// Riku, Quantall //
* Nem mintha hasznát venné a fecninek, de van egy olyan érzése, hogy látni fogja még azt az erdőt közelebbről is, s akkor talán belebotlik abba a lénybe amelyiket valamelyik böszme sárkánynak nézett. Ami azt illeti sok hasonló teremtmény létezik melyeket összetéveszthetnek a pikkelyes férgekkel, de mindegyikért jár a pénzes erszény. A varázslók pedig egész kis vagyonokat adnak a mágikus lények belső szerveiért. Fura egy népség, de kell a kenyérre való. Élni muszáj ahogy mondani szokták a nagy bölcsek ott fent a Mágus toronyban. Végre egy szívet melengető gondolat, máris mosolyra húzza ajkait miközben lerázza a ...*
- Mi a...?
* Horkan fel mikor valaki megszólítja. Persze ez nem oly meglepő, hiszen tudja, hogy más is ide jár a dolgát végezni, no de hogy hol is az illető, azt a sötétben hunyorogva sem veszi ki egyből, csak miután az megköszörüli a torkát. Yarrod tarkó vakargatva gondolkodik el a "magunkfajta" szó használatán, majd elmosolyodik és megigazítva a mellkasán átvetett kardszíját, majd a fogadó bejáratához indul.*
- Nem vagyok lovag. Csak egy egyszerű vándor.
* Mondja hátrafordulva, miközben megáll az ajtó előtt és Riku-ra pillant. Egyik útja során, mikor a messzi délre vándorolt sok tündért látott, már ha egy tucatnyi annak számít. Azok klánba verődve szórakoztatták a falu népét, de hamar megorroltak, ha a melódiájukért nem kaptak elég honoráriumot. Ráadásul, akár a hollók, úgy szerették ők is az csillogó és fényes dolgokat. Mikor este halk neszre ébredt az egyik ilyen szárnyas éppen az akkori harcipörölyéből próbálta kipattintani az aprócska smaragdokat. Meg is repedt tőle a foga szerencsétlennek, Yarrod meg jól kinevette érte. *
- Azt nem kétlem, lévén neked is van, nem igaz, fiú?
* Mondja miközben az ajtófélfának dől.*
- Tudod, ha azok a férgek léteznek is valahol, ők nem volnának veled együttérzők. Azt mondják a fogaik akkorára nőnek, mint... hmm igen, azt hiszem pont akkorára, mint te. Élesek, mint egy karó, hogy a görbe karmaikat ne is említsem. Az étvágyuk pedig csillapíthatatlan, mindig a mi vérünkre szomjaznak. Mondd hát, még mindig együttérzel velük?
* Halovány, kissé tán gonosz mosoly táncol a férfi ajkain, majd kinyitva a Pegazus ajtaját betér rajta, tárva hagyva azt Riku-nak is, hadd jöjjön be, ha még nem rettent el Yarrod ijesztő meséjétől. ( Amit ő felettébb szórakoztatónak talál.) Ha Riku is átlépi a küszöböt akkor az ex lovag bemutatkozik.*
- A nevem Yarrod, és úgy kiszáradtam, mint a bánat. Hát te?
* Kérdez vissza, s bár kétértelmű, de a fiú nevére kíváncsi, nem arra, hogy szomjas-e. Egy perc múlva már korsók hadával vackolja be magát az egyik sarokba, s úgy tetszik eltökélt szándéka, hogy lerészegedjen.
Nem messze tőle a pultnál felfigyel egy sötét bőrű férfira, kinek haja hófehér. A beszélgetést nem veszi ki ilyen távlatból, de annyit lát, sem ételt, sem szoba kulcsot nem vett magához az idegen. Talán a pultos nem szimpatizál a fajtájával.*
- Hmm. Mióta járnak köztünk ily bátran a sötételfek?
* Kérdi Riku-tól, már ha a tündér csatlakozott az asztalához. Ha nincs ott akkor csak hangosan gondolkodva kortyolgat már a második szarukorsójából.*