Kikötő - Rumos Rókalyuk
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 72 (1421. - 1440. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1440. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 23:25:59
Üzenet elküldve: 2015-07-15 23:25:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Aldren//
*Ketten nevetnek, együtt, szinte majdnem egymás szájába. Majd elfintorodik, s grimaszba fordull arca.*
- Ehányom magam.
*Kommentálja végül viselkedésüket. Mégis mit képzelt magáról, hogy így viselkedett az elmúlt pár órába? Kirázza a hideg ettől, s ez látszik is bőrén. Ajkai fölött az ideg megrándul, ahogy hallgatja a Démont.*
- Hát hogyne.
*Válaszolja végül tőmondatában. Már tudja, hogy mi a baja. Túl józan, azért lett ennyire érzelgős. Ez a következménye, ha nem iszik. Ezt szívesen a másik orrára kötné, de amaz elmegy, hogy felöltse ruháit, végre lemenjenek. Kivételesen enni, s nem inni. Azt majd utána. Úgyis meg kell várnia Rumlopót. Addig elintézi egyéb dolgait. Ha Leont nem is látja elkóricál a hajón, s annak környékén. Felméri, hogy miként tudná megvalósítani, amit eltervezett. Ajkaira kaján vigyor ül ki. Lassan kezd visszatérni a régi énje, akit úgy tűnik, hogy az ajtón kívül hagyott. A Démon felvetésén újra elneveti magát.*
- Ha akarsz valamin aludni, akkor vegyél magadnak. Mi vagyok én, tán szeretetszolgálat? Mindenki oldja meg magának a dolgokat.
*Ripakodik a másikra, ahogy kezei a csípőjén pihen, miközben láthatóan oldalra tolja azt. Majd megfordul, s indulna tovább.*
- Még hogy megosztani. Idióta ez. *Sziszegi mintegy magának. Megosztani, ő, ki sose oszt meg semmit. Még a rummot sem! Majd pont ágyát fogja. Megosztaná ő. De inkább Dyntivel, vagy épp a Vércsével. De akár jöhet felőle Rumlopó is. Ajkair újra kiül kaján vigyora, de hamar le is hervad, ahogy halad előre.*
- És vannak, természtes vágyaim. Olykor ki leszel téve. Akkor ott alszol, ahogy akarsz. De társaság nem kell a szeretőim mellé.
*Válaszolja végül. Ilyen szolgáltatás nem kell a másiktól, megoldja ezt máshogy is, ha kell. Csak hagyják kibontakozni, s ne figyeljék egy karosszékbe... A hideg újból kirázza.
A férfi hamar utoléri a lépcsőnél, amikor az újabb kérdést tesz fel. Halkan motyog a lány valamit az orra alatt, de arca egyértelműsíti, hogy mire gondol. Mérges és dühös lett. Egy olyan nőszemélyhez hasonlítják, kihez semmi köze, még csak jelleben sem. De külsőleg sem. Legszívesebben újra elhányná magát.*
- Dögölj meg.
*Szólal meg végre, majd a pulthoz lép. Szemeivel int Szarkáék felé, hogy visszatért az életbe... Pár óra elteltével, főként ha még itt vannak. De minek vanank még itt?*
- Két adag Halrudakat kérek. *S várja, hogy az öreg, vén pultos kiadja rendelését. Lepergeti a 14 aranyat, s már itt sincs.
*Majd az egyetlen szabad asztalhoz telepedik. Nem kérdezte a másikat, hogy mit kér, de ne válogasson, ha ételt kap. Elé tolja az adagját, majd lassú csipegetésbe kezd. Hangosan rágcsálja a kis nasit. Már-már idegesítően.*
*Ketten nevetnek, együtt, szinte majdnem egymás szájába. Majd elfintorodik, s grimaszba fordull arca.*
- Ehányom magam.
*Kommentálja végül viselkedésüket. Mégis mit képzelt magáról, hogy így viselkedett az elmúlt pár órába? Kirázza a hideg ettől, s ez látszik is bőrén. Ajkai fölött az ideg megrándul, ahogy hallgatja a Démont.*
- Hát hogyne.
*Válaszolja végül tőmondatában. Már tudja, hogy mi a baja. Túl józan, azért lett ennyire érzelgős. Ez a következménye, ha nem iszik. Ezt szívesen a másik orrára kötné, de amaz elmegy, hogy felöltse ruháit, végre lemenjenek. Kivételesen enni, s nem inni. Azt majd utána. Úgyis meg kell várnia Rumlopót. Addig elintézi egyéb dolgait. Ha Leont nem is látja elkóricál a hajón, s annak környékén. Felméri, hogy miként tudná megvalósítani, amit eltervezett. Ajkaira kaján vigyor ül ki. Lassan kezd visszatérni a régi énje, akit úgy tűnik, hogy az ajtón kívül hagyott. A Démon felvetésén újra elneveti magát.*
- Ha akarsz valamin aludni, akkor vegyél magadnak. Mi vagyok én, tán szeretetszolgálat? Mindenki oldja meg magának a dolgokat.
*Ripakodik a másikra, ahogy kezei a csípőjén pihen, miközben láthatóan oldalra tolja azt. Majd megfordul, s indulna tovább.*
- Még hogy megosztani. Idióta ez. *Sziszegi mintegy magának. Megosztani, ő, ki sose oszt meg semmit. Még a rummot sem! Majd pont ágyát fogja. Megosztaná ő. De inkább Dyntivel, vagy épp a Vércsével. De akár jöhet felőle Rumlopó is. Ajkair újra kiül kaján vigyora, de hamar le is hervad, ahogy halad előre.*
- És vannak, természtes vágyaim. Olykor ki leszel téve. Akkor ott alszol, ahogy akarsz. De társaság nem kell a szeretőim mellé.
*Válaszolja végül. Ilyen szolgáltatás nem kell a másiktól, megoldja ezt máshogy is, ha kell. Csak hagyják kibontakozni, s ne figyeljék egy karosszékbe... A hideg újból kirázza.
A férfi hamar utoléri a lépcsőnél, amikor az újabb kérdést tesz fel. Halkan motyog a lány valamit az orra alatt, de arca egyértelműsíti, hogy mire gondol. Mérges és dühös lett. Egy olyan nőszemélyhez hasonlítják, kihez semmi köze, még csak jelleben sem. De külsőleg sem. Legszívesebben újra elhányná magát.*
- Dögölj meg.
*Szólal meg végre, majd a pulthoz lép. Szemeivel int Szarkáék felé, hogy visszatért az életbe... Pár óra elteltével, főként ha még itt vannak. De minek vanank még itt?*
- Két adag Halrudakat kérek. *S várja, hogy az öreg, vén pultos kiadja rendelését. Lepergeti a 14 aranyat, s már itt sincs.
*Majd az egyetlen szabad asztalhoz telepedik. Nem kérdezte a másikat, hogy mit kér, de ne válogasson, ha ételt kap. Elé tolja az adagját, majd lassú csipegetésbe kezd. Hangosan rágcsálja a kis nasit. Már-már idegesítően.*
1439. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 23:07:42
Üzenet elküldve: 2015-07-15 23:07:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Nadae//
*A nevetést most határozottan megérdemli. Sőt, társul mindehhez ő maga is, kinevetve magukat, merthogy nincs egyedül. Hangos kacajban tör ki, megbotránkozva viselkedésükön. Nem szoktak ők így lenni, mégis, most valahogy kissé könnyedebbnek érzi magát, az ügy tisztázása végett. Bensőjében ennek ellenére marad valami. Valami megmagyarázhatatlan az imént történtek miatt. Még mindig nem tudja, mi is ő valójában, vagy, hogy mi lehetett. A kérdést ugyan feltehetné, azzal azonban visszarángatná magát előbbi állapotába, melyből elég volt. Jó ideig nem akarja látni azt a meggyötört képet, sőt, mostantól sohasem. Azon is lesz, hogy ez így legyen.*
- Ha az enyém nem is, de kettőnké biztosan elég lenne hozzá. Viszont gondolom erről senki nem fog semmit tudni *- vigyorodik el.
Amennyiben mégis kitudódik ez az incidens, úgy Nadae hírneve sem marad mocsok nélkül. Eme szenny kettejük titka. Ez a gyengeség, mit még ők sem képesek elkerülni, bármennyire szeretnék. Mostantól azonban minden mehet vissza a régi kerékvágásba. El is ereszti a nőt, miközben eltávolodik tőle, hogy visszalépdelve az ágyhoz öltözködni kezdjen. Egy pillanatra azonban mégis kényszerűséget érez a visszafordulásra. Késztetést érez feltenni az elnyomott kérdést, melyre talán választ is találhatna, mégis… Nem akarja. Az imént fogadta meg, hogy elkerüli azt az állapotot, s annak kiváltó okait, így balgaság lenne önnön fogadalmát megszegve, máris belelovallni magát ilyesmibe.*
- Azt csak hiszed! Vagy az enyém lesz az ágy, vagy kénytelen leszel megosztani velem azt. A te döntésed, de hidd el, hogy így lesz *- nevet fel.
Nem, most már esze ágában sincs összehasonlítani eladott ebével. Ez a nő más, valószínűleg közös múltjuk miatt is, mégis, ha nem lenne, ő akkor is erősebb. Több benne az akarat és az önbizalom. Arroganciája ugyan vetekszik egy nemessel, mégis, több benne a tartás. Mily nemes vad lenne ő a félvér trófeái közt. Ha gyűjtene ilyesmit, csakhogy még olyan hely sincs, hová pakolhatná azokat. Vagyis van, mert Reydis egykori háza az övé maradt, annak minden kulcsával együtt. Azt sajátjának is mondhatná tehát, s pakolhatna oda akármit. Akár még trófeákat is, csakhogy Nadae oly vad, mit egészben, élve kellene kitömni ahhoz, hogy jól mutasson, s ne veszejtse el csípős jellemét. Az pedig alighanem lehetetlen. Marad tehát a jelenlegi állapot.
Aldren gyorsan összekapja magát, magára aggatva mindent, mivel érkezett. A szoba ajtaját behajtja maga után. Néhány gyors lépéssel terem a némber mellett, követve annak tempóját, lefelé a lépcsőkön, végig vigyorogva rövid útjukon.*
- Még akkor is kivágod, ha rólad jobb véleménnyel vagyok?
*A nevetést most határozottan megérdemli. Sőt, társul mindehhez ő maga is, kinevetve magukat, merthogy nincs egyedül. Hangos kacajban tör ki, megbotránkozva viselkedésükön. Nem szoktak ők így lenni, mégis, most valahogy kissé könnyedebbnek érzi magát, az ügy tisztázása végett. Bensőjében ennek ellenére marad valami. Valami megmagyarázhatatlan az imént történtek miatt. Még mindig nem tudja, mi is ő valójában, vagy, hogy mi lehetett. A kérdést ugyan feltehetné, azzal azonban visszarángatná magát előbbi állapotába, melyből elég volt. Jó ideig nem akarja látni azt a meggyötört képet, sőt, mostantól sohasem. Azon is lesz, hogy ez így legyen.*
- Ha az enyém nem is, de kettőnké biztosan elég lenne hozzá. Viszont gondolom erről senki nem fog semmit tudni *- vigyorodik el.
Amennyiben mégis kitudódik ez az incidens, úgy Nadae hírneve sem marad mocsok nélkül. Eme szenny kettejük titka. Ez a gyengeség, mit még ők sem képesek elkerülni, bármennyire szeretnék. Mostantól azonban minden mehet vissza a régi kerékvágásba. El is ereszti a nőt, miközben eltávolodik tőle, hogy visszalépdelve az ágyhoz öltözködni kezdjen. Egy pillanatra azonban mégis kényszerűséget érez a visszafordulásra. Késztetést érez feltenni az elnyomott kérdést, melyre talán választ is találhatna, mégis… Nem akarja. Az imént fogadta meg, hogy elkerüli azt az állapotot, s annak kiváltó okait, így balgaság lenne önnön fogadalmát megszegve, máris belelovallni magát ilyesmibe.*
- Azt csak hiszed! Vagy az enyém lesz az ágy, vagy kénytelen leszel megosztani velem azt. A te döntésed, de hidd el, hogy így lesz *- nevet fel.
Nem, most már esze ágában sincs összehasonlítani eladott ebével. Ez a nő más, valószínűleg közös múltjuk miatt is, mégis, ha nem lenne, ő akkor is erősebb. Több benne az akarat és az önbizalom. Arroganciája ugyan vetekszik egy nemessel, mégis, több benne a tartás. Mily nemes vad lenne ő a félvér trófeái közt. Ha gyűjtene ilyesmit, csakhogy még olyan hely sincs, hová pakolhatná azokat. Vagyis van, mert Reydis egykori háza az övé maradt, annak minden kulcsával együtt. Azt sajátjának is mondhatná tehát, s pakolhatna oda akármit. Akár még trófeákat is, csakhogy Nadae oly vad, mit egészben, élve kellene kitömni ahhoz, hogy jól mutasson, s ne veszejtse el csípős jellemét. Az pedig alighanem lehetetlen. Marad tehát a jelenlegi állapot.
Aldren gyorsan összekapja magát, magára aggatva mindent, mivel érkezett. A szoba ajtaját behajtja maga után. Néhány gyors lépéssel terem a némber mellett, követve annak tempóját, lefelé a lépcsőkön, végig vigyorogva rövid útjukon.*
- Még akkor is kivágod, ha rólad jobb véleménnyel vagyok?
1438. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 22:51:16
Üzenet elküldve: 2015-07-15 22:51:16
ÚJ
![>Reydis Syna [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10880_1490455601_fel_elf_no.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 604
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 604
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Leon//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
-Élvezi a fájdalmat... *hát igaz ami igaz tagadhatatlan, majd elmosolyodik mikor megpuszilja Leon a testén lévő egyik foltját.*
-Én is ugrándozok neked vígan, sőt amint begyógyulnak a sebeim, ha szeretnéd megmutatom miket tudok, amikor ki tért Véreb a rúgásod elől akkor azt félig nekem köszönhette, mert évekig tanultam akrobatikát és rengeteget edzettem a testem, hogy elég hajlékony és erős legyen egyes mozdulatok megalkotásához. *Majd jön a következő téma, amire úgy néz ki jól válaszolt.*
-Jó képű *emeli fel kezét, hogy végig simogasson a kalóz arcán és szakállán, majd az leveszi a mellényét és a mellkasánál folytatja úgy, hogy az ujját végighúzza azon* meg jó kiállású, izmost és védelmező és még sorolhatnám, de nem akarlak untatni.
-Még szép! *A lány kezeit a nadrágjához emeli a férfi, hogy ha szeretne valamit, lásson hozzá. Reydis nem is tétovázik és már le is vetkőzteti Leont és el kezdi a vállaitól lefelé mosdatni, mellizmainál és kocka hasánál tölt el csak egy pillanattal többet, figyelme nagy részét pedig a legférfiasabb részénél tölti, épp elég alaposan, közben fel-fel pillant huncut mosolyával és szemeivel, hogy elégedett e a kalóza a mosdatással.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
-Élvezi a fájdalmat... *hát igaz ami igaz tagadhatatlan, majd elmosolyodik mikor megpuszilja Leon a testén lévő egyik foltját.*
-Én is ugrándozok neked vígan, sőt amint begyógyulnak a sebeim, ha szeretnéd megmutatom miket tudok, amikor ki tért Véreb a rúgásod elől akkor azt félig nekem köszönhette, mert évekig tanultam akrobatikát és rengeteget edzettem a testem, hogy elég hajlékony és erős legyen egyes mozdulatok megalkotásához. *Majd jön a következő téma, amire úgy néz ki jól válaszolt.*
-Jó képű *emeli fel kezét, hogy végig simogasson a kalóz arcán és szakállán, majd az leveszi a mellényét és a mellkasánál folytatja úgy, hogy az ujját végighúzza azon* meg jó kiállású, izmost és védelmező és még sorolhatnám, de nem akarlak untatni.
-Még szép! *A lány kezeit a nadrágjához emeli a férfi, hogy ha szeretne valamit, lásson hozzá. Reydis nem is tétovázik és már le is vetkőzteti Leont és el kezdi a vállaitól lefelé mosdatni, mellizmainál és kocka hasánál tölt el csak egy pillanattal többet, figyelme nagy részét pedig a legférfiasabb részénél tölti, épp elég alaposan, közben fel-fel pillant huncut mosolyával és szemeivel, hogy elégedett e a kalóza a mosdatással.*
1437. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 22:34:46
Üzenet elküldve: 2015-07-15 22:34:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Aldren//
*Érzi, ahogy megfogszorítják a kezét. S érzi, hogy remeg a férfi keze, de nem szól semmit. Hallgatag, nem tudja maga sem, hogy miért nem jár annyira a szája. Talán megtört benne valami? Nem, tudja, hogy a Kapitány egy alávaló volt. Felles haja árnyékából, s látja hogy a sárga szemek saját képét figyelik. Ahogy közelebb lép hozzá, érzi a másik bőréből áradó melegséget, a szappan friss és üde illatát. Máskor ez az illat talán felkavaró lenne, s elhányná magát tőle, ám most mégis csak csendben áll és tűr. Beszéde után némaság telepedi újra rájuk. Hagyja, hogy a másik eljátszon gondolataival, hogy átgondolja őket. Ő sem tesz másként. Sose értette a Kapitány szándékait, ő egy olyan fajta ember volt, ki átlátta a kusza hálókat. Előre meg tudta jósolni, hogy milyen baj fog rájuk jönni egy-egy csselekedetükkel. Tudta, hogy mik a valódi következmények. Átlátta, s felhasználta a dolgokat. Úgy szövögette hálóját, ahogy más nem tudta. Tisztelte, s csodálta ezért érte. Tudja, hogy eme képességét, mellyel nem rendelkezi a céda anyjától örökölte. Nem ismerte a nőt, de mindig is gyűlölte ezért. Egy ostóba némber lehetett, eszével semmi.
