//Morräya Vorori//
*Már egy ideje nem igazán érzékeli az idő múlását, viszont egyre könnyebbé váló pohara valamennyire visszatereli gondolatait a fogadó felé. A legutóbbi napok eseményein járt az esze, melyek igencsak mozgalmasnak és kimerítőnek bizonyultak, és ennek legtetejébe még eredménytelennek is.
Az idősebbek egy héttel ezelőtt útnak indították egy megbízásból, mely szerint egy ősrégi varázslatot rejtő papirost tartalmazó, kicsi, fekete szelencét kellett fellelnie, legvalószínűbb tartózkodási helyéül a Gazdagnegyedet adták meg, azon belül pedig a mágusok köre képezte elsődleges célpontját. A nappalokat fárasztó társalgások, kapcsolatépítések tették ki; a modoros stílus utánzása mellett még a feleletekben elejtett apró információmorzsákból is valamiféle útmutatást kellett kiolvasnia, melyek végül egyik zsákutcából a másikba vezették. Mikor sikerült azonban egyiküket gyanúsabbnak ítélnie a többinél, éjszaka ellátogatott hozzá a hátsó ajtón, ám egyik alkalommal se sikerült jelentősen beljebb jutnia, ráadásul egy ízben a fogát is kis híján otthagyta egyiküknél. Hazaérkezvén a küldetés sikertelensége által többiekben kiváltott csalódottság és feszültség csak a sajátját fokozta.
~ Azt hiszem, nem sokan kockáztattak volna ennyit ezért a küldetésért. De hát, ugye, mit számít mindez, ha üres kézzel érkezem vissza…~ tér vissza újra előző gondolataihoz a lány, ám nem sokáig merülhet bánatába, mert egy sötét alak váratlan megjelenésével hirtelen kirángatja onnan.
Nem mindennapi látványt nyújt, hosszú fülei és sötét megjelenése alapján sötételfnek véli a lány, kinek mahagóni színekben tündöklő, hosszú hajkoronája erősen kirí a testét borító szürkés-fehéres árnyalatok közül. Különösen szürke írisze ragadja meg a figyelmét, mely mintha magába akarná szippantani a kíváncsi nézelődőt. Vállán egy érdekes, rágcsálófélét vél felfedezni, bár nem tudná megmondani, miféle lény lehet. ~ Pedig mintha valahol láttam volna már egy ilyet…~
Miután a lány vele szemben lehuppan egy székre, és egészen közvetlen stílusban társalgásba kezd, Mhensy még pár másodpercig igyekszik hozzászokni az eléje táruló szokatlan látványhoz, de a ,,kölyök” szó hallatára valami megmozdul benne. ~ Még a barátaimtól se tűröm el ezt a lekezelő hangnemet ~ gondolja sértődötten, majd megszólal:*
- Merthogy egy elf – *szándékosan mellőzi a ,,sötét” előtagot* – sokkal jobban illik a mulatozók körébe… - *Ezután egy kis szünetet tart, mikor felfedezi a lány karján végighúzódó súlyos sérülést.* – Csak azt teszem, mint itt sokan mások is, egy kimerítő út fáradalmait pihenem. És mi a helyzet a karoddal? Úgy látom, neked se lehettek mostanában könnyű napjaid. - *ezután várakozóan, és immár kíváncsibban, mint korábban, ráemeli tekintetét.*