Arthenior - Piactér
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Pegazus fogadó (új) Polgárnegyed (új) Romváros és Meredély (új) | Piactér | Erdőszéli tisztás (új) Kovácsműhely (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 354 (7061. - 7080. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
7080. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-16 15:33:07
Üzenet elküldve: 2018-11-16 15:33:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*Kissé értetlenül áll és néz a falut jelző táblára. Be kell vallania magának, hogy nem tudja, miféle falu lehet Reyemező, de igazából mindez nem kelt olyan nagy riadalmat benne. Körbenéz újra, arcára halovány mosoly kúszik a napsütötte mező, a gondosan karbantartott földek és a takaros falucska láttán. Az idő kellemes, réveteg mozdulattal simítja hátra, hegyes fülei mögé ezüstszín haját.
A könnyed kacagásra, gyermeki sivalkodásra a hang felé fordítja arcát és fürkésző szemekkel figyeli a felé futó gyermekeket. Nem riad meg, hisz nincs mitől, biztonságban érzi magát, semmi sem nyugtalanítja.*
- Szervusztok, gyerekek. *Köszönti a köré gyűlő ifjakat és akarva-akaratlan mosolyra görbül szépen ívelt ajka, ahogy a lábába kapaszkodó gyermek felé fordul.*
- Haza? *Tolul a kérdés az ajkára, de ahogy észleli a vándorbotot és a végén himbálózó vándorbatyut a vállán, mintha világosság gyúlna benne.
~ Haza. ~
Újjáéledő érdeklődéssel fordul a falucska irányába, majd homlokát ráncolva pillant újra le a lábába kapaszkodóra.*
- Lan'Erdyz? A testvére? *Kérdi erőtlenül, valójában nem is akarattal, de akkor már lép a gyerekek után, engedve a szelíd erőszaknak és sétálni kezd a falu felé.*
- Miről meséljek nektek? *Kérdi határozatlan mosollyal. Hisz eddig azt sem tudta, hogy mi a neve, ahogy azt sem, hogy miféle falu is Reyemező. Ahogy Lan'Erdyz-ről sincsenek emlékei, ahogy arról sem, hogy ők testvérek lennének.
Közben már haladnak a falu felé, az ebéd illata, a korgás a gyomrában és a kíváncsiság is hajtja, hogy megtudjon valamit láthatóan elfelejtett életéről, családjáról és otthonáról.
Hazatért?*
*Kissé értetlenül áll és néz a falut jelző táblára. Be kell vallania magának, hogy nem tudja, miféle falu lehet Reyemező, de igazából mindez nem kelt olyan nagy riadalmat benne. Körbenéz újra, arcára halovány mosoly kúszik a napsütötte mező, a gondosan karbantartott földek és a takaros falucska láttán. Az idő kellemes, réveteg mozdulattal simítja hátra, hegyes fülei mögé ezüstszín haját.
A könnyed kacagásra, gyermeki sivalkodásra a hang felé fordítja arcát és fürkésző szemekkel figyeli a felé futó gyermekeket. Nem riad meg, hisz nincs mitől, biztonságban érzi magát, semmi sem nyugtalanítja.*
- Szervusztok, gyerekek. *Köszönti a köré gyűlő ifjakat és akarva-akaratlan mosolyra görbül szépen ívelt ajka, ahogy a lábába kapaszkodó gyermek felé fordul.*
- Haza? *Tolul a kérdés az ajkára, de ahogy észleli a vándorbotot és a végén himbálózó vándorbatyut a vállán, mintha világosság gyúlna benne.
~ Haza. ~
Újjáéledő érdeklődéssel fordul a falucska irányába, majd homlokát ráncolva pillant újra le a lábába kapaszkodóra.*
- Lan'Erdyz? A testvére? *Kérdi erőtlenül, valójában nem is akarattal, de akkor már lép a gyerekek után, engedve a szelíd erőszaknak és sétálni kezd a falu felé.*
- Miről meséljek nektek? *Kérdi határozatlan mosollyal. Hisz eddig azt sem tudta, hogy mi a neve, ahogy azt sem, hogy miféle falu is Reyemező. Ahogy Lan'Erdyz-ről sincsenek emlékei, ahogy arról sem, hogy ők testvérek lennének.
Közben már haladnak a falu felé, az ebéd illata, a korgás a gyomrában és a kíváncsiság is hajtja, hogy megtudjon valamit láthatóan elfelejtett életéről, családjáról és otthonáról.
Hazatért?*
7079. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-16 05:44:47
Üzenet elküldve: 2018-11-16 05:44:47
ÚJ
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Mikor Csámpást már Hanloren biztos kezei között tudja, Árnytörő Xotara megy, ahogy szokott, tovább a dolgára. Ám, ekkor a zilált kékvérű "elf" nő szól hozzá és kap a kabátja után. A sötételf lány megáll és hátrafordulva a válla fölött, így szól: *
- Bájitalra nincs szükség. ~ Rám itt nincs szükség. ~ Ne aggódj, majd Han nővér segít.
*Ezzel a sötételf lány megy is tovább és teszi, ami szükségesnek lát. Szép sorban, akkurátusan, ahogy szokta, átgondolva és igyekezve a helyzetből kihozni a legtöbbet, amit lehet a sikerért, úgy hogy a legkevesebb veszteséggel járjon. A füst-okádó tűz ég, a fáklyát Quantall elkapja. Azonban a környezet, mondhatni, ekkor szűnik meg Xotara számára. A letaglózó megérzés, majd ahogy látja Pyctát a földre rogyni, és a rátörő érzelmi kavalkádos forgatag a környezeti hatásokat szinte teljesen eltompítják, mintha egy robbanás, egy Nagy Omlás által gerjesztett lökés hullám okozta sokkból térne lassan magához.
Xotara odamegy a maga módján elbúcsúztatni szürke bajtársát, bár megfordult a fejében, hogy csak úgy otthagyja Pyctát, mert nem akart szembesülni a halott barátjával, a bizonyságot nyerő bűntudatos kudarc érzésével. Nem, sokkal egyszerűbb lett volna, ha csak elrohan a helyszínről, ha mindent maga mögött hagy, remélve, hogy akkor ezektől az érzésektől megmenekülhet, mint már oly sokszor, amiket Árnytörő hősnőnk neveltetéséből adódóan egyszerű gyengeségnek vél. Viszont, a sötételf lány értékrendje, ami nem tudni honnan van, és mitől olyan erős benne, de nem engedi, hogy ezt csak úgy megtegye, és ezért megy mégis oda az egykori szürke vezér holttestéhez. Bár ezt a legkevésbé vizsgálati céllal teszi, szent meggyőződése, hogy a Pycta halott, egyszerű búcsú és a rájellemző emlékgyűjtés vezérli mozdulatait. Eszébe se jut szívverést, légzést nézni, vagy a mellkasi nyílás környékét megvizsgálni. Arra már egy pillantás is elég, hogy lássa azt nem lehetett túlélni, mert ha nem is az elf szíve, de a tüdeje sérült meg végzetesen. Árnytörő Xotara pedig nem hisz a csodákban és természetfeletti dolgokhoz sem konyít semmit, ő csak egy egyszerű fegyverforgató, józan paraszti ésszel megáldva. Ha bármi olyan dologgal találkozik, amit ezzel az ésszel nem tud megérteni, megmagyarázni, akkor igen kellemetlenül és kiszolgáltatva érzi magát, és csak annyit szokott mondani rá, hogy 'badarság'. Mindazonáltal, nem kerüli el a figyelmét, hogy nem lát sehol vért, egy ilyen mellkasi seb esetében ez pedig lehetetlenség. Felrémlik neki a temetőben az elvágott torkú férfi, ahol ugyan ez volt a helyzet, de az egy több napos hulla volt. Viszont, a szürke elfet most az imént látta a saját szemével összeesni.*
~ Mi a rák ez? ~
*Vetődik fel benne a megszokott kérdés, ha totál nem tud valamit hova tenni, de mivel nem érti, és leginkább természetfelettinek nevezhető a helyzet már gyorsan hessegeti is el az egészet, hogy ne kelljen ezzel se foglalkoznia, és minél előbb leléphessen, csapot-papot otthagyva. A pénzérmét magához véve, azonban valami történik, több dolog is, ami ironikus módon a groteszkül ható szerencsepénznek ismét más jelentést ad. Pycta mellkasán a nyílás összehúzódik, a test pedig nemhogy tovább hűlne – folytatva az enyészet természetes útját –, melegedni kezd, de a bőrt nem telítik el vérrel a hajszálerek, hanem élettelen fakó hamuszínűséget ölt. Xotarában ekkor már szinte üvölt a gonosz turpisságot sejtő megérzése, de a pontot az „i”-re, ami egyértelmű és szükséges cselekvésre sarkallja, az a csuhátlan csuhás nyakán feltűnő jelentőségteljes fekete folt.*
~ A sötét jegy. ~
*Árnytörő hősnőnk azonnal saját bal tenyerébe pillant, hiszen maga is hordozott ilyet, ha még csak rövid ideig is, de ez a tapasztalás is pont elég volt, hogy most felismerje, ezek a jelenségek mit jelentenek, vetítenek előre. Ha ez nem volna elég mindkét keze egyszerre kezd égve zsibongani, de enyhe kellemetlenség mellett mást nem tapasztal, szóval ez most a jelen körülményeket figyelembe véve, nem olyan jelentős, hogy zavarja és foglalkozzon vele. Azonnal kikapja a szürke elf kezéből a Tűz kardját. Vet egy mélyzöld pillantást az erdei irbiszre, majd guggolásból felpattan és jó pár lépésnyit elhátrál Pycta holttestétől. Xotara egészen biztos benne, sőt a jobb karját merné rá tenni, hogy a test már nem sokáig fog ott feküdni. Nagymacskára villantja szemeit hátrálás közben, és így kiált rá: *
- Xauzur! Gyere el onnan!
*Ha a termetes ragadozó erre nem is hallgatna, de az állatoknak jó képességei vannak megérezni a gonoszt, a negatív aurát és, ha másért nem, akkor az irbisz, talán magától is így tesz majd. Aztán ismét felkiált a sötételf lány, de már a rikkancsokat is megszégyenítő mély női orgánumával, hogy a többiek bizonyosan jól hallhassák.*
- Vigyázzatok! Megszállta a izé… a Sas-Teri… a sötétség, na!
*Ha Xotarára ránéznek, ahogy a Wegtoreni pengét maga elé tartja és szemeit a hanyatt heverő szürke elfre szegezi, talán egyértelmű, hogy kire és mire gondol. Szemeit egy pillantra sem veszi le a testről.*
- Quantall! Ha éppen lenne egy röpke perced bokros-tollas teendőid között… ide jönnél segíteni?!
*Szól Xotara, némi humorral fűszerezve szavait, persze most is csak a saját feszültségét igyekszik elbagatellizálni. Tisztában van vele, hogy alapjáraton is az ő fizikuma, képességei jóval csekélyebbek, mint Pyctáé, szóval ezt a helyzetet máshogy kell megoldani, de a puszta fondorlat sem biztos, hogy elégendő lesz ide. Reméli, hogy téved, reméli, hogy most az egyszer nem lesz igaza. Reméli, hogy Pycta nem fog… élőholt sötételfként visszatérni, de ha úgy kell lennie, akkor úgy lesz, ahogy a sors elrendelte.
Közben Xotara agya már tovább is pörög a következő és a következő lépésre, ha úgy hozná a szükség.*
~ Élőholtak… élőholtak… ah, azok se bírják a tüzet… kell még fáklya. Meg ez a tüzes kard se fog rosszul hasítani, az már tuti. ~
- Hozzatok még fáklyákat! Ott vannak még a szekéren.
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Mikor Csámpást már Hanloren biztos kezei között tudja, Árnytörő Xotara megy, ahogy szokott, tovább a dolgára. Ám, ekkor a zilált kékvérű "elf" nő szól hozzá és kap a kabátja után. A sötételf lány megáll és hátrafordulva a válla fölött, így szól: *
- Bájitalra nincs szükség. ~ Rám itt nincs szükség. ~ Ne aggódj, majd Han nővér segít.
*Ezzel a sötételf lány megy is tovább és teszi, ami szükségesnek lát. Szép sorban, akkurátusan, ahogy szokta, átgondolva és igyekezve a helyzetből kihozni a legtöbbet, amit lehet a sikerért, úgy hogy a legkevesebb veszteséggel járjon. A füst-okádó tűz ég, a fáklyát Quantall elkapja. Azonban a környezet, mondhatni, ekkor szűnik meg Xotara számára. A letaglózó megérzés, majd ahogy látja Pyctát a földre rogyni, és a rátörő érzelmi kavalkádos forgatag a környezeti hatásokat szinte teljesen eltompítják, mintha egy robbanás, egy Nagy Omlás által gerjesztett lökés hullám okozta sokkból térne lassan magához.
Xotara odamegy a maga módján elbúcsúztatni szürke bajtársát, bár megfordult a fejében, hogy csak úgy otthagyja Pyctát, mert nem akart szembesülni a halott barátjával, a bizonyságot nyerő bűntudatos kudarc érzésével. Nem, sokkal egyszerűbb lett volna, ha csak elrohan a helyszínről, ha mindent maga mögött hagy, remélve, hogy akkor ezektől az érzésektől megmenekülhet, mint már oly sokszor, amiket Árnytörő hősnőnk neveltetéséből adódóan egyszerű gyengeségnek vél. Viszont, a sötételf lány értékrendje, ami nem tudni honnan van, és mitől olyan erős benne, de nem engedi, hogy ezt csak úgy megtegye, és ezért megy mégis oda az egykori szürke vezér holttestéhez. Bár ezt a legkevésbé vizsgálati céllal teszi, szent meggyőződése, hogy a Pycta halott, egyszerű búcsú és a rájellemző emlékgyűjtés vezérli mozdulatait. Eszébe se jut szívverést, légzést nézni, vagy a mellkasi nyílás környékét megvizsgálni. Arra már egy pillantás is elég, hogy lássa azt nem lehetett túlélni, mert ha nem is az elf szíve, de a tüdeje sérült meg végzetesen. Árnytörő Xotara pedig nem hisz a csodákban és természetfeletti dolgokhoz sem konyít semmit, ő csak egy egyszerű fegyverforgató, józan paraszti ésszel megáldva. Ha bármi olyan dologgal találkozik, amit ezzel az ésszel nem tud megérteni, megmagyarázni, akkor igen kellemetlenül és kiszolgáltatva érzi magát, és csak annyit szokott mondani rá, hogy 'badarság'. Mindazonáltal, nem kerüli el a figyelmét, hogy nem lát sehol vért, egy ilyen mellkasi seb esetében ez pedig lehetetlenség. Felrémlik neki a temetőben az elvágott torkú férfi, ahol ugyan ez volt a helyzet, de az egy több napos hulla volt. Viszont, a szürke elfet most az imént látta a saját szemével összeesni.*
~ Mi a rák ez? ~
*Vetődik fel benne a megszokott kérdés, ha totál nem tud valamit hova tenni, de mivel nem érti, és leginkább természetfelettinek nevezhető a helyzet már gyorsan hessegeti is el az egészet, hogy ne kelljen ezzel se foglalkoznia, és minél előbb leléphessen, csapot-papot otthagyva. A pénzérmét magához véve, azonban valami történik, több dolog is, ami ironikus módon a groteszkül ható szerencsepénznek ismét más jelentést ad. Pycta mellkasán a nyílás összehúzódik, a test pedig nemhogy tovább hűlne – folytatva az enyészet természetes útját –, melegedni kezd, de a bőrt nem telítik el vérrel a hajszálerek, hanem élettelen fakó hamuszínűséget ölt. Xotarában ekkor már szinte üvölt a gonosz turpisságot sejtő megérzése, de a pontot az „i”-re, ami egyértelmű és szükséges cselekvésre sarkallja, az a csuhátlan csuhás nyakán feltűnő jelentőségteljes fekete folt.*
~ A sötét jegy. ~
*Árnytörő hősnőnk azonnal saját bal tenyerébe pillant, hiszen maga is hordozott ilyet, ha még csak rövid ideig is, de ez a tapasztalás is pont elég volt, hogy most felismerje, ezek a jelenségek mit jelentenek, vetítenek előre. Ha ez nem volna elég mindkét keze egyszerre kezd égve zsibongani, de enyhe kellemetlenség mellett mást nem tapasztal, szóval ez most a jelen körülményeket figyelembe véve, nem olyan jelentős, hogy zavarja és foglalkozzon vele. Azonnal kikapja a szürke elf kezéből a Tűz kardját. Vet egy mélyzöld pillantást az erdei irbiszre, majd guggolásból felpattan és jó pár lépésnyit elhátrál Pycta holttestétől. Xotara egészen biztos benne, sőt a jobb karját merné rá tenni, hogy a test már nem sokáig fog ott feküdni. Nagymacskára villantja szemeit hátrálás közben, és így kiált rá: *
- Xauzur! Gyere el onnan!
*Ha a termetes ragadozó erre nem is hallgatna, de az állatoknak jó képességei vannak megérezni a gonoszt, a negatív aurát és, ha másért nem, akkor az irbisz, talán magától is így tesz majd. Aztán ismét felkiált a sötételf lány, de már a rikkancsokat is megszégyenítő mély női orgánumával, hogy a többiek bizonyosan jól hallhassák.*
- Vigyázzatok! Megszállta a izé… a Sas-Teri… a sötétség, na!
*Ha Xotarára ránéznek, ahogy a Wegtoreni pengét maga elé tartja és szemeit a hanyatt heverő szürke elfre szegezi, talán egyértelmű, hogy kire és mire gondol. Szemeit egy pillantra sem veszi le a testről.*
- Quantall! Ha éppen lenne egy röpke perced bokros-tollas teendőid között… ide jönnél segíteni?!
*Szól Xotara, némi humorral fűszerezve szavait, persze most is csak a saját feszültségét igyekszik elbagatellizálni. Tisztában van vele, hogy alapjáraton is az ő fizikuma, képességei jóval csekélyebbek, mint Pyctáé, szóval ezt a helyzetet máshogy kell megoldani, de a puszta fondorlat sem biztos, hogy elégendő lesz ide. Reméli, hogy téved, reméli, hogy most az egyszer nem lesz igaza. Reméli, hogy Pycta nem fog… élőholt sötételfként visszatérni, de ha úgy kell lennie, akkor úgy lesz, ahogy a sors elrendelte.
Közben Xotara agya már tovább is pörög a következő és a következő lépésre, ha úgy hozná a szükség.*
~ Élőholtak… élőholtak… ah, azok se bírják a tüzet… kell még fáklya. Meg ez a tüzes kard se fog rosszul hasítani, az már tuti. ~
- Hozzatok még fáklyákat! Ott vannak még a szekéren.
7078. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-15 16:40:07
Üzenet elküldve: 2018-11-15 16:40:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
-A Fény menti meg, nem én.
*Feleli halkan az emberleánynak, de fejét nem fordítja felé. Szeme még mindig lehunyva, tenyere még mindig az állaton. Tovább mormol halkan, nem feszélyezi a vállában érzett furcsa fárdalom sem, azzal ráér később foglalatoskodni.
Natalayda következő szavaira azonban elnémul, szemhéjai pedig felnyílnak. Meredten bámulja az állatot, gondolatiságába furcsa üresség fészkel be.*
~Hogy elesett? Pycta?~
*Pycta a vezetőjük volt, ha úgy tetszik. Csendes, de akaraterős és tiszta őrizője küldetésüknek.*
-A halált kereste.
*Fordítja végül fejét a Natalayda felé. Emberek leánya, szebb napokat látott ruhadarabok, bájos arc, tagadhatatlanul nemesebb körökből való.*
-Legalábbis mióta én ismertem.
*Tekint körbe, szemeivel Xotara után kutatva. Nem lenne meglepve, ha a sötételf magára hagyná a kis menetük. Elvégre ő nem az ügyükért harcolt, sokkal inkább Pyctát követte. Azt az élőhalottként működő elfet, kinek szemei előtt csak a cél lebegett. A "Fákban Lakó". Ki tudja mihez kezdett volna, ha teljesíti saját küldetését? Talán önként dől kardjába, nem lett volna meglepve.
A Halál Karavánjának sorsa azonban igen kérdésessé vált. A megritkult kompánia tépázott akaratereje talán hajszálon táncol, még egy hasonló rohamot biztosan nem bírnának.*
-Jobban leszel kutyus.
*Simít végig az állat fején mosolyogva, pedig legszívesebben zokogna. Soha sem találkozott még a sötétséggel, néhány óra leforgása alatt pedig olyan dózist kapott belőle, ami majdnem az életébe került.*
-El kell őket temetnünk.
*Szólal meg remegő hangon, miközben feltápászkodik a földről. Körbetekint a földön heverő koporsón, az általa és Xotara által korábban oly szépen bebugyolált, most zilált és groteszk pózokban heverő kis testeken, Pyctán...*
-A Fény Úrnője kívánja így.
*Néz körbe a néhány körülöttük ácsorgón.*
-Atyám.
*Fordul Arenih felé, hátha ő adhat némi útmutatást. Ő maga sem a várost nem ismeri, sem az útvonalat, ha egyáltalán véghez vihető az eredeti terv.*
-A dögöt és a madarakat égessük el.
*Süti le végül a szemét, mérhetetlenül gyengének érzi magát fizikailag.*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
-A Fény menti meg, nem én.
*Feleli halkan az emberleánynak, de fejét nem fordítja felé. Szeme még mindig lehunyva, tenyere még mindig az állaton. Tovább mormol halkan, nem feszélyezi a vállában érzett furcsa fárdalom sem, azzal ráér később foglalatoskodni.
Natalayda következő szavaira azonban elnémul, szemhéjai pedig felnyílnak. Meredten bámulja az állatot, gondolatiságába furcsa üresség fészkel be.*
~Hogy elesett? Pycta?~
*Pycta a vezetőjük volt, ha úgy tetszik. Csendes, de akaraterős és tiszta őrizője küldetésüknek.*
-A halált kereste.
*Fordítja végül fejét a Natalayda felé. Emberek leánya, szebb napokat látott ruhadarabok, bájos arc, tagadhatatlanul nemesebb körökből való.*
-Legalábbis mióta én ismertem.
*Tekint körbe, szemeivel Xotara után kutatva. Nem lenne meglepve, ha a sötételf magára hagyná a kis menetük. Elvégre ő nem az ügyükért harcolt, sokkal inkább Pyctát követte. Azt az élőhalottként működő elfet, kinek szemei előtt csak a cél lebegett. A "Fákban Lakó". Ki tudja mihez kezdett volna, ha teljesíti saját küldetését? Talán önként dől kardjába, nem lett volna meglepve.
A Halál Karavánjának sorsa azonban igen kérdésessé vált. A megritkult kompánia tépázott akaratereje talán hajszálon táncol, még egy hasonló rohamot biztosan nem bírnának.*
-Jobban leszel kutyus.
*Simít végig az állat fején mosolyogva, pedig legszívesebben zokogna. Soha sem találkozott még a sötétséggel, néhány óra leforgása alatt pedig olyan dózist kapott belőle, ami majdnem az életébe került.*
-El kell őket temetnünk.
*Szólal meg remegő hangon, miközben feltápászkodik a földről. Körbetekint a földön heverő koporsón, az általa és Xotara által korábban oly szépen bebugyolált, most zilált és groteszk pózokban heverő kis testeken, Pyctán...*
-A Fény Úrnője kívánja így.
*Néz körbe a néhány körülöttük ácsorgón.*
-Atyám.
*Fordul Arenih felé, hátha ő adhat némi útmutatást. Ő maga sem a várost nem ismeri, sem az útvonalat, ha egyáltalán véghez vihető az eredeti terv.*
-A dögöt és a madarakat égessük el.
*Süti le végül a szemét, mérhetetlenül gyengének érzi magát fizikailag.*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
7077. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-15 09:47:36
Üzenet elküldve: 2018-11-15 09:47:36
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Temetés//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Mindenki//
*Ha körbenéznek, láthatják, hogy a por mindenütt betör az utcákba, még hallik a robaj is, bár ezúttal inkább elhúzódó és nyújtott, mintsem száguldó szekér robogásának tűnjön. Aztán hirtelen csend lesz. Már a robajt illetően. A madarak zsongása persze még hallik, ugyan olybá tűnik egyre erőtlenebb, s így, hogy a szőrös lény sem üvölt, egészen elviselhető a hangzavar. A papok továbbra sem mozdulnak, Arenih, mintha kiszakadt volna a valóságból, látszólag feldolgozza, mi körötte történik, de minden bizonnyal elveszített valamit magából. Elég zilált a csatatér. A koporsó a földön, senki nem tartja már, mögötte a szekér, alatta húzódnak jó páran. A szekérről félig lelógó gyermek teteme, s mintha a mellette fekvő többi is bánatosan szemlélné elcsúfított utolsó útját. A szekér mögött, egy közepes méretű üregből félig kiálló patás lábbal, pofájával a föld felé egy kivérzett és faját tekintve beazonosíthatatlan tetem. Fogai még a földön mellette, bár lassan eltűnnek a pulzáló spriccelést abbahagyó és lassan mindent elborító sötét színű vérben. Tekintve, hogy a madarak mozgása lassul, s egyúttal elsősorban egy személyre összpontosul, néhányan a menetet követők közül közelebb merészkednek, s lábukkal rúgnak bele kissé, aztán arrébb ugranak. Arcukra van írva a borzalom, soha nem láttak még hasonló teremtményt, ami megijeszti őket. Az utcákba behömpölygő por mellett immár tűz is lobog, melyet Xotara gyújtott, ehhez a menetet követők is csatlakoznak, mert látják, hogy a füst és a hőség a madarakat megzavarja, néhányuk már a ház falának is csapódik, elvétve Quantall ellen címzett támadását. Az emberek a tüzet táplálják, mindennel, ami csak kezük ügyébe kerül, egyedül a lényt nem bántják, ahhoz senki sem mer hozzáérni. Natalayda és Xotara Csámpást sikeresen hurcolják el az őrjöngő madársereg alól és Quantall mellől, s bár Xotara mást tervez Natalayda az asztal alatt marad, várva a fejleményeket.*
//Hanloren//
*Sikerül megőriznie egyensúlyát. Bátor lány, szépsége és elhivatottsága mellett, talán ez még a legfőbb erénye. Mindent felejtve kapaszkodik meg, s áll fel, amikor látja, hogy Natalayda és Xotara sérültet cipel. Tekintve, hogy a káosz gyengül, fénye ismét tündökölhet, így tulajdonképpen, ha a port és a füstöt nem számítjuk, zavartalanul rohanhat oda Natalayda és Csámpás mellé. A halk fohásza meghallgatásra talál, s az állat vérző testére helyezett törékeny keze alatt halvány fényű derengés veszi kezdetét, mely érezhetően langyos hőt is sugároz. Többen körbeállják már és figyelik, csak csodálkozó sóhajok hallatszódnak, szinte mindenki meghallja immár, s részesülni akarnak a látványból. A fény mindent legyőz, a fény rendíthetetlen, még ebben a hagymázas, tomboló kavalkádban is képesek elfeledkezni arról, ami történik, ha a fényt látják.*
- Látjátok, mit csinál? *Kérdezi valaki térdére támaszkodva, s közelebb furakodva az asztal köré.*
- Csoda! Emberek, ez csoda! Eeyr van ezzel az asszonnyal! *Kiáltja fel egy másik, majd bőszen adja tovább a hírt. Valóban csodát láthatnak, mert az eleddig súlyosan vérző testből szivárgó lélek lassan ismét megkapaszkodik a fizikai valóságba, a sebszélek gyulladása enyhül, kissé össze is húzódik. Az állat jóllehet még fáradt és elgyötört, fejét azonban gyengén hátrafordítja, s hálásan nyalja meg az őt ellátó kézfejet.
Hanloren tehát sikert ért el, azonban még nem értünk a vele való történtek végére. A korábban vállába kapott nyílvessző sebének helyén szúró és pontszerű olykor égető bizsergést érez. Ha odapillant, nem látja, mi történik, mert a válla egyelőre változatlan, csak az érzés adott, de az egyre erőteljesebb.*
//Natalayda//
*Ha valaha nemes vér is csordogált ereiben, ez kívülről már semmiképp nem látszik. Viszonylag nyugodt élete volt, talán olykor a boldogság is környékezte, azonban az élet néha kihunyt e gyönyörű testben, s csak fakó árnya volt önmagának. Egy csapásra változott ez meg, mikor hazatért, hogy a nemesi rezidencia romjai között emlékeket keressen. Amit talált, bizonyára már csak homályos talány, mert az emlékek mellett mást is kapott az élettől. Fájdalmat, gyötrelmet, szenvedést, miben talán ezt megelőzően kevéssé volt része. Persze ez jelenti azt, hogy él, s a szakadt, vértől elázott és porral beborított ruházat alatt a szív immár talán hevesebben dobog. Az elszánt tekintet, a tettre kész mozdulatok, a csengő hang, mind arról árulkodnak, hogy lassan talán magára talál, bár aki megkerül, valójában még soha nem volt. Xotara után kiált, mert többszörösen akarja magukat bebiztosítani, hogy a lány meghallja-e, vagy sem, az még a jövő zenéje, azonban ezt követően rögtön az állat teste mellé helyezkedik, s szemtanúja lehet ő is a varázslatnak, ezen a sötét éjszakán. Keményem támasztja ki magát, mikor a rengések megkezdődnek, de nem esik el, majd szembesül Pycta elestével is, melyet nem rest közölni. Egyelőre más nem éri, hacsak a köréjük gyűlő emberek látványa nem taszítja, de miért tenné, hisz e apró csodát a lázongó városban, nem lehet elbitorolni senkitől. Emellett, a külső ingereken kívül, azonban furcsa mód, egészen a szeméremcsontja felett, a gyomor alatti tájékon bizsergető és kissé talán parázsló fájdalmat érez. Az érzés csupán kellemetlen, nem lehengerlő és taszító, mindenesetre, ha meg akarná nézni mi történik, illő volna elvonulni, mert a pont kényesen közel van egyéb testrészhez, így egyelőre talán marad a tapasztalás.*
//Quantall//
*A mélységi nem törik meg, akkor sem mikor már fénylő páncélján apró hosszanti repedések futnak végig. Persze a páncél még bőséggel kitart, nem kell attól tartania, hogy magától lefoszlik, igaz, heves támadásoknak van kitéve. Üvöltése végigharsan az utcán, s a Hanlorent megcsodálók immár felé is tekintgetnek, mert utoljára ilyet a mesékben olvastak. Az elgyötört gyerekek csillogó szemekkel tekintenek apjukra, vagy anyjuk, olykor egymásra, hiszen a nagyapa által elmesélt hős, most szemük előtt hadakozik, a vérszomjas sárkányseregekkel. Sokan biztatni kezdik, mikor látják, hogy nő a roham:*
- Ne hagyd őket! Veled vagyunk! *Kiabálják, s a gyerekek szemében, jóllehet valójában is annak tűnő gigászi küzdelem immár egy apró legendává válik. Szüntelen érik a csőr és lábak által bevitt támadások, olykor megrendül, majd ismét kiegyenesedik, olykor hátrébb csúszik, majd ismét előrelép. Hangja kitölti a rendelkezésre álló teret, látványát csak fokozza, mikor lendületből, egy csapás mellett mellékesen kapja el a felé hajított fáklyát. A fénylő harcos immár fénylő karddal küzd, a szemlélődők nem tudják eldönteni, hogy vajon ez az egész megtörténik, vagy csak álom csupán? Bárhogyan is lesz, ez a temetési menet beírja magát a történelembe, s Pycta, Xotara, Quantall, Hanloren és Natalayda, no meg a bátor Csámpás köré lassan mese szövődik, bátor harcukról a gonosszal szemben, hisz a tömegben ott van egy apróság, ki már most történetírónak készül. A látvány megerősíti szándékában, hosszú idő még, de egyszer majd híres lesz, s ez a történet adja meg neki a siker kulcsát.
A lobogó fáklya hatékony, talán túlságosan is, hiszen pont abban a pillanatban, mikor Natalayda, Hanlorent tájékoztatja az elf elestéről a madarak rohama megtörik, kuszává válik. Quantall érezheti, hogy valami megváltozott, a lendületük alábbhagy, már csak tétován csapódik be egy-egy, de azok is mintha élettelenül hullanának le a porba. Szótlan tűrik azt is, ha szárnyuk meggyullad, s a lángoló halálmadarak kavarognak a levegőben, mígnem a ház falának csapódva szenvedjenek ki.*
- Anya nézd! *Kiáltja egy kamaszforma kisfiú.* Hullanak! Madáreső! *Ugrik a magasba, mert a dögök potyogni kezdenek, de ezúttal nem támadó szándékkal. Quantall mást is tapasztalhat, mert lapockái környékén erős bizsergést, majdhogynem fájdalmat érez. Nem lehet tudni mi az, hiszen madár most nem csapódott be, legalábbis ütését nem érezte. A kissé égető érzés tarkójától indul, s egészen a lapockák aljáig, szinte a teljes hátán, majdhogynem derékvonalig terjed.*
//Xotara//
*Komoran és hatékonyan rakja meg a tüzet, mely hamar lángra kap, hisz a kezelt fa gyorsan ég. Pattogó szikrák és a felületkezelt fenyő illata tölti meg az utcát. Akár még kellemesnek is mondhatnánk, ha a körülmények nem befolyásolnák a hatást. A fáklyát sikerese eldobja, s még szembesülhet azzal is, ahogyan azt Quantall elkapja és felhasználja. Neki is meg kell őriznie az egyensúlyát, de a lányt keményebb fából faragták, mintsem, hogy némi rengés levegye a lábáról. A robajjal és a mennydörgés szerű hanggal mit sem törődik, mert más köti le a figyelmét. Nem tudni, hogy Natalayda kiáltására mit reagál, de annyi bizonyos, hogy Pycta figyelme most minden figyelmét és idegszálát leköti. Talán nem az első eset, hogy magát hibáztatja, az is lehet, megszokta már. Persze amennyire ezt az érzést meg lehet szokni. Gondolatban újra gyermekként éli át, mit lát, s lélekben és testben elgyötört szellemét a múlt árnyai lepik meg. Hogy az emlékek e, vagy a lány erős jelleme az, mi végül széthullott darabjaiból újra egységgé kovácsolja, nem lehet tudni. Azonban lába, akaratának engedelmeskedve viszi oda a testhez, mim korábban hosszú küzdelem után összeesett. Pycta arca nem mosolyog és a szenvedés, mit közvetlenül előtte érzett ráírta bélyegét. A tágra nyílt tekintet üreges, de még csillog, a fénynek nem volt ideje kihunyni. Xauzur morgással fogadja a közeledő lányt, s arcán látható, ha bármi olyasmire készül, mi jelen helyzetben nem megengedett azonnal támad. Xotarának azonban esze ágában sincs oda nem illőt tenni, miközben lezárja a tágra nyílt szemeket, van ideje megfigyelni a testet. Tátongó sebet ugyan nem, de nyílást azt láthat, azonban furcsa mód vér sehol sincs, mintha a test eleve üres porhüvely lett volna csupán. Ráadásul a nyílás, mit lát szeme előtt tűnik el, míg végül a férfi puszta bőre és a nyakán bal oldalt elhelyezkedő láthatóan régi heg marad csupán. A pénzérmét megtalálja, s szótlan süllyeszti el, azonban mindeközben mást is tapasztalhat. Pycta mellkasa felől majdhogynem forróságot érezhet, s a még kissé élő bőr hamuszínné, fakóvá válik. Gondolhatná, hogy a por lepte el, de láthatóan ez nem így van. Emellett a nyak alatt középen egy hirtelen megjelenő ébenfekete szín pontot is észlelhet. Mindemellett saját magán is kellemetlen érzeteket tapasztalhat, mindkét tenyere furcsa zsibogásba kezd, mint amikor valaki hosszú ideig nem mozdítja, s elmacskásodnak a tagjai. Ez égető érzéssel is párosul, de egyelőre mást nem tapasztal. Xauzur a felé intézett kiáltásra felkapja Pycta mellé gömbölyödő bús fejét, de eleinte nem mozdul, esze ágában sincs ott hagyni fogadott gazdáját. Azonban, mikor a mélységi lány végül a város széle felé veszi az irányt, halkan felmorrant, majd utána indul, de ahelyett, hogy követné, nadrágja szélébe harapva óvatosan húzza vissza a nőt a tetem felé. Persze a lány, figyelmen kívül hagyhat mindent, ez esetben nem tartja immár vissz semmi a távozástól, kivéve persze a szomorú irbisz, csalódott szemét.*
//Pycta//
* Furcsa érzés szállja meg közvetlenül eleste után. Könnyűnek érzi magát, mintha repülne, az érzés nem kellemetlen, sőt. Mindent elfelejtett, mi korábban történt vele, nem emlékszik semmire és senkire, sem Vadvédről, sem a temetésről, sem az ott vívott csatájáról nincsenek még töredék emlékei sem. Jóllehet hirtelen azt sem tudja, hogy hol van, vagy mit keres itt. Olyan, mintha álomtalan álomból ébredt volna, s fogalma sincs, hogy mikor Lába puhán illeti az avart, még a hűvös évszakról maradhattak itt a falevelek, ugyanis kellemes sétán van, egy napsütötte és virágokkal borított mező melletti földes úton lépked, egyszerű bőrlábbeli és egyszerű szürkeszín nadrág van rajta, melyet gyolccsal fogatott össze. Ebbe van hevenyészetten beletűrve tört fehér és lágy esésű inge. Haját gyengéden borzolja a szél, orrába főtt étel illatát hozza, mely vonzónak hat, gyomra hangosat is kordul az érzetre. Nem messze a virágos mező szegélyezte földút végén egy apró falucska terül el, közepén égbe nyúló kis toronnyal, s mellette az út mentén irányt jelző tábla, amire valaki, vagy valakik a Reyemező feliratot vésték nagy és kackiás betűkkel. Az irány a falucska felé mutat, így minden bizonnyal a tábla rá utal. Hirtelen a távolban a falu felől kacagás és sivalkodás hangjai tűnnek fel, melyek valószínűleg annak a jó néhány gyereknek köszönhető, akik most az elf felé futnak.*
- Pycta bácsi! Pycta bácsi! *Futnak nevetve, s rohanvást közelednek. Az elf megrökönyödhet, talán még körbe is néz, hogy ez neki szól-e, mert valójában most szembesül azzal hogy saját nevével sincs tisztában.* Hát hazatértél, Pycta bácsi?! *Ugrik az egyik hirtelen mellé lábát szorosan átölelve, s csillogó tekintetét a magas elf feje felé, felfelé fordítva. Az elf mást is észlelhet, hisz jobbjában hosszú vándorbot, vállán átfektetve, rajta csomóba kötött batyu, mint aki hosszú útról érkezett meg. A többi gyerek is örvendve fogadja, s körbeugrálják. Az egész hangulat idilli, a gyerekzsivajba csak a madarak boldog csicsergése és a kabócák halk zenéje vegyül, egyetlen tarka felhő sem takarja az égszínkék égboltot.*
- Gyereee, gyereee máárr! *Markolják meg szabad kezét és nevetve húzzák a falucska felé.* Pycta bácsi, már annyira vártunk! Pont elkészült az ebéd! Közben mesélhetsz majd! Lan'Erdyz asszonyság már nagyon vár! Mindig emlegette testvérét, míg távol járt. *Az elfnek sok választása nincs, vagy a falucska irányába halad az őt cincáló gyermekekkel, vagy kicsit húzódozik, s elébb még körbenéz, bár korgó gyomra egyre erőteljesebben jelez.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Mindenki//
*Ha körbenéznek, láthatják, hogy a por mindenütt betör az utcákba, még hallik a robaj is, bár ezúttal inkább elhúzódó és nyújtott, mintsem száguldó szekér robogásának tűnjön. Aztán hirtelen csend lesz. Már a robajt illetően. A madarak zsongása persze még hallik, ugyan olybá tűnik egyre erőtlenebb, s így, hogy a szőrös lény sem üvölt, egészen elviselhető a hangzavar. A papok továbbra sem mozdulnak, Arenih, mintha kiszakadt volna a valóságból, látszólag feldolgozza, mi körötte történik, de minden bizonnyal elveszített valamit magából. Elég zilált a csatatér. A koporsó a földön, senki nem tartja már, mögötte a szekér, alatta húzódnak jó páran. A szekérről félig lelógó gyermek teteme, s mintha a mellette fekvő többi is bánatosan szemlélné elcsúfított utolsó útját. A szekér mögött, egy közepes méretű üregből félig kiálló patás lábbal, pofájával a föld felé egy kivérzett és faját tekintve beazonosíthatatlan tetem. Fogai még a földön mellette, bár lassan eltűnnek a pulzáló spriccelést abbahagyó és lassan mindent elborító sötét színű vérben. Tekintve, hogy a madarak mozgása lassul, s egyúttal elsősorban egy személyre összpontosul, néhányan a menetet követők közül közelebb merészkednek, s lábukkal rúgnak bele kissé, aztán arrébb ugranak. Arcukra van írva a borzalom, soha nem láttak még hasonló teremtményt, ami megijeszti őket. Az utcákba behömpölygő por mellett immár tűz is lobog, melyet Xotara gyújtott, ehhez a menetet követők is csatlakoznak, mert látják, hogy a füst és a hőség a madarakat megzavarja, néhányuk már a ház falának is csapódik, elvétve Quantall ellen címzett támadását. Az emberek a tüzet táplálják, mindennel, ami csak kezük ügyébe kerül, egyedül a lényt nem bántják, ahhoz senki sem mer hozzáérni. Natalayda és Xotara Csámpást sikeresen hurcolják el az őrjöngő madársereg alól és Quantall mellől, s bár Xotara mást tervez Natalayda az asztal alatt marad, várva a fejleményeket.*
//Hanloren//
*Sikerül megőriznie egyensúlyát. Bátor lány, szépsége és elhivatottsága mellett, talán ez még a legfőbb erénye. Mindent felejtve kapaszkodik meg, s áll fel, amikor látja, hogy Natalayda és Xotara sérültet cipel. Tekintve, hogy a káosz gyengül, fénye ismét tündökölhet, így tulajdonképpen, ha a port és a füstöt nem számítjuk, zavartalanul rohanhat oda Natalayda és Csámpás mellé. A halk fohásza meghallgatásra talál, s az állat vérző testére helyezett törékeny keze alatt halvány fényű derengés veszi kezdetét, mely érezhetően langyos hőt is sugároz. Többen körbeállják már és figyelik, csak csodálkozó sóhajok hallatszódnak, szinte mindenki meghallja immár, s részesülni akarnak a látványból. A fény mindent legyőz, a fény rendíthetetlen, még ebben a hagymázas, tomboló kavalkádban is képesek elfeledkezni arról, ami történik, ha a fényt látják.*
- Látjátok, mit csinál? *Kérdezi valaki térdére támaszkodva, s közelebb furakodva az asztal köré.*
- Csoda! Emberek, ez csoda! Eeyr van ezzel az asszonnyal! *Kiáltja fel egy másik, majd bőszen adja tovább a hírt. Valóban csodát láthatnak, mert az eleddig súlyosan vérző testből szivárgó lélek lassan ismét megkapaszkodik a fizikai valóságba, a sebszélek gyulladása enyhül, kissé össze is húzódik. Az állat jóllehet még fáradt és elgyötört, fejét azonban gyengén hátrafordítja, s hálásan nyalja meg az őt ellátó kézfejet.
