Nincs játékban - Mocsári rév
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Mocsári rév | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 7 (121. - 129. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 110-129
129. hozzászólás ezen a helyszínen: Mocsári rév
Üzenet elküldve: 2016-03-08 18:35:07
Üzenet elküldve: 2016-03-08 18:35:07
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
// Sáros kalandok //
* A koponyák jó állapotban vannak, de jelenleg nincsenek elérhető közelségben, mivel épp egy igen nagyra nőtt mocsári troll elől menekülnek. Alapesetben talán meg is lehetne próbálni megtámadni ezt a termetes alakot - mivel bár nagy és az előzőekhez képest erős is, ellenben nem néz ki profi fegyverforgatónak, vagy birkózónak -, ám aki járatosabb a vadászat terén, az tudhatja, hogy nincs félelmetesebb ellenfél, mint egy felbőszült vad. Vagy, ha van is, azt mindenki aláírja, hogy úgy mégiscsak nehezebb megölni, mint nyugodtabb állapotban.
Habár a talaj járhatóbb, mint a mocsár legtöbb részén – mint ahogy azt tapasztalták már idefelé jövet -, ám így sem lehet rajta úgy ugrándozni, mint a kikövezett városi úton. Szerencse, hogy az üldözőnek sem nőttek időközben szárnyai, neki is át kell verekednie magát az ingoványon. És bár ő jobban ismeri a környéket, mint a másik kettő, mégsem sokkal gyorsabb náluk.
A kiáltásokra viszont nