nem csak önmagát nyugtatja, hanem tényleg így is gondolja.*
- Biztos, hogy van nála kedvesebb és szeretetreméltóbb lény is ezen a világon, de én még nem találkoztam vele. Van... nos van néhány kicsit ellentmondó része ennek a történetnek. Nem tudom pontosan, hogy apám tényleg zsoldos volt, vagy valóban csak véletlenül vetődött arra, és szívjóságból segített, de az biztos, hogy súlyosan megsebesült akkor, amikor egy kisebb ork horda valahogy a falu közelébe keveredett és hetekig a környéken ólálkodott. De azt még a vének sem tagadták soha, hogy a népünk oldalán harcolt ellenük és mindenkit védve súlyosan megsebesült. Anyám mentette meg az életét és ő is ápolta napokig, vagy talán inkább hosszú hatokon át. Valahol természetes szerintem, hogy történt köztök valami ezek után, vagy eközben, de hát... ettől én még nem tehetek arról, hogy megszülettem! *rázza meg a fejét, mintha ezzel elhessegethetné az ismét feltámadó dühöt, ami nem először jön el, hogy az egész lelkét követelje magának.*
- Haragudtak persze nagyon rá is, hogy holmi ember karjaiba vetette magát, de még is csak én voltam az, akire mindenki úgy nézett, mintha róka lenne a tyúkólban. Most pedig, hogy én eltűntem a képből, le merném fogadni, hogy már kérője is akadt. De hát ezt sem nagyon értem... *sóhajt fel.*
- Apám arra jó volt, hogy vérét adja a falunkért, de arra még sem volt elég jó, hogy magukkal egyenrangúként kezeljék. Nekem nem az a bajom a világgal, hogy kegyetlen, - vagy hát persze az is! -
inkább csak az, hogy logikátlan. Most akkor könyörgöm döntsük már el... gyűlöljük az emberiséget tulajdonképpen, vagy nem? Ha gyűlöljük zsoldosként se fogadjuk fel őket megvédeni minket, és ne lakjunk a városaikban sem! Ha pedig nem, akkor mi az istenekért kell egy elf lány és egy ember férfi szerelmére úgy tekinteni, mint valami istenekkel ellenkező, beteges és természetellenes dologra?
*Mire végigmondja sápadt arca egészen kipirul, kék szemei pedig dühösen szikráznak. Még Ahel simogatásáról is elfeledkezik kicsit, mintha szerencsétlen, ártatlan állat, akinek erről az egészről nyilván semmi tudomása és fogalma nincsen, teljesen kitörlődött volna a létezésből.
Boldog, hogy még időben észbe kap, boldog, hogy az évek alatt benne felgyülemlett haragot nem pont olyasvalakire zúdítja rá, akinek eddig nem csak hogy eddig egyetlen rossz szava sem volt hozzá, hanem valamilyen szinten még sorstársa is. Hiába látszik dühösnek, még mindig hisz benne, hogy Ydriss nem hiszi azt, hogy egy kalap alá veszi őket azokkal, akik az ő lelkét kínozták hosszú éveken keresztül.*
- Ne haragudj kérlek. *mondja aztán csendesen, hangos sóhaj kíséretében.*
- Nem pont neked kellett volna mondanom ezeket a dolgokat, aki aztán tényleg semmit nem tehet az egészről a világon semmit, és aki ugyanolyan elveszettnek érzi magát, mint én. A különbség csak annyi, hogy én képtelen vagyok az istenekben bízni és hinni.
- Sajnálom. Nagyon tisztelem a hitedet, pont úgy ahogyan anyáét is, és irigyellek is érte mindkettőtöket. Tényleg őszintén kívánom, hogy megtaláld bennük, vagy általuk azt, amit keresel, akár igazi istenek, akár nem. Én azt hiszem erre képtelen vagyok. Én... valami teljesen mást keresek.
- Magam sem tudom, hogy pontosan mit. *ismeri el végül komoly arccal, eléggé szomorúan még is kissé büszkén.
Hatalom. Erő. Talán ez a kimondani nem mert szó egészen jól lefesti vágyait. De mindennél jobban még is csak arra vágyik, hogy mások szeressék, és, hogy képes legyen a mágia által áttörni a tabut és lehetségessé tenni a lehetetlent.
Gyerekeket akar, hiába nem lehet. Eddig erről még csak édesanyja és Alenia tud. Édesanyjától két játéknyulat kapott cserébe ezért, és még több szeretettel telt, de letagadhatatlanul szomorú altatódalt. Aleniától azt a korábban elképzelhetetlent, hogy élete első barátnője lett.
Ydrissnek viszont pont ezért nem mondja el. Épp elég kettő létező a világon, aki tud lehetetlen álmairól.
És hát így is túl sokat adott ki magából eddig, egyetlen röpke és rövid beszélgetés alatt. Csak azért nem érzi rosszul magát emiatt, mert ez kölcsönös.
Néha elég különösen működik a világ.*
150. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-07 18:58:28
Üzenet elküldve: 2018-01-07 18:58:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A Kertben//
*Ugyan világéletében nadrágot hordott, azért a falujukban nem volt ismeretlen dolog a szoknya sem. Csak ő kifejezetten utálta. Nehezebb benne mászni, ellenben könnyebb orra bukni benne futás közben, a lóhátra pattanást pedig megint csak kihívásokkal tűzdeli meg. Épp ezért mindig is nadrágot hordott, amikor csak lehetett. Épp ezért nem érti még most sem a nemesi divatot. Egyrészt maguk az anyagok. Igen, szép és finom és puha, viszont úgy kell vigyázni rá, mint a viselője szeme világára, mert könnyen szakad, lyukad, koszolódik, és ezeknek a szöveteknek még a tisztítás is bajos dolog lehet. Másfelől a szabásuk meg a kialakításuk. A többségtől egyszerűen megőrülne, ha viselnie kéne, mert itt szorít, ott kényelmetlen, és a mozgásban ezer meg egyféle képen zavar. Teysusnak hála neki nem kell ilyen göncöket hordania. Így hát valamiféle részvéttel teli mosolyféle ül ki ajkára, ahogy Luninari leülési műveletét figyeli.*
- Őszintén szólva nem tudom, az enyéim miképp tekintettek volna egy félvérre. *Vallja be őszintén.* Csak elfek éltünk ott, és bár találkoztunk más népekkel, illetve egy részünk találkozott más népekkel, nem keveredtünk velük ily módon. ~Csak én.~ *Halvány, önkéntelenül is fájdalmas mosoly kúszik ajkára.* Szeretném állítani, hogy ugyanúgy támogatták volna, mint bárki mást a faluban, de nem tudnám teljes szívemből mondani, hogy így lett volna. A világ egy kíméletlen hely, az élet pedig kegyetlen. *Állapítja meg egy lemondó sóhaj kíséretében.
