//Thaira, Mordokhai//
-Tudod Thaira, talán ez lenne az alaptörténet, amit az elfekről mint fajról gondolnának, de sajnos nem így van. *sóhajt bánatosan.* -Akad köztük, aki egyáltalában nem becsületes. Az íjazós dolgok nem alaptalanok, viszont elhiheted nekem, hogy legalább ugyanannyi elf forgat kiválóan kardot, mint amennyi íjász pontosan céloz. *mosolyodik el. Épp elkezdené mondani, hogy természetesen mindenkinek nincs a vérébe, mikor Thaira megelőzi ezzel, és megcsillantja becses fegyverét. Daranel kicsit oldalra dűti fejét, hogy jobban szemügyre vegye a szablyát.*
-Szép darab, bár nem kifejezetten nőies. *ejt meg egy mosolyt, majd Mordokhai szavaira figyel. Látszólag egy tapasztalt vándorral hozta össze a sors, és Daranel teljes figyelemmel hallgatja a Hóhajú minden szavát. Személyében úgy tűnik, egy bölcs és tapasztalt embert ismer meg, Thaira még kicsit titokzatosabb, őt még nehezebben tudja hova tenni az íjász.*
-Rengeteg a vándorló életmódot élők száma, így számos nép és faj keveredik, ami nem biztos hogy jó, de lehet akár jó is. És ahogy Mordokhai is mondja, igen, a világ változik. Ami persze megint csak lehet jó, akár rossz is, ezt mindenki döntse el maga. *mondja, majd kiissza az utolsó csepp teát is, és az üres bögrét az asztalra helyezi.*
-Ha megnézzük a törpék meg a gnómok is mélységiek, de például az óriások is eléggé elszigetelten éltek, most meg csak itt Artheniorban is láttam nem egyet. A sötételfek maradtak talán a legtitokzatosabbak minden faj közül. Én magam is keveset ismerek belőlük, még Völgyerdőben sem nagyon láttam. A mentorom mondta mindig, hogy enyhén szólva barátságtalan velük a viszony. *teszi még hozzá, utána Mordokhai szavaira az orkok támadásáról kapcsolatban már csak bólint, mivel tökéletesen egyetért a Hóhajúval. Ezután ismét csak teljes figyelemmel hallgatja Mordokhai beszédét, majd belekezd az övébe, mivel Thaira még nem fedte fel történetét.*
-Engem az elfek vettek magukhoz, miután édesapám egy harcban életét vesztette. Állítólag nagy harcos volt, én még kicsi voltam mikor ez történt. Édesanyámat sosem ismertem. Nyolc évesen kezdtek íjászatra kiképezni, később sor került a fegyverforgatásra is, amiben gyengébb voltam, így lett belőlem íjász, majd később a Zöld Légió katonája. Veled ellentétben Mordokhai, én a verekedést tanultam. *pillant a Hóhajúra.* -Mondhatni az íjászok másik legnagyobb fegyvere a pusztakezes harc, legalábbis erre építenek az esetek zömében. Abban is legfőképpen a fogásokra és hárításokra. Ha valamikor lenne kedved a Barakkba egy kis baráti megmérettetéshez, kihívnálak egy pusztakezes párbajra vándor! *mosolyodik el az íjász, akire ráférne már egy kis harc, mivel általában csak a fegyveres harcra szokott sor kerülni.* -Thaira neked gondolom nem fekszik ez a harcmodor, vagy tévedek? Bár szívesen megmérkőznék veled is, de inkább kardforgatásban, mert nővel a férfi valahogy nem szívesen verekszik. Apropó Mordokhai. *fordul a férfi felé, ugyanis valamit elfelejtett, mielőtt mesélni kezdett volna.* -Szolgáltad is abban a kastélyban a hűbérurat, vagy csak a lovaggá ütés után lett volna a felesküdés? *érdeklődik Daranel, ugyanis úgy tudja, hogy ez általában a kastélyokban élő lovag tanoncoknál így működik.*