Arthenior - Piactér
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Pegazus fogadó (új) Polgárnegyed (új) Romváros és Meredély (új) | Piactér | Erdőszéli tisztás (új) Kovácsműhely (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 355 (7081. - 7100. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
7100. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-25 20:48:55
Üzenet elküldve: 2018-11-25 20:48:55
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Papucs és bula//
*Hát igen, néha meg kell polírozni a bohócot, hogy szépen csillogjon.*
- Jó, persze... bármit. Tudod. *szerelmetes kiskutyabékaszemek.*
- Válljunk szét most... ide közel a Templom. Futok egy kört, és ha nincsenek meg, utánad megyek. Megnézzük azokat a könyveket, aztán... bérelünk egy szobát a Pegazusban és megvárjuk őket. Na? Bejövős? *megütögeti egyik zsebét.*
- Hoztam ám füstölni valót is... *nagyon kacsintás, kaján vigyor, majd a ló ügyetlenke irányítása a műhely felé.*
- Ha megvannak, akkor... nos, azt látni fogod. Hehe. Hehehe. *innen amúgy is biztosabban eljut egyedül a lány, mint a műhelytől. Manapság nem lehet az ember elég óvatos.*
*Hát igen, néha meg kell polírozni a bohócot, hogy szépen csillogjon.*
- Jó, persze... bármit. Tudod. *szerelmetes kiskutyabékaszemek.*
- Válljunk szét most... ide közel a Templom. Futok egy kört, és ha nincsenek meg, utánad megyek. Megnézzük azokat a könyveket, aztán... bérelünk egy szobát a Pegazusban és megvárjuk őket. Na? Bejövős? *megütögeti egyik zsebét.*
- Hoztam ám füstölni valót is... *nagyon kacsintás, kaján vigyor, majd a ló ügyetlenke irányítása a műhely felé.*
- Ha megvannak, akkor... nos, azt látni fogod. Hehe. Hehehe. *innen amúgy is biztosabban eljut egyedül a lány, mint a műhelytől. Manapság nem lehet az ember elég óvatos.*
7099. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-25 16:56:57
Üzenet elküldve: 2018-11-25 16:56:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Papucs és bula//
*Reményteli pillantásokkal várja, hogy Kriyon végre kibökje válaszát. Azt már egy intő jelnek veszi, hogy egyáltalán el kellett rajta gondolkodnia.*
~Ajaj, nyalnom kellene egy kicsit a jövőben.~
- Persze, tényleg csak a feleslegeset gondoltam. Meg nehogy meghaljál nekem, pakolj fel jól azokból az italokból!
*Közben mintha szeme sarkából Natyt látná az utca másik végén. Oda is kapja a fejét, de addigra már ők is eltűntek egy ház mögött. Megfordul a fejében, sőt elég nagy kénszert érez rá, hogy utánuk menjen és megbizonyosodjon a dologról, de végül nem teszi. Nem lehet benne biztos, hogy barátnőjét látja, feleslegesen meg nem nyársaltatná fel magát.*
- Köszönöm, sokat segítenél vele! *fordul vissza kis idő múlva a mágushoz, hogy megköszönje neki a kölcsönt.
Türelmesen kivárja, míg Kriyon beszerzi a szükséges dolgokat. Közben ő ösztönösen húzgálja köpenye kapucniját, és megállás nélkül nézelődik körbe. Legutóbb még azt hitte, hogy a tharg temetésen gyűlt össze minden szedett-vedett népség, akiktől legszívesebben két méter távolságot tartana. Arthenior után Vashegy kész paradicsom...*
- Ha mégis megtalálnád őket ott, akkor én tovább állnék. Csak láb alatt lennék nektek, meg amúgy sem akarok ott lenni, mikor ti felgyújtjátok az egész bolhafészket. A templomban megvárlak, rendben?
~Addig is én elleszek ott...~
*A kovácsműhelytől kis utcákon el is tud oda jutni gyorsan, azalatt a rövid idő alatt nem valószínű, hogy bárki is ki akarná zsebelni, behúzni egy bokorba vagy a kardja hegyére rántani.*
*Reményteli pillantásokkal várja, hogy Kriyon végre kibökje válaszát. Azt már egy intő jelnek veszi, hogy egyáltalán el kellett rajta gondolkodnia.*
~Ajaj, nyalnom kellene egy kicsit a jövőben.~
- Persze, tényleg csak a feleslegeset gondoltam. Meg nehogy meghaljál nekem, pakolj fel jól azokból az italokból!
*Közben mintha szeme sarkából Natyt látná az utca másik végén. Oda is kapja a fejét, de addigra már ők is eltűntek egy ház mögött. Megfordul a fejében, sőt elég nagy kénszert érez rá, hogy utánuk menjen és megbizonyosodjon a dologról, de végül nem teszi. Nem lehet benne biztos, hogy barátnőjét látja, feleslegesen meg nem nyársaltatná fel magát.*
- Köszönöm, sokat segítenél vele! *fordul vissza kis idő múlva a mágushoz, hogy megköszönje neki a kölcsönt.
Türelmesen kivárja, míg Kriyon beszerzi a szükséges dolgokat. Közben ő ösztönösen húzgálja köpenye kapucniját, és megállás nélkül nézelődik körbe. Legutóbb még azt hitte, hogy a tharg temetésen gyűlt össze minden szedett-vedett népség, akiktől legszívesebben két méter távolságot tartana. Arthenior után Vashegy kész paradicsom...*
- Ha mégis megtalálnád őket ott, akkor én tovább állnék. Csak láb alatt lennék nektek, meg amúgy sem akarok ott lenni, mikor ti felgyújtjátok az egész bolhafészket. A templomban megvárlak, rendben?
~Addig is én elleszek ott...~
*A kovácsműhelytől kis utcákon el is tud oda jutni gyorsan, azalatt a rövid idő alatt nem valószínű, hogy bárki is ki akarná zsebelni, behúzni egy bokorba vagy a kardja hegyére rántani.*
7098. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-25 15:55:53
Üzenet elküldve: 2018-11-25 15:55:53
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Papucs és bula//
//Papucs és bula//
*Miközben beérnek a piacra, jól megrágja magában Nairada kérését.*
- Ööö... izé. *a sóher.*
- Persze. *a kába szerelmes.*
- Csak előbb vennem kell pár cuccot, hogy meg ne dögöljek. *a gyáva küldött.*
*Még találnak pár árust, aki bájitalokkal is foglalkozik, és bár Kriyonnál van pár érdekes most is, a harcban nem veszi hasznát azoknak, amiket Nairada elcsábításához vett. Be is szerzi a szükséges cuccokat gyorsan, majd fanyalogva próbál tájékozódni.*
- Itt én nem látok olyan fickót, vagy thargbarbár népséget. Nézzük meg a következő helyet. *a tisztás és a piac között a kovács a soros.*
- Ha ott sincs, akkor megebédelünk a Pegazusban, ha még üzemel. Hmm? Utána meg megnézzük a könyveid... áll az alku?
//Papucs és bula//
*Miközben beérnek a piacra, jól megrágja magában Nairada kérését.*
- Ööö... izé. *a sóher.*
- Persze. *a kába szerelmes.*
- Csak előbb vennem kell pár cuccot, hogy meg ne dögöljek. *a gyáva küldött.*
*Még találnak pár árust, aki bájitalokkal is foglalkozik, és bár Kriyonnál van pár érdekes most is, a harcban nem veszi hasznát azoknak, amiket Nairada elcsábításához vett. Be is szerzi a szükséges cuccokat gyorsan, majd fanyalogva próbál tájékozódni.*
- Itt én nem látok olyan fickót, vagy thargbarbár népséget. Nézzük meg a következő helyet. *a tisztás és a piac között a kovács a soros.*
- Ha ott sincs, akkor megebédelünk a Pegazusban, ha még üzemel. Hmm? Utána meg megnézzük a könyveid... áll az alku?
7097. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-23 21:12:00
Üzenet elküldve: 2018-11-23 21:12:00
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*Az indulás előtt még a szószóló pap, szétoszt némi feladatot, esik némi diskurzus arról, ki viszi a koporsót, de ő a maga részéről, csak annyit tudna felajánlani, hogy szemmel tartja az elesett elfet, és ha út közben agyakat szeretne lakmározni, hasonlóan az ótvaroshoz, leénekli a lábáról. Ennél többet aligha tudna tenni, ámbár ha rosszul alakulnak a dolgok, ez is több mint a semmi. A felajánlás viszont későbbre marad, mert rég nem látott barátjával végre szót tudnak váltani, ám az aggódó kérdésre csupán végignéz magán. El is szégyelli magát, hogy így látja viszont a poklok poklának közepében is csillogó páncélban tündöklő vándorvarázsló. Ő meg egykoron, világosszürke ruhájának véres kormos cafatjaiban áll, míg egyik kezében egy tőrt, a másikban egy fáklyát szorongat. És még valami természetfeletti madár képe is a bőrébe égett. Mindennek a tetejébe. Mégis leginkább csak örülni tud, mégpedig annak, hogy él. *
- Igen, jól vagyok, ne aggódj. *Hangja meggyötörtebb, annál a csilingelő dallamnál, amire a fiú emlékezhetett, tekintetének egykoron tiszta tükre pedig hajszálrepedésekkel hálózva pillant a világoskék szemekbe. *
- Nem tudok hová menni… én örülnék, ha veled tarthatnék. *csillan fel a szeme, de aztán halkabban folytatja* Nagyon örülnék.
*De ráakaszkodni nem szeretne, csak valóban nincs hová mennie. Az egyetlen hely romokban, és még veszélyes is. Nairada házához nem merne menni ezek után. Haza így már végkép nem mehet, és nem is akarna. Jelenleg egyedül Quantallban bízik annyira, hogy kövesse őt. Ha kell a templomba, ha kell, a pusztába. A rövidke párbeszéd okán, egy kicsit kiesik neki, hogy a többiek miben egyezkednek.*
*Az indulás előtt még a szószóló pap, szétoszt némi feladatot, esik némi diskurzus arról, ki viszi a koporsót, de ő a maga részéről, csak annyit tudna felajánlani, hogy szemmel tartja az elesett elfet, és ha út közben agyakat szeretne lakmározni, hasonlóan az ótvaroshoz, leénekli a lábáról. Ennél többet aligha tudna tenni, ámbár ha rosszul alakulnak a dolgok, ez is több mint a semmi. A felajánlás viszont későbbre marad, mert rég nem látott barátjával végre szót tudnak váltani, ám az aggódó kérdésre csupán végignéz magán. El is szégyelli magát, hogy így látja viszont a poklok poklának közepében is csillogó páncélban tündöklő vándorvarázsló. Ő meg egykoron, világosszürke ruhájának véres kormos cafatjaiban áll, míg egyik kezében egy tőrt, a másikban egy fáklyát szorongat. És még valami természetfeletti madár képe is a bőrébe égett. Mindennek a tetejébe. Mégis leginkább csak örülni tud, mégpedig annak, hogy él. *
- Igen, jól vagyok, ne aggódj. *Hangja meggyötörtebb, annál a csilingelő dallamnál, amire a fiú emlékezhetett, tekintetének egykoron tiszta tükre pedig hajszálrepedésekkel hálózva pillant a világoskék szemekbe. *
- Nem tudok hová menni… én örülnék, ha veled tarthatnék. *csillan fel a szeme, de aztán halkabban folytatja* Nagyon örülnék.
*De ráakaszkodni nem szeretne, csak valóban nincs hová mennie. Az egyetlen hely romokban, és még veszélyes is. Nairada házához nem merne menni ezek után. Haza így már végkép nem mehet, és nem is akarna. Jelenleg egyedül Quantallban bízik annyira, hogy kövesse őt. Ha kell a templomba, ha kell, a pusztába. A rövidke párbeszéd okán, egy kicsit kiesik neki, hogy a többiek miben egyezkednek.*
7096. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-23 01:31:02
Üzenet elküldve: 2018-11-23 01:31:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Temetés//
*Az elf szavaira Quantall csak egy szóval reagál.*
-Neked.
*Kifejthetné hosszasan a saját véleményét vagy elmesélhetné a tapasztalatait a karaván-pihenőből, de nem teszi. Úgy véli a másikat talán nem is érdekli. Az atya és a többiek döntenek helyettük és hála az égnek Quantall-al értenek egyet. Ha az íjász a továbbiakban nem foglalkozik vele úgy Quantall is figyelmen kívül igyekszik őt hagyni. A papnő szavaira figyelmesen ránéz. Volt egy olyan érzése, hogy nem kedveli őt a lány. De a szavaival és főleg a főhajtással zavarba hozza.*
-Jaj ezt ne! Kérlek! Csak, azt tettem, ami helyes és*Kicsit közelebb hajol és lehalkítja a hangját.*hogy néz, ki, hogy egy elf fejet hajt egy mélységinek? Ilyet nem szabad.
*A szavaiból kiérződik, hogy nem népe arroganciája miatt mond ilyesmit. Sőt, pont ellenkezőleg. A lány túl nagyvonalú volt vele Quantall szerint. A madár jelére hasonló reakciót kap mint sejtette. Ők sem tudják, mi lehet az. Szíve szerint saját magát is megnézné Quantall, de nem tartja még alkalmasnak a helyzetet. A papnő határozott. Temetést szeretne a halottaknak. Az atya is akárhogy, de tovább szeretne menni. Quantall beáll hát a koporsóvivők közé és felőle mehetnek, de még végignéz a mellette álló Natalydán. Szegény lányra szinte rá se lehet ismerni. Mintha évek teltek volna el a múltkori találkozásuk óta. Még a tekintete is mintha más lenne. Quantall-ban viszont visszhangzik, ahogy a harc előtt megszólította őt. A szíve most is összefacsarodik, ahogy eszébe jut. Így hát aggódással a hangjában szólítja meg a szőkét, akiről mások talán nem is tudnák megállapítani jelen állapotában, hogy szőke.*
-Naty! Mondd jól vagy? Van hova menned ahol biztonságban lehetsz? Én a templomba mennék ez után segíteni az oltárt megtisztítani. Nem tudom, hogy veszélyes-e. De ha nincs hova menned akkor talán...Szóval...Szeretnék vigyázni rád.
*Kicsit nehezebben ment ez mint várta. A fejében jobban is hangzott. Ez most nem olyan magabiztos vallomás volt, mint mielőtt a madarak támadtak. Ez sokkal Quantall-osabbra sikerült.*
*Az elf szavaira Quantall csak egy szóval reagál.*
-Neked.
*Kifejthetné hosszasan a saját véleményét vagy elmesélhetné a tapasztalatait a karaván-pihenőből, de nem teszi. Úgy véli a másikat talán nem is érdekli. Az atya és a többiek döntenek helyettük és hála az égnek Quantall-al értenek egyet. Ha az íjász a továbbiakban nem foglalkozik vele úgy Quantall is figyelmen kívül igyekszik őt hagyni. A papnő szavaira figyelmesen ránéz. Volt egy olyan érzése, hogy nem kedveli őt a lány. De a szavaival és főleg a főhajtással zavarba hozza.*
-Jaj ezt ne! Kérlek! Csak, azt tettem, ami helyes és*Kicsit közelebb hajol és lehalkítja a hangját.*hogy néz, ki, hogy egy elf fejet hajt egy mélységinek? Ilyet nem szabad.
*A szavaiból kiérződik, hogy nem népe arroganciája miatt mond ilyesmit. Sőt, pont ellenkezőleg. A lány túl nagyvonalú volt vele Quantall szerint. A madár jelére hasonló reakciót kap mint sejtette. Ők sem tudják, mi lehet az. Szíve szerint saját magát is megnézné Quantall, de nem tartja még alkalmasnak a helyzetet. A papnő határozott. Temetést szeretne a halottaknak. Az atya is akárhogy, de tovább szeretne menni. Quantall beáll hát a koporsóvivők közé és felőle mehetnek, de még végignéz a mellette álló Natalydán. Szegény lányra szinte rá se lehet ismerni. Mintha évek teltek volna el a múltkori találkozásuk óta. Még a tekintete is mintha más lenne. Quantall-ban viszont visszhangzik, ahogy a harc előtt megszólította őt. A szíve most is összefacsarodik, ahogy eszébe jut. Így hát aggódással a hangjában szólítja meg a szőkét, akiről mások talán nem is tudnák megállapítani jelen állapotában, hogy szőke.*
-Naty! Mondd jól vagy? Van hova menned ahol biztonságban lehetsz? Én a templomba mennék ez után segíteni az oltárt megtisztítani. Nem tudom, hogy veszélyes-e. De ha nincs hova menned akkor talán...Szóval...Szeretnék vigyázni rád.
