// (Aletai), Zef, Kei, Bel'thar, Fhalynn, Asyla //
*Olybá tűnik a tündérke kellően kihúzta a gyufát mindenkinél, leszámítva a nőcsábász Aletait, meg a két, egyelőre ismeretlen figurát, akik vélhetően a Szőkeherceghez tartoznak.
Sauriinak esze ágában sem volt eddig bántani a tündért, bár sértegető szavai nem épp a kívánt hatást érték el a szószátyár lánynál. Nem, hogy elhallgatna, még holmi gyermeteg testi fenyítést is alkalmaz, ami maximum csak egy pislogást vált ki a démonból, illetve az eddig mélyre hűtött agresszióját. Nem várja meg, míg Asyla emeli el a kezét, ő szorít rá a vézna karra, és tolja odébb a levegőben.*
- Nem ajánlom, hogy még egyszer így mutogass rám... *Sziszegi a fogai közt fenyegetően, és ezúttal az eddig csak élcelődő félvér igazán kimutatta a foga fehérjét. Azonban hamar lehiggad, és enged a szorításából, sőt, hagyja, hagy húzza el a tündér a kezét.
Sau eztán békén is hagyná a hölgyeményt, de amaz félreértvén korábbi szavait, voltaképpen még meg is dicséri egy hisztérikus kacaj kíséretében. Pedig ő aztán nem sértegetésnek szánta a Mélységi Kígyó becenevet, inkább elismerésnek. Józaneszűnek nem lenne mersze egy ilyen hideg alakot sértegetni, talán ha közelebbi kapcsolatban állnának, de addig jobb nem felébreszteni a medvét.
Pedig még a jó kedélyű Zefnek is kezd betelni a pohár, morcosan fejezi ki ellenszenvét Asyla iránt.
Részéről ennyi is volna a balhézás, nem szeretne a begyűjtendő aranyak előtt egy kocsmai verekedést, így a fiatal elf mögé lép, és barátian megsimogatja a vállait.*
- Nyugalom, Drágám, előbb-utóbb csak feltűnik neki, hogy hol a helye... *Suttogja neki egy gyengéd mosoly kíséretében, amilyet eddig még nem tanúsított a jelenlévők felé. Tán a gyermeteg valója, vagy kisördög szerű viselkedése, ami miatt ily hamar megkedvelte Zefet, így nem csoda, hogy védelmezően, anyáskodóan viselkedik vele. Persze nem túloz el semmit, bár az is igaz, hogy igazán nincs is tisztában azzal, miként cselekszik.
S ekkor pattan el valami Beltharban... Bizonyos, hogy már eddig is lehetett érezni felőle a feszültséget, a hüllőszerű szemek nem hazudtak, de hogy ilyen hamari cselekedetre szánja el magát, még Saut is meglepi. Persze nem tart sokáig, míg felocsúdik, és halk kuncogásban tör ki. Ellenben Aletai-jal, ki védelmezően lép fel Asyla iránt, ő inkább kineveti a tündért, mert szerinte épp azt kapta, amit érdemelt. Ha eddig nem tudta, hogy a mélységiekkel nem illik lacafacázni, akkor most kellő ízelítőt kapott abból, mi történik, ha továbbra is ellenségeskedően és primadonnaként viseltetik a jelenlévők irányában.
Szerencsére nem fajul tovább az eset, helyébe új ellenség férkőzik a Vadász szívébe, név szerint Szőkeherceg. Mert hogy ő másképp ezentúl nem is fogja nevezni, szerinte tökéletesen illik Aletaira a jelző. Nem csak a külsőségeket illetően, de az enyhe negatív értelmezésében is, hiszen hiába a jóvágású férfi, ha szavai taszító varázslatként hatnak a nőkre. Valahogy úgy van vele, mint Zef Asylával. Addig nem rossz, amíg nem szólal meg, de legalább a csuklyásba szorult némi humorérzék is, amit mindenképpen pozitívumnak tart a férfiban.
Szerencsére azonban ő nem kap Belthar gyilkos haragjából, talán a Fekete Démonnak köszönheti, miután a mélységi inkább az új becenévvel foglalatoskodik.
Maga Saurii is elfeledi a korábbi feszültséget, hamar képes túltenni magát a negatív eseményeken, lévén, hogy ő sem egy tetőtől talpig szent.*
- Ahogy kívánod... Vadász. *Emeli karmazsin lélektükreit a férfire, ki centikben bőségesen felülmúlja alkalmi jósnőnket. Dús ajkai finom mosolyra görbülnek, amint a társaság vezéregyénisége fejet hajt csalfa szolgálatai előtt, mielőtt azonban bármit is tehetne, besétál a képbe egy – általa eddig nem látott – tündérke. Belépője hatásos, s szinte azonnal érezhető a kettejük közti feszültség a levegőben. Fhalynn mondhatni jeges, tengerkék tekintete mintegy ősi ellentétként feszül a vöröses árnyalatban perzselődő lélektükröknek, melyek éppoly szívélyesen üdvözlik a leányt, mint amaz Sauriit.
A sivatagos puszta tűzben égő gyermeke azonban nem veszi magára egy újabb öntelt szépség lekezelő modorát. Az asztalra süllyeszti tekintetét, melyre az imént a fémpénzek koppantak, majd finom mozdulattal a földre söpri azokat.*
- Nem kakasviadalra jöttél, Kedvesem, hogy csak úgy az asztalra hányd a pénzt. Sajnos sorodat kell várnod, az uraság elébb kívánta szolgálataimat. *Mosolyog a leányra kedvesen, majd helyet foglal Belthar előtt, és hogy valóban hitelesnek tűnjék a komédia, elő pakol az erszényéből négy követ, melyeket szabályos távolságokban helyez el egymástól az asztalon. Utána a szomszédos társaságtól elkölcsönöz egy gyertyát, melyet középre igazít, s végezetül az asztal felett átnyújtva tetoválásokkal s kígyó karperecekkel díszített karját, puha kacsói közé fogja a mélységi most már tapasztaltan fenyegető kezeit.*
- Lazulj el, és próbálj a szellemekre hangolódni...*Suttogja csöndesen, ezzel egy időben pedig lehunyja sűrűn ülő, éjfekete pilláit. Nehézkesen állja csak meg, hogy ne nevesse el magát, mivel korábban már túljutott pár korsó mézsörön, azonban ha pénzt szeretne keresni, még a nyílt hazugságot is megfelelően kell előadnia.* - Lelkednek tiszta szeglete alig akad, mély sötétség lappang a szívedben, mely alapvetően hat a jövődre. Két utat látok, melyen haladhatsz. A kegyetlenség fogalma összeforr a neveddel, tiszteletnek fogsz örvendeni s lépteid nyomán a frissen kihajtott bimbózó virágok is úgy oszlanak szét a levegőben, mintha a téged körbelengő energia savas köd volna... Egyedül maradsz, nem lesz szükséged senkire, szívedben csak a sötétségnek tartasz majd helyet, ha ezt az utat választod. Míg a másik... Sajátjaid közt éppúgy rettegett harcosként emlegetik majdan a neved, azonban lassan elsüllyedsz köztük, bekebeleznek, s végül elfelejtik, hogy léteztél. Itt talán lehet helye boldogságnak, ha nőstényedre akadsz, fiú gyermeknek fog életed adni, de sorsa nem lesz könnyű, rád hárul majd a feladat, hogy megvédd. A szellemeket taszítja a negatív energia, ennél többet nem engednek látni. *Csóválja a fejét a végén, majd felnyitja szemeit, hogy a férfire nézhessen. Ajkainak szegletében alig észrevehető, buja mosoly ül meg, amint izgatottan várja a reakciót a puszta kitalációra.
Ha valaki ismeretlenül, kívülről hallgatta volna a jövendölést, még el is hihette volna szavait, oly átszellemülten tolmácsolta az állítólagos szellemek üzenetét, miközben arcára holmi baljós árnyékot vetett az előtte pislákoló gyertyafény.*
- Ha végeztünk, kérlek add át helyed a türelmetlen tündérkisasszonynak, az ő lelkében még több sötétséget látok. *Intéz Fhalynn felé egy gúnyos vigyort, azonban hamarost visszafordítja tekintetét a mélységi felé, elvégre kíváncsi a reakciójára.*