//Otthon//
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz!//
*Sohasem gondolta volna, hogy valaha eljön ez a pillanat, de kifejezetten irritálja a csend. Eddig semmi mást nem akart, csak egyedül lenni és hogy hagyja békén mindenki, most viszont mit nem adna azért, ha legalább azt hallaná, hogy Nana ügyködik a folyosón. Azt se tudja, hogy egyáltalán a majorban van-e, sőt, az is lehet, hogy teljesen egyedül van. A Barakkban persze ölni tudott volna egy kis nyugalomért, ott napközben állandóan ki-be járkáltak a vörös köpenyesek, éjszaka pedig szinkronban horkoltak, minden egyes alkalommal próbára téve ezzel az elf türelmét. Néha azt tervezgette, hogy párat megfojt álmában.
De a Barakk már nincs, ahogy a városőrök sem, minden elpusztult, ami valaha is a városhoz kötötte. Zia és Ald sem tértek vissza, pedig már hatok teltek el azóta, hogy elmentek azzal a seggfejjel a kikötőbe. Rohadt idegesítő abban reménykedni folyamatosan, hogy egyszer talán hazajönnek, ennél talán még az is jobb lenne, ha valaki halálhírük hozná. Legjobb lenne utánuk menni, de jelen helyzetben ez lehetetlen. Harlient és Ultot ketten semmiképpen sem küldené, a Kikötő veszélyes hely, jobb lenne, ha valaki velük tartana, de egy sánta vagy egy süket nem sokat segítene rajtuk. Márpedig jelenleg ennyiből lehet válogatni.
Mi van, ha Amonon vannak? Nem először fordulna elő, hogy a thargoknál lógnak... De nem. Akkor minden bizonnyal üzentek volna valahogy.*
~Végül is, semmiből sem tart megnézni~
*Nae úgy dönt hát, itt a vége a hatokig húzódó önsajnálatnak. Még ül pár percig, majd nagy nehezen feltápászkodik a földről, s épphogy sikerül megállnia, ordításra lesz figyelmes.*
-SYD? *kiált ki az ablakhoz érve. Beletelik egy kis időbe, mire rájön, hogy válasz nem fog érkezni, így mást nem igazán tehet, magában szitkozódva botorkál le a földszintre. Közben folyamatosan azon kattog az agya, hogy biztos valami rossz dolog történt. Mi van, ha nem ér oda időben? Társát keresve biceg hát végig a helyiségeken, de senkit sem talál, amitől egyre idegesebb lesz. Már vöröslő fejjel ér el a bejárati ajtóhoz, amit mérgében, a tőle telhető legnagyobb erővel vág ki.
Amint megleli, felszakad belőle egy megkönnyebbült sóhaj, látva, hogy nem ömlik belőle vér és minden testrésze megvan.*
-Mi a franc van? *néz rá, de hangját nem emeli fel, hiszen felesleges, már annak is örül, ha a másik le tudja olvasni a szavakat a szájáról.*