Hanloren tehát sikert ért el, azonban még nem értünk a vele való történtek végére. A korábban vállába kapott nyílvessző sebének helyén szúró és pontszerű olykor égető bizsergést érez. Ha odapillant, nem látja, mi történik, mert a válla egyelőre változatlan, csak az érzés adott, de az egyre erőteljesebb.*
//Natalayda//
*Ha valaha nemes vér is csordogált ereiben, ez kívülről már semmiképp nem látszik. Viszonylag nyugodt élete volt, talán olykor a boldogság is környékezte, azonban az élet néha kihunyt e gyönyörű testben, s csak fakó árnya volt önmagának. Egy csapásra változott ez meg, mikor hazatért, hogy a nemesi rezidencia romjai között emlékeket keressen. Amit talált, bizonyára már csak homályos talány, mert az emlékek mellett mást is kapott az élettől. Fájdalmat, gyötrelmet, szenvedést, miben talán ezt megelőzően kevéssé volt része. Persze ez jelenti azt, hogy él, s a szakadt, vértől elázott és porral beborított ruházat alatt a szív immár talán hevesebben dobog. Az elszánt tekintet, a tettre kész mozdulatok, a csengő hang, mind arról árulkodnak, hogy lassan talán magára talál, bár aki megkerül, valójában még soha nem volt. Xotara után kiált, mert többszörösen akarja magukat bebiztosítani, hogy a lány meghallja-e, vagy sem, az még a jövő zenéje, azonban ezt követően rögtön az állat teste mellé helyezkedik, s szemtanúja lehet ő is a varázslatnak, ezen a sötét éjszakán. Keményem támasztja ki magát, mikor a rengések megkezdődnek, de nem esik el, majd szembesül Pycta elestével is, melyet nem rest közölni. Egyelőre más nem éri, hacsak a köréjük gyűlő emberek látványa nem taszítja, de miért tenné, hisz e apró csodát a lázongó városban, nem lehet elbitorolni senkitől. Emellett, a külső ingereken kívül, azonban furcsa mód, egészen a szeméremcsontja felett, a gyomor alatti tájékon bizsergető és kissé talán parázsló fájdalmat érez. Az érzés csupán kellemetlen, nem lehengerlő és taszító, mindenesetre, ha meg akarná nézni mi történik, illő volna elvonulni, mert a pont kényesen közel van egyéb testrészhez, így egyelőre talán marad a tapasztalás.*
//Quantall//
*A mélységi nem törik meg, akkor sem mikor már fénylő páncélján apró hosszanti repedések futnak végig. Persze a páncél még bőséggel kitart, nem kell attól tartania, hogy magától lefoszlik, igaz, heves támadásoknak van kitéve. Üvöltése végigharsan az utcán, s a Hanlorent megcsodálók immár felé is tekintgetnek, mert utoljára ilyet a mesékben olvastak. Az elgyötört gyerekek csillogó szemekkel tekintenek apjukra, vagy anyjuk, olykor egymásra, hiszen a nagyapa által elmesélt hős, most szemük előtt hadakozik, a vérszomjas sárkányseregekkel. Sokan biztatni kezdik, mikor látják, hogy nő a roham:*
- Ne hagyd őket! Veled vagyunk! *Kiabálják, s a gyerekek szemében, jóllehet valójában is annak tűnő gigászi küzdelem immár egy apró legendává válik. Szüntelen érik a csőr és lábak által bevitt támadások, olykor megrendül, majd ismét kiegyenesedik, olykor hátrébb csúszik, majd ismét előrelép. Hangja kitölti a rendelkezésre álló teret, látványát csak fokozza, mikor lendületből, egy csapás mellett mellékesen kapja el a felé hajított fáklyát. A fénylő harcos immár fénylő karddal küzd, a szemlélődők nem tudják eldönteni, hogy vajon ez az egész megtörténik, vagy csak álom csupán? Bárhogyan is lesz, ez a temetési menet beírja magát a történelembe, s Pycta, Xotara, Quantall, Hanloren és Natalayda, no meg a bátor Csámpás köré lassan mese szövődik, bátor harcukról a gonosszal szemben, hisz a tömegben ott van egy apróság, ki már most történetírónak készül. A látvány megerősíti szándékában, hosszú idő még, de egyszer majd híres lesz, s ez a történet adja meg neki a siker kulcsát.
A lobogó fáklya hatékony, talán túlságosan is, hiszen pont abban a pillanatban, mikor Natalayda, Hanlorent tájékoztatja az elf elestéről a madarak rohama megtörik, kuszává válik. Quantall érezheti, hogy valami megváltozott, a lendületük alábbhagy, már csak tétován csapódik be egy-egy, de azok is mintha élettelenül hullanának le a porba. Szótlan tűrik azt is, ha szárnyuk meggyullad, s a lángoló halálmadarak kavarognak a levegőben, mígnem a ház falának csapódva szenvedjenek ki.*
- Anya nézd! *Kiáltja egy kamaszforma kisfiú.* Hullanak! Madáreső! *Ugrik a magasba, mert a dögök potyogni kezdenek, de ezúttal nem támadó szándékkal. Quantall mást is tapasztalhat, mert lapockái környékén erős bizsergést, majdhogynem fájdalmat érez. Nem lehet tudni mi az, hiszen madár most nem csapódott be, legalábbis ütését nem érezte. A kissé égető érzés tarkójától indul, s egészen a lapockák aljáig, szinte a teljes hátán, majdhogynem derékvonalig terjed.*
//Xotara//
*Komoran és hatékonyan rakja meg a tüzet, mely hamar lángra kap, hisz a kezelt fa gyorsan ég. Pattogó szikrák és a felületkezelt fenyő illata tölti meg az utcát. Akár még kellemesnek is mondhatnánk, ha a körülmények nem befolyásolnák a hatást. A fáklyát sikerese eldobja, s még szembesülhet azzal is, ahogyan azt Quantall elkapja és felhasználja. Neki is meg kell őriznie az egyensúlyát, de a lányt keményebb fából faragták, mintsem, hogy némi rengés levegye a lábáról. A robajjal és a mennydörgés szerű hanggal mit sem törődik, mert más köti le a figyelmét. Nem tudni, hogy Natalayda kiáltására mit reagál, de annyi bizonyos, hogy Pycta figyelme most minden figyelmét és idegszálát leköti. Talán nem az első eset, hogy magát hibáztatja, az is lehet, megszokta már. Persze amennyire ezt az érzést meg lehet szokni. Gondolatban újra gyermekként éli át, mit lát, s lélekben és testben elgyötört szellemét a múlt árnyai lepik meg. Hogy az emlékek e, vagy a lány erős jelleme az, mi végül széthullott darabjaiból újra egységgé kovácsolja, nem lehet tudni. Azonban lába, akaratának engedelmeskedve viszi oda a testhez, mim korábban hosszú küzdelem után összeesett. Pycta arca nem mosolyog és a szenvedés, mit közvetlenül előtte érzett ráírta bélyegét. A tágra nyílt tekintet üreges, de még csillog, a fénynek nem volt ideje kihunyni. Xauzur morgással fogadja a közeledő lányt, s arcán látható, ha bármi olyasmire készül, mi jelen helyzetben nem megengedett azonnal támad. Xotarának azonban esze ágában sincs oda nem illőt tenni, miközben lezárja a tágra nyílt szemeket, van ideje megfigyelni a testet. Tátongó sebet ugyan nem, de nyílást azt láthat, azonban furcsa mód vér sehol sincs, mintha a test eleve üres porhüvely lett volna csupán. Ráadásul a nyílás, mit lát szeme előtt tűnik el, míg végül a férfi puszta bőre és a nyakán bal oldalt elhelyezkedő láthatóan régi heg marad csupán. A pénzérmét megtalálja, s szótlan süllyeszti el, azonban mindeközben mást is tapasztalhat. Pycta mellkasa felől majdhogynem forróságot érezhet, s a még kissé élő bőr hamuszínné, fakóvá válik. Gondolhatná, hogy a por lepte el, de láthatóan ez nem így van. Emellett a nyak alatt középen egy hirtelen megjelenő ébenfekete szín pontot is észlelhet. Mindemellett saját magán is kellemetlen érzeteket tapasztalhat, mindkét tenyere furcsa zsibogásba kezd, mint amikor valaki hosszú ideig nem mozdítja, s elmacskásodnak a tagjai. Ez égető érzéssel is párosul, de egyelőre mást nem tapasztal. Xauzur a felé intézett kiáltásra felkapja Pycta mellé gömbölyödő bús fejét, de eleinte nem mozdul, esze ágában sincs ott hagyni fogadott gazdáját. Azonban, mikor a mélységi lány végül a város széle felé veszi az irányt, halkan felmorrant, majd utána indul, de ahelyett, hogy követné, nadrágja szélébe harapva óvatosan húzza vissza a nőt a tetem felé. Persze a lány, figyelmen kívül hagyhat mindent, ez esetben nem tartja immár vissz semmi a távozástól, kivéve persze a szomorú irbisz, csalódott szemét.*
//Pycta//
* Furcsa érzés szállja meg közvetlenül eleste után. Könnyűnek érzi magát, mintha repülne, az érzés nem kellemetlen, sőt. Mindent elfelejtett, mi korábban történt vele, nem emlékszik semmire és senkire, sem Vadvédről, sem a temetésről, sem az ott vívott csatájáról nincsenek még töredék emlékei sem. Jóllehet hirtelen azt sem tudja, hogy hol van, vagy mit keres itt. Olyan, mintha álomtalan álomból ébredt volna, s fogalma sincs, hogy mikor Lába puhán illeti az avart, még a hűvös évszakról maradhattak itt a falevelek, ugyanis kellemes sétán van, egy napsütötte és virágokkal borított mező melletti földes úton lépked, egyszerű bőrlábbeli és egyszerű szürkeszín nadrág van rajta, melyet gyolccsal fogatott össze. Ebbe van hevenyészetten beletűrve tört fehér és lágy esésű inge. Haját gyengéden borzolja a szél, orrába főtt étel illatát hozza, mely vonzónak hat, gyomra hangosat is kordul az érzetre. Nem messze a virágos mező szegélyezte földút végén egy apró falucska terül el, közepén égbe nyúló kis toronnyal, s mellette az út mentén irányt jelző tábla, amire valaki, vagy valakik a Reyemező feliratot vésték nagy és kackiás betűkkel. Az irány a falucska felé mutat, így minden bizonnyal a tábla rá utal. Hirtelen a távolban a falu felől kacagás és sivalkodás hangjai tűnnek fel, melyek valószínűleg annak a jó néhány gyereknek köszönhető, akik most az elf felé futnak.*
- Pycta bácsi! Pycta bácsi! *Futnak nevetve, s rohanvást közelednek. Az elf megrökönyödhet, talán még körbe is néz, hogy ez neki szól-e, mert valójában most szembesül azzal hogy saját nevével sincs tisztában.* Hát hazatértél, Pycta bácsi?! *Ugrik az egyik hirtelen mellé lábát szorosan átölelve, s csillogó tekintetét a magas elf feje felé, felfelé fordítva. Az elf mást is észlelhet, hisz jobbjában hosszú vándorbot, vállán átfektetve, rajta csomóba kötött batyu, mint aki hosszú útról érkezett meg. A többi gyerek is örvendve fogadja, s körbeugrálják. Az egész hangulat idilli, a gyerekzsivajba csak a madarak boldog csicsergése és a kabócák halk zenéje vegyül, egyetlen tarka felhő sem takarja az égszínkék égboltot.*
- Gyereee, gyereee máárr! *Markolják meg szabad kezét és nevetve húzzák a falucska felé.* Pycta bácsi, már annyira vártunk! Pont elkészült az ebéd! Közben mesélhetsz majd! Lan'Erdyz asszonyság már nagyon vár! Mindig emlegette testvérét, míg távol járt. *Az elfnek sok választása nincs, vagy a falucska irányába halad az őt cincáló gyermekekkel, vagy kicsit húzódozik, s elébb még körbenéz, bár korgó gyomra egyre erőteljesebben jelez.*
7076. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-14 23:39:14
Üzenet elküldve: 2018-11-14 23:39:14
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*Natalayda csak ösztöneire hallgat, semmi máson nem gondolkodik, mikor az első hangok dallammá duzzadva csorognak ajkairól, de az első pár pillanat után érzi, és látja is, hogy egészen elalél az ótvaros bestia. Akkor pedig még inkább eltelítődik a siker örömével, ami még inkább hozzásegíti, hogy kizárj a verdeső madarakat, és Xotarának könnyebb dolga legyen. Nem lejt örömtáncot, mikor elhullik, csak piheg egy kicsit, aztán megy tovább, a sötét bőrű nőstény oldalán. Egy váll lapogatást éppen kap, ő pedig egy erőtlen mosolyt vált, de nem túl meggyőző a jelenlegi állapota. Csurom vér a ruhája, a pernyés kormos foltokról nem is beszélve a szürke anyagon. az egyszerű szabású ruháról már meg nem mondaná senki, hogy milyen minőségi szövet. Arról nem is beszélve, hogy a csinos arc is könnyekkel áztatott korom foltos immár, csak a tekintete nem olyan tehetetlen tétova, mint a Rezidencián, hanem azzal, hogy nem csak önmagát kell védenie, hanem Csámpást költöztet belé egyfajta céltudatot. Quantallra is figyelne, ha úgy hinné, hogy szüksége van rá, de fényesebben ragyog bárki másnál. Úgy csépeli a madárhadat, hogy szemmel alig tudja követni a varázshangú lány, nem is küzd azzal, hogy a levágott szárnyasok potyogását figyelje, inkább a menteni való kutyuson próbáljon segíteni.
Nincs nála szinte semmi, így csak Xotara után tud kiabálni, hátha a tűzgyújtás mellett őt is meghallja egy alkalmas pillanatban.*
- Hé! Segíts! *utána is kap, ha még eléri* Nincs nálad bájital? Vagy valami, bármi? *Azonban pár pillanattal később Han nővér kuporodik hozzá és Csámpáshoz, majd mormogva kezeit a véresre csapkodott, ütött, csípett kutyus mellkasára teszi. Naty nem mer megszólalni, de aztán a kíváncsiság jobban úrrá lesz rajta.*
- Mit csinálsz? *kérdezi.* Ugye megmented?
*Szereti ezt a kedves négylábút, aki végig sétálta vele a várost Quantall oldalán.
Az asztal alatt aztán hiába vannak védve a madárseregtől, a rázkódás miatt kezeit a földnek kénytelen támasztani. A robajra odakapja a fejét, épp minor a szürke por belendül az utcákból. El nem tudja képzelni, mi történik a város másik felében, de ha itt feljött valami ótvar, valami talaj menti ártás, akkor akár a város többi részén is felmászhatnak a föld alól. Közben kifelé kémlel, és látja, hogy a madarak nem szeretik a tüzet, és azt is, hogy a menet elején harcoló elf elesik. A korábbi mélységi nőstény pedig mindent feledve térdel mellé, de hogy mit tesz, nem látja pontosan, csak kommentálja a történteket Hannak.*
- Elesett. Az elf elesett.
*Natalayda csak ösztöneire hallgat, semmi máson nem gondolkodik, mikor az első hangok dallammá duzzadva csorognak ajkairól, de az első pár pillanat után érzi, és látja is, hogy egészen elalél az ótvaros bestia. Akkor pedig még inkább eltelítődik a siker örömével, ami még inkább hozzásegíti, hogy kizárj a verdeső madarakat, és Xotarának könnyebb dolga legyen. Nem lejt örömtáncot, mikor elhullik, csak piheg egy kicsit, aztán megy tovább, a sötét bőrű nőstény oldalán. Egy váll lapogatást éppen kap, ő pedig egy erőtlen mosolyt vált, de nem túl meggyőző a jelenlegi állapota. Csurom vér a ruhája, a pernyés kormos foltokról nem is beszélve a szürke anyagon. az egyszerű szabású ruháról már meg nem mondaná senki, hogy milyen minőségi szövet. Arról nem is beszélve, hogy a csinos arc is könnyekkel áztatott korom foltos immár, csak a tekintete nem olyan tehetetlen tétova, mint a Rezidencián, hanem azzal, hogy nem csak önmagát kell védenie, hanem Csámpást költöztet belé egyfajta céltudatot. Quantallra is figyelne, ha úgy hinné, hogy szüksége van rá, de fényesebben ragyog bárki másnál. Úgy csépeli a madárhadat, hogy szemmel alig tudja követni a varázshangú lány, nem is küzd azzal, hogy a levágott szárnyasok potyogását figyelje, inkább a menteni való kutyuson próbáljon segíteni.
Nincs nála szinte semmi, így csak Xotara után tud kiabálni, hátha a tűzgyújtás mellett őt is meghallja egy alkalmas pillanatban.*
- Hé! Segíts! *utána is kap, ha még eléri* Nincs nálad bájital? Vagy valami, bármi? *Azonban pár pillanattal később Han nővér kuporodik hozzá és Csámpáshoz, majd mormogva kezeit a véresre csapkodott, ütött, csípett kutyus mellkasára teszi. Naty nem mer megszólalni, de aztán a kíváncsiság jobban úrrá lesz rajta.*
- Mit csinálsz? *kérdezi.* Ugye megmented?
*Szereti ezt a kedves négylábút, aki végig sétálta vele a várost Quantall oldalán.
Az asztal alatt aztán hiába vannak védve a madárseregtől, a rázkódás miatt kezeit a földnek kénytelen támasztani. A robajra odakapja a fejét, épp minor a szürke por belendül az utcákból. El nem tudja képzelni, mi történik a város másik felében, de ha itt feljött valami ótvar, valami talaj menti ártás, akkor akár a város többi részén is felmászhatnak a föld alól. Közben kifelé kémlel, és látja, hogy a madarak nem szeretik a tüzet, és azt is, hogy a menet elején harcoló elf elesik. A korábbi mélységi nőstény pedig mindent feledve térdel mellé, de hogy mit tesz, nem látja pontosan, csak kommentálja a történteket Hannak.*
- Elesett. Az elf elesett.
7075. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-13 16:11:05
Üzenet elküldve: 2018-11-13 16:11:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Temetés//
*Quantall csapkod ahogy csak tud. Arra nincs sok ideje, hogy a környezetüket megfigyelje, de ha megtenné akkor annyi örömöt tudna benne találni, hogy a célját elérte. Mégpedig, hogy a madarak figyelmét teljesen magára vonta. A csapkodást és a kiabálást pedig továbbra se tervezi abbahagyni.*
-Szánalmasak vagytok! Pusztulást akartok hozni a világra és eltörölni az életet, de még velem se bírtok el. Az uratok nem csoda, hogy el lett zárva az alvilágba ha ilyen katonák szolgálják. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan vissza is lesz zavarva.
*Ha Xotara kiáltása eljut hozzá akkor ha van ideje elteszi az egyik kardját, ha nincs akkor eldobja és úgy kap a fáklya felé. Ha elkapta akkor azzal csapkod a madarak felé. A földrengés és a por meglepi, de igyekszik talpon maradni és ha lát madarakat akkor azok felé csapni karddal vagy fáklyával.*
*Quantall csapkod ahogy csak tud. Arra nincs sok ideje, hogy a környezetüket megfigyelje, de ha megtenné akkor annyi örömöt tudna benne találni, hogy a célját elérte. Mégpedig, hogy a madarak figyelmét teljesen magára vonta. A csapkodást és a kiabálást pedig továbbra se tervezi abbahagyni.*
-Szánalmasak vagytok! Pusztulást akartok hozni a világra és eltörölni az életet, de még velem se bírtok el. Az uratok nem csoda, hogy el lett zárva az alvilágba ha ilyen katonák szolgálják. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan vissza is lesz zavarva.
*Ha Xotara kiáltása eljut hozzá akkor ha van ideje elteszi az egyik kardját, ha nincs akkor eldobja és úgy kap a fáklya felé. Ha elkapta akkor azzal csapkod a madarak felé. A földrengés és a por meglepi, de igyekszik talpon maradni és ha lát madarakat akkor azok felé csapni karddal vagy fáklyával.*
7074. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-13 02:51:30
Üzenet elküldve: 2018-11-13 02:51:30
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Az ősöreg fűzfáról most hull le az utolsó levél, mely immár a télről regél.
Az ismeretlen kékvérű nővel briliánsan összedolgoznak, mintha csak falkában vadásznának. A szőkeség mondhatni kiénekli a sajtot a holló szájából, amíg Xotara a lény mögé lép és elvégzi a mészáros munkát. A menetre támadó lény kimúlik. A sötételf lány a vigyorgás mellett, még a szőkeség vállát is hálásan megszorítja. Aztán, rohannak a kutyát menteni, de a továbbiakat Natalaydára és a Han nővérre bízza. Quantall tovább állja a sarat a madársereggel szemben és nem rest szájalni a sötétséggel, amire Xot ismét csak vigyorogni tud. Közben megrakja a hollósereget riasztó, füst-okádó tüzet, majd odakiált fajtársának.*
- Quantall! Kapd el, nesze!
