//Naz, Iriana//
*A férfi szavai ismerősen csengenek, hiszen nem egy könyv hősszereplőjének - és sikereinek - fontos tényezője a magabiztosság. Mégis, a férfi szájából többnek tűnik ez, holmi kitalációnál vagy mesénél. Egyúttal újabb lehetőséget nyújt Iriana számára, hogy érdeklődjön Naz múltja felől, de ha már egész idáig nem tette, mert illetlenségnek tartotta volna, akkor legalább most is következetesen csendben marad. ~Nem azok nevetnek a legtöbbet, akik a legboldogabbak.~
Részben megfogadja társa tanácsát, és megpróbál magabiztosan hallgatni. Külsőleg nem fedezhető fel semmiféle különbség a hagyományos hallgatáshoz képest, de a lány tudja, hogy ő most nagyon elszántan nem ejt ki egy mukkot sem a száján. ~Bárcsak tudná Naz, hogy máris a magabiztosság útjára léptem! Kár, hogy nem mondhatom ezt most el neki. Na, majd később.~ Közben persze folyamatosan frissíti mentális jegyzeteit, ahová a "nem megyek ragadozók tojásai közé Nazzal" passzus után bekerül a férfi élethez való hozzáállása. ~Ebben van igazság, de ha ma még egyszer megvonja szegény a vállait, félek, hogy szét fog esni. Attól még, hogy kicsit komolyabban venné a dolgokat, még nem esne csorba a magával ragadó, semmitől sem tartó aurájában. ~ Szavakká ezeket sem formálja, mert egyrészt még mindig magabiztosan hallgat, másrészt pedig örül, hogy végre a férfi nyelve is megeredt. Nem szeretné kizökkenteni a ritmusából.
A viszonzott pacsi már most Iriana napjának fénypontja, holott még csak az éjszaka sem szállt le. Úgy érzi, jól megértik egymást a messziről jött fajtársával, még ha vicces látványt is nyújtanak együtt a piactér közepén: a mindenre fittyet hányó, portól szürkített göncű férfi, és az óvatosan mellette araszoló, tetőtől talpig hófehér lány. Nagyon tiszteli a bölcseket, tudósokat, szerzeteseket, de mégis, a legjobb és legrosszabb emlékei is olyanokhoz fűződnek, akikkel látszólag semmi hasonlóságot nem mutatott. Erőtől kicsappanónak érzi most magát, mint az elmúlt pár évben bármikor, és ezt nem csak a szőlő teszi.*
- Jaj! *Riad meg, miután felhördülnek mellette. Olyan erősen koncentrált arra, hogy ne szólaljon meg, hogy végül szinte felrikoltott ijedtében.* Jó-jó, igazad van. Nem vonom kétségbe a testőri kvalifikációid. *A mentális jegyzet azért frissül a "kerülni kell a vizet, mert ha valaki belelök, Naz tehetetlen lesz" bejegyzéssel. ~Szóval van egy testőröm, aki látszólag irtózik a víztől, és képes a városőrség főhadiszállásán is sötét istenségek nevét emlegetni. Nekünk annyi.~ Vonja le a sötét, de annál valószínűbb konklúzióját.*
- De hát nézd meg mekkora! Mégis hogy vegyem jóízűen a számba? *Eddig is egy félnótás szerelmes párnak tűnhettek pár bámészkodó számára, de ezzel a megnyilvánulásával most több fronton is mélyebbre ásatta magukat ebben a veremben. Szerencsére egy kevéske szúró tekinteten és egy anyukán kívül, aki befogta a kisfia fülét, nem történt különösebb baj. Irianának persze magyarázhatnák, hogy miért válogathatná meg jobban is a szavait; az ő elméje túl tiszta még csak ahhoz is, hogy legalább utólag megértse, hogy kissé szerencsétlenül fogalmazott. ~Itt dirigál nekem mindenki előtt. Pimasz! De a legrosszabb, hogy lehet igaza van. De mégis, hogy egyem ezt úgy, mint a kenyeret?!~ Méregeti a szőlőfürtöt és a még egyben lévő szemeket rajta, és tervezgeti, hogy miképp harapjon rá, és közben fel sem tűnik neki, hogy Naz mostani "légy ott"-ja nem egy újabb, kritikán aluli művének felidézése. *
- Hogy mi? *Kérdezi olyan zavarodottan, mintha csak a feje tetejére állt volna az egész világ. ~De hisz én szúrtam meg először. Fegyvermester vagyok!~ A hátbavágás után egy fél lépést előre szalad, és minden erejével azon van, hogy ne hívja ki fejpárbajra a piactér kövezetét. ~"Szevasz"?!~ Visszanyerve egyensúlyát, rögtön próbálna mondani valamit, de ekkor a férfi belevágódik egy idegenbe. Az elmúlt húsz másodperc szürreálisabb, mint bármi, ami eddig történt. A lány a sértett felé tartja a megritkított, szőlőlé formájában vérző szőlőfürtöt. Ha már a próba nélküli, próbaidős testőre faképnél hagyta, akkor csak ebben a gesztusban bízhat, hogy ne rajta verjék el a port. Az alak ügyet sem vet rá, csak továbbsétál. A szőlő ettől még nem marad sokáig gazdátlanul: egy piszkos képű kislány - aki már most fele olyan magas, mint Iriana - egy apró szökkenéssel kikapja a tündér kezéből a csemegét, és már spurizik is a szegénynegyed felé.*
- Ó! *Per pillanat képtelen meglepődni bármin is. Tölcsért formál a szája köré, és a lány után kiabál.* Az nem egy szelet kenyér! Egyben kell! *Egy nagyon halk "jó étvágyat" is dörmög még az orra alatt, de ennél hangosabban már nem meri, mert addigra a kislány is eltűnt a láthatárról, és a körülötte lévők is mind a csuhást bámulták, hogy mégis mit óbégat, nem kofa ő. Félig felemeli a karját, hogy az elszaladt tolvaj irányába mutasson, de aztán rájön, hogy jobb, ha inkább tovább áll, még mielőtt nagyobb bajba keveredik.*
~Csak a bajt csinálja! *morgolódik, ahogy lassan elér és leül a szökőkúthoz* Kerüljön csak megint a szemem elé. Ki lesz rúgva, bizony! Vállalhatatlan viselkedés. Nem is! Ne kerüljön többé a szemem elé, mert úgyis felelőtlen, és nem értékel semmit. Itt hagyott szégyenszemre. Na jó, jöjjön vissza, de biztos, hogy megverem! Persze, nem nagyon, csak épp eléggé. *sóhajt egy hatalmasat, miközben izeg-mozog a kút peremén*Adj erőt, istennőm, hogy ne zúzzam szét minden porcikáját ennek a megtévedt léleknek!~
*A vízben fodrozódó tükörképét nézi, miközben próbál minél félelmetesebben és dühösebben grimaszolni, hogy eldönthesse, melyik arckifejezést válassza, ha majd egyszer még összefutna a férfival. A rögtönzött színházi percek alatt veszi észre, hogy a vízben lévő alteregójának a fogai csurom zöldek. Elvörösödik a feje, megmártja ujjait a vízben, és veszettül sikálni kezdi az apró fogakat. ~Nem szólt volna...~ A lányt elnézve, Naz örülhet, ha megússza az újabb találkozást csúnyábbnál csúnyább arcjátékkal, és nem küldik rögtön bitófára.*