- Azt hiszem illendő, ha bevallom, hogy a szimpátiát illetőleg az érzései kölcsönösek, még a szokatlanság érzetében is megegyezve. Noha csodálkozását is megértem, hisz magam sem tudom mi is az, ami idevonzott, de egyáltalán nem bánom, hogy megtörtént.
*Egyszerű szimpátia? Való igaz, hogy ezt a nő is többnek érzi, de pontosan meg sem tudná határozni mi is ez. Egy eltévedt szivárvány a rémes vihar egén talán, de ide illő metaforát órákig kereshetne, de megfelelőt nem találna, ebben biztos. A tartás attól, hogy talán a férfit zavarhatja már lassan nyomtalanul elillant, és már nem is csak az ösztönnek nevezett érzés tartja itt, hogy segíteni akar. Élvezni akarja ennek a férfinak a közelségét, amíg megteheti vele akar lenni. Sosem volt még ilyen helyzetben és nem is gondolt rá, hogy valaha egy ilyen emberre találhat, akihez ily ismeretlenül is ennyire.. minek tagadni, hogy vonzódik.*
- Szavamat adom, hogy ha már végképp nem bírom a hűvöst igénybe veszem a köpenyét. *Mosolyodik el újfent.* Orvossági lötty?
*Észbe kapva pillant is át rögtön a kis üvegre. Való igaz, hogy már párszor rásiklott a tekintete, de valahogy sosem jutott eszébe, hogy rákérdezzen mi is lehet az. Ennek oka először csupán annyi volt, hogy nem érezte köze lenne hozzá annyira, hogy érdeklődjön felőle, sőt nem is gondolta volna, hogy fontos nedű lehet az, ami benne leledzik, később pedig már egyre inkább a férfi kötötte le, így megfeledkezve a tényről, hogy az üveg egyáltalán az asztalon van.
Ennek ellenére női énje most kombinál. A férfi nem titkolt keserűsége és a gyógyírként szolgáló ital. Létezik, hogy a helyzet még sokkal nehezebb, mint ahogy Naime azt elsőre gondolta volna? Bármennyire is reméli, hogy gondolatai csalókák, sajnos félő, hogy ismét jól ráérzett a dologra. Talán oly súlyos kín gyötri, amire gyógyír már csak valami lélekerősítő orvosság lehet..*
- Én lennék a legboldogabb, ha esetleg a felejtés Angyala lehetnék, de sajnos csak egyszerű földi halandóként állhatok a szolgálatára. Viszont az, hogy maga miféle embernek gondolja magát, egy dolog. A maga társaságánál senki másét nem tudnám most előnybe helyezni. Rejtélyek pedig az én életemet is kezdik beszőni, de ez teszi varázslatossá ezt az egészet.
*Noha az elején elesett férfit látogatta meg, mostanra teljesen átértékelődtek a dolgok. Olyan férfi társaságát élvezheti, akiből a nő kiérzi a lebilincselő erőt, a tartást. Egy titokzatos férfivel ülhet egy asztalnál, kinél oly szívesen fordítana több időt arra, hogy a legmélyebbre ásva fejthesse meg, megismerve minden titkát, s hálából ő maga is kitárulkozhasson neki. Kissé úgy érzi magát, mint egy árva macska egy ehhez hasonló viharos éjjelen, aki elázva és magányosan bújik meg az utca egy eldugott pontján. Kivár és remél, hogy talál egy gondoskodó kezet, aki megmenti a rövid ideig tartó földi Pokolból, s mire feleszmél már a nyomába is szegődött az illetőnek. Egy olyan idegennek, aki úgy jár az esőben, mintha az verőfényes napsütés lenne, kit nem zavarnak a kövér, hideg cseppek, melyek már mélyen a ruháiba itták magukat, így a kis állat minden tétovázás nélkül bújik meg a biztonságot nyújtó karok között. Noha az idegent félve nézik az utca lakói az óvó meleg házakból, a macska mégis hűen, hangos dorombolással bújik bele a védelmező karokba. Nem ismeri ezt a komor valakit, nem tudja ki ő, honnan jött és merre tart, és ez az idegen sem ismeri a macskát, mégis oltalmat ad neki, mert hálás, hogy legalább egy ilyen elesett állat őszinte törődéssel fordul felé, nem zavarja az a kétes aura, ami körbelengi, nem törődik a külsőségekkel, mert átlát azokon, mélyen az idegenbe pillantva, ahonnan kiolvashatja, hogy félnivalója nincs, s egymásnak megadhatják azt amire pillanatnyilag vágynak. Az idegen megkapja a megértést, a kis macska pedig a gondoskodó védelmet.
