//Második szál//
//Mézsörözés//
*Nem hazudott korábban, amikor azt mondta, hogy még sohasem ivott kettő korsó mézsörnél többet egyszerre, éppen ezért bármennyire is jól esik most a korábbi nagy ijedtségre és majdnem összeveszésükre, és persze az első korsóra is a második, egyelőre csak két óvatos kortyot engedélyez magának.
A gyomrát betöltő kellemes zsibbadást már így is érzi, ahogyan azt is, ahogyan ez az érzés szép-lassan testének más és más részeiben is szétárad.
Kicsivel még beszélgetni is több kedve van, mint eddig volt, és bár nem hiszi, hogy Wilhorp ugyanúgy érzi már az italt, mint ő, egy kicsit mintha még is közlékenyebb lenne vele, szavait pedig ő továbbra is kíváncsian és figyelmesen hallgatja.
Ugyan meglehetősen ellenkező okokból kétszer majdnem közbeszól, végül nem teszi meg.
Elsőre, amikor már-már szóra nyitná a száját, arca leginkább arról tanúskodik, hogy olyan, mintha egy nevetést próbálna visszatartani, hiszen éppen tényleg ezt teszi, miközben megpróbálja a másik fél-elfet elképzelni saját szülőfalujában.
Másodszor szíve szerint tiltakozna, nem is egy, hanem három határozott és felháborodott nemmel.
~ Nyilván nem úgy értette, mint ahogyan hangzott. ~ próbálja inkább erről több-kevesebb sikerrel meggyőzni magát, de alig várja, hogy újra beszélhessen, és rendet tehessen a Wilhorp fejében uralkodó zűrzavarban kicsit.*
- Valamit nagyon félreérthettél. *rázza meg aztán lassan a fejét, miután a férfi elhallgat.*
- A világon semmi baj nincs és nem is volt anyám erkölcseivel. Csak ápolt egy férfit, aki a területünkre vetődött sebesülten, és hát… tudod, hogy mennek az ilyen dolgok. Nincsen ebben semmi! Egy szép elf papnő, meg egy idegen férfi, mindketten távoliak és titokzatosak a másiknak. Összezárva egy kis házban… persze, hogy… szóval tudod. *hallgat el kicsit, de ezúttal hosszas gondolkodás helyett csak pár pillanatig. Igaz ez után a néhány pillanat után kicsit talán több szenvedéllyel és nagyobb sebességre váltva magyaráz, mint eddig.*
- Ha ez a férfi nem ember, hanem elf, senkinek sem lehetett volna kifogása azért, hogy történt valami közöttük. És persze a terhességét sem vették volna sértésnek, ahogyan azt sem, hogy megszülettem. De igazából az volt anyám bűne *ejti ki a bűn szót érezhető megvetéssel és gúnnyal* hogy nem kezelt engem holmi korcsként, hanem úgy nevelt fel, mint egy normális gyereket. Sőt, kicsit talán túl sok szeretetet is kaptam tőle, biztos éppen azért, hogy ezzel ellensúlyozza azt, hogy másoknak rajta kívül nem nagyon volt kedves szava hozzám.
- Nem neked való az a világ. *nézi meg magának a másikat jó alaposan, mintha azt mérlegelné, nem téved-e abban, amiben amúgy teljesen biztos.*
- Biztosan apám is ezért nem maradt, meg mondjuk, eleve nem hiszem, hogy megtűrték volna. De amúgy is, aki városban nő fel, szerintem hamar halálra unhatja magát arrafelé, és nem is csodálom. Más innen kijárogatni a tisztásra, ha nagyon nyomaszt ez a rengeteg kő, és más az, amikor nincs semmi más csak tisztások, ösvények, patakok, meg fák, ameddig csak ellátsz a szemeddel.
- Mondjuk… *bizonytalanodik el a végére kicsit* halászni, vadászni el lehet járogatni. Ha szereted, az ilyesmit, jól éreznéd ott magad, ha hajlandóak lennének befogadni. Csak hát nem lennének. *vonja meg a vállát azon tűnődve, hogy innen nézve ő mennyire nagyon szerencsés. Úgy gondolja, hogy kétség sem férhet hozzá, hogy kettejük közül Wilhorp a tapasztaltabb szinte minden téren, még is könnyebb lesz neki beilleszkednie itt, mint neki lenne ott, ha pedig más nem is, mindez a gondolat eltölti egy kis vidámsággal.*