Apró bólintással jelzi, érti, mire gondol a másik lány a másféle istenekbe vetett hit kapcsán. És mivel Eeyr és Teysus sem ismeretlenek számára, nem kezdi az ősök ősének az ősénél a következő témakört.*
- Ó igen, a törzs tagjai is az erdei szellemekben hisznek, és nem az új istenek. Ha istenek. Mármint, még abban sem vagyok biztos, mik is ők valójában. Abban viszont igen, hogy van ráció abban, amit tanítani próbálnak nekünk, sőt. Hogy istenek, vagy valami másfajta lények, vagy valamilyen felemelkedettek már nem is olyan fontos. Szerintem. *Teszi hozzá gyorsan ez utóbbit. A fanatikusabbja talán istenkáromlónak tartaná eme megnyilvánulását, de szemlélete szerint nem az a fontos, hogy miféle kreatúra valójában Eeyr, Teysus és Sa'Tereth, hanem milyen elveket képviselnek, és mit mutatnak követendő példának.*
- Teljesen elveszett voltam. Illetve, még vagyok is, még mindig sok mindent kell letisztáznom magamban, de már látom a fényt a távolban. *Mosolyodik el halványan, ismét kicsit élénkebb dögönyözve a kettejük között hempergő ebet, figyelme is néhány pillanatig Ahelé.*
- Továbbra is tartom, hogy ha nem is értünk egyet valamiben valakivel a megértés fontos. *Nyomja meg a megértés szó elejét, kihangsúlyozva azt.* Illetve hát sokan szeretetnek mondják ezt Eeyr követői között, ki tudja, talán egy kis átfedés van is a kettő között. Bármennyire is túl édesnek tűnjön az elképzelés. Persze tudom, hogy az élet nem egy mese, és bármennyire is szeretnénk ezt hinni, a szeretet, megértés, tolerancia meg hasonlók nem képesek mindent legyőzni. *Csóválja a fejét egy lemondó sóhajt követően.*
- Ezektől az elvektől vezérelve persze egyesek lelkes önfeláldozásba kezdenek, de szerintem az megint egy másik véglet. Mert hát mi is létező, élő-lélegző személyek vagyunk, vágyakkal, álmokkal félelmekkel. Nekünk is ugyanúgy jogunk van élni, álmodni, kiteljesedni, ahogy mi szeretnénk. Mármint, persze, ha valaki önként, saját akaratból hajlandó feláldozni, feladni mindent másokért, akkor az lényegében a saját útját választva teszi mindezt. Csak azért mert valaki önzetlenséget sugalló elvek miatt kényszernek érzi, hogy az utolsó bolondon is segítsen, az már nem ugyanaz. Szerintem nem attól lesz valaki önző, hogy nem hagyja elkallódni a saját személyiségét. No persze, ez csak egy az erdő mélyéről szalajtott fruska elmefuttatása valamiről, amihez aligha konyít. Meglehet, tévedek. *Neveti el a végét mindenféle önirónia vagy keserűség nélkül.*
- Nos igen, a Templom miatt szántam rá magam a városi életre. Ott tudok tanulni, vagy ha azt nem is, többet hallhatok ezekről az istenségekről, meg a tanításaikról. És tovább erősíthetem a mágikus képességeim is. Tény, amióta őszintén hinni kezdtem ezekben a tanokban, mintha könnyebben menne a varázslatok tanulása is. Aztán lehet, ez megint csak a képzeletem játéka. *Szórakozottan emeli maga elé jobbját, s forgatja lassan kézfejét, mintha valami különös dolgot figyelne rajta, amit csak ő láthat.*
- Nem igazán szántam feltételnek, hogy a szállásadóim higgyenek azokban, amikben én. Nyilván nem akartam Sa'tereth hívek közé keveredni, de igazán nem nagyon terveltem ki, mit és hogyan csinálok majd. Csak jött a lehetőség, én meg megragadtam. Talán ha gyökeresen változtatok a régi dolgokon, végre kisül valami jó is belőle.
*Az, hogy hamarosan talán mégis kimozdulhat, már olyan értelemben, hogy az erdőbe, azért fellelkesíti, ennek pedig látható jeleit is látni vonásain, tekintetében.*
- Hogyne, örömmel elkísérlek. Ugyan, emiatt ne szégyenkezz, a faluban is voltak olyanok, akik soha nem lépték át a határt, ki se tették a területről a lábukat. Nem tartozott semmi olyan feladat a napi teendőik közé, ami miatt az erdőbe kellett menniük, hát nem mentek. És boldogan elvoltak. Persze, azért ők is megtanulták azt a vadonról, amit kellett, csak nem ültették át annyira a gyakorlatba.
*A kövek említésére körülnéz a hatalmas kertben, vajon hova lenne érdemes tűzrakó helyet építeni. Az ágyások közelébe semmiképp, ahogy az épülethez közel eső területeken is hanyagolná. Esetleg a fák közé. Vagy ha van kút, annak egy relatíve közel eső körzetében.*
- Szerinted engedni fog egy tűzrakó helyet? Mármint lehet, úgy gondolja majd Aleimord úr, hogy elcsúfítaná a kertet. Mondjuk köveket lehet, egyszerűbb lesz a folyómentén találni. Habár az erdőben is vannak sziklásabb, dimbes-dombosabb területek.
//A Kertben//
*Ugyan világéletében nadrágot hordott, azért a falujukban nem volt ismeretlen dolog a szoknya sem. Csak ő kifejezetten utálta. Nehezebb benne mászni, ellenben könnyebb orra bukni benne futás közben, a lóhátra pattanást pedig megint csak kihívásokkal tűzdeli meg. Épp ezért mindig is nadrágot hordott, amikor csak lehetett. Épp ezért nem érti még most sem a nemesi divatot. Egyrészt maguk az anyagok. Igen, szép és finom és puha, viszont úgy kell vigyázni rá, mint a viselője szeme világára, mert könnyen szakad, lyukad, koszolódik, és ezeknek a szöveteknek még a tisztítás is bajos dolog lehet. Másfelől a szabásuk meg a kialakításuk. A többségtől egyszerűen megőrülne, ha viselnie kéne, mert itt szorít, ott kényelmetlen, és a mozgásban ezer meg egyféle képen zavar. Teysusnak hála neki nem kell ilyen göncöket hordania. Így hát valamiféle részvéttel teli mosolyféle ül ki ajkára, ahogy Luninari leülési műveletét figyeli.*
- Őszintén szólva nem tudom, az enyéim miképp tekintettek volna egy félvérre. *Vallja be őszintén.* Csak elfek éltünk ott, és bár találkoztunk más népekkel, illetve egy részünk találkozott más népekkel, nem keveredtünk velük ily módon. ~Csak én.~ *Halvány, önkéntelenül is fájdalmas mosoly kúszik ajkára.* Szeretném állítani, hogy ugyanúgy támogatták volna, mint bárki mást a faluban, de nem tudnám teljes szívemből mondani, hogy így lett volna. A világ egy kíméletlen hely, az élet pedig kegyetlen. *Állapítja meg egy lemondó sóhaj kíséretében.
Apró bólintással jelzi, érti, mire gondol a másik lány a másféle istenekbe vetett hit kapcsán. És mivel Eeyr és Teysus sem ismeretlenek számára, nem kezdi az ősök ősének az ősénél a következő témakört.*
- Ó igen, a törzs tagjai is az erdei szellemekben hisznek, és nem az új istenek. Ha istenek. Mármint, még abban sem vagyok biztos, mik is ők valójában. Abban viszont igen, hogy van ráció abban, amit tanítani próbálnak nekünk, sőt. Hogy istenek, vagy valami másfajta lények, vagy valamilyen felemelkedettek már nem is olyan fontos. Szerintem. *Teszi hozzá gyorsan ez utóbbit. A fanatikusabbja talán istenkáromlónak tartaná eme megnyilvánulását, de szemlélete szerint nem az a fontos, hogy miféle kreatúra valójában Eeyr, Teysus és Sa'Tereth, hanem milyen elveket képviselnek, és mit mutatnak követendő példának.*
- Teljesen elveszett voltam. Illetve, még vagyok is, még mindig sok mindent kell letisztáznom magamban, de már látom a fényt a távolban. *Mosolyodik el halványan, ismét kicsit élénkebb dögönyözve a kettejük között hempergő ebet, figyelme is néhány pillanatig Ahelé.*
- Továbbra is tartom, hogy ha nem is értünk egyet valamiben valakivel a megértés fontos. *Nyomja meg a megértés szó elejét, kihangsúlyozva azt.* Illetve hát sokan szeretetnek mondják ezt Eeyr követői között, ki tudja, talán egy kis átfedés van is a kettő között. Bármennyire is túl édesnek tűnjön az elképzelés. Persze tudom, hogy az élet nem egy mese, és bármennyire is szeretnénk ezt hinni, a szeretet, megértés, tolerancia meg hasonlók nem képesek mindent legyőzni. *Csóválja a fejét egy lemondó sóhajt követően.*
- Ezektől az elvektől vezérelve persze egyesek lelkes önfeláldozásba kezdenek, de szerintem az megint egy másik véglet. Mert hát mi is létező, élő-lélegző személyek vagyunk, vágyakkal, álmokkal félelmekkel. Nekünk is ugyanúgy jogunk van élni, álmodni, kiteljesedni, ahogy mi szeretnénk. Mármint, persze, ha valaki önként, saját akaratból hajlandó feláldozni, feladni mindent másokért, akkor az lényegében a saját útját választva teszi mindezt. Csak azért mert valaki önzetlenséget sugalló elvek miatt kényszernek érzi, hogy az utolsó bolondon is segítsen, az már nem ugyanaz. Szerintem nem attól lesz valaki önző, hogy nem hagyja elkallódni a saját személyiségét. No persze, ez csak egy az erdő mélyéről szalajtott fruska elmefuttatása valamiről, amihez aligha konyít. Meglehet, tévedek. *Neveti el a végét mindenféle önirónia vagy keserűség nélkül.*
- Nos igen, a Templom miatt szántam rá magam a városi életre. Ott tudok tanulni, vagy ha azt nem is, többet hallhatok ezekről az istenségekről, meg a tanításaikról. És tovább erősíthetem a mágikus képességeim is. Tény, amióta őszintén hinni kezdtem ezekben a tanokban, mintha könnyebben menne a varázslatok tanulása is. Aztán lehet, ez megint csak a képzeletem játéka. *Szórakozottan emeli maga elé jobbját, s forgatja lassan kézfejét, mintha valami különös dolgot figyelne rajta, amit csak ő láthat.*
- Nem igazán szántam feltételnek, hogy a szállásadóim higgyenek azokban, amikben én. Nyilván nem akartam Sa'tereth hívek közé keveredni, de igazán nem nagyon terveltem ki, mit és hogyan csinálok majd. Csak jött a lehetőség, én meg megragadtam. Talán ha gyökeresen változtatok a régi dolgokon, végre kisül valami jó is belőle.
