//Asudel//
*Néma csendben végigmondja Zeltaren történeté, ami végül barátjából némi sajnálatot vált ki. Már rég nem hallotta, ezen együtt érző szavakat a szakállas vándor, mégis örül neki, hogy valakivel bizton megoszthatja múltjának szomorú pillanatait is.*
- Néha jó lenne látni, akárkit is régi életemből, mégis azt hiszem, inkább előre kell néznünk. *Jelenti ki büszkén a félszemű, habár tudja, miképp ez csak cimborájának ámítása. Noren család szülöttjét mindig is visszahúzzák múltjának démonai.*
- Na, látod ahhoz még nem volt szerencsém, mégis sokszor fantáziáltam, milyen is lehetne egy sötételfel, mondjuk szerintem előbb ölne meg minthogy, akár valami vonzalmat kitudnék belőle kiváltani. Hehe! *Osztja meg elképzelését a nem túl megbízható külsejű ifjú, továbbá kiszáradást jeleit mutató torkát kicsit megöntözi. Már látni véli, miként korsójának tartalma lassan kiürül, habár még nem érez semmi mellékhatást. Mialatt a harciasabb kalandor is megosztja elképzelését a mellette ülővel egy kissé kínos kérdés vetődik fel Noren ház sarjának. ~ Már megint egy kíváncsi alak, kit nem hagy nyugton szemem sorsa, abban igaza van, mi módon tényleg belefáradtam, csakhogy ez az ára annak, ha némiképp eltérsz a szokásostól.~ Elmélkedik magában, majd sóhajtásával megkezdi az emlékek felkutatását.*
- Nos, az úgy történt… tehát, mint minden vándor elég nehezen kezdi ezen életformát. Egyedül voltam azt se tudtam mihez kezdjek, vagy hol is vagyok. Az egyik éjjelen mikor átázva, valamint éhesen bóklásztam a csillagok fényében, megláttam egy lobogó tábortüzet. Amint odaértem észrevettem tulajdonosát is. Egyszerű középkorú nő tartózkodott ott, aki megkínált hellyel, illetve vacsorával is. Beriny, vagy Bendolin volt a neve, már olyan rég volt. Szóval együtt életben maradtunk, azonban, mikor beköszöntöttek a hidegebb évszakok teljesen kikelt magából a fehérnép. Csakis a túlélés hajtotta, ezért csalásra és lopásra vetemedett. Végül megakart ölni, egy halászcsaládot néhány szelet halért, megpróbáltam megállítani. Aznap kaptam ezt a sebet, sajnos sokan elvesztik emberi mivoltukat. Azóta négy éve rovom az utakat, s településeket, mégse találkoztam vele. Lehet valakik megöltén, netán bebörtönözték, vagy saját lelkiismeretével nem tudott szembe nézni. *Idézi fel a félszemű férfi életének egy szakaszát, azután próbálja egyetlen látószerével felmérni cimborájának arckifejezését. Amint megérezte Zeltaren, miképp ülepe érzéktelenné váll az üléstől, feláll, s nyújtózkodik. Ahogy törzsét jobbra-balra forgatja, érzi miáltal az megroppan. Mikor befejezi a brigantit viselő alak a nyújtási gyakorlatokat nem ült vissza, inkább két lábon folytatta az eszmecserét.*
- Asudel! Te már kaptál sebet? Mármint ugye te szemmel láthatóan is tudod, hogy én igen, viszont én nem nagyon. *Kíváncsiskodik a hosszú barna hajú vándor, ki végül az utolsó kortyot is kiissza kupájából.*