*A föld kezd rázkódni a talpa alatt, miközben odadobja fáklyáját a mélységi mágusnak. A füst mellett, szürke por is ellepi a piacteret, miközben földrengés rázza a várost. Xotara inogva néz körbe a kaotikus téren. Látja a többieken a rémületet és az értetlenséget. Tekintetét a szekér felé kapja, ahol ott vannak a csuhások, Arenih atya és a dögmadárral gigászi csatát vívó Pycta, mely harcnak még csak megjósolni sem lehet a kimenetelét, de Xot bízik a szélsebes elfben. Azonban, ekkor olyan istentelen baljóslatú megérzés hasít elméjébe, hogy megszédül tőle, a fájdalomtól összeszorítja szemeit és vérző kezét a homlokához kapva morogja maga elé, fájdalmas viccsora valahogy furcsa vigyornak hat.*
- Szadista, mazochista szerzetesek!
*Egy pillanatra letaglózza ez a fájdalom, de ahogy jött, úgy el is múlik, viszont ez a pillanat pont elég volt arra, hogy ne tudjon már cselekedni. Mélyzöld szemei felpattannak, melyek ismét a Holló és a szürke szerzetes csatáját nézik, de ekkor szinte az ezredmásodperc törtrésze alatt vége szakad mindennek, és Árnytörő Xotara már megint, mint egy kislány kénytelen tehetetlenül végignézni ezt is. A madár elemi erővel csapódik Pycta mellkasába, mely mozdulat olyan gyors, hogy szemmel követhetetlen. A sötételf lány nem is látja, hova tűnt a madár, csak azt látja, ahogy szürke bajtársa eldől, mint egy zsák krumpli. A hős szerzetes, mint egy dicső harcos, csatában elesik és adja életét a nagyobb jó érdekében. Lélekben, Xoti meg csak áll, mint a hat éves önmaga, és úgy mered a jelenetre. Majd hirtelen a vörös sárkányfajzat tör elő, kitárt szárnyakkal a hegygyomrából. A vörös köd lassan elborítja Árnytörő hősnőnk elméjét. A bestia tüskés taraját borzolva robog előre, reng bele föld s ég. Elbődülve tüzet köp. Xotara tagjai remegni kezdenek a tehetetlen indulattól, bár már nem tud mit tenni, de pont ez az, ami csak fokozza benne a vörös tébolyt. Fél térddel a földre rogy, kardjára támaszkodik, és csak remeg felgyülemlő indulattól, mint egy régóta szunnyadó vulkán. Szürke bajtársa halálával már nincs senki, aki megállíthatná, és ki tudja mit fog tenni ebben az eszetlen állapotában. Hacsak…
A sötétség káoszában, a fene se tudja mikor, de észrevétlenül és hangtalan szállt le, az egyik közeli, háztetőre egy füles bagoly, aki talán nem meglepő módon, így szól: *
- Hú!
*Lehet csak a téboly káprázata és az éjjeli madár nincs is ott, különben is egy bagoly, mit tehetne a sötétség hollóhadával szemben. Azonban, akárhogy is, de Árnytörő Xotara felkapja fejét a huhogásra. Méregzöld szemei találkoznak a bölcs szárnyas ragyogóbarna rávillanó szemeivel. A ragadozó madár karmos lábaival a tető kúpcserepén gubbasztva kezd egyik lábáról a másikra mozgolódni, szárnyaival kissé verdesve. A karmok csikordulva karistolják az agyagot. Mire hirtelen Xotara bal vállába olyan elemi fájdalom mar, hogy két térdre rogy, fejét lehorgasztva. Szabad kezével kap a vállához, mely majd szétszakad, de nem akármilyen fájdalom ez. Nem testi sérüléseiből ered, ez a fájdalom a szívéből sugárzik ki a vállába, melynek mértékét, csak az foghatja fel ésszel, aki ismeri a kis Xoti történetét. A sötételf lány szinte hangtalan fuldokolni kezd az egyszerre rátörő emlékek által felkorbácsolta érzéseitől, miközben vállát markolja.
Tehetetlenül nézte végig, ahogy bátyját, anyját megölik. Nem tudta megfékezni, sőt miatta szabadul el Umonból a démon, ami Aenae-re tört. Két ízben is majdnem meghalt miatta a barna barát, először majdnem az egykori szürke vezér ölte meg, aztán majdnem Xotara által okozott fejsérülésébe halt bele. És most Pycta meghalt, nem tudott neki se segíteni, nem tudta megvédeni, a Fákban Lakó küldetése is elbukott. Egy újabb füstbe ment terv, egy újabb kudarc.
A vörös köd eloszlik, Árnytörő hősnőnk elméjét a mérhetetlen kín teszi ismét éberré. A fájdalom csitul, de nem múlik el, sőt kezd magába roskadni tőle és az éledő bűntudattól.*
~ Kislány, emlékezz! Nem fogsz soha kételkedni magadban! Szedd össze magad! De nem megy… eddig bírtam! De igen, megy! Gyerünk! Kelj fel! Most! ~
*A sötételf lány így kaparja valahogy össze magát, a téboly, a düh, a kín, a bűntudat és a elveszettség lelki viharában. Felemeli fejét és mélyzöld pillantásával a baglyot keresi, de a madár már nincs a tetőn, lehet nem is volt, csak az elborult elméje kegyetlen, de életmentő jelenése volt csupán.
Xotara feláll a földről. Elméje éber, de zavarosan homályos még, mint egy bányaomlás után lassan kitisztuló légtér. Korábbi érzései sem múltak el, csak elcsitultak, de most mind egyszerre kavarognak benne, egy meghatározhatatlan elegyet alkotva lelkében. Minek következtében arca rezzenéstelen akár a szikla, de közben a villanó mélyzöld szemeiből lassan patakzanak a könnyek. Fizikai sérüléseit most szinte egyáltalán nem érzékeli, így most sem törődik velük, mert a nagyobb fájdalom, mindig elnyomja a kisebbet. Xotara lassan elindul a szürke elf holtteste felé. Közben elteszi kardját, egy kézmozdulattal lesodorja fejéről bőrsisakját, amit a porba hullva hátrahagy. Körülötte kavargó madárraj, port verő zengő föld, ki tudja a többiek szólnak e hozzá, de Xotara ezekből már mit sem hall. Csendesen lép a hason heverő holttest mellé. Xauzurral sem foglakozik. Legalább is olyan értelemben nem, hogy sose félt a nagymacskától és most sem tart tőle, ez egyszerre botorság és bátorság is. Csak egy pillantást vet a morgó párducra, ahogy a szürke elf mellett fekszik, aztán leguggol Pycta mellé, hogy hanyatt fordítsa. Elnézi a szürke barát elkendőzött arcát, és engedve dühének letépi azt az elf arcáról, mely most is szabályos és hibátlan. Lombzöld szemei üvegesen merednek az éjszakai égre, melyeket Xotara jobb kezével csuk le. A szentéletű hosszúéletű mellkasán ott tátong a mély seb, melyet a sötételf lány a szürke kendővel fed le. Mellette a földön a tűz kardja, amit hosszában a szürke szerzetes mellkasára tesz, amire az elf kezeit is ráhajtja. Folyamatosan könnyező mélyzöld pillantással, szikla merev arcvonásokkal néz az irbiszre, hogy támad-e, de aztán Pycta egyik zsebébe nyúl, abba a zsebébe, ahova látta, hogy itt a piactéren eltette, amit tőle kapott. Xotara ujjai között megvillan a szerencsepénz, ami most egészen groteszkül hat, átforgatja kezében az érmét és megnézi mind a két oldalát, majd viharvert kabátja egyik zsebébe süllyeszti. Szótlanul feláll. Nem tud mit mondani, de tudja Pycta amúgy se várna tőle semmit, hogy mondjon. Aztán mégis eszébe jut valami, és csendesen mormolja el.*
- Látlak téged testvérem, és köszönetet mondok. Bár tested itt marad, és a vadászok részévé válik, de szellemed visszatér az erdő mélyére.
*Árnytörő hősnőnk nem foglakozik a Piactér további történéseivel. Neki már itt nincs maradása, elbukott, a küldetést nélküle kell folytatniuk azoknak, akiknek képességében áll.*
~ Elhagyom a várost! ~
*Azzal, Xotara sarkon fordul és elsétál, de egy pillanatra megtorpan. Tudja, a nagymacska itt a városban idejekorán elpusztulna, a vadállatnak nem itt van a helye.*
- Xauzur! Gyere, hazamegyünk!
*Szól a sötételf lány az erdei irbiszhez, fogalma sincs, hogy az állat hallgat e rá, és tudja nem kényszerítheti rá az akaratát, de ennyit megtehetett. Árnytörő hősnőnk ennyivel elhagyja a Piacteret.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.11.13 03:07:15
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Az ősöreg fűzfáról most hull le az utolsó levél, mely immár a télről regél.
Az ismeretlen kékvérű nővel briliánsan összedolgoznak, mintha csak falkában vadásznának. A szőkeség mondhatni kiénekli a sajtot a holló szájából, amíg Xotara a lény mögé lép és elvégzi a mészáros munkát. A menetre támadó lény kimúlik. A sötételf lány a vigyorgás mellett, még a szőkeség vállát is hálásan megszorítja. Aztán, rohannak a kutyát menteni, de a továbbiakat Natalaydára és a Han nővérre bízza. Quantall tovább állja a sarat a madársereggel szemben és nem rest szájalni a sötétséggel, amire Xot ismét csak vigyorogni tud. Közben megrakja a hollósereget riasztó, füst-okádó tüzet, majd odakiált fajtársának.*
- Quantall! Kapd el, nesze!
*A föld kezd rázkódni a talpa alatt, miközben odadobja fáklyáját a mélységi mágusnak. A füst mellett, szürke por is ellepi a piacteret, miközben földrengés rázza a várost. Xotara inogva néz körbe a kaotikus téren. Látja a többieken a rémületet és az értetlenséget. Tekintetét a szekér felé kapja, ahol ott vannak a csuhások, Arenih atya és a dögmadárral gigászi csatát vívó Pycta, mely harcnak még csak megjósolni sem lehet a kimenetelét, de Xot bízik a szélsebes elfben. Azonban, ekkor olyan istentelen baljóslatú megérzés hasít elméjébe, hogy megszédül tőle, a fájdalomtól összeszorítja szemeit és vérző kezét a homlokához kapva morogja maga elé, fájdalmas viccsora valahogy furcsa vigyornak hat.*
- Szadista, mazochista szerzetesek!
*Egy pillanatra letaglózza ez a fájdalom, de ahogy jött, úgy el is múlik, viszont ez a pillanat pont elég volt arra, hogy ne tudjon már cselekedni. Mélyzöld szemei felpattannak, melyek ismét a Holló és a szürke szerzetes csatáját nézik, de ekkor szinte az ezredmásodperc törtrésze alatt vége szakad mindennek, és Árnytörő Xotara már megint, mint egy kislány kénytelen tehetetlenül végignézni ezt is. A madár elemi erővel csapódik Pycta mellkasába, mely mozdulat olyan gyors, hogy szemmel követhetetlen. A sötételf lány nem is látja, hova tűnt a madár, csak azt látja, ahogy szürke bajtársa eldől, mint egy zsák krumpli. A hős szerzetes, mint egy dicső harcos, csatában elesik és adja életét a nagyobb jó érdekében. Lélekben, Xoti meg csak áll, mint a hat éves önmaga, és úgy mered a jelenetre. Majd hirtelen a vörös sárkányfajzat tör elő, kitárt szárnyakkal a hegygyomrából. A vörös köd lassan elborítja Árnytörő hősnőnk elméjét. A bestia tüskés taraját borzolva robog előre, reng bele föld s ég. Elbődülve tüzet köp. Xotara tagjai remegni kezdenek a tehetetlen indulattól, bár már nem tud mit tenni, de pont ez az, ami csak fokozza benne a vörös tébolyt. Fél térddel a földre rogy, kardjára támaszkodik, és csak remeg felgyülemlő indulattól, mint egy régóta szunnyadó vulkán. Szürke bajtársa halálával már nincs senki, aki megállíthatná, és ki tudja mit fog tenni ebben az eszetlen állapotában. Hacsak…
A sötétség káoszában, a fene se tudja mikor, de észrevétlenül és hangtalan szállt le, az egyik közeli, háztetőre egy füles bagoly, aki talán nem meglepő módon, így szól: *
- Hú!
*Lehet csak a téboly káprázata és az éjjeli madár nincs is ott, különben is egy bagoly, mit tehetne a sötétség hollóhadával szemben. Azonban, akárhogy is, de Árnytörő Xotara felkapja fejét a huhogásra. Méregzöld szemei találkoznak a bölcs szárnyas ragyogóbarna rávillanó szemeivel. A ragadozó madár karmos lábaival a tető kúpcserepén gubbasztva kezd egyik lábáról a másikra mozgolódni, szárnyaival kissé verdesve. A karmok csikordulva karistolják az agyagot. Mire hirtelen Xotara bal vállába olyan elemi fájdalom mar, hogy két térdre rogy, fejét lehorgasztva. Szabad kezével kap a vállához, mely majd szétszakad, de nem akármilyen fájdalom ez. Nem testi sérüléseiből ered, ez a fájdalom a szívéből sugárzik ki a vállába, melynek mértékét, csak az foghatja fel ésszel, aki ismeri a kis Xoti történetét. A sötételf lány szinte hangtalan fuldokolni kezd az egyszerre rátörő emlékek által felkorbácsolta érzéseitől, miközben vállát markolja.
Tehetetlenül nézte végig, ahogy bátyját, anyját megölik. Nem tudta megfékezni, sőt miatta szabadul el Umonból a démon, ami Aenae-re tört. Két ízben is majdnem meghalt miatta a barna barát, először majdnem az egykori szürke vezér ölte meg, aztán majdnem Xotara által okozott fejsérülésébe halt bele. És most Pycta meghalt, nem tudott neki se segíteni, nem tudta megvédeni, a Fákban Lakó küldetése is elbukott. Egy újabb füstbe ment terv, egy újabb kudarc.
A vörös köd eloszlik, Árnytörő hősnőnk elméjét a mérhetetlen kín teszi ismét éberré. A fájdalom csitul, de nem múlik el, sőt kezd magába roskadni tőle és az éledő bűntudattól.*
~ Kislány, emlékezz! Nem fogsz soha kételkedni magadban! Szedd össze magad! De nem megy… eddig bírtam! De igen, megy! Gyerünk! Kelj fel! Most! ~
*A sötételf lány így kaparja valahogy össze magát, a téboly, a düh, a kín, a bűntudat és a elveszettség lelki viharában. Felemeli fejét és mélyzöld pillantásával a baglyot keresi, de a madár már nincs a tetőn, lehet nem is volt, csak az elborult elméje kegyetlen, de életmentő jelenése volt csupán.
Xotara feláll a földről. Elméje éber, de zavarosan homályos még, mint egy bányaomlás után lassan kitisztuló légtér. Korábbi érzései sem múltak el, csak elcsitultak, de most mind egyszerre kavarognak benne, egy meghatározhatatlan elegyet alkotva lelkében. Minek következtében arca rezzenéstelen akár a szikla, de közben a villanó mélyzöld szemeiből lassan patakzanak a könnyek. Fizikai sérüléseit most szinte egyáltalán nem érzékeli, így most sem törődik velük, mert a nagyobb fájdalom, mindig elnyomja a kisebbet. Xotara lassan elindul a szürke elf holtteste felé. Közben elteszi kardját, egy kézmozdulattal lesodorja fejéről bőrsisakját, amit a porba hullva hátrahagy. Körülötte kavargó madárraj, port verő zengő föld, ki tudja a többiek szólnak e hozzá, de Xotara ezekből már mit sem hall. Csendesen lép a hason heverő holttest mellé. Xauzurral sem foglakozik. Legalább is olyan értelemben nem, hogy sose félt a nagymacskától és most sem tart tőle, ez egyszerre botorság és bátorság is. Csak egy pillantást vet a morgó párducra, ahogy a szürke elf mellett fekszik, aztán leguggol Pycta mellé, hogy hanyatt fordítsa. Elnézi a szürke barát elkendőzött arcát, és engedve dühének letépi azt az elf arcáról, mely most is szabályos és hibátlan. Lombzöld szemei üvegesen merednek az éjszakai égre, melyeket Xotara jobb kezével csuk le. A szentéletű hosszúéletű mellkasán ott tátong a mély seb, melyet a sötételf lány a szürke kendővel fed le. Mellette a földön a tűz kardja, amit hosszában a szürke szerzetes mellkasára tesz, amire az elf kezeit is ráhajtja. Folyamatosan könnyező mélyzöld pillantással, szikla merev arcvonásokkal néz az irbiszre, hogy támad-e, de aztán Pycta egyik zsebébe nyúl, abba a zsebébe, ahova látta, hogy itt a piactéren eltette, amit tőle kapott. Xotara ujjai között megvillan a szerencsepénz, ami most egészen groteszkül hat, átforgatja kezében az érmét és megnézi mind a két oldalát, majd viharvert kabátja egyik zsebébe süllyeszti. Szótlanul feláll. Nem tud mit mondani, de tudja Pycta amúgy se várna tőle semmit, hogy mondjon. Aztán mégis eszébe jut valami, és csendesen mormolja el.*
- Látlak téged testvérem, és köszönetet mondok. Bár tested itt marad, és a vadászok részévé válik, de szellemed visszatér az erdő mélyére.
*Árnytörő hősnőnk nem foglakozik a Piactér további történéseivel. Neki már itt nincs maradása, elbukott, a küldetést nélküle kell folytatniuk azoknak, akiknek képességében áll.*
~ Elhagyom a várost! ~
*Azzal, Xotara sarkon fordul és elsétál, de egy pillanatra megtorpan. Tudja, a nagymacska itt a városban idejekorán elpusztulna, a vadállatnak nem itt van a helye.*
- Xauzur! Gyere, hazamegyünk!
*Szól a sötételf lány az erdei irbiszhez, fogalma sincs, hogy az állat hallgat e rá, és tudja nem kényszerítheti rá az akaratát, de ennyit megtehetett. Árnytörő hősnőnk ennyivel elhagyja a Piacteret.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.11.13 03:07:15
7073. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-12 19:27:22
Üzenet elküldve: 2018-11-12 19:27:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*A szekér kerekébe kapaszkodik, hogy megőrizhesse egyensúlyát, ami még ültében sem könnyű feladat. Nem látja a többiek harcát, a lelkét kilehelő Pyctát, csupán egy furcsa kettőst, kik a szekér felé tartanak. Xotara és az emberleány vonszol épp a szekér közelébe egy kutyát, vastag vérnyomot hagyva maguk után. Az öleb számos sebből vérzik, szűkölve vonyít, talán a halálán van.
Eszébe ötlik, hogy a sötételfel látta a kutyust. Halálmadarak, fekete istenség, kardcsörte ide vagy oda, elszántan bújik elő rejtekéből, hogy a kínlódó állathoz siessen és letérdeljen mellé. Végigsimít a megsebzett állat fején, mire az aprót rándul.*
-Úrnőm segíts nekem.
*Suttogja halkan, tenyerét az állat vérző mellkasára helyezve. Kizárja a külvilág förtelmes zaját és teszi, amit mindig is tett.*
-Hamarosan elmúlik.
*Szólítja meg Csámpást halkan és néz mélyen az állat szemébe. Ember vagy állat, mindegy, a kedves szó mindkettőre egyformán nyugtató hatással van. Így vagy úgy, de a fájdalom elmúlik.
Ajkai szavakat formálnak, de a zajban talán csak Csámpás hallhatja, mit is mond. Szemét behunyja, kezét egy pillanatról sem veszi le a vérző állatról. Ha tehet valamit egy ártatlan lélekért, meg fogja tenni, ha szakad lábuk alatt a talaj és a föld sötét mélye fenyeget, akkor is.*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
*A szekér kerekébe kapaszkodik, hogy megőrizhesse egyensúlyát, ami még ültében sem könnyű feladat. Nem látja a többiek harcát, a lelkét kilehelő Pyctát, csupán egy furcsa kettőst, kik a szekér felé tartanak. Xotara és az emberleány vonszol épp a szekér közelébe egy kutyát, vastag vérnyomot hagyva maguk után. Az öleb számos sebből vérzik, szűkölve vonyít, talán a halálán van.
Eszébe ötlik, hogy a sötételfel látta a kutyust. Halálmadarak, fekete istenség, kardcsörte ide vagy oda, elszántan bújik elő rejtekéből, hogy a kínlódó állathoz siessen és letérdeljen mellé. Végigsimít a megsebzett állat fején, mire az aprót rándul.*
-Úrnőm segíts nekem.
*Suttogja halkan, tenyerét az állat vérző mellkasára helyezve. Kizárja a külvilág förtelmes zaját és teszi, amit mindig is tett.*
-Hamarosan elmúlik.
*Szólítja meg Csámpást halkan és néz mélyen az állat szemébe. Ember vagy állat, mindegy, a kedves szó mindkettőre egyformán nyugtató hatással van. Így vagy úgy, de a fájdalom elmúlik.
Ajkai szavakat formálnak, de a zajban talán csak Csámpás hallhatja, mit is mond. Szemét behunyja, kezét egy pillanatról sem veszi le a vérző állatról. Ha tehet valamit egy ártatlan lélekért, meg fogja tenni, ha szakad lábuk alatt a talaj és a föld sötét mélye fenyeget, akkor is.*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
7072. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-11 11:00:08
Üzenet elküldve: 2018-11-11 11:00:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*A félelem és az ijedtség olyan érzelmek, amelyek nem jutnak át a csuhátlan csuhás lelkének páncélján. Számára csak a feladat és annak végrehajtása létezik, s minden, mi ezt akadályozza, az ellenség és el kell pusztítani.
