*Már jó pár nappal és éjjel szaladt tova, amióta megismert egy igazán különös keleti Harcost, ám mindkettejük számára mást ígér a sors, így ki tudja, talán örökre, vagy csupán egy hosszabb időre, de elváltak útjaik.
Ismét a jól ismert Pegazus fogadóba sodorta az útja, ahonnan artheniori látogatása is kezdődött, és amelyben már sokat látott vendég a fiatal, szemkápráztatóan gyönyörű elf hölgy.
Most épp az egyik ablak menti asztalnál ücsörög egymagában, és gondolatai akörül forognak, hogy mit egyen, illetve azután hova tartson. Talán illenék meglátogatnia a templomot, ha már a levegő városában jár, aztán ki tudja, akár tovább is állhat Artheniorból.
Efféle elmélkedések közt kavarog, miközben halványzöld szemeit az asztal sima felszínén tartja, és általában mosolygós arca most egészen lehangolt.
A tündék szomorkodós, bús nép, gondolataik sokszor depresszívek, ám ő igyekezett az utóbbi időben félre tenni életének sötét fátylait, de most, hogy megint egymaga van és nincs mi, ki lekösse érdeklődő figyelmét, ilyes elmélkedésekbe burkolódzik.*