Talán tudott valamit a kapitány? Valami a fülébe jutott? Valaki lefizette őt? Mit tudott, amit ők nem? A gondolat, még ha nem is valós szöget üt gondolataiba. Folyamatosan kattog az agya, de nem tudja. Még nem. De tudja, hogy ki fogja deríteni. Csak pár régi ismerőst kell felkeresni. Ajkaira kaján, gúnyos vigyor ül ki. De rögtön eltűnik, ahogy a férfi megszólal. Meglepi annak mozdulata. Hirtelen nem is tudja, hogy mit reagáljon. Sem a szavakra. Vagyis tudna, de ki tudja, hogy mit reagálna erre a másik?
Mégis felkacag azokon, nem tudja magából visszatartani.*
- Annyit csöpögsz *Igen magát bele sem számolja, hiszen ő ilyet sose tesz.* - Hogy mindjárt elárasztod nedveddel az egész szobát. *Neveti el kínosan magát. Hiszen ez már neki kínos. Nem akart ennyire megnyílni a másik előtt, s azt sem akarta, hogy ez fordítva történjen. Rinan elől mindig el tudott menekülni, amikor az veséjéig látott már. De most nem tudott, s épp a múltja miatt.*
- A "bagázsom" nem normális. Lépten nyomon felhúznak, saját önön önzőségük, s idiótaságuk miatt. *Mosolyodik el melegen, ám az ő arcán ez mégis grimaszként jelenik meg. Kötődik már hozzájuk, s lassan talán ezt be is ismeri.*
- De félelmem nem fog csillapodni. *Egyenesedik ki, várva, hogy elengedjék. Ha ez megtörténik, akkor elindul újra a Rumos irányába.*
- A hajómon a kabinba alszok. Te a földön, fel nem engedlek az ágyamra. *Neveti el magát, ahogy elől halad. Előbbi érzelgőségeiből már semmi sem maradt.* - Nem engedlek oda. Kalózkirálynő vagyok *Vagy legalábbis néhányan a barlangba így hívják.* - Nem hiába nő, viselned kell minden következményét, amit művelek. És még valami. *Áll meg, majd megfordul. Kezét a csípőjére teszi, ahogy a másik sárga szemeit fürkészi.*
- Nem leszek a csicskád, a szolgád. Ha még egyszer összehasonlítasz azzal a Korccsal, a nyelved vágom ki. *Mondja kemény hangján, majd meg sem várva a választ indul meg le. Csípője ring, ahogy egyre halad előre.*
*Érzi, ahogy megfogszorítják a kezét. S érzi, hogy remeg a férfi keze, de nem szól semmit. Hallgatag, nem tudja maga sem, hogy miért nem jár annyira a szája. Talán megtört benne valami? Nem, tudja, hogy a Kapitány egy alávaló volt. Felles haja árnyékából, s látja hogy a sárga szemek saját képét figyelik. Ahogy közelebb lép hozzá, érzi a másik bőréből áradó melegséget, a szappan friss és üde illatát. Máskor ez az illat talán felkavaró lenne, s elhányná magát tőle, ám most mégis csak csendben áll és tűr. Beszéde után némaság telepedi újra rájuk. Hagyja, hogy a másik eljátszon gondolataival, hogy átgondolja őket. Ő sem tesz másként. Sose értette a Kapitány szándékait, ő egy olyan fajta ember volt, ki átlátta a kusza hálókat. Előre meg tudta jósolni, hogy milyen baj fog rájuk jönni egy-egy csselekedetükkel. Tudta, hogy mik a valódi következmények. Átlátta, s felhasználta a dolgokat. Úgy szövögette hálóját, ahogy más nem tudta. Tisztelte, s csodálta ezért érte. Tudja, hogy eme képességét, mellyel nem rendelkezi a céda anyjától örökölte. Nem ismerte a nőt, de mindig is gyűlölte ezért. Egy ostóba némber lehetett, eszével semmi.
Talán tudott valamit a kapitány? Valami a fülébe jutott? Valaki lefizette őt? Mit tudott, amit ők nem? A gondolat, még ha nem is valós szöget üt gondolataiba. Folyamatosan kattog az agya, de nem tudja. Még nem. De tudja, hogy ki fogja deríteni. Csak pár régi ismerőst kell felkeresni. Ajkaira kaján, gúnyos vigyor ül ki. De rögtön eltűnik, ahogy a férfi megszólal. Meglepi annak mozdulata. Hirtelen nem is tudja, hogy mit reagáljon. Sem a szavakra. Vagyis tudna, de ki tudja, hogy mit reagálna erre a másik?
Mégis felkacag azokon, nem tudja magából visszatartani.*
- Annyit csöpögsz *Igen magát bele sem számolja, hiszen ő ilyet sose tesz.* - Hogy mindjárt elárasztod nedveddel az egész szobát. *Neveti el kínosan magát. Hiszen ez már neki kínos. Nem akart ennyire megnyílni a másik előtt, s azt sem akarta, hogy ez fordítva történjen. Rinan elől mindig el tudott menekülni, amikor az veséjéig látott már. De most nem tudott, s épp a múltja miatt.*
- A "bagázsom" nem normális. Lépten nyomon felhúznak, saját önön önzőségük, s idiótaságuk miatt. *Mosolyodik el melegen, ám az ő arcán ez mégis grimaszként jelenik meg. Kötődik már hozzájuk, s lassan talán ezt be is ismeri.*
- De félelmem nem fog csillapodni. *Egyenesedik ki, várva, hogy elengedjék. Ha ez megtörténik, akkor elindul újra a Rumos irányába.*
- A hajómon a kabinba alszok. Te a földön, fel nem engedlek az ágyamra. *Neveti el magát, ahogy elől halad. Előbbi érzelgőségeiből már semmi sem maradt.* - Nem engedlek oda. Kalózkirálynő vagyok *Vagy legalábbis néhányan a barlangba így hívják.* - Nem hiába nő, viselned kell minden következményét, amit művelek. És még valami. *Áll meg, majd megfordul. Kezét a csípőjére teszi, ahogy a másik sárga szemeit fürkészi.*
- Nem leszek a csicskád, a szolgád. Ha még egyszer összehasonlítasz azzal a Korccsal, a nyelved vágom ki. *Mondja kemény hangján, majd meg sem várva a választ indul meg le. Csípője ring, ahogy egyre halad előre.*
1436. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 22:13:27
Üzenet elküldve: 2015-07-15 22:13:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Nadae//
*Szavai után nem marad más, csak nyomasztó, néma csend. A félvér vár, lesve az ajkakat, várva, mikor nyílnak azok szólásra. Siet, de nem tudja, hová. Az idő oly lassan vánszorog, mégis normális ütemben érzi annak medrét, miből kénytelen arra következtetni, hogy az bizony telik, s valójában a hallgatás tart oly sok másodpercig, nem csak képzelete hiteti azt vele. Végül azonban meghallja a halk szavakat. Próbál továbbra is átlátni a lelógó tincseken. Kutatja a másik ábrázatát, lesve, hátha megpillant valami érzelmet a szavak közben, de semmi. Ugyanaz, mint addig. Néhány foltja bőrének, az ajkak vonala, mik ezúttal mozognak is, de semmi más. Sem a szürke szemek, mik korábban még dacosan, megvetően, dühösen, vagy akár félelemmel telten lestek rá.
Aztán a kutakodásnak vége, s feladva azt inkább a szavakra figyel. A szavakra, mik majdnem arra késztetik, hogy eleressze a másik kezét. Lép egyet felé, ezúttal azonban nem azért, hogy újra megragadja, egy másik helyen is. Mellé lépve mered el tarkója mögött a mosdótál felett lógó tükörre. Arany szemeivel tanulmányozza a benne lévő arcot. Próbál visszaemlékezni arra, milyen is volt akkor. Arra, hogy mit látott akkoriban a tükörben, a víz tükrén, vagy mit láthattak mások? Valóban oly félelmetes volt, mint amilyennek állítja a nő? Tényleg tőle tartottak volna? De akkor miért? Miért nem őt kérdezték először? Miért nem adtak neki választást? Miért kényszerítették olyan helyzetbe, melyben biztosan megtörik? Miért nem hagyták, hogy önszántából válassza a halált, bízva abban, hogy Nadae is így tett volna? Akkoriban nem az volt a célja, hogy féljenek tőle. Nem akart olyasmit, hacsak nem ellenségeikkel állt szemben. Mégis… úgy lett volna, ahogyan azt a kalóz mondja? Miféle teremtmény ő, kitől még gyerekként is tartanak? Férfiak, felnőttek, harcosok, csalók… Mit láttak benne, mitől olyannyira tartottak?
Karja remegve szorítja a másik kezét, egészen addig, míg végül nyugalmat nem erőltet magára. Lelke ordít elméjével, válaszokat követelve, miközben az csitítaná a felkavarodott létet. Most nyugodtnak kell lennie és biztosnak. Nem inoghat meg. Végül is, ezt akarta, nem? Tiszteletet és azt, hogy elismerjék erejét. Azt pedig megkapta. Keserűen mosolyodik el, újra hallgatva a másikat. A szavakban nagy igazságra lel, mégis, nem tudja, hogy mégis kinek vannak címezve.*
- Most hozzám beszélsz, vagy magadhoz? *- kérdi egész halkan, eleresztve pillantásával a gyarló tükörképet, hogy immáron a nőhöz fordulhasson, másik karjával belekapaszkodva a nő másik kezébe, miközben hajába beszél, megtámasztva homlokát annak fején.*
- Nem te vagy az, aki retteg tőlem? Pedig megmondtam, hogy nem akarlak holtan látni. A bagázsodat nem biztos, hogy el tudom fogadni, de téged igen. És én a te testőröd vagyok, senki másé. Most pedig menjünk és együnk! Szilárdat és ne folyékonyt *- szögezi le, mielőtt még a nő valamiféle italban, pontosabban rumban reménykedne.*
*Szavai után nem marad más, csak nyomasztó, néma csend. A félvér vár, lesve az ajkakat, várva, mikor nyílnak azok szólásra. Siet, de nem tudja, hová. Az idő oly lassan vánszorog, mégis normális ütemben érzi annak medrét, miből kénytelen arra következtetni, hogy az bizony telik, s valójában a hallgatás tart oly sok másodpercig, nem csak képzelete hiteti azt vele. Végül azonban meghallja a halk szavakat. Próbál továbbra is átlátni a lelógó tincseken. Kutatja a másik ábrázatát, lesve, hátha megpillant valami érzelmet a szavak közben, de semmi. Ugyanaz, mint addig. Néhány foltja bőrének, az ajkak vonala, mik ezúttal mozognak is, de semmi más. Sem a szürke szemek, mik korábban még dacosan, megvetően, dühösen, vagy akár félelemmel telten lestek rá.
Aztán a kutakodásnak vége, s feladva azt inkább a szavakra figyel. A szavakra, mik majdnem arra késztetik, hogy eleressze a másik kezét. Lép egyet felé, ezúttal azonban nem azért, hogy újra megragadja, egy másik helyen is. Mellé lépve mered el tarkója mögött a mosdótál felett lógó tükörre. Arany szemeivel tanulmányozza a benne lévő arcot. Próbál visszaemlékezni arra, milyen is volt akkor. Arra, hogy mit látott akkoriban a tükörben, a víz tükrén, vagy mit láthattak mások? Valóban oly félelmetes volt, mint amilyennek állítja a nő? Tényleg tőle tartottak volna? De akkor miért? Miért nem őt kérdezték először? Miért nem adtak neki választást? Miért kényszerítették olyan helyzetbe, melyben biztosan megtörik? Miért nem hagyták, hogy önszántából válassza a halált, bízva abban, hogy Nadae is így tett volna? Akkoriban nem az volt a célja, hogy féljenek tőle. Nem akart olyasmit, hacsak nem ellenségeikkel állt szemben. Mégis… úgy lett volna, ahogyan azt a kalóz mondja? Miféle teremtmény ő, kitől még gyerekként is tartanak? Férfiak, felnőttek, harcosok, csalók… Mit láttak benne, mitől olyannyira tartottak?
Karja remegve szorítja a másik kezét, egészen addig, míg végül nyugalmat nem erőltet magára. Lelke ordít elméjével, válaszokat követelve, miközben az csitítaná a felkavarodott létet. Most nyugodtnak kell lennie és biztosnak. Nem inoghat meg. Végül is, ezt akarta, nem? Tiszteletet és azt, hogy elismerjék erejét. Azt pedig megkapta. Keserűen mosolyodik el, újra hallgatva a másikat. A szavakban nagy igazságra lel, mégis, nem tudja, hogy mégis kinek vannak címezve.*
- Most hozzám beszélsz, vagy magadhoz? *- kérdi egész halkan, eleresztve pillantásával a gyarló tükörképet, hogy immáron a nőhöz fordulhasson, másik karjával belekapaszkodva a nő másik kezébe, miközben hajába beszél, megtámasztva homlokát annak fején.*
- Nem te vagy az, aki retteg tőlem? Pedig megmondtam, hogy nem akarlak holtan látni. A bagázsodat nem biztos, hogy el tudom fogadni, de téged igen. És én a te testőröd vagyok, senki másé. Most pedig menjünk és együnk! Szilárdat és ne folyékonyt *- szögezi le, mielőtt még a nő valamiféle italban, pontosabban rumban reménykedne.*
1435. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 21:50:14
Üzenet elküldve: 2015-07-15 21:50:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 929
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 929
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
//Reydis//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Leon nagyon elszomorodna, ha hallaná, hogy Reydis olyanon gondolkodik, hogy kivásárolja magát tőle. Nos, most a férfi nem engedne neki ilyet, hiszen nem csak a pénzről van szó, hanem az életével tartozik neki a lány. Egyelőre, azonban ilyenről szó sem esik, így nem kell Leonnak aggódnia rajta. Nos, igen, Reydisnek nem sok haszna van így összetörve, ez való igaz, de a kalóz igencsak gondolkodik, hogy mi is jó benne a testén és az imádni való esetlenségén kívül, de még nem jut semmire vele. Ezután egy kérdés következik, ami Leon szerint ugyan egyértelmű, de azért megadja rá a választ.*
-Nos, Véreb élvezi a fájdalmat! És ilyen fájdalommal, mint te, aki mozdulni alig bírsz! *Lehel egy finom csókot az egyik zöld foltjára.*
-Ő vígan ugrándozik! *Ez szerinte elég magyarázat. Tudja, hogy ettől meg fog szomorodni a lány, de nincs mit tenni, ő kérte a válaszokat. Ezután a következő válaszok, aminek Leon nagyon örül, sőt egészen felszökik a füléig a vigyor.*
-Szóval olyat mint én, még nem? *Kérdezi még mindig vigyorogva.*
-Mert én milyen is vagyok? *Kérdez rá, és közben nem is válaszol még a fürdetésre, hanem elkezd vetkőzni. Mellényét maga veszi le, de a nadrágján az övet még nem köti ki, előbb végigsimít a lányon, az arcától a derekáig, és kezei a combok két oldalán állapodnak meg, és úgy válaszol.*
-Hát, ha szeretnél segíthetsz! *Kacsint a lányra kinek két kis kezét a saját derekára rakja, mutatván elkezdheti vetkőztetni.*
-De legalább olyan alapos legyél drága Reydis, mint én voltam! *Ezzel még egyszer végigsimít a lányon, kezébe fogva a kebleit, majd a combjai közt is megvizsgálja, elég jó munkát végzett-e, tényleg olyan tiszta-e, mint ahogyan gondolja. De el is engedi, hagyja a Hercegnőt, hogy végezze a dolgát.*
A hozzászólást Aravae (Moderátor) módosította, ekkor: 2015.07.15 22:52:55, a következő indokkal:
Korhatárjelzés pótlása.
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Leon nagyon elszomorodna, ha hallaná, hogy Reydis olyanon gondolkodik, hogy kivásárolja magát tőle. Nos, most a férfi nem engedne neki ilyet, hiszen nem csak a pénzről van szó, hanem az életével tartozik neki a lány. Egyelőre, azonban ilyenről szó sem esik, így nem kell Leonnak aggódnia rajta. Nos, igen, Reydisnek nem sok haszna van így összetörve, ez való igaz, de a kalóz igencsak gondolkodik, hogy mi is jó benne a testén és az imádni való esetlenségén kívül, de még nem jut semmire vele. Ezután egy kérdés következik, ami Leon szerint ugyan egyértelmű, de azért megadja rá a választ.*
-Nos, Véreb élvezi a fájdalmat! És ilyen fájdalommal, mint te, aki mozdulni alig bírsz! *Lehel egy finom csókot az egyik zöld foltjára.*
-Ő vígan ugrándozik! *Ez szerinte elég magyarázat. Tudja, hogy ettől meg fog szomorodni a lány, de nincs mit tenni, ő kérte a válaszokat. Ezután a következő válaszok, aminek Leon nagyon örül, sőt egészen felszökik a füléig a vigyor.*
-Szóval olyat mint én, még nem? *Kérdezi még mindig vigyorogva.*
-Mert én milyen is vagyok? *Kérdez rá, és közben nem is válaszol még a fürdetésre, hanem elkezd vetkőzni. Mellényét maga veszi le, de a nadrágján az övet még nem köti ki, előbb végigsimít a lányon, az arcától a derekáig, és kezei a combok két oldalán állapodnak meg, és úgy válaszol.*
-Hát, ha szeretnél segíthetsz! *Kacsint a lányra kinek két kis kezét a saját derekára rakja, mutatván elkezdheti vetkőztetni.*
-De legalább olyan alapos legyél drága Reydis, mint én voltam! *Ezzel még egyszer végigsimít a lányon, kezébe fogva a kebleit, majd a combjai közt is megvizsgálja, elég jó munkát végzett-e, tényleg olyan tiszta-e, mint ahogyan gondolja. De el is engedi, hagyja a Hercegnőt, hogy végezze a dolgát.*
A hozzászólást Aravae (Moderátor) módosította, ekkor: 2015.07.15 22:52:55, a következő indokkal:
Korhatárjelzés pótlása.
1434. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 21:06:31
Üzenet elküldve: 2015-07-15 21:06:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Aldren//
*Nem beszél többet a kelleténél. Most nem. Általában nem tudja, mikor kell lepcses száját befogni, de épp akkor teszi, amikor nem kéne. Érthetetlen, hogy torkán ott egy gombóc. Sose gondolta volna, hogy a Kapitány kockára fogja tenni. Valahol mélyen tudta, hogy megtanítja a dolgokra, hogy belelöki a közepébe. Hogy nem fog neki segíteni, hogy magától kell kimásznia minden olyan bajból, melyet ő generált. Viselje tettei következményét. Ez volt neveltetésének alapja.
Ha ellopott a hajón egy térképet, s meglátta Oden, akkor megverte. Ha rumos üveget nyúlta le, akkor a fején csattant az üveg. Számost rajz fedi testét mind egy-egy heget rejt. Felelőtlen volt mindig is, s sokszor volt a halál szélén.
De hogy a Kapitány maga gerjesszen egy akciót? Mire akarta rávenni? Őt? Hogy egy olyan mellett tartson ki, akit mindig is utált? Megvetett? Tudták mit éreznek, s tudták miért. Sose szívlelte a más fajúakat, meglehet ezért sem engedi magához közel Bájgúnárt. Elf kiléte, s hozzá pökkhendi stílusa.
Már épp nyitná az ajtót, s lépne ki, hogy ezzel a megegyezését megszegje, amikor a másik karja nyúl utána. Megállásra kényszeríti. Lehajtott fejjel hallgatja a másikat, nem néz fel. Haja arcába lóg, nem láthatja, ha érzelem ül ki arcára. Szokatlanul nyugodt, s szótlan. Talán ez bosszantotta most fel a másikat? Majd halk hangon szólal meg, fejét továbbra is lehajtva.*
- A Kapitány aljas, s alávaló ember volt. Ne hidd, hogy ezt nem tudtam. Szerinted ő mitől tartott? Miért akart minket letesztelni? Az én érzéseimmel tisztába volt, mégis elküldött veled. Bárhogy veszekedtem vele, bárhogy kérleltem, csökönyösen tartotta magát. Nem hinném, hogy csak az én kitartásomra volt kíváncsi. Arra is, hogy mennyire vagy veszélyes. Felmaron nőttem fel, egy csapat gyilkos és rabló között. Te mégis könnyű szerrel kaptál és okoztad majdnem halálomat. *De nem mond többet. Befejezi a beszédét. Mindannyian tudják ezt. A férfiban több van, mint az elhisz magáról. Tán ettől tartott a Kapitány? Talán ezért akarta tesztelni őt is, s eltávolítani a közelükből? Megfosztani mindentől, hogy újra kétségbeesésbe taszítsa? Nem volt erről fogalma. Ha lett volna sem érdekli különösebben. Akkor is kutatta volna az ellent, mert rögeszméjévé vált, hogy megölje.
Most mégis szokatlan dolgot művel. Felemelve fejét elmosolyodik. Talán először életében úgy, hogy arca nem fordul közben torz grimaszba. Őszintén, s valójában.*
- Nem léphetsz egy új életbe úgy, hogy az egyik lábbal a régiben vagy, Démon. Csak úgy tehetsz meg egy újabb lépést, ha mindent lezársz magadban, ha mindent előröl, s újra kezdesz. *Mondja el Oden szavait, immár a férfira alkalmazva.*
- Le tudod zárni a múltad, ha mellettem, nem... ha mellettünk maradsz? Degenerált társaságunk nem normális. A választás immár csak rajtad áll. Nem foglak kényszeríteni, hisz nem lenne értelme. Viszont éhes vagyok.
*Mondja s immár pimasz, fitos orrát megmozgatva néz a kezét szorongató másikra.*
*Nem beszél többet a kelleténél. Most nem. Általában nem tudja, mikor kell lepcses száját befogni, de épp akkor teszi, amikor nem kéne. Érthetetlen, hogy torkán ott egy gombóc. Sose gondolta volna, hogy a Kapitány kockára fogja tenni. Valahol mélyen tudta, hogy megtanítja a dolgokra, hogy belelöki a közepébe. Hogy nem fog neki segíteni, hogy magától kell kimásznia minden olyan bajból, melyet ő generált. Viselje tettei következményét. Ez volt neveltetésének alapja.
Ha ellopott a hajón egy térképet, s meglátta Oden, akkor megverte. Ha rumos üveget nyúlta le, akkor a fején csattant az üveg. Számost rajz fedi testét mind egy-egy heget rejt. Felelőtlen volt mindig is, s sokszor volt a halál szélén.
De hogy a Kapitány maga gerjesszen egy akciót? Mire akarta rávenni? Őt? Hogy egy olyan mellett tartson ki, akit mindig is utált? Megvetett? Tudták mit éreznek, s tudták miért. Sose szívlelte a más fajúakat, meglehet ezért sem engedi magához közel Bájgúnárt. Elf kiléte, s hozzá pökkhendi stílusa.
Már épp nyitná az ajtót, s lépne ki, hogy ezzel a megegyezését megszegje, amikor a másik karja nyúl utána. Megállásra kényszeríti. Lehajtott fejjel hallgatja a másikat, nem néz fel. Haja arcába lóg, nem láthatja, ha érzelem ül ki arcára. Szokatlanul nyugodt, s szótlan. Talán ez bosszantotta most fel a másikat? Majd halk hangon szólal meg, fejét továbbra is lehajtva.*
- A Kapitány aljas, s alávaló ember volt. Ne hidd, hogy ezt nem tudtam. Szerinted ő mitől tartott? Miért akart minket letesztelni? Az én érzéseimmel tisztába volt, mégis elküldött veled. Bárhogy veszekedtem vele, bárhogy kérleltem, csökönyösen tartotta magát. Nem hinném, hogy csak az én kitartásomra volt kíváncsi. Arra is, hogy mennyire vagy veszélyes. Felmaron nőttem fel, egy csapat gyilkos és rabló között. Te mégis könnyű szerrel kaptál és okoztad majdnem halálomat. *De nem mond többet. Befejezi a beszédét. Mindannyian tudják ezt. A férfiban több van, mint az elhisz magáról. Tán ettől tartott a Kapitány? Talán ezért akarta tesztelni őt is, s eltávolítani a közelükből? Megfosztani mindentől, hogy újra kétségbeesésbe taszítsa? Nem volt erről fogalma. Ha lett volna sem érdekli különösebben. Akkor is kutatta volna az ellent, mert rögeszméjévé vált, hogy megölje.
Most mégis szokatlan dolgot művel. Felemelve fejét elmosolyodik. Talán először életében úgy, hogy arca nem fordul közben torz grimaszba. Őszintén, s valójában.*
- Nem léphetsz egy új életbe úgy, hogy az egyik lábbal a régiben vagy, Démon. Csak úgy tehetsz meg egy újabb lépést, ha mindent lezársz magadban, ha mindent előröl, s újra kezdesz. *Mondja el Oden szavait, immár a férfira alkalmazva.*
- Le tudod zárni a múltad, ha mellettem, nem... ha mellettünk maradsz? Degenerált társaságunk nem normális. A választás immár csak rajtad áll. Nem foglak kényszeríteni, hisz nem lenne értelme. Viszont éhes vagyok.
*Mondja s immár pimasz, fitos orrát megmozgatva néz a kezét szorongató másikra.*
1433. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 21:02:58
Üzenet elküldve: 2015-07-15 21:02:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 604
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 604
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Leon//
*Felvetette, hogy jó lenne ha hasznát venné Leon és már úgy néz ki neki is állt gondolkozni, melyik énje mire lenne jó. Mikor Hercegnőről van szó mindig Reydisnek szólítja meg, ami nagyon tetszik neki, elvégre már kevésbé hercegnős és beképzelt gazdag nemes, de az öröksége még meg van valahol otthon eldugva, abból vissza is tudná magát vásárolni majd, ha úgy érzi hogy nincs hasznára és csak a gond és baj van vele. Örül a haja tisztogatásának is, ami nem könnyű feladat, hiszen jó hosszú haja van. ~Lehet lentebb kéne vágni?~ Kicsit szomorúvá teszi belül, hogy alapból csak arra jó, hogy nézegessék, míg Véreb megint jobb és fontosabb szerepet kap...* ~Csak mert vérszomjas és tud ölni... ~
-Mitől olyan jó testőr? *Reydis a kérdéssel hátrafordul, mit sem törődve oldalával, legalábbis amíg fordult nem törődött vele, mert utána mikor megérezte a fájdalmat felszisszent és visszafordult eredeti állásába.* ~A fenébe, ki kell bírnom a fájdalmat, különben gyengének és elesettnek fog tartani, pedig én is vagyok olyan jó mindenben, amíg nem kell ölni.~
*Mikor megtudja a kalóz, hogy Aldrus semmi olyat nem csinált a lánnyal nevetésben tör ki és Reydis is elmosolyodik, majd jön a kérdés, hogy volt e már férfival és felcsillan a szeme, de marad ugyanaz a személyiség továbbra is persze.*
-Hát tudod... *kezdi gyerekes kacérkodással* olyan mint Te egy sem volt! *Reméli ezzel megelégszik és ha tervez valamit, akkor most végre beteljesül az álma és megtapasztalhatja, milyen is az a bizonyos dolog, amihez még nem volt szerencséje, de párszor megleste már a szomszédokat, hogy meg tudja játszani magát és ne szeppenjen meg egy meztelen férfi testtől.* ~Szedd össze magad Reydis!~ *Biztatja egy belső hang, Véreb hangja és ekkor közelebb lép Leonhoz, a fájdalommal nem törődve, most sokkal hevesebb vágy hajtja és ezért nem érzi úgy a fájdalmat, szájába is harap örömében és megöleli a férfit.*
-Annyira köszönöm, hogy ilyen szép tiszta lehetek! Neked kell segítség megfürdeni? *Kérdi a nagy szürkéivel felnézve Leonra, huncut mosollyal.*
*Felvetette, hogy jó lenne ha hasznát venné Leon és már úgy néz ki neki is állt gondolkozni, melyik énje mire lenne jó. Mikor Hercegnőről van szó mindig Reydisnek szólítja meg, ami nagyon tetszik neki, elvégre már kevésbé hercegnős és beképzelt gazdag nemes, de az öröksége még meg van valahol otthon eldugva, abból vissza is tudná magát vásárolni majd, ha úgy érzi hogy nincs hasznára és csak a gond és baj van vele. Örül a haja tisztogatásának is, ami nem könnyű feladat, hiszen jó hosszú haja van. ~Lehet lentebb kéne vágni?~ Kicsit szomorúvá teszi belül, hogy alapból csak arra jó, hogy nézegessék, míg Véreb megint jobb és fontosabb szerepet kap...* ~Csak mert vérszomjas és tud ölni... ~
-Mitől olyan jó testőr? *Reydis a kérdéssel hátrafordul, mit sem törődve oldalával, legalábbis amíg fordult nem törődött vele, mert utána mikor megérezte a fájdalmat felszisszent és visszafordult eredeti állásába.* ~A fenébe, ki kell bírnom a fájdalmat, különben gyengének és elesettnek fog tartani, pedig én is vagyok olyan jó mindenben, amíg nem kell ölni.~
*Mikor megtudja a kalóz, hogy Aldrus semmi olyat nem csinált a lánnyal nevetésben tör ki és Reydis is elmosolyodik, majd jön a kérdés, hogy volt e már férfival és felcsillan a szeme, de marad ugyanaz a személyiség továbbra is persze.*
-Hát tudod... *kezdi gyerekes kacérkodással* olyan mint Te egy sem volt! *Reméli ezzel megelégszik és ha tervez valamit, akkor most végre beteljesül az álma és megtapasztalhatja, milyen is az a bizonyos dolog, amihez még nem volt szerencséje, de párszor megleste már a szomszédokat, hogy meg tudja játszani magát és ne szeppenjen meg egy meztelen férfi testtől.* ~Szedd össze magad Reydis!~ *Biztatja egy belső hang, Véreb hangja és ekkor közelebb lép Leonhoz, a fájdalommal nem törődve, most sokkal hevesebb vágy hajtja és ezért nem érzi úgy a fájdalmat, szájába is harap örömében és megöleli a férfit.*
-Annyira köszönöm, hogy ilyen szép tiszta lehetek! Neked kell segítség megfürdeni? *Kérdi a nagy szürkéivel felnézve Leonra, huncut mosollyal.*
1432. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 20:42:42
Üzenet elküldve: 2015-07-15 20:42:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Nadae//
*Története meglepő csendben lesz végighallgatva. Sőt, mikor vége, még akkor is fagyos csend telepszik mindenre. A válasz viszont elhangzott. Eddig húzta, nem tovább, s ím, ahogy megígérte, felelt a nagy kérdésre, elmesélve azt, mit el kellett mesélnie. Mert tudnia kellett erről a nőnek. Tudnia kellett kit istenít olyannyira, hogy még a halála után is védelmezné. Arról nem is beszélve, hogy tudnia kellett azt, ki miatt lett leszúrva. Aldren is hibás volt, nem vitás, elvégre gyenge volt. Megadta magát a fájdalom kényszerének, holott sejthette volna, hogy mindez csak egy próba. Akkori szíve mélyén inkább hagyta volna a lányt elfutni, ha nincs egyetlen egy ember. Ha nem látja meg az olyannyira ismerős tetoválást a festett bőrön. Ha nem ismeri fel azt az embert. Talán minden másképp alakult volna, ahogyan élete is jobb lehetett volna. Talán. Ugyanakkor lehet, hogy ugyanolyan puhány maradt volna, áhítva a nem létező békét, miközben alantas dolgok felett siklik el, úgy érezve az öreg Kapitány iránt, ahogy annak lánya tette mindeddig, s valószínűleg teszi majd ezután is. Mert az érzéseket nem oly könnyű megváltoztatni, mese ide, vagy oda.
Hamarosan azonban elkezdődik az ő kérdésére való válasz regélése. Kíváncsian ül fel, hallgatva a nőt, vizsgálva annak arcát, maga elé képzelve a múlt képeit, melyben vérző sebbel fut áldozata, remegő tekintettel lesve olykor hátra üldözőjére. Az utolsó mondatok felállásra késztetik a hímet. Áll és úgy hallgat, végigfigyelve magán. Tényleg olyan félelmetes lenne? Csupán a származás ennyit tenne? Sosem gondolt még ebbe bele. Tény, orra finnyásabb, fülei érzékenyebbek, de ennyi. A többire ugyanúgy képes lehet bármely ember. S még nála is akadnak sokkal félelmetesebbek a tisztavérűek között. Ha ezt venné figyelembe, úgy tarthatna minden tisztavérű elftől.
Gondolkodásából a némber utolsó szavai zökkentik ki. Azonnal felkapja fejét, abbahagyva lábai és karjai méricskélését, majd utána ugrik, remélve, hogy elkaphatja karjainak egyikét. Ha azt nem sikerül, legalább haját elérné, erősen belemarkolva tincseibe, maradásra késztetve. Nem tudja mit, de valamit érez. Valami nincs rendjén. Ez az egész… Örülnie kellene a másik félelmének, mégis, ez már túlontúl erős félelem ahhoz, hogy élvezettel töltse el. Nem pillanatnyi, hanem tartós. Oly tartós, mi megöli a pillanatnyi riadalmak okozta örömet. Bármit is tenne vele, akkor is ott maradna lelkét mardosva, megölve minden olyan pillanatot, mit egy-egy halálosabb pillantás, vagy hangosabb kiáltás okozhatna.*
- Közel sem vagyok olyan félelmetes, Nadae. Ha az lennék, nem mernél velem szájalni. A legtöbbre, mire képes vagyok, képes egy egyszerű ember is. Mivel érek többet azért, mert jobban megérzem orrfacsaró italbűzödet? *- kérdi, s hangja mintha már kétségbeesett lenne a másik távozásától tartva.