*Az, hogy hamarosan talán mégis kimozdulhat, már olyan értelemben, hogy az erdőbe, azért fellelkesíti, ennek pedig látható jeleit is látni vonásain, tekintetében.*
- Hogyne, örömmel elkísérlek. Ugyan, emiatt ne szégyenkezz, a faluban is voltak olyanok, akik soha nem lépték át a határt, ki se tették a területről a lábukat. Nem tartozott semmi olyan feladat a napi teendőik közé, ami miatt az erdőbe kellett menniük, hát nem mentek. És boldogan elvoltak. Persze, azért ők is megtanulták azt a vadonról, amit kellett, csak nem ültették át annyira a gyakorlatba.
*A kövek említésére körülnéz a hatalmas kertben, vajon hova lenne érdemes tűzrakó helyet építeni. Az ágyások közelébe semmiképp, ahogy az épülethez közel eső területeken is hanyagolná. Esetleg a fák közé. Vagy ha van kút, annak egy relatíve közel eső körzetében.*
- Szerinted engedni fog egy tűzrakó helyet? Mármint lehet, úgy gondolja majd Aleimord úr, hogy elcsúfítaná a kertet. Mondjuk köveket lehet, egyszerűbb lesz a folyómentén találni. Habár az erdőben is vannak sziklásabb, dimbes-dombosabb területek.
149. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-07 01:51:07
Üzenet elküldve: 2018-01-07 01:51:07
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 382
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 382
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
*A Barakkban végzett torna után pirospozsgás arccal tér vissza a kúriába, ez jól illik a zekéje színéhez. De nem sokáig. A házba belépés után egyrészt arcot mos hideg vízzel, másrészt pedig a szobájában leveszi magáról az új ruháit, hogy a régieket vegye fel helyettük. Mivel nem csak a szobája, de a kúria is szinte teljesen üres ezt teljes magányban és nyugalomban teheti meg. Ez egyike azon ritka pillanatoknak, amikor itt van és nem ráncigálják őt ide meg oda parancsoló szavakkal. Egy ideig fel s alá járkál a szobájában miközben komolyan gondolkodik, aztán elsiet, hogy tintát, tollat és papírt kerítsen.*
~Sayqueves Úr! Ez mégsem nekem való munka, hiába a finom ételek és a jó ágy. Felmondok, a ruhákat meg itt hagyom. Ha nincsenek az üzenet alatt, akkor valaki arrébb rakta őket.~
*Gondolja, közben pedig írja is a papírra a szavakat. A végére még odakörmöli a nevét. A ház többet író lakói bizonyára macskakaparásnak titulálják majd azt, amit papírra vetett, de azért legfeljebb közepes erőlködés után kivehető belőle minden betű és szó. Rövid várakozás után félbehajtja a lapot, a tetejére pedig ráírja, hogy ÜZENET. Ezek után az úgy ahogy összehajtogatott egyenruhákra tetejére teszi a levelet.*
- Hűha, mit fognak ehhez szólni? *Sóhajt egyet, aztán meg bekukkant a fiókba és az ágy alá, hogy ne hagyjon a házban semmit a holmijából. Végül az őröknek csak biccentve, sovány tarisznyájával a vállán távozik előbb a házból, majd a kertből is.*
~Sayqueves Úr! Ez mégsem nekem való munka, hiába a finom ételek és a jó ágy. Felmondok, a ruhákat meg itt hagyom. Ha nincsenek az üzenet alatt, akkor valaki arrébb rakta őket.~
*Gondolja, közben pedig írja is a papírra a szavakat. A végére még odakörmöli a nevét. A ház többet író lakói bizonyára macskakaparásnak titulálják majd azt, amit papírra vetett, de azért legfeljebb közepes erőlködés után kivehető belőle minden betű és szó. Rövid várakozás után félbehajtja a lapot, a tetejére pedig ráírja, hogy ÜZENET. Ezek után az úgy ahogy összehajtogatott egyenruhákra tetejére teszi a levelet.*
- Hűha, mit fognak ehhez szólni? *Sóhajt egyet, aztán meg bekukkant a fiókba és az ágy alá, hogy ne hagyjon a házban semmit a holmijából. Végül az őröknek csak biccentve, sovány tarisznyájával a vállán távozik előbb a házból, majd a kertből is.*
148. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-06 04:19:34
Üzenet elküldve: 2018-01-06 04:19:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//A Kertben//
*Követi a lány példáját és leül vele szembe a fűbe, úgy, hogy Ahel ott maradjon közöttük, mint valami bundás asztal. Bár természetesen nem pakol rá semmit, csak simogat, mint eddig, és néha rá-rápillant, hogy jobb kedve legyen kicsit attól, ahogyan az állat élvezi a törődést, de azért figyelme és tekintete majdnem végig Ydrissé.
Ugyan rajta talán legjobb ruhája van, még is szoknyája alját felhúzza térdéig, majd pedig lábait maga alá húzva ül le, hogy csak harisnyáját fogja meg a föld és a fű, amit könnyebb tisztítani, és ami - nem mellesleg, - a szoknya alatt amúgy sem látszik.
Igaz nem az a fajta félvér, akire bárki nyugodt szívvel sütné rá, hogy jó emberismerő, de az a melankólia amit a barna szemekben lát megcsillanni, vagy a néha elkomorodó hang amit hall, túlságosan is emlékezteti saját magára ahhoz, hogy ne ismerje fel.
Nem szándékozik már csak ezért sem túl komor témákról beszélgetni tovább, de hát ez nem teljesen az ő választása. Múltjuk is meghatározza mindkettőjüket, ő pedig még nem volt képes szert tenni arra az arisztokratikus könnyedségre, amivel egyik témáról, mintha mi sem történt volna, pillanatok alatt át lehet siklani egy másikra és vidámabbra.*
- Tudod, ahol én felnőttem, ott elég nagy hagyományai vannak annak, hogy a félvéreket nem igazán tekintik magukkal egyenrangúnak. *mondja ki nagy nehezen végül. Úgy érzi beszélgettek már egymással éppen annyit, hogy Ydriss is érezze, hogy véletlenül sem veszi egy kalap alá őt azokkal, akik mindössze annyiban hasonlítanak rá, hogy ők is elfek.*
- Soha nem is akartak befogadni. *rázza meg a fejét, és ebben a mozdulatban most azért benne van egy kis düh is, bár a másik lány - valószínűleg és remélhetőleg, - megint csak érezheti azt, hogy nem ellene irányul.
Luninari mindenesetre kapva kap az alkalmon, amikor másról beszélhet saját múltja helyett.*
- Igen, hallottam. És Alenia is beszélt róluk, de... az én népem elég bizalmatlan volt velük szemben, anyám pedig olyan istennők papnője, akik az itteniek szerint nem többek puszta meséknél.