*Kicsit nehezebben ment ez mint várta. A fejében jobban is hangzott. Ez most nem olyan magabiztos vallomás volt, mint mielőtt a madarak támadtak. Ez sokkal Quantall-osabbra sikerült.*
7095. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-22 14:01:56
Üzenet elküldve: 2018-11-22 14:01:56
ÚJ
![>Syoud Th'amer [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9868_elf_ferfi.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 687
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 687
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*A madaras mellkasú elf mozdulatlan, a fura sötételf nőstény láthatóan nem kerek és nem ebben a világban van. Nem baj, amikor visszatér, Syoud valószínűleg itt fogja várni. A megszédülő lány képét agyába vési, aztán elhúzza a száját. A nő elsétál, bizonytalan idővel kitolva közös játékuk időpontját.*
~ Franc. Csak nem terjed a hírem? ~ *figyelme csak eddig a nőé, mert hallja, hogy egy kiművelt, mégis utálatos hang, a sötételf hím beszél hozzá.*
~ Nem. Nem terjed. Akkor nem merne megszólítani. ~ *fordul mosolyogva Quantall felé.*
- Nem éri meg kockáztatni. *jegyzi meg, de hát ez nem az ő városa, nem az ő népe, és nem az ő haverja. Ha ezek közül bármelyik lenne, már intézné is a tüzet, de így csak flegmán két kézre fogja fegyverét. Nem céloz senkire, de felkészül rá, hogy ha bármelyik gyerek vagy más hulla megmozdul, rögtön pontot tehessen a dolog végére. Az atya ekkor intézi hozzá szavait, Syoud pedig elgondolkozik. Amíg az atya a sötételf nőstény után kiált, ő maga döntésre jut. Hagyja elsikkadni a kérdést, mert a pap amúgy is tovább lép és rendezkedni kezd, majd újra elfünket találja meg.*
- A koporsót? Miért, ki van benne? *érdeklődik vidoran, de láthatóan nem erőssége a cipekedés. Vagy a jótékonykodás. Az elf leány persze vitázni kezd.*
- Tekintsd szerencsédnek, enissa. De tartok tőle... ~ nem egy térfélen játszunk, cicám ~ Eeyr... *körbepillant, tekintete egy ideig elidőzik a megrontott templomon.*
- Akarata egyre kevésbé számít ezen a helyen. *kissé elhúzza a száját. Sosem kedvelte Artheniort, de ez a rothadás nem méltó. Legszívesebben belehátrálna a sötétbe, de a lány felkéri némi őrzésvédésre.*
~ Csinos kis csibe. ~ *Relael óta ismét értékelni kezdte a fajtájabéli nőstényeket is, bár a címeres lotyóval nem ér fel egy sem.*
- Miért? *kérdezi félrehajtott fejjel a nőt és talán választ is kap.*
*A madaras mellkasú elf mozdulatlan, a fura sötételf nőstény láthatóan nem kerek és nem ebben a világban van. Nem baj, amikor visszatér, Syoud valószínűleg itt fogja várni. A megszédülő lány képét agyába vési, aztán elhúzza a száját. A nő elsétál, bizonytalan idővel kitolva közös játékuk időpontját.*
~ Franc. Csak nem terjed a hírem? ~ *figyelme csak eddig a nőé, mert hallja, hogy egy kiművelt, mégis utálatos hang, a sötételf hím beszél hozzá.*
~ Nem. Nem terjed. Akkor nem merne megszólítani. ~ *fordul mosolyogva Quantall felé.*
- Nem éri meg kockáztatni. *jegyzi meg, de hát ez nem az ő városa, nem az ő népe, és nem az ő haverja. Ha ezek közül bármelyik lenne, már intézné is a tüzet, de így csak flegmán két kézre fogja fegyverét. Nem céloz senkire, de felkészül rá, hogy ha bármelyik gyerek vagy más hulla megmozdul, rögtön pontot tehessen a dolog végére. Az atya ekkor intézi hozzá szavait, Syoud pedig elgondolkozik. Amíg az atya a sötételf nőstény után kiált, ő maga döntésre jut. Hagyja elsikkadni a kérdést, mert a pap amúgy is tovább lép és rendezkedni kezd, majd újra elfünket találja meg.*
- A koporsót? Miért, ki van benne? *érdeklődik vidoran, de láthatóan nem erőssége a cipekedés. Vagy a jótékonykodás. Az elf leány persze vitázni kezd.*
- Tekintsd szerencsédnek, enissa. De tartok tőle... ~ nem egy térfélen játszunk, cicám ~ Eeyr... *körbepillant, tekintete egy ideig elidőzik a megrontott templomon.*
- Akarata egyre kevésbé számít ezen a helyen. *kissé elhúzza a száját. Sosem kedvelte Artheniort, de ez a rothadás nem méltó. Legszívesebben belehátrálna a sötétbe, de a lány felkéri némi őrzésvédésre.*
~ Csinos kis csibe. ~ *Relael óta ismét értékelni kezdte a fajtájabéli nőstényeket is, bár a címeres lotyóval nem ér fel egy sem.*
- Miért? *kérdezi félrehajtott fejjel a nőt és talán választ is kap.*
7094. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-22 12:23:55
Üzenet elküldve: 2018-11-22 12:23:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*A kis fali idilli környezetében, a szőke hajú elf ölelésében mintha minden nyugodt, békés és kiegyensúlyozott lenne. Nem tudja, miért hagyta hátra őket, ha ilyen jó velük, de mindez egyelőre az emlékek ködébe vész, egy olyan ködbe, melyben most semmiféle támpontot nem talál az elméje.
A házba belépve kerek szemekkel néz körbe, sosem látott, takaros kis házbelső tárul a szeme elé. A nyikorgó ajtót észre sem venné, ha Lan'Erdyz nem hívná fel rá a figyelmét.
~ Lan'Erdyz? ~
A gyermekeket szelíd erőszakkal zavarja el az elf lány és amikor becsukja az ajtót, valami megváltozik. Hirtelen, mintha órákat ugrottak volna előre, a helyszín ugyanaz, de az idő már jócskán távolabb jár. A látszólag ismeretlen helyszín, az időbeli ugrás eléggé megzavarja, értetlen képpel tekint fel az asztaltól, fogalmas sincs róla, hogy Lan'Erdyz ~ Lyn'Erdaz? ~ miről beszél.*
- Tessék? *Kérdi halkan, hisz azt sem tudja, hogyan kerültek a terített asztalhoz és mi történt a kiesett időben. Az értetlenség a szőke elf lánynak is feltűnik, szomorúság itatja át a hangját, ahogy a karjára hajtja fejét az asztaltól felpattanó csuhátlan csuhás előtt.*
- Én nem... *Kezd bele erőtlenül, de a szó elhal az ajkán.*
- Lan'Erdyz? ~ Lyz'erdan? ~ *Kéri zavartan.
De hát azt sem tudja, mikor ment el és hova ment. Nem tudja, miért ment el és miért tért vissza. S azalatt hol is volt valójában.
Az erdő említésére arra néz, amerre a vadont sejti, bár fogalma sincs róla, hogy itt merre is van valójában.*
- Én nem hagytam senkit egyedül, Lan'Erdyz! *találja meg a hangját. ~ Lyz'Endra? Lyzendra? ~ A felismerésre elkerekednek a szemei, úgy fordul a lány felé, mintha most látná először és azonnal ismerős jegyek után kezd kutatni. Azt a Lyzendrát ismeri, nagyon is jól ismeri. Egy erdőből, egy mély erdőből, Erdőmélyéről és az az erdő nem itt van, nem most és nem ebben az időben.*
- Az erdő. Hol van az az erdő. *Ugrik az asztalhoz, hogy állásba emelje a szőke elf lányt, aki annyira hasonlít valakire, hogy belesajdul a feje. Lombzöld szemeiben tétlenséget hamuvá perzselő lángok gyúlnak.*
- Vigyél az erdőbe! *Nem is kér, szinte parancsol.
Ha segít neki Lan'Erdyz, vagy Lyzendra, ha nem, ő már indul is az ajtó felé, hogy feltépve azt előbb tekintetével keresse az erdőt, majd öles léptekkel meginduljon. Amit eddig felépített, ingatag alapokon álló jelenét, most köveire hullik szét minden azzal a névvel, melyről nem tudja, mit is vagy kit is jelent, de érzi, hogy fontos. Ahogy fontos az erdő is és az is talán, amely ott rejtőzik. Talán a válaszok, s most mindennél fontosabb, hogy válaszokat kapjon.*
*A kis fali idilli környezetében, a szőke hajú elf ölelésében mintha minden nyugodt, békés és kiegyensúlyozott lenne. Nem tudja, miért hagyta hátra őket, ha ilyen jó velük, de mindez egyelőre az emlékek ködébe vész, egy olyan ködbe, melyben most semmiféle támpontot nem talál az elméje.
A házba belépve kerek szemekkel néz körbe, sosem látott, takaros kis házbelső tárul a szeme elé. A nyikorgó ajtót észre sem venné, ha Lan'Erdyz nem hívná fel rá a figyelmét.
~ Lan'Erdyz? ~
A gyermekeket szelíd erőszakkal zavarja el az elf lány és amikor becsukja az ajtót, valami megváltozik. Hirtelen, mintha órákat ugrottak volna előre, a helyszín ugyanaz, de az idő már jócskán távolabb jár. A látszólag ismeretlen helyszín, az időbeli ugrás eléggé megzavarja, értetlen képpel tekint fel az asztaltól, fogalmas sincs róla, hogy Lan'Erdyz ~ Lyn'Erdaz? ~ miről beszél.*
- Tessék? *Kérdi halkan, hisz azt sem tudja, hogyan kerültek a terített asztalhoz és mi történt a kiesett időben. Az értetlenség a szőke elf lánynak is feltűnik, szomorúság itatja át a hangját, ahogy a karjára hajtja fejét az asztaltól felpattanó csuhátlan csuhás előtt.*
- Én nem... *Kezd bele erőtlenül, de a szó elhal az ajkán.*
- Lan'Erdyz? ~ Lyz'erdan? ~ *Kéri zavartan.
De hát azt sem tudja, mikor ment el és hova ment. Nem tudja, miért ment el és miért tért vissza. S azalatt hol is volt valójában.
Az erdő említésére arra néz, amerre a vadont sejti, bár fogalma sincs róla, hogy itt merre is van valójában.*
- Én nem hagytam senkit egyedül, Lan'Erdyz! *találja meg a hangját. ~ Lyz'Endra? Lyzendra? ~ A felismerésre elkerekednek a szemei, úgy fordul a lány felé, mintha most látná először és azonnal ismerős jegyek után kezd kutatni. Azt a Lyzendrát ismeri, nagyon is jól ismeri. Egy erdőből, egy mély erdőből, Erdőmélyéről és az az erdő nem itt van, nem most és nem ebben az időben.*
- Az erdő. Hol van az az erdő. *Ugrik az asztalhoz, hogy állásba emelje a szőke elf lányt, aki annyira hasonlít valakire, hogy belesajdul a feje. Lombzöld szemeiben tétlenséget hamuvá perzselő lángok gyúlnak.*
- Vigyél az erdőbe! *Nem is kér, szinte parancsol.
Ha segít neki Lan'Erdyz, vagy Lyzendra, ha nem, ő már indul is az ajtó felé, hogy feltépve azt előbb tekintetével keresse az erdőt, majd öles léptekkel meginduljon. Amit eddig felépített, ingatag alapokon álló jelenét, most köveire hullik szét minden azzal a névvel, melyről nem tudja, mit is vagy kit is jelent, de érzi, hogy fontos. Ahogy fontos az erdő is és az is talán, amely ott rejtőzik. Talán a válaszok, s most mindennél fontosabb, hogy válaszokat kapjon.*
7093. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-21 22:23:16
Üzenet elküldve: 2018-11-21 22:23:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*Elveszi a fáklyát a lánytól és a magasba tartja, hogy ő is megvizsgálhassa magát. Alighanem rajta is kivehető a furcsa bélyeg, ha nem is a karján. Szólásra nyitná a száját, hogy megnyugtassa Natalaydát, mikor szó száll felé nem is túl messziről. Quantall az, aki Pycta holttestét vizsgálja épp. Odalépve pillant le a kezében tartott fáklya remegő fényében az elf tetemére.*
~A madár.~
*Jól kivehető a sajátjához hasonlatos jel Pycta mellkasán, de valahogy mégis más...
Quantallra pillant, de csak a fejét rázza meg némán válasz helyett. Hasonlót sem látott soha még, ahogy a sötétséggel sem volt még ily közeli találkája.*
-Továbbmegyünk. Őt is visszük.
*Szólal meg rekedten és Pycta felé biccent.*
-Jó uram... Köszönöm.
*Hajt fejet Quantallnak. Tiszta léleknek tűnik, olyan valakinek, akire most igazán szükségük van. Az pedig, hogy a Fény mágiáját használja, még inkább hőssé teszi a szemében.
Tekintete ismét a holttest felé vándorol. Feltett szándéka Gomával és a gyerekekkel együtt eltemetni Pyctát is. Mielőtt újra nyithatná száját, eddig ismeretlen hang csendül a háta mögött. Összerezzenve pördül meg és emeli a hang irányába a fáklyát.*
-Sok halottal volt már dolgom, de még egy sem akart felfalni.
*Engedi lejjebb a fáklyát, tekintetével az elf arcát fürkészve.*
-Eltemetjük halottainkat, a Fény Úrnőjének akarata szerint. Segíthetsz.
*Fúrja bele szemét a szürkékbe, majd elkapva tekintetét kissé feljebb húzza karján a foszló ruhát.*
-Indulunk.
*Biccent Arenih felé határozottan, bár legszívesebben a földre huppanna, hogy kezeibe temethesse arcát és kizokogja magából az elmúlt órák fájdalmait.
Pyctához lép, hogy felemelje az elf lábait, majd Quantall felé fordul.*
-Segíts.
*Szólítja meg a sötételfet halkan, elvégre a munka oroszlánrészét neki kell elvégeznie most. Ha a sötételf a halott hóna alá nyúl, felemelik a szekérre.
A fehérnek már csak csúfolható szoknyába törli tenyerét és ellép a szekértől. Tekintete ismét csak a frissen érkezetten állapodik meg.*
-Ha igazat szólasz és a halottak életre kelnek, kísérj el. Védj meg a hibámtól, amit most elkövetek.
*Jelenik meg arcán egy halvány mosoly, ahogy a furcsa küllemű elfet nézi. Még mindig nem hiszi, amit amaz mond, viszont minden segítségre szükségük van most.
A koporsóhoz lép és fáklyátlan kezével nyúl érte. Ha valaki segít, úgy kisebb nehézségek árán felemelik a nehéz faládát, hogy útnak indulhassanak. Fáradt, borzalmasan fáradt.*
*Elveszi a fáklyát a lánytól és a magasba tartja, hogy ő is megvizsgálhassa magát. Alighanem rajta is kivehető a furcsa bélyeg, ha nem is a karján. Szólásra nyitná a száját, hogy megnyugtassa Natalaydát, mikor szó száll felé nem is túl messziről. Quantall az, aki Pycta holttestét vizsgálja épp. Odalépve pillant le a kezében tartott fáklya remegő fényében az elf tetemére.*
~A madár.~
*Jól kivehető a sajátjához hasonlatos jel Pycta mellkasán, de valahogy mégis más...
Quantallra pillant, de csak a fejét rázza meg némán válasz helyett. Hasonlót sem látott soha még, ahogy a sötétséggel sem volt még ily közeli találkája.*
-Továbbmegyünk. Őt is visszük.
*Szólal meg rekedten és Pycta felé biccent.*
-Jó uram... Köszönöm.
*Hajt fejet Quantallnak. Tiszta léleknek tűnik, olyan valakinek, akire most igazán szükségük van. Az pedig, hogy a Fény mágiáját használja, még inkább hőssé teszi a szemében.
Tekintete ismét a holttest felé vándorol. Feltett szándéka Gomával és a gyerekekkel együtt eltemetni Pyctát is. Mielőtt újra nyithatná száját, eddig ismeretlen hang csendül a háta mögött. Összerezzenve pördül meg és emeli a hang irányába a fáklyát.*
-Sok halottal volt már dolgom, de még egy sem akart felfalni.
*Engedi lejjebb a fáklyát, tekintetével az elf arcát fürkészve.*
-Eltemetjük halottainkat, a Fény Úrnőjének akarata szerint. Segíthetsz.
*Fúrja bele szemét a szürkékbe, majd elkapva tekintetét kissé feljebb húzza karján a foszló ruhát.*
-Indulunk.
