//Nabii//
*Nabii szavai egyre inkább csak felbosszantják. Alighogy elnyerte szabadságát, máris irányítani akarják, ami cseppet sem tetszik neki. Ezzel bizonyára nem lenne egyedül. Jobb híján hátradől a székben, karjait keresztbe fonja mellkasa előtt és úgy néz a másikra.*
- Nem tudok többet enni és nem akarok aludni! Nem érdekel hogy pihenni kellene meg enni! A lépcsőzésre meg ne fogjon semmit, mert az egyébként is megerőltetőbb mint a séta, ahogy a cipekedés is. *makacskodik. Szavai ismét távolságtartóvá válnak. Úgy dönt inkább a magázásnál marad, mert azt valahogy ideillőbbnek találja. Annyira még nem kedvelte meg őt, hogy könnyedén tegezze. És valamiért egyre kevésbé kedveli. Talán az utasítgatások miatt. A következő szavakat nem reagálja le. Semmi értelmét nem látja annak, hogy ismételje magát. Úgy tűnik mindketten eléggé makacsok. Umiedia azonban elhatározza, hogy nem ő lesz az, aki elsőként engedni fog. "Na jó, talán egy kicsit mégis..." jut eszébe a gondolat. Miután Nabii befejezi az étkezést és italát is eltünteti, a lány feláll. Megigazítja öltözetét, oldalra lép egyet, hogy székét betolhassa, majd eddigi társaságára néz.*
- Elmegyek a barakkba. Nem érdekel, ha rámegy az egész napom, meg az sem, ha amint odaérek vissza kell fordulnom. Akkor is odamegyek és nem érdekel mit szól hozzá. Ami meg az összeverést illeti, senki nem mondta, hogy meg kell ott küzdenünk. *mondja határozottnak csengő hangon. Lépteit ezek után magabiztosan indítja meg az ajtó felé. Egy ideig biztos és egyenes járása. Csak az ajtó közelében kezd el bizonytalanná válni, ennek ellenére megy töretlenül és nem néz hátra, hogy Nabii esetleg utána megy-e. Ha így van, akkor úgyis utol fogja érni, hiszen nem megy túlontúl gyors tempóban. Az ajtót ezek után kinyitja maga előtt, majd kilép és várja, hogy becsukódjon maga mögött. Amikor ez megtörténik, hatalmas sóhaj szalad fel torkán és kerül a nyilvánosság elé. Nem akart ő így viselkedni, legalábbis nem szándékosan. Reméli hogy nem sértette meg nagyon a nőt, annak ellenére amit tett. Egyszerűen csak folytak ki ajkai közt a szavak, majd elérték az érzések, melyek arra késztették, hogy kijöjjön. És most itt van, csakhogy fogalma sincs arról, hogy merre is kellene menni. "Talán vissza kellene menni és megkérni, hogy segítsen..."*
- Nem, azt nem tehetem! *rázza meg fejét, miközben maga elé motyog.*