Talán ez a macska lehet Naime is. Nem törődik azzal más mit gondolhat a férfiról. Hisz mi tagadás első ránézésre a józan ember inkább tartózkodik egy sötét ruhába bújtatott idegentől, akit jól érezhetően körbeleng a kín és a keserűség, de Naime képes volt ennél tovább tekinteni, s meglátta a mélyebben ülő megértésre vágyást. Talán a férfi nem érezte, hogy most jött el az ideje annak, hogy valaki ennyire óvón törődjön vele, de a nő ilyen helyzetekben sosem volt józannak mondható. Ha nincs is így ő látta, hogy valahol mélyen a férfi arra vágyik valaki végre észrevegye szenvedését, s ha csak egy kis időre, de kirángassa a bús magányból. Naime pedig.. Noha sosem volt senkije, aki igazán közel állhatna hozzá, hisz szüleivel kevés időt adtak az égiek, nagybátyja pedig gondoskodó volt, de mégsem volt oly szoros a kötelék közöttük, mint amilyenre ennek a lánynak szüksége van. ott ahonnan pedig jött nem nézték jó szemmel a hozzá hasonló félszerzeteket, így igaz barátokat sem mert keresni. Úgy nőtt fel, hogy szinte végig magányos volt és elesett. Aki hiába keresett egy kis menedéket egy olyan valaki képében, akinél érezheti a feltétel nélküli biztonságot. Most viszont ez a szikra, amely azóta bizsergeti a nőt, mióta Mrograthal először találkozott pillantásuk, boldoggá teszi és megnyugtatja a tudat, hogy a sors néha kegyes és megadja azt, amire titkon vágyik. Még ha csak csekély időre is van hozzá szerencséje.*
- A meglátása igaz. Valóban szívesebben bújnék meg ilyen időben az oltalmazó paplan alatt, mint a kínzó meleg fojtogatásában. *Kuncog fel halkan.* Abban pedig biztos vagyok, hogy a társaságában vagyok olyan biztonságban, mint egy ilyen éjjelen az alatt a bizonyos takaró alatt.
*Ismét a büszkeség járja át az egész testét, mikor a férfi hangjából végre teljesen a nyugalmat és nyugtatást hallja ki. Ha ennél jobban nem is tudja most feloldani Mrograthot, akkor is boldog,mert valamit mégis csak elért. A kíntól ugyan megszabadítani nem tudja, de a gondolatait kissé távolabb terelheti, és ez a mai éjszakán neki épp elég.*
- Ezt örömmel is hallom. kíváncsi vagyok azon oldalára is, ami végre, természetesen az én kedvemért..*Kacsint rá ismét komiszan.* kissé talán jobban feloldódik. A bút hagyjuk meg későbbre, most pedig hagy élvezzem ki egy kicsit munkám gyümölcsét, mert még párszor szeretném mosolyogni látni.
*Szorít rá finoman a férfi kezére, mikor azok is körbefonják az övéit. Hűvösek azok a kezek, de a nő már biztosra tudja, hogy ennek okozója nem a mások által talán kissé riasztónak tűnő sötét burok. Hiszen az a burok nem is olyan rémes, mint ahogy egy kívülálló szeme látja, vagy ahogy Mrograth gondolhatja. Naime talán csak képzeli, mert annyira vágyik rá, de meg merne esküdni, hogy fáradozásaival lassan, de biztosan rést nyitott azon a bizonyos burkon, ahonnan melengető, sugár kúszik elő. Nem oly erős, mint egy átlagos emberé, kinek gondja alig van az életben és az sem jelentős, hanem olyan kis sugár, ami épp illik a férfihoz és ami még jobban csábítja a nőt.*
- Ha a mai este után elválunk, talán lesznek az Égiek olyan kegyesek, hogy még egyszer láthatom a hercegem és akkor meg is hálálhatja egy bögre meleg kakaóval.
