//Yerougha,Svir//
*Kicsit aggódva néz Albunra. Mert, ugye nagyszerű, hogy jó helyen lesz éjszakára és biztonságban, de ez egyben ugye azt is jelenti, hogy el kell válnia védelmezőitől, pedig már szinte úti társnak tekintette őket. Azon kívül kicsit szégyelli is a dolgot, mert akár mennyire is biztos benne, hogy a két ember remekül feltalálja magát az éjszaka leple alatt is, azért mégis csak olyan cserben hagyásnak tűnik ez a dolog neki. Valahogy nem igazán érzi, hogy ez jó, így, de ha már, így alakult nincs nagyon mit tennie. Kicsit szomorúan néz maga elé.*
-Persze nem kell félteni önöket ezt tudom jól, hiszen bátrak, erősek és nemes lelkűek de, azért hiányozni fognak addig is, még újra találkozunk.
*Szeme elvándorol a lépcső irányába, aztán fel az emeletre, majd alig hallhatóan egy kicsit felsóhajt.*
-Remélem nem fogok nagyon félni egyedül.
*Nem nagyon veszi észre csak utólag, hogy ezt a gondolatot hangosan is kimondta, eszébe jutott, hogy mihez is kezdjen, majd, ha egyedül marad legközelebb egy orkkal, vagy egy farkassal. Nagy szerencse, hogy találkozott a két jószívű megmentővel és tényleg hálás, amiért kihúzták a bajból, ami két hősnek talán nem tűnt nagy veszélynek, de egy kicsi tündérnek bizony tényleg elég nagy baj volt. Hálátlanság lenne tőle, ha a nyakába varrná magát Albunnak és Svirnek, mert nagyon, úgy látszik nekik még van sok dolguk és segíteni pedig, akárhogyan is szeretne, úgy tűnik nem nagyon tud, akkor pedig a legkevesebb, hogy nem akadályozza őket. Tündérien elmosolyodik és úgy dönt hagyja az aggodalmakat, ezzel segíthet a legtöbbet.*
-Akarom mondani, biztosan nem fogok félni egyedül. Ha pedig, bármikor úgy érzik a segítségükre lehetek, bármiben is ne habozzanak, majd szólni.
*Megissza az utolsó kortyokat a teából és arca vidám mosolyba öltözik.*