~Mégis mi lelt? Mi ez az egész? Mit művelek?! Abba kell ezt hagynom!~ mordul saját magára, nem értve bensője kavargását. Annyit tud, annyit érez, hogy ez így nem mehet tovább. Így nincs értelme. Nincs több múltbélihez hasonló viaskodás, nincs több élcelődés, csapda, mibe belesétálhat… Nincs több nevetés, mit Nadae bénázása fakaszt. Csak most jött rá, mennyire is hiányoztak neki ezek a pillanatok.*
A hozzászólás írója (Aldren Gauthrus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.07.15 21:47:08
*Története meglepő csendben lesz végighallgatva. Sőt, mikor vége, még akkor is fagyos csend telepszik mindenre. A válasz viszont elhangzott. Eddig húzta, nem tovább, s ím, ahogy megígérte, felelt a nagy kérdésre, elmesélve azt, mit el kellett mesélnie. Mert tudnia kellett erről a nőnek. Tudnia kellett kit istenít olyannyira, hogy még a halála után is védelmezné. Arról nem is beszélve, hogy tudnia kellett azt, ki miatt lett leszúrva. Aldren is hibás volt, nem vitás, elvégre gyenge volt. Megadta magát a fájdalom kényszerének, holott sejthette volna, hogy mindez csak egy próba. Akkori szíve mélyén inkább hagyta volna a lányt elfutni, ha nincs egyetlen egy ember. Ha nem látja meg az olyannyira ismerős tetoválást a festett bőrön. Ha nem ismeri fel azt az embert. Talán minden másképp alakult volna, ahogyan élete is jobb lehetett volna. Talán. Ugyanakkor lehet, hogy ugyanolyan puhány maradt volna, áhítva a nem létező békét, miközben alantas dolgok felett siklik el, úgy érezve az öreg Kapitány iránt, ahogy annak lánya tette mindeddig, s valószínűleg teszi majd ezután is. Mert az érzéseket nem oly könnyű megváltoztatni, mese ide, vagy oda.
Hamarosan azonban elkezdődik az ő kérdésére való válasz regélése. Kíváncsian ül fel, hallgatva a nőt, vizsgálva annak arcát, maga elé képzelve a múlt képeit, melyben vérző sebbel fut áldozata, remegő tekintettel lesve olykor hátra üldözőjére. Az utolsó mondatok felállásra késztetik a hímet. Áll és úgy hallgat, végigfigyelve magán. Tényleg olyan félelmetes lenne? Csupán a származás ennyit tenne? Sosem gondolt még ebbe bele. Tény, orra finnyásabb, fülei érzékenyebbek, de ennyi. A többire ugyanúgy képes lehet bármely ember. S még nála is akadnak sokkal félelmetesebbek a tisztavérűek között. Ha ezt venné figyelembe, úgy tarthatna minden tisztavérű elftől.
Gondolkodásából a némber utolsó szavai zökkentik ki. Azonnal felkapja fejét, abbahagyva lábai és karjai méricskélését, majd utána ugrik, remélve, hogy elkaphatja karjainak egyikét. Ha azt nem sikerül, legalább haját elérné, erősen belemarkolva tincseibe, maradásra késztetve. Nem tudja mit, de valamit érez. Valami nincs rendjén. Ez az egész… Örülnie kellene a másik félelmének, mégis, ez már túlontúl erős félelem ahhoz, hogy élvezettel töltse el. Nem pillanatnyi, hanem tartós. Oly tartós, mi megöli a pillanatnyi riadalmak okozta örömet. Bármit is tenne vele, akkor is ott maradna lelkét mardosva, megölve minden olyan pillanatot, mit egy-egy halálosabb pillantás, vagy hangosabb kiáltás okozhatna.*
- Közel sem vagyok olyan félelmetes, Nadae. Ha az lennék, nem mernél velem szájalni. A legtöbbre, mire képes vagyok, képes egy egyszerű ember is. Mivel érek többet azért, mert jobban megérzem orrfacsaró italbűzödet? *- kérdi, s hangja mintha már kétségbeesett lenne a másik távozásától tartva.
~Mégis mi lelt? Mi ez az egész? Mit művelek?! Abba kell ezt hagynom!~ mordul saját magára, nem értve bensője kavargását. Annyit tud, annyit érez, hogy ez így nem mehet tovább. Így nincs értelme. Nincs több múltbélihez hasonló viaskodás, nincs több élcelődés, csapda, mibe belesétálhat… Nincs több nevetés, mit Nadae bénázása fakaszt. Csak most jött rá, mennyire is hiányoztak neki ezek a pillanatok.*
A hozzászólás írója (Aldren Gauthrus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.07.15 21:47:08
1431. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 20:11:46
Üzenet elküldve: 2015-07-15 20:11:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Aldren//
*Ahogy visszahuppan az ágyra, de közben szúrósan tekint a másikra. Méghogy aszott paradicsom. Csak mert leadott pár kilót az amúgy is vékony testéről? Nevetséges. Combjára fektetett papírra rajzol, eleinte nem is figyel a fiúra. Nem érdekli, hogy mit csinál, egyet kért tőle. Amit megígértek neki. Óvatosan rajzolja a vonalakat, hogy azok pontosan azt ábrázolják, ami van. Tudja, hogy nincs messze a sziget, s vissza kell mennie. A béke szigete. A temérdek kincs, s a sok rum. Ott van az ő helye. Ez maradt meg családja örökségéből.
A meglökés pillanatában épp rajzol, s a lúdtoll végigszántja sercegve a papírt. Mozdulata megakad, ahogy a másikra szegezi tekintetét. Hirtelen fordítja arra fejét, haja követi mozdulatát. Végül elkezdődik a mese. Enged a Démonnak. A papírt összegyűri, s a szoba sarkába dobja. Máskor is meg tudja majd rajzolni. Lélekvesztőn. Hasára fordul, s felkönyököl az ágyon.
Csendesen hallgatja a történetet. Nincs szükség nevekre, pontosan tudja, hogy kikről is van szó. Szokatlanul egyszer sem szakítja félbe a másikat, s még szokatlanabbul nyugodtan hallgatja.
Ám szemei egyre sötétülnek el, hosszú, íves pillái alatt. Ajkai megtelnek vérrel, ahogy szíve ritmusa újra megszaporázza magát. Nem szólal meg.
Akkor sem, amikor a másik befejezi beszédét. Csak arcát szemléli, annak vonásait, hogy mégis milyen reakciót vált ki, hogy ezt elmondta. Nem tudta. Nem tudott erről semmit. Hogy a Kapitány tesztnek vetette alá, hogy ily aljas volt.
~Bár ez a része épp tetszik is.~
Inkább a titok. Hogy évekkel később is eltitkolta ezt előle. Tudta, hogy rögeszméjévé vált a férfi, hogy el kell végeznie a munkáját. Meg akarta keresni, de sose találta meg, s sose engedték, hogy megkeresse. Nem akart ő bosszút állni. Csak valódi vérét kívánta.
Csendben áll fel az ágyról, s fordít hátat a Démonnak.*
- Azt kérdezted az előbb, hogy miért félek tőled. *Kezdi rekedtes hangján. Szokatlan, hogy sokáig szótlan marad, s ilyenkor hangszálaira mintha rátelepedne valami. Megköszörüli a torkát, s egyenesen néz előre. Az ajtóra.*
- A halálnál csak egy rosszabb van. A halálfélelem. Azon az estén megtapasztaltam a legrosszabbat. Talán életemben akkor voltam először oly közel a halálhoz. Mikor érzed, hogy az élet az ujjaid közül folyik el. Ahogy lepereg eddigi életed. Furcsa. Valahogy hiányérzetem lett, s hajszoltam a halálközeli élményeket. Gonoltam, hogy ha minél többet élek át ezekből, akkor egy idő után kiölöm magambül az érzést. De ahogy meg megláttalak újra felszínre tört. Félek tőled, s ez olyan, mit nem lehet megszokni. Belemar a lelkedbe, a szíved legmélyébe. Kellemetlen kórság, melytől legszívesebben megszabadulna az ember. Te egy fattyú vagy, egy félelf. Érzékeid, ösztöneid jobbak az enyménél. Nem tudom őket kivédeni.
*Adja meg válaszát előbbi kérdésére. De ebből hámozza ki a másik, hogy mit is akart ezzel valójában mondani. Egy pillanatra lehajtja fejét, majd elindul az ajtó irányába.*
- Felejts el mindent. Nem áll az ajánlat. *Válaszolja végül, ahogy kinyitja az ajtót, s épp távozni készül.*
*Ahogy visszahuppan az ágyra, de közben szúrósan tekint a másikra. Méghogy aszott paradicsom. Csak mert leadott pár kilót az amúgy is vékony testéről? Nevetséges. Combjára fektetett papírra rajzol, eleinte nem is figyel a fiúra. Nem érdekli, hogy mit csinál, egyet kért tőle. Amit megígértek neki. Óvatosan rajzolja a vonalakat, hogy azok pontosan azt ábrázolják, ami van. Tudja, hogy nincs messze a sziget, s vissza kell mennie. A béke szigete. A temérdek kincs, s a sok rum. Ott van az ő helye. Ez maradt meg családja örökségéből.
A meglökés pillanatában épp rajzol, s a lúdtoll végigszántja sercegve a papírt. Mozdulata megakad, ahogy a másikra szegezi tekintetét. Hirtelen fordítja arra fejét, haja követi mozdulatát. Végül elkezdődik a mese. Enged a Démonnak. A papírt összegyűri, s a szoba sarkába dobja. Máskor is meg tudja majd rajzolni. Lélekvesztőn. Hasára fordul, s felkönyököl az ágyon.
Csendesen hallgatja a történetet. Nincs szükség nevekre, pontosan tudja, hogy kikről is van szó. Szokatlanul egyszer sem szakítja félbe a másikat, s még szokatlanabbul nyugodtan hallgatja.
Ám szemei egyre sötétülnek el, hosszú, íves pillái alatt. Ajkai megtelnek vérrel, ahogy szíve ritmusa újra megszaporázza magát. Nem szólal meg.
Akkor sem, amikor a másik befejezi beszédét. Csak arcát szemléli, annak vonásait, hogy mégis milyen reakciót vált ki, hogy ezt elmondta. Nem tudta. Nem tudott erről semmit. Hogy a Kapitány tesztnek vetette alá, hogy ily aljas volt.
~Bár ez a része épp tetszik is.~
Inkább a titok. Hogy évekkel később is eltitkolta ezt előle. Tudta, hogy rögeszméjévé vált a férfi, hogy el kell végeznie a munkáját. Meg akarta keresni, de sose találta meg, s sose engedték, hogy megkeresse. Nem akart ő bosszút állni. Csak valódi vérét kívánta.
Csendben áll fel az ágyról, s fordít hátat a Démonnak.*
- Azt kérdezted az előbb, hogy miért félek tőled. *Kezdi rekedtes hangján. Szokatlan, hogy sokáig szótlan marad, s ilyenkor hangszálaira mintha rátelepedne valami. Megköszörüli a torkát, s egyenesen néz előre. Az ajtóra.*
- A halálnál csak egy rosszabb van. A halálfélelem. Azon az estén megtapasztaltam a legrosszabbat. Talán életemben akkor voltam először oly közel a halálhoz. Mikor érzed, hogy az élet az ujjaid közül folyik el. Ahogy lepereg eddigi életed. Furcsa. Valahogy hiányérzetem lett, s hajszoltam a halálközeli élményeket. Gonoltam, hogy ha minél többet élek át ezekből, akkor egy idő után kiölöm magambül az érzést. De ahogy meg megláttalak újra felszínre tört. Félek tőled, s ez olyan, mit nem lehet megszokni. Belemar a lelkedbe, a szíved legmélyébe. Kellemetlen kórság, melytől legszívesebben megszabadulna az ember. Te egy fattyú vagy, egy félelf. Érzékeid, ösztöneid jobbak az enyménél. Nem tudom őket kivédeni.
*Adja meg válaszát előbbi kérdésére. De ebből hámozza ki a másik, hogy mit is akart ezzel valójában mondani. Egy pillanatra lehajtja fejét, majd elindul az ajtó irányába.*
- Felejts el mindent. Nem áll az ajánlat. *Válaszolja végül, ahogy kinyitja az ajtót, s épp távozni készül.*
1430. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 19:52:00
Üzenet elküldve: 2015-07-15 19:52:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Nadae//
- Nem, nem mindegy. Ne csodálkozz azon, hogy aszott vagy, mint egy kiszárított paradicsom, ha a kaját összetéveszted a piával! *- felel egyszerűen, mozdulni azonban nem mozdul.
A felháborodásra csak legyintget. Nem érdekli különösebben, most már nem. Egyszerűen csak eszébe jutott valami és hangot is adott ennek, ennyi az egész. Mással is előfordul, vele miért ne lehetne? Mégis, a kalóznémber felháborodása azért vicces. Már csak azért is, mert nem érti, hogy mire fel az egész. Akarata pedig teljesül. Pihenése eltarthat még egy darabig, mivel Nadae mellé huppan. Ha pedig hisztizik, hát hisztizik. Ennyi liba mellett már fel sem tűnne még egy, még akkor sem, ha annak a hím verziója az. Különben is, ki mondta, hogy egy férfi nem hisztizhet? Ez az egész nem több diszkriminációnál. Olyan, mintha azt mondaná, hogy egy nő nem dolgozhat, nem hordhat nadrágot, nem ölhet, meg hasonlók. Ők sem szívesen hallgatnának ilyesmit, tehát akkor a férfiak sem, főleg egy olyan nem, ki a megkülönböztetés ellen van. Ki is akarja mindenkiből nevelni azt a sehonnani hozzáállást, mely ezeket a téveszméket szüli.*
- Egyszer volt, hol nem volt… *- kezd el mesélni, majd megköszörüli torkát.
Nem biztos, hogy efféle mesébe kellene belekezdenie. Ráadásul a nő csak ücsörög, így ha teheti, lök rajta egyet, hátha sikerül elterítenie az ágyon, sokkal kényelmesebb helyzetbe taszítva őt is és magát is, elvégre így nem kell felfelé lesnie.*
- Szóval… Volt egyszer egy fiú, meg egy lány. Alig néhány évvel voltak idősebbek a tíznél, mikor kaptak egy feladatot. Fel kellett keresniük a nagy, gonosz óriást, hogy legyőzve őt, bebizonyítsák, méltó hercegnője és hercege lesznek a királyságnak. Arról azonban nem tudtak, hogy az óriás nem lesz egyedül. Többedmagával sikerült is fogságba ejtenie a pórul járt párost, hogy aztán próba elé állítsák őket. Nevezhető ez próbának a próbában, hiszen eleve egy teszt volt az, mint részt vettek. Élet, vagy halál. Marad, vagy nem, ez volt a lány felé a kérdés. Úgy vélte, nem ér annyit a királyság, sem a herceg, ki addig hősiesen tűrte a másik ellenségeskedésért. Hogy miért, arra sosem derült ki a válasz. A hercegnő elszelelt és a herceg ultimátumot kapott *- áll meg egy pillanatra, hogy nyeljen egyet, igyekezve nyálat gyűjteni mese közben kiszáradt szájába.*
- Szóval. Mivel a némber elszaladt, a hős királyfi feldühödött. Hogy tovább fokozzák mindezt, verték, sebezték bőrét, míg volt benne ellenkezés. Idővel könnyű volt hát meggyőzni afelől, hogy a hercegnőnek vesznie kell. Legalábbis könnyebbé tette, a valós érv azonban az volt, hogy a király, kinek elismeréséért küzdött, állt az egész mögött. Ő adta parancsba, hogy szabaduljon meg attól, ki elárulta családját. Hogy végezzen vele, mielőtt később okoz nagyobb bajt. Ez azonban nem sikerült. A herceg ugyan megsebezte a hercegnőt, megölnie mégsem sikerült. Valahogyan örült is ennek. Még kését sem merte oly mélyre szúrni, még ha sikerült is neki. Száműzték hibájáért, méghozzá a király, személyesen. Közben pedig kiderült, hogy eleve ez volt a terve. Remélte, sőt, tudta, hogy a fiúnak nem fog sikerülni megölni a lányt. Az egész azért volt, hogy megtanítsa vérszerinti gyermekét arra, mi jár azért, ha veszni hagyja országa népét *- fejezi be.
Nadae felé fordul, egész testével. Nem tudja, hogy mit mondhatna még. Nem mondott neveket, felesleges volt. Mesét akart a másik, hát mesét kapott. A mesébe bújtatott valóságot.*
- Ennyi volna a meséd. A dolgom pedig még mindig az, hogy védjelek, tehát tudnom kell, hogy mit csinálsz és mire számítsak.