A madár pedig ellenség, s csak egy akadály a feladat végrehajtása előtt, ezáltal pedig el kell pusztítani. Az elf átfordul a vállán és a wegtoreni penge teszi a dolgát, szinte ellenállás nélkül választja el a halálmadár lábát a testétől. A kőmerev arcú szerzetest nem éri váratlanul a felhangzó hangorkán. A kendő alatt vicsorogva fogadja és küzdi le a kínokat, előtte újra megnövekszik az éjfekete madár teste. Idegein át fájdalom korbácsol végig rajta, hogy a koponyájában verjen tanyát. Különös, hogy az érzés nagyon hasonlatos ahhoz, amellyel az Erdő Szíve büntette őt, ha tétlenségen kapta, s a fájdalom mellé reménytelenség érzése is társul. Most először rebben meg a haragoszöld tekintet, ajkai elnyílnak a kendő alatt, ahogy hitetlenség hangja hagyja el száját.
Az is meglepi, ahogy a féllábú-szárnyű dög elrugaszkodik, egyenesen a mellkasa felé. A csuhátlan csuhás gyorsasága eddig soha nem hagyta cserben, készségei mindig kisegítették a harcban, ám most, mintha képtelen volna időben reagálni.
A mellkasának csapódó halálmadár érintését idegenül fogadja, érzi, ahogy a csőr a mellkasába robban és ordítani szeretne. A fájdalom, amellyel a becsapódás jár, minden eddig érzett kínt meghalad, pedig kevesen tűrik olyan jól a fájdalmat, mint a csuhás.
Ám a holt madár nem elégszik meg ennyivel, egyre beljebb és beljebb fúrja magát az erdőmélyi elf mellkasába, a megrogyó lábak miatt a szekérnek tántorodik, elerőtlenedő ujjai közül kifordul a wegtoreni mesterkard, hogy csilingelve a kövezetre hulljon. Elkerekedett szemekkel nézi végig, ahogy a dög berágja magát a mellkasába a szíve felett, s végül teljesen eltűnik benne. A reménytelenség letaglózza, a fájdalom darabokra szaggatja a lelkét, keze ügyetlenül kapna a szekér oldala felé, de elvéti és arccal előre maga is a kőre hullik a kékes acélpenge mellé. A feje nagyot csattan, talán a szemöldöke is felnyílik az ütéstől. Hitnek, reménynek és erőnek kellene betöltenie a lelkét, de csak magányt, reménytelenséget és hideget érez. Végtelenül szomorú és kétségbeesett az utolsó gondolata, mielőtt egy utolsó sóhajjal kereszti tüdejéből a levegőt. Nem hall, nem lát és nem érzékel már semmit a megremegő világból.
"Beleremeg a föld, amikor megszólal,
Nem fog tetszeni az utolsó hangos dal..."
Avaron és füvön lépdel, körülötte fák. Otthon van.*
*A félelem és az ijedtség olyan érzelmek, amelyek nem jutnak át a csuhátlan csuhás lelkének páncélján. Számára csak a feladat és annak végrehajtása létezik, s minden, mi ezt akadályozza, az ellenség és el kell pusztítani.
A madár pedig ellenség, s csak egy akadály a feladat végrehajtása előtt, ezáltal pedig el kell pusztítani. Az elf átfordul a vállán és a wegtoreni penge teszi a dolgát, szinte ellenállás nélkül választja el a halálmadár lábát a testétől. A kőmerev arcú szerzetest nem éri váratlanul a felhangzó hangorkán. A kendő alatt vicsorogva fogadja és küzdi le a kínokat, előtte újra megnövekszik az éjfekete madár teste. Idegein át fájdalom korbácsol végig rajta, hogy a koponyájában verjen tanyát. Különös, hogy az érzés nagyon hasonlatos ahhoz, amellyel az Erdő Szíve büntette őt, ha tétlenségen kapta, s a fájdalom mellé reménytelenség érzése is társul. Most először rebben meg a haragoszöld tekintet, ajkai elnyílnak a kendő alatt, ahogy hitetlenség hangja hagyja el száját.
Az is meglepi, ahogy a féllábú-szárnyű dög elrugaszkodik, egyenesen a mellkasa felé. A csuhátlan csuhás gyorsasága eddig soha nem hagyta cserben, készségei mindig kisegítették a harcban, ám most, mintha képtelen volna időben reagálni.
A mellkasának csapódó halálmadár érintését idegenül fogadja, érzi, ahogy a csőr a mellkasába robban és ordítani szeretne. A fájdalom, amellyel a becsapódás jár, minden eddig érzett kínt meghalad, pedig kevesen tűrik olyan jól a fájdalmat, mint a csuhás.
Ám a holt madár nem elégszik meg ennyivel, egyre beljebb és beljebb fúrja magát az erdőmélyi elf mellkasába, a megrogyó lábak miatt a szekérnek tántorodik, elerőtlenedő ujjai közül kifordul a wegtoreni mesterkard, hogy csilingelve a kövezetre hulljon. Elkerekedett szemekkel nézi végig, ahogy a dög berágja magát a mellkasába a szíve felett, s végül teljesen eltűnik benne. A reménytelenség letaglózza, a fájdalom darabokra szaggatja a lelkét, keze ügyetlenül kapna a szekér oldala felé, de elvéti és arccal előre maga is a kőre hullik a kékes acélpenge mellé. A feje nagyot csattan, talán a szemöldöke is felnyílik az ütéstől. Hitnek, reménynek és erőnek kellene betöltenie a lelkét, de csak magányt, reménytelenséget és hideget érez. Végtelenül szomorú és kétségbeesett az utolsó gondolata, mielőtt egy utolsó sóhajjal kereszti tüdejéből a levegőt. Nem hall, nem lát és nem érzékel már semmit a megremegő világból.
"Beleremeg a föld, amikor megszólal,
Nem fog tetszeni az utolsó hangos dal..."
Avaron és füvön lépdel, körülötte fák. Otthon van.*
7071. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-10 20:54:24
Üzenet elküldve: 2018-11-10 20:54:24
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Temetés//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Pycta - ügyességpróba//
//Natalayda, Xotara//
*Remeg a föld, s por lepi be a tájat, a halálmadarak, a csatazaj, a hegyomlás zaja sem lehet elég hangos ahhoz, hogy a lány torkában elrejtőző apró hangszer csengő dallamát elfojtsa. Száll az ének, s messzire nem kell jusson. A szörny ki előbb tátogó pofával, fröcsögő nyállal és bűzös lehelettel támadt a csapatra, most csak bután néz, s előre hátra ringatózik teste, mely félig még mindig koszos üregébe szorulva, másik lábát már nincs ideje elhúzni, olyannyira megigézi a látvány. Ha külső szemlélődő látja, vélhetően meglepetten azt tapasztalja, hogy a lény táncol. Natalayda hangjára, a dal ritmusára kecsesen és fennkölten. Ha tudna mosolyogni, valószínűleg azt tenné, de így csak morbid és groteszk látványt nyújt a kitört fogú elnyílt pofa, melynek szőrős karjából a vér szivárog.
Xotara cselekszik és egy pillanatot sem vár, erre most kiváló esélyei vannak. A testét és elméjét elborító fájdalommal dacolva közeledik, megfontoltan és bölcsen. A lényt esze ágában sincs keringőjéből kiragadni, így mozdulatsorát tulajdonképpen tökéletesen tudja véghezvinni. A lény szeme még akkor is fátyolos, mondhatni érzéki, mikor szarvát megragadva rántják hátra a fejét, hogy feltűnjön a szőrtelen nyakon kivastagodó ütőér. Egyetlen vágás elég, a kard beretvaéles, így mindkét nő láthatja, ahogyan a vastag érfal áthasad, s elnyílik a bőr. A vér sugárban kezd spriccelni, a lény azonban tovább ringatózik kábult varázsában, még akkor is, amikor már ereje nem lévén csak előre dől ürege szélén, s bambán nézi a földet. A vér ütemesen távozik a testéből, diszharmóniában Natalayda énekével. A két lány előtt már nincs akadály, hogy Xotara fáklyát ragadjon, s Natalaydával Quantall kutyájához rohanjon. Az állat tulajdonképpen már védekezésre képtelen, így Xotara és Natalayda gond nélkül elhurcolja a piactéri asztal alá. Semmi akadálya, hogy Xotara további terveit kivitelezze, s a piactéri asztalhoz induljon. Azt is tapasztalhatja, hogy bizony égő fáklyáját messzire elkerülik a halálmadarak, mintha tartanának tőle. Natalayda azonban segíthetne valahogyan az állaton, mert, ha hamarosan nem kap égi, vagy fizikai segítséget, könnyen lehet, hogy elpusztul, már nyüszíteni is alig van ereje.*
//Hanloren, Quantall//
*Érez némi rengést, s nehezére eshet megőriznie egyensúlyát. A szekér alól félig-meddig láthatja mi zajlik le Quantallal és a kutyájával. Az is feltűnhet neki, hogy az állat sebesült, s Xotara és Natalayda kellett hozzá, hogy egyáltalán elvonszolják a madarakkal hadakozó Quantall közeléből. A madarak létszáma talán egy kicsit lecsökkent, hogy kimerészkedjen, főleg, hogy most szinte már az összes Quantallra összpontosul. Talán itt az idő cselekedni, s megsegíteni egy kedves lelket, ki már-már életét adja a csapatért.
Quantall küzdelme vélhetően felülír szinte mindent, mit eddig a társadalom meglehetősen elítélően a sötételfekről gondolt. Fénylő páncélja az éjszaka csillaga, tündöklése töretlen, bár lassan már térdig áll a madártetemekben. Lábait megacélozza, s keze is jár, mint a motolla, számtalan felé repülő tollast eltalál, hogy félbeszakadva hulljanak a porba. Így, hogy szinte minden halálmadár őt támadja, meglehetősen sok dolga van, de a vért még kitart. Talán elég ideig.*
//Pycta//
*Nem ijeszti meg a madársereg és a saras tollas felcsattanó kórusa, s a madár után lép, ki támadását követően hátrálni kényszerül. Az elf nem teketóriázik, s fordulatban szeli ketté a levegőt, s azt a helyet, hol a nagyra nőtt dög lábait sejti. Csak egy leheletnyi akadályt érezhet lendítése közben. A penge könnyedén vágja le a lény támasztólábát, de érdekes módon ettől függetlenül nem dől el. Ismét felharsan az elemi erejű hangorkán, talán most kétszeres hangerővel, mint korábban, a madár ismét növekszik egy kicsit, bár talán már elérte teljes terjedelmét. Úgy tűnik sikeresnek mondható a harc, mit vele folytat, bár Pycta kezdi úgy érezni, hogy a reménytelenség szállja meg, emellett kínzó fejfájástól robban szét a feje. Csak a madár hideg tekintetét látja, semmi mást, a hangok rá erőteljesebben hatnak, mint a többiekre. Még képes arra, hogy kissé összeszedetten gondolkodjon, de csak annyira, hogy észrevegye, ahogyan a szárnyaszegett és féllábú dög egyetlen rugaszkodással indul meg felé. Azt is láthatja, hogy a mozdulatra az irbisz, ki eddig a madársereggel viaskodott, is megindul, szinte egy időben a madárral, de nem elég gyorsan. A dög, csőrét összezárja, s az elf mellkasát veszi célba. A sebesség csak fokozódik közben, Pycta ugyan hihetetlen gyors, mozdulatai mégis, mint egy megfagyott tetemé. Teljesen védtelen ezáltal, így a madár csőre szíve felett éri. Az elf óriási fájdalmat érezhet, nagyobbat, mint világi élete során bármikor, a nyomás nagy, mit a madár kifejt, a csőr tövéig hatol az elf testébe, de nem áll meg. Kapálózva fúrja beljebb magát, s a fájdalom nem szűnik, már a feje is bent van a maga által vágott sebben. Nem telik el kis idő, s Pycta lábai elveszítik kontrolljukat, remegni kezdenek, megszűnik számára létezni a piactér, a vijjogó madársereg, a rengő föld, csak elkerekedő szemekkel nézheti végig, ahogyan a madár teste is beljebb furakodik, míg végül csak az egyetlen kapálózó láb kandikál ki mellkasából. Ám végül az is eltűnik. Pycta úgy dől el, mint egy zsák, talán értetlen tekintettel szemében, mely lassan üvegesre vált. Feje nagyot csattan a földön, lélegzetvétele kihagy, s egy utolsó hatalmas sóhajjal távozik testéből. Még mindig érzi a reménytelenséget, emellett azt a furcsa közönyt, mit eddig is érzett, ki tudja mióta. Teste csupán porhüvely már, mely a koporsó előtt fekszik némán, az égbolt csillagaira meredő tekintettel. Immár egy sűrű erdőben jár. Azt sem veszi észre, amint az irbisz morogva kuporodik mellé, hogy testével puhán ölelje körbe gazdáját. Nem érti mi történik, ez kiválóan látszik.*
//Mindenki//
*A harc hevében először talán fel sem tűnik. Mindenki saját dolgával van elfoglalva, s egyébként is nagy a ricsaj és a vijjogás. A lény hangja sem nevezhető kifinomultnak, torz üvöltése felhasítja az éjszaka lágy szövetét. Talán Hanlorennek tűnik fel legelőször, bár a két pap is egymásra néz, Arenih riadtan karolja át magát. Kiáltozás veszi kezdetét az egyébként sem nyugodt temetési menet után csatlakozók között. Az iszonyatos robbanás zaja felülír minden eddig dolgot, s az azt követő szüntelen zúgás olyan, mintha egy hegy indulna meg lefelé. A robbanást folytonos rengés is követi, közepes erővel, senki sem veszíti el az egyensúlyát, de, aki áll, vagy kuporog erőt kell vennie magán, hogy megőrizze azt. Szinte örökkévalóságnak tűnik, míg a hang és a remegés tart, s mikor befejeződik, akkor sem ér véget a rémálom. Szürke és nehéz porfelleg tör be az utcákba, a látást és a lélegzést nem akadályozza, de szemmel látható. Nem sűrű, mégis jelentős, csak annyira, hogy azt minden ott tartózkodó észrevehesse. Ahogyan azt is láthatják, hogy a koporsó előtt bátor küzdelmet folytató elf harcos elesik, s nem mozdul többé.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Pycta - ügyességpróba//
//Natalayda, Xotara//
*Remeg a föld, s por lepi be a tájat, a halálmadarak, a csatazaj, a hegyomlás zaja sem lehet elég hangos ahhoz, hogy a lány torkában elrejtőző apró hangszer csengő dallamát elfojtsa. Száll az ének, s messzire nem kell jusson. A szörny ki előbb tátogó pofával, fröcsögő nyállal és bűzös lehelettel támadt a csapatra, most csak bután néz, s előre hátra ringatózik teste, mely félig még mindig koszos üregébe szorulva, másik lábát már nincs ideje elhúzni, olyannyira megigézi a látvány. Ha külső szemlélődő látja, vélhetően meglepetten azt tapasztalja, hogy a lény táncol. Natalayda hangjára, a dal ritmusára kecsesen és fennkölten. Ha tudna mosolyogni, valószínűleg azt tenné, de így csak morbid és groteszk látványt nyújt a kitört fogú elnyílt pofa, melynek szőrős karjából a vér szivárog.
Xotara cselekszik és egy pillanatot sem vár, erre most kiváló esélyei vannak. A testét és elméjét elborító fájdalommal dacolva közeledik, megfontoltan és bölcsen. A lényt esze ágában sincs keringőjéből kiragadni, így mozdulatsorát tulajdonképpen tökéletesen tudja véghezvinni. A lény szeme még akkor is fátyolos, mondhatni érzéki, mikor szarvát megragadva rántják hátra a fejét, hogy feltűnjön a szőrtelen nyakon kivastagodó ütőér. Egyetlen vágás elég, a kard beretvaéles, így mindkét nő láthatja, ahogyan a vastag érfal áthasad, s elnyílik a bőr. A vér sugárban kezd spriccelni, a lény azonban tovább ringatózik kábult varázsában, még akkor is, amikor már ereje nem lévén csak előre dől ürege szélén, s bambán nézi a földet. A vér ütemesen távozik a testéből, diszharmóniában Natalayda énekével. A két lány előtt már nincs akadály, hogy Xotara fáklyát ragadjon, s Natalaydával Quantall kutyájához rohanjon. Az állat tulajdonképpen már védekezésre képtelen, így Xotara és Natalayda gond nélkül elhurcolja a piactéri asztal alá. Semmi akadálya, hogy Xotara további terveit kivitelezze, s a piactéri asztalhoz induljon. Azt is tapasztalhatja, hogy bizony égő fáklyáját messzire elkerülik a halálmadarak, mintha tartanának tőle. Natalayda azonban segíthetne valahogyan az állaton, mert, ha hamarosan nem kap égi, vagy fizikai segítséget, könnyen lehet, hogy elpusztul, már nyüszíteni is alig van ereje.*
//Hanloren, Quantall//
*Érez némi rengést, s nehezére eshet megőriznie egyensúlyát. A szekér alól félig-meddig láthatja mi zajlik le Quantallal és a kutyájával. Az is feltűnhet neki, hogy az állat sebesült, s Xotara és Natalayda kellett hozzá, hogy egyáltalán elvonszolják a madarakkal hadakozó Quantall közeléből. A madarak létszáma talán egy kicsit lecsökkent, hogy kimerészkedjen, főleg, hogy most szinte már az összes Quantallra összpontosul. Talán itt az idő cselekedni, s megsegíteni egy kedves lelket, ki már-már életét adja a csapatért.
Quantall küzdelme vélhetően felülír szinte mindent, mit eddig a társadalom meglehetősen elítélően a sötételfekről gondolt. Fénylő páncélja az éjszaka csillaga, tündöklése töretlen, bár lassan már térdig áll a madártetemekben. Lábait megacélozza, s keze is jár, mint a motolla, számtalan felé repülő tollast eltalál, hogy félbeszakadva hulljanak a porba. Így, hogy szinte minden halálmadár őt támadja, meglehetősen sok dolga van, de a vért még kitart. Talán elég ideig.*
//Pycta//
*Nem ijeszti meg a madársereg és a saras tollas felcsattanó kórusa, s a madár után lép, ki támadását követően hátrálni kényszerül. Az elf nem teketóriázik, s fordulatban szeli ketté a levegőt, s azt a helyet, hol a nagyra nőtt dög lábait sejti. Csak egy leheletnyi akadályt érezhet lendítése közben. A penge könnyedén vágja le a lény támasztólábát, de érdekes módon ettől függetlenül nem dől el. Ismét felharsan az elemi erejű hangorkán, talán most kétszeres hangerővel, mint korábban, a madár ismét növekszik egy kicsit, bár talán már elérte teljes terjedelmét. Úgy tűnik sikeresnek mondható a harc, mit vele folytat, bár Pycta kezdi úgy érezni, hogy a reménytelenség szállja meg, emellett kínzó fejfájástól robban szét a feje. Csak a madár hideg tekintetét látja, semmi mást, a hangok rá erőteljesebben hatnak, mint a többiekre. Még képes arra, hogy kissé összeszedetten gondolkodjon, de csak annyira, hogy észrevegye, ahogyan a szárnyaszegett és féllábú dög egyetlen rugaszkodással indul meg felé. Azt is láthatja, hogy a mozdulatra az irbisz, ki eddig a madársereggel viaskodott, is megindul, szinte egy időben a madárral, de nem elég gyorsan. A dög, csőrét összezárja, s az elf mellkasát veszi célba. A sebesség csak fokozódik közben, Pycta ugyan hihetetlen gyors, mozdulatai mégis, mint egy megfagyott tetemé. Teljesen védtelen ezáltal, így a madár csőre szíve felett éri. Az elf óriási fájdalmat érezhet, nagyobbat, mint világi élete során bármikor, a nyomás nagy, mit a madár kifejt, a csőr tövéig hatol az elf testébe, de nem áll meg. Kapálózva fúrja beljebb magát, s a fájdalom nem szűnik, már a feje is bent van a maga által vágott sebben. Nem telik el kis idő, s Pycta lábai elveszítik kontrolljukat, remegni kezdenek, megszűnik számára létezni a piactér, a vijjogó madársereg, a rengő föld, csak elkerekedő szemekkel nézheti végig, ahogyan a madár teste is beljebb furakodik, míg végül csak az egyetlen kapálózó láb kandikál ki mellkasából. Ám végül az is eltűnik. Pycta úgy dől el, mint egy zsák, talán értetlen tekintettel szemében, mely lassan üvegesre vált. Feje nagyot csattan a földön, lélegzetvétele kihagy, s egy utolsó hatalmas sóhajjal távozik testéből. Még mindig érzi a reménytelenséget, emellett azt a furcsa közönyt, mit eddig is érzett, ki tudja mióta. Teste csupán porhüvely már, mely a koporsó előtt fekszik némán, az égbolt csillagaira meredő tekintettel. Immár egy sűrű erdőben jár. Azt sem veszi észre, amint az irbisz morogva kuporodik mellé, hogy testével puhán ölelje körbe gazdáját. Nem érti mi történik, ez kiválóan látszik.*
//Mindenki//
*A harc hevében először talán fel sem tűnik. Mindenki saját dolgával van elfoglalva, s egyébként is nagy a ricsaj és a vijjogás. A lény hangja sem nevezhető kifinomultnak, torz üvöltése felhasítja az éjszaka lágy szövetét. Talán Hanlorennek tűnik fel legelőször, bár a két pap is egymásra néz, Arenih riadtan karolja át magát. Kiáltozás veszi kezdetét az egyébként sem nyugodt temetési menet után csatlakozók között. Az iszonyatos robbanás zaja felülír minden eddig dolgot, s az azt követő szüntelen zúgás olyan, mintha egy hegy indulna meg lefelé. A robbanást folytonos rengés is követi, közepes erővel, senki sem veszíti el az egyensúlyát, de, aki áll, vagy kuporog erőt kell vennie magán, hogy megőrizze azt. Szinte örökkévalóságnak tűnik, míg a hang és a remegés tart, s mikor befejeződik, akkor sem ér véget a rémálom. Szürke és nehéz porfelleg tör be az utcákba, a látást és a lélegzést nem akadályozza, de szemmel látható. Nem sűrű, mégis jelentős, csak annyira, hogy azt minden ott tartózkodó észrevehesse. Ahogyan azt is láthatják, hogy a koporsó előtt bátor küzdelmet folytató elf harcos elesik, s nem mozdul többé.*
7070. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-09 19:26:56
Üzenet elküldve: 2018-11-09 19:26:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Temetés//
*Quantall varázslata sikerrel jár. És vagy a fényes páncél vagy a harci kiáltások, de meghozzák a hatásukat. A madarak tucatjai támadják őt le. Nem lát tőlük és a visongásuktól nem hall semmit. Méghozzá bár faja kevés előnyeinek hála a léhább életmód ellenére az átlagnál nagyobb erőkifejtésre képes, de érzi, hogy kezd meghátrálni. Viszont nem akarja feladni. Igyekszik beleállni a madárostromba és továbbra is csapkodni feléjük. Az ordibálást pedig nem hagyja abba.*
-Csak ennyit tudtok démonok? Azt, hiszitek ez elég lesz ellenem? Még csak meg se izzadok! Ennél a sötét mágusaitok is szánalmasabbak voltak pedig ellenük egy fáklya is elég volt.
