//A gyanú árnyékában//
·*Örömmel konstatálja, hogy a lány megindul felé, és csatlakozni akar hozzá.*
-Nem, csak nyugodtan.* mondja egy halvány mosoly kíséretében. Ahogy elnézi Ewa arcát, arra a következtetésre jut, hogy ő sem szívesen fogadta az ultimátumot. Az elf nem pazarolja az időt hallgatással, szinte azonnal kérdéseket szegez Drenéhez. Kicsit elgondolkodik a válaszon. Így addig tányérjára helyezi az evőeszközöket, mivel úgy érzi, degeszre ette magát, kortyol az italból, hogy leöblítse az utolsó falatot, majd hátra dől székén. Végig futatja tekintetét, ma már sokadszorra a lányon.*
Találhatna ki akármilyen történetet, hogy milyen tapasztalt vándorló, és mennyi veszélyes kalandba vett részt az életsorán, minthogy azt tenni is szokta egy-egy utazó karavánhoz csapódva a tábortűz körül. Szórakoztatónak találja, mikor a kalmár szolgák szájtátva hallgatják történeteit, s hüledeznek, hogy egy tündér leány ilyen bátor is lehet. S, hogy még hitelesebbé tegye mondandóját még vékony pengéjű vívókardját is elő, szokta kapni, hogy suhintson és szúrjon vele, s így halásos sebet ejtsen a sötét éjszakán. Hát, mit tehetne születésekor a valós vagy annak vélt istenek igen ábrándos kedvükben, lehettek, hogy ekkora fantáziával áldották meg. Na, persze reggel már nem élvezték annyira a helyzetet. Igaz, ami igaz elég ügyesen bánik fegyverével, s nem egyszer mentette az meg életét. Serkent ki rubintvörös vér kezei által, de embert s semmilyen más egyedet nem küldött még a másvilágra. Gyorsasságának és ügyességének köszönhetően épp elég volt annyi, hogy egérutat nyerjen a szorult helyzetből. Nehéz a maga fajtának az élete. S ha mégis nagyon szorult volna a nyaka körül a hurok, hát övében megbúvó apró tűkért nyúlt, melytől üldözője egy időre biztos „pihenőre” számíthatott. Ám mindez, mit sem számít, hisz ha választania kellene a saját vagy rosszakarója élete között, hát bíz a sajátját, választaná. Jelen esetben azt nem tudná megmondani, hogy társai élete egy ilyen helyzetben mennyire is számítana, ez sok mindentől függ. Nem tartja magát gonosz tündérnek… Bár mindannak ellenére, hogy még nem volt szerencséje, ahhoz, hogy igazi kalandban vegyen részt, mindig is szerette volna megtapasztalni a kalandozók életét, hisz vakmerőségből és kíváncsisságból is kapott egy jó nagy adagot. És néha egy nehéz nap után, mikor egy-két nagyobb pofonnal vagy horzsolásokkal gazdagabb lett az is megfordult fejében, hogy tisztességes úton kellene pénzhez jutnia. De eddig mindig arra jutott, hogy az annyira nem kifizetődő. *
„Ámbár nem csak a kaland utáni vágy az, ami miatt jelentkezésre adtam a fejem. Hanem az ígért 500 arany. Vagy ki tudja mennyi?” * ajka mosolyra húzódik.
Gondolataiból lassan visszatér a jelenbe, s arra a döntésre jut, hogy megpróbál erre az útra lépni, és nem halandzsázik a lánynak „hős tetteiről”, s őszintén válaszol kérdéseire, már amennyire azt lehet. Csak lépésről lépésre, nem kell rögtön ajtóstól rontani abba a bizonyos házba.*
-Hogy őszinte legyek, nem volt alkalmam még komolyabb feladat részt venni, bár az élet egy örök kaland.* fújja ki rakoncátlan tincsét a szeméből és kacsint egy mosoly kíséretében.*- Nem igaz? Fegyver? Hát ez még…* húzza elő kardját hüvelyéből, és lapjával felfele nyújtja előre az asztal felett, mint aki csak azt ellenőrizné, elég fényes-e*… nem igazán hagyott még cserben, ám ha mégis meg makacsolta volna magát…* helyezi vissza*… akkor ő volt az ki, kisegített a bajban.* lebbenti meg kissé a köpenyét, hogy a lány láthassa fúvócsövét. Mindezt csak a hatás kedvéért. Hát igen a vér nem válik vízzé. Egyik pillanatról nem lehet megváltozni. Mindezt olyan komolyan teszi, hogy akár el is hiheti. Már majdnem felkerekedik, benne a mesélői véna, mikor a fogadó ajtaján belép a szakállas férfi szorosan mögötte, pedig egy fiatal piszkos szőke hajú férfi. Sokat nem tétovázik az öreg, leül az asztalhoz. Se, bú se bá, kérdést intéz hozzájuk. Ábrázata meg is nyúlik a kérdés hallatán.*
„Mi a fene van ma a levegőben, hogy hírből se ismerik a jó modort?”
Össze kell szednie minden önuralmát, hogy a válasz hellyel, közzel elfogadható legyen, a burkolt sértésre.
- Szép jó napot! Szoknyalebegtetés? Hát minden bizonnyal az is jobban megy nekem, mint ahogy az illem is. S lehet, hogy tévedek, bár kétlem, de nem szerepelt kritériumként, hogy nők nem jelentkezhetnek. Vagy talán valami felett elsiklottam volna? Igaz, még a megbízás miben létéről fogalmam sincs, de lehet, nem tévedek sokat, ha azt mondom, nem árt a csapatba némi gyorsaság, ügyesség és furfang. A nyers erő, nem mindig megoldás.* biccent a mögötte álló férfi felé. Igaz arról sincs még értesülése, hogy a külsőre koravén fiú, milyen szerepet vállal a feladatban vagy egyáltalán lesz-e neki. Bár már ezek után abban sem, hogy neki lesz-e. De ha nem azt sem bánja már ezek után, hogy az eltelt fél – egy óra alatt már másodjára írják le látatlanba, csak, azért mert nő, s talán azért mert egy 160 cm tündér.De ha a szükség lesz szolgálataira, igen is bebizonyítja, ha fene fenét eszik is, hogy egy maga fajta is lehet értékes tag. Súlyos léptek alatt recsegnek meg a padló deszkái. A pultnál maradt Xieryn csatlakozik hozzájuk. Ő teljesen biztos abban, hogy négyük sorsa egy időre összefonódott és útjukat együtt folytatják. Jó neki.*
A hozzászólás írója (Dreneira Da Lasson) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.07.12 10:07:23