- Nem, nem mindegy. Ne csodálkozz azon, hogy aszott vagy, mint egy kiszárított paradicsom, ha a kaját összetéveszted a piával! *- felel egyszerűen, mozdulni azonban nem mozdul.
A felháborodásra csak legyintget. Nem érdekli különösebben, most már nem. Egyszerűen csak eszébe jutott valami és hangot is adott ennek, ennyi az egész. Mással is előfordul, vele miért ne lehetne? Mégis, a kalóznémber felháborodása azért vicces. Már csak azért is, mert nem érti, hogy mire fel az egész. Akarata pedig teljesül. Pihenése eltarthat még egy darabig, mivel Nadae mellé huppan. Ha pedig hisztizik, hát hisztizik. Ennyi liba mellett már fel sem tűnne még egy, még akkor sem, ha annak a hím verziója az. Különben is, ki mondta, hogy egy férfi nem hisztizhet? Ez az egész nem több diszkriminációnál. Olyan, mintha azt mondaná, hogy egy nő nem dolgozhat, nem hordhat nadrágot, nem ölhet, meg hasonlók. Ők sem szívesen hallgatnának ilyesmit, tehát akkor a férfiak sem, főleg egy olyan nem, ki a megkülönböztetés ellen van. Ki is akarja mindenkiből nevelni azt a sehonnani hozzáállást, mely ezeket a téveszméket szüli.*
- Egyszer volt, hol nem volt… *- kezd el mesélni, majd megköszörüli torkát.
Nem biztos, hogy efféle mesébe kellene belekezdenie. Ráadásul a nő csak ücsörög, így ha teheti, lök rajta egyet, hátha sikerül elterítenie az ágyon, sokkal kényelmesebb helyzetbe taszítva őt is és magát is, elvégre így nem kell felfelé lesnie.*
- Szóval… Volt egyszer egy fiú, meg egy lány. Alig néhány évvel voltak idősebbek a tíznél, mikor kaptak egy feladatot. Fel kellett keresniük a nagy, gonosz óriást, hogy legyőzve őt, bebizonyítsák, méltó hercegnője és hercege lesznek a királyságnak. Arról azonban nem tudtak, hogy az óriás nem lesz egyedül. Többedmagával sikerült is fogságba ejtenie a pórul járt párost, hogy aztán próba elé állítsák őket. Nevezhető ez próbának a próbában, hiszen eleve egy teszt volt az, mint részt vettek. Élet, vagy halál. Marad, vagy nem, ez volt a lány felé a kérdés. Úgy vélte, nem ér annyit a királyság, sem a herceg, ki addig hősiesen tűrte a másik ellenségeskedésért. Hogy miért, arra sosem derült ki a válasz. A hercegnő elszelelt és a herceg ultimátumot kapott *- áll meg egy pillanatra, hogy nyeljen egyet, igyekezve nyálat gyűjteni mese közben kiszáradt szájába.*
- Szóval. Mivel a némber elszaladt, a hős királyfi feldühödött. Hogy tovább fokozzák mindezt, verték, sebezték bőrét, míg volt benne ellenkezés. Idővel könnyű volt hát meggyőzni afelől, hogy a hercegnőnek vesznie kell. Legalábbis könnyebbé tette, a valós érv azonban az volt, hogy a király, kinek elismeréséért küzdött, állt az egész mögött. Ő adta parancsba, hogy szabaduljon meg attól, ki elárulta családját. Hogy végezzen vele, mielőtt később okoz nagyobb bajt. Ez azonban nem sikerült. A herceg ugyan megsebezte a hercegnőt, megölnie mégsem sikerült. Valahogyan örült is ennek. Még kését sem merte oly mélyre szúrni, még ha sikerült is neki. Száműzték hibájáért, méghozzá a király, személyesen. Közben pedig kiderült, hogy eleve ez volt a terve. Remélte, sőt, tudta, hogy a fiúnak nem fog sikerülni megölni a lányt. Az egész azért volt, hogy megtanítsa vérszerinti gyermekét arra, mi jár azért, ha veszni hagyja országa népét *- fejezi be.
Nadae felé fordul, egész testével. Nem tudja, hogy mit mondhatna még. Nem mondott neveket, felesleges volt. Mesét akart a másik, hát mesét kapott. A mesébe bújtatott valóságot.*
- Ennyi volna a meséd. A dolgom pedig még mindig az, hogy védjelek, tehát tudnom kell, hogy mit csinálsz és mire számítsak.
1429. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 19:48:12
Üzenet elküldve: 2015-07-15 19:48:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 929
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 929
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
//Reydis//
*Való igaz, hogy Leon hülyének nézi a lányt, amiatt, amit tett, de mégis megpróbálja megérteni, hiszen nem szeretné, hogy szomorú legyen Reydis, ő maga pedig nem szeretne kétségeket afelől, hogy a lány, most már viszonylagosan normális, bár, ha bottal ütnék, akkor is azt mondaná, hogy őrült az egész bagázs, Leonnal az élen. Közben végez a hajának kifésülésével, és most jön az, hogy megmossa azt. Ez elég hosszas procedúra, lévén, hogy mekkora sörényről van is szó. Közben a lány még tovább mesél. Elmondja, hogy nem akar középpontban lenni, meg, hogy Leon használja másra a tudását. Ez érdekesen hangzik, hiszen neki nem nagyon van ötlete, hogy mire is lehetne.* ~Ágy melegítőnek, ha másnak nem! Bár, egy Véreb nem mindennapi az biztos!~ *Ezen elmefuttatásból jönnek a következő mondatok.*
-Nos, magam mellett foglak tartani, az biztos! Már, csak a társaságod is feledtet minden gondot! *Mosolyog, bár ez nem őszinte, hiszen a pénz, amit ráköltött, még hetek múlva is hiányozni fog a zsebéből. De nembaj, majd Nad hatalmas üzlete feltölti az erszényét! Csak győzze kivárni, hogy legyen belőle bármi is!*
-Véreb pedig jó testőr! *Ez viszont őszinte mondat. Ahogy kitért a rúgása elől az valami hihetetlen még mindig. Ennek jó hasznát vehetik még majd később. Közben Leon elgondolkodik ezen a dolgon. Ha már testőrnek akarja a Kutyust, akkor valamivel veszélyesebbé kéne tenni. Egyszer látott egy olyat, hogy egy kutyát úgy tettek veszélyesebbé, hogy a szemfogait kihúzták, és egy sokkal hegyesebb, masszívabb fémfoggal helyettesítették. Azonban, ezt nem tudja elképzelni Reydisen. Még Véreb talán örülne is a játéknak, na de mikor a Hercegnő énje van?* ~Még a végén megszúrna téged is Leon! Az nem lenne túl jó!~ *Elhúzza száját. Úgy tűnik, valami mást kell neki kitalálni. Talán, fém karmok? Az igen jó ötlet, majd alkalomadtán megbeszéli a Kutyuskával. Ezután jön a pontosítása a történetnek. Erre bólogat, de nem fűz hozzá mást, hiszen elhiszi Reydisnek, hogy így történt. Ezután kacarászás, majd újabb mesélés.* ~Most már biztos, hogy nincs farka Aldnak! Mégis, egy ilyen lányt kihagyni?~ *Húzza fel a szemöldökét. Oké, hogy kutyaként kezeli, de mégis! Véreb és a Hercegnő két külön lélek. Az egyik a kutya, a másik meg egy fiatal, esztétikus lány. Leon köpni nyelni nem tud egy pillanatig, csak kacagásban tör ki. Ezután, mikor összeszedi magát, jön az ő következő kérdése, ami még érdekli.*
-És, volt már dolgod egyébként férfival? *Ez csupán azért fontos, mert ha nem, akkor értelemszerűen nem vágja be most azonnal az ágyba egy ilyen piszkos helyen.*
*Való igaz, hogy Leon hülyének nézi a lányt, amiatt, amit tett, de mégis megpróbálja megérteni, hiszen nem szeretné, hogy szomorú legyen Reydis, ő maga pedig nem szeretne kétségeket afelől, hogy a lány, most már viszonylagosan normális, bár, ha bottal ütnék, akkor is azt mondaná, hogy őrült az egész bagázs, Leonnal az élen. Közben végez a hajának kifésülésével, és most jön az, hogy megmossa azt. Ez elég hosszas procedúra, lévén, hogy mekkora sörényről van is szó. Közben a lány még tovább mesél. Elmondja, hogy nem akar középpontban lenni, meg, hogy Leon használja másra a tudását. Ez érdekesen hangzik, hiszen neki nem nagyon van ötlete, hogy mire is lehetne.* ~Ágy melegítőnek, ha másnak nem! Bár, egy Véreb nem mindennapi az biztos!~ *Ezen elmefuttatásból jönnek a következő mondatok.*
-Nos, magam mellett foglak tartani, az biztos! Már, csak a társaságod is feledtet minden gondot! *Mosolyog, bár ez nem őszinte, hiszen a pénz, amit ráköltött, még hetek múlva is hiányozni fog a zsebéből. De nembaj, majd Nad hatalmas üzlete feltölti az erszényét! Csak győzze kivárni, hogy legyen belőle bármi is!*
-Véreb pedig jó testőr! *Ez viszont őszinte mondat. Ahogy kitért a rúgása elől az valami hihetetlen még mindig. Ennek jó hasznát vehetik még majd később. Közben Leon elgondolkodik ezen a dolgon. Ha már testőrnek akarja a Kutyust, akkor valamivel veszélyesebbé kéne tenni. Egyszer látott egy olyat, hogy egy kutyát úgy tettek veszélyesebbé, hogy a szemfogait kihúzták, és egy sokkal hegyesebb, masszívabb fémfoggal helyettesítették. Azonban, ezt nem tudja elképzelni Reydisen. Még Véreb talán örülne is a játéknak, na de mikor a Hercegnő énje van?* ~Még a végén megszúrna téged is Leon! Az nem lenne túl jó!~ *Elhúzza száját. Úgy tűnik, valami mást kell neki kitalálni. Talán, fém karmok? Az igen jó ötlet, majd alkalomadtán megbeszéli a Kutyuskával. Ezután jön a pontosítása a történetnek. Erre bólogat, de nem fűz hozzá mást, hiszen elhiszi Reydisnek, hogy így történt. Ezután kacarászás, majd újabb mesélés.* ~Most már biztos, hogy nincs farka Aldnak! Mégis, egy ilyen lányt kihagyni?~ *Húzza fel a szemöldökét. Oké, hogy kutyaként kezeli, de mégis! Véreb és a Hercegnő két külön lélek. Az egyik a kutya, a másik meg egy fiatal, esztétikus lány. Leon köpni nyelni nem tud egy pillanatig, csak kacagásban tör ki. Ezután, mikor összeszedi magát, jön az ő következő kérdése, ami még érdekli.*
-És, volt már dolgod egyébként férfival? *Ez csupán azért fontos, mert ha nem, akkor értelemszerűen nem vágja be most azonnal az ágyba egy ilyen piszkos helyen.*
1428. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 19:23:42
Üzenet elküldve: 2015-07-15 19:23:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Aldren//
*Kezeivel elhessegeti a kardot. Nem kíváncsi, hogy akarják vérét venni, tudja ő jól enélkül is. Ezen kívül fontosabb dolgai is vannak. Szinte egy helyben toporzékol, amikor visszaveszik erszényét. Csak szemeit forgatja meg, körbe körbe, addig, amíg el nem szédül. Idegei a pattanásig feszülnek, s nem tud magával már mit kezdeni. Az ajtóhoz megy, kitárja, de a másik láthatóan nem akar menni. Ekkor becsapja azt, s mezítláb kezd el járkálni. Még jó, hogy visszajött, mert csizmáit itt hagyta volna. Felveszi azokat is. *
- Akkor éhes, nem mindegy? Gyerünk igyekezz! *Szól rá a másikra, ahogy nesztelenül nyargal a szobába továbbra is. Talán kilóméter hiánya van, talán hiányzik neki a testmozgás. Bár tény, hogy az utóbbi napokban nem vetette meg magától ezt. A tavaszi ünnepségen majdnem megnyerte Vöröske a játékot. Aztán persze lelépett, de azért edzegette őket. Nem árt ha meg tudják magukat védeni.
Majd jön a hasonlítgatás.*
- Te tényleg ahhoz a korcshoz hasonlítasz? Ha olyan gyenge jellem kell, akkor add vissza a pénzt, s menj vissza hozzá. *Köpi ki szavait. Nagyobb sértést nem is kaphatott volna a látványosan nyűgös fiútól.
Megadóan sóhajt, s huppan le az ágyra, mit sem törődve azzal, hogy mit talál ott. Ráül ő erszényre, fegyverre, akár kézre is. Lábait felhúzza, s ráfekteti a papírlapot, s rajzolgatja tovább kicsiny térképét. Néha idegesen dobol ujjával, de szokatlanul nyugodt. A vihar előtti csend.*
- Aludtál, nem is keveset, ne hisztizz, mint egy kényes liba. *Teszi helyre a másikat, közönyös hangon. Igazából nem is érti minek van még mindig itt. Vagyis érti, mert tudni akarja, hogy mi történt aznap este. Pontosan. A másik szájából.*
- Mi dolgom... Rád tartozik? Amúgy is, tartozol még egy mesével. Addig pihenhetsz. Aztán én elindulok. Ha jössz jössz, ha nem, nem. Már nem érdekel. Nincs nekem arra időm, hogy egész nap a te kényed kedved szerint cselekedjek!
*Forgatja meg szemeit. Néha hihetetlen, hogy mennyit képzel magáról a férfi. Persze tart tőle valahol, de azért megvan a saját élete, a saját ritmusa. A másiknak kéne alkalmazkodnia hozzá. A fizetésen felnevet viszont.*
- Mégis miből? Ha beindul az üzlet a hajón, majd akkor kapsz. Addig is örülj, hogy Leon van olyan kedves, s kölcsönadja a hajóját, önző céljaim elérésbe. S reggel azért kezdtem a kocsmába, mert várok valakit. Azt hittem, már megérkezett. Amúgy is, minek is magyarázkodok én neked? Nem is ez a dolgod! *Néz rá értetlenkedve a mellette fekvőre.*
*Kezeivel elhessegeti a kardot. Nem kíváncsi, hogy akarják vérét venni, tudja ő jól enélkül is. Ezen kívül fontosabb dolgai is vannak. Szinte egy helyben toporzékol, amikor visszaveszik erszényét. Csak szemeit forgatja meg, körbe körbe, addig, amíg el nem szédül. Idegei a pattanásig feszülnek, s nem tud magával már mit kezdeni. Az ajtóhoz megy, kitárja, de a másik láthatóan nem akar menni. Ekkor becsapja azt, s mezítláb kezd el járkálni. Még jó, hogy visszajött, mert csizmáit itt hagyta volna. Felveszi azokat is. *
- Akkor éhes, nem mindegy? Gyerünk igyekezz! *Szól rá a másikra, ahogy nesztelenül nyargal a szobába továbbra is. Talán kilóméter hiánya van, talán hiányzik neki a testmozgás. Bár tény, hogy az utóbbi napokban nem vetette meg magától ezt. A tavaszi ünnepségen majdnem megnyerte Vöröske a játékot. Aztán persze lelépett, de azért edzegette őket. Nem árt ha meg tudják magukat védeni.
Majd jön a hasonlítgatás.*
- Te tényleg ahhoz a korcshoz hasonlítasz? Ha olyan gyenge jellem kell, akkor add vissza a pénzt, s menj vissza hozzá. *Köpi ki szavait. Nagyobb sértést nem is kaphatott volna a látványosan nyűgös fiútól.
Megadóan sóhajt, s huppan le az ágyra, mit sem törődve azzal, hogy mit talál ott. Ráül ő erszényre, fegyverre, akár kézre is. Lábait felhúzza, s ráfekteti a papírlapot, s rajzolgatja tovább kicsiny térképét. Néha idegesen dobol ujjával, de szokatlanul nyugodt. A vihar előtti csend.*
- Aludtál, nem is keveset, ne hisztizz, mint egy kényes liba. *Teszi helyre a másikat, közönyös hangon. Igazából nem is érti minek van még mindig itt. Vagyis érti, mert tudni akarja, hogy mi történt aznap este. Pontosan. A másik szájából.*
- Mi dolgom... Rád tartozik? Amúgy is, tartozol még egy mesével. Addig pihenhetsz. Aztán én elindulok. Ha jössz jössz, ha nem, nem. Már nem érdekel. Nincs nekem arra időm, hogy egész nap a te kényed kedved szerint cselekedjek!