~Istennők és istenek! Adjatok kérlek erőt nekem és a kutyámnak! Kíméljétek meg őt! Ha kell magamra vállalom a sebeit, de kíméljétek meg őt.~
*Quantall varázslata sikerrel jár. És vagy a fényes páncél vagy a harci kiáltások, de meghozzák a hatásukat. A madarak tucatjai támadják őt le. Nem lát tőlük és a visongásuktól nem hall semmit. Méghozzá bár faja kevés előnyeinek hála a léhább életmód ellenére az átlagnál nagyobb erőkifejtésre képes, de érzi, hogy kezd meghátrálni. Viszont nem akarja feladni. Igyekszik beleállni a madárostromba és továbbra is csapkodni feléjük. Az ordibálást pedig nem hagyja abba.*
-Csak ennyit tudtok démonok? Azt, hiszitek ez elég lesz ellenem? Még csak meg se izzadok! Ennél a sötét mágusaitok is szánalmasabbak voltak pedig ellenük egy fáklya is elég volt.
~Istennők és istenek! Adjatok kérlek erőt nekem és a kutyámnak! Kíméljétek meg őt! Ha kell magamra vállalom a sebeit, de kíméljétek meg őt.~
7069. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-09 18:37:18
Üzenet elküldve: 2018-11-09 18:37:18
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*Sikeresen kiszabadul a mélységi lány, de ennek következtében a lény, már őrá vicsorog. Nem gondolkodik, amikor a hangzavarban énekre nyitja a száját. Ez olyasmi, ami zsigeri, belsőjéből fakadó. Már korábban is érezte a késztetést, de csak most akarja igazán kiteljesíteni. Fején a kabátot szorosan tartja, hogy védje magát a madár áradattól, s a zsigeri késztetésnek hatékonyan tudjon engedni, s megpróbáljon legalább olyan hangosan énekelni, még ha torka szakadtából is kell ezt tennie, hogy biztosan hallja a dög. Szürkészöld tekintetét az ótvaros lényébe fúrja, s bármennyire is forog a gyomra az átható bűztől, és minden megpróbáltatás ellenére is igyekszik a lényre koncentrálni, miközben énekel. Mint ha senki nem volna ott, csak ő, és a lény, aki a tisztán szóló hangokat úgy hallhatja fülében, mint ha sosem hallott volna szebbet, s ha a varázs működik, úgy kapcsolódik össze a két pillantás, mint ha az ótvaros dög és a szürke csapzott lány, sosem akarná elengedni egymás pillantását. S ha a varázs sikerül, Xotarának könnyebb dolga van végezni a bestiával, mert az hiába tudja, hogy támadnia kellene, képtelen rá. Ha nem sikerül a bűvölet, akkor is szemmel tartja a bestiát, csak akkor még hátrálni is kezd lassan, a maradék tőrrel a kezében, de az állat figyelmét igyekszik éppen fenntartani, amint észreveszi Xotara próbálkozását, így segítve, hogy sikerüljön, bármit is tervezett a mélységi lány.
Ha a lény kiszenved, felveszi az elejtett tőrét, majd Xotarával tart, mert úgy véli, ketten hatékonyabbak, így láthatja Csámpás kínlódását, és így hogy ő is ott van, talán könnyebben hallgat a kutya a szép szóra, mert esetleg emlékezhet Natyra, akivel nem is olyan nagyon régen, még bejárták a várost. *
- Csámpás, fogadj szót szépen! Gyere, gyere! *hívja nevén a kutyát, hátha úgy Xotarának könnyebb dolga lesz. Aztán a négylábú mellett marad. Xotara kiáltására bólint legbelül.
~A tűz jó lehet!~ Fut át az agyán, de ha sikerült csámpást kimenekíteni, akkor nem mer mellőle elmozdulni, s ha nem adja jelét, hogy terhére van Natalayda jelenléte, és hogy nem engedi vissza gazdájához, akkor tartja a póráznál fogva az asztal fedezékében. Naty onnan kémlel, és figyeli az eseményeket tovább. Segítene is, de Csámpást nincs szíve ott hagyni.*
*Sikeresen kiszabadul a mélységi lány, de ennek következtében a lény, már őrá vicsorog. Nem gondolkodik, amikor a hangzavarban énekre nyitja a száját. Ez olyasmi, ami zsigeri, belsőjéből fakadó. Már korábban is érezte a késztetést, de csak most akarja igazán kiteljesíteni. Fején a kabátot szorosan tartja, hogy védje magát a madár áradattól, s a zsigeri késztetésnek hatékonyan tudjon engedni, s megpróbáljon legalább olyan hangosan énekelni, még ha torka szakadtából is kell ezt tennie, hogy biztosan hallja a dög. Szürkészöld tekintetét az ótvaros lényébe fúrja, s bármennyire is forog a gyomra az átható bűztől, és minden megpróbáltatás ellenére is igyekszik a lényre koncentrálni, miközben énekel. Mint ha senki nem volna ott, csak ő, és a lény, aki a tisztán szóló hangokat úgy hallhatja fülében, mint ha sosem hallott volna szebbet, s ha a varázs működik, úgy kapcsolódik össze a két pillantás, mint ha az ótvaros dög és a szürke csapzott lány, sosem akarná elengedni egymás pillantását. S ha a varázs sikerül, Xotarának könnyebb dolga van végezni a bestiával, mert az hiába tudja, hogy támadnia kellene, képtelen rá. Ha nem sikerül a bűvölet, akkor is szemmel tartja a bestiát, csak akkor még hátrálni is kezd lassan, a maradék tőrrel a kezében, de az állat figyelmét igyekszik éppen fenntartani, amint észreveszi Xotara próbálkozását, így segítve, hogy sikerüljön, bármit is tervezett a mélységi lány.
Ha a lény kiszenved, felveszi az elejtett tőrét, majd Xotarával tart, mert úgy véli, ketten hatékonyabbak, így láthatja Csámpás kínlódását, és így hogy ő is ott van, talán könnyebben hallgat a kutya a szép szóra, mert esetleg emlékezhet Natyra, akivel nem is olyan nagyon régen, még bejárták a várost. *
- Csámpás, fogadj szót szépen! Gyere, gyere! *hívja nevén a kutyát, hátha úgy Xotarának könnyebb dolga lesz. Aztán a négylábú mellett marad. Xotara kiáltására bólint legbelül.
~A tűz jó lehet!~ Fut át az agyán, de ha sikerült csámpást kimenekíteni, akkor nem mer mellőle elmozdulni, s ha nem adja jelét, hogy terhére van Natalayda jelenléte, és hogy nem engedi vissza gazdájához, akkor tartja a póráznál fogva az asztal fedezékében. Naty onnan kémlel, és figyeli az eseményeket tovább. Segítene is, de Csámpást nincs szíve ott hagyni.*
7068. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-08 20:23:01
Üzenet elküldve: 2018-11-08 20:23:01
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
//A piacon//
*A fogadó csendes hangulata után a zajos utca igencsak kiábrándító. Dat nem is vesződött sokat, egyből elindult, amint elhagyta a fogadót. Hangossága ellenére igencsak tetszik neki a piac, a színes forgatag, na meg a frissen sült hús illata. De nem egyedül érkezett, így hát bevárja két társát is, hadd nézzenek szét. Ugyan nem tudja még, szüksége lesz-e valamire, de ha nem is vásárol semmit, akkor is szeretne szétnézni. Már kisgyerekkora óta imádja a vásárokat, néhányszor itt is járt, mikor az apja elhozta.*
*A fogadó csendes hangulata után a zajos utca igencsak kiábrándító. Dat nem is vesződött sokat, egyből elindult, amint elhagyta a fogadót. Hangossága ellenére igencsak tetszik neki a piac, a színes forgatag, na meg a frissen sült hús illata. De nem egyedül érkezett, így hát bevárja két társát is, hadd nézzenek szét. Ugyan nem tudja még, szüksége lesz-e valamire, de ha nem is vásárol semmit, akkor is szeretne szétnézni. Már kisgyerekkora óta imádja a vásárokat, néhányszor itt is járt, mikor az apja elhozta.*
7067. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-05 10:53:07
Üzenet elküldve: 2018-11-05 10:53:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Ha van is a madárrajnak vezére, akkor az valószínűleg a holt-eleven szárnyas, amelyiket a csuhátlan csuhás és Xotara temetett el és amellyel már viszont látták egymást. Úgy tűnik, a sötétség valamiért kitüntetett figyelemmel viseltet az erdőmélyi elf irányába, hogy kizárólag a hatalmas méretűre változó halálmadárral kell élet-halál harcot vívnia, míg a többieket a madárhad támadja.
Sem ez a tudat, sem Arenih atya kiáltása nem érinti meg, üres tudatát kizárólag a Fákban Lakó lénye tölti ki, amikor pengét emel a rátámadó szárnyasra.
A holt-eleven madár első támadása elvásik a vállán, a tollas szárnyak, karmok az arcát karistolnák végig, de sikertelen.
Ám a wegtoreni penge ezúttal is bizonyítja, hogy megérte a pénzét, a mágikus kard megvillan és a madár egyik szárnya elválik a testétől. A vértelen seb kínjában felsüvít a madár és a csuhátlan csuhás vele süvít.*
- GYERE!
*A visszatámadás ezúttal sikeres, a horgas csőr az elf combjába mar, de összeszorított ajkakkal tűri a kínt. Kevesek képesek úgy kizárni a fájdalmat, mint az Erdő Szívének katonája, a vérrel és a bizonyosan beszélyes sebben nem törődve indít azonnal egy támadást válaszként.
A visszahúzódó fej után lép, amely megsebezte a lábát, így lopva távolságot közöttük, nem próbálkozik ütéssel vagy rúgással, ez a túlvilági bestia valószínűleg immúnis a fájdalomra. A wegtoreni acél viszont bizonyosan fogja, ha elég gyorsan lép előre, még elérheti a madárszörny lábát, ahogy visszahúzza. Igyekszik középen vagy bokamagasságban szelni egyet belülről kifelé, miközben ütemben ugrik előre-jobbra, hogy átforduljon a vállán, így ha sikeres a vágás, akkor nemcsak sérülést okoz, de helyzeti előnye is lesz a mozgásában még korlátozottabb szárnyassal szemben, ha pedig nem sikerül leszelni a lábát, akkor is jobb helyzetben várhatja az újabb csörtét.
Társaival nem tud törődni, de bízik benne, hogy állják a sarat, az irbisz pedig bizonyosan sikerrel veszi ki a részét a madárraj tizedeléséből. Xotarát nem félti, a mélységit kemény fából faragták, Hanlorennek pedig van esze, hogy nem sodorja veszélybe magát, a Quantallként bemutatkozott férfi pedig már bizonyította, hogy nem kell félteni. A menet többi részének élete pedig a Fákban Lakó kezében van.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Ha van is a madárrajnak vezére, akkor az valószínűleg a holt-eleven szárnyas, amelyiket a csuhátlan csuhás és Xotara temetett el és amellyel már viszont látták egymást. Úgy tűnik, a sötétség valamiért kitüntetett figyelemmel viseltet az erdőmélyi elf irányába, hogy kizárólag a hatalmas méretűre változó halálmadárral kell élet-halál harcot vívnia, míg a többieket a madárhad támadja.
Sem ez a tudat, sem Arenih atya kiáltása nem érinti meg, üres tudatát kizárólag a Fákban Lakó lénye tölti ki, amikor pengét emel a rátámadó szárnyasra.
A holt-eleven madár első támadása elvásik a vállán, a tollas szárnyak, karmok az arcát karistolnák végig, de sikertelen.
Ám a wegtoreni penge ezúttal is bizonyítja, hogy megérte a pénzét, a mágikus kard megvillan és a madár egyik szárnya elválik a testétől. A vértelen seb kínjában felsüvít a madár és a csuhátlan csuhás vele süvít.*
- GYERE!
*A visszatámadás ezúttal sikeres, a horgas csőr az elf combjába mar, de összeszorított ajkakkal tűri a kínt. Kevesek képesek úgy kizárni a fájdalmat, mint az Erdő Szívének katonája, a vérrel és a bizonyosan beszélyes sebben nem törődve indít azonnal egy támadást válaszként.
A visszahúzódó fej után lép, amely megsebezte a lábát, így lopva távolságot közöttük, nem próbálkozik ütéssel vagy rúgással, ez a túlvilági bestia valószínűleg immúnis a fájdalomra. A wegtoreni acél viszont bizonyosan fogja, ha elég gyorsan lép előre, még elérheti a madárszörny lábát, ahogy visszahúzza. Igyekszik középen vagy bokamagasságban szelni egyet belülről kifelé, miközben ütemben ugrik előre-jobbra, hogy átforduljon a vállán, így ha sikeres a vágás, akkor nemcsak sérülést okoz, de helyzeti előnye is lesz a mozgásában még korlátozottabb szárnyassal szemben, ha pedig nem sikerül leszelni a lábát, akkor is jobb helyzetben várhatja az újabb csörtét.
Társaival nem tud törődni, de bízik benne, hogy állják a sarat, az irbisz pedig bizonyosan sikerrel veszi ki a részét a madárraj tizedeléséből. Xotarát nem félti, a mélységit kemény fából faragták, Hanlorennek pedig van esze, hogy nem sodorja veszélybe magát, a Quantallként bemutatkozott férfi pedig már bizonyította, hogy nem kell félteni. A menet többi részének élete pedig a Fákban Lakó kezében van.*
7066. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-05 04:58:34
Üzenet elküldve: 2018-11-05 04:58:34
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Borús szurok feketeségbe borult éjszaka, de mégis szélcsend van. Gigászian elemi csata szabadul el Arthenior közepén, a Piactéren. A temetési fáklyásmenetre és tagjaira, mindenféle szinten záporozva hull a sötét égi áldás. Megszámlálhatatlanul rajzanak a károgó madarak a téren, mint egy klasszikus rémmesében. A menetben mindenki teszi, amit tud és néz szembe a leküzdendő tébolyult helyzettel, úgy tűnhet mindenki a maga egyszemélyes harcát vívja, de valójában egy csatában vannak. Azonban, Árnytörő hősnőnk most nem látja át a kaotikus helyzetet, mint korábban, amikor a sötételf csatlósok támadtak rájuk. A mélységi lány is vívja a maga harcát a csatasorban, a fertelmes lénnyel henteregve a földön. A szörnyeteg támad, ahogy Xotara is, miközben a madársereg is tépázza őket is. A szörny a harapáshoz kitátja hegyes fogakkal, sűrűn tűzdelt hatalmas száját. Az óriáskígyókat is megszégyenítő nyelvét kiöltve, mondhatni, leköpi a sötételf lányt. Az eddigi undorító bűzt, most már tovább fokozza a lény penetráns lehelete is, de ezek mind nem zavarják különösebben Xotarát. A bal öklével próbálja minél gyorsabban, egy erőteljes ütéssel begyűrni a szörnyeteg pofázmányát, de a két támadás egymást éri. Az ököl a lény szájába csap, melybe így két tépőfog fúródik, egy az ökölbütykei közé is törik. Az adrenalin pörgeti a sötételf lányt, a fájdalmat is jól bírja, de most az összeszorított kézfejébe hasító fájdalom mértékétől, egy pillanatra kínzó görcsbe rándul egész karja, már ökléből is vér fakad.*
- Azt a rohadt… szisztergős ménkűbe!
*Felszisszenve tör ki a mélységi lányból a szitkozódás, ami jelzi, hogy a jobb felkar sérülése óta nemcsak élénken éber, de most már egy pöppet dühös is. Következő ütés helyett, jobb kezével erősen a szörny torkára markol, hogy eltartsa az arcától annak nyáltól, vértől habzó állkapcsát. A lény az ütéstől, a kivert fogától, és talán kézi toroktépéstől is kellően szenved, mivel elengedi Xotarát, aki azonnal oldalra lehengeredik, hanyatt elfordulva pofán rúgja a szörnyeteget, mire újabb fog törik. Látja, hogy a lény félig valami üregből mászott elő, hogy a menetre támadjon. A sötételf lány szerzett sebeivel nem foglakozik, a jó fájdalomtűrése és az adrenalin szintje ezt most még lehetővé is teszik. Egy pillanat alatt mérlegel és cselekedne, de ekkor hirtelenjében a vörös-kékvérű hölgyemény tűnik fel a színen, méghozzá már elégé vérmesen. A látványra, Xot egy ezredmásodpercre önkéntelenül elvigyorodik. Az "elf" nő egyik tőrével vérengző lényre támad, átszúrja annak karját, amit az fájdalmában vergődve, fegyverestül elránt, majd visszatámad Natalaydára, már szinte teljesen előmászva patás lábaival a mélyből. Árnytörő hősnőnknek se kell több, sőt ennyi idő bőven elég arra, hogy több lépésben is cselekedhessen, mivel a vérmes szépség jelenleg eltereli a szörnyeteg figyelmét. A sötételf lány gyorsan feláll. Közelharc lévén nem íjához kap, hanem rövidkardját rántja elő. Igyekszik lény figyelmén kívül maradva, annak hátába kerülni. Lopakodnia sem kell, hiszen a dúló csatazaj, az ezernyi madár károgása, elég nagy hangzavart adnak, hogy a sötételf lány, talán észrevétlenül gyors lehessen. Mélyzöld szemeit megvillantva, a szörny mögé lép, bal kezével megpróbálja hátra rántani a lény fejét a hajánál – ha nincs neki olyan, akkor az egyik hegyes fülénél – fogva. Ezzel egy időben, jobb kezében a kardjával szándékozik egy rövid, de pontos mozdulattal átvágni vérengző szörnyeteg torkát.
Ha lény kiszenvedve kimúlik, akkor Xot egy vigyort villant a kékvérű hölgyre, de aztán már kapja is le tegezét hátáról, hogy előkotorja belőle bőrsisakját, amit a madárzápor ellen csap a fejére. Visszavéve tegezét, Árnytörő hősnőnk immáron rohambilivel a fején tekint körbe a téren, ahol először, természetesen a tündöklő páncélos sötételf dicslovag veri ki a szemét, ahogy a madarak szinte maguk alá temetik. A sötételf lánynak, megint vigyoroghatnékja támad, de csak azért, mert jó látni, hogy fajtársa is alávág fajtájuk hírnevének, de rögtön beindulnak védelmi ösztönei, amikor látja, hogy Csámpás hogyan fest. Szóval, természetesen, mindenekelőtt Xotara az állatot megy menteni. Nem nagyon töpreng, hogy mit tegyen, józan paraszti ésszel gondolkozik.*
~ Az állatok félnek a tűztől… füsttől… erdőtűztől. Ez az! Most ide, olyan tűz kell, aminek nagyobb a füstje, mint a lángja. ~
*A sötételf lány elteszi kardját, magához ragad egy fáklyát. Natalayda, talán, a példáját látva, magától is rájön, hogy hatékonyabb lehet, ha tőre helyett egy fáklyával csapkodva vág a madarak közé.
Xot elrohan Quantallhoz és Csámpáshoz. Ha a kutya hagyja, és nem tépi le a sötételf lány karját tőből, akkor megragadja a nyakörvénél fogva, és futtában úgy vonszolja arrébb magával az állatot, persze közben a fáklyával zavarja maguk körül a fekete szárnyasokat. Ha sikerül, akkor a kutyát egy piactéri asztal fedezéke alá tessékeli és szabad kezével ismét rövidkardot ránt, hiszen biztos, ami biztos.
Árnytörő hősnőnk a sorakozó faasztaloktól, megint elvigyorodik, sőt így kiált fel, rikkancsokat is megszégyenítő mély női orgánumával.*
- Gyújtsuk fel! A füst majd elriasztja a dögöket!