- Anya lelkiismeretes papnő, az az igazság. *mondja ezt kissé szomorkás mosollyal* még sem erőltette soha, hogy abban higgyek, amiben ő. Nagyon hálás is vagyok neki ezért, de ettől még nem is igazán hittem. Akár új isten, akár ősi, akár tényleg létezik valahol, akár nem, rajtam személy szerint egyikük sem segített sokat. Pontosabban semmit. *rázza meg lassan a fejét. Valószínűleg ez önzőnek hat, de úgy gondolja, hogy aki nem önmagából és az általa átélt dolgokból kiindulva értelmezi a világot, végső soron hazudik, vagy őrült.*
- Ráadásul mindig szerettem volna mágiát tanulni. Ha ismerni akarod az igazi titkokat, egyik istenségnek sem hagyhatod, hogy korlátozzon téged. *jelenti ki mély meggyőződéssel.*
- Persze a világon semmi bajom nincs azzal, amit Eeyr és Teysus hirdetnek. Sőt, kifejezetten megkönnyebbültem, amikor első este, hogy itt voltam, Alenia Eeyrt emlegette. *idézi fel magában a még nem is olyan nagyon távoli emléket. Szívesen beszél erről, hiszen az istenek fontos téma, akikhez akárhogy is áll hozzá a létező, semmiképpen nem intézheti el őket egyetlen hanyag vállrándítással.*
- Mert hogy ez a család is Eeyrt és Teysust követi. Legalábbis Aleniáról biztosan tudom, hogy igen, de szinte biztos vagyok benne, hogy Aleimord is. Nem tudom, hogy véletlenül alakult így, vagy eleve ezért kezdtél náluk dolgozni, de ennyiből szerencséd van. *villant a másik lány felé egy biztató mosolyt. *
- Ezért jöttél ide? Eeyr és Teysus miatt? Talán itt a városban erősebb a jelenlétük, vagy valami ilyesmi? *kérdi kicsit elbizonytalanodva, hiszen eddigi szavai alapján tanításuk lényegével tisztában van, de ennyire alapvető dologról, mint ez, még sem tud semmit a világon.
Inkább arrafelé néz, amerre az erdőt sejti, ahonnan érkezett, az legalább több mint ismerős.*
- Azért nagyon hálás lennék, ha nem egyedül kellene mennem, főleg, mert tényleg biztonságosabb. *ismeri el Ydriss igazát.*
- Tudom, hogy furán hangzik kicsit, ha már a vadonból jöttem, de nem vagyok éppen egy nagy erdőjáró. Anya nélkül csak egyetlen egyszer mentem a falu határain túlra, amikor elindultam ide. Persze, azért eligazodom, és tudok sok dolgot, amit az itteniek nyilván nem, még is örülnék neki, ha legközelebb elkísérne valaki. Szóval köszönöm az ajánlatot, mindenképpen szólni fogok.
*Mosolyai eddig sem voltak éppen barátságtalanok, most azonban már nagyon határozottan barátságos valamennyi, különösen most ez az utolsó, amely ezeket a szavakat kíséri. Nem nagyon kell gondolkodnia azon, hogy miért mászkálna szívesebben Ydrissel bárhová, mint valami komor és marcona testőrrel, akit vagy Aleimord szedett össze valahol, vagy Nairada hozott a házhoz. Ennyi idősen talán még természetes, hogy jobban élvezi lányok társaságát, mint az ellenkező nemét.*
- Nem mondom, hogy induljunk most rögtön, de azért valamikor a napokban tényleg kimehetnénk a városból kicsit, mielőtt még jön az igazi hideg. *veti fel hirtelen jött ötletét.*
- Amúgy is köveket kell gyűjtenem. Meg akarom kérni Aleimordot, hogy építhessek ide egy rendes tűzrakóhelyet. Biztosan Ahel is örülne a húsoknak, amiket esténként sütnénk itt. *igyekszik is szövetségesének megnyerni a lányt ehhez a tervéhez. Az egyetlen dolog, ami nem fér a fejébe, amióta itt él, hogy ha már ekkora ez a kert, hogyhogy pont a legfontosabb dolog hiányzik belőle?*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.06 04:25:56
//A Kertben//
*Követi a lány példáját és leül vele szembe a fűbe, úgy, hogy Ahel ott maradjon közöttük, mint valami bundás asztal. Bár természetesen nem pakol rá semmit, csak simogat, mint eddig, és néha rá-rápillant, hogy jobb kedve legyen kicsit attól, ahogyan az állat élvezi a törődést, de azért figyelme és tekintete majdnem végig Ydrissé.
Ugyan rajta talán legjobb ruhája van, még is szoknyája alját felhúzza térdéig, majd pedig lábait maga alá húzva ül le, hogy csak harisnyáját fogja meg a föld és a fű, amit könnyebb tisztítani, és ami - nem mellesleg, - a szoknya alatt amúgy sem látszik.
Igaz nem az a fajta félvér, akire bárki nyugodt szívvel sütné rá, hogy jó emberismerő, de az a melankólia amit a barna szemekben lát megcsillanni, vagy a néha elkomorodó hang amit hall, túlságosan is emlékezteti saját magára ahhoz, hogy ne ismerje fel.
Nem szándékozik már csak ezért sem túl komor témákról beszélgetni tovább, de hát ez nem teljesen az ő választása. Múltjuk is meghatározza mindkettőjüket, ő pedig még nem volt képes szert tenni arra az arisztokratikus könnyedségre, amivel egyik témáról, mintha mi sem történt volna, pillanatok alatt át lehet siklani egy másikra és vidámabbra.*
- Tudod, ahol én felnőttem, ott elég nagy hagyományai vannak annak, hogy a félvéreket nem igazán tekintik magukkal egyenrangúnak. *mondja ki nagy nehezen végül. Úgy érzi beszélgettek már egymással éppen annyit, hogy Ydriss is érezze, hogy véletlenül sem veszi egy kalap alá őt azokkal, akik mindössze annyiban hasonlítanak rá, hogy ők is elfek.*
- Soha nem is akartak befogadni. *rázza meg a fejét, és ebben a mozdulatban most azért benne van egy kis düh is, bár a másik lány - valószínűleg és remélhetőleg, - megint csak érezheti azt, hogy nem ellene irányul.
Luninari mindenesetre kapva kap az alkalmon, amikor másról beszélhet saját múltja helyett.*
- Igen, hallottam. És Alenia is beszélt róluk, de... az én népem elég bizalmatlan volt velük szemben, anyám pedig olyan istennők papnője, akik az itteniek szerint nem többek puszta meséknél.
- Anya lelkiismeretes papnő, az az igazság. *mondja ezt kissé szomorkás mosollyal* még sem erőltette soha, hogy abban higgyek, amiben ő. Nagyon hálás is vagyok neki ezért, de ettől még nem is igazán hittem. Akár új isten, akár ősi, akár tényleg létezik valahol, akár nem, rajtam személy szerint egyikük sem segített sokat. Pontosabban semmit. *rázza meg lassan a fejét. Valószínűleg ez önzőnek hat, de úgy gondolja, hogy aki nem önmagából és az általa átélt dolgokból kiindulva értelmezi a világot, végső soron hazudik, vagy őrült.*
- Ráadásul mindig szerettem volna mágiát tanulni. Ha ismerni akarod az igazi titkokat, egyik istenségnek sem hagyhatod, hogy korlátozzon téged. *jelenti ki mély meggyőződéssel.*
- Persze a világon semmi bajom nincs azzal, amit Eeyr és Teysus hirdetnek. Sőt, kifejezetten megkönnyebbültem, amikor első este, hogy itt voltam, Alenia Eeyrt emlegette. *idézi fel magában a még nem is olyan nagyon távoli emléket. Szívesen beszél erről, hiszen az istenek fontos téma, akikhez akárhogy is áll hozzá a létező, semmiképpen nem intézheti el őket egyetlen hanyag vállrándítással.*
- Mert hogy ez a család is Eeyrt és Teysust követi. Legalábbis Aleniáról biztosan tudom, hogy igen, de szinte biztos vagyok benne, hogy Aleimord is. Nem tudom, hogy véletlenül alakult így, vagy eleve ezért kezdtél náluk dolgozni, de ennyiből szerencséd van. *villant a másik lány felé egy biztató mosolyt. *
- Ezért jöttél ide? Eeyr és Teysus miatt? Talán itt a városban erősebb a jelenlétük, vagy valami ilyesmi? *kérdi kicsit elbizonytalanodva, hiszen eddigi szavai alapján tanításuk lényegével tisztában van, de ennyire alapvető dologról, mint ez, még sem tud semmit a világon.
Inkább arrafelé néz, amerre az erdőt sejti, ahonnan érkezett, az legalább több mint ismerős.*
- Azért nagyon hálás lennék, ha nem egyedül kellene mennem, főleg, mert tényleg biztonságosabb. *ismeri el Ydriss igazát.*
- Tudom, hogy furán hangzik kicsit, ha már a vadonból jöttem, de nem vagyok éppen egy nagy erdőjáró. Anya nélkül csak egyetlen egyszer mentem a falu határain túlra, amikor elindultam ide. Persze, azért eligazodom, és tudok sok dolgot, amit az itteniek nyilván nem, még is örülnék neki, ha legközelebb elkísérne valaki. Szóval köszönöm az ajánlatot, mindenképpen szólni fogok.
*Mosolyai eddig sem voltak éppen barátságtalanok, most azonban már nagyon határozottan barátságos valamennyi, különösen most ez az utolsó, amely ezeket a szavakat kíséri. Nem nagyon kell gondolkodnia azon, hogy miért mászkálna szívesebben Ydrissel bárhová, mint valami komor és marcona testőrrel, akit vagy Aleimord szedett össze valahol, vagy Nairada hozott a házhoz. Ennyi idősen talán még természetes, hogy jobban élvezi lányok társaságát, mint az ellenkező nemét.*
- Nem mondom, hogy induljunk most rögtön, de azért valamikor a napokban tényleg kimehetnénk a városból kicsit, mielőtt még jön az igazi hideg. *veti fel hirtelen jött ötletét.*
- Amúgy is köveket kell gyűjtenem. Meg akarom kérni Aleimordot, hogy építhessek ide egy rendes tűzrakóhelyet. Biztosan Ahel is örülne a húsoknak, amiket esténként sütnénk itt. *igyekszik is szövetségesének megnyerni a lányt ehhez a tervéhez. Az egyetlen dolog, ami nem fér a fejébe, amióta itt él, hogy ha már ekkora ez a kert, hogyhogy pont a legfontosabb dolog hiányzik belőle?*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.06 04:25:56
147. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-05 21:15:58
Üzenet elküldve: 2018-01-05 21:15:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A Kertben//
*Csendes, békés környezet a város közepén, ráadásul ha sokban nem is hasonlít az évtizedekig otthonául szolgáló erdőnek, legalább valamilyen szinten visszahozza a természetet a sok kő közé. Hiába a komoly és komor téma, más közegben, például egy fogadó zajos, nyüzsgő terében aligha nyílna meg, de legalábbis még ennyit sem említene múltjáról. Most is felötlik benne a figyelmeztetés, hogy jobb lenne tartania a száját, mert aki eddig belekeveredett, érintett lett az ügyeiben, nos, jó nem származott belőle az illetőnek.
A maga részéhez egyelőre nem fűz hozzá semmit, ellenben figyelmesen hallgatja Luninarit. Konkrétumok nélkül nem igazán tudja, mi az, amit el akartak venni a lánytól, de az egyszerűtől a szörnyű dolgokig mindent el tud képzelni, s ehhez elég mindössze néhány pillanat leforgása. Talán a maga keserű tapasztalataiból indul ki, amikor inkább a szörnyűbb okokat feltételezi az önvédelemhez.*
- Ez aligha a te hibád. *Csóválja a fejét.* Ahogy kiveszem a szavaidból, te megpróbáltál beilleszkedni, de ők nem voltak nyitottak. Az, hogy megvédted magad, és ami a tiéd, egy természetes reakció, és szerintem helyes is. Kicsit hasonló helyzetben voltam én is, habár akkor rólam épp az ellenkezőjét feltételezték. *Bólint határozottan, hangja kissé komor színezetet kap, ugyanakkor ironikus töltetet is kap. Hát igen, előbb a bandita, majd a két harcos. Utóbbiak jobban megjárták, hiába voltak valaha egy törzshöz tartozóak. Nyilvánvalóvá tették, miképp éreznek a lány iránt, és miért eredtek a nyomába. Ő pedig eszerint reagált.
Habár az idő már jócskán hűvösre fordul, mégis leül a földre, a nadrágja egész vastag ahhoz, hogy ne legyen baja belőle.*
- Tudod, egy ideig elég... egyedül voltam nem régiben. Ne vedd magadra, Ahel. *Vakargatja meg az eb mellkasát.*
- Akkoriban hallottam először, bővebben kifejtve Eeyr és Teysus tanairól. Sose vallottam magam igazán hívőnek, de sok mindent más megvilágításba helyeztek. Ismered ezeket? *Pillant fel kérdőn Luninarira. Nem akarja ezekkel traktálni, ha esetleg nem érdekli a lányt, vagy ha ismeri, akkor nem ismételgeti el neki.*
- Jó, hogyha vannak rokonaid, akikre számíthatsz. *Húzódik halvány mosolyra az ajka, azonban ebben és a tekintetében is végtelen melankólia látható. Család. Hogy szülei hogyan élték meg az egészet, mit gondoltak, nem tudja. Velük nem találkozott, nem beszélt, így csak annyit tud, amit mások vágtak hozzá. Az akkor elhangzottak pedig vagy igazak, vagy belé akartak újabb sebeket vágni. Nővérével és fivérével pedig találkozott, és nem ismételné meg.*
- Nem veszem magamra. *Nevet fel.* Egyszerűen csak megállapítottam, hogy inkább a bundás-tollas jószágokkal kellene foglalkoznom, az embereket, elfeket és egyebeket pedig inkább hanyagoljam. *Csóválja a fejét.*
- Nem hülyeség, csak más vélemény, más nézőpont. Van, aki inkább teljesen elválasztaná a kettőt egymástól, legalábbis gondolom. Épp úgy, ahogy vannak, akik soha be nem tennék a lábukat a városba. *Luninari felvetésére pár pillanatra elgondolkozik. Tekintete kezére téved, noha soha nem volt rajta fizikai, látható jelzés, mégis gyötri a hiányérzet.*
- Mondhatni, de nem mindent. De, ha esetleg lesz majd kedved kicsit visszatérni az erdőbe, a fák közé, szívesen elkísérlek. Biztonságosabbnak is biztonságosabb.
//A Kertben//
*Csendes, békés környezet a város közepén, ráadásul ha sokban nem is hasonlít az évtizedekig otthonául szolgáló erdőnek, legalább valamilyen szinten visszahozza a természetet a sok kő közé. Hiába a komoly és komor téma, más közegben, például egy fogadó zajos, nyüzsgő terében aligha nyílna meg, de legalábbis még ennyit sem említene múltjáról. Most is felötlik benne a figyelmeztetés, hogy jobb lenne tartania a száját, mert aki eddig belekeveredett, érintett lett az ügyeiben, nos, jó nem származott belőle az illetőnek.
A maga részéhez egyelőre nem fűz hozzá semmit, ellenben figyelmesen hallgatja Luninarit. Konkrétumok nélkül nem igazán tudja, mi az, amit el akartak venni a lánytól, de az egyszerűtől a szörnyű dolgokig mindent el tud képzelni, s ehhez elég mindössze néhány pillanat leforgása. Talán a maga keserű tapasztalataiból indul ki, amikor inkább a szörnyűbb okokat feltételezi az önvédelemhez.*
- Ez aligha a te hibád. *Csóválja a fejét.* Ahogy kiveszem a szavaidból, te megpróbáltál beilleszkedni, de ők nem voltak nyitottak. Az, hogy megvédted magad, és ami a tiéd, egy természetes reakció, és szerintem helyes is. Kicsit hasonló helyzetben voltam én is, habár akkor rólam épp az ellenkezőjét feltételezték. *Bólint határozottan, hangja kissé komor színezetet kap, ugyanakkor ironikus töltetet is kap. Hát igen, előbb a bandita, majd a két harcos. Utóbbiak jobban megjárták, hiába voltak valaha egy törzshöz tartozóak. Nyilvánvalóvá tették, miképp éreznek a lány iránt, és miért eredtek a nyomába. Ő pedig eszerint reagált.