*Ismét csak felnevet, de most a nevetés kissé erőltetettre sikerül. Amióta ideült most először fészkeli bele magát a tudat elméje egy kis pontjába, hogy egyszer ennek is vége lesz. Hisz bizonyára a férfinak is megvan a maga útja, ahogyan Naimének is, és nem biztos, hogy a két kijáratlan ösvény valaha újra keresztezni fogja egymást. Hisz örök életükre nem ragadhatnak le ennél az asztalnál végig beszélve az éveket, és eltöltve egymás nyugtatásával. S noha nem árt elfeledni, hogy ennek a vége talán egy fájdalmasabb búcsúzás lesz, most még nem jött el az ideje, hogy ebbe teljesen beleélje magát.
Úgy látja magukat most, mint két kis gyermek, akik a játékból megpihenve is tovább bohóckodnak, amikor a férfi a közelébe húzódik és elfogadja a felé kínált falatot. A megjegyzésre kissé el is neveti magát. Meg is fordul a fejében, hogy az időnként feléjük pillantgató fogadósnak a látvány tán kissé groteszk lehet, mikor a komor uraság mellett az állandó mosolyú nő képes ilyen jóízűen felkacagni, de szerencsére ez ennél mélyebben egyáltalán nem foglalkoztatja.*
- Most le is buktatott. Épp készültem kikiáltani a világba, hogy a villámról ily könnyedén,alig tétovázva fogadta el ezt a kis falatot. *Böki kissé oldalba egy újabb, szinte gyermeki kedélyű kuncogás kíséretében, majd maga is egy falattal foglalatoskodva pillant el egy rövid ideig. De a rágásban kissé meg is torpanva nyel egy aprót, mikor a férfi terveiről kezd beszélni. A szeme nagyobbra nyílik a meglepettségtől, mikor a szíve kissé fájdalmasabb görcsbe szorul. Ismét elméjébe férkőzik az elválás gondolata, de a legjobban a lepi meg, hogy ennek a búcsúnk a ténye mennyire megijeszti,arról nem is beszélve, hogy a terv folytatása pedig óriási megkönnyebbültséggel tölti el, mégis keserű most a mosoly arcán, hisz magára erőlteti a biztos tudást, hogy kettesük talán valóban nem fog már sokáig tartani.*
- Igen. Nos.. *A falattal gyorsan megküzd, majd zavarával harcolva tűri egyik füle mögé mélybarna tincseit, s csak utána pillant fel a férfira, mikor már úgy gondolja talán az nem fogja észrevenni rajta ezt a hatalmas zavartságot. Noha szemei már neki is árulkodnak, de ha ő maga sem tudja miféle érzelmek bújnak meg benne, nem hinné, hogy a férfi ki tudná belőlük olvasni azokat.* Már egy ideje elindultam.. otthonról. Amolyan.. hogy is mondjam? Felfedező úton vagyok. *Mosolyodik el könnyedén.* Kerülő úton jöttem és később értem ide a tervezettnél. Gyalogszerrel amúgy sem gyors az utazás én még rátetézek. A terveim pedig változnak. Mikor mi jut hirtelen az eszembe. *Nevet fel zavartan.* Most jelenleg még úgy áll, hogy kiveszek egy szobát pár napra és körbenézek a városban és a környékén. Otthonról évekig ki sem mozdultam.. most meg akarom ismerni a világ legalább egy kis részét, de azt teljes valójában. Ha pedig olyan szerencsém lesz a továbbiakban is, mint a mai estén,akkor boldogan folytatom is tovább az utam.