//Árnyak gyűlnek...//
*Talán kissé ironikus, hogy éppen Andaelle az, aki számon kéri a hímet, hogy fájdalmat okoz neki, mert ha valamivel, hát ezzel aligha fog elérni bármit is. Lássuk be, éppen ez volna az, amire Dryyx vágyik, hogy megmutassa nővérének, mi is a valódi kín, mielőtt még végezne vele. Az egészen más kérdés, hogy olybá tűnik, ez utóbbit egyelőre képtelen megtenni valamiért, hiába volt ez a leghőbb vágya, az elmúlt évek minden napján.*
-Talán őrült vagyok, de ostoba nem. *érkezik a felelet a kérlelésre, mely nem talált megértő fülekre a hímnél.*
-Párharc? Drága nővérem, az nem a te műfajod, sosem volt. Arra ott voltam én... de tudod, az az igazság, hogy megkönnyítenéd a dolgom, ha mégis pengét eresztenél belém. Mikor ott hagytál, hogy a saját vérembe fulladjak bele, könyörögtem neked a megváltó halálért. Akkor vált ez az élet számomra szörnyű adóssággá, mit gondolsz, mennyire fájna itt hagyni ezt a világot? *szenvtelen arckifejezéssel dönti kissé oldalra a fejét, úgy nézi a lány vonásait. Szánalmat, együttérzést keres magában, de nem lel rá ilyesmire, ahogyan az elmúlt években sem talált magában sem megértést, sem könyörületet. A vassal borított kéz nem ereszti a finom női csuklót továbbra sem, miképpen a holt tekintet is összekapcsolódik a jégszín íriszekkel, egészen addig, míg füleit meg nem ütik az Óhaza szavai, melyek ostorcsapásként érik őt, s nem csak jelentésük miatt, de azért is, amit képviselnek.
Ez az végül, mely Andaelle malmára képes hajtani a vizet, s a fémkesztyűs ujjak szorítása is engedni látszék. A hím számára újfent megborul a világ, s a szemei ismét fókuszt váltanak. Évek óta nem szólalt meg ősei nyelvén, most mégis olyan természetességgel gördülnek le a rég nem hallott szavak az ajkairól, mintha csak tegnap lett volna, hogy utoljára használta a nyelvet.*
-Mindig az voltál számomra. *a holt tekintet mélyén, valahol a végtelen mély ürességben mintha szikra lobbanna, mely lassan, de biztosan vet lángot, amiből, ha a nőstény ügyes, képes lehet futótüzet gerjeszteni. Hiába, a megszállott vágy hatalmát nem lehet figyelmen kívül hagyni.*
-Semmit. *felel halkan, mert ez az igazság.*
-Megváltás volna a halál, a puszta lét nagyobb szenvedés, mint bármi, amit megtehetnél még velem. *nem véletlenül mondja ki, hiszen látja a mozdulatot. Andaelle sosem volt olyan ügyes gyilkos, mint ő, ami nem meglepő, hiszen a hímet születésétől fogva erre tanították, nevelték, gyakorlatilag tökéletes gyilkossá formálta őt a világ. A szinte észrevétlen mozdulat, mellyel nővére a pengéért nyúl, túlságosan is ismerős a hím számára, de nem tesz semmit. Kivár. Kíváncsi, vajon ez volt-e a másik terve mindvégig, s az igazat megvallva... talán hagyná, hogy megtegye.*
-Rajta. *súgja közelebb hajolva, fejét félredöntve, felfedve a nyaki ütőerét. Andaelle számára csak egy kellően kiszámított mozdulatra volna szükség, mellyel felnyitja a csatornát, s a hímet éltető sötét színű nedű beborítaná mindkettejüket, újra, s végre véget érne ez a létezésnek csúfolt ocsmány rémálom.*
-Tedd meg, vess véget ennek, vagy tedd el a pengét, és mondd, mit akarsz tőlem!