Habár az idő már jócskán hűvösre fordul, mégis leül a földre, a nadrágja egész vastag ahhoz, hogy ne legyen baja belőle.*
- Tudod, egy ideig elég... egyedül voltam nem régiben. Ne vedd magadra, Ahel. *Vakargatja meg az eb mellkasát.*
- Akkoriban hallottam először, bővebben kifejtve Eeyr és Teysus tanairól. Sose vallottam magam igazán hívőnek, de sok mindent más megvilágításba helyeztek. Ismered ezeket? *Pillant fel kérdőn Luninarira. Nem akarja ezekkel traktálni, ha esetleg nem érdekli a lányt, vagy ha ismeri, akkor nem ismételgeti el neki.*
- Jó, hogyha vannak rokonaid, akikre számíthatsz. *Húzódik halvány mosolyra az ajka, azonban ebben és a tekintetében is végtelen melankólia látható. Család. Hogy szülei hogyan élték meg az egészet, mit gondoltak, nem tudja. Velük nem találkozott, nem beszélt, így csak annyit tud, amit mások vágtak hozzá. Az akkor elhangzottak pedig vagy igazak, vagy belé akartak újabb sebeket vágni. Nővérével és fivérével pedig találkozott, és nem ismételné meg.*
- Nem veszem magamra. *Nevet fel.* Egyszerűen csak megállapítottam, hogy inkább a bundás-tollas jószágokkal kellene foglalkoznom, az embereket, elfeket és egyebeket pedig inkább hanyagoljam. *Csóválja a fejét.*
- Nem hülyeség, csak más vélemény, más nézőpont. Van, aki inkább teljesen elválasztaná a kettőt egymástól, legalábbis gondolom. Épp úgy, ahogy vannak, akik soha be nem tennék a lábukat a városba. *Luninari felvetésére pár pillanatra elgondolkozik. Tekintete kezére téved, noha soha nem volt rajta fizikai, látható jelzés, mégis gyötri a hiányérzet.*
- Mondhatni, de nem mindent. De, ha esetleg lesz majd kedved kicsit visszatérni az erdőbe, a fák közé, szívesen elkísérlek. Biztonságosabbnak is biztonságosabb.
146. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-04 22:02:31
Üzenet elküldve: 2018-01-04 22:02:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//A Kertben//
- Ó, csak nem te is? *kérdez vissza letagadhatatlan szórakozottsággal, ami talán nem illik a komoly témához, de hát elég nehéz nem mosolyogni a lány válaszán. Főleg e békés, már-már idilli kép közepette furcsa számára mindaz, amiről éppen beszélnek. Ahel láthatóan élvezi, hogy ezúttal nem csak Ydriss, hanem egy másik lány is foglalkozik vele, Luni pedig szívesen is simogatja mosolyogva. A kert is békés körülöttük. Innen nézve elég nehéz elképzelni, hogy nemrég mindketten olyasmin mentek keresztül, ami a maga módján nyilván nagyon keményen próbára tette őket.*
- Én is magamnak köszönhetem tulajdonképpen. De nem volt más választásom. El akartak venni tőlem valamit, ami az enyém. Dönthettem, hogy vagy hagyom nekik, vagy nem, és megpróbálok védekezni. Utóbbit választottam, és kicsit jobban sikerült, mint számítottam rá. Pont annyira, hogy meglegyen az ürügy arra, hogy végre kirakhassanak a faluból, mondván, hogy agresszív vagyok, meg összeférhetetlen. És veszélyes. Luninari, a félelmetes, jó nem? *neveti el magát. Nem telt el azóta sok idő, és az akkor történtek még mindig nagyon fájnak, de a gondolat, hogy pont ő jelentene komoly veszélyt bárki másra még így is annyira abszurd a számára, hogy nem képes nem nevetni rajta.*
- Ha nem pont Alenia és Aleimord a távoli rokonaim, és édesanyám nem tudja megkérni őket, hogy vigyázzanak rám, akkor most biztosan valahol a Szegénynegyedben laknék, és az lenne minden gondom, hogyan keresem meg a pénzt, amiből ehetek. *teszi hozzá az igazság kedvéért. Azzal persze nem dicsekszik, hogy kölykökkel verekedett, akik kedvenc játéknyulától akarták megfosztani örökre. Még sem bánja saját hirtelen jött közlékenységét. A lány jó szándékúnak tűnik, és ami ennél is sokkal több, ő is őszinte volt vele, még ha a részletekbe - pont úgy, ahogyan ő sem őt - nem avatta be.
Mindezek mellé - Luni ebben is teljesen biztos, - Ydriss sokkal tapasztaltabb nála. Úgy, ahogyan Alenia és Nairada is. Csak a lány persze más dolgokban, vagy a világ más részein szerezte tapasztalatait. Számára viszont mindhármuk tapasztalata hasznos lehet akkor, ha valami értelmes dolgot még kezdeni akar magával ezen a helyen és ebben az életben.
Persze nem pusztán ennyire anyagias és földhözragadt okokból szeretne ismerkedni, vagy barátkozni, bármennyire is nem képes egyik szó sem leírni az az iránti természetes vágyat, hogy sok olyan létező legyen körülötte, akikkel kölcsönösen élvezik egymás társaságát.
Éppen csak van annyi érzéke a valósághoz, hogy tudja a kellemes és a hasznos néha összeköthető.*
- Ne vedd amúgy nagyon magadra ezt szerintem. Úgy értem, hogy az állatok társaságát mindig jobban élvezted. *mondja elgondolkodó arccal.* Vannak olyanok, akikkel egyszerűen nem lehet kijönni, még akkor sem, ha te szeretnél. Az állatok ilyen téren mások, legalább is a hozzánk szokott szelídek mindenképpen. Ők mindig meghálálják a jó szándékot és a gondoskodást. A létezők nagy része hálátlan, vagy egyszerűen csak gonosz. Ennyiből teljesen megértelek téged. *mondja lassú bólintás kíséretében, ezúttal most már tényleg annyira koravén arccal, mintha néhány pillanat alatt, hirtelen legalább fél évtizedet öregedett volna.*
- Persze lehet csak én gondolkodom végletekben. Nekem például még eszembe sem jutott eddig, hogy innen akár ki is lehet lovagolni csak úgy. Úgy voltam vele, hogy vagy a város, vagy a vadon. De ez hülyeség tényleg, belátom. Te úgy vagy itt a városban, hogy magaddal hoztad, ami már ott is fontos volt neked. *állapítja meg, nagyon remélve még most is, hogy az elf lány nem érzi úgy, hogy túlságosan is tolakodna, vagy az indokoltnál kicsit közvetlenebb lenne. Abban mindenesetre biztos, hogy legalább most és abban, amit mondott nem téved.*
//A Kertben//
- Ó, csak nem te is? *kérdez vissza letagadhatatlan szórakozottsággal, ami talán nem illik a komoly témához, de hát elég nehéz nem mosolyogni a lány válaszán. Főleg e békés, már-már idilli kép közepette furcsa számára mindaz, amiről éppen beszélnek. Ahel láthatóan élvezi, hogy ezúttal nem csak Ydriss, hanem egy másik lány is foglalkozik vele, Luni pedig szívesen is simogatja mosolyogva. A kert is békés körülöttük. Innen nézve elég nehéz elképzelni, hogy nemrég mindketten olyasmin mentek keresztül, ami a maga módján nyilván nagyon keményen próbára tette őket.*
- Én is magamnak köszönhetem tulajdonképpen. De nem volt más választásom. El akartak venni tőlem valamit, ami az enyém. Dönthettem, hogy vagy hagyom nekik, vagy nem, és megpróbálok védekezni. Utóbbit választottam, és kicsit jobban sikerült, mint számítottam rá. Pont annyira, hogy meglegyen az ürügy arra, hogy végre kirakhassanak a faluból, mondván, hogy agresszív vagyok, meg összeférhetetlen. És veszélyes. Luninari, a félelmetes, jó nem? *neveti el magát. Nem telt el azóta sok idő, és az akkor történtek még mindig nagyon fájnak, de a gondolat, hogy pont ő jelentene komoly veszélyt bárki másra még így is annyira abszurd a számára, hogy nem képes nem nevetni rajta.*
- Ha nem pont Alenia és Aleimord a távoli rokonaim, és édesanyám nem tudja megkérni őket, hogy vigyázzanak rám, akkor most biztosan valahol a Szegénynegyedben laknék, és az lenne minden gondom, hogyan keresem meg a pénzt, amiből ehetek. *teszi hozzá az igazság kedvéért. Azzal persze nem dicsekszik, hogy kölykökkel verekedett, akik kedvenc játéknyulától akarták megfosztani örökre. Még sem bánja saját hirtelen jött közlékenységét. A lány jó szándékúnak tűnik, és ami ennél is sokkal több, ő is őszinte volt vele, még ha a részletekbe - pont úgy, ahogyan ő sem őt - nem avatta be.
