//Dyntina//
*Elmaradnak mellőle szépen lassan, az útja során szerzett kompániák. Először Ugonnak mondott búcsút, s eztán mindenki, ha akarja, ha nem akkor is eltűnnek mellőle. Az a magas gnóm, vagy alacsony ember is a szőlőnél, aztán az a rosszarcú ipse, végül a bárd is elmaradt. Lassan már megszokja, s nem is sajnálja a dolgot. Belekortyol a szalmaszállal a már alig habzó sörébe, s egykedvűen mered hol a csaplárra, hol a kocsmáros mögötti polcokra, tűzhelyre, miegymásra. Egy ideig az egyik száradásra felakasztott elf fül nevezetű levélkéken akrobatikázó légy látványa foglalja le, de amint az tovaszáll a maga gondolatai is kitágulnak a végtelen ürességbe.
Amíg nem egy ember nő válla bele nem áll gondolatainak forrásába, a tarkójába, s tovalendül az dupla lófarkából az egyiket kezelhetetlenné kuszálva. Ez még hagyján lenne, viszont a kortyolgatás közepette a szalmaszál az atrocitástól megijedve egyenesen a torka felé kezd menekülni, s még a drága, drága söröcskéje is jócskán veszít tartalmából. A szerencse eme káoszban, hogy nem az ölébe ömlik a finomság, hanem a söntésen belülre.
A gnóm heves krákogás közepette megszabadítja magát szájpadlásába épült szalmaszáltól, s úgy elhajítja azt, mintha az megelevenedve az életére akarna törni.*
- Te nyomorult… *Nyögi nagyokat lélegezve. Aztán amint erőhöz kap máris a vöröskére emeli fakó kék tekintetét, mely most olyan hideg akár a jég, s lágy szikrákat is vet a bántalmazójára.*
- Hát, meg akarsz ölni? *Kérdezi mélységesen felháborodva. Dühét csak fokozza az, hogy a buta ember nő nem tud meg különböztetni egy kislányt és egy felnőtt – hellyel, közzel – gnóm hölgyet!*
- Te vak vagy, vagy mi? *Ingatja meg a fejét és elfordul, hogy kortyolhasson maradék söréből, netán ez kimossa a vér ízét a szájából.* Mondjuk, ez sok mindent megmagyarázna… *Teszi hozzá, s már fordítana is hátat végleg a vörös asszonyságnak. Pechére az éppen befejezi a pultossal való diskurálását és megint szómenésbe kezd. Gyssa csak megforgatja a szemét, ám mikor a vörös a gyermek szót említi, nem tudja megállni, hogy ne fakadjon ki. Igen, nagyon gyerekesen.*
- Én nem vagyok gyermek! *Sipítja azt magas hangon, s tenyerével az asztalra csap.* Ha gyermek lennék, megtudtam volna tenni a messzi északról, több száz kerék utat, he? Ha gyermek lennék ugyan, bevettem volna magam martalócok közé? Ha gyermek lennék, most az orrod alá merném dugni ezt?
*Hörögi félhangosan az utolsó szót és kirántja ölében tartott táskájából a hatlövetű nyílzáporozót, s egyenesen a nőszemély arcának közepébe nyomja, hogy jól lássa amaz. Kicsit talán elszaladt vele a ló, normális esetben nem hadonászna éles fegyverrel ennyi nép előtt. Na, de ott volt az ital, meg a hőség, meg az idegesítő asszonyság.*