*Forgatja meg szemeit. Néha hihetetlen, hogy mennyit képzel magáról a férfi. Persze tart tőle valahol, de azért megvan a saját élete, a saját ritmusa. A másiknak kéne alkalmazkodnia hozzá. A fizetésen felnevet viszont.*
- Mégis miből? Ha beindul az üzlet a hajón, majd akkor kapsz. Addig is örülj, hogy Leon van olyan kedves, s kölcsönadja a hajóját, önző céljaim elérésbe. S reggel azért kezdtem a kocsmába, mert várok valakit. Azt hittem, már megérkezett. Amúgy is, minek is magyarázkodok én neked? Nem is ez a dolgod! *Néz rá értetlenkedve a mellette fekvőre.*
1427. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 19:02:36
Üzenet elküldve: 2015-07-15 19:02:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Nadae//
*Nem sokon múlt. Nem sokon múlt, hogy az a penge a nyakba mélyedjen, kiserkentve annak vérét. Mégis sikerült megálljt parancsolni karjának, amint kitisztult elméjében a tolvaj képe. Mégsem ölheti meg a nőt, bár most szíves örömest megtenné. Ily alattomos ébresztésben nincs ritkán része, de azt hitte, legalább egy fogadóban nyugta lesz. Hát tévedett. Nem kellett volna egy tolvajjal egy szobában maradnia. Ki kellett volna őt zárni az ajtón kívülre, vagy láncra kellett volna vernie, meggátolva szabad mozgását.
És mindezek tetejébe még parancsolgatnak is neki. Semmi kedve felöltözni, semmi kedve felkelni, vagy kikelni az ágyból. Vissza akar feküdni, várva egy sokkalta kellemesebb ébresztőre. Ennyiből Hercegnő sokkal jobb társaság volt. Ő legalább barátságosabb keltegetéssel próbálkozott, még ha parancsra is tette. A férfi elteszi kardját, majd elkapja az eldobott erszényt és visszapakolja mindkettőt maga mellé, mielőtt újra visszafeküdne, ezúttal azonban feléjük fordulva.*
- Nem szomjas vagy, hanem éhes, ostoba liba! És nem érdekel, hogy milyen dolgod van még! Mondtam, hogy hagyj néhány órát aludni! *- mordul fel, majd igyekszik újra elaludni.
Legnagyobb bánatára ez nemigen megy. Összébb húzza magát az ágyon, ujjaival görcsösen szorongatva kardja markolatát a takaró alatt, miközben fogai mérgesen csikordulnak összedörzsölésükkor.*
- Miért nem tudsz normálisan ébreszteni, mint Hercegnő? *- kérdi hitetlenkedve, választ igazából nem is várva.
A két lény teljesen eltér egymástól. Az egyik jól lett nevelve, míg a másik, ki jelenleg is bosszantja, láthatóan szörnyen. Most pedig már hiába kezdene bele nevelésébe. Csak annyit tehet, hogy mérgesíti időhúzásával, na meg azzal, hogy nem hagyja inni. Mert nem fogja, ezzel tisztában van. A kocsmatöltelékek pedig nagyon fognak örülni a temérdek ingyen italnak, mit Nadae áll, nagyon szívesen. A kérdés az, hogy meddig bírja majd szusszal a némber erszénye. A férfi esetleg kenyeret lesz hajlandó venni neki, semmi mást. Azt is csak azért, mert ügyelnie kell arra, hogy egyen is valamit. Na meg azért, mert nem lenne jó, ha munkaadója éhen veszne.*
- Egyébként… Mennyi lesz a fizetésem? Heti száz aranyat akarok! *- szögezi le előre, majdhogynem csak morogva a takaró alatt, mi egészen nyakáig fel van húzva.
Onnan sandít ki a másikra, rajta pihentetve sárga szemeit.*
- Amúgy is, mi dolgod neked az iváson kívül? Már reggel a kocsmában kezdeni... Iszákos némber!
*Nem sokon múlt. Nem sokon múlt, hogy az a penge a nyakba mélyedjen, kiserkentve annak vérét. Mégis sikerült megálljt parancsolni karjának, amint kitisztult elméjében a tolvaj képe. Mégsem ölheti meg a nőt, bár most szíves örömest megtenné. Ily alattomos ébresztésben nincs ritkán része, de azt hitte, legalább egy fogadóban nyugta lesz. Hát tévedett. Nem kellett volna egy tolvajjal egy szobában maradnia. Ki kellett volna őt zárni az ajtón kívülre, vagy láncra kellett volna vernie, meggátolva szabad mozgását.
És mindezek tetejébe még parancsolgatnak is neki. Semmi kedve felöltözni, semmi kedve felkelni, vagy kikelni az ágyból. Vissza akar feküdni, várva egy sokkalta kellemesebb ébresztőre. Ennyiből Hercegnő sokkal jobb társaság volt. Ő legalább barátságosabb keltegetéssel próbálkozott, még ha parancsra is tette. A férfi elteszi kardját, majd elkapja az eldobott erszényt és visszapakolja mindkettőt maga mellé, mielőtt újra visszafeküdne, ezúttal azonban feléjük fordulva.*
- Nem szomjas vagy, hanem éhes, ostoba liba! És nem érdekel, hogy milyen dolgod van még! Mondtam, hogy hagyj néhány órát aludni! *- mordul fel, majd igyekszik újra elaludni.
Legnagyobb bánatára ez nemigen megy. Összébb húzza magát az ágyon, ujjaival görcsösen szorongatva kardja markolatát a takaró alatt, miközben fogai mérgesen csikordulnak összedörzsölésükkor.*
- Miért nem tudsz normálisan ébreszteni, mint Hercegnő? *- kérdi hitetlenkedve, választ igazából nem is várva.
A két lény teljesen eltér egymástól. Az egyik jól lett nevelve, míg a másik, ki jelenleg is bosszantja, láthatóan szörnyen. Most pedig már hiába kezdene bele nevelésébe. Csak annyit tehet, hogy mérgesíti időhúzásával, na meg azzal, hogy nem hagyja inni. Mert nem fogja, ezzel tisztában van. A kocsmatöltelékek pedig nagyon fognak örülni a temérdek ingyen italnak, mit Nadae áll, nagyon szívesen. A kérdés az, hogy meddig bírja majd szusszal a némber erszénye. A férfi esetleg kenyeret lesz hajlandó venni neki, semmi mást. Azt is csak azért, mert ügyelnie kell arra, hogy egyen is valamit. Na meg azért, mert nem lenne jó, ha munkaadója éhen veszne.*
- Egyébként… Mennyi lesz a fizetésem? Heti száz aranyat akarok! *- szögezi le előre, majdhogynem csak morogva a takaró alatt, mi egészen nyakáig fel van húzva.
Onnan sandít ki a másikra, rajta pihentetve sárga szemeit.*
- Amúgy is, mi dolgod neked az iváson kívül? Már reggel a kocsmában kezdeni... Iszákos némber!
1426. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 18:29:52
Üzenet elküldve: 2015-07-15 18:29:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Aldren//
*Inkább csak nem akarja megérteni. Habár tudata mélyén ott leledzik a válasz. Az apró mozaikdarabkák összeállnak agyának hátsó szegletében. Csak épp nem akar vele foglalkozni. Ahogy sok mindennel nem, mióta meghalt a Kapitány. Akkor megtört, összetört benne valami, ha nem is mondja. Ha nem is mutatja ki, ha titkolja. Ha tagadja is. S ehhez csak csőstül jött, hogy a legénységet szélnek eresztette, majd pedig az új matrózok hátbatámadták.
~Az ember mindig visszakapja azt életébe, amit adott.~
Talán a Démon miatt veszett el Felmar? Nem beszélve az utána lévő bajokról. A barlangiak, a "társai", Taug, s a Gerlepár eltűnése, a mélységi halála...
Eddig jut el gondolataiba, amikor megszólal Aldren. Hangosan nevet fel, gonoszan, ridegen. Semmi érzelem nincs hangjába.*
- Sose voltak barátaim. *Ismétli meg reggeli szavait. Úgy tűnik, ma a hosszűfülűek szeretnek ezzel a szóval játszadozni. Vannak kifejezések, mely neki többet jelentenek egy puszta szónál. Annak tartalma van, s értelme. Ilyen a barát is. Hogy nevezhetne ő bárkti is barátjának? Nevetséges.*
- Családom volt.
*Mondja végül halkan. De igaza van. Nem szabad keseregnie, nem szabad a múltba ennyire kapaszkodnia. Igazából nem is teszi, csak néha napján felbukkannak régi ismerősök, kik feltépik sebét.*
- Mihamarabb elmegyek.
*Suttogja hangosan, inkább magának, mint a másiknak. Azt hiszi, hogy gondolataiba beszél, s nem ejti ki ezeket hangosan.
Az újabb megjegyzésre jön az újabb válasz is. Elhúzza száját, s kelletlenül, de ír tovább. Néha felkapja a fejét, ahogy mocorog a másik, ránéz, de nem is foglalkozik vele tovább.*
- Úgy kell neked. Megérdemled.
*Veti oda neki, hiába ne hallja. De egy idő után elhalkul. A nap aranylóan süt be a szobába, s ő készségesen napoztatja arcát. Egyenesen az ágyra süt, egyetlen gátat az ablakban ülő test szabja a sugaraknak.
A hátán fekszik a férfi, fegyverei óvó takarásában. Ő sem bízik benne, s ez mosolyt csal az arcára. Nem is várt mást.
Nem érti, hogy veszi észre a másik a zsebelését. Oly profin műveli ezt gyerekkora óta, hogy neki se kellene meghallania. Talán egy sokadik érzék, egy ösztön az, mely felkelti a másikat. Pedig már épp süllyesztette volna el ruhája rejtekébe az erszényt, amikor fém csússzan ki a hüvelyből, s egyenesen arcának, nyakának szegezik. Nem foglakozik a fenyegető tárggyal, sem a gyilkolni tudó szemekkel. Tapasztalta már, hogy nem gyillkolnak a szemek. Nagy sajnálatára. Egy újabb kacagás kúszik ki torkán, ahogy szempillái árnyékába tekint fel.*
- Ezt is jó embernek mondod.
*De azért nem ereszti az erszényt. Lebukott, na és? Kihúzza kezét, az erszénnyel, melyet a levegőbe is megdob, s megfordul.*
- Öltözzél. Mint hallod, szomjas vagyok. *Szólal meg egy újabb korgás kíséretében, mely gyomra felől érkezikl*
- S dolgom van még ma. S találkozóm.
*Inkább csak nem akarja megérteni. Habár tudata mélyén ott leledzik a válasz. Az apró mozaikdarabkák összeállnak agyának hátsó szegletében. Csak épp nem akar vele foglalkozni. Ahogy sok mindennel nem, mióta meghalt a Kapitány. Akkor megtört, összetört benne valami, ha nem is mondja. Ha nem is mutatja ki, ha titkolja. Ha tagadja is. S ehhez csak csőstül jött, hogy a legénységet szélnek eresztette, majd pedig az új matrózok hátbatámadták.
~Az ember mindig visszakapja azt életébe, amit adott.~
Talán a Démon miatt veszett el Felmar? Nem beszélve az utána lévő bajokról. A barlangiak, a "társai", Taug, s a Gerlepár eltűnése, a mélységi halála...
Eddig jut el gondolataiba, amikor megszólal Aldren. Hangosan nevet fel, gonoszan, ridegen. Semmi érzelem nincs hangjába.*
- Sose voltak barátaim. *Ismétli meg reggeli szavait. Úgy tűnik, ma a hosszűfülűek szeretnek ezzel a szóval játszadozni. Vannak kifejezések, mely neki többet jelentenek egy puszta szónál. Annak tartalma van, s értelme. Ilyen a barát is. Hogy nevezhetne ő bárkti is barátjának? Nevetséges.*
- Családom volt.
*Mondja végül halkan. De igaza van. Nem szabad keseregnie, nem szabad a múltba ennyire kapaszkodnia. Igazából nem is teszi, csak néha napján felbukkannak régi ismerősök, kik feltépik sebét.*
- Mihamarabb elmegyek.
*Suttogja hangosan, inkább magának, mint a másiknak. Azt hiszi, hogy gondolataiba beszél, s nem ejti ki ezeket hangosan.
Az újabb megjegyzésre jön az újabb válasz is. Elhúzza száját, s kelletlenül, de ír tovább. Néha felkapja a fejét, ahogy mocorog a másik, ránéz, de nem is foglalkozik vele tovább.*
- Úgy kell neked. Megérdemled.
*Veti oda neki, hiába ne hallja. De egy idő után elhalkul. A nap aranylóan süt be a szobába, s ő készségesen napoztatja arcát. Egyenesen az ágyra süt, egyetlen gátat az ablakban ülő test szabja a sugaraknak.
A hátán fekszik a férfi, fegyverei óvó takarásában. Ő sem bízik benne, s ez mosolyt csal az arcára. Nem is várt mást.
Nem érti, hogy veszi észre a másik a zsebelését. Oly profin műveli ezt gyerekkora óta, hogy neki se kellene meghallania. Talán egy sokadik érzék, egy ösztön az, mely felkelti a másikat. Pedig már épp süllyesztette volna el ruhája rejtekébe az erszényt, amikor fém csússzan ki a hüvelyből, s egyenesen arcának, nyakának szegezik. Nem foglakozik a fenyegető tárggyal, sem a gyilkolni tudó szemekkel. Tapasztalta már, hogy nem gyillkolnak a szemek. Nagy sajnálatára. Egy újabb kacagás kúszik ki torkán, ahogy szempillái árnyékába tekint fel.*
- Ezt is jó embernek mondod.
*De azért nem ereszti az erszényt. Lebukott, na és? Kihúzza kezét, az erszénnyel, melyet a levegőbe is megdob, s megfordul.*
- Öltözzél. Mint hallod, szomjas vagyok. *Szólal meg egy újabb korgás kíséretében, mely gyomra felől érkezikl*
- S dolgom van még ma. S találkozóm.
1425. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 17:46:48
Üzenet elküldve: 2015-07-15 17:46:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Nadae//
*Nem érti, hogy a nőnek miért nem esett le még mindig a lényeg? Pedig annyit mesélt már arról a napról, nem is oly bonyolult utalásokkal. Egy kalóznak már rég össze kellett volna raknia a képet, vagy legalább legjavát annak, erre itt ez a némber, ki annak vallja magát, még sincs közelükben sem ész terén. A sértegetés miatt pedig még úgy sem akarja tisztázni a dolgokat. Arról nem is beszélve, hogy ezúttal közel sem feszegette a múltat. Egyszerűen a jelenre gondolt.*
- A választ ne mindig a múltban keresd! Van mit kutatni a jelenben is. Gondolj csak… a barátaidra! *- fintorog egyet.
A kérdésre pedig ismételten nem válaszol. Döntse el a másik, hogy kellene értenie, úgyis nagyon jól megy neki az olyasmi. Ő csak aludni akar, ezért meg is teszi az előkészületeket. Közben újabb szellemes megjegyzés hangzik el. A férfi meg is áll egy pillanatra, hogy elgondolkozzon, majd vállat ránt.*
- Egyszerűen csak nem létezik tökéletes védekezés *- állapítja meg hangosan saját következtetését.
Mert ha tökéletes lenne, akkor nem kellene, hogy kifogjon rajta egy tökéletlen. Ha mégis sikerül neki, akkor az azt jelenti, hogy a tökéletes nem is volt az. Ez ennyire egyszerű. A fegyverek pedig nem Nadae ellen vannak. Ez inkább megszokás, na meg felkészülés, hiszen a kikötőben vannak. Egy olyan helyen, hol akár még kereshetik is, ha nem felejtették el néhányan a múlt sérelmeit. Aztán végre aludhat is.
Álma végtelenül üres, tele sivár sötétséggel. Nyugtalan forgolódik olykor, miközben szemei meg-megremegnek álomvilága gyötrő ürességétől. Az ellenséges területen való alvás sosem volt erőssége, főleg nem úgy, hogy régi haragosával van egy szobában. Álma éppen ezért nem oly mély, bár néha annak tűnhet. Sőt, úgy egy óra múlva majdhogynem azzá is válik. A hánykolódás abbamarad, szemremegésével együtt, s nem marad más, csak a békés szunyókálás, halk szuszogással kísérve. Vizes haja lassan szárad a nedves párnán, erről azonban mit sem tud.
Valami ugyanakkor megzavarja álmát. Egy matató kéz, a takaró fehér huzatjának susogása, a matracon lévő matatás, majd az érmék halk, mégis jól kivehető csengése, miként igazodnak a mozgó erszényben. A férfi ujjai kardjára fonódnak, s nagy lendülettel kel fel, a hüvelybe bújtatott pengét hátra csapva, egyenest a lopni kész némber feje felé. Alig sikerül megálljt parancsolnia kezének. A fegyver mégis megáll a boszorka arcától nem messze, nem hagyva mást hátra, mint gyilkos pillantást. A félvér vadul kapkodja a levegőt, ölni vágyó sárga lélektükrökkel.*
- Nem szép dolog lopni, Nadae *- mondja egész halkan, mikor idegszálai kissé megnyugodnak, elhagyva a pattanás kockázatának veszélyét.*
*Nem érti, hogy a nőnek miért nem esett le még mindig a lényeg? Pedig annyit mesélt már arról a napról, nem is oly bonyolult utalásokkal. Egy kalóznak már rég össze kellett volna raknia a képet, vagy legalább legjavát annak, erre itt ez a némber, ki annak vallja magát, még sincs közelükben sem ész terén. A sértegetés miatt pedig még úgy sem akarja tisztázni a dolgokat. Arról nem is beszélve, hogy ezúttal közel sem feszegette a múltat. Egyszerűen a jelenre gondolt.*
- A választ ne mindig a múltban keresd! Van mit kutatni a jelenben is. Gondolj csak… a barátaidra! *- fintorog egyet.