*Biccent Arenih felé határozottan, bár legszívesebben a földre huppanna, hogy kezeibe temethesse arcát és kizokogja magából az elmúlt órák fájdalmait.
Pyctához lép, hogy felemelje az elf lábait, majd Quantall felé fordul.*
-Segíts.
*Szólítja meg a sötételfet halkan, elvégre a munka oroszlánrészét neki kell elvégeznie most. Ha a sötételf a halott hóna alá nyúl, felemelik a szekérre.
A fehérnek már csak csúfolható szoknyába törli tenyerét és ellép a szekértől. Tekintete ismét csak a frissen érkezetten állapodik meg.*
-Ha igazat szólasz és a halottak életre kelnek, kísérj el. Védj meg a hibámtól, amit most elkövetek.
*Jelenik meg arcán egy halvány mosoly, ahogy a furcsa küllemű elfet nézi. Még mindig nem hiszi, amit amaz mond, viszont minden segítségre szükségük van most.
A koporsóhoz lép és fáklyátlan kezével nyúl érte. Ha valaki segít, úgy kisebb nehézségek árán felemelik a nehéz faládát, hogy útnak indulhassanak. Fáradt, borzalmasan fáradt.*
7092. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-21 20:53:35
Üzenet elküldve: 2018-11-21 20:53:35
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Temetés//
//Hanloren, Xotara, Natalayda, Quantall, Syoud//
*Az éjszaka érdekesen alakul, kissé tanácstalan a csapat, emellett új alakok tűnnek fel, s régiek távoznak. Aki esetleg a piactéren további gyötrelmekre számít, jelenleg csalódnia kell, ugyanis minden marad csendes és nyugodt. Már amennyire persze a lassan hamuvá porladó bűzös tetemeket és a mozdulatlanul fekvő elf testére nézve még meg tudja valaki őrizni nyugalmát. Arenih lassan alábbhagy a méla töprengéssel, majd az ismét összeálló és vitázó csapatra fordítja a figyelmét. A sötétségből feltűnő Syoud kapja a legtöbb figyelmet, lévén ő az, ki újonnan tűnik fel a félhomályból. Szigorú tekintettel közeledik felé, azonban tisztes távolságban megáll, majd üdvözlésre emeli karját:*
- Üdvözöllek! Arenih atya vagyok. Benned kit tisztelhetünk és milyen szándékkal érkeztél? *Kérdése nyilvánvalóan a korábbi élve felfalás ellen emel szót, bár arcán némi kétkedés azért látszik a kijelentés komolyságával szemben. Ekkor tűnik fel számára a zavarodottan távozó mélységi nő is.*
- Xotara? *Intéz kérdést hozzá, de a lány nem válaszol, így Arenih kérdőn fordul a többiek felé, majd lemondó sóhajjal reagál.*
- Megértem. Nem mindenki tudja elviselni a gonosz hatalmát. Eeyr óvja utadat, leány. *Tartja fel kezét, s talán megáldja útjában. Azonban haladni kell tovább, ezért ismét körbefuttatja tekintetét a megmaradt csapaton, majd az embereken, csendesen szólal meg, de úgy, hogy hangját mindenki hallhassa.*
- Tovább kell indulnunk. *Kezdi.* Pycta tetemével kapcsolatosan nektek kell döntenetek, ahogyan a gyermekekével is. Nem emelhetek szót egyik megoldás mellett, s ellen sem.
*Szigorú tekintete mindenkin elidőz egy kicsit, Hanloren kezén, de még Pycta mellkasán is.*
- Nem tudom mik ezek a jelek, egyetlen gonosz megtestesüléséhez sem hasonlítanak, miket eddig láttam. Persze ez nem zár ki semmit. *Rázza meg fejét, s közben tekintete töprengőre vált.*
- Bárhogyan is döntsetek, varázslattal, temetéssel, vagy égetéssel, de tovább kell indulnunk. A csatlakozottakat sem hagyhatjuk cserben, ma hőstettet vittetek véghez, s ki tudja mi vár még ránk. Szedelőzködjetek, s aki még kitart, kerekedjen fel. *Miközben beszél, lassan a szekérhez sétál, ahol eddig is volt.*
- Esetleg, kedves újonnan érkező. *Pillant Syoudra.* Ha döntést követően vinnéd a koporsót Hanlorennel, hálás lennék. *Mosolyodik el halványan, s kifürkészhetetlenül. A város dolgába ilyen szinten nem ártotta bele magát, fogalma sincs arról, hogy Syoud valójában kicsoda.*
- Döntenetek kell! *Mutat az időközben talán szekérre halmozott testekre.*
- Azt követően indulunk a kovács felé. *Karba tett kézzel várakozik.*
//Pycta//
- Pycta! *Leheli a lány boldogság könnyeiben úszva.* Oly régen már, hány éve is? Jajj, én nem is tudom! Me'ochass testvérem, ó drága levelem! Törzsünk bár közös, de mily távol sodort bennünket a szél, gyere, gyere és mesélj nekünk!
*Kézen fogja régen látott testvérét, de tekintetét alig tudja levenni róla, majd a kis kertajtó felé vezeti. Kecsesen nyitja meg, s a kis ajtó hangos nyikorgással tárul.*
- Látod. *Sóhajt fel elkeseredetten.* Még ezt sem tudtam megcsinálni. *Néz szomorúsággal vegyes vidámsággal, majd beinvitálja a házba az elfet.*
- Huss, huss gyerekek! *Két kezével tereli kifelé a kis kacagó és láthatóan vidám csapatot.* Pycta bácsival hosszú ideje nem találkoztunk, sok mindent kell megbeszélnünk!
*Hangja határozott, de kedves és érzelmes, láthatóan odavan a kis lurkókért, akik egy cseppet sem sértődötten, mintsem inkább nevetgélve távoznak. Kezét lassan az ajtó kilincsére helyezi. Pycta hirtelen egy apró szédülést érezhet, le kell hunynia a szemét, olyannyira elmosódik minden, a kert, az ajtó, a lány, a hangok.*
...
*Egy rövidke pillanat csak, s mire kinyitja tekintetét gyertyákkal körben megvilágított helyiségben találhatja magát. Asztalnál ül, az ablakon immár nem tűz be fénysugár, úgy látszik beesteledett, ami kissé furcsa lehet, a korábbi ebédidőhöz képest. Ha körbenéz egy konyhaféleségben találhatja magát, középütt az asztallal, mely mellett egyik széken ül. Pontosan hat szék veszi körbe, ő az asztalfőn foglal helyet, szemben a sarokban lévő kis búbos kemencével, melyben vidám tűz lobog a nyitott tűztérben. Az asztalon frissen sült cipó és poharak, némi szárított hús és gyümölcsök. Körben polcok a falra szerelve, rajta tányérok és apró csecsebecsék.*
- ... és akkor azt mondta a férfi, nos ezt talán ötven aranyért megszámítom... érted?! *Nevet fel a kis kancsóból éppen gőzölgő teát töltő elf leány.* Azt mondja megszámítja... hát hihetetlen árusok vannak, nem igaz? *Pycta arcára nézve kissé meglepett képet vág, majd lágyan arcát simítja végig kézfejével.* Figyelsz te rám, testvérem? *Kérdezi csendesen mosolyogva, miközben megremeg a kezében tartott kancsó.*
- Elfáradtál, én meg itt csevegek... *Toppanva teszi le a teás kancsót, majd arcát lassan könyökhajlatába hajtva ül le az asztalhoz, csak onnan motyog csendesen.*
- Szörnyű volt nélküled! Azok a zajok éjszakánként az erdőből. Szinte üres volt a falu, miért hagytál el bennünket?! *Néz fel könnyes szemekkel, vádlón.* Egyedül hagytál! *Csattan fel, de hangja halk marad és elveszett.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.11.21 21:16:56
//Hanloren, Xotara, Natalayda, Quantall, Syoud//
*Az éjszaka érdekesen alakul, kissé tanácstalan a csapat, emellett új alakok tűnnek fel, s régiek távoznak. Aki esetleg a piactéren további gyötrelmekre számít, jelenleg csalódnia kell, ugyanis minden marad csendes és nyugodt. Már amennyire persze a lassan hamuvá porladó bűzös tetemeket és a mozdulatlanul fekvő elf testére nézve még meg tudja valaki őrizni nyugalmát. Arenih lassan alábbhagy a méla töprengéssel, majd az ismét összeálló és vitázó csapatra fordítja a figyelmét. A sötétségből feltűnő Syoud kapja a legtöbb figyelmet, lévén ő az, ki újonnan tűnik fel a félhomályból. Szigorú tekintettel közeledik felé, azonban tisztes távolságban megáll, majd üdvözlésre emeli karját:*
- Üdvözöllek! Arenih atya vagyok. Benned kit tisztelhetünk és milyen szándékkal érkeztél? *Kérdése nyilvánvalóan a korábbi élve felfalás ellen emel szót, bár arcán némi kétkedés azért látszik a kijelentés komolyságával szemben. Ekkor tűnik fel számára a zavarodottan távozó mélységi nő is.*
- Xotara? *Intéz kérdést hozzá, de a lány nem válaszol, így Arenih kérdőn fordul a többiek felé, majd lemondó sóhajjal reagál.*
- Megértem. Nem mindenki tudja elviselni a gonosz hatalmát. Eeyr óvja utadat, leány. *Tartja fel kezét, s talán megáldja útjában. Azonban haladni kell tovább, ezért ismét körbefuttatja tekintetét a megmaradt csapaton, majd az embereken, csendesen szólal meg, de úgy, hogy hangját mindenki hallhassa.*
- Tovább kell indulnunk. *Kezdi.* Pycta tetemével kapcsolatosan nektek kell döntenetek, ahogyan a gyermekekével is. Nem emelhetek szót egyik megoldás mellett, s ellen sem.
*Szigorú tekintete mindenkin elidőz egy kicsit, Hanloren kezén, de még Pycta mellkasán is.*
- Nem tudom mik ezek a jelek, egyetlen gonosz megtestesüléséhez sem hasonlítanak, miket eddig láttam. Persze ez nem zár ki semmit. *Rázza meg fejét, s közben tekintete töprengőre vált.*
- Bárhogyan is döntsetek, varázslattal, temetéssel, vagy égetéssel, de tovább kell indulnunk. A csatlakozottakat sem hagyhatjuk cserben, ma hőstettet vittetek véghez, s ki tudja mi vár még ránk. Szedelőzködjetek, s aki még kitart, kerekedjen fel. *Miközben beszél, lassan a szekérhez sétál, ahol eddig is volt.*
- Esetleg, kedves újonnan érkező. *Pillant Syoudra.* Ha döntést követően vinnéd a koporsót Hanlorennel, hálás lennék. *Mosolyodik el halványan, s kifürkészhetetlenül. A város dolgába ilyen szinten nem ártotta bele magát, fogalma sincs arról, hogy Syoud valójában kicsoda.*
- Döntenetek kell! *Mutat az időközben talán szekérre halmozott testekre.*
- Azt követően indulunk a kovács felé. *Karba tett kézzel várakozik.*
//Pycta//
- Pycta! *Leheli a lány boldogság könnyeiben úszva.* Oly régen már, hány éve is? Jajj, én nem is tudom! Me'ochass testvérem, ó drága levelem! Törzsünk bár közös, de mily távol sodort bennünket a szél, gyere, gyere és mesélj nekünk!
*Kézen fogja régen látott testvérét, de tekintetét alig tudja levenni róla, majd a kis kertajtó felé vezeti. Kecsesen nyitja meg, s a kis ajtó hangos nyikorgással tárul.*
- Látod. *Sóhajt fel elkeseredetten.* Még ezt sem tudtam megcsinálni. *Néz szomorúsággal vegyes vidámsággal, majd beinvitálja a házba az elfet.*
- Huss, huss gyerekek! *Két kezével tereli kifelé a kis kacagó és láthatóan vidám csapatot.* Pycta bácsival hosszú ideje nem találkoztunk, sok mindent kell megbeszélnünk!
*Hangja határozott, de kedves és érzelmes, láthatóan odavan a kis lurkókért, akik egy cseppet sem sértődötten, mintsem inkább nevetgélve távoznak. Kezét lassan az ajtó kilincsére helyezi. Pycta hirtelen egy apró szédülést érezhet, le kell hunynia a szemét, olyannyira elmosódik minden, a kert, az ajtó, a lány, a hangok.*
...
*Egy rövidke pillanat csak, s mire kinyitja tekintetét gyertyákkal körben megvilágított helyiségben találhatja magát. Asztalnál ül, az ablakon immár nem tűz be fénysugár, úgy látszik beesteledett, ami kissé furcsa lehet, a korábbi ebédidőhöz képest. Ha körbenéz egy konyhaféleségben találhatja magát, középütt az asztallal, mely mellett egyik széken ül. Pontosan hat szék veszi körbe, ő az asztalfőn foglal helyet, szemben a sarokban lévő kis búbos kemencével, melyben vidám tűz lobog a nyitott tűztérben. Az asztalon frissen sült cipó és poharak, némi szárított hús és gyümölcsök. Körben polcok a falra szerelve, rajta tányérok és apró csecsebecsék.*
- ... és akkor azt mondta a férfi, nos ezt talán ötven aranyért megszámítom... érted?! *Nevet fel a kis kancsóból éppen gőzölgő teát töltő elf leány.* Azt mondja megszámítja... hát hihetetlen árusok vannak, nem igaz? *Pycta arcára nézve kissé meglepett képet vág, majd lágyan arcát simítja végig kézfejével.* Figyelsz te rám, testvérem? *Kérdezi csendesen mosolyogva, miközben megremeg a kezében tartott kancsó.*
- Elfáradtál, én meg itt csevegek... *Toppanva teszi le a teás kancsót, majd arcát lassan könyökhajlatába hajtva ül le az asztalhoz, csak onnan motyog csendesen.*
- Szörnyű volt nélküled! Azok a zajok éjszakánként az erdőből. Szinte üres volt a falu, miért hagytál el bennünket?! *Néz fel könnyes szemekkel, vádlón.* Egyedül hagytál! *Csattan fel, de hangja halk marad és elveszett.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.11.21 21:16:56
7091. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-21 19:03:15
Üzenet elküldve: 2018-11-21 19:03:15
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*Határtalan boldogságot érez abban a sötét órában, ami most körülveszi őket, amikor Csámpás vakkant. A vércsík és az alélt test után félő volt, hogy nem tudják megmenteni.
Az atya, Natalayda javaslata ellen szól, csak a temetést forszírozná, akárcsak Han. Az egykor homok szőke lány, most a koszos pernyével telt hajával csóválja nem tetszőn fejét, de egymaga nem tudja érvényesíteni akaratát, így ha Csámpás elég jól van, hogy felkeljen, vagy ha Quantall viszi ki ölben, kilép az asztal alól, s egyik kezében a tőrével indul a földbe szúrt fáklyáért.
~Ha nem, hát nem.~
Nem erőlteti az égetést, neki nincsenek élőholtakkal vívott tapasztalatai, de azt észrevette, hogy a tűz zavarta a madárrajt, így ha netán újabb csapás érkezne, hatékonyabban tud majd védekezni. Nagyjából ezek az érzések vannak benne, meg az a bőrét égető has tájékon.
Han nővérre csak akkor pillant, amikor az a kezéhez kap, látja a sötét vonalakat, aztán a formát is. Elkerekedik a szeme. Mikor Han nyugalomra inti, hát bármi tud lenni, csak nyugodt nem. Nagyot nyel, és a nővér kezébe nyomja a fáklyát. *
- Így tartsd! *Sosem hallott határozott, s egyben riadt hangon szól, de már húzza is nyakától el az anyagot. Az egykor finom szegélyű anyag még meg is szakad kicsit, ahogy eltartja a nyakától, hogy belásson. Cseppet sem finomkodik, mert nem is lát valami jól, de a fáklya fénye, ha Han jól tartja, enged valamicskét.
A makulátlan hófehér bőrén sötét vonalakat többszöri pislogással üdvözli. Nem hisz a szemének, bár jól lehet, éppen egy idegen eredetű állatot segített leölni nem régen. Annak hitt, de főleg a veszélynek, amit az éles fogak okoztak. Ez meg érthetetlen.*
~ Mi ez? Ez… mi ez?~
*Visszaejti az anyagot, majd visszaveszi a fáklyát is, de tőrös kezét hasára szorítja. Még ég egy kicsit a bőr. Pycta mellkasára testet öltő madarat csak ezután veszi észre, s olybá tűnik, ez mindenkin végigsöpör, vagy talán csak néhányukon.
