*Míg a férfi tanakodik, hogy is fogalmazza meg magában a kérdésre adott választ, falatozik és a bent lévőket mustrálja. Hamarosan megérkezik a városőrség is, vélhetően a két bajkeverő miatt.*
" Hát igen ez várható volt. Végig üldözni egymást egy városon keresztül, elég botor dolog. Bár mit is tett a lány, hát már lehet megbánta, s afelől sincs kétségem, hogy az üldöző is, hogy ezt egy csendesebb helyen kellett volna elintézni.De mindegy is."
* Gondolja magában,miközben figyeli az eseményeket. A fogadóba belép a főtéren látott furcsa pár is. Ismét végig futtatja rajtuk tekintetét, de nem foglalkozik velük tovább,mikor asztaltársa beszélni kezd. Érdeklődve fordul felé és hallgatja rövid és tömör válaszát. Nem kerüli el Felina figyelmét, hogy a férfi arcizmai kissé megkeményedtek, a múlt felidézése közben.*
" Fájdalmas emlékek."
*Minden szavára figyel, rezdüléseire hangsúlyaira, sokat elárulnak ezek a jelek. Mintha kissé meg is könnyebbült volna, hogy elmondhatta. Ismét apró mosolyt küld a férfi felé, együtt érzően. Bár egy futó pillanat s eltűnik. Sorsuk hasonló és mégis különböző. Egy pillanatig elgondolkodik,mit is mondjon a férfinak múltjáról. De felvillan Kian megkönnyebbült arca, amikor kiadta magából a múlt nyomasztó érzéseit. Leteszi, evőeszközeit, a szék háttámlájának dől s kicsit fészkelődik míg meg nem találja a számára legkényelmesebb helyzetet.*
- Család? Azt hiszem ez a mi fajtánknak luxus kell, hogy legyen. Bár biztos akadnak kivételek. Anyámra nem igazán emlékszem, még az arcára sem...néha-néha egy kép bevillan vagy álmomban megjelenik egy nő, talán éppen ő, ezt nem tudom. Apám elmondása szerint gyönyörű elf nő volt, okos és páratlanul jól bánt az íjjal, mint a legtöbbjük.- ahogy beszél és a szavakat formázza hangjában némi szomorúsággal teli ámulat.
- Kalandozó, utazó volt,mint te vagy én, ám egy éjszaka a táborukon ütöttek, megölték vagy elhurcolták ezt nem tudom. Apám ki félelf volt, az én életemet mentette.
" De minek, talán nem kellett volna"- gondolja magában.
- Egyedül ez a nyaklánc és medál maradt utána.- veszi kezébe a nyakában függő medaliont és kezdi el szórakozottan babrálni.*Melyet el sem enged mindaddig míg beszél.*
-Anyám eltűnése után az apám az ivásba menekült, verekedett, nőzött és kártyázott, amit józan pillanataiban megkeresett, hát abból én nem sokat láttam. Magam kerestem meg hát az élelmet. 8-9 éves lehettem talán, mikor egy este a kocsma előtt a szemem láttára szúrták le.Tehetetlen voltam és dühös, nem volt egy minta apa, de mégis csak az apám volt és azt hiszem szerette anyámat.Pusztakézzel rontottam volna neki támadóinak, de akkor valaki megfékezett.Egy idegen, aki utána apám helyett apám lett és tanítóm. Egy közösségbe vitt, ahol velem egy korú vagy valamivel idősebb suhancok kaptak menedéket,élelmet s taníttatást. Ők lettek a családom. De mint,minden fészekből kirepülnek a madarak, így én is elkezdtem a saját utamon járni. Az én történetem röviden ennyi.-zárja le mondandóját egy zavart mosollyal,hisz nem éppen nevezhető rövidnek.
* Innen a férfira bízza, hogy mire is következtet a foglalkozását illetően. Régen beszélt már a múltjáról bárkinek is, de úgy érzi egy mázsa súlytól szabadult meg. Lehet rosszul tette, hogy bizalmába engedte ezt a férfit, de ezen ráér később is gondolkodni.Mondani valóját, olyan hangerővel tette, hogy kettőjükön kívül ne igazán hallhassa senki. Majd előre dől s felhajtja megmaradt tejét.*
- És te Kian, foglalkozol valamivel?
*Dől ismét hátra a széken, lábait keresztbe téve kezeit pedig lazán az ölébe engedve. A kezdeti feszültsége kezd felengedni, melyen maga is meglepődik, de most nem igazán foglalkozik vele. A mai napja már ilyen, több mosolyt engedett meg magának,mint talán egy év alatt.Szívből jövő mosolyt, nem álságos behízelgőt,melyet csak a feladat elvégzése érdekében tett. És rá kell eszmélni, nem is olyan rossz ez.*
A hozzászólás írója (Felina Arlynia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.05.19 11:48:09