*A kislány bizony sok kérdést föltesz, lévén fiatal és érdeklődő, s sok mindent nem ért. Meg se fogalmazódik benne, hogy ez idegesítő lehet a másik számára. Tulajdonképp, egész jól érzi magát vele. Sok mindent meg tudott már, hogy mi az, hogy sötételf, miért félnek tőlük, miért fekete a bőrük, és hogy a felszíni gombák ehetők, meg hogy sok errefelé a bandita és a dobótőrrel meg lehet ölni a nyuszit, amit aztán meg kell sütni, és finom is. A férfi nevét is tudja, ez sem mellékes, és ő is a lányét.
A fáradt kislány, amint beérnek a főkapun, egészen felélénkül, és látszólag minden baját feledi. Nézelődik, álmélkodva megvizsgál minden házat, egészen izgatott, most, hogy új helyre jöhet. Mert nem emlékszik, hogy valaha is járt volna itt.
Közben tovább beszélnek, s megtudja, hogy a sötételfek a föld alatt éltek, de nem csak úgy, hanem ilyen barlangokban.*
- És miért nem jöttek föl a... felszínre, hm?
*A helyükben biztosan nem maradt volna egy napig sem abban a hideg sötétben.
Mielőtt még rákérdezhetne, mi ez az érc - pedig hamar nyitja kis száját, hogy megtegye -, választ is kap rá, s kezdi érteni a dolgot. S a következő, ki nem mondott kérdésére is választ kap. Ezen jót mosolyog - mármint azon, hogy most már ki sem kell mondania a kérdéseit -, és serényen bólogat, hogy igen, így már érti.*
- Te honnan tudod, hogy mit akarok kérdezni?
*Kérdi aztán gyanakodva, de huncut mosollyal szája szegletében és hasonló csillogással a szemeiben.
S lám, igaza lett. Valóban, csak azt hiszik, hogy meg akarja őket ölni.*
- Tudtam! Én tudtam, hogy nem akarod megölni őket. Tudom, hogy nem vagy gonosz.
*Mondja, s közelebb húzódik kicsit Drakhmarhoz, miközben még mindig fogja a kezét.
Fellelkesedik, mikor kiderül, hogy Artheniorban más sötételfek is vannak. Aztán érkezik az intelem, s ő engedelmesen bólogat.*
- Persze, nem fogom őket bámulni. Miért, téged bámultalak?
*Most tényleg azt teszi, nagyra kerekíti a már ismert módon a szemeit.*
- Biztosan örülni fognak, mert én nem fogom azt hinni, hogy meg akarnak ölni.
*Természetesen nem feltételezi, hogy bárki is bántaná. Miért tennék? Drakhmar is sötételf, és ő még segít is neki.
Tisztázódik a lenézés fogalma is. S bár nem az, amit Cravia feltételezett, ő azért még mindig büszke magára az előbbi gondolatmenet miatt.
Megrémül arra a gondolatra, hogy a banditák kirabolták volna.*
- De szerencsére te értél előbb arra.
*Mondja aztán, s megint elmosolyodik.*
- Én nem aludnék kint az erdőben. Kemény a föld, és hideg. Én nagyon fáztam.
*Tekintettel a rajta lévő egyetlen blúzra, mely amúgy se nagyon vastag, ez érthető.
A fél-sötételfekkel úgy látszik, új az ötlet, mert erre nem tudja már azt mondani a sötételf, hogy igen. Boldog, mert eszerint végre ő mondott új dolgot.*
- Akkor ők nagyon furán nézhetnek ki. Mondjuk... Szürke a bőrük, meg ilyesmi, nem? Tényleg, a hajad miért fehér? Minden sötételf haja fehér?
*Zúdítja pártfogójára további kérdéseit, miközben néha szán a városnak is egy-két pillantást, hogyne, nagyon is érdekli a város, de kissé álmos, szeretné, ha elérkeznének a fogadóba.
Ami hamarosan meg is történik, a kislány hagyja magát vezetni, s igyekszik követni is Drakhmart. Miután elküszködték magukat az ajtóig, már nincs mitől tartani, mindjárt megszűnik a hideg, bemennek, megsüttetik a nyuszit és esznek egy jót...*