//Artheniori spontán kollokvium//
*Eran mosolyogva csóválja a fejét, ahogy újra helyet foglal a váratlan eset után. Nem számított rá, eléggé meglepte a történés, s barátjához hasonlóan ő sem sejti, hogy jó pár aranyának lába kélt.*
- Az a legfontosabb!
*Nevet fel a tudós, ahogy megemeli a kupát Vilongärd felé, egyben jelezve, hogy egy csepp sem veszett kárba, másfelől pedig egy köszöntőért, amiért megúszták a hölgy landolását.
Nem kell sok idő, hogy rendeződjenek az idegszálak, hamar visszatérnek eredeti témájukhoz. Eran elgondolkozik a másik kérdésén, kicsit furcsállja is, de hamar válaszol.*
- Első osztályú! A környéken rengeteg szántóföld van, még hűbéreseknek is jut belőle. Ha ennyire tartózkodik a földművelésből, hát remeteségében hogyan látta el magát?
*Kérdezi vidáman, majd újat hörpint a söréből. Figyeli a közjátékot a pincérnővel.
A téma végre újra izgalmas medrében csordogál tovább. Eran közelebb hajol Vilongärdhoz, úgy hallgatja a mondanivalóját.*
- Semmi sem lehetetlen, barátom! Ha holttest kell, hát szerzünk egyet. Kicsit bizsereg ettől a tenyerem, hiszen súlyos szabályokat hágnánk át, de tagadhatatlanul is élvezném a dolgot. Új és új ismeretek szerzése egy ilyen hiányos témában fantasztikus lehet!
*Eran összedörzsöli a tenyereit, mint aki tipikusan rosszban sántikál. Szemeivel a semmibe réved, miközben társát hallgatja vagy éppen beszél. Lejátszódik előtte a boncolás teljes egészében, s már alig bír magával. Szenvedélye az újabbnál újabb tudás magába szippantása, ez pedig tényleg egy nagyon kevéssé feltérképezett területe a tudományoknak.
Vilongärd viszont újra felidézi benne családja lichanechi hírnevét, s hogy mit tenne ez tönkre, ha kiderülne a boncolás. Szemeire komor árnyék kúszik, ám ajkai mosolyban ragadnak.*
- Előnnyel és hátránnyal is jár a származásom, barátom. De a tudományos előrehaladásért bármire kész vagyok! Ha ezt megteszem, azt nem puszta önzőségből fogom. Körültekintően fogok eljárni, hogy ki ne derüljön.
*A következő témánál már érdeklődve figyeli Vilongärdot, ám az nem mond nagy bölcsességet. Eran felnevet, s ha a másik is belemegy koccint vele egyet.*
- Egyszer véletlenül ördögvigyort égettem el egy tűzrakáson. Hát képzelheti, hogy milyen jó kedvem lett! A véletlenek tényleg sokszor előrelendítik a kutatást.
*Meséli Eran vidáman, habár az ő állandó arc-állapota egyébként is úgy néz ki, mintha állandó ördögvigyor hatása alatt állna. Persze ez közel sincs így, a folytonos mosolygás inkább a tudós naivitása miatt van, amiért pozitívan áll hozzá mindenhez és mindenkihez. Nem is beszélve arról, hogy sokkal bizalomgerjesztőbb látvány így, mint örök morcosan. *