//Tűz és Víz//
//Morfiusz//
*A Morfiusz szája sarkában feltűnő félmosolyt jó jelként könyveli el. Talán mégsem olyan súlyos a helyzet, mint az elsőre látta, és talán az étel és némi beszélgetés ugyanúgy enyhítenek majd a bajokon, mint pár hónappal korábban a Borászatban. A férfi mélybarna szemeinek pillantása azt üzeni számára, hogy ő is emlékszik.*
~Bizony annak idején nagyon gyanakvóan méregetett. Hatok és hónapok kellettek, hogy ne arra gondoljon rögtön, hogy ezért fizetnie kell majd.~
*Shyahar pontosan tisztában van a kedvese gyanakvó természetével, és bár néha nehéznek érzi a dolgokat emiatt, de már kezdi megérteni, Morf miért lett ilyen, amilyen.*
~Sok dologról nem is ő tehet. na jó, párról meg igen. Például a könyvtári könyvről. Vajon hova tudta eldugni?~
*A lány kedvtelve legelteti a szemét a férfin, több okból is, kezdve azon, hogy igencsak jóképű, bezárva azzal, hogy próbálja felmérni mégis hol a csudában rejtegeti azt a könyvet.
A mókás válaszra aztán elmosolyodik.*
- Ó, ez igazán semmiség, lovagom! Mivel a fürdőházat mostanság jobb kihagynunk, a történteket ismerve ugye, így gondoltam egy vacsora méltó ünneplése lehet a mai napnak! *válaszol a hercegnő kissé dagályos stílusában, de aztán elmosolyodik, a saját huncut mosolyával.* Ha teli a hasad mindig nyugodtabb vagy, erre jöttem rá.
*Bár most úgy látja, hogy a tényleg kitűnő csirkesült is csak részben használ Morfiusz borongós hangulata ellen.*
- Ezt beszéltük meg. És nem nyalogattam, mert nem volt miért, egyedül csak iszogattam az italomat a pultnál, és két nyelven ismételgettem azt a mondatot, hogy: nem tud nekem maga annyit fizetni.
*Ártatlan szemekkel néz Morfra, várva erre mit reagál. Bár igaz, nem egészen ezt ismételgette, sőt minden fertályórában más-más válaszokat adott, de a lényege mindegyiknek ugyanaz volt.*
- Hm. De ezek szerint nyalogatni nem szabad? pedig nem adtak asztalkendőt. Se villát.
*Igyekszik még cseppet mókával oldani a feszültséget, bár sejti ez csak ideiglenes megoldás lehet.
Morfiusz láthatóan nincs a legjobb kedvében, és Shya még nem tudja, hogyan segíthetne.*
~Előbb meg kell tudnom, mi bántja. De vajon elmondja-e?~
- A folyónál *ismétli meg, majd bólint.* Az jó hely *teszi hozzá.*
~Hiszen ott napoztunk korábban, elvittél oda engem is, és... És ott is volt egy rohamod, pedig szeretsz oda járni és a víz látványa, meg a hullámok hangja általában megnyugtat. Sőt, nem is csak egy rohamodat láttam ott. Mi lehet ez?~
*Türelmesen várja, hogy Morfiusz folytassa az elbeszélést a saját tempójában, fél, ha sürgetné, a férfi bezárkózna, és nem mondana semmi mást.
A barna szempárba néz, nem szól, az arcán ott az érdeklődés természetesen, látni rajta, hogy szeretné tudni, miről van szó, mégis megállja, nem sürgeti a férfit, és ad neki időt, hogy végiggondolja, elmondhatja-e neki a titkát.
talán pont ennek lesz az eredménye, hogy Morf megszólal.
Shya pedig leesett állal ámul rá majd egy bő percig. Aztán becsukja a száját és lassan bólint.*
- Az édesanyád.
*Úgy véli ennél többet nem fog megtudni, de a kedvese meglepi, mert még egy rövid mondatot hozzátesz.*
- Neked is sötét hajad van *feleli halkan, már csak azért, mert nem kell, hogy más asztaloktól hallják őket, vagy a fogadó személyzete kagylózzon.* Talán tőle örökölted *teszi hozzá, arra gondolva, hogy bár Morfiusz a merész fickó ki nem mondaná, de azért a benne mélyen ott élő érző szívű férfi talán örül, hogy mégis van valami kapocs az édesanyjához. Ha a külső hasonlóság, hát az. Elsőre ez is valami.*
~Gyökerek. Senkije se volt a világon. Valami apró kapcsolat csak jó lehet, hogy ő is tartozott valakihez, hogy szerették gyermekként, hogy igenis bármit is tapasztalt eddig a világban, megérdemli, hogy szeressék, hogy van erre mód. Mindig is volt.~
*Morf újra enni kezd és a lány is utánozza. Látja rajta a feszültséget, de eszébe sincs azt várni, hogy hirtelen vidám legyen, meg nyugodt, hiszen amire rájött az felkavaró és szinte alig felfogható.*
- Értem. Még az is lehet, hogy az, hogy naponta látsz, az kicsit jobban felszínre hozta a kisgyerekkori emlékeidet.
*Shyahar elgondolkodva harap még egyet a csirkéből, megrágja, lenyeli, csak utána folytatja tovább.*
- Azt mondják úgy két-hároméves korunkig tudunk visszaemlékezni. A legrégebbi dolgokra csak töredékesen, főleg a nagyon fontos és jelentős történésekre. Aztán egyre több és több emlékképünk van, és egyre összetettebbek. Én arra emlékszem, hogy egyszer egy nagy fehér kutya rám támadt, apa még élt, ő zavarta el, megdobta kővel, mert a kutya biztos megmart volna. Valami gazdag úr szabadon engedte az erdei tábora körül. Apa favágó volt, és vele mentem egyszer, talán csak sétálni, erre már nem emlékszem. Három éves voltam. Később is mesélték nekem mi történt, de a kutyára emlékszem is, ahogy vadul ugatva felém rohan, nagyon nagy volt. Én meg kicsi *mesél, maga sem tudja miért, talán csak hogy kicsit elterelje Morf gondolatait, talán hogy oldja a feszültséget.* Ugyanakkor apa arcát olyan nehezen idézem magam elé. meg kell néznem a képét otthon.
*Shya mélyet sóhajt.*
- Néha furcsa dolgok hoznak elő emlékeket, egy kép, egy hang, egy illat.
~Vagy a hajunk hasonlósága. Morf mindig is szerette, ha lebontom a hajam, vagy ha ő bonthatja le, ha beletúrhat.~
*A lány óvatosan elmosolyodik.*
- Nagyon kicsi lehettél. Eszedbe jutott más is az anyukád külsejéről, vagy csak a haja? *kedves hangon kérdezi, igazság szerint már azt is jónak tartja, hogy Morfiusz erre emlékszik.
Aztán hirtelen eszébe jut valami.*
- Ha akarod felmehetünk, ott is befejezhetjük a vacsorát ~és beszélgethetünk úgy, hogy véletlen sem les senki~ *veti fel.
Lehetőség csak, Morfiusz dönt, neki hogyan jobb.*