A kérdésre pedig ismételten nem válaszol. Döntse el a másik, hogy kellene értenie, úgyis nagyon jól megy neki az olyasmi. Ő csak aludni akar, ezért meg is teszi az előkészületeket. Közben újabb szellemes megjegyzés hangzik el. A férfi meg is áll egy pillanatra, hogy elgondolkozzon, majd vállat ránt.*
- Egyszerűen csak nem létezik tökéletes védekezés *- állapítja meg hangosan saját következtetését.
Mert ha tökéletes lenne, akkor nem kellene, hogy kifogjon rajta egy tökéletlen. Ha mégis sikerül neki, akkor az azt jelenti, hogy a tökéletes nem is volt az. Ez ennyire egyszerű. A fegyverek pedig nem Nadae ellen vannak. Ez inkább megszokás, na meg felkészülés, hiszen a kikötőben vannak. Egy olyan helyen, hol akár még kereshetik is, ha nem felejtették el néhányan a múlt sérelmeit. Aztán végre aludhat is.
Álma végtelenül üres, tele sivár sötétséggel. Nyugtalan forgolódik olykor, miközben szemei meg-megremegnek álomvilága gyötrő ürességétől. Az ellenséges területen való alvás sosem volt erőssége, főleg nem úgy, hogy régi haragosával van egy szobában. Álma éppen ezért nem oly mély, bár néha annak tűnhet. Sőt, úgy egy óra múlva majdhogynem azzá is válik. A hánykolódás abbamarad, szemremegésével együtt, s nem marad más, csak a békés szunyókálás, halk szuszogással kísérve. Vizes haja lassan szárad a nedves párnán, erről azonban mit sem tud.
Valami ugyanakkor megzavarja álmát. Egy matató kéz, a takaró fehér huzatjának susogása, a matracon lévő matatás, majd az érmék halk, mégis jól kivehető csengése, miként igazodnak a mozgó erszényben. A férfi ujjai kardjára fonódnak, s nagy lendülettel kel fel, a hüvelybe bújtatott pengét hátra csapva, egyenest a lopni kész némber feje felé. Alig sikerül megálljt parancsolnia kezének. A fegyver mégis megáll a boszorka arcától nem messze, nem hagyva mást hátra, mint gyilkos pillantást. A félvér vadul kapkodja a levegőt, ölni vágyó sárga lélektükrökkel.*
- Nem szép dolog lopni, Nadae *- mondja egész halkan, mikor idegszálai kissé megnyugodnak, elhagyva a pattanás kockázatának veszélyét.*
1424. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 17:20:12
Üzenet elküldve: 2015-07-15 17:20:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Aldren//
*Felvonja a szemöldökét, ahogy hallgatja az érvelését.*
- Nem mondasz te magadnak ellent? Én csak azt mondom, hogy láthatóan visszamaradtál a fejlődésbe. *Vonja meg vállát élcelődése közben. Neki aztán amúgy is mindegy, hogy milyen nagyságú tagokkal rendelkezik ott lent. Valamiért sose gondolt, s talán soha nem is fog úgy gondolni a férfira. Miért tenné? Hiszen idegenkedik tőle. Szerencsére nem lát bele a másik agyába, mert biztos, ha látná, hogy miket képzel az el, vele, sírva ugrana ki az ablakon. Inkább a halál. Most inkább az.*
- S még hogy én vagyok a naiv!? *Neveti el magát, ahogy meghallja a másik érvelését. Miért is? Sose érezte barátjának.*
- Nem voltál barátom. Csak egy apró bolha, kit eltaposni vágytam. *Mondja ki az igazságot, majd egy szó üti meg fülét.* - Aznap este? *Próbál meg felülni a másik alatt, de nem megy. Szemei újra összeszűkül.*
- Ezt hogy érted?
*Nem bízik abban, hogy kellemes csalódás érné a másiktól. Ha amaz tényleg testőrének szegődik, biztos hogy tőrrel a párnája alatt fog aludni. Újra rászokik éber alvásához, s minden apró neszre fel fog kelni. Mert nem fogja elhinni, hogy nem akarja vérét, nem akarja kínját, nem akarja a végső halálát. Ahogy nem bízik abban sem, hogy megvédené bárkitől. Inkább csak vele fog játszadozni. De ahhoz hamarabb kell felkelnie.
Lassan visszanyeri arcának színét, s újra feleselésbe kezd. Vagy inkább szájjáratásba. Kezeit végre elengedik, s kérnie sem kell a Démonnak. Már támaszkodik is fel róla. Ruháihoz lépve visszaveszi szoknyáját, ingét. Elbíbelődik fűzőjével, persze újra felhúzza rajta az agyát.
~Miért is kellett ez nekem?~
Közbe az asztalra néz. Nem lát rajta semmit, de odalépve hozzá elbíbelődik rajta, s fiókjait átkutatva végül talál pár papír fecnit, pennát, s tintát.*
- „A tökéletlenek ellen a tökéletes védekezés is hiábavaló.” *Ismerteti a Kapitány újabb bölcselkedését, ahogy válaszol a másiknak. Hogy mire is érti? Tudja fene. De végül hangosan felkacag, ahogy a másik óvón védi dolgait.*
- Ez kevés lesz ellenem.
*Vigyorodik el kajánul, de hagyja aludni. Előbb egy rövid szöveget ír. Gyorsan keresnie kell egy baglyot, galambot, vagy bármit, ami elviszi levelét a Vörösnek a városba. Elvigyorodik, ahogy újraolvassa az alig egy mondatból álló üzenetet. Tőmondatokban ír. Látja maga előtt Társnője botránkozását. Végül ír neki még egyet, melyben beszámol egy két dologról. Nem árt, ha bebiztosítsa magát.
Ezzel végezve kiül az ablakba. Haja hamar megszárad, s lágyan hullámzik a szélben. Ritkán ilyen tiszta, s nem is tetszik neki. Lenéz a párkányon.*
- Végül is csak az ajtó volt tiltva. *Vigyorodik el, de végül nem ugrik le. Rajzol a lapra. Értelmetlen vonalaknak tűnhet az egész, de ahogy halad úgy rajzolódik ki egy sziget. Régen járt rajta, de lehet újra meg kéne látogatnia. A búvóhelyük, s mily meglepő, ott is egy barlangba voltak. Fejét rázza meg.
A nap már elérte a csúcspontját, s lassan kezd el araszolni az égbolt nyugati boltján. A halkan szuszogó férfi felé pillant. Csak pár óráról volt szó. S már unatkozik. S inni is akar már. Hasa is megkordul, egyértelmű, hogy szomjas.
Óvatosan lopakodik oda meztelen lábaival az ágyhoz. Leguggol a mellett s pár percig nézi az alvót. Ott van öve rejtekébe pár dobótőr. Csak el kéne vágnia a torkát. Egyszerű. Őt már úgy is keresik, ha hozzávágnak bűnlajstromához egy gyilkosságot, már nem számít neki. Kajánul vigyorodik, majd kezei a takaró alá kúszik, olyan halkan, ahogy csak tud. Az erszényt keresi ujjaival, s hamar megérinti azt. Halkan kezdi el kihúzni a férfi mellől.*
*Felvonja a szemöldökét, ahogy hallgatja az érvelését.*
- Nem mondasz te magadnak ellent? Én csak azt mondom, hogy láthatóan visszamaradtál a fejlődésbe. *Vonja meg vállát élcelődése közben. Neki aztán amúgy is mindegy, hogy milyen nagyságú tagokkal rendelkezik ott lent. Valamiért sose gondolt, s talán soha nem is fog úgy gondolni a férfira. Miért tenné? Hiszen idegenkedik tőle. Szerencsére nem lát bele a másik agyába, mert biztos, ha látná, hogy miket képzel az el, vele, sírva ugrana ki az ablakon. Inkább a halál. Most inkább az.*
- S még hogy én vagyok a naiv!? *Neveti el magát, ahogy meghallja a másik érvelését. Miért is? Sose érezte barátjának.*
- Nem voltál barátom. Csak egy apró bolha, kit eltaposni vágytam. *Mondja ki az igazságot, majd egy szó üti meg fülét.* - Aznap este? *Próbál meg felülni a másik alatt, de nem megy. Szemei újra összeszűkül.*
- Ezt hogy érted?
*Nem bízik abban, hogy kellemes csalódás érné a másiktól. Ha amaz tényleg testőrének szegődik, biztos hogy tőrrel a párnája alatt fog aludni. Újra rászokik éber alvásához, s minden apró neszre fel fog kelni. Mert nem fogja elhinni, hogy nem akarja vérét, nem akarja kínját, nem akarja a végső halálát. Ahogy nem bízik abban sem, hogy megvédené bárkitől. Inkább csak vele fog játszadozni. De ahhoz hamarabb kell felkelnie.
Lassan visszanyeri arcának színét, s újra feleselésbe kezd. Vagy inkább szájjáratásba. Kezeit végre elengedik, s kérnie sem kell a Démonnak. Már támaszkodik is fel róla. Ruháihoz lépve visszaveszi szoknyáját, ingét. Elbíbelődik fűzőjével, persze újra felhúzza rajta az agyát.
~Miért is kellett ez nekem?~
Közbe az asztalra néz. Nem lát rajta semmit, de odalépve hozzá elbíbelődik rajta, s fiókjait átkutatva végül talál pár papír fecnit, pennát, s tintát.*
- „A tökéletlenek ellen a tökéletes védekezés is hiábavaló.” *Ismerteti a Kapitány újabb bölcselkedését, ahogy válaszol a másiknak. Hogy mire is érti? Tudja fene. De végül hangosan felkacag, ahogy a másik óvón védi dolgait.*
- Ez kevés lesz ellenem.
*Vigyorodik el kajánul, de hagyja aludni. Előbb egy rövid szöveget ír. Gyorsan keresnie kell egy baglyot, galambot, vagy bármit, ami elviszi levelét a Vörösnek a városba. Elvigyorodik, ahogy újraolvassa az alig egy mondatból álló üzenetet. Tőmondatokban ír. Látja maga előtt Társnője botránkozását. Végül ír neki még egyet, melyben beszámol egy két dologról. Nem árt, ha bebiztosítsa magát.
Ezzel végezve kiül az ablakba. Haja hamar megszárad, s lágyan hullámzik a szélben. Ritkán ilyen tiszta, s nem is tetszik neki. Lenéz a párkányon.*
- Végül is csak az ajtó volt tiltva. *Vigyorodik el, de végül nem ugrik le. Rajzol a lapra. Értelmetlen vonalaknak tűnhet az egész, de ahogy halad úgy rajzolódik ki egy sziget. Régen járt rajta, de lehet újra meg kéne látogatnia. A búvóhelyük, s mily meglepő, ott is egy barlangba voltak. Fejét rázza meg.
A nap már elérte a csúcspontját, s lassan kezd el araszolni az égbolt nyugati boltján. A halkan szuszogó férfi felé pillant. Csak pár óráról volt szó. S már unatkozik. S inni is akar már. Hasa is megkordul, egyértelmű, hogy szomjas.
Óvatosan lopakodik oda meztelen lábaival az ágyhoz. Leguggol a mellett s pár percig nézi az alvót. Ott van öve rejtekébe pár dobótőr. Csak el kéne vágnia a torkát. Egyszerű. Őt már úgy is keresik, ha hozzávágnak bűnlajstromához egy gyilkosságot, már nem számít neki. Kajánul vigyorodik, majd kezei a takaró alá kúszik, olyan halkan, ahogy csak tud. Az erszényt keresi ujjaival, s hamar megérinti azt. Halkan kezdi el kihúzni a férfi mellől.*
1423. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 17:00:26
Üzenet elküldve: 2015-07-15 17:00:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Nadae//
- Semmi? Valóban? Tudod, a krumpli nagyobb, mint a mogyoró. Tehát valamit mégiscsak láttál *- vigyorog tovább, fel sem véve a piszkálódást.
Még addig is eljut, hogy újdonsült védence vissza akarja vonni megbízását. A férfinak meg sem fordul fejében ennek elfogadása. Már belement a testőrködésbe, sőt, kezdi egyre jobban eltervezni mindennapjait, attól kezdve, hogy már reggel aggódó képpel keltegeti a némbert, egészen addig, hogy elkobozzon tőle minden rumot és talán még a fél városon is végig hajtsa, puszta erősítés céljából. Tény, hogy a tervezettek között lévő dolgok fele sem tartozna munkakörébe, sőt, ha a fonnyadt kalózon múlna, akkor még negyede sem, ez azonban nem érdekli. Megvannak a saját elképzelései, amit kénytelen lesz elfogadni legújabb játékszere, ki saját maga akasztotta nyakába a kolompot.*
- „Ellenségekben bízni, barátokban remélni.” Egyszer ezt mondta nekem az Öreg. Az ellenség szándéka tiszta, a baráté nem. Egy ellenség sosem fog elárulni, egy barát viszont megteheti. Ezt mondta nekem a Kapitány aznap este *- mesél egy kicsit, néhány pillanatig eltévedve a múltban.
Igen, az előbb azt mondta, hogy nem szabadna bízni benne. Mégis, ha másban nem is, hát abban lehet bízni, hogy egy ellen nem fog segíteni. Furcsa fajtája a bizalomnak. Nem is nevezhető annak, mégis az. Aztán esetleg jöhet a pozitív csalódás, ha mégiscsak kapunk segítő kezet, vagy kardot, attól függően, mire van szükség. A földön kikötve nemigen gondolkodik. A kapálódzást megelégelve tör ki magából, hangjától nem kímélve a szobát, sem pedig a rakoncátlan nőt, ki arcátlan képes volt vigyorogni is imént. És még ugráltatná is a némber, szemtelen, holott még mindig rajta tehénkedik.*
- Esetleg szállj le rólam! *- morog, immár elengedve a kezeket.
Amikor végre felszabadul, lassan feltápászkodik a földről. A kádhoz lépve karjait belemártja a már igencsak hideg vízbe. Kellemes érzés lesz rajta úrrá, sajgó végtagjai hűtése közben. Fejével az asztal irányába bök. Ott elvileg lennie kell mindennek, mit a nő kér. Vagy legalábbis annak, amit most kér a félvértől. Azt azért nem hinné, hogy későbbi vágyainak is talál oly eszközt, mi kielégítené azokat.*
- Most szólok. Ha kimész azon az ajtón, ugrott az alku *- mormogja még, mikor megindul vissza az ágyhoz.
Oda érve egyszerűen lerántja a vizes lepedőt. A matracot megfordítja, hogy vizes fele legyen alul, majd lefekszik, és magára húzza a takarót. Karjával a párnába kapaszkodik feje alatt. Szemei lecsukódnak egy pillanatra, majd feleszmélve újra felkel, hogy holmiihoz baktatva kardjait magához vegye, na meg erszényeit is, mikben meggyarapodott vagyona van. Ha minden megvan, akkor sétál vissza az ágyhoz, hogy lepakoljon mindent maga mellé, s azokkal együtt takarózzon be újra.*
- Néhány óra. Ha nagyon el kell menned, kelts fel! Néhány óra múlva *- teszi még hozzá, kihangsúlyozva, hogy semmi kedve korábban felkelni, vagy menni akárhova, aztán pedig el is alszik, légzése pedig átvált csendes szuszogássá.*
- Semmi? Valóban? Tudod, a krumpli nagyobb, mint a mogyoró. Tehát valamit mégiscsak láttál *- vigyorog tovább, fel sem véve a piszkálódást.
Még addig is eljut, hogy újdonsült védence vissza akarja vonni megbízását. A férfinak meg sem fordul fejében ennek elfogadása. Már belement a testőrködésbe, sőt, kezdi egyre jobban eltervezni mindennapjait, attól kezdve, hogy már reggel aggódó képpel keltegeti a némbert, egészen addig, hogy elkobozzon tőle minden rumot és talán még a fél városon is végig hajtsa, puszta erősítés céljából. Tény, hogy a tervezettek között lévő dolgok fele sem tartozna munkakörébe, sőt, ha a fonnyadt kalózon múlna, akkor még negyede sem, ez azonban nem érdekli. Megvannak a saját elképzelései, amit kénytelen lesz elfogadni legújabb játékszere, ki saját maga akasztotta nyakába a kolompot.*
- „Ellenségekben bízni, barátokban remélni.” Egyszer ezt mondta nekem az Öreg. Az ellenség szándéka tiszta, a baráté nem. Egy ellenség sosem fog elárulni, egy barát viszont megteheti. Ezt mondta nekem a Kapitány aznap este *- mesél egy kicsit, néhány pillanatig eltévedve a múltban.
