//Semile, Sarrogul és Ambroggio//
*Nagyon is Amborggióhoz illő trónus ez, s bizony őkirályi felsége ennek megfelelően is viseli magát.
A frappáns visszakérdezés telitalálatát mi sem mutatja jobban, mint az Intéző képén elinduló, válasz nélkül hagyó rókavigyor.
~Gazdája? Ennek?~
Amit fajtájához mérten a természet elvett attól az agyaras kurafitól testben, azt kárpótolta életrevalóságban. Talán még ráadással is megtoldotta. Ambroggio sosem közösködött szívesen orkokkal. Böszme, buta barmoknak tartotta őket mindig, és az esetek legtöbbjében nem is csalatkozott ebben a sztereotípiában. Sarrogul viszont más tészta. Igazából pont ez az oka annak, hogy nem állhatta meg, hogy csak úgy elsétáljon a kínálkozó alkalom mellett, amikor meglátta ezeket itt.
Ami azt illeti, ha Ambroggio nem lenne a pofátlanság nagykövete és nem ismernék egymást, mint a rosszpénzt, nem szívesen mutatná a hátát Sarrogulnak. Ha egészen őszinte akarna lenni, az mondaná, még így sem teszi teljes nyugalommal, de ő meg a teljes őszinteség már elég rég elkerülik egymást. Mindenkinek jobb ez így.
A mutogatásra emelkedő kis kacsót azonban még a mozdulat közben megfogja és a tenyerei közé simítja. Csak egy apró bólintás jelzi a lánynak, nincs semmi szükség az ujjacska munkájára, tudja, kiről van szó.
Már épp veszi levegőt a válaszhoz, amikor Sarrogul közbevág. A levegővétel így önnön türelmét méltató sóhajra vált, némi jóhiszemű, de azért nyíltan degradáló szemforgatás kíséretében.*
- Ne is figyeljen rá, művésznő. *Készakarva fogalmaz továbbra is úgy, mintha Sarrogul nem is lenne része a társaságnak, vagy legalábbis nem jobban, mint valami lábasjószág.
Csak a mordulásra pillant az ork irányába, s kissé megrázkódik, mint aki csak most vette észre, hogy a helyezkedés miatt amaz a számára már erősen kifogásolt közelségbe került. Apró szelencét pattint fel, és a felé küldött morranást orvosolja némi terjengősen édes illatú szerrel, amit finomkodva az orra alá ken. Beljebb húzza a felöltője szélét is, mintha attól félne, hogy az agyaras kipárolgása miatt kiütközik a patina a drága gombokon. Szigorúan csak a szeme sarkából méregeti Sarrogult, arra nem is méltatja, hogy felé forduljon, de azért hozzá tartozik az egészhez, hogy minden sikamlós piperkőcködés mellett is ugrásra kész. Pofátlan és arrogáns, de nem bolond.*
- Valószínűsítem, ő volt a legnyeszlettebb az alomban, ezért olyan izgága. Csak villogtatja az agyarát, de mindig ugyanaz a vége: felbukik a nagy mellényében és rútul elpáholják.
- De ha a tényeket nézem, épp arra törekszik, hogy kettecskén becsaljon téged egy sötét sikátorba egy határozottan rossz hírű környéken *hümmög elgondolkodva.* - Távol álljon tőlem, hogy ilyen alakok közé keveredjek, de *sóhajt az önfeláldozás hús-vér szentjeként* - az üzleti ügyek néha ilyen hitvány társaságba kényszerítenek. Így nagyon jól tudom, hogy akár a Semmirekellőn, akár a Fekete Bárkán amott *mutat az érintett dokkok irányába hanyagul* - szép summát fizetnek egy magadfajta tüneményért. A szigeteken és Wegtorenben is van kereslet a zsenge bájakra. Még akkor is *és most először Sarrogul felé fordul* -, ha erényeiben kissé megtépázott lenne.
*Különös az a pillantás. Sunyi, annyi teljesen bizonyos, de megfejthetetlen, hogy csupán ez is a piszkálódás része, vagy esetleg valamiféle egyezséget ajánl a másiknak. Esetleg mindkettő.*
- Ne aggódjon, kisasszony *vált ismét a nyájas úriemberségre, ahogy visszafordul a lány felé.* - Ha azok a fickók harapósak is, visszaszerezhetjük a tulajdonát. Ahogy nézem, nincs üzlet, a Tockos pedig okosabb annál, hogy magánál hordjon valamit, amit más szívesen elvenne tőle.
*Csak reméli, hogy jól hallotta azt a nevet. Persze, ha kicsit félrevitte a kocsmazaj, azt is ki tudja magyarázni utólag. Lényeg, hogy nagyon meggyőzően alakítsa a helyi bennfentességet.*
- Bár az egész attól függ, mennyit ér ez meg kegyednek.