//Lisil és Ardek//
*Csodálkozva néz a rémüldöző férfira, nem érti, hogy mi baja lehet. Tőle félne ennyire? Szárnyas tündér... Aranyos fényben pompázó szárnyacskáival verdes párat, miközben a válla felett hátrapislog. Igen, ezek szerint róla lehet szó. Elveszi a lelkét? Békává változtat? Mutatóujjával az ajkát ütöget, miközben nézi, ahogy a férfi elrohan.*
-De én nem is tudok varázsolni. Sőt, nálunk senki sem tud. Különben is, mi értelme lenne, hogy békává változtassalak? Hiszen így is éppen elég van a folyóparton.
*Értetlenkedik, azzal nem sokat törődve, hogy az ijedező közben elszelelt, szinte már nem is emlékszik rá, mi volt az előzmény, most épp azon töpreng, hogy miért akarna bárki is béka lenni, ha lehet tündér is. Az emberek néha nagyon buták tudnak lenni...*
-Sürgős elintéznivalója? Micsoda? És miért olyan sürgős? Hiszen nem ér rá? Holnap is lesz nap, akkor miért kell kapkodni?
*Ő sosem siet, mindig van ideje, hogy elkalandozzon, bár valószínűleg főleg azért, mert sokszor meg is feledkezik róla, hogy eredetileg mit szeretett volna csinálni. Persze ez még nem zavarja meg, felröppen a székre és elhelyezkedik, a virágcsokrot maga mellé rakja, majd érdeklődve dől előre, hogy megszemlélje a rántottát.*
-Ez micsoda? Ilyen gyümölcsöt még sosem láttam. Olyan fura az illata is.
*A virágok máris nem olyan érdekesek, hiszen most valami egészen újfajta ételt láthat, amit talán még hírből sem ismer. Olyan sárga és darabos, de mégis egybeálló... Nagyon különös. Amint kiszemlélődte magát, a férfit kezdi el figyelgetni, akihez asztaltársaságul szegődött. Neki is olyan hegyes fülei vannak! Hogy is hívták ezeket...*
-Te elv vagy!
*Csapja össze két kezecskéjét a felismerés örömében. Az nem zavarja, hogy összekeverte az elf nevet az elv szóval, amilyen szeles a buksija az is csoda, hogy egyáltalán ennyi megmaradt neki, hogy valahogy így hívják a hegyesfülűeket.*
-Még korábban sosem beszéltem eggyel sem, csak a pultosbácsi mondta, hogy titeket így hívnak, azért, mert hegyes a fületek. És szárnyatok sincs... Én nagyon örülök, hogy nekem van, mert így tudok repülni. Persze nem úgy, mint a madarak, de egy kicsit igen. Szereted a madarakat?
*Csacsog fesztelenül, miközben lábacskáit lóbálja a széken ülve. Nagyon szeret beszélgetni.*