//Cralan//
*Tényleg igen enyhén fogalmazott, de a lényeg benne van így is.*
-Nem. *sóhajt.* -Valóban nem.
*Állja Cralan pillantását és érti is, hogy mire akar kilyukadni.*
~A helyzet sajnos ennél bonyolultabb, barátom! Bár elmagyarázhatnám...~
-Mégis... felelősnek érzem magam. A fenyegetéseket csírájában kell elfojtani! Hoztam egy döntést, és bármennyire őrülten is hangzik, nem bántam meg.
*Tényleg kissé őrülten hangozhat, vagy talán túlságosan is a kelleténél, de így érzi.*
-Az biztos! *nevetgél erőtlenül.* -Lehet hamarabb, mint gondoltam volna.
//Mephisto - 2.//
*Felkel a földről, arcáról letörli a sarat, szájából kiköpi a földet.*
~Az öt amorfnak vége.~
*A körülötte lévő táj megváltozik. Minden sötétebbé és szürkébbé válik. A földet, miből fű sarjad, vastag hamuréteg borítja. A levegőt, mi élettel tölti meg a tüdőt, halál bűze és rothadás szaga szennyezi.*
~Mágus! As... trama... khalin...~
//Cralan//
*Néhány másodpercig mintha lefagyna, majd megrázza fejét.*
-Bocsánat, kicsit... elbóbiskoltam. De nyugi, jól vagyok. *kacsint nem éppen meggyőzően.*
-Megértésedet köszönöm!
*Türelem kell most a hóhajú és hószakállú öregúrhoz.*
-Többet érsz, mint gondolnád! Sajnos nem maradt minden a régiben. *hajtja le fejét szomorúan és a padlót bámulja.*
-Jó! *tápászkodik fel úgy, hogy erősen támaszkodik botjára.* -Lehet, hogy kicsit lassabban fogunk haladni. *mondja a miheztartás végett, de ezzel Cralan vélhetően teljesen tisztában van.
Kisétálnak a fogadóból és elindulnak a kovácsműhely felé.*
-Megküzdöttem egy félelmetes ellenféllel, egy emberi alakot öltött démonnal.
~Démonnak kellett lennie. Egy másik világból jött, nem e világi teremtménynek.~
-Mármint nem volt teljesen emberi, mert olyan volt, mintha több ember alkotná a testét, de hagyjuk a részleteket. *legyint.* -Hét kisebb csatlósa volt. A dög... nagyon erős volt! Ellenállt a varázslataimnak. Úgy sétált át a tűzfalon, mintha semmi sem lett volna ott. Küzdöttem, harcoltam, végül a csatlósai a földre nyomtak. Hideg ujjak feszültek a számnak és húzták szét, mintha egy groteszk csókot akartak volna adni. Aztán valamiért... füstté változtak és eltűntek. Elveszítettem az eszméletemet, amikor magamhoz tértem már ez a látvány fogadott. *mutat végig magán.* -Mintha... évekig feküdtem volna a földön. Mielőtt elájultam, elzártam a föld alá a veszedelmes bestiát. Az ébredés után pedig... minden csendes volt. Sajnos ezekre nem tudok válaszolni, barátom. *sóhajt ismét.* -Most... nem érzem magamban a varázslási készséget. Az energiákat képes vagyok érzékelni, de formálni és megeleveníteni nem. Ez a veszteség sokkalta jobban fáj a külsőm megöregedésétől.
*Cralan sejtheti, micsoda fájdalom ez az öregúr számára, akinek a mágia az élete.*