//Finvë//
*Ahogy a férfi édes szavait hallgatja zavara csak nőttön nő. Kinőtt már rég a gyermeki korból, ez vonásain hiába nem látszik, de egy férfi tekintetétől most először érzi magát igazán nőnek. Talán a fogadó hangulata, az alkoholgőzös levegő, vagy épp a férfi szavai azok melyek most megszédítik egészen. Sokszor hallott intéseket, hogy jóra való lélek ő, ne hagyja magát behálózni akármilyen jött-ment férfinak, hisz többet érdemel ő annál, hogy kihasználják, összetörjék és eltiporják, de ahogy Finnel egy asztalnál ül, egyre kényelmetlenebbnek tartja, hogy kettejüket ez a fa tákolmány ily kegyetlenül elválasztja. Gondolatai már ott keringnek, ahol apró ujjaival a tűzvörös tincsekbe túr, ahol bőre a másik ében bőrének feszül, amikor ajkaikat már nem csak a szavak megformálására használják, s nehéz eltitkolnia, hogy ezek a gondolatok testében egyre hatalmasabb lángot szítanak.*
- Azt hiszem boldoggá tenne, ha valóban nem most találkoznánk először, s utoljára.
*Bólint aprót, igyekezve arcára nyugodt mosolyt varázsolni, de a szendeség, s a férfiról szőtt gondolatai hófehér bőrére jól látható pírt varázsoltak, melyek még hegyes füleinek csúcsára is felfutnak. De ha rákérdeznek pironkodásának miértjére, ő bizony váltig fogja állítani, hogy erről csakis a fogadó párás, meleg levegője tehet, semmi köze ennek ahhoz, hogy asztaltársához mérhető férfival eddig még nem hozta össze a sors, nem abba pirult bele, ahogy Fin rámosolyog, ahogy rabul ejtő hangja bekúszik a fülén, eltöltve egész testét, s elméjét. Ő bizony nem zavarban van, egész egyszerűen csak a klíma melegebb a kelleténél. Bár ellentmondásos, ahogy izgalmában bőre libabőrösödik, mint aki megfagyni készül, s homlokán sem jelennek meg verejték cseppek.*
- Ha valóban úgy gondolja, akkor nem lenne szívem visszautasítani a bort.
*Emeli is aranysárga szemeit a férfira, melyek a félhomályban, ahogy a világításként szolgáló gyertyák, tűz fényében, most szinte vörösen csillannak meg. Tudatlanul nem süti le szemeit, pedig talán ebben a helyzetben jobban tenné, hiszen így szemérmetlenül kiolvashatja bárki a csillogó íriszekből azt a vágyat, amelyet Fin szított fel ebben a törékeny lányban.*
- Kérnék?
*Pislog is hirtelen kissé megszeppenten, ekkor kapva észbe, hogy gondolataiban valóban oly helyeken járt a férfival, ahol még sosem kalandozott el. Legalábbis nem ennyire vágyakozva. Összezavarodottan nyúl is a kapott kupáért, kissé idegesen forgatva meg apró ujjaival, végül ajkához emelve kortyol belőle jó nagyot, mintha csak azt várná majd a bor diktál elméjének valami okosat, amit szólhat a férfinak, hogy ne buktassa le magát ideje korán azzal, miszerint ha tehetné bizony azt kérné, hogy megismerhesse annak az ében bőrnek puhaságát, azt, hogy ajkai milyen forrósággal képesek csókolni, az erős kéz gyengéd, mégis határozott érintését, hogy a férfi arról szavaljon neki mekkora önzőséggel kívánhatja a lányt, hogy talán benne is kezd egyre leküzdhetetlenebbé válni a vágy, miként közelebbről akarná őt megismerni. Ha mindezt a sok gondolatot megosztaná Finnel talán csak kineveti, s faképnél is hagyja.*
- Ha már így egymásba futottunk talán mesélhetnél magadról többet. Hogyan kerültél a városba? Mik a terveid? Egyedül vagy, esetleg van valaki melletted?
*Szusszan aprót, miközben egy újabb kósza tinccsel kezd babrálni, amely ismét kikúszott füle mögül, kissé eltakarva a szégyenlős orcát. Közben pedig csak azon mereng, meddig fogja bírni a férfi egy ilyen esetlen lány társaságát. Hiszen eddigi tapasztalatai szerint a Finhez hasonló férfiak inkább azokat a nőket helyezik előnybe, akik valóban tudják mit akarnak, akik bátrak, kacérabbak, sokkal merészebbek és kihívóbbak, mint Sumia. Pedig a lány akárhogy is nézzük épp ezek ellentéte. Halk szavú, esetlen, gyámoltalan és szégyenlős. Mint egy pár napja született kisnyúl, aki jobbnak látja megbújni az otthonául szolgáló ketrec legvégén.*