Mindezek mellé - Luni ebben is teljesen biztos, - Ydriss sokkal tapasztaltabb nála. Úgy, ahogyan Alenia és Nairada is. Csak a lány persze más dolgokban, vagy a világ más részein szerezte tapasztalatait. Számára viszont mindhármuk tapasztalata hasznos lehet akkor, ha valami értelmes dolgot még kezdeni akar magával ezen a helyen és ebben az életben.
Persze nem pusztán ennyire anyagias és földhözragadt okokból szeretne ismerkedni, vagy barátkozni, bármennyire is nem képes egyik szó sem leírni az az iránti természetes vágyat, hogy sok olyan létező legyen körülötte, akikkel kölcsönösen élvezik egymás társaságát.
Éppen csak van annyi érzéke a valósághoz, hogy tudja a kellemes és a hasznos néha összeköthető.*
- Ne vedd amúgy nagyon magadra ezt szerintem. Úgy értem, hogy az állatok társaságát mindig jobban élvezted. *mondja elgondolkodó arccal.* Vannak olyanok, akikkel egyszerűen nem lehet kijönni, még akkor sem, ha te szeretnél. Az állatok ilyen téren mások, legalább is a hozzánk szokott szelídek mindenképpen. Ők mindig meghálálják a jó szándékot és a gondoskodást. A létezők nagy része hálátlan, vagy egyszerűen csak gonosz. Ennyiből teljesen megértelek téged. *mondja lassú bólintás kíséretében, ezúttal most már tényleg annyira koravén arccal, mintha néhány pillanat alatt, hirtelen legalább fél évtizedet öregedett volna.*
- Persze lehet csak én gondolkodom végletekben. Nekem például még eszembe sem jutott eddig, hogy innen akár ki is lehet lovagolni csak úgy. Úgy voltam vele, hogy vagy a város, vagy a vadon. De ez hülyeség tényleg, belátom. Te úgy vagy itt a városban, hogy magaddal hoztad, ami már ott is fontos volt neked. *állapítja meg, nagyon remélve még most is, hogy az elf lány nem érzi úgy, hogy túlságosan is tolakodna, vagy az indokoltnál kicsit közvetlenebb lenne. Abban mindenesetre biztos, hogy legalább most és abban, amit mondott nem téved.*
145. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-04 18:51:02
Üzenet elküldve: 2018-01-04 18:51:02
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Az előtérben//
*Beléptekor éppen csak nem sodorja el a kifelé haladó férfi.*
- Bo… csánat.* Rebegi, s csak ezután köszön.
Végül Aleimord, tud olyat ajánlani, amivel biztosan megbirkózik, így felderülve pillant Nairadára.*
-Hát, ha nem zavarok, vagy nincs rám szükség odafent, akkor szívesen veled tartanék.*Teszi le sötétszürke táskáját egy alkalmasnak ítélt sarokba, hogy mégse cipelje tovább, majd Nai után lép. Nem szeretne egyedül kóvályogni ebben az idegen házban.
Kilépve a házból, Naival lépést tartva látja, hogy elöl halad az a férfi, aki majdnem fellökte, s utána haladnak a többiek mindannyian, bár kissé elmaradva tőle. Kicsit paprikásnak érzi a hangulatot, bár nem tudja hogy mi lehet a probléma. Csak reméli, hogy nem egy vitába csöppent.*
*Beléptekor éppen csak nem sodorja el a kifelé haladó férfi.*
- Bo… csánat.* Rebegi, s csak ezután köszön.
Végül Aleimord, tud olyat ajánlani, amivel biztosan megbirkózik, így felderülve pillant Nairadára.*
-Hát, ha nem zavarok, vagy nincs rám szükség odafent, akkor szívesen veled tartanék.*Teszi le sötétszürke táskáját egy alkalmasnak ítélt sarokba, hogy mégse cipelje tovább, majd Nai után lép. Nem szeretne egyedül kóvályogni ebben az idegen házban.
Kilépve a házból, Naival lépést tartva látja, hogy elöl halad az a férfi, aki majdnem fellökte, s utána haladnak a többiek mindannyian, bár kissé elmaradva tőle. Kicsit paprikásnak érzi a hangulatot, bár nem tudja hogy mi lehet a probléma. Csak reméli, hogy nem egy vitába csöppent.*
144. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-04 15:09:05
Üzenet elküldve: 2018-01-04 15:09:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Az előtérben//
*Lehet, barbárnak néz ki, de most megtanulják, közel sem az. Kalandozásai során, nem egy emberrel mérte össze a tudását. De ez most mégis más. Fél-elf. Nem tudja, mi lakozhat egy ilyen lényben. Eddigi tapasztalatai semmi jót nem ígérnek. Egyikőjüknek sem. Bár fa fegyverekkel más lesz a dolog. Natalaydára néz, és újra elönti a hév.*
~Most nem lehet! Hideg fej kell, és magabiztosság.~
*Nairada gyermeteg kérdése, hogy muszáj e a párbaj, ügyet sem vet. Nem engedhet meg magának felesleges energia felhsználást.*
- Legyen úgy, Siel!
*Lehet, barbárnak néz ki, de most megtanulják, közel sem az. Kalandozásai során, nem egy emberrel mérte össze a tudását. De ez most mégis más. Fél-elf. Nem tudja, mi lakozhat egy ilyen lényben. Eddigi tapasztalatai semmi jót nem ígérnek. Egyikőjüknek sem. Bár fa fegyverekkel más lesz a dolog. Natalaydára néz, és újra elönti a hév.*
~Most nem lehet! Hideg fej kell, és magabiztosság.~
*Nairada gyermeteg kérdése, hogy muszáj e a párbaj, ügyet sem vet. Nem engedhet meg magának felesleges energia felhsználást.*
- Legyen úgy, Siel!
143. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-04 00:01:50
Üzenet elküldve: 2018-01-04 00:01:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Az előtérben//
*Felettébb értékeli, hogy Siel így szívügyeként kezeli a győzelme kérdését, és hogy ennek még hangot is ad Nairada felé. Persze a lány már közel sem kezeli ezt ilyen komolyan, ha veszítene sem fordulna meg a fejében, hogy lecserélje. Ennyi év után már több egy egyszerű testőrnél, nem lenne szíve hozzá.*
- Siel, feltétlen szükség van erre? *Kérdi közelebb lépve a férfihoz, bár ahogy felteszi a kérdést, már tudja is, hogy értelmetlen volt. *
~Hát persze, hogy szükség van... Nem is Siel volna.~
*Ezután Natyra terelődik a szó. Szerencsére Aleimordot sem kellett sokáig győzködni, amiért nagyon is hálás neki.*
- Vagy ha gondolod, kísérj el, addig is beszélgetünk még egy kicsit. Délelőtt nem túl sok időnk volt rá.
*A döntést Natyra bízza, hogy inkább bemutatkozik a ház többi lakójának, vagy velük tart. Mindenesetre ő elindul Aleimord után a barakk felé.*
*Felettébb értékeli, hogy Siel így szívügyeként kezeli a győzelme kérdését, és hogy ennek még hangot is ad Nairada felé. Persze a lány már közel sem kezeli ezt ilyen komolyan, ha veszítene sem fordulna meg a fejében, hogy lecserélje. Ennyi év után már több egy egyszerű testőrnél, nem lenne szíve hozzá.*
- Siel, feltétlen szükség van erre? *Kérdi közelebb lépve a férfihoz, bár ahogy felteszi a kérdést, már tudja is, hogy értelmetlen volt. *
~Hát persze, hogy szükség van... Nem is Siel volna.~
*Ezután Natyra terelődik a szó. Szerencsére Aleimordot sem kellett sokáig győzködni, amiért nagyon is hálás neki.*
- Vagy ha gondolod, kísérj el, addig is beszélgetünk még egy kicsit. Délelőtt nem túl sok időnk volt rá.