Igen, az előbb azt mondta, hogy nem szabadna bízni benne. Mégis, ha másban nem is, hát abban lehet bízni, hogy egy ellen nem fog segíteni. Furcsa fajtája a bizalomnak. Nem is nevezhető annak, mégis az. Aztán esetleg jöhet a pozitív csalódás, ha mégiscsak kapunk segítő kezet, vagy kardot, attól függően, mire van szükség. A földön kikötve nemigen gondolkodik. A kapálódzást megelégelve tör ki magából, hangjától nem kímélve a szobát, sem pedig a rakoncátlan nőt, ki arcátlan képes volt vigyorogni is imént. És még ugráltatná is a némber, szemtelen, holott még mindig rajta tehénkedik.*
- Esetleg szállj le rólam! *- morog, immár elengedve a kezeket.
Amikor végre felszabadul, lassan feltápászkodik a földről. A kádhoz lépve karjait belemártja a már igencsak hideg vízbe. Kellemes érzés lesz rajta úrrá, sajgó végtagjai hűtése közben. Fejével az asztal irányába bök. Ott elvileg lennie kell mindennek, mit a nő kér. Vagy legalábbis annak, amit most kér a félvértől. Azt azért nem hinné, hogy későbbi vágyainak is talál oly eszközt, mi kielégítené azokat.*
- Most szólok. Ha kimész azon az ajtón, ugrott az alku *- mormogja még, mikor megindul vissza az ágyhoz.
Oda érve egyszerűen lerántja a vizes lepedőt. A matracot megfordítja, hogy vizes fele legyen alul, majd lefekszik, és magára húzza a takarót. Karjával a párnába kapaszkodik feje alatt. Szemei lecsukódnak egy pillanatra, majd feleszmélve újra felkel, hogy holmiihoz baktatva kardjait magához vegye, na meg erszényeit is, mikben meggyarapodott vagyona van. Ha minden megvan, akkor sétál vissza az ágyhoz, hogy lepakoljon mindent maga mellé, s azokkal együtt takarózzon be újra.*
- Néhány óra. Ha nagyon el kell menned, kelts fel! Néhány óra múlva *- teszi még hozzá, kihangsúlyozva, hogy semmi kedve korábban felkelni, vagy menni akárhova, aztán pedig el is alszik, légzése pedig átvált csendes szuszogássá.*
1422. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 16:33:57
Üzenet elküldve: 2015-07-15 16:33:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Aldren//
- Ugyan túl feltűnő volt, hogy a picike kukac mögött nem lóg semmi.
*Élcelődik tovább összeszorított fogakkal. Hiába próbál menekülni nem tud. Hiába feszíti be izmait, semmi haszna az egésznek. Erőtlen. Halkan szuszogva engedi el izmait. Most legyőzték, de nem kesereg, csak egy darabig. Úgy is eléri, amit akar, vagy így, vagy úgy. S lám, a másik szolgálatába is áll, s még csak bájait sem kellett bevetni – ami jelenleg elkopott – elég volt magát adnia. Vagy legalább eljátszania, azt, aki egykor volt. Szigorú tekintettel mered a másikra, miközben az felé hajol. Karjai ernyedten pihennek feje mellett, csuklóin érzi a szorítást. Ahogy azt is,hogy vére nem áramlik tenyerébe. De legalább a vérzése csillapult.
Egyszer előfordult vele, hogy nem kapott időben rumot. Akkor épp Vöröskével voltak, valami táborba. Emlékszik, ahogy visszajöttek. Két napig szót sem szóltak egymáshoz. Majd mikor megtették, majdnem egymás hajának tépésébe kezdtek a Kikötőben. Arcán egy lágy, ritkán látott mosoly fut végig. Szép emlék ez számára, mégis emlékszik, hogy milyen rosszul volt. Mennyire remegett a hiánytól. Hogy kívánta szervezete az édes nedűt. Felmaron sem volt baj. Elegendő mennyiséget vittek magukkal, s mindig beosztották. Akkor nem is volt ennyire iszákos.
De ekkor újra megcsapja az idegesítő hang.*
- Tudod mit? Visszavonom. Nem kellesz. *Sziszegi. Egyre kevésbé tetszik saját ötlete.
~Mégis mi ütött belém akkor?~
Korholja le magát. Hiszen fél a másiktól. Ez nem is tagadható, hiszen szíve újra őrült kalimpálásba kezd, s nem attól, hogy valaki talán felé tornyosul. Nem, ez kellemetlen érzés, szívbe markoló. Félelmetes. De ezt palástolni próbálja. Hiába, ha ott vannak a csuklón a kezek, s érzik szívverését. De azért epésen felnevet újra.*
- Azt hiszed, hogy megbízom benned, annyira, hogy feltétlen rád bízzam életem? *Szűkíti össze szemeit.*
- Azt hiszed, hogy nem fog mindig ez az eshetőség is a fejemben járni? hogy mikor versz át? Hogy mikor akarsz megölni? Mikor akarsz bosszút állni? *Kérdezi kemény, komoly hangján.
Majd fordulnak. Sikerül az újabb ficánkolás után megmozdítania, s kizökkentenie a másikat. Ám elvéti a távolságot, s nem maradnak az agyon. A földre zuhannak. Amíg a Démon a hátát veri be, míg tüdeje beszorul, addig ő a térdeit veri oda a padlónak. Mintha nem lenne amúgy is elég gondja, még ez is. Halkan szisszen fel, de azért kajánul vigyorog a másikra.*
- Megérdemled.
*Vigyorog. Ám fogait tündöklő mosolya hamar ráfagy arcára, ahogy rákiabálnak. Arcából kifut minden vér. Szíve még hevesebb dobogásba kezd. Fogait összeszorítja, hogy ne kezdjen el remegni a teste. Újra érzi. Azt, amit akkor érzett, amikor először pillantotta meg a férfit. Szavait előbb meg sem hallja, ahhoz vissza kell nyernie színét. Amint ez megtörtént szemöldöke rögtön kérdőjelet formál. próbálja kezeit kiszabadítani a másik bilincsiből.*
- Mondtam. Szerezz tollat, papírt, tintát. Aztán aludjál! Nekem dolgom van! *Csattan a hangja, hasonlóan, mint a másiknak. Írnia kell a Vöröskének levelet. Remélve, hogy még a városba találja őt. Meg kell mondania, hogy mire jutott magába. Tekintete ezután egy asztal után kutakodik.*
- Ugyan túl feltűnő volt, hogy a picike kukac mögött nem lóg semmi.
*Élcelődik tovább összeszorított fogakkal. Hiába próbál menekülni nem tud. Hiába feszíti be izmait, semmi haszna az egésznek. Erőtlen. Halkan szuszogva engedi el izmait. Most legyőzték, de nem kesereg, csak egy darabig. Úgy is eléri, amit akar, vagy így, vagy úgy. S lám, a másik szolgálatába is áll, s még csak bájait sem kellett bevetni – ami jelenleg elkopott – elég volt magát adnia. Vagy legalább eljátszania, azt, aki egykor volt. Szigorú tekintettel mered a másikra, miközben az felé hajol. Karjai ernyedten pihennek feje mellett, csuklóin érzi a szorítást. Ahogy azt is,hogy vére nem áramlik tenyerébe. De legalább a vérzése csillapult.
Egyszer előfordult vele, hogy nem kapott időben rumot. Akkor épp Vöröskével voltak, valami táborba. Emlékszik, ahogy visszajöttek. Két napig szót sem szóltak egymáshoz. Majd mikor megtették, majdnem egymás hajának tépésébe kezdtek a Kikötőben. Arcán egy lágy, ritkán látott mosoly fut végig. Szép emlék ez számára, mégis emlékszik, hogy milyen rosszul volt. Mennyire remegett a hiánytól. Hogy kívánta szervezete az édes nedűt. Felmaron sem volt baj. Elegendő mennyiséget vittek magukkal, s mindig beosztották. Akkor nem is volt ennyire iszákos.
De ekkor újra megcsapja az idegesítő hang.*
- Tudod mit? Visszavonom. Nem kellesz. *Sziszegi. Egyre kevésbé tetszik saját ötlete.
~Mégis mi ütött belém akkor?~
Korholja le magát. Hiszen fél a másiktól. Ez nem is tagadható, hiszen szíve újra őrült kalimpálásba kezd, s nem attól, hogy valaki talán felé tornyosul. Nem, ez kellemetlen érzés, szívbe markoló. Félelmetes. De ezt palástolni próbálja. Hiába, ha ott vannak a csuklón a kezek, s érzik szívverését. De azért epésen felnevet újra.*
- Azt hiszed, hogy megbízom benned, annyira, hogy feltétlen rád bízzam életem? *Szűkíti össze szemeit.*
- Azt hiszed, hogy nem fog mindig ez az eshetőség is a fejemben járni? hogy mikor versz át? Hogy mikor akarsz megölni? Mikor akarsz bosszút állni? *Kérdezi kemény, komoly hangján.
Majd fordulnak. Sikerül az újabb ficánkolás után megmozdítania, s kizökkentenie a másikat. Ám elvéti a távolságot, s nem maradnak az agyon. A földre zuhannak. Amíg a Démon a hátát veri be, míg tüdeje beszorul, addig ő a térdeit veri oda a padlónak. Mintha nem lenne amúgy is elég gondja, még ez is. Halkan szisszen fel, de azért kajánul vigyorog a másikra.*
- Megérdemled.
*Vigyorog. Ám fogait tündöklő mosolya hamar ráfagy arcára, ahogy rákiabálnak. Arcából kifut minden vér. Szíve még hevesebb dobogásba kezd. Fogait összeszorítja, hogy ne kezdjen el remegni a teste. Újra érzi. Azt, amit akkor érzett, amikor először pillantotta meg a férfit. Szavait előbb meg sem hallja, ahhoz vissza kell nyernie színét. Amint ez megtörtént szemöldöke rögtön kérdőjelet formál. próbálja kezeit kiszabadítani a másik bilincsiből.*
- Mondtam. Szerezz tollat, papírt, tintát. Aztán aludjál! Nekem dolgom van! *Csattan a hangja, hasonlóan, mint a másiknak. Írnia kell a Vöröskének levelet. Remélve, hogy még a városba találja őt. Meg kell mondania, hogy mire jutott magába. Tekintete ezután egy asztal után kutakodik.*
1421. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 16:13:17
Üzenet elküldve: 2015-07-15 16:13:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Nadae//
*Valóban nem tudja, hogy milyenek voltak azok a krumplik, most viszont látja őket és kissé el is van keseredve az alaktalan mellek látványától. Talán ha felszedne valamennyit az aszott test magára, azok is formásabbak lennének. Sőt, minden bizonnyal. Na, nem mintha annyira érdekelné a férfit. Nadae azon nők közé tartozik, kikkel nem feküdne össze, nézzenek ki akárhogyan. Ez nem testi vágyainak hiánya, sokkal inkább az, hogy tudja, kivel áll szemben. Mégis, egy kecses testtel többre mennek még az üzletben is. Ahhoz azonban el kell tüntetni a most látott, aszott gebét, s eladósúlyba kell hizlalni, akár egy állatot.*
- Ilyen jól megfigyeltél, amíg felvettem a nadrágom? *- utal itt krumplinak nevezett mogyoróira.
Nem hagyja feltornászni magát a másiknak. Ahhoz túlontúl tart lábaitól, na meg kezeitől. Jelen pillanatban csak saját karjait és súlyát használhatja védekezés gyanánt, semmi mást. Ahhoz azonban az kell, hogy támadási lehetőséget ne nagyon hagyjon. Elég volt neki legyűrni a nőt, nem szükséges, hogy újra kezdjék a kapálódzást. Nem, nem engedi el őt, még a balga kérdés hallatán sem. Sőt, akkor még inkább úgy gondolja, hogy nem szabadna engednie, hogy elhagyja ezt a szobát. Be kellene zárnia ide, vagy inkább egy rácsokkal körülvett helyre, nehogy valami ostobaságot kövessen el, bajt hozva mindkettejük fejére.*
- Még kérdezed, azok után, hogy milyen bolond vagy? Egy olyan alakot kérsz fel testőrödül, akit korábban átvertél. Az meg sem fordult a fejedben, hogy azért vállalnám el, hogy a legnagyobb bajban otthagyjalak? *- sóhajt egy nagyot.
Most már teljesen világos számára, mennyire hülye a másik. És még őt tartják gyerekesnek meg bolondnak. Ez közel sincs így. Hiába kapálózik a nő, nem ereszti karjait. Csupán annyira jut, hogy átfordulnak az ágyon, egyenesen legurulva arról, miközben a férfi háttal a padlón landol, a némberrel fölötte. A karokba ennek ellenére erősen kapaszkodik. Tüdejéből az összes levegő kiszalad, egyetlen fájdalmas nyögés kíséretében, mely után próbál mihamarabb levegőt venni. Karjai lüktetve sajognak, kékülő bőre alatt. Nem gondolja meg magát. A rumtól meg kell szabadulni, vagy legalább csökkenteni kell az elfogyasztott mennyiséget.*
- Nadae! *- kiáltja el magát, megelégedve a helyzettel, komoran nézve a nő szemébe.
Egy darabig hallgat, várva, hogy lenyugodjon kicsit a kalóz. Vár, fájlalva csupasz hátát, mi nagyot csattant a kopott padlón. Mikor azonban úgy tűnik, végre érdemes lesz megszólalnia, s talán a másik is figyel rá, visszább veszi hangerejét.*
- A testőröd vagyok, Nadae. Tehát ne képzeld, hogy majd nélkülem mész bárhova is! Jó ideig egy korcs kutyával bajlódtam, ki kellett ugorjak egy hajóból miatta és kiúsznom a partra, majd elsétálnom idáig. Ha ez nem lett volna elég, még ott volt a hősködő cimborád és te is. Úgyhogy fogd be a szád, másszunk vissza az ágyra és hagyj aludni néhány órát! Annyit csak kibírsz.
*Valóban nem tudja, hogy milyenek voltak azok a krumplik, most viszont látja őket és kissé el is van keseredve az alaktalan mellek látványától. Talán ha felszedne valamennyit az aszott test magára, azok is formásabbak lennének. Sőt, minden bizonnyal. Na, nem mintha annyira érdekelné a férfit. Nadae azon nők közé tartozik, kikkel nem feküdne össze, nézzenek ki akárhogyan. Ez nem testi vágyainak hiánya, sokkal inkább az, hogy tudja, kivel áll szemben. Mégis, egy kecses testtel többre mennek még az üzletben is. Ahhoz azonban el kell tüntetni a most látott, aszott gebét, s eladósúlyba kell hizlalni, akár egy állatot.*
- Ilyen jól megfigyeltél, amíg felvettem a nadrágom? *- utal itt krumplinak nevezett mogyoróira.
Nem hagyja feltornászni magát a másiknak. Ahhoz túlontúl tart lábaitól, na meg kezeitől. Jelen pillanatban csak saját karjait és súlyát használhatja védekezés gyanánt, semmi mást. Ahhoz azonban az kell, hogy támadási lehetőséget ne nagyon hagyjon. Elég volt neki legyűrni a nőt, nem szükséges, hogy újra kezdjék a kapálódzást. Nem, nem engedi el őt, még a balga kérdés hallatán sem. Sőt, akkor még inkább úgy gondolja, hogy nem szabadna engednie, hogy elhagyja ezt a szobát. Be kellene zárnia ide, vagy inkább egy rácsokkal körülvett helyre, nehogy valami ostobaságot kövessen el, bajt hozva mindkettejük fejére.*
- Még kérdezed, azok után, hogy milyen bolond vagy? Egy olyan alakot kérsz fel testőrödül, akit korábban átvertél. Az meg sem fordult a fejedben, hogy azért vállalnám el, hogy a legnagyobb bajban otthagyjalak? *- sóhajt egy nagyot.
Most már teljesen világos számára, mennyire hülye a másik. És még őt tartják gyerekesnek meg bolondnak. Ez közel sincs így. Hiába kapálózik a nő, nem ereszti karjait. Csupán annyira jut, hogy átfordulnak az ágyon, egyenesen legurulva arról, miközben a férfi háttal a padlón landol, a némberrel fölötte. A karokba ennek ellenére erősen kapaszkodik. Tüdejéből az összes levegő kiszalad, egyetlen fájdalmas nyögés kíséretében, mely után próbál mihamarabb levegőt venni. Karjai lüktetve sajognak, kékülő bőre alatt. Nem gondolja meg magát. A rumtól meg kell szabadulni, vagy legalább csökkenteni kell az elfogyasztott mennyiséget.*
- Nadae! *- kiáltja el magát, megelégedve a helyzettel, komoran nézve a nő szemébe.
Egy darabig hallgat, várva, hogy lenyugodjon kicsit a kalóz. Vár, fájlalva csupasz hátát, mi nagyot csattant a kopott padlón. Mikor azonban úgy tűnik, végre érdemes lesz megszólalnia, s talán a másik is figyel rá, visszább veszi hangerejét.*
- A testőröd vagyok, Nadae. Tehát ne képzeld, hogy majd nélkülem mész bárhova is! Jó ideig egy korcs kutyával bajlódtam, ki kellett ugorjak egy hajóból miatta és kiúsznom a partra, majd elsétálnom idáig. Ha ez nem lett volna elég, még ott volt a hősködő cimborád és te is. Úgyhogy fogd be a szád, másszunk vissza az ágyra és hagyj aludni néhány órát! Annyit csak kibírsz.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3810-3829