//A Kerekasztal, meg a többé-kevésbé lovagok//
*A fegyverhordozó elsőre mintha nem tartaná jó ötletnek a fattyú javaslatát, de Khan szavai végül meggyőzik.*
-Tényleg. Gabe szereti ha mindenki végzi a dolgát.
*Egy fél pillanatig gondolkozik rajta, hogy hozzátegye-e miként szeret az emberóriás ébredni, de ezen agymenésből csak egy kaján mosoly jut felszínre.
Amíg az apród eszik, addig figyelme visszaterelődik a kereskedőlányra és a kóbor lovagra. Tehát valóban nem viccről van szó és a Vezér visszatért hát a Kopár Hegyre újjáépíteni azt, amit felégetett.
Hátradől székében és összefonja pohara körül hosszú ujjait, úgy pislog a beszélőkre, néha belekortyintva a gyümölcsteába. Riali és Khan szavaiban kénytelen nem kételkedni, mivel nem ért hozzá muszáj bíznia a szavaikban. Kezdi azért megérteni a terv lényegét és hogy nem is nehéz a nyersanyagot meg a szállítást kivitelezni, csak kapcsolatok kellenek. Amik nincsenek ugye, legalábbis Jane-nek nincs. Az a karaván, ahol ő szolgált már réges rég tovahaladt és még messzebb. Valószínűleg sosem fogja újra látni őket. A munkaerőről feltételezi ő is, hogy Kagannak vannak emberei és egyéb munkára fogható népségei, óriásai, törpéi és amit csak akarnak. Eddig ezt az egyet húzhatják le listájukról.
Közben a távozni készülő A'frad megkapja válaszát, a félvér elmondja neki hogyan jut el az alvó emberóriás szobájához.
Előre dől, felkönyökölve az asztalra leteszi maga elé a bögréjét.*
-Azért te is megéred a pénzed, Khan. Valamit tudsz, ami miatt még a helyén van a fejed.
*A félszeműre mosolyog teája felett.*
-Ha mást nem, akkor olyan erők vigyázzák a segged, amik nem hagynak a Halál útjára terelődni. Szerencsét hozol.
*Hogy ezzel a babonás butasággal ki mennyire ért egyet, az bőven kétesélyes, de Jane szentül hiszi, hogy amennyi mindenen keresztül esett a kóbor lovag, az bizony nem a véletlennek köszönhető. Az még saját magával szemben is vitatott, hogy valóban felsőbb erőkről van-e szó vagy Khant saját beszélőkéje húzta ki a kellemetlen helyzetből, de az biztos, hogy szerencsét hoz.*
-Kezdjünk tán a Gazdagok negyedében. *Veti fel vállat vonva.* -Nekem sincs fogalmam, hogy merre laknak a kereskedők vagy hol van ez az Ametiszt Ház, de a puccosról meg a pénzesről ez ugrott be. Ha ott végigcsattogunk, biztos megtaláljuk ennek a famíliának a házát. Kell lennie valami cégérnek, amiről felismerhető. Ha igazak a pletykák, persze. *Jobb ötlete nincs, így vár, hátha valaki feldob egy jobbat, egy nem ennyire légből kapottat.* -Ha meg nem, akkor máshol vetjük be a titkos fegyvert.
*Riali bérkardos elméletén elgondolkozik röviden, majd felé fordítja kócos fejét, hogy élénk tekintetét teljesen ráemelhesse.*
-Az ötlet nem rossz. Ha nem találunk kereskedőket, akár ebbe is belevághatunk. Bár ötletem sincs, ki bízna meg minket. Ehhez is kapcsolat kell, feltételezem.
*Ez nagyon nem az ő asztala, bár reméli, hogy nem annyira butaság, amit hozzáfűzött asztaltársai szavaihoz.
Nagyon megörül, amikor Gabrien megjelenik körükben reggelijével. Végigsimít a vállára tett kézfejen, miközben felpillant a Hóhajúra.*
-Jó reggelt, felébredtél hát! *Mondja ki a nyilvánvalót mosolyogva, majd meg is válaszolja a kicakkozott szakáll alatt megbújó ajkakból elhangzott kérdést, de csak röviden.* -A hogyan tovább témakört boncolgatjuk éppen.
*Meghagyja társainak, az ötletgazdáknak a továbbiak kifejtését, majd belekortyol a teájába. Kíváncsi, hogy mennyire fogja díjazni kolosszusa a kereskedősdit és a bérkardosdit. Az utóbbira való válasz azért érdekli annyira, mert nem is olyan rég még az is háborgatta a férfi lelkét, hogy a félvér felderítőnek állt. Szeretné tudni, hogy azóta változott-e kedvese véleménye.*