*Bellgaraf csalódottan látja, hogy a tündér nem túl bőbeszédű, megcáfolva ezzel a fajtájáról szóló mendemondákat, és közhelyeket. Annak a tündérnek, akivel beszélő viszonyban volt, be nem állt s szája, szóval tulajdonképpen csak a tündér beszélt. Lorinerből ellenben úgy kell minden szót kihúzni.*
- Úgy érzem nem szívesen beszélsz a múltadról, vagy legalábbis nem nekem. Mindegy, ez jó kis történet. Kár, hogy vázlatokba szedve adod elő.
*Nem állhatja meg, ezt a kis kritikát, a tündérrel kapcsolatban. Ő sötételf lévén, most egy egész heti beszélő készségét meríti ki előre, de valószínű nem is lesz már a héten társasága akivel beszélgetni tud. Most hogy van azonban óriási erőfeszítéssel próbálja megtörni a tündér védekezését.*
- Na szóval.
*Kezd bele, de el is hallgat azonnal, amikor leeseik neki mit is mondott imént a üncő.*
- ÉNNÉL ÉDESEBBNEK?
*Nevet fel az egyébként mogorva fagyos Bellgaraf.*
- Hisz akkor már vésővel kéne utána a szétválasztani az ajkaidat.
*Még kineveti magát, aztán újra nekifut a történetnek.*
- Egyik este, amikor még a családommal éltem, egy új kardforgató jött minket oktatni. Az a "remek" elképzelés volt, hogy mi majd éjfélkor fel fogunk kelni gyakorlatozni, mert ő úgy akarja. Mivel a szüleim is ott voltak, én, és az a pár másik gyerek, akivel egy szobán osztoztunk belementünk. Később mint kiderült, az egész tábor gyerek részét felverte gyakorolni. Mi akik miután már jó ideje együtt éltünk, és egyetlen pillantásból megértettük egymást bosszút esküdtünk ellene. Persze nem komolyan, csak úgy egy durvább csíny erejéig. Nekiláttunk a gyakorlásnak, de ügyeltünk arra, hogy a kardok olyan hangosan csapódjanak össze, hogy még a holtat is felverjék álmából. És vártunk, mint kiderült nem hiába. nem sokára álmosan, egy többé kevésbé tiszta magára kapott öltözetben megjelent Drakhmar. Róla azt kell tudni, hogy legjobb harcosunk volt, illetve a legjobb, és legerősebb vívó. Két és fél méter magas tiszta izom, akit nem volt tanácsos felébreszteni. Egyenesen az oktatóhoz ment, és tőle szokatlanul viszonylag tapintatosan megkérte, hogy idézem: "Ha bagolyra akartok vadászni, akkor tűzzetek be az erdőbe, de ha nem terveztek effélét, akkor mint a fosó medve hordjátok el magatokat aludni.* Erre az oktató, aki nagyon nagyra volt tudományával, egyszerűen azt felelte, hogy majd megy ha befejezték a gyakorlást, és balszerencséjére még azt is hozzátette, hogy efféle mamlaszok ne szóljanak bele az edzéstervbe. Szerintem akkor kapta élete legnagyobb pofonját, ráadásul szegecses kesztyűvel. Egy kecses ívben berepült az erdőbe, egyenesen egy fa ágai közé, ahol fennakadt. Mi pedig gyorsan igyekeztünk csendben kikerülni Drakhmar útjából. de a csattanó még csak ezután jön. Otthagytuk a fán, és reggelre, amikor a szülők felfedezték, egy kedves bagolypár rakott fészket a nadrágjában. természetesen ezután messze elkerülte a táborunkat.
*Bellgaraf befejezi a mesélést, és egy kaján vigyor terül szét az arcán, ahogy megelevenednek benne az emlékek. Milyen szép idők is voltak azok, a családjával. Amikor eszébe jut a családja, azonnal visszafagy a megélénkült tekintete. Ők voltak az elsők akik elárulták. Ez hagyta benne a legmaradandóbb élményt, élete során, amit semmilyen derűs emlék nem űzhet el.*
- Ha van kedved hozzá, hogy történetet mesélj, újra te jössz. Ha nincs, akkor beszélhetünk esetleg a fegyverekről is. Ehhez legalább értek.
*Mondja keserűen Bellgaraf. Túl sokat nosztalgiázik mostanában. pedig volna pár dolog amit itt a jelenben érdemes lenne elintézni.*