*A döntést Natyra bízza, hogy inkább bemutatkozik a ház többi lakójának, vagy velük tart. Mindenesetre ő elindul Aleimord után a barakk felé.*
142. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-03 23:26:08
Üzenet elküldve: 2018-01-03 23:26:08
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Az előtérben//
- Üdvözlöm, Natalayda!
*Köszön mosolyogva. A saját nevét illene elmondani, de ez esetben feleslegesnek tartja.*
- Nos...
*Néz végig a lányon. Nem úgy tűnik, mint aki takarítani, vagy mosni szeretne. Amúgy is, arra ott van az a két szegénynegyedbeli hölgy, akiket reggel szedett össze a piacon.*
- A húgomnak biztosan szüksége van valakire, aki felöltözteti, elkészíti a frizuráját, meg hasonló... tudja. Az emeleten van, jobb hátsó nagyobbik szoba az övé. Keresse meg.
~Legalább így örülni fog, és nem lóg a nyakamon.~
*Azzal a többiek felé fordul.*
- Irány akkor a Barakk!
A hozzászólás írója (Aleimord Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.03 23:26:23
- Üdvözlöm, Natalayda!
*Köszön mosolyogva. A saját nevét illene elmondani, de ez esetben feleslegesnek tartja.*
- Nos...
*Néz végig a lányon. Nem úgy tűnik, mint aki takarítani, vagy mosni szeretne. Amúgy is, arra ott van az a két szegénynegyedbeli hölgy, akiket reggel szedett össze a piacon.*
- A húgomnak biztosan szüksége van valakire, aki felöltözteti, elkészíti a frizuráját, meg hasonló... tudja. Az emeleten van, jobb hátsó nagyobbik szoba az övé. Keresse meg.
~Legalább így örülni fog, és nem lóg a nyakamon.~
*Azzal a többiek felé fordul.*
- Irány akkor a Barakk!
A hozzászólás írója (Aleimord Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.03 23:26:23
141. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-03 22:56:02
Üzenet elküldve: 2018-01-03 22:56:02
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Az előtérben//
*Minden szükséges engedélyt megkapott, de az, hogy úrnője ilyen könnyen belement nem hagyja nyugodni. Nem vall rá, hogy bármire is ilyen könnyen ráálljon. Lehet, hogy tud valamit, amit Siel nem? Ez könnyen előfordulhat, de akkor lebecsüli őt. Az emberek hite szerint, a harc, az erő barbár kinyilatkoztatása, pedig inkább a sakkhoz kéne hasonlítani. Lehetsz akármilyen erős, vagy gyors, ha nem tudsz az ellenfeled mozgásából olvasni meghaltál. Ha csak fejjel mész előre meghaltál. Ha hagyod, hogy a dühöd vezéreljen... meghaltál. Persze nem azt mondom, hogy semmilyen testi erő nem kell a győzelemhez, de szellemi erő is ugyanannyi, ha nem több. Siel a szerencsések közzé tartozik, isten, vagy bármilyen felső hatalom, elfogadható tulajdonságokkal teremtette őt erre a világra, amit az évek edzése és tapasztalata lassan tökélyre fejlesztettek. Persze bárki hiheti, hogy Sielnek csak a szája nagy, hogy egyszerűen csak túl dimenzionálja magát, de ezek az emberek nem látják a ruhái alatt megbúvó sebeket. Az évek alatt összegyűjtött belső sérülésekről nem is beszélve, amik ellent mondást nem tűrve, rövidítik meg hátra lévő idejét ezen a romlott sárgolyón. Még Nairade sem tud róla Sielnek milyen kevés ideje van és jobb, ha nem is tudja meg. Elég, ha ő csak egy nagyszájú testőrt lát, aki folyton a nyomában jár, kiélvezve miden pillanatot, amit még eltölthet az élők társaságában. Talán ezért is akarja megmutatni, hogy nála nem lehet jobb senki az úrnő védelmezésében. Talán ezért, talán csak valami maradandót akar alkotni, de az is lehet, hogy csak a bensőjében folyó háborúk hajszolják bele folyton olyan szituációkba, amiket egy normális ember, ha lehet inkább elkerül. Végül is nem számít. Az egyetlen, ami fontos, hogy győznie kell. Nem tudna tükörbe nézni ha veszítene azután, hogy ő volt az, aki az egészet kezdeményezte, de ami ennél is fontosabb. Nem tudna úrnője szemébe nézni többet. *
-Nem fogok veszíteni esküszöm úrnőm. -
*Súgja lehajtott fejjel maga elé, majd felnézve Nairadára mosolyog, egy cseppet sem biztató, vagy épp vidám mosollyal. Majd Uhnhoz fordul. *
-Úgy látom egy nyelvet beszélünk. Ha véletlenül veszítenék... vendégem vagy egy sörre, vagy kettőre. -
*Azzal el is indul kifelé a házból nem törődve úrnőjével, az éppen érkező lánnyal meg végképp nem. Úgy megy el mellette, hogy majdnem fellöki, de az illem most nem számít. Neki feladata van. És nem nyugszik, míg be nem teljesíti. *
*Minden szükséges engedélyt megkapott, de az, hogy úrnője ilyen könnyen belement nem hagyja nyugodni. Nem vall rá, hogy bármire is ilyen könnyen ráálljon. Lehet, hogy tud valamit, amit Siel nem? Ez könnyen előfordulhat, de akkor lebecsüli őt. Az emberek hite szerint, a harc, az erő barbár kinyilatkoztatása, pedig inkább a sakkhoz kéne hasonlítani. Lehetsz akármilyen erős, vagy gyors, ha nem tudsz az ellenfeled mozgásából olvasni meghaltál. Ha csak fejjel mész előre meghaltál. Ha hagyod, hogy a dühöd vezéreljen... meghaltál. Persze nem azt mondom, hogy semmilyen testi erő nem kell a győzelemhez, de szellemi erő is ugyanannyi, ha nem több. Siel a szerencsések közzé tartozik, isten, vagy bármilyen felső hatalom, elfogadható tulajdonságokkal teremtette őt erre a világra, amit az évek edzése és tapasztalata lassan tökélyre fejlesztettek. Persze bárki hiheti, hogy Sielnek csak a szája nagy, hogy egyszerűen csak túl dimenzionálja magát, de ezek az emberek nem látják a ruhái alatt megbúvó sebeket. Az évek alatt összegyűjtött belső sérülésekről nem is beszélve, amik ellent mondást nem tűrve, rövidítik meg hátra lévő idejét ezen a romlott sárgolyón. Még Nairade sem tud róla Sielnek milyen kevés ideje van és jobb, ha nem is tudja meg. Elég, ha ő csak egy nagyszájú testőrt lát, aki folyton a nyomában jár, kiélvezve miden pillanatot, amit még eltölthet az élők társaságában. Talán ezért is akarja megmutatni, hogy nála nem lehet jobb senki az úrnő védelmezésében. Talán ezért, talán csak valami maradandót akar alkotni, de az is lehet, hogy csak a bensőjében folyó háborúk hajszolják bele folyton olyan szituációkba, amiket egy normális ember, ha lehet inkább elkerül. Végül is nem számít. Az egyetlen, ami fontos, hogy győznie kell. Nem tudna tükörbe nézni ha veszítene azután, hogy ő volt az, aki az egészet kezdeményezte, de ami ennél is fontosabb. Nem tudna úrnője szemébe nézni többet. *
-Nem fogok veszíteni esküszöm úrnőm. -
*Súgja lehajtott fejjel maga elé, majd felnézve Nairadára mosolyog, egy cseppet sem biztató, vagy épp vidám mosollyal. Majd Uhnhoz fordul. *
-Úgy látom egy nyelvet beszélünk. Ha véletlenül veszítenék... vendégem vagy egy sörre, vagy kettőre. -
*Azzal el is indul kifelé a házból nem törődve úrnőjével, az éppen érkező lánnyal meg végképp nem. Úgy megy el mellette, hogy majdnem fellöki, de az illem most nem számít. Neki feladata van. És nem nyugszik, míg be nem teljesíti. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 933-952