//Awitha Beltan//
*Nem gondolja, hogy nem lesz többet úr, de ha a másik mindent megtesz, nem kérhet többet. Nincs is olyan nagy probléma vele... Majd megszokja. Ha meg a másiknak tényleg sikerül visszafognia ezt a kifejezést, akkor majd nem érzi magát kellemetlenül. De mindegy is...
Végül is kértek tőle egy mesét. Awitha elhelyezkedik, és láthatóan vár a történetre. Azt mondja hogy egy számára kedveset kérjen. De neki nincs különösebben kedvence. Mindegyiket kedveli. Viszont a szívéhez azok állnak a legközelebb, amik igazak. Viszont ezekből is sok van. A másik nemére tekintettel nem fog vérengzőst mondani. És hát nem is kisgyermek, valószínűleg nem érdeklik őt az óriásokat gyilkoló lovagok. Talán egy romantikusabb történet talán jó is lehetne... Azokból is van egy-két, viszont egyet kiválaszt, és elkezdi mesélni.*
-Háát, egyszer, amikor egy nemesnél jártam vendégségben, történt egy kis bonyodalom a messze földön híres szövőnője miatt, aki tulajdonképpen gyönyörű szőtteseket csinált. De lehet inkább az elejéről kezdem...
-Egy nagy nemesnek a birtokán élt egy szövőnő, aki a ruhákból élt. A nála gazdagabbaknak, a birtok tulajdonosának gyönyörű kelméket csinált, s jó pénzen adott el. Volt neki egy lánya. A kislány cérnák közt nőtt fel, s hamar beletanult anyja "szakmájába". Messze túlszárnyalta, s világhírű kelméket gyártott. Mikor a birtok fiatal ura észrevette a gyönyörű leányt, magához hívatta, és magas fizetségért munkát ajánlott fel neki...
-Eleinte gyönyörű élete volt. Mindent amit csak óhajtott, megkapott. Viszont innentől fogva csak az urának készített ruhákat, akitől idegen urak hiába rendeltek egyet is, nem adott senkinek. A lány közeli barátságba keveredett a fonalszállítóval, s szerelem alakult ki kettejük között. Gyakran találkoztak titokban, mindenkitől elrejtve.
-Egyszer sajnos lebuktak. Az úr egy besúgója meglátta őket együtt, s mindkettejüket ki akarta végeztetni. A fiú megszökött a fogdából, fölszaladt kedveséhez, és megmondta neki, hogy éjfélkor legyen az ablaknál, majd ő kiszabadítja. És a fiú kikötötte, senkinek ne higgyen csak akinek sárga fonal lesz a nyakában.
-A leány így is tett. Éjfélkor az ablakban várta kedvesét hogy megszökhessenek. A távolt szemlélte, mikor felnyerített előtte egy izgatott ló. Sárga kendő volt a nyakában. A lány habozott. Nem mert ugrani, és nem tudta merre lehet kedvese. A még élénkebb lett, és felhívta magára a figyelmet. Elkapták, és ahogy a leány megtudta, az reggel, pontosan akkor mikor a nap felbukkant visszaváltozott a fonálszállító férfivá.
*Kergon nem akarja a végét elmondani. Elég szomorú. Sajnos neki ezt meg kellett élnie, s nem akarja a nőt is zaklatni evvel. Hadd gondolja azt hogy kitaláltak a szerelmesek egy újabb tervet amivel megszökhetnek...
Mindenesetre nézi, milyen hatást váltott ki a másikból a történet. Megijedt? Elkomorodott? Talán éppen most játssza le magába a boldog befejezést?*