//Eryndir Ealoren//
~ Vajon mit érthet ez alatt? Érdekes munkája lehet...~ *Gondolja Eryndir, de nem jegyzi meg hangosan, mert nem akar tiszteletlen lenni. Mesterétől a kardforgatáson kívül sok más dolog mellett megtanulta, hogy SOHA ne legyen tiszteletlen, főleg ha mások vendégszeretetét élvezi. Bár ez a helyzet kicsit speciális, mégis vehetjük egyfajta vendégeskedésnek, meg amúgy is, egy Nő ül előtte. Pillantása a könyvről a nő ruházatára esik, ami mindenesetre elég fura, tekintve a lemezeket legalábbis. Nem mintha az ő vöröses haja meg köpenye ne lenne az. Lényegtelen. Mindkettőjüknek meg van a maga élete, maguk múltja, és maguk titkai. Hirtelen oldalra kapja a fejét, mert épp egy neveletlen orkot tesznek ki a fogadóból. Megcsóválja a fejét, majd visszafordul a Lany felé, aki közben bemutatkozik.
A Nő neve hallatára azonban egyik szemöldöke kissé megemelkedik. Van benne egy fajta nemes kihangzás, egyfajta arisztokratikus csengés, ennek ellenére Anselen egyeltalán nem látszik, legalábbis a megjelenésén nem látszik, hogy nemes volna.
- Örülök, hogy megismerhetlek, Ansel. *Fejet hajt, és kezét a szívére teszi. Ez egy tradícionális elf üdvözlés, a tisztelet jele. Hiába jött el otthonról, elf marad. Csak az apját gyűlölte meg, nem a népét. ~Barátaimnak..~ *Gondolatai megint elkalandoznak. Sosem volt igazán egyetlen barátja sem, csak ismerőse. Azok is mind az apja arisztokrata ismerőseinek a gyermekei voltak. Csak jobb híján hívta őket ismerősöknek, mert sosem töltött egyikkel sem több időt még néhány percnél. Különös érzések kerítik hatalmába. Eddig nem ismerte Anselt, nem is tudott róla, egyeltalán semmit, most mégis úgy érzi, mintha valami közös lenne kettőjükben. Mindketten magányosak, vagy talán mindketten arra lettek kényszerítve, hogy egyedül járják az utakat, magányosan. Cseppet sem volt ínyére ez az élet, de már rég elfogadta, hogy neki ez jutott. Épp csak el szokott rajta gondolkozni, hogy mi lett volna, ha máshogy alakul az élete. Ekkor felötlik benne egy gondolat. ~ Végül is, miért ne? Baj nem lehet belőle. ~ * Gondolja.
- Nos, Ansel, úgy látom, elég kimerült vagy. Biztos hosszú út áll mögötted, ahogy mögöttem is. De még mielőtt nyugovóra hajtanánk a fejünket, megtisztelnél, ha velem tartanál a holdudvarra egy könnyed kis sétára. Úgy hallottam, hogy gyönyörű hely, és mégiscsak csendesebb, nyugodtabb, mint ez a hangos, zsibongós fogadó. * Bár több hónapja járja egyedül, társ nélkül a vadont, nem felejtette el a jó modort, amit megtanítottak neki. Ez effajta velejárója az elfeknek. Reméli, hogy vele tart Ansel, ám ha a Nő fáradt, és inkább pihenne, nem fog ellentmondani neki.*
A hozzászólás írója (Eryndir Ealoren) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.07.03 00:43:17