Ekkor már egy idegen elfnek ad számot a hős sötételf Quantall. A fekete minta miatt kiesett némi idő Natalayda figyelméből, így fogalma sincs, honnan került közéjük a mélynövésű elf férfi.
Mikor Quantall, Pycta mellkasára irányuló kérdését teszi fel, Naty nagyon figyel, hisz ez őt is érinti közben a körülötte lévőket vizslatja, vajon kinek ég a bőrébe hasonló látható helyre. Egyébként, ha indul a menet, fogja a fáklyát, úgy halad tovább Quantall mellett.*
*Határtalan boldogságot érez abban a sötét órában, ami most körülveszi őket, amikor Csámpás vakkant. A vércsík és az alélt test után félő volt, hogy nem tudják megmenteni.
Az atya, Natalayda javaslata ellen szól, csak a temetést forszírozná, akárcsak Han. Az egykor homok szőke lány, most a koszos pernyével telt hajával csóválja nem tetszőn fejét, de egymaga nem tudja érvényesíteni akaratát, így ha Csámpás elég jól van, hogy felkeljen, vagy ha Quantall viszi ki ölben, kilép az asztal alól, s egyik kezében a tőrével indul a földbe szúrt fáklyáért.
~Ha nem, hát nem.~
Nem erőlteti az égetést, neki nincsenek élőholtakkal vívott tapasztalatai, de azt észrevette, hogy a tűz zavarta a madárrajt, így ha netán újabb csapás érkezne, hatékonyabban tud majd védekezni. Nagyjából ezek az érzések vannak benne, meg az a bőrét égető has tájékon.
Han nővérre csak akkor pillant, amikor az a kezéhez kap, látja a sötét vonalakat, aztán a formát is. Elkerekedik a szeme. Mikor Han nyugalomra inti, hát bármi tud lenni, csak nyugodt nem. Nagyot nyel, és a nővér kezébe nyomja a fáklyát. *
- Így tartsd! *Sosem hallott határozott, s egyben riadt hangon szól, de már húzza is nyakától el az anyagot. Az egykor finom szegélyű anyag még meg is szakad kicsit, ahogy eltartja a nyakától, hogy belásson. Cseppet sem finomkodik, mert nem is lát valami jól, de a fáklya fénye, ha Han jól tartja, enged valamicskét.
A makulátlan hófehér bőrén sötét vonalakat többszöri pislogással üdvözli. Nem hisz a szemének, bár jól lehet, éppen egy idegen eredetű állatot segített leölni nem régen. Annak hitt, de főleg a veszélynek, amit az éles fogak okoztak. Ez meg érthetetlen.*
~ Mi ez? Ez… mi ez?~
*Visszaejti az anyagot, majd visszaveszi a fáklyát is, de tőrös kezét hasára szorítja. Még ég egy kicsit a bőr. Pycta mellkasára testet öltő madarat csak ezután veszi észre, s olybá tűnik, ez mindenkin végigsöpör, vagy talán csak néhányukon.
Ekkor már egy idegen elfnek ad számot a hős sötételf Quantall. A fekete minta miatt kiesett némi idő Natalayda figyelméből, így fogalma sincs, honnan került közéjük a mélynövésű elf férfi.
Mikor Quantall, Pycta mellkasára irányuló kérdését teszi fel, Naty nagyon figyel, hisz ez őt is érinti közben a körülötte lévőket vizslatja, vajon kinek ég a bőrébe hasonló látható helyre. Egyébként, ha indul a menet, fogja a fáklyát, úgy halad tovább Quantall mellett.*
7090. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-21 11:47:29
Üzenet elküldve: 2018-11-21 11:47:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
*A piactér érdekes számára. Nagy tömeg gomolyog az utcán, a kofák kiabálnak hirdetik portékáikat. Nagyon sok fajt lát köztük sötételfeket is akik számára új dolog látni őket.*
~Miért mosolyog? Nem értem valahogy pezsdül a vérem ebben a tömegben, a sok ember és más fajok. Bár nem örülök, hogy elmentem otthonról mégis olyan jó itt lenni. Vajon fogok a népem nyilai közül a műhelyben, olyat is szeretnék a tegezemben tudni.~
*Kicsit mászkál a bódéknál miközben gondolkodik, hátha talán talál valami érdekes dolgot amire még szüksége van. Persze nem felejti el hogy a kovácsműhely a munka utáni séta fő célja.*
A hozzászólást Anomália (Moderátor) módosította, ekkor: 2018.11.22 12:06:11, a következő indokkal:
Helyesírási hibák javítva.
~Miért mosolyog? Nem értem valahogy pezsdül a vérem ebben a tömegben, a sok ember és más fajok. Bár nem örülök, hogy elmentem otthonról mégis olyan jó itt lenni. Vajon fogok a népem nyilai közül a műhelyben, olyat is szeretnék a tegezemben tudni.~
*Kicsit mászkál a bódéknál miközben gondolkodik, hátha talán talál valami érdekes dolgot amire még szüksége van. Persze nem felejti el hogy a kovácsműhely a munka utáni séta fő célja.*
A hozzászólást Anomália (Moderátor) módosította, ekkor: 2018.11.22 12:06:11, a következő indokkal:
Helyesírási hibák javítva.
7089. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-20 02:59:37
Üzenet elküldve: 2018-11-20 02:59:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Temetés//
*Quantall varázslata nem hoz változást. Akármi is történt közben vele mire a varázslatát befejezte addigra befejeződik. És most nincs is ideje megnéznie magát. Már csak a fénypáncél miatt sem, ami még jó darabig ott virít majd rajta. A madarak felgyújtását jó ötletnek tartja. A felbukkanó atya szavaira a papnő reagál és egy felbukkanó elf. Az utóbbit Quantall is megnézi magának.*
~Harcolt a holtak ellen? Vagy a kikötőnél vagy a thargok oldalán tette ezek szerint.~
*A nyelvezeten és a ridegségen nem akad fent.*
-Igaza van. Az lenne a legokosabb döntés. Viszont Pycta halálában még nem vagyok biztos.*Az irbiszre néz, aki még mindig nem távolodott el a társa testétől amin semmilyen sebhely nem található.*Ez amolyan megérzés. Akármit is tesztek vele, egy varázslatot még megpróbálnék viszont ahhoz nyílt terep kéne. Ha nem találok benne életet segítek neki megadni a végtisztességet és előkészíteni a szertartást.
*Ezek után az elf íjászhoz fordul.*
-El szeretnénk temetni ezeket az ártatlan áldozatok. Majd a templom oltárát meg kívánjuk tisztítani vagy ha szükséges egy újat felszentelni a fény istenének. Szívesen vennénk egy olyan segítségét, aki szintén részt vett az élőholtak elleni háborúban. Úgy tűnik a sötétség lényei nagyon nem akarják, hogy célt érjünk.
*Ha más nincs akkor ő megnézné végre a saját társát is, hogy milyen állapotban van. Hálásan mosolyog a kutyájára és vakarja meg annak a fülét.*
-Most is kitartottál mellettem barátom. Köszönöm.
*Ha csámpás nem tud menni akkor Quantall segítséget kér, hogy feltegyék a szekérre. Az a kutya már így is eleget többet tett mint amit elvárhattak tőle. Ezek után ha a többieknek is megfelel ő ismét elfoglalja a helyét a halottaskocsi mellett és indulhatnak. Tekintetével azért végignéz a többieken mindenki megvan-e, de Xoatarát nem látja. A lány eltűnt. Ő Han nővérhez szól ha tud.*
-Papnő! Van róla fogalma mik voltak ezek amik ránk támadtak és mi az a jel Pycta mellkasán? Én még nem láttam hasonlót.
*Quantall varázslata nem hoz változást. Akármi is történt közben vele mire a varázslatát befejezte addigra befejeződik. És most nincs is ideje megnéznie magát. Már csak a fénypáncél miatt sem, ami még jó darabig ott virít majd rajta. A madarak felgyújtását jó ötletnek tartja. A felbukkanó atya szavaira a papnő reagál és egy felbukkanó elf. Az utóbbit Quantall is megnézi magának.*
~Harcolt a holtak ellen? Vagy a kikötőnél vagy a thargok oldalán tette ezek szerint.~
*A nyelvezeten és a ridegségen nem akad fent.*
-Igaza van. Az lenne a legokosabb döntés. Viszont Pycta halálában még nem vagyok biztos.*Az irbiszre néz, aki még mindig nem távolodott el a társa testétől amin semmilyen sebhely nem található.*Ez amolyan megérzés. Akármit is tesztek vele, egy varázslatot még megpróbálnék viszont ahhoz nyílt terep kéne. Ha nem találok benne életet segítek neki megadni a végtisztességet és előkészíteni a szertartást.
*Ezek után az elf íjászhoz fordul.*
-El szeretnénk temetni ezeket az ártatlan áldozatok. Majd a templom oltárát meg kívánjuk tisztítani vagy ha szükséges egy újat felszentelni a fény istenének. Szívesen vennénk egy olyan segítségét, aki szintén részt vett az élőholtak elleni háborúban. Úgy tűnik a sötétség lényei nagyon nem akarják, hogy célt érjünk.
*Ha más nincs akkor ő megnézné végre a saját társát is, hogy milyen állapotban van. Hálásan mosolyog a kutyájára és vakarja meg annak a fülét.*
-Most is kitartottál mellettem barátom. Köszönöm.
*Ha csámpás nem tud menni akkor Quantall segítséget kér, hogy feltegyék a szekérre. Az a kutya már így is eleget többet tett mint amit elvárhattak tőle. Ezek után ha a többieknek is megfelel ő ismét elfoglalja a helyét a halottaskocsi mellett és indulhatnak. Tekintetével azért végignéz a többieken mindenki megvan-e, de Xoatarát nem látja. A lány eltűnt. Ő Han nővérhez szól ha tud.*
-Papnő! Van róla fogalma mik voltak ezek amik ránk támadtak és mi az a jel Pycta mellkasán? Én még nem láttam hasonlót.
7088. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-20 02:17:02
Üzenet elküldve: 2018-11-20 02:17:02
ÚJ
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
//Elszegetlen szál//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Xotara áll a wegtoreni kardot előre szegezve. Quantall érkezik és Pyctán elvégez egy varázslatot, mire látszólag nem történik semmi. Az egykori szürke vezér fekszik mozdulatlan, csak az istenek tudhatják él-e vagy hal-e. Azonban a sötételf lány feszültsége nem múlik, sőt hirtelen apró nyomást érez a mellkasán, mintha a magasból esett volna rá valami, valami, ami most lassan, mélyen befurakszik a szegycsontja és a bordái közé. Ilyet még soha nem érzett, mire a nyomás kiteljesedik és elmélyül már semmit sem érez. Árnytörő hősnőnk leengedi a kardot, majd visszalép a testhez, és ekkor látja, hogy a sötét folt lassan terjedni kezd, majd egy cikornyás fekete tetoválás rajzolódik ki az elf mellkasán. Lehajol és vizsgálódva végigsimítja a tetoválást, hogy az mélyen a bőrbe égett-e vagy a felszínen domborodik-e ki. A bőr tapintásából sem tudja eldönteni, és nem is tud tovább elmélkedni a dolgon, mert ekkor erősebben kezdenek bizseregve zsibongani a kezei. A mesterkardot visszateszi a halottnak vélt elf mellkasára, majd kiegyenesedve kezeire mered. Melyeken szintén hasonló jelenség zajlik le, minek végén barna bőrébe határozott, de mégis cirádás fekete vonalakkal egymásba illeszthető ikertetoválás jelenik meg. Jóllehet, elsőre és távolabbról senkinek se tűnne fel a fekete mintázat a sötét bőrön, de egy közelebbről szemlélődőnek minden bizonnyal. A lány értetlenül nézi a tetoválásokat, és nem tudja hova tenni a dolgot. Most azonban van ideje szemrevételezni véres kézfejének sérülését is, melybe még mindig ott van beletörve egy tépőfog. Kihúzza a sebből a fogat, amit egyszerűen csak eldob. Leengedi kezeit, melyeket így már szinte teljesen eltakarnak a kabát ujjai, és megvonja vállait.*
~ Tudja a rák mik ezek a minták! Egy heggel, vagy egy ilyen firkával több, tök mindegy. Egy jelentéktelen semmiség. ~
*Árnytörő hősnőnk a nép felzendülésére összerezzen, mintha valami álomból ébredne éppen fel, vagy lépne egy másik álomszínbe. Nyilván, a történtek okozta sokk hatása alatt van. De az is lehet, hogy megtébolyodott? Akárhogy is, de az események elragadtatásában, eddig fel sem tűnt neki, hogy a por, a kormozó füst mellett népáradat lepte el a teret, ami érthető a földrengés következtében. Nagy a sürgésforgás több helyen tüzet is lát megvillanni a serényen tevő-vevő emberek között. Égő hús, toll és szőr szaga keveredik a levegőbe. Azonban, továbbra is szélcsend van, így nincs, ami kihordja a mocskos levegőt Artheniorból. Levél se rezdülne a fákon, ha lennének itt fák, és ha lennének rajtuk levelek, de hát ez a Város Szíve és tél van. Xotara nem látja a többieket a sokaságban. Nem látja Natalaydát. Nem látja Han nővért. Nem látja Csámpást. Nem látja Arenih atyát és a többi csuhást. Nagyon nagy a tömeg. Csak a nép örömittas hangját hallja, melybe taps és gyermeki ujjongás, ugatás vegyül. Azonban, a sötételf lányon a sokaság ellenére sem lesz úrrá a tömegiszonya, mivel nem érez semmit. Quantallra pillant, majd le a földön heverő Pyctára és a mellette álló erdei irbiszre. Elfordulva egy jó pár lépéssel arrébb sétál, és megállva számot vet magában. Nem tudja, miért van még itt, nem érez elkötelezettséget, felelősséget, senki és semmi iránt. Vértől, koromtól és korábbi könnyektől maszatosan sávozott arca kifejezéstelen. Zöld szemei is most inkább feketének tűnnek. Csak annyit érzékel, ahogy a bűzös, füstös levegő az érzékszerveit irritálja, és a karján, kézfején lévő sérülések lüktetnek. Mocskos képébe húzza a fekete kendőt. Ekkor szólal meg és sétál el mellette kevélyen valami íjpuskás alak, de a kormos leányzó szóra sem méltatja, csak valamiért némi bor ihatnékja támad. De inkább még néhány lépéssel arrébb slattyog, miközben zsebeiben kezd kotorászni, hogy megigyon egy gyógyitalt, de végig kell túrnia kabátja rejtett zugait is, hiszen úgy rémlik neki, hogy már nincsen több nála, de sosem lehet tudni, mint rejt egy viseletes temetői kabát.
Először a pénzérme kerül a kezébe. Vet rá egy pillantást, és már éppen süllyesztené vissza, amikor megakad a szeme egy apró részleten, amin elmélázik egy csöppet.*
~ Az érmének nem is két oldala van… hiszen van pereme is, amitől, az egy és egész. ~
*Zavaros gondolat, fel sem foghatja, hogy minek mereng ilyen semmitmondó dolgon. Visszasüllyeszti a kabátjába, és tovább matat benne. Bájitalt, azt ugyan nem, de amit talál puhán súrolja ujjbegyeit és előhúzva nem más az, mint egy holló toll. Xotara elkerekedett szemekkel rámered. Látja, a megfent hegyébe száradt vért, a toll minden szála éjsötéten tündököl. Kétség sem fér hozzá, ez az a toll, amit az ingoványban gyűjtött, attól a Hollótól, ami figyelmeztetően támadt rájuk, a vadvédi erdőlakókra, és amivel a búcsúlevelét is megírta. A lány hitetlenkedve sodorja meg az ujjai között az egykori írószerszámmá avanzsált hollófekete madárszerzeményét.*
~ Ez hogy? Lehetetlen. Hiszen a naplóba tettem, ami a köpenyemben maradt… az pedig vérben ázva hever az oltárnál… ~
*Xotara elméjének ez az utolsó csepp, ettől a gondolattól elhomályosulva eltorzul, és a tudata meghasad. Szemeit összeszorítva, megszédülve támaszkodik az egyik ház falának. A toll kiesik kezéből, ami piactér macskakövezetére hull. A külső szemlélők számára csak egy pillanatig tart az egész, majd mintha mi sem történt volna, Xotara ellöki magát a faltól, és megindul egyenesen előre. Megtorpanva megáll, mert a sötét égből egy hópihe szállingózik az orrára.*
~ Badarság! ~
*Egy hetyke kézmozdulattal lesöpri a fehér hópelyhet az orráról és megy tovább. Nyilván, képtelenség is, és csak az őrült elméje káprázata, melyet csak ő lát, hiszen lanawinban olyan ritka ez a csapadékforma, mint a fehér holló. Xotara utoljára akkor látott ilyet, amikor Kajtárral visszatért a Vadvédbe. Az éjjeli téren amúgy béke és hála mámora honol, és a sötételf lányt nem tartja vissza már semmi a távozástól. Nem is szól senkihez, nem tesz semmit, egyszerűen csak besétál az egyik sikátorba, és eltűnik a semmibe.
