//Nyári forgatag//
//Verseny után - fürdőtől a Pegazusig//
- Tudom, márpedig enni kell. Ha nagy hirtelen lesoványodnék, úgy néznék ki, mint egy két méteres piszkafa. Nagy eséllyel röhejes lennék.
* Tréfa, már megint térfa. Próbálja elvenni a hangulat komorságát. Ha majd Nitta úgy érzi, hogy elmesélné, ő beleszólás nélkül fogja végighallgatni. Miként biztos abban, hogy az az alkalom is eljön majd egyszer, mikor magáról fog tudni őszintén mesélni. És akkor Nitta ugyan úgy végig fogja őt hallgatni. Bírják egymás halovány ígéretét és ez számukra óriási előrelépés. Ráléptek a változás útjára és egyre inkább úgy érzi, hogy Nitta mellett képes lesz megszokni a várost és mindent, ami vele jár. *
- A fán való alvásnak is meg vannak a trükkjei, de leginkább jó egyensúlyérzék kell hozzá. Tudod, mint a macskánál, hogy mindig talpra esik, és hasonlók.
* A kétértelműséget inkább elengedi hegyes füle mellett és elindul a lánnyal, Szelíd kantárját fogva. A Pegazus felé. Sok ember, sokféle népek és a fogadóhoz érve kénytelen belátni, hogy ez egyszer jobb, ha másra bízza lovát. Csak nem lesz baja itt a csődörnek? Ha meg mégis? Akkor bizony pórul jár a fogadó. Aminek az ajtaján elsőként lép át, mert valamikor régen úgy tanulta, valakitől, hogy ennek így kell lennie. Nem azért, mert elf, hanem azért, mert férfi, és egy fiatal hölgy van a társaságában. Ha jól rémlik még, talán azért, hogy ha esetleg száguldana az ajtó irányába egy pofon, akkor azt a férfi kapja, ne a nő. Viszont odabent egy kicsit, na jó, nagyon, meglepődik. Emberek, mindenfélék. Na nem dermed le látványosan, de előre engedi innentől Nittát, hogy üljön le, ahová neki jó, ő meg majd viseli bátor szívvel, hogy sokan vannak megint körülötte és igen közel. *