*Erre látványosan demonstrálva, hogy pontosan mire is gondol, megpróbál felrúgni egy piactéri asztalt, hogy az a rögzítéséből kitörjön, amit jó eséllyel képes kivitelezni – ha eljut idáig –, hiszen lábai nem sérültek a lénnyel vívott pusztakezes harcban, csak a felső végtagjai. Ha sikeres a kivitelezés, akkor az asztalt lábakra törve, egy halomba dobálja, és a fáklyával meggyújtja a fahalmot. Talán, a többiek is követik Xotara példáját. Szélcsend van, a halomról nem valószínű, hogy a tűz tovább terjedne a város további részeire.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Borús szurok feketeségbe borult éjszaka, de mégis szélcsend van. Gigászian elemi csata szabadul el Arthenior közepén, a Piactéren. A temetési fáklyásmenetre és tagjaira, mindenféle szinten záporozva hull a sötét égi áldás. Megszámlálhatatlanul rajzanak a károgó madarak a téren, mint egy klasszikus rémmesében. A menetben mindenki teszi, amit tud és néz szembe a leküzdendő tébolyult helyzettel, úgy tűnhet mindenki a maga egyszemélyes harcát vívja, de valójában egy csatában vannak. Azonban, Árnytörő hősnőnk most nem látja át a kaotikus helyzetet, mint korábban, amikor a sötételf csatlósok támadtak rájuk. A mélységi lány is vívja a maga harcát a csatasorban, a fertelmes lénnyel henteregve a földön. A szörnyeteg támad, ahogy Xotara is, miközben a madársereg is tépázza őket is. A szörny a harapáshoz kitátja hegyes fogakkal, sűrűn tűzdelt hatalmas száját. Az óriáskígyókat is megszégyenítő nyelvét kiöltve, mondhatni, leköpi a sötételf lányt. Az eddigi undorító bűzt, most már tovább fokozza a lény penetráns lehelete is, de ezek mind nem zavarják különösebben Xotarát. A bal öklével próbálja minél gyorsabban, egy erőteljes ütéssel begyűrni a szörnyeteg pofázmányát, de a két támadás egymást éri. Az ököl a lény szájába csap, melybe így két tépőfog fúródik, egy az ökölbütykei közé is törik. Az adrenalin pörgeti a sötételf lányt, a fájdalmat is jól bírja, de most az összeszorított kézfejébe hasító fájdalom mértékétől, egy pillanatra kínzó görcsbe rándul egész karja, már ökléből is vér fakad.*
- Azt a rohadt… szisztergős ménkűbe!
*Felszisszenve tör ki a mélységi lányból a szitkozódás, ami jelzi, hogy a jobb felkar sérülése óta nemcsak élénken éber, de most már egy pöppet dühös is. Következő ütés helyett, jobb kezével erősen a szörny torkára markol, hogy eltartsa az arcától annak nyáltól, vértől habzó állkapcsát. A lény az ütéstől, a kivert fogától, és talán kézi toroktépéstől is kellően szenved, mivel elengedi Xotarát, aki azonnal oldalra lehengeredik, hanyatt elfordulva pofán rúgja a szörnyeteget, mire újabb fog törik. Látja, hogy a lény félig valami üregből mászott elő, hogy a menetre támadjon. A sötételf lány szerzett sebeivel nem foglakozik, a jó fájdalomtűrése és az adrenalin szintje ezt most még lehetővé is teszik. Egy pillanat alatt mérlegel és cselekedne, de ekkor hirtelenjében a vörös-kékvérű hölgyemény tűnik fel a színen, méghozzá már elégé vérmesen. A látványra, Xot egy ezredmásodpercre önkéntelenül elvigyorodik. Az "elf" nő egyik tőrével vérengző lényre támad, átszúrja annak karját, amit az fájdalmában vergődve, fegyverestül elránt, majd visszatámad Natalaydára, már szinte teljesen előmászva patás lábaival a mélyből. Árnytörő hősnőnknek se kell több, sőt ennyi idő bőven elég arra, hogy több lépésben is cselekedhessen, mivel a vérmes szépség jelenleg eltereli a szörnyeteg figyelmét. A sötételf lány gyorsan feláll. Közelharc lévén nem íjához kap, hanem rövidkardját rántja elő. Igyekszik lény figyelmén kívül maradva, annak hátába kerülni. Lopakodnia sem kell, hiszen a dúló csatazaj, az ezernyi madár károgása, elég nagy hangzavart adnak, hogy a sötételf lány, talán észrevétlenül gyors lehessen. Mélyzöld szemeit megvillantva, a szörny mögé lép, bal kezével megpróbálja hátra rántani a lény fejét a hajánál – ha nincs neki olyan, akkor az egyik hegyes fülénél – fogva. Ezzel egy időben, jobb kezében a kardjával szándékozik egy rövid, de pontos mozdulattal átvágni vérengző szörnyeteg torkát.
Ha lény kiszenvedve kimúlik, akkor Xot egy vigyort villant a kékvérű hölgyre, de aztán már kapja is le tegezét hátáról, hogy előkotorja belőle bőrsisakját, amit a madárzápor ellen csap a fejére. Visszavéve tegezét, Árnytörő hősnőnk immáron rohambilivel a fején tekint körbe a téren, ahol először, természetesen a tündöklő páncélos sötételf dicslovag veri ki a szemét, ahogy a madarak szinte maguk alá temetik. A sötételf lánynak, megint vigyoroghatnékja támad, de csak azért, mert jó látni, hogy fajtársa is alávág fajtájuk hírnevének, de rögtön beindulnak védelmi ösztönei, amikor látja, hogy Csámpás hogyan fest. Szóval, természetesen, mindenekelőtt Xotara az állatot megy menteni. Nem nagyon töpreng, hogy mit tegyen, józan paraszti ésszel gondolkozik.*
~ Az állatok félnek a tűztől… füsttől… erdőtűztől. Ez az! Most ide, olyan tűz kell, aminek nagyobb a füstje, mint a lángja. ~
*A sötételf lány elteszi kardját, magához ragad egy fáklyát. Natalayda, talán, a példáját látva, magától is rájön, hogy hatékonyabb lehet, ha tőre helyett egy fáklyával csapkodva vág a madarak közé.
Xot elrohan Quantallhoz és Csámpáshoz. Ha a kutya hagyja, és nem tépi le a sötételf lány karját tőből, akkor megragadja a nyakörvénél fogva, és futtában úgy vonszolja arrébb magával az állatot, persze közben a fáklyával zavarja maguk körül a fekete szárnyasokat. Ha sikerül, akkor a kutyát egy piactéri asztal fedezéke alá tessékeli és szabad kezével ismét rövidkardot ránt, hiszen biztos, ami biztos.
Árnytörő hősnőnk a sorakozó faasztaloktól, megint elvigyorodik, sőt így kiált fel, rikkancsokat is megszégyenítő mély női orgánumával.*
- Gyújtsuk fel! A füst majd elriasztja a dögöket!
*Erre látványosan demonstrálva, hogy pontosan mire is gondol, megpróbál felrúgni egy piactéri asztalt, hogy az a rögzítéséből kitörjön, amit jó eséllyel képes kivitelezni – ha eljut idáig –, hiszen lábai nem sérültek a lénnyel vívott pusztakezes harcban, csak a felső végtagjai. Ha sikeres a kivitelezés, akkor az asztalt lábakra törve, egy halomba dobálja, és a fáklyával meggyújtja a fahalmot. Talán, a többiek is követik Xotara példáját. Szélcsend van, a halomról nem valószínű, hogy a tűz tovább terjedne a város további részeire.*
7065. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-04 16:15:54
Üzenet elküldve: 2018-11-04 16:15:54
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Temetés//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
//Pycta: ügyességgel kombinált gyorsaság//
//Xotara: gyorsaságpróba//
//Natalayda: gyorsasággal kombinált ügyesség, erő figyelembe véve//
*Mint a förgeteg, úgy kavarog, sötét fellegek borítják az egyébként is már éjszakába fulladt égboltot, mintha a holdak is lehunyták volna szemüket förtelmükben. A madársereg hihetetlen masszaként hömpölyög, olybá tűnik, hogy sem eleje, sem vége nincs, több százezren lehetnek, bár ki az, ki ilyenkor számolásra adja a fejét? Talán egyetlen egy közös megállapítható pont van ebben az egészben, hogy mind egytől egyig hollófekete, bár típusuk az kérdéses lehet. Némelyik zilált, szinte kopasz, megint másikak egészségesek és üdék, azonban mindegyik fürge, mint a nyíl. Hullámokban csapnak le, s egy ritmusra mozognak. A Hanlorenék feletti szekér szinte már borítva van madártetemekkel, némelyik vonaglását és utolsó szárnyverdesését még hallhatják, ahogyan kopog felettük. A tiszta leány bizony jól teszi, hogy meglapul, ebben a helyzetben ő vajmi keveset tehet, talán a lelket tarthatja a köré gyűlőkben, mert az egyik pap méltóságtalanul vizeletszagot kezd árasztani, Arenih megnyugtatóan helyezi jobbját annak vállára.*
- Ne féljetek, bízzátok a Fényt! *Motyogja halkan, bár nem kellő átéléssel és meggyőződéssel.
Pycta borzasztó harcot vív, önmagával és a rá támadó madárral, verseny süvöltenek egymás arcába, s szemeibe a sötét halál néz vissza, ha a madár tekintetébe fúrja délcegen sajátját. Olybá tűnik, hogy a madár, közeledtére szinte kétszer akkorára nő, csőre vészesen kezd hasonlítani egy visszahajlott pengéhez, mely azonnal az elf vállába kap, de a vért még kitart. Szárnyaival arcába próbál verdesni veszettül. Karmai is keresik az utat az elf szeméhez, de ezúttal nem találják azt. Pycta villámgyorsan csap le, s a wegtoreni penge a madár jobb szárnyát szeli ketté. Az ezt követő hangorkán szinte elviselhetetlen mindenki számára, a madártömeg, s az Egyetlen egyként sivít fel a fájdalomra. A Halálmadárból azonban vér nem serken, ezúttal már a földön groteszk módon egyensúlyozva, ugrálva támad, csőrét Pycta bal lábába mélyeszti. A vágás nem mély ugyan, de szinte azonnal vér serken. Ha a csapat túléli, ezt bizony el kell látni, ki tudja az a csőr hol és milyen tetembe fúrta be még magát.
Xotara sincs könnyű helyzetben, olybá tűnik, hogy a lény, akivel találkozott és a madarak, nem egy csapatban játszanak, ezért neki még a le-lecsapó áradatot is el kell viselni, ahogy magának a szőrös, bűzös förtelemnek is. Magas hangon süvölt fel, ahogy egy-egy madár megkapja, de egyelőre mélységi célpontjára koncentrál. Hatalmas szájából villás nyelv csap elő, s Xotarát rögtön elborítja a szájszag és retkes nyál miazmatikus keveréke. Xotara láthatja, hogy a lény szájában tűhegyes fogak sorakoznak, némelyik ugyan rohadt már, de kiválóan használhatóak. Felé lendül az állkapocs, de Xot sem tétlen, s ökle szinte a lény szájával egy időben indul. Nagyon fürge a sötételf, de a lény sem rest azonnal önmagát védeni. Velős ordítást követően csattan össze a két testrész, s Xotara hatalmas fájdalmat érezhet. Nem volt elég gyors ahhoz, hogy még a száj kitátása előtt üssön, az összeszorított ököl ezért a lény fogait találja el, melyekből kettő a sötételf kézfejébe fúródik. A lány erős, ebből következően az ütése is, pont emiatt azonban egy fog letörik a lény szájából, s mutató és középső bütyke közé szorul. A fájdalom rendítő, de a lány is, talán jelenlegi ösztönállapota csak megsegíti, mert, ha öklét lerázza, arra gondolhat, hogy ezt ráérnek később ellátni. A másik ütésre immár kevés esély van azért, mert a lény közvetlenül arcába liheg, így lendülő ökle épp arra jó, hogy a csattogó állkapcsot eltartsa magától. Egyéb esetben, az a nyakába marna. A szerencsétlenség azonban szerencsével is jár, az ütés bizony a lénynek is fáj, hát még foga elveszítése, a nyílt fogsebből, s valószínűleg fogainak csapódó alsó ajkából azonnal vér kezd ömleni, s egy nyáladzó hörgéssel rántja hátra fejét, azzal együtt testét is. A lány így le tud róla gurulni, majd a kedvező pillanatot elkapva talpal bele ismét a szörny képébe. Talált. Ismét reccsenés hallik, s egy újabb fog hullik a porba. Xotara fektében már láthatja, hogy az ágyékon térdelés nem sikerült volna, ugyanis a lény derékig a földben áll, mintha valami üreg rejtezne alatta, s onnan tört volna fel. Egyelőre mások nem követik, csak a gyermek háromnegyedig lehúzott teteme csimpaszkodik a szekér oldalán. Nem tudni mi lesz a következő lépés.
Quantall is erőt gyűjt, pontosabban rég nem látott szépséget köszönthet. Azonban nincs idő a múlton és a tisztaságon merengeni, főleg, hogy Natalayda jelenleg mindennek mondható csak éppen tisztának nem. Vér áztatta ruházata felett csapzott haj és fáradtan villogó tekintetek, melyekbe azonban rég nem látott elszántság is költözhet. Quantallnak hangosan kell kiáltania, hogy a mellette álló Naty minden szavát pontosan megértse. A sötételfről lehet sokan nem gondolnák, de nemes és hősként lép fel, első gondolatában azonnal a lányt védi, akit be tud küldeni a szekér alá, feltéve persze, ha Naty is így gondolja. Ismét varázsol, s az éjszakába fény robban, ahogyan a vért szalagonként és ízenként testére formálódik, előbb a lábán, combján, majd mellkasán és fején, fokozatosan izzó ragyogásba borítva a férfit. Quantall immár megszűnik pusztán sötételfnek lenni, maga az éjszaka fényes lovagjává. Bátor ordítására száz meg száz süvöltés felel, s ha kérte, hát megkapja, mert az erős fényre a madarak láthatóan vérszemet kapnak, s együttes erővel kettős hullámokban rajzzák körül, s csapnak le. A csillogó, mágikus vért erős, a dögök pattognak le róla, test, a test után esik el, de az erős, koncentrált támadás következtében a előbb a férfi egyik lába, majd a másik kezd fokozatosan araszolni hátrafelé, mintha tolnák srégen felülről. Nagy erőpróbát kell kiállnia, de ezidáig még állja a sarat, azonban cselekednie kell! A hű Csámpás egy ideig küzd, azonban nem bírja el az áradatot, a sötételf lábához bújik vinnyogva, sajnos több sebből is vérzik már. Csak olykor-olykor csattogtatja állkapcsát egy-egy leeső madár felé, de láthatóan egyre gyengébben, szomorú és fáradt, langyos nyelve olykor gazdája kezét keresi. A bátorság és a hősiesség áldozatokkal jár, s a felelősség is óriási. Sajnos azzal, hogy Quantall magára hívja a madarakat, hű társa esélyeit csökkenti. Talán még ég a fény, talán nem engedheti meg senki, hogy egy ártatlan állat elpusztuljon gazdája védelmében, bár Csámpás szűköl, s gyanúsan apróra húzza össze magát.
Natalayda sem rest cselekedni, s Quantall páncéljának való tüzetes megnézésnek sem most van itt az ideje. Bár tény, hogy Quantall, jelenleg meglehetősen lenyűgöző látványt nyújt, az első madarat hamarosan követi a többi. A lány haját keresnék, pedig azt már oly sokan megtalálták ma. Natalaydának szerencsés napja van, a gyorsan távozó elf nemes kabátját korábban rá bízta, jelentős vagyonával együtt. Épp időben sikerül fejére kanyarítania, mert talán vagy hárman, négyen is támadnak felülről, ez azonban megvédi őt, s hajkoronáját, nem utolsó sorban fejbőrét. Sok ideje nincs gondolkodni, belátása és hite szerint cselekszik, de az isteni fohászra jelenleg senki sem felel, csak a szárnyaló halál repked felettük hadseregével. Naty dönt, s a közelben jelenleg életéért harcoló sötételf felé indul, melyhez nem szükséges, csak néhány lépés. Tekintve, hogy Xotara öklöse betalál, azon felül sikerül lehengerednie a groteszk testről, Natalaydának lehetőségében áll őt megszúrni. A gyorsaság fontos, azonban a lány nem habozik, a hátradőlő lény pofájával és kapálózó karjaival szembesül, emellett bűzös leheletével és a szájából kifreccsenő vérrel. Natalayda immár valóban úgy néz ki, mint egy harcos amazon a vadászat után, de még nem adja fel. Tőrét szúrásra emeli, s lesújt. A lány ügyes, és azonnal talál, jóllehet nem a legkedvezőbb módon. A lény kapálózó karját sebezi meg, átszúrva azt, s a tőrt azonnal kitépi kezéből a lendület. Ismét felüvölt a szörny, fogait immár Natalayda felé csattogtatja, s olybá tűnik, ahogyan Natalayda azt immár kiválóan láthatja, hogy bár eddig derékig egy üregben volt, most minden erejével azon van, hogy kifelé igyekezzen belőle. Egyik patás lábát már kiteszi a peremre.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.11.04 16:17:36
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
//Pycta: ügyességgel kombinált gyorsaság//
//Xotara: gyorsaságpróba//
//Natalayda: gyorsasággal kombinált ügyesség, erő figyelembe véve//
*Mint a förgeteg, úgy kavarog, sötét fellegek borítják az egyébként is már éjszakába fulladt égboltot, mintha a holdak is lehunyták volna szemüket förtelmükben. A madársereg hihetetlen masszaként hömpölyög, olybá tűnik, hogy sem eleje, sem vége nincs, több százezren lehetnek, bár ki az, ki ilyenkor számolásra adja a fejét? Talán egyetlen egy közös megállapítható pont van ebben az egészben, hogy mind egytől egyig hollófekete, bár típusuk az kérdéses lehet. Némelyik zilált, szinte kopasz, megint másikak egészségesek és üdék, azonban mindegyik fürge, mint a nyíl. Hullámokban csapnak le, s egy ritmusra mozognak. A Hanlorenék feletti szekér szinte már borítva van madártetemekkel, némelyik vonaglását és utolsó szárnyverdesését még hallhatják, ahogyan kopog felettük. A tiszta leány bizony jól teszi, hogy meglapul, ebben a helyzetben ő vajmi keveset tehet, talán a lelket tarthatja a köré gyűlőkben, mert az egyik pap méltóságtalanul vizeletszagot kezd árasztani, Arenih megnyugtatóan helyezi jobbját annak vállára.*
- Ne féljetek, bízzátok a Fényt! *Motyogja halkan, bár nem kellő átéléssel és meggyőződéssel.
Pycta borzasztó harcot vív, önmagával és a rá támadó madárral, verseny süvöltenek egymás arcába, s szemeibe a sötét halál néz vissza, ha a madár tekintetébe fúrja délcegen sajátját. Olybá tűnik, hogy a madár, közeledtére szinte kétszer akkorára nő, csőre vészesen kezd hasonlítani egy visszahajlott pengéhez, mely azonnal az elf vállába kap, de a vért még kitart. Szárnyaival arcába próbál verdesni veszettül. Karmai is keresik az utat az elf szeméhez, de ezúttal nem találják azt. Pycta villámgyorsan csap le, s a wegtoreni penge a madár jobb szárnyát szeli ketté. Az ezt követő hangorkán szinte elviselhetetlen mindenki számára, a madártömeg, s az Egyetlen egyként sivít fel a fájdalomra. A Halálmadárból azonban vér nem serken, ezúttal már a földön groteszk módon egyensúlyozva, ugrálva támad, csőrét Pycta bal lábába mélyeszti. A vágás nem mély ugyan, de szinte azonnal vér serken. Ha a csapat túléli, ezt bizony el kell látni, ki tudja az a csőr hol és milyen tetembe fúrta be még magát.
Xotara sincs könnyű helyzetben, olybá tűnik, hogy a lény, akivel találkozott és a madarak, nem egy csapatban játszanak, ezért neki még a le-lecsapó áradatot is el kell viselni, ahogy magának a szőrös, bűzös förtelemnek is. Magas hangon süvölt fel, ahogy egy-egy madár megkapja, de egyelőre mélységi célpontjára koncentrál. Hatalmas szájából villás nyelv csap elő, s Xotarát rögtön elborítja a szájszag és retkes nyál miazmatikus keveréke. Xotara láthatja, hogy a lény szájában tűhegyes fogak sorakoznak, némelyik ugyan rohadt már, de kiválóan használhatóak. Felé lendül az állkapocs, de Xot sem tétlen, s ökle szinte a lény szájával egy időben indul. Nagyon fürge a sötételf, de a lény sem rest azonnal önmagát védeni. Velős ordítást követően csattan össze a két testrész, s Xotara hatalmas fájdalmat érezhet. Nem volt elég gyors ahhoz, hogy még a száj kitátása előtt üssön, az összeszorított ököl ezért a lény fogait találja el, melyekből kettő a sötételf kézfejébe fúródik. A lány erős, ebből következően az ütése is, pont emiatt azonban egy fog letörik a lény szájából, s mutató és középső bütyke közé szorul. A fájdalom rendítő, de a lány is, talán jelenlegi ösztönállapota csak megsegíti, mert, ha öklét lerázza, arra gondolhat, hogy ezt ráérnek később ellátni. A másik ütésre immár kevés esély van azért, mert a lény közvetlenül arcába liheg, így lendülő ökle épp arra jó, hogy a csattogó állkapcsot eltartsa magától. Egyéb esetben, az a nyakába marna. A szerencsétlenség azonban szerencsével is jár, az ütés bizony a lénynek is fáj, hát még foga elveszítése, a nyílt fogsebből, s valószínűleg fogainak csapódó alsó ajkából azonnal vér kezd ömleni, s egy nyáladzó hörgéssel rántja hátra fejét, azzal együtt testét is. A lány így le tud róla gurulni, majd a kedvező pillanatot elkapva talpal bele ismét a szörny képébe. Talált. Ismét reccsenés hallik, s egy újabb fog hullik a porba. Xotara fektében már láthatja, hogy az ágyékon térdelés nem sikerült volna, ugyanis a lény derékig a földben áll, mintha valami üreg rejtezne alatta, s onnan tört volna fel. Egyelőre mások nem követik, csak a gyermek háromnegyedig lehúzott teteme csimpaszkodik a szekér oldalán. Nem tudni mi lesz a következő lépés.
Quantall is erőt gyűjt, pontosabban rég nem látott szépséget köszönthet. Azonban nincs idő a múlton és a tisztaságon merengeni, főleg, hogy Natalayda jelenleg mindennek mondható csak éppen tisztának nem. Vér áztatta ruházata felett csapzott haj és fáradtan villogó tekintetek, melyekbe azonban rég nem látott elszántság is költözhet. Quantallnak hangosan kell kiáltania, hogy a mellette álló Naty minden szavát pontosan megértse. A sötételfről lehet sokan nem gondolnák, de nemes és hősként lép fel, első gondolatában azonnal a lányt védi, akit be tud küldeni a szekér alá, feltéve persze, ha Naty is így gondolja. Ismét varázsol, s az éjszakába fény robban, ahogyan a vért szalagonként és ízenként testére formálódik, előbb a lábán, combján, majd mellkasán és fején, fokozatosan izzó ragyogásba borítva a férfit. Quantall immár megszűnik pusztán sötételfnek lenni, maga az éjszaka fényes lovagjává. Bátor ordítására száz meg száz süvöltés felel, s ha kérte, hát megkapja, mert az erős fényre a madarak láthatóan vérszemet kapnak, s együttes erővel kettős hullámokban rajzzák körül, s csapnak le. A csillogó, mágikus vért erős, a dögök pattognak le róla, test, a test után esik el, de az erős, koncentrált támadás következtében a előbb a férfi egyik lába, majd a másik kezd fokozatosan araszolni hátrafelé, mintha tolnák srégen felülről. Nagy erőpróbát kell kiállnia, de ezidáig még állja a sarat, azonban cselekednie kell! A hű Csámpás egy ideig küzd, azonban nem bírja el az áradatot, a sötételf lábához bújik vinnyogva, sajnos több sebből is vérzik már. Csak olykor-olykor csattogtatja állkapcsát egy-egy leeső madár felé, de láthatóan egyre gyengébben, szomorú és fáradt, langyos nyelve olykor gazdája kezét keresi. A bátorság és a hősiesség áldozatokkal jár, s a felelősség is óriási. Sajnos azzal, hogy Quantall magára hívja a madarakat, hű társa esélyeit csökkenti. Talán még ég a fény, talán nem engedheti meg senki, hogy egy ártatlan állat elpusztuljon gazdája védelmében, bár Csámpás szűköl, s gyanúsan apróra húzza össze magát.
Natalayda sem rest cselekedni, s Quantall páncéljának való tüzetes megnézésnek sem most van itt az ideje. Bár tény, hogy Quantall, jelenleg meglehetősen lenyűgöző látványt nyújt, az első madarat hamarosan követi a többi. A lány haját keresnék, pedig azt már oly sokan megtalálták ma. Natalaydának szerencsés napja van, a gyorsan távozó elf nemes kabátját korábban rá bízta, jelentős vagyonával együtt. Épp időben sikerül fejére kanyarítania, mert talán vagy hárman, négyen is támadnak felülről, ez azonban megvédi őt, s hajkoronáját, nem utolsó sorban fejbőrét. Sok ideje nincs gondolkodni, belátása és hite szerint cselekszik, de az isteni fohászra jelenleg senki sem felel, csak a szárnyaló halál repked felettük hadseregével. Naty dönt, s a közelben jelenleg életéért harcoló sötételf felé indul, melyhez nem szükséges, csak néhány lépés. Tekintve, hogy Xotara öklöse betalál, azon felül sikerül lehengerednie a groteszk testről, Natalaydának lehetőségében áll őt megszúrni. A gyorsaság fontos, azonban a lány nem habozik, a hátradőlő lény pofájával és kapálózó karjaival szembesül, emellett bűzös leheletével és a szájából kifreccsenő vérrel. Natalayda immár valóban úgy néz ki, mint egy harcos amazon a vadászat után, de még nem adja fel. Tőrét szúrásra emeli, s lesújt. A lány ügyes, és azonnal talál, jóllehet nem a legkedvezőbb módon. A lény kapálózó karját sebezi meg, átszúrva azt, s a tőrt azonnal kitépi kezéből a lendület. Ismét felüvölt a szörny, fogait immár Natalayda felé csattogtatja, s olybá tűnik, ahogyan Natalayda azt immár kiválóan láthatja, hogy bár eddig derékig egy üregben volt, most minden erejével azon van, hogy kifelé igyekezzen belőle. Egyik patás lábát már kiteszi a peremre.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.11.04 16:17:36
7064. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-04 15:52:25
Üzenet elküldve: 2018-11-04 15:52:25
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*Quantall mellett állapodik meg de nincs sok ideje a sötét ifjúnak örülnie, mert mint ha végszóra kezdődne a káosz. A menet minden oldaláról hallatszik valamilyen kiáltás, küzdelem zaja, amire Quantall nem is habozik őt beküldeni a szekér alá. Ám emlékszik még Natalayda, hogy a barakkban küzdöttek együtt, és bár a vándorvarázsló és hős, biztosan tud valahogyan védekezni, Natalayda semmiképpen sem hagyná magára a fiút. Mikor ezt eldönti, be is csapódik az első madár nem messze tőle, Naty pedig igyekszik összeszedni magát, úgy, ahogyan a rezidencián is. Megacélozza magát, ahogy lehet, mert élni akar, bármi is következik. A rezidencia után, úgy érzi, ottani tette miatt legalább jót is kell tennie, védeni Quantallt, és azokat, akik vele vannak. Így amikor a sötét ifjú magára ölti a páncélt, Naty egy pillanatra ugyan elámul, de nem tudja ezt sokáig csinálni, mert kénytelen Aleimord kabátját fejbúbjára húzni, hátha a zubbony véd valamicskét, másikkal pedig a fekete madarakat csapkodja kezében a tőrrel. S minden csapáshoz társul egy gondolat is.*
~Így tartasz mindent egyensúlyban Teysus? Nézz körül, mit engedsz! Hát egyensúly az, ahol gyermeket kell ölni? Egyensúly az, ahonnan ilyen ártás jön elő? ~
*Kétségbeesett gondolatok, segélykiáltás, miközben a földön hentergő sötételf nőt pillantja meg. Közelebb siet, s ha Xotara kellő közelségben van, Natalayda megpróbál neki segíteni, ha szükség van még rá. Csak azt tudja, hogy a nő olyan népség, mint Quantall, és egy ismeretlen lénnyel birkózik, akkor csak a lény lehet pusztítandó ebben az egyenletben. Ha talál egy alkalmas pillanatot, hogy a lényre sújtson tőrei valamelyikével, habozás nélkül megteszi. *
*Quantall mellett állapodik meg de nincs sok ideje a sötét ifjúnak örülnie, mert mint ha végszóra kezdődne a káosz. A menet minden oldaláról hallatszik valamilyen kiáltás, küzdelem zaja, amire Quantall nem is habozik őt beküldeni a szekér alá. Ám emlékszik még Natalayda, hogy a barakkban küzdöttek együtt, és bár a vándorvarázsló és hős, biztosan tud valahogyan védekezni, Natalayda semmiképpen sem hagyná magára a fiút. Mikor ezt eldönti, be is csapódik az első madár nem messze tőle, Naty pedig igyekszik összeszedni magát, úgy, ahogyan a rezidencián is. Megacélozza magát, ahogy lehet, mert élni akar, bármi is következik. A rezidencia után, úgy érzi, ottani tette miatt legalább jót is kell tennie, védeni Quantallt, és azokat, akik vele vannak. Így amikor a sötét ifjú magára ölti a páncélt, Naty egy pillanatra ugyan elámul, de nem tudja ezt sokáig csinálni, mert kénytelen Aleimord kabátját fejbúbjára húzni, hátha a zubbony véd valamicskét, másikkal pedig a fekete madarakat csapkodja kezében a tőrrel. S minden csapáshoz társul egy gondolat is.*
~Így tartasz mindent egyensúlyban Teysus? Nézz körül, mit engedsz! Hát egyensúly az, ahol gyermeket kell ölni? Egyensúly az, ahonnan ilyen ártás jön elő? ~
*Kétségbeesett gondolatok, segélykiáltás, miközben a földön hentergő sötételf nőt pillantja meg. Közelebb siet, s ha Xotara kellő közelségben van, Natalayda megpróbál neki segíteni, ha szükség van még rá. Csak azt tudja, hogy a nő olyan népség, mint Quantall, és egy ismeretlen lénnyel birkózik, akkor csak a lény lehet pusztítandó ebben az egyenletben. Ha talál egy alkalmas pillanatot, hogy a lényre sújtson tőrei valamelyikével, habozás nélkül megteszi. *
7063. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-03 20:43:09
Üzenet elküldve: 2018-11-03 20:43:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Temetés//
*A helyzet elég kaotikusnak tűnik. Xotara ráveti magát egy lényre, amiből Quantall nem sokat lát. Pont annyit, hogy fogalma se legyen róla mi az. Ez pedig rossz érzéssel tölti el. Viszont nincs ideje ezen idegeskednie. Felkészül az ellenség rohamára és ekkor olyasmit hall, ami egy pillanatra lerántja róla a megállíthatatlan mágushős szerepet. Ahogy a lányra néz kicsit összefacsarodik a szíve. Olyan jószívű volt és ártatlan. Akármi is történt vele nem ezt érdemelte.*
-Naty.
*Nem is tudja mivel folytathatná, de erre nincs ideje. Ezt jelzi az elkövetkező pár másodperc is. A madarak láttán visszatér az elszántsága. A szőke lány most láthatja milyen a mélységi mikor a hős szerepében tetszeleg. A tekintetébe elszántság költözik a hangjába meg határozottság.*
-Bújj a szekér alá! Vidd csámpást is! Esküszöm megvédelek.
*Majd bele se gondolva, hogy a hőst címet a büdös életben nem tagadja le magáról azok után, hogy fényes páncélú hőssé válik motyogva felemeli a karjait és megpróbál elsütni egy varázslatot ami ha sikerül egy aranyló teljes vért jelenik meg rajta. Ezek után pedig a madarakra üvölt a fanatikusok őrültségével.*
-Engem támadjatok démonok! A karavánpihenő hősét és Wylnurana kiválasztottját, aki szembeköpte Theorekh-et. Ellenem támadjatok ti semmirekellők!
*Mi értelme volt ennek? Beképzeltség? Félelem? Utóbbi egy kicsit, de a fő ok az volt, hogy magára vonja az ellenség figyelmét és kevesebb legyen az áldozat. Kirántja a másik kardját is és ha lesznek körülötte madarak akkor bőszen elkezdi őket csapkodni. Mint mindig most se tudja van-e esélye győzni vagy túlélni, de nem hagyja magát olyan könnyen. Főleg mivel nem is tehet mást. Itt most szükség van rá.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd felfele nyúl mindkét kezével, melynek hatására fényből tetszőleges vértet formáz testére, annak előnyeivel és hátrányaival együtt, mely tíz kör múlva semmivé foszlik. A felszerelés nem átadható.
*A helyzet elég kaotikusnak tűnik. Xotara ráveti magát egy lényre, amiből Quantall nem sokat lát. Pont annyit, hogy fogalma se legyen róla mi az. Ez pedig rossz érzéssel tölti el. Viszont nincs ideje ezen idegeskednie. Felkészül az ellenség rohamára és ekkor olyasmit hall, ami egy pillanatra lerántja róla a megállíthatatlan mágushős szerepet. Ahogy a lányra néz kicsit összefacsarodik a szíve. Olyan jószívű volt és ártatlan. Akármi is történt vele nem ezt érdemelte.*
-Naty.
*Nem is tudja mivel folytathatná, de erre nincs ideje. Ezt jelzi az elkövetkező pár másodperc is. A madarak láttán visszatér az elszántsága. A szőke lány most láthatja milyen a mélységi mikor a hős szerepében tetszeleg. A tekintetébe elszántság költözik a hangjába meg határozottság.*
-Bújj a szekér alá! Vidd csámpást is! Esküszöm megvédelek.
*Majd bele se gondolva, hogy a hőst címet a büdös életben nem tagadja le magáról azok után, hogy fényes páncélú hőssé válik motyogva felemeli a karjait és megpróbál elsütni egy varázslatot ami ha sikerül egy aranyló teljes vért jelenik meg rajta. Ezek után pedig a madarakra üvölt a fanatikusok őrültségével.*
-Engem támadjatok démonok! A karavánpihenő hősét és Wylnurana kiválasztottját, aki szembeköpte Theorekh-et. Ellenem támadjatok ti semmirekellők!
*Mi értelme volt ennek? Beképzeltség? Félelem? Utóbbi egy kicsit, de a fő ok az volt, hogy magára vonja az ellenség figyelmét és kevesebb legyen az áldozat. Kirántja a másik kardját is és ha lesznek körülötte madarak akkor bőszen elkezdi őket csapkodni. Mint mindig most se tudja van-e esélye győzni vagy túlélni, de nem hagyja magát olyan könnyen. Főleg mivel nem is tehet mást. Itt most szükség van rá.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd felfele nyúl mindkét kezével, melynek hatására fényből tetszőleges vértet formáz testére, annak előnyeivel és hátrányaival együtt, mely tíz kör múlva semmivé foszlik. A felszerelés nem átadható.
7062. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-03 18:22:50
Üzenet elküldve: 2018-11-03 18:22:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Heilgron, Loralyss//
*Más se hiányzik megtépázott büszkeségének, mint Heilgron szurkálódó kis sértései. Tény, hogy mostanság egy kissé kijött a gyakorlatból, ami a kártyát illeti, de hogy ezzel így a vesztébe rohanjon, azt álmában sem gondolta volna. Fivére már-már elbizakodott, legalábbis erről tanúskodik, hogy a vékony kacsók visszakapják a keverés jogát.
Most már tényleg nyernie kell. Minden figyelme a lapokra fordul, s hogy egyet-egyet észrevétlen meglessen, s kedvező helyre forgasson magának. De épp csak belekezdene az ügyeskedésbe, Heilgron eszébe juttatja, hogy valamivel bizony adós maradt. Annyira igyekezett a kártyákkal, hogy végül valóban kiment a fejéből a míves kis holmi, amit az imént elveszített. Így hát a szeppent meglepetés nagyon is valódi az arcán. Kell egy szívdobbanásnyi idő, hogy összerakja a mozdulat okát. Ám meglepetés ide vagy oda, nem húzódik el az érintés elől, csupán arra nem marad érkezése, hogy leplezze, mindez mennyire felborzolja az érzékeit. Van egy pillanat, amikor egyáltalán nem biztos benne, vajon fivére keze megáll-e annál a markolatnál. Ujjai Heilgron karjára szorítanak, maga se tudja, biztatólag vagy megálljt parancsolón. Ez a közelség úgy húzza, mint a mélység kísértése az elveszett lelkeket a szakadék peremén.
Talán pont végszóra nyílik az ajtó, hogy kirántsa vesztéből.*
- Shaza! *sóhajt megkönnyebbülten, mint aki hosszú órák óta tartja vissza lélegzetét.* - Hála az égnek, hogy jól vagy.
*A félvér tekintete megakad a jeleneten, de ahogy Loralyss nem szemérmeskedik az érkező miatt, úgy ő nem ítélkezik. Kellemes mosolyt ölt vonásaira, s mindjárt Loralysshez siet, hogy üdvözölje.*
- Épp jókor. Drága bátyám épp kifoszt *mondja.* - Talán te visszahozod a szerencsémet.
*Nem kétséges, összeszokott páros lehet a két lány, ha urakkal való kártyázásról van szó. Shaza mindjárt le is dobja a köpenyét, kibújik a cipellőiből és Heilgron mögé helyezkedik. Értőn simul hozzá, épp elég boszorkányosan, hogy a férfinak ne akarózzék elhessenteni. Naiv érdeklődést mímel a bájos orca, mint aki még életében nem találkozott ezzel a játékkal.*
- Nos, fivérem *mosolyodik Loralyss a lapok keverése közben.* - Milyen tétet kívánsz?
*Más se hiányzik megtépázott büszkeségének, mint Heilgron szurkálódó kis sértései. Tény, hogy mostanság egy kissé kijött a gyakorlatból, ami a kártyát illeti, de hogy ezzel így a vesztébe rohanjon, azt álmában sem gondolta volna. Fivére már-már elbizakodott, legalábbis erről tanúskodik, hogy a vékony kacsók visszakapják a keverés jogát.
Most már tényleg nyernie kell. Minden figyelme a lapokra fordul, s hogy egyet-egyet észrevétlen meglessen, s kedvező helyre forgasson magának. De épp csak belekezdene az ügyeskedésbe, Heilgron eszébe juttatja, hogy valamivel bizony adós maradt. Annyira igyekezett a kártyákkal, hogy végül valóban kiment a fejéből a míves kis holmi, amit az imént elveszített. Így hát a szeppent meglepetés nagyon is valódi az arcán. Kell egy szívdobbanásnyi idő, hogy összerakja a mozdulat okát. Ám meglepetés ide vagy oda, nem húzódik el az érintés elől, csupán arra nem marad érkezése, hogy leplezze, mindez mennyire felborzolja az érzékeit. Van egy pillanat, amikor egyáltalán nem biztos benne, vajon fivére keze megáll-e annál a markolatnál. Ujjai Heilgron karjára szorítanak, maga se tudja, biztatólag vagy megálljt parancsolón. Ez a közelség úgy húzza, mint a mélység kísértése az elveszett lelkeket a szakadék peremén.
Talán pont végszóra nyílik az ajtó, hogy kirántsa vesztéből.*
- Shaza! *sóhajt megkönnyebbülten, mint aki hosszú órák óta tartja vissza lélegzetét.* - Hála az égnek, hogy jól vagy.
*A félvér tekintete megakad a jeleneten, de ahogy Loralyss nem szemérmeskedik az érkező miatt, úgy ő nem ítélkezik. Kellemes mosolyt ölt vonásaira, s mindjárt Loralysshez siet, hogy üdvözölje.*
- Épp jókor. Drága bátyám épp kifoszt *mondja.* - Talán te visszahozod a szerencsémet.
*Nem kétséges, összeszokott páros lehet a két lány, ha urakkal való kártyázásról van szó. Shaza mindjárt le is dobja a köpenyét, kibújik a cipellőiből és Heilgron mögé helyezkedik. Értőn simul hozzá, épp elég boszorkányosan, hogy a férfinak ne akarózzék elhessenteni. Naiv érdeklődést mímel a bájos orca, mint aki még életében nem találkozott ezzel a játékkal.*
- Nos, fivérem *mosolyodik Loralyss a lapok keverése közben.* - Milyen tétet kívánsz?
7061. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-11-01 15:39:59
Üzenet elküldve: 2018-11-01 15:39:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*Hallja, majd látja is az érkező feketeséget, madarak sokaságát. Kopognak a szekéren, odakinn társain, kik alighanem tehetetlen veszik fel velük majd a harcot. Aggódva les ki a szekér alól, szívbe markoló a tudat, hogy nem tehet semmit társaiért... Még.
A saját gondolatait is nehezen hallja a fülsüketítő vijjogástól, mi sikítva zengi be az egész utcát. Meddig kell még kitartani?
Kezei görcsösen szorulnak a tőr markolatára. Tudja, hogy hiába is használná, ha most előbújna rejtekéből, csak terhet jelentene társainak a védelme. Meglapul hát a szekér alatt az atyákkal, figyelve társai verejtékes küzdelmét, hátha segíthet.*
*Hallja, majd látja is az érkező feketeséget, madarak sokaságát. Kopognak a szekéren, odakinn társain, kik alighanem tehetetlen veszik fel velük majd a harcot. Aggódva les ki a szekér alól, szívbe markoló a tudat, hogy nem tehet semmit társaiért... Még.
A saját gondolatait is nehezen hallja a fülsüketítő vijjogástól, mi sikítva zengi be az egész utcát. Meddig kell még kitartani?
Kezei görcsösen szorulnak a tőr markolatára. Tudja, hogy hiába is használná, ha most előbújna rejtekéből, csak terhet jelentene társainak a védelme. Meglapul hát a szekér alatt az atyákkal, figyelve társai verejtékes küzdelmét, hátha segíthet.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8841-8860 , 8861-8880 , 8881-8900 , 8901-8920 , 8921-8940 , 8941-8960 , 8961-8980 , 8981-9000 , 9001-9020 , 9021-9040 , 9041-9060 , 9061-9080 , 9081-9100 , 9101-9120 , 9121-9140 , 9141-9160 , 9161-9180 , 9181-9200 , 9201-9220 , 9221-9240 , 9241-9260 , 9261-9280 , 9281-9300 , 9301-9320 , 9321-9340 , 9341-9360 , 9361-9380 , 9381-9400 , 9401-9420 , 9421-9440 , 9441-9460 , 9461-9480 , 9481-9500 , 9501-9520 , 9521-9540 , 9541-9560 , 9561-9580 , 9581-9600 , 9601-9620 , 9621-9640 , 9641-9660 , 9661-9680 , 9681-9700 , 9701-9720 , 9721-9740 , 9741-9760 , 9761-9780 , 9781-9800 , 9801-9820 , 9821-9840 , 9841-9860 , 9861-9880 , 9881-9900 , 9901-9920 , 9921-9940 , 9941-9960 , 9961-9980 , 9981-10000 , 10001-10020 , 10021-10040 , 10037-10056