Azonban, Árnytörő Xotara elméjében ez a pillanat egészen hosszan elnyúlik, és sorsdöntő változást hoz, mely így zajlik: *
~ „Nagy dörrenéssel villámlás hasítja keresztül a csillagtalan, éjszakai égboltot, majd hallani, ahogy elered az eső. A szél is viharossá erősödik. Levelek örvénylenek a szélben.
Ködfátyol.
… a vén tündér asszony fogja kezei között az övét… erősen meglett kora ellenére is ámulni való szépséget sugároz…
Villanás.
Xotara egy sötét erdőben sétál. Az őszi avar ropog a lábai alatt. Furcsa érzés keríti hatalmába. Nem egyedül jár az erdőben. Valaki figyeli. Sietősen halad tovább.
Ködfátyol.
… az asszony, révülten szól…
Elszegetlen szál, véred a véréből…
Villanás.
Egy tisztáshoz ér. Tudja nem tanácsos kilépnie a tisztásra, főleg, hogy se íja, se kardja nincs nála, de vissza sem mehet már. Habozva indul el.
Ködfátyol.
Megtalál, mikor az Irbisz fényfüzér újra a földön jár...
Villanás.
Hirtelen hangosan reccsen meg az avar a háta mögött. Megfordulva látja, hogy egy nagymacska lopakodott mögötte, egy erdei irbisz. Budája szürkesége rikítva töri meg az éjszaka sötétjét. Az állat rémülten fúrja tekintetét az övébe, majd morogva fúj egyet és elszalad.
Ködfátyol.
Eljön a baljós Árny.
Villanás.
Xotara megkönnyebbülten fordul vissza, ám egy sötét alakkal találja közvetlenül szembe magát. Levegővételnyi ideje se marad, amikor metszően éles fájdalom hasít a bordái közé. Lepillantva látja, hogy egy tőrrel döfték át mellkasát.
Ködfátyol.
… a tündér asszony szorítása elernyed, és elengedi a kezét… a tér forgataga magával sodorja a rejtélyes anyót.
Villanás.
A sötét alak megragadva karját kirántja a tőrt. Xotara megrogy, de támadója erősen tartja. Az oldalához kapott kezét saját meleg vére önti el. Tekintetét támadójára emeli, aki fekete kámzsája alól halkan nevetni kezd, majd felfedi az arcát. A sötételf lány döbbenten néz farkasszemet a gyilkosával, majd erőtlenül hagyja el egy szó a száját;” Én...
A lány saját magával néz szembe. A másik Xotara pofáján beteges vigyor húzódik, mely egészen a hegyes füléig ér, és pimaszul kacsint. Villanó méregzöld szemeit Árnytörő Xotara szemeibe fúrja, és egészen közel húzza magához, majd a fülébe búg; gyenge vagy! A mélyzöld szemű heges ajkán elhalón fakad az utolsó szó; sohamár! A méregzöld szemű megveszett, harsány röhögése zengi be az éjszakai rengeteget, majd elengedi áldozatát, aki élettelenül terül el a levelekkel borított erdei talajon. ~
*Ím szegem el az utolsó szálat; Hamu. Alvadt vér. Törött mérleg.
Vége.*
//Elszegetlen szál//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Xotara áll a wegtoreni kardot előre szegezve. Quantall érkezik és Pyctán elvégez egy varázslatot, mire látszólag nem történik semmi. Az egykori szürke vezér fekszik mozdulatlan, csak az istenek tudhatják él-e vagy hal-e. Azonban a sötételf lány feszültsége nem múlik, sőt hirtelen apró nyomást érez a mellkasán, mintha a magasból esett volna rá valami, valami, ami most lassan, mélyen befurakszik a szegycsontja és a bordái közé. Ilyet még soha nem érzett, mire a nyomás kiteljesedik és elmélyül már semmit sem érez. Árnytörő hősnőnk leengedi a kardot, majd visszalép a testhez, és ekkor látja, hogy a sötét folt lassan terjedni kezd, majd egy cikornyás fekete tetoválás rajzolódik ki az elf mellkasán. Lehajol és vizsgálódva végigsimítja a tetoválást, hogy az mélyen a bőrbe égett-e vagy a felszínen domborodik-e ki. A bőr tapintásából sem tudja eldönteni, és nem is tud tovább elmélkedni a dolgon, mert ekkor erősebben kezdenek bizseregve zsibongani a kezei. A mesterkardot visszateszi a halottnak vélt elf mellkasára, majd kiegyenesedve kezeire mered. Melyeken szintén hasonló jelenség zajlik le, minek végén barna bőrébe határozott, de mégis cirádás fekete vonalakkal egymásba illeszthető ikertetoválás jelenik meg. Jóllehet, elsőre és távolabbról senkinek se tűnne fel a fekete mintázat a sötét bőrön, de egy közelebbről szemlélődőnek minden bizonnyal. A lány értetlenül nézi a tetoválásokat, és nem tudja hova tenni a dolgot. Most azonban van ideje szemrevételezni véres kézfejének sérülését is, melybe még mindig ott van beletörve egy tépőfog. Kihúzza a sebből a fogat, amit egyszerűen csak eldob. Leengedi kezeit, melyeket így már szinte teljesen eltakarnak a kabát ujjai, és megvonja vállait.*
~ Tudja a rák mik ezek a minták! Egy heggel, vagy egy ilyen firkával több, tök mindegy. Egy jelentéktelen semmiség. ~
*Árnytörő hősnőnk a nép felzendülésére összerezzen, mintha valami álomból ébredne éppen fel, vagy lépne egy másik álomszínbe. Nyilván, a történtek okozta sokk hatása alatt van. De az is lehet, hogy megtébolyodott? Akárhogy is, de az események elragadtatásában, eddig fel sem tűnt neki, hogy a por, a kormozó füst mellett népáradat lepte el a teret, ami érthető a földrengés következtében. Nagy a sürgésforgás több helyen tüzet is lát megvillanni a serényen tevő-vevő emberek között. Égő hús, toll és szőr szaga keveredik a levegőbe. Azonban, továbbra is szélcsend van, így nincs, ami kihordja a mocskos levegőt Artheniorból. Levél se rezdülne a fákon, ha lennének itt fák, és ha lennének rajtuk levelek, de hát ez a Város Szíve és tél van. Xotara nem látja a többieket a sokaságban. Nem látja Natalaydát. Nem látja Han nővért. Nem látja Csámpást. Nem látja Arenih atyát és a többi csuhást. Nagyon nagy a tömeg. Csak a nép örömittas hangját hallja, melybe taps és gyermeki ujjongás, ugatás vegyül. Azonban, a sötételf lányon a sokaság ellenére sem lesz úrrá a tömegiszonya, mivel nem érez semmit. Quantallra pillant, majd le a földön heverő Pyctára és a mellette álló erdei irbiszre. Elfordulva egy jó pár lépéssel arrébb sétál, és megállva számot vet magában. Nem tudja, miért van még itt, nem érez elkötelezettséget, felelősséget, senki és semmi iránt. Vértől, koromtól és korábbi könnyektől maszatosan sávozott arca kifejezéstelen. Zöld szemei is most inkább feketének tűnnek. Csak annyit érzékel, ahogy a bűzös, füstös levegő az érzékszerveit irritálja, és a karján, kézfején lévő sérülések lüktetnek. Mocskos képébe húzza a fekete kendőt. Ekkor szólal meg és sétál el mellette kevélyen valami íjpuskás alak, de a kormos leányzó szóra sem méltatja, csak valamiért némi bor ihatnékja támad. De inkább még néhány lépéssel arrébb slattyog, miközben zsebeiben kezd kotorászni, hogy megigyon egy gyógyitalt, de végig kell túrnia kabátja rejtett zugait is, hiszen úgy rémlik neki, hogy már nincsen több nála, de sosem lehet tudni, mint rejt egy viseletes temetői kabát.
Először a pénzérme kerül a kezébe. Vet rá egy pillantást, és már éppen süllyesztené vissza, amikor megakad a szeme egy apró részleten, amin elmélázik egy csöppet.*
~ Az érmének nem is két oldala van… hiszen van pereme is, amitől, az egy és egész. ~
*Zavaros gondolat, fel sem foghatja, hogy minek mereng ilyen semmitmondó dolgon. Visszasüllyeszti a kabátjába, és tovább matat benne. Bájitalt, azt ugyan nem, de amit talál puhán súrolja ujjbegyeit és előhúzva nem más az, mint egy holló toll. Xotara elkerekedett szemekkel rámered. Látja, a megfent hegyébe száradt vért, a toll minden szála éjsötéten tündököl. Kétség sem fér hozzá, ez az a toll, amit az ingoványban gyűjtött, attól a Hollótól, ami figyelmeztetően támadt rájuk, a vadvédi erdőlakókra, és amivel a búcsúlevelét is megírta. A lány hitetlenkedve sodorja meg az ujjai között az egykori írószerszámmá avanzsált hollófekete madárszerzeményét.*
~ Ez hogy? Lehetetlen. Hiszen a naplóba tettem, ami a köpenyemben maradt… az pedig vérben ázva hever az oltárnál… ~
*Xotara elméjének ez az utolsó csepp, ettől a gondolattól elhomályosulva eltorzul, és a tudata meghasad. Szemeit összeszorítva, megszédülve támaszkodik az egyik ház falának. A toll kiesik kezéből, ami piactér macskakövezetére hull. A külső szemlélők számára csak egy pillanatig tart az egész, majd mintha mi sem történt volna, Xotara ellöki magát a faltól, és megindul egyenesen előre. Megtorpanva megáll, mert a sötét égből egy hópihe szállingózik az orrára.*
~ Badarság! ~
*Egy hetyke kézmozdulattal lesöpri a fehér hópelyhet az orráról és megy tovább. Nyilván, képtelenség is, és csak az őrült elméje káprázata, melyet csak ő lát, hiszen lanawinban olyan ritka ez a csapadékforma, mint a fehér holló. Xotara utoljára akkor látott ilyet, amikor Kajtárral visszatért a Vadvédbe. Az éjjeli téren amúgy béke és hála mámora honol, és a sötételf lányt nem tartja vissza már semmi a távozástól. Nem is szól senkihez, nem tesz semmit, egyszerűen csak besétál az egyik sikátorba, és eltűnik a semmibe.
Azonban, Árnytörő Xotara elméjében ez a pillanat egészen hosszan elnyúlik, és sorsdöntő változást hoz, mely így zajlik: *
~ „Nagy dörrenéssel villámlás hasítja keresztül a csillagtalan, éjszakai égboltot, majd hallani, ahogy elered az eső. A szél is viharossá erősödik. Levelek örvénylenek a szélben.
Ködfátyol.
… a vén tündér asszony fogja kezei között az övét… erősen meglett kora ellenére is ámulni való szépséget sugároz…
Villanás.
Xotara egy sötét erdőben sétál. Az őszi avar ropog a lábai alatt. Furcsa érzés keríti hatalmába. Nem egyedül jár az erdőben. Valaki figyeli. Sietősen halad tovább.
Ködfátyol.
… az asszony, révülten szól…
Elszegetlen szál, véred a véréből…
Villanás.
Egy tisztáshoz ér. Tudja nem tanácsos kilépnie a tisztásra, főleg, hogy se íja, se kardja nincs nála, de vissza sem mehet már. Habozva indul el.
Ködfátyol.
Megtalál, mikor az Irbisz fényfüzér újra a földön jár...
Villanás.
Hirtelen hangosan reccsen meg az avar a háta mögött. Megfordulva látja, hogy egy nagymacska lopakodott mögötte, egy erdei irbisz. Budája szürkesége rikítva töri meg az éjszaka sötétjét. Az állat rémülten fúrja tekintetét az övébe, majd morogva fúj egyet és elszalad.
Ködfátyol.
Eljön a baljós Árny.
Villanás.
Xotara megkönnyebbülten fordul vissza, ám egy sötét alakkal találja közvetlenül szembe magát. Levegővételnyi ideje se marad, amikor metszően éles fájdalom hasít a bordái közé. Lepillantva látja, hogy egy tőrrel döfték át mellkasát.
Ködfátyol.
… a tündér asszony szorítása elernyed, és elengedi a kezét… a tér forgataga magával sodorja a rejtélyes anyót.
Villanás.
A sötét alak megragadva karját kirántja a tőrt. Xotara megrogy, de támadója erősen tartja. Az oldalához kapott kezét saját meleg vére önti el. Tekintetét támadójára emeli, aki fekete kámzsája alól halkan nevetni kezd, majd felfedi az arcát. A sötételf lány döbbenten néz farkasszemet a gyilkosával, majd erőtlenül hagyja el egy szó a száját;” Én...
A lány saját magával néz szembe. A másik Xotara pofáján beteges vigyor húzódik, mely egészen a hegyes füléig ér, és pimaszul kacsint. Villanó méregzöld szemeit Árnytörő Xotara szemeibe fúrja, és egészen közel húzza magához, majd a fülébe búg; gyenge vagy! A mélyzöld szemű heges ajkán elhalón fakad az utolsó szó; sohamár! A méregzöld szemű megveszett, harsány röhögése zengi be az éjszakai rengeteget, majd elengedi áldozatát, aki élettelenül terül el a levelekkel borított erdei talajon. ~
*Ím szegem el az utolsó szálat; Hamu. Alvadt vér. Törött mérleg.
Vége.*
7087. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-19 15:15:46
Üzenet elküldve: 2018-11-19 15:15:46
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 687
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 687
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*Syoud nem hívő, mert bár a sitten megtért - legalábbis színleg, ez is a túlélés egyik módja és útja - sosem érezte szükségét vagy értelmét annak, hogy tetteit valami felsőbb hatalom aljasságára fogja. Elméje bizonyos szempontból rideg és hajlíthatatlan, más oldalról viszont meglepően rugalmas tulajdonságokat mutat fel. Ám az is bizonyos, hogy meglátja bármelyik hullát mocorogni vagy felkelni, különösen ha azt a fajtársat a madárral a szíve helyén, hát sikítani fog és lőni mindenre, ami mozog. Főleg ha madárral a mellében teszi azt.*
- Mi a... *a sötét nem kedvez az íjásoknak, de fényre lőni mindig egyszerű, ezért elsődleges célpontjának Areniht választja. Ám végül elveti ezt, túl könnyű, túl egyértelmű.*
~ Nemértemmivan. ~ *a madarakat nem kezdi el szedegetni, mert az a bő tucatnyi vessző, amit magával hozott, rendkívül gyorsan elfogyna.*
*A meggyuladó máglya elől egy rövid ideig eltakarja a szemét, hogy maga körül ne csak az éj fekete falát lássa. A madarak lassan elfogynak, végül egy sem marad. Úgy látszik, a fura káosz végére ért ide, így lemaradt a javáról.*
~ Na... dobjunk egy követ a tóba? ~ *vidorkodik, majd ellöki magát a kapualjtól. Úgy számolta, nem annyira tudja az eddigieket egy szál vesszővel felülmúlni, amellett kíváncsisága időleges túlkiabálja vérvágyát.*
- Égessétek el... *szólal meg, és próbál úgy kibontakozni a sötétből, hogy az nagyon menőnek, félelmetesnek, egyszersmint lenyűgözőnek tűnjön. Persze tudja, hogy termete ellene dolgozik, de a megjelenése ennek ellenére tiszteletet parancsolhat azoknak, akik nem szeretnek nyilat kapni egyik szemükbe sem.*
- A Halottháborúban mindig ezt csináltuk és bevált. Égessétek el, mint a pulyákat. *még csak az kellene, hogy ez a fickó is felkeljen és hörögve agyat kezdjen követelni.*
- Nicsak. *pillant le Pyctára, mert arra jut, hogy ismeri.*
~ A fickó a Kovácsműhelyből. A kis Aenae korábbi pasekja. ~ *vagy valami hasonló, nem követi a vashegyi szappant. Még jó pár lépésre van, tekintete végigjár a csapaton. Quantall láttán elhúzza a száját, rühelli a sötételfeket, de fő érdeklődése Xotarára irányul. A sötételf nőstények egészen más jellegű, ám szintén végzetes érdeklődésére tarthatnak számot.*
- Helló, fiatalok... *mosolyodik el, még kacsint is egyet Hanlorenre.*
- Azért kell elégetni, mert gondolom te is egészséges tartózkodással viseltetsz az élve felfalás ellen, húgi. Nyam-nyam-nyam... láttam ilyet. Megvan a maga bája, de hidd el... gyomor kell hozzá. *hogy a nézéséhez, vagy a megevéshez, nem fejti ki. Számszeríját flegmán az ég felé tartja, nem akar fenyegetni senkit.*
- Hová tartotok? Mit reméltek?
