//Lyessal Veryelian//
*Lázas kutatásban nem látja, hogy éppen kielemzik milyenségét. Talán jobb is így. Sosem kutatták még jellemét olyan megfontolásból, hogy italt válasszanak neki. arról pedig nem tud, hogy más megfontolásból tették-e vajon ugyan ezt. Könnyen lehet, hogy Mal éppen elemezgette, de csak azért, hogy a lehetetlen dolgait kevésbé vegye rossz néven.
„-Olyan hóbortos, mint kettő másik” mondogatja folyton. Az mondjuk kétséges, hogy elemzésnek szánja-e, vagy zsörtölődésnek, de kétségtelen, hogy alkalmanként előtérbe kerülő jellemvonásait emlegeti, némi körítéssel. Ennyit tehát Cilanney és hű szobalányának kapcsolatáról.*
- Az almabor megfelel *mondja jóváhagyva, miközben felpillant a keresgélésben, de már kezében, amit keres. Elő is veszi, hogy Lyess választhasson. Illetve úgy tűnik, választhat, de koránt sincs így. A szürke tollat veszi ki a tokból Cinn, és adja az elf elé. Már a tok belsején is meglátszik, nem csak a tollak állapotán, hogy főként azt használja a gnóm lány. Egy hirdetéshez pedig bőven elegendő az átlagos is. A narancsvörös és a hófehér olyan szép és ép, hogy létükben is talán csak egy-két alkalommal használhatták őket.*
- Igazán nincs mit, és igazán nem ez a kedvesség, hogy egy írni akarónak tollat adok a kezébe *Neki legalábbis nem itt kezdődik a kedvesség. Hanem valahol ott, ami nem feltétlenül volna logikus, de kedvességből akár apróbb áldozatot is hoz.*
- Egy tisztességes gnóm, legyen felszerelve pergamennel, és lúdtollal.
*Mondandóját már úgy egészíti ki, hogy álla emelkedik, nyaka kíváncsian nyúlik, hátha meglátja a cirkalmas irományt.
Mikor Lyes rászól, visszadől a székén, s hogy elüsse az időt, sóhajtozva kezd rendet tenni táskájában. Kipakol még vagy három tollas tokot, három üvegcsét, melyből az egyikben aranyszín tinta van, a másikban rubinvörös, a harmadikban zöld. A feketével pedig éppen most ír Lyes. Üres papírok és írottak kerülnek kupacba, szétcsúszva. Néhány kavics, egy-két furcsa fogó, valamint kisebb nagyobb fogaskerekek, rugók. Csoda, hogy minden belefér abba a szütyőbe.*
- Persze, semmi gond, végül is nincs közöm hozzá *teszi vissza a takarosan rendezett jegyzeteket a táskába, aztán az üres papírokat igazítja meg, és csúsztatja a többi mellé. Egy kis dobozkát felpattint, melybe belesöpri a kiszóródott fogaskereket, és rugót. Söpörné. Mert a lendület nagyobb, mint amit az ilyen apró holmi megkíván, s lesodródik a földre, élén gurulva kétasztalnyit. Cinn hirtelen kap utána, öléből a táska lecsúszik, az éppen melléjük érkező kiszolgáló kezéből pedig majd kiveri a borokat.*
- Óhelnézést *áll fel, hogy összehalássza a szökésben lévő holmit. Visszatérve, Lyess, már a monogramját firkantja a papírra, így Cinn az asztalon maradt kacatok, és az időközben megérkezett bor fölött pillant az irományra. *
- Máris, máris, csak ezt elteszem, mert már alig van belőlük néhány darab. Mindegyik kincs.
*Hát, ha nem engedték neki, hogy nézze, amit ír az elf, akkor ő talált agának pillanatnyi feladatot. Eligazítja a dobozkákat, egyiket a másik után a táskában, aztán az üvegcséket, hogy ne koccanjanak menet közben, a tollas tokokat, és kavicsokat, és minden egyebet is.*
- Óh! Azt az arany tintát már egy hattal ezelőtt, ki kellett volna tegyem a vitrinbe. Nem sok van belőle. És csak ritka alkalmakkor használjuk. Babonák fűződnek hozzá. Hát, nem tudom, kinek lehet igaza.* lötyögteti meg a lassú folyású anyagot.* Nekem semmi természetfeletti nem látszik rajta.
*Aztán elkerekednek szemei.*
- Ő… már megint elkalandoztam. Ne haragudj *gyorsan visszapakol mindet, és maga elé húzza a hirdetést.*
- Szépen írsz. Lyhanechi, vagy családi formula? *tolja feljebb szemüvegét, ahogy közelebb hajol, hogy más szemmel is megvizsgálja.* Ez nemesi, családi aláírás? Címeretek is van?
*Visszadől a széken a vallatás végét jelezvén.*
- Egyébként, ugye tudod, hogy tele a város, és a környező erdők hozzá hasonló elf lányokkal? Tű a szénakazalban. De éppen szerencséd is lehet. Ha nem próbálod meg, biztosan nem sikerül. Tedd csak ki, én itt megvárlak.
*Borába kortyol, ízlelgeti is, majd jóleső sóhajjal nyeli le. Ránézésre tényleg aranylóan töri a fényt, gyönyörű, és egyben finom is. Melenget, ami nem árt, mert hajáról egyre csak ruhája itatja magába az esőcseppeket. Még ha Lyes védte is az esőtől idáig, és persze siettek, de így is haja lett olyan vizes, ami kellemetlenül áztatja tovább.
Elpakolja a visszakapott tollat, tintát, és visszapakolja szépe a helyére.*
- De igen, hiányzik. Összetartó család vagyunk. Sokat tanultunk együtt, sokat segítettünk egymásnak, és most olyan messze van, hogy azt sem tudom él-e hal-e, csak ha a hatonta egy levelében megírja.
*Cilanney is felsóhajt. Bizony testvére nagyon hiányzik neki, így valamelyest el tudja képzelni, Lyes mit érezhet, csak abban nem biztos, hogy pontosan ugyan azt érzik-e. Hisz ő ismeri a testvérét, a gyermeki csínyeikkel, a diskurálásukkal együtt, Lyes pedig nem. Csak titkon kívánja neki, hogy testvére úgy fogadja, mint, ahogyan Lyes vágyik a találkozásra.*
- Én is elfáradtam. Későre jár. Talán haza kellene mennem. Te itt szállsz meg?
*Aggódva pillant az elfre, és valóban megfáradt ő is. Szemei tompa fényén látja, már nem olyan pattogós, mint a piacon. Felajánlaná, saját otthonát, de mégiscsak ma találkoztak először. Ám azt nem bocsátaná meg magának, ha baja esne az óvatlan elf nemesnek. Dilemmázik.*
~Mal kitekeri a nyakamat. De van annyi vendégszoba. Semmiből nem tart nyitni egyet. Megint megkapnám, hogy minden kóbor ebet hazahordok, mint amikor tényleg hazavittem egyet. Nem érdekel Mal.~
- Tudom, hogy itt közel a pont, ahol várod majd a jelentkezőket, de az én házam többé-kevésbé biztonságos. Illetve... egyelőre. Ha gondolod, nálam megszállhatsz.