// Baltan //
*A páncélos figura egyetlen morranással válaszol a lánynak, amiből amaz azt érti ki, hogy itt az ideje távozóra fogni. Lehet, hogy várt valakire... valakikre, talán egy egész társaságra, mert volt itt hely bőven. ~ Biztos valami kalandozásról meg titokzatos kincsekről beszélgethetnek majd... ~ Álmatagon sóhajt fel, hogy egyszer majd ő is részese lesz ilyeneknek: mármint, a titokzatos kincsekének, tudniillik a háta közepére sem kívánja, hogy azokat vérontással szerezze meg. Jobb az ilyet tisztán, polgári keretek között tartani. Vagy legalábbis emberien csinálni.
Sarkonfordul és újabb magányos ücsörgő után néz, mikor megszólítja őt a vele szemben lévő férfi. Kissé hátraveti a fejét, hogy felnézzen rá.*
- Hát, ő zokon venné. *Mutat nemtörődöm módon a háta mögé, de a páncélos lovag már süketet játszik és esze ágában sincs válaszolni az újabb érkező kérésére. Lopva végigméri, s értelmesebb kardforgatónak elkönyvelve hamar döntésre jut.* De engem egyáltalán nem zavarna. Csak keressünk egy... ott!
*Bukik ki belőle kissé hangosabban a kelleténél. Az egyik székről ugyanis már kótyagos férfi áll fel és botorkál ki a Holdudvarra, valószínűleg a dolgát végezni, ilyen vagy olyan módon. Ez azonban nem is igazán érdekli a lányt, csak az, hogy felszabadult egy asztal, négy székkel.*
- Jöjjön! *Teszi hozzá határozottan, s néhány fürge lépéssel máris ott terem. Tányérját diadalittasan csapja le az asztalra, kissé erősebben is a kelleténél, hogy csak úgy csörömpölnek benne a belerakott evőeszközök. Azért még hátranéz, hogy a férfi követte-e, de akármi is legyen a válasz, utána ő jókedvűen lehuppan a hátsójára.*
- Amúgy nem kell magáznia, ahhoz még fiatal vagyok. *Legyint olyan nagyvonalúan, mintha legalább egy birtokot adományozott volna neki az imént és nekilát az elérakott főttételnek.* Átutazóban?
*Kérdezi röviden és immáron teliszájjal, ügyelve közben, hogy azért ne látszódjon minden odabent. Csak egy figyelmesebb szem veheti észre, hogy egy törpöknek való széket húzott a feneke alá: vagy ha nem is kifejezetten az aprónépeknek tervezték, úgy mégis magasított, mert ülve arcaik majdnem egyszintben vannak. Kék, figyelmes tekintetét sem beszéd közben, sem hallgatás alatt nem veszi le a férfi arcáról. Nem bámulja, nem méregeti, mégis olyan érzése lehet Baltannak, hogy egy teljesen másik szálon tudatosan figyeli annak reakcióit, szójárását és mimikáját. Rossz vagy jó szokása lehet, ezt döntse el ki-ki maga, hogy már a legelején felépít magában egy képet beszélgetőpartneréről, amit aztán az események függvényében alakít át és finomít.*