*Syoud nem hívő, mert bár a sitten megtért - legalábbis színleg, ez is a túlélés egyik módja és útja - sosem érezte szükségét vagy értelmét annak, hogy tetteit valami felsőbb hatalom aljasságára fogja. Elméje bizonyos szempontból rideg és hajlíthatatlan, más oldalról viszont meglepően rugalmas tulajdonságokat mutat fel. Ám az is bizonyos, hogy meglátja bármelyik hullát mocorogni vagy felkelni, különösen ha azt a fajtársat a madárral a szíve helyén, hát sikítani fog és lőni mindenre, ami mozog. Főleg ha madárral a mellében teszi azt.*
- Mi a... *a sötét nem kedvez az íjásoknak, de fényre lőni mindig egyszerű, ezért elsődleges célpontjának Areniht választja. Ám végül elveti ezt, túl könnyű, túl egyértelmű.*
~ Nemértemmivan. ~ *a madarakat nem kezdi el szedegetni, mert az a bő tucatnyi vessző, amit magával hozott, rendkívül gyorsan elfogyna.*
*A meggyuladó máglya elől egy rövid ideig eltakarja a szemét, hogy maga körül ne csak az éj fekete falát lássa. A madarak lassan elfogynak, végül egy sem marad. Úgy látszik, a fura káosz végére ért ide, így lemaradt a javáról.*
~ Na... dobjunk egy követ a tóba? ~ *vidorkodik, majd ellöki magát a kapualjtól. Úgy számolta, nem annyira tudja az eddigieket egy szál vesszővel felülmúlni, amellett kíváncsisága időleges túlkiabálja vérvágyát.*
- Égessétek el... *szólal meg, és próbál úgy kibontakozni a sötétből, hogy az nagyon menőnek, félelmetesnek, egyszersmint lenyűgözőnek tűnjön. Persze tudja, hogy termete ellene dolgozik, de a megjelenése ennek ellenére tiszteletet parancsolhat azoknak, akik nem szeretnek nyilat kapni egyik szemükbe sem.*
- A Halottháborúban mindig ezt csináltuk és bevált. Égessétek el, mint a pulyákat. *még csak az kellene, hogy ez a fickó is felkeljen és hörögve agyat kezdjen követelni.*
- Nicsak. *pillant le Pyctára, mert arra jut, hogy ismeri.*
~ A fickó a Kovácsműhelyből. A kis Aenae korábbi pasekja. ~ *vagy valami hasonló, nem követi a vashegyi szappant. Még jó pár lépésre van, tekintete végigjár a csapaton. Quantall láttán elhúzza a száját, rühelli a sötételfeket, de fő érdeklődése Xotarára irányul. A sötételf nőstények egészen más jellegű, ám szintén végzetes érdeklődésére tarthatnak számot.*
- Helló, fiatalok... *mosolyodik el, még kacsint is egyet Hanlorenre.*
- Azért kell elégetni, mert gondolom te is egészséges tartózkodással viseltetsz az élve felfalás ellen, húgi. Nyam-nyam-nyam... láttam ilyet. Megvan a maga bája, de hidd el... gyomor kell hozzá. *hogy a nézéséhez, vagy a megevéshez, nem fejti ki. Számszeríját flegmán az ég felé tartja, nem akar fenyegetni senkit.*
- Hová tartotok? Mit reméltek?
7086. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-19 14:48:50
Üzenet elküldve: 2018-11-19 14:48:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
-Elégetni?
*Visszhangozza a lányt elkerekedett szemekkel.*
~Hiszen gyerekek.~
-Ugyan miért?
*De a lány helyett az atya adja meg a választ, az útjuk még nem ért véget.*
-Visszük őt is. Az Úrnőért küzdve esett el, még ha ő máshogy is nevezte... Vagy hitte.
*Indulna el Pycta porhüvelye felé, de egy lépés után megtorpan. A ruhától megfosztott vállán jól láthatóan sötét vonalak kezdenek cikázni a kötés alól, végig a karján egészen könyékig.*
-Nem...
*Kap oda ép kezével, de hiába, az alakzat úgy ölt formát felkarján, mintha mindig is ott lett volna. Karját kicsit megforgatva vizsgálja meg a furcsa szimbólumot, mely jól kivehetően egy madárt formáz.*
-A sötétség bélyege.
*Rebegi halkan, kezét végighúzva bőrén, mintha csak leakarná törölni róla.
Nagyot nyel és Natalaydára pillant. Talán hasonlóval szembesül épp ő is.*
-Ne félj.
*Szólítja meg félszegen. Ennél többet ő sem tud mondani, pedig szeretne. Szeretne lelket önteni a lányba, a szerzetesekbe, a körülöttük állókba, saját magába. Fogalma sincs, mi ez, talán épp a sötétség jelölte meg őket a szimbólummal ellenségként.
Sóhajtva feljebb húzza vállán a szakadt ruhát, és körbepillant, míg végül Arenihen állapodik meg tekintete.*
-Induljunk.
*Lép a koporsó mellé, ha pedig Pycta teste is a szekérre került, lenyúl a Goma nővért őrző halottas ládáért.*
-Elégetni?
*Visszhangozza a lányt elkerekedett szemekkel.*
~Hiszen gyerekek.~
-Ugyan miért?
*De a lány helyett az atya adja meg a választ, az útjuk még nem ért véget.*
-Visszük őt is. Az Úrnőért küzdve esett el, még ha ő máshogy is nevezte... Vagy hitte.
*Indulna el Pycta porhüvelye felé, de egy lépés után megtorpan. A ruhától megfosztott vállán jól láthatóan sötét vonalak kezdenek cikázni a kötés alól, végig a karján egészen könyékig.*
-Nem...
*Kap oda ép kezével, de hiába, az alakzat úgy ölt formát felkarján, mintha mindig is ott lett volna. Karját kicsit megforgatva vizsgálja meg a furcsa szimbólumot, mely jól kivehetően egy madárt formáz.*
-A sötétség bélyege.
*Rebegi halkan, kezét végighúzva bőrén, mintha csak leakarná törölni róla.
Nagyot nyel és Natalaydára pillant. Talán hasonlóval szembesül épp ő is.*
-Ne félj.
*Szólítja meg félszegen. Ennél többet ő sem tud mondani, pedig szeretne. Szeretne lelket önteni a lányba, a szerzetesekbe, a körülöttük állókba, saját magába. Fogalma sincs, mi ez, talán épp a sötétség jelölte meg őket a szimbólummal ellenségként.
Sóhajtva feljebb húzza vállán a szakadt ruhát, és körbepillant, míg végül Arenihen állapodik meg tekintete.*
-Induljunk.
*Lép a koporsó mellé, ha pedig Pycta teste is a szekérre került, lenyúl a Goma nővért őrző halottas ládáért.*
7085. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-19 14:38:31
Üzenet elküldve: 2018-11-19 14:38:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*Kósza mosoly kúszik a keskeny ajkakra, ahogy a falu felé tart a zsibongó gyermekhadtól körülvéve, révetegen simít végig a mellkasán az ing alatt, de figyelme már az egyre közeledő, takaros kis falu épületeié. Nem emlékszik ilyesmire, de be kell vallania magának, hogy nem emlékszik semmire valójában. Ugyanúgy lehet egy álom része, mint a valóság, de mivel most semmiféle egyéb támpontja nincs, így ezt definiálja valóságként.
Együtt nevet a kacagó gyermekekkel, mintha valóban csak egy közösen kigondolt tréfa szereplői volnának, jól esik neki a nevetés. Olyan érzése van, mintha nagyon hosszú ideje nem hallotta volna saját nevetését és ennek ellenkezője jóleső érzéssel tölti el.
"A húgocskád" - hangzik a válasz a kérdésére, így fény derül Lan'Erdyz kilétére is. Nem emlékszik arra, hogy lett volna húga, de amint a kalandozásra terelődik a szó, mintha derengene valami. Egy sűrű erdőben járt, egy vadonban talán, de ebben sem biztos. Mindenféle népek vették körül és ő talán egy erődben élt. Volt valakije és egy erdőmélyi állat volt a társa. Talán.
Ahogy egyre közelebb érnek a faluhoz és átlépik a kis kerítés vonalát, az illatok és a takaros házak teljesen magukhoz ragadják és elfeledtetnek vele minden másra utaló gondolatot. Úgy nézelődik, mint egy gyermek, hasonlatos korú a körülötte lévőkhöz, a nyugalom érezhető aurája veszi körbe őket, olyan nyugalom, melyben rég nem volt része. Legalábbis ez az érzése.
A templom előtti térre érve az öregek arca is felderül és az egyik házból kilép egy lány, aki talán maga Lan'Erdyz. A csuhás, aki most nem is csuhás, megtorpan és meglepetten néz a felé szaladó, könnyeivel küszködő lányra, aki elérve őt a nyakába ugrik. Az elf önkétlen mozdulattal ölel vissza, ahogy elkapja a lányt, visszatartani nincs ereje, sem akarata. Az illata és az ölelés szeretete aztán teljesen elvarázsolja, rég látott testvérként húzza magához a lányt és hunyt szemmel, szeretettel hajtja fejét a vállára.
Mi más lehet ez, mint a valóság? Csak eddig nem tudta, de ezek a népek, ez a lány, annyira szereti és ismeri, hogy talán tényleg hazatért. Otthon van, ahol oly sokáig nem járt. Mosolyogva néz fel, Lan'Erdyz arcára és sugárzó mosollyal válaszolja.*
- Me'ochass, itthon vagyok.
A hozzászólás írója (Pycta del Ventus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.11.19 14:40:05
*Kósza mosoly kúszik a keskeny ajkakra, ahogy a falu felé tart a zsibongó gyermekhadtól körülvéve, révetegen simít végig a mellkasán az ing alatt, de figyelme már az egyre közeledő, takaros kis falu épületeié. Nem emlékszik ilyesmire, de be kell vallania magának, hogy nem emlékszik semmire valójában. Ugyanúgy lehet egy álom része, mint a valóság, de mivel most semmiféle egyéb támpontja nincs, így ezt definiálja valóságként.
Együtt nevet a kacagó gyermekekkel, mintha valóban csak egy közösen kigondolt tréfa szereplői volnának, jól esik neki a nevetés. Olyan érzése van, mintha nagyon hosszú ideje nem hallotta volna saját nevetését és ennek ellenkezője jóleső érzéssel tölti el.
"A húgocskád" - hangzik a válasz a kérdésére, így fény derül Lan'Erdyz kilétére is. Nem emlékszik arra, hogy lett volna húga, de amint a kalandozásra terelődik a szó, mintha derengene valami. Egy sűrű erdőben járt, egy vadonban talán, de ebben sem biztos. Mindenféle népek vették körül és ő talán egy erődben élt. Volt valakije és egy erdőmélyi állat volt a társa. Talán.
Ahogy egyre közelebb érnek a faluhoz és átlépik a kis kerítés vonalát, az illatok és a takaros házak teljesen magukhoz ragadják és elfeledtetnek vele minden másra utaló gondolatot. Úgy nézelődik, mint egy gyermek, hasonlatos korú a körülötte lévőkhöz, a nyugalom érezhető aurája veszi körbe őket, olyan nyugalom, melyben rég nem volt része. Legalábbis ez az érzése.
A templom előtti térre érve az öregek arca is felderül és az egyik házból kilép egy lány, aki talán maga Lan'Erdyz. A csuhás, aki most nem is csuhás, megtorpan és meglepetten néz a felé szaladó, könnyeivel küszködő lányra, aki elérve őt a nyakába ugrik. Az elf önkétlen mozdulattal ölel vissza, ahogy elkapja a lányt, visszatartani nincs ereje, sem akarata. Az illata és az ölelés szeretete aztán teljesen elvarázsolja, rég látott testvérként húzza magához a lányt és hunyt szemmel, szeretettel hajtja fejét a vállára.
Mi más lehet ez, mint a valóság? Csak eddig nem tudta, de ezek a népek, ez a lány, annyira szereti és ismeri, hogy talán tényleg hazatért. Otthon van, ahol oly sokáig nem járt. Mosolyogva néz fel, Lan'Erdyz arcára és sugárzó mosollyal válaszolja.*
- Me'ochass, itthon vagyok.
A hozzászólás írója (Pycta del Ventus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.11.19 14:40:05
7084. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-18 21:00:55
Üzenet elküldve: 2018-11-18 21:00:55
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Temetés//
*Két kezét felemelve sétál a holtak között. Arcára semmi sincs írva, réveteg és beletörődő tekintettel halad előre. Minden gyermek kap homlokára egy simítást, miközben megpróbálja helyreigazítani halotti leplüket. A koporsóhoz érve, néhány szót vált a másik két pappal, kik azonnal a még kiáltozó és rettegő emberekhez sietnek, láthatóan megnyugtatni akarják őket. Pycta teste felett csak áll, de nem szól, néha sóhaj hagyja el száját, aztán fejét rázva néz az égre. Arenih láthatóan szenved.*
- Miért, Eeyr? Miért nem segítesz? *De az ég néma marad, s az éjszakába sem kúszik fény, a kandeláberek halvány derengésén kívül.
//Hanloren//
Hanloren érkezésére zavartan tekint fel, s csak némán biccent a szavakra helyeslőn.*
- Igazad van, leány. Hordjátok őket össze egy kupacba. Olyan dögöt még magam sem láttam, de nem is akarom közelről megnézni. *Húzza össze tekintetét. A lány mindeközben varázsol is, feltehetően saját magára, hogy sérülését ismét jobb állapotba hozhassa. A fény megint feltűnik, s érezhetően javul az állapota. Immár biztos lehet benne, hogy a továbbiakban ezzel nem lesz gondja. Azonban a bizsergést még mindig érzi, sőt mi több, ha jobban megnézi, a kötés alatt kósza fekete vonal indul el, de láthatóan nem a sebből ered. A vonal csak úszik és kúszik, egészen könyökhajlatáig, körbefonva egész karját, majd színt kezd ölteni. Fekete, néhol szürke, vagy kissé világosabb bőrszínű. A vonalból előbb figura, majd alak lesz, egy széttárt szárnyú madár, mintha bőrébe égett volna, de fájdalmat, azt már nem érez. A madáralakot csak úgy láthatják teljesen, ha körbefordul, mert egész karját borítja a furcsa jelenség. A Hála madara.*
//Xotara, Quantall, az elf teste//
*Xotara, Pycta teste mellé lép, hogy alaposabban megszemlélhesse. Látja, amint a sötét folt megjelenik, mindeközben rögtön pengét is ragad, de egyelőre semmi rossz nem történik. Xauzur morran egyet a szóra és csak úgy tessék lássék néhány lépéssel arrébb sétál, de esze ágában sincs ott hagyni gazdája testét.
Az elf mellkasán látható folt hirtelen terjedni kezd. Vonal indul el a pontból jobbra és balra is, a szegycsont közepétől mindkét váll irányába. Nem foglalkozik a régi sérüléssel, azt is áthidalja, ahogyan megindul rögtön lefelé is, majd a köldök irányában néhány kackiás cikornyával alatta összeér. Azonban még mindig nincs vége, ha Xotara továbbra is figyel, láthatja, amint a fekete vonalon belül lassan elfolyni látszik a bőr, s hirtelen feketévé válik, de csak néhány helyen, valahol marad világos, illetve szürke. A Pycta mellkasán terjedő folt helyett immár egy alak látszik, ami csodálatosan kivehető: Egy széttárt szárnyú fekete madáralak, művészien kidolgozott, mint egy festmény. A Szív madara. Ám Xotara saját magán is hasonló jeleket tapasztalhat, mert két tenyerén a bőr felmelegszik és bizseregni kezd. Olykor kis fájdalmat is észlel, de még bőven a viselhető határon belül. Ha maga elé tartja két tenyerét azt láthatja, hogy nála két pont indul el, egyik a bal, másik a jobb tenyér tetején. Ellentétes irányban mozognak, s ellentétesen is terjednek el. Hamarosan mindkét tenyerén két fél madár tűnik fel, kiterjesztett szárnyakkal, méltóságosan és fennkölten. Ha egymásba illeszti kezeit, a madár két oldala egészen pontosan illeszkedik egymáshoz. Az Elkötelezettség madara.
Quantall kiáltására felhördül a nép, s sokan a levegőbe emelkedett kézzel éltetik a csapatot, már sokkal kevesebben vannak, akik félnek. Egész egyszerűen azt gondolják, hogy nem kell. Megvédik őket, gondoskodnak róluk. Ahogyan odalép az elfhez érezheti lapockái és háta bizsergését, mely egyre terjed és egyre nagyobb bizsergést produkál. Míg az elf felett vizsgálódik folytonosan, azt követően lassan elenyésző erővel tapasztalhatja. A varázslat sikerül, de nem történik semmi, legalábbis semmi olyan, mit szemmel tapasztalhatnak. Abban biztosak lehetnek, hogy sem gonosz, sem jó varázs nem bitorolja már a testet, ahogyan sérülés sem látszik a mellkason. Az elf ugyanúgy mozdulatlan marad, csak a körülötte lévő levegő vibrál fel egy kicsit, de ez vélhetően a varázslat hatása.
//Natalayda//
Natalayda szavaira többen megmozdulnak. Senki sem akar kimaradni a segítségből, valami módon meg akarják hálálni, mit értük tettek, s ha ez a madarak összeszedésével jár, akkor azt csinálják. Hamarosan egy viszonylag nagy, majdnem embermagas kupac gyűlik össze, csak arra várva, hogy alágyújtsanak. A lány nem tétlenkedik, s előbb a szőrős döggel kezdi, mely hamar lángra kap, s hamarosan perzselt szag kezd terjengeni mindenfelé. Ez már csak akkor lesz rosszabb, mikor a madarak tollas tetemét is meggyújtja. Fény borítja el az utcát, s most látszik igazán, hogy mennyi madár is támadt rájuk, szerencsére azonban már egy sem köröz fejük felett. hasán, egészen a szeméremcsontig továbbra is valamiféle érzés kínozza, mely fokozatosan terjed. Ha lepillant, s óvatosan megnézi, köldöke alatt egy fekete tátott csőrű madár fejét láthatja, s gyaníthatja, hogy ez tovább lefelé folytatódik, ugyanis nem sokkal a fej alatt kitárt szárnyakat is láthat, melyek szinte a csípő két oldalának vonaláig érnek. A Lélek madara.
//Hanloren, Xotara, Natalayda, Quantall, Syoud//
*Elcsendesedik a környék. Lassan a papok és a csapat hatására már csak néhány örömittas kiáltást és dicsőítő éneket lehet hallani, melybe rengetegen csatlakoznak. A tűz ropogása, a toll és a szőr égésének bűze senkit sem zavar, legalábbis most vannak fontosabb dolgok is, ez pedig a nyugalom és a hála. Csámpás hamar erőre kap, az ápolásnak köszönhetően már fejét is felemeli, még egy vakkantást is kiprésel magából, mely Natalaydának és Hanlorennek szól, a köröttük álló gyermekek nagy örömére, akik rögtön tapsolni kezdenek.
Syoudot senki sem látja, hiszen elrejti a kapualj sötéte.*
Hanloren szavaira az atya válaszol, azt követően méla komorságba húzódik, bár segít az embereknek összeszedni a tetemeket. Amint ezzel végeznek, s a madarak és a dög is égni kezd, lassan megszólal.*
- Mennünk kell tovább, gyermekeim. Immár küldetésünk van, nem adhatjuk fel. *Mondja szomorúan.* A gyermekeket el kell temetnünk, ahogyan Goma testvérünket is. Pycta... nos, vele fogalmam sincs mitévők legyünk. Nektek kell döntenetek. *Jegyzi meg, aztán várakozóan a többiekre tekint.*
//Syoud//
*Az érkező elfnek láthatóan, mintha tetszene a helyzet, legalábbis a szavaiból akár erre is lehetne következtetni. Állig felfegyverzett, de egyelőre még a sötét kapualj elrejti érkezését. Ha körbenéz, maga előtt a következőket láthatja: Xotara és Quantall az utcában hosszában húzódó menet elején, egy koporsó előtt fekvő elf tetem felett álldogál. Az elf nem mozdul. A koporsó mögött szekér, rajta gyermekek tetemei, lassan helyükre igazgatva és betakarva. A szekértől nem messze, egy beazonosíthatatlan szőrős, patás dög ég, a lyuk, melyből előmászott feketén tátong a tűz fényében. Az emberek a madarakat gondosan összehordták, így Natalayda meggyújthatta a kupacot. Hanloren, egy atya mellett, aki korábban megszólalt, ezt Syoud is hallhatta.*
//Pycta//
//Reyemező//
*Kósza viszketést érezhet mellkasán, mely mosolyt csalhat az arcára ezen a napsütéses gyönyörű délelőttön.*
- Pycta bácsi mindig viccelődik! *Kiált fel az egyik kisfiú, mire a többiek kacagásban törnek ki, s húzzák magukkal tovább a falu felé. Láthatóan tetszik nekik a kérdezősködés.*
- Hát, Lan'Erdyz! A húgocskád! *Kontráz rá egy másik, aki láthatóan azt gondolja, hogy egy jó kis játék részese lesz éppen.*
- Hát a kalandodról, hogy merre jártál, miket láttál, nagyon-nagyon-nagyon régen elmentél már tőlünk! Lan'Erdyz rengeteget sírt is emiatt. *Mondja elszontyolodva a harmadik, aztán hirtelen felderül az arca.*
- De most már itthon vagy, Lan'Erdyz ismét nevethet sokat, mint régen! *Tapsikolnak szinte mindnyájan. Az étel illata egyre erősebb. Ahogyan közelebb érnek, már elnyomja a köröttük terülő, virággal borított mező illatát. Kézzel fogható a nyugalom. Hamarosan elérnek az apró, erezetes falécekkel szegélyezett határhoz, vélhetően a falut veszi körbe ez a jelzésértékű kis kerítés. Gondozott földút vezet be, mely mellett gondos kezek virágokat ültettek. A házak akárcsak faluhelyt, patinás sorrendben követik egymást, néhányon cégér, mely kovácsot, és szatócsot jelez. A házak teteje van, hogy zsindelyből, van, hogy nádból készült, szinte mindegyik ablakban muskátli virágzik. A falu közepén egy kecses tornyú templom, mely előtt nénikék ülnek, az elf érkezésére felderül az arcuk, s az egyikük rögtön kiáltani kezd:*
- Lan'Erdyz! Lan'Erdyz! Nézd ki van itt! *A hangra a templomtól nem messze lévő egyik takaros kis ház előkertjében hamarosan egy szőke hajkorona tűnik fel, majd lassan feláll. Meredten nézi az érkező csapatot, köztük az elfet. Egy pillanat és mindent eldob, mi a kezében van, s rohanni kezd:*
- Pycta! Pycta! Pyctaaaaa! *Szinte azonnal sírásba csuklik a kiáltás, de emellett boldog mosoly terül arcán. Azonnal az elf nyakába ugrik, amint odaér, virágillat és frissen főtt illata érződik ruháján.*
*Két kezét felemelve sétál a holtak között. Arcára semmi sincs írva, réveteg és beletörődő tekintettel halad előre. Minden gyermek kap homlokára egy simítást, miközben megpróbálja helyreigazítani halotti leplüket. A koporsóhoz érve, néhány szót vált a másik két pappal, kik azonnal a még kiáltozó és rettegő emberekhez sietnek, láthatóan megnyugtatni akarják őket. Pycta teste felett csak áll, de nem szól, néha sóhaj hagyja el száját, aztán fejét rázva néz az égre. Arenih láthatóan szenved.*
- Miért, Eeyr? Miért nem segítesz? *De az ég néma marad, s az éjszakába sem kúszik fény, a kandeláberek halvány derengésén kívül.
//Hanloren//
Hanloren érkezésére zavartan tekint fel, s csak némán biccent a szavakra helyeslőn.*
- Igazad van, leány. Hordjátok őket össze egy kupacba. Olyan dögöt még magam sem láttam, de nem is akarom közelről megnézni. *Húzza össze tekintetét. A lány mindeközben varázsol is, feltehetően saját magára, hogy sérülését ismét jobb állapotba hozhassa. A fény megint feltűnik, s érezhetően javul az állapota. Immár biztos lehet benne, hogy a továbbiakban ezzel nem lesz gondja. Azonban a bizsergést még mindig érzi, sőt mi több, ha jobban megnézi, a kötés alatt kósza fekete vonal indul el, de láthatóan nem a sebből ered. A vonal csak úszik és kúszik, egészen könyökhajlatáig, körbefonva egész karját, majd színt kezd ölteni. Fekete, néhol szürke, vagy kissé világosabb bőrszínű. A vonalból előbb figura, majd alak lesz, egy széttárt szárnyú madár, mintha bőrébe égett volna, de fájdalmat, azt már nem érez. A madáralakot csak úgy láthatják teljesen, ha körbefordul, mert egész karját borítja a furcsa jelenség. A Hála madara.*
//Xotara, Quantall, az elf teste//
*Xotara, Pycta teste mellé lép, hogy alaposabban megszemlélhesse. Látja, amint a sötét folt megjelenik, mindeközben rögtön pengét is ragad, de egyelőre semmi rossz nem történik. Xauzur morran egyet a szóra és csak úgy tessék lássék néhány lépéssel arrébb sétál, de esze ágában sincs ott hagyni gazdája testét.
Az elf mellkasán látható folt hirtelen terjedni kezd. Vonal indul el a pontból jobbra és balra is, a szegycsont közepétől mindkét váll irányába. Nem foglalkozik a régi sérüléssel, azt is áthidalja, ahogyan megindul rögtön lefelé is, majd a köldök irányában néhány kackiás cikornyával alatta összeér. Azonban még mindig nincs vége, ha Xotara továbbra is figyel, láthatja, amint a fekete vonalon belül lassan elfolyni látszik a bőr, s hirtelen feketévé válik, de csak néhány helyen, valahol marad világos, illetve szürke. A Pycta mellkasán terjedő folt helyett immár egy alak látszik, ami csodálatosan kivehető: Egy széttárt szárnyú fekete madáralak, művészien kidolgozott, mint egy festmény. A Szív madara. Ám Xotara saját magán is hasonló jeleket tapasztalhat, mert két tenyerén a bőr felmelegszik és bizseregni kezd. Olykor kis fájdalmat is észlel, de még bőven a viselhető határon belül. Ha maga elé tartja két tenyerét azt láthatja, hogy nála két pont indul el, egyik a bal, másik a jobb tenyér tetején. Ellentétes irányban mozognak, s ellentétesen is terjednek el. Hamarosan mindkét tenyerén két fél madár tűnik fel, kiterjesztett szárnyakkal, méltóságosan és fennkölten. Ha egymásba illeszti kezeit, a madár két oldala egészen pontosan illeszkedik egymáshoz. Az Elkötelezettség madara.
Quantall kiáltására felhördül a nép, s sokan a levegőbe emelkedett kézzel éltetik a csapatot, már sokkal kevesebben vannak, akik félnek. Egész egyszerűen azt gondolják, hogy nem kell. Megvédik őket, gondoskodnak róluk. Ahogyan odalép az elfhez érezheti lapockái és háta bizsergését, mely egyre terjed és egyre nagyobb bizsergést produkál. Míg az elf felett vizsgálódik folytonosan, azt követően lassan elenyésző erővel tapasztalhatja. A varázslat sikerül, de nem történik semmi, legalábbis semmi olyan, mit szemmel tapasztalhatnak. Abban biztosak lehetnek, hogy sem gonosz, sem jó varázs nem bitorolja már a testet, ahogyan sérülés sem látszik a mellkason. Az elf ugyanúgy mozdulatlan marad, csak a körülötte lévő levegő vibrál fel egy kicsit, de ez vélhetően a varázslat hatása.
//Natalayda//
Natalayda szavaira többen megmozdulnak. Senki sem akar kimaradni a segítségből, valami módon meg akarják hálálni, mit értük tettek, s ha ez a madarak összeszedésével jár, akkor azt csinálják. Hamarosan egy viszonylag nagy, majdnem embermagas kupac gyűlik össze, csak arra várva, hogy alágyújtsanak. A lány nem tétlenkedik, s előbb a szőrős döggel kezdi, mely hamar lángra kap, s hamarosan perzselt szag kezd terjengeni mindenfelé. Ez már csak akkor lesz rosszabb, mikor a madarak tollas tetemét is meggyújtja. Fény borítja el az utcát, s most látszik igazán, hogy mennyi madár is támadt rájuk, szerencsére azonban már egy sem köröz fejük felett. hasán, egészen a szeméremcsontig továbbra is valamiféle érzés kínozza, mely fokozatosan terjed. Ha lepillant, s óvatosan megnézi, köldöke alatt egy fekete tátott csőrű madár fejét láthatja, s gyaníthatja, hogy ez tovább lefelé folytatódik, ugyanis nem sokkal a fej alatt kitárt szárnyakat is láthat, melyek szinte a csípő két oldalának vonaláig érnek. A Lélek madara.
//Hanloren, Xotara, Natalayda, Quantall, Syoud//
*Elcsendesedik a környék. Lassan a papok és a csapat hatására már csak néhány örömittas kiáltást és dicsőítő éneket lehet hallani, melybe rengetegen csatlakoznak. A tűz ropogása, a toll és a szőr égésének bűze senkit sem zavar, legalábbis most vannak fontosabb dolgok is, ez pedig a nyugalom és a hála. Csámpás hamar erőre kap, az ápolásnak köszönhetően már fejét is felemeli, még egy vakkantást is kiprésel magából, mely Natalaydának és Hanlorennek szól, a köröttük álló gyermekek nagy örömére, akik rögtön tapsolni kezdenek.
Syoudot senki sem látja, hiszen elrejti a kapualj sötéte.*
Hanloren szavaira az atya válaszol, azt követően méla komorságba húzódik, bár segít az embereknek összeszedni a tetemeket. Amint ezzel végeznek, s a madarak és a dög is égni kezd, lassan megszólal.*
- Mennünk kell tovább, gyermekeim. Immár küldetésünk van, nem adhatjuk fel. *Mondja szomorúan.* A gyermekeket el kell temetnünk, ahogyan Goma testvérünket is. Pycta... nos, vele fogalmam sincs mitévők legyünk. Nektek kell döntenetek. *Jegyzi meg, aztán várakozóan a többiekre tekint.*
//Syoud//
*Az érkező elfnek láthatóan, mintha tetszene a helyzet, legalábbis a szavaiból akár erre is lehetne következtetni. Állig felfegyverzett, de egyelőre még a sötét kapualj elrejti érkezését. Ha körbenéz, maga előtt a következőket láthatja: Xotara és Quantall az utcában hosszában húzódó menet elején, egy koporsó előtt fekvő elf tetem felett álldogál. Az elf nem mozdul. A koporsó mögött szekér, rajta gyermekek tetemei, lassan helyükre igazgatva és betakarva. A szekértől nem messze, egy beazonosíthatatlan szőrős, patás dög ég, a lyuk, melyből előmászott feketén tátong a tűz fényében. Az emberek a madarakat gondosan összehordták, így Natalayda meggyújthatta a kupacot. Hanloren, egy atya mellett, aki korábban megszólalt, ezt Syoud is hallhatta.*
//Pycta//
//Reyemező//
*Kósza viszketést érezhet mellkasán, mely mosolyt csalhat az arcára ezen a napsütéses gyönyörű délelőttön.*
- Pycta bácsi mindig viccelődik! *Kiált fel az egyik kisfiú, mire a többiek kacagásban törnek ki, s húzzák magukkal tovább a falu felé. Láthatóan tetszik nekik a kérdezősködés.*
- Hát, Lan'Erdyz! A húgocskád! *Kontráz rá egy másik, aki láthatóan azt gondolja, hogy egy jó kis játék részese lesz éppen.*
- Hát a kalandodról, hogy merre jártál, miket láttál, nagyon-nagyon-nagyon régen elmentél már tőlünk! Lan'Erdyz rengeteget sírt is emiatt. *Mondja elszontyolodva a harmadik, aztán hirtelen felderül az arca.*
- De most már itthon vagy, Lan'Erdyz ismét nevethet sokat, mint régen! *Tapsikolnak szinte mindnyájan. Az étel illata egyre erősebb. Ahogyan közelebb érnek, már elnyomja a köröttük terülő, virággal borított mező illatát. Kézzel fogható a nyugalom. Hamarosan elérnek az apró, erezetes falécekkel szegélyezett határhoz, vélhetően a falut veszi körbe ez a jelzésértékű kis kerítés. Gondozott földút vezet be, mely mellett gondos kezek virágokat ültettek. A házak akárcsak faluhelyt, patinás sorrendben követik egymást, néhányon cégér, mely kovácsot, és szatócsot jelez. A házak teteje van, hogy zsindelyből, van, hogy nádból készült, szinte mindegyik ablakban muskátli virágzik. A falu közepén egy kecses tornyú templom, mely előtt nénikék ülnek, az elf érkezésére felderül az arcuk, s az egyikük rögtön kiáltani kezd:*
- Lan'Erdyz! Lan'Erdyz! Nézd ki van itt! *A hangra a templomtól nem messze lévő egyik takaros kis ház előkertjében hamarosan egy szőke hajkorona tűnik fel, majd lassan feláll. Meredten nézi az érkező csapatot, köztük az elfet. Egy pillanat és mindent eldob, mi a kezében van, s rohanni kezd:*
- Pycta! Pycta! Pyctaaaaa! *Szinte azonnal sírásba csuklik a kiáltás, de emellett boldog mosoly terül arcán. Azonnal az elf nyakába ugrik, amint odaér, virágillat és frissen főtt illata érződik ruháján.*
7083. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-18 15:08:00
Üzenet elküldve: 2018-11-18 15:08:00
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 687
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 687
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ahogy keresztülvág a városon, egyre inkább érzi, hogy igen nagy fába vágta a fejszéjét. Ettől persze csak még izgatottabb és pezsgőbb a dolog, de azért...*
~ Nem ártana szólni a többieknek. Később. Talán. ~ *ahogy eléri azt, amit egykor a Város szívének neveznek, egy pillanatra még neki is meg kell állnia. A robaj és a hatalmas por elönti az utcákat, neki pedig védenie kell érzékeny műszereit - fegyverét, szemét és kezeit - ha nem akar álló nap vakarózni és taknyot törölgetni.*
- Mi a fasz? *távolabb valami menet dermedt abszurd mozdulatlanságba, mindenféle kölykök holttestei szerteszét.*
- Nyami. Ti még nálam is gázabbak vagytok. *motyogja maga elé, majd széles vigyort húz a képére.*
~ Madarak? ~ *romos kapualjba próbál húzódni, mert elméjének idő kell, amíg feldolgozza, mit lát.*
*Katt.*
*Mert amíg az elme dolgozik, nem pihen a kéz sem. A számszeríj betöltve, Syoud pedig - egyelőre némileg megzavarodva - célpontot és válaszokat keres, ebben a sorrendben. Ha lesz rá ideje, szépen egyesével számba veszi a dolgokat, de egyelőre nem lát mást, csak port, hullákat, gyökér madarakat és össze-vissza szaladgáló embereket. Na meg tüzet és káoszt.*
- Édeseeeem... itthon vagyok!
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ahogy keresztülvág a városon, egyre inkább érzi, hogy igen nagy fába vágta a fejszéjét. Ettől persze csak még izgatottabb és pezsgőbb a dolog, de azért...*
~ Nem ártana szólni a többieknek. Később. Talán. ~ *ahogy eléri azt, amit egykor a Város szívének neveznek, egy pillanatra még neki is meg kell állnia. A robaj és a hatalmas por elönti az utcákat, neki pedig védenie kell érzékeny műszereit - fegyverét, szemét és kezeit - ha nem akar álló nap vakarózni és taknyot törölgetni.*
- Mi a fasz? *távolabb valami menet dermedt abszurd mozdulatlanságba, mindenféle kölykök holttestei szerteszét.*
- Nyami. Ti még nálam is gázabbak vagytok. *motyogja maga elé, majd széles vigyort húz a képére.*
~ Madarak? ~ *romos kapualjba próbál húzódni, mert elméjének idő kell, amíg feldolgozza, mit lát.*
*Katt.*
*Mert amíg az elme dolgozik, nem pihen a kéz sem. A számszeríj betöltve, Syoud pedig - egyelőre némileg megzavarodva - célpontot és válaszokat keres, ebben a sorrendben. Ha lesz rá ideje, szépen egyesével számba veszi a dolgokat, de egyelőre nem lát mást, csak port, hullákat, gyökér madarakat és össze-vissza szaladgáló embereket. Na meg tüzet és káoszt.*
- Édeseeeem... itthon vagyok!
7082. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-17 13:41:03
Üzenet elküldve: 2018-11-17 13:41:03
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*Xotara ugyan visszafordul, de nem ad több segítséget. Ez pedig nyilván nem a veszekedés ideje, pedig volna egy két felbuggyanó keresetlen szava ahhoz, hogy mire nincsen szükség. Az egyébként melegszívű és türelmes lány a legutóbbi piaci látogatása és a jelenlegi közt félúton valahol elvesztett a toleranciából, de megtalált magában valami mást. Aztán nem sokkal később az említett Han nővér is feltűnik, Natalayda pedig feledi a hálátlannak érzett sötételf nőt. Egyre kevésbé látja a gyűlő embertömegből őt, és a fényes páncélba bújt Quantallt.
Közben Han nővér keze alatt felfénylik a varázs, és Natyt is elbűvöli a látvány. Ez a valami, amit tesz, a csodával vetekszik, és ezt sokan meg is jegyzik az egyre köréjük gyűlő embertömegből. Érdekes keretbe foglalja ez a szőke emberlány Artheniori pályafutását. Azóta, az alélt lovag óta érzi, hogy segíteni szeretne, és hogy ez a neki való feladat. A birtok melletti kis faluban volt egy vízmágus, talán Han nővér is az volna? Naty nem ismeri az isteni varázsokat, csak Quantallal beszélgettek ezelőtt röviden. Néhány mondat után persze derengeni kezd, hogy a ~Fény Úrnője talán az, aki Quantallt is megáldotta.~ Gondol itt a sötételf ifjú kezén lévő mintára. Csak egy gondolatfátyol, mert a nagy izgalomban, hogy Csámpás állapota javul-e nem túl mélyreható gondolatok ezek. Halvány gondolatok, vagy erősebb érzések inkább.
Főleg, miután érezni kezdi azt a különös égető érzést has tájékon. Nem mély fájdalom, csak alaposan kellemetlen. Szisszenve pillant le ölére, de nem lát semmit, ami arra utalna, hogy felkarcolta a patás döggel vívott rövidke taktus alatt. Ha úgy lett volna, sem biztos, hogy észreveszi a friss vért, ami az amúgy is csupa mocsok ruháján ütne át. Akkor viszont nem tudja hova tenni, ha nem új sérülést, esetleg ha belülről érezné és feszítene, akkor már volna értelme, de így… Tenyerét az érintett testrészre simítja, de nem vesződik vele tovább, hanem arra, hogy a dögöket el kell égetni, már pattan is fel, és már megy is az embergyűrűből egy fáklyát szerezni.*
- A madarakat lökdössék kupacokba. Kérem!* szól oda néhány nézelődőnek, akik közt kimászik a stand asztala alól. Ha szerez egy fáklyát, a csituló és lassan elhaló madárraj zajában, nem habozik, az ótvaros patás szőrét meggyújtani először, vagy amije van neki. Aztán tovább is megy a madárkupacokhoz is, hogy a tollasok is parázsként végezzék. *
- Han nővér. *mászik vissza az asztal alá, miután fáklyáját nem messze a földbe tűzte. *Szerintem a halottakat is jobb volna elégetni. Mondjanak egy szép imát, de ne várjuk meg, míg új horda jön azokból *int a talán már lángoló patás állat felé.*
- Én is mondok egyet a saját hitem szerint, de szabadabbak volnának, ha a szél vihetné őket tova, és nem gúzsba volnának kötve egy szekérre halmozva. Engedjük őket szabadon.
*Xotara ugyan visszafordul, de nem ad több segítséget. Ez pedig nyilván nem a veszekedés ideje, pedig volna egy két felbuggyanó keresetlen szava ahhoz, hogy mire nincsen szükség. Az egyébként melegszívű és türelmes lány a legutóbbi piaci látogatása és a jelenlegi közt félúton valahol elvesztett a toleranciából, de megtalált magában valami mást. Aztán nem sokkal később az említett Han nővér is feltűnik, Natalayda pedig feledi a hálátlannak érzett sötételf nőt. Egyre kevésbé látja a gyűlő embertömegből őt, és a fényes páncélba bújt Quantallt.
Közben Han nővér keze alatt felfénylik a varázs, és Natyt is elbűvöli a látvány. Ez a valami, amit tesz, a csodával vetekszik, és ezt sokan meg is jegyzik az egyre köréjük gyűlő embertömegből. Érdekes keretbe foglalja ez a szőke emberlány Artheniori pályafutását. Azóta, az alélt lovag óta érzi, hogy segíteni szeretne, és hogy ez a neki való feladat. A birtok melletti kis faluban volt egy vízmágus, talán Han nővér is az volna? Naty nem ismeri az isteni varázsokat, csak Quantallal beszélgettek ezelőtt röviden. Néhány mondat után persze derengeni kezd, hogy a ~Fény Úrnője talán az, aki Quantallt is megáldotta.~ Gondol itt a sötételf ifjú kezén lévő mintára. Csak egy gondolatfátyol, mert a nagy izgalomban, hogy Csámpás állapota javul-e nem túl mélyreható gondolatok ezek. Halvány gondolatok, vagy erősebb érzések inkább.
Főleg, miután érezni kezdi azt a különös égető érzést has tájékon. Nem mély fájdalom, csak alaposan kellemetlen. Szisszenve pillant le ölére, de nem lát semmit, ami arra utalna, hogy felkarcolta a patás döggel vívott rövidke taktus alatt. Ha úgy lett volna, sem biztos, hogy észreveszi a friss vért, ami az amúgy is csupa mocsok ruháján ütne át. Akkor viszont nem tudja hova tenni, ha nem új sérülést, esetleg ha belülről érezné és feszítene, akkor már volna értelme, de így… Tenyerét az érintett testrészre simítja, de nem vesződik vele tovább, hanem arra, hogy a dögöket el kell égetni, már pattan is fel, és már megy is az embergyűrűből egy fáklyát szerezni.*
- A madarakat lökdössék kupacokba. Kérem!* szól oda néhány nézelődőnek, akik közt kimászik a stand asztala alól. Ha szerez egy fáklyát, a csituló és lassan elhaló madárraj zajában, nem habozik, az ótvaros patás szőrét meggyújtani először, vagy amije van neki. Aztán tovább is megy a madárkupacokhoz is, hogy a tollasok is parázsként végezzék. *
- Han nővér. *mászik vissza az asztal alá, miután fáklyáját nem messze a földbe tűzte. *Szerintem a halottakat is jobb volna elégetni. Mondjanak egy szép imát, de ne várjuk meg, míg új horda jön azokból *int a talán már lángoló patás állat felé.*
- Én is mondok egyet a saját hitem szerint, de szabadabbak volnának, ha a szél vihetné őket tova, és nem gúzsba volnának kötve egy szekérre halmozva. Engedjük őket szabadon.
7081. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-16 16:01:34
Üzenet elküldve: 2018-11-16 16:01:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Temetés//
*Rég volt már, hogy ilyen sokáig elhúzódott harcban vegyen részt Quantall. Persze a vándorlással teli élet megedzette és a fegyveres edzéseket se hagyta abba, de a madarak nem akarnak elfogyni és időnként meg megroggyan a lába. Viszont eszébe idézi, hogy nem adhatja fel. Mikor pedig bátorítást hall az még több erőt ad neki. Arcára a fanatikusokra jellemző vigyor húzódik ami persze az aranyló sisaktól nem látszik és újult erővel üvölt fel.*
-A fényt nem lehet megtörni!
*Majd a fáklyának köszönhetően vagy, hogy az elf elesett, de a madaraknak úgy tűnik tényleg végük. A feltámadó furcsa érzés megijeszti Quantallt. Valahogy rossz megérzése van. Viszont nincs ideje megpihenni mert szólítják. Kilép hát a madártetemek közül és megpróbál szétnézni. Ha látja Csámpást akkor halványan elmosolyodik, de látszik rajta, hogy sokat kivett belőle ez a harc. Nem könnyű magadra vállalni a fő rohamot. Majd megindul Pycta felé. *
-Látta valaki mi történt vele? Biztos, hogy megszállták? Néhány sötét varázslat nem öl csak elaltat. Láttam már ahogy egy fekete pengével átszúrt szívű látszólag halott napfény hatására felébredt.
*Majd az egyik fegyverét eltéve közelebb megy a testhez.*
-Megpróbálok valamit, de ha nem válik be fel kell szentelni egy fény oltárt. Annak a közelében talán megtörik az átok. Ha ez az.
*Majd elmormol egy varázslatot és bár nem tudja pontosan mit tettek ezek a madarak velük, de reméli Pycta visszatér közéjük.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a kiválasztott és látott élőlényről eltűnik minden varázslat hatása, ami pillanatnyilag hat rá. Egy fény pont felhasználásával kizárólag a negatív hatású, egy sötétség pont felhasználásával pedig kizárólag a pozitív hatású mágiák semlegesíthetőek, pont használata nélkül minden semlegesítődik. Fény és sötétség pont együttes felhasználásával egy látott tárgyról tüntethető el minden mágia (áldás is), kivéve az oltárokról.
*Rég volt már, hogy ilyen sokáig elhúzódott harcban vegyen részt Quantall. Persze a vándorlással teli élet megedzette és a fegyveres edzéseket se hagyta abba, de a madarak nem akarnak elfogyni és időnként meg megroggyan a lába. Viszont eszébe idézi, hogy nem adhatja fel. Mikor pedig bátorítást hall az még több erőt ad neki. Arcára a fanatikusokra jellemző vigyor húzódik ami persze az aranyló sisaktól nem látszik és újult erővel üvölt fel.*
-A fényt nem lehet megtörni!
*Majd a fáklyának köszönhetően vagy, hogy az elf elesett, de a madaraknak úgy tűnik tényleg végük. A feltámadó furcsa érzés megijeszti Quantallt. Valahogy rossz megérzése van. Viszont nincs ideje megpihenni mert szólítják. Kilép hát a madártetemek közül és megpróbál szétnézni. Ha látja Csámpást akkor halványan elmosolyodik, de látszik rajta, hogy sokat kivett belőle ez a harc. Nem könnyű magadra vállalni a fő rohamot. Majd megindul Pycta felé. *
-Látta valaki mi történt vele? Biztos, hogy megszállták? Néhány sötét varázslat nem öl csak elaltat. Láttam már ahogy egy fekete pengével átszúrt szívű látszólag halott napfény hatására felébredt.
*Majd az egyik fegyverét eltéve közelebb megy a testhez.*
-Megpróbálok valamit, de ha nem válik be fel kell szentelni egy fény oltárt. Annak a közelében talán megtörik az átok. Ha ez az.
*Majd elmormol egy varázslatot és bár nem tudja pontosan mit tettek ezek a madarak velük, de reméli Pycta visszatér közéjük.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a kiválasztott és látott élőlényről eltűnik minden varázslat hatása, ami pillanatnyilag hat rá. Egy fény pont felhasználásával kizárólag a negatív hatású, egy sötétség pont felhasználásával pedig kizárólag a pozitív hatású mágiák semlegesíthetőek, pont használata nélkül minden semlegesítődik. Fény és sötétség pont együttes felhasználásával egy látott tárgyról tüntethető el minden mágia (áldás is), kivéve az oltárokról.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8841-8860 , 8861-8880 , 8881-8900 , 8901-8920 , 8921-8940 , 8941-8960 , 8961-8980 , 8981-9000 , 9001-9020 , 9021-9040 , 9041-9060 , 9061-9080 , 9081-9100 , 9101-9120 , 9121-9140 , 9141-9160 , 9161-9180 , 9181-9200 , 9201-9220 , 9221-9240 , 9241-9260 , 9261-9280 , 9281-9300 , 9301-9320 , 9321-9340 , 9341-9360 , 9361-9380 , 9381-9400 , 9401-9420 , 9421-9440 , 9441-9460 , 9461-9480 , 9481-9500 , 9501-9520 , 9521-9540 , 9541-9560 , 9561-9580 , 9581-9600 , 9601-9620 , 9621-9640 , 9641-9660 , 9661-9680 , 9681-9700 , 9701-9720 , 9721-9740 , 9741-9760 , 9761-9780 , 9781-9800 , 9801-9820 , 9821-9840 , 9841-9860 , 9861-9880 , 9881-9900 , 9901-9920 , 9921-9940 , 9941-9960 , 9961-9980 , 9981-10000 , 10001-10020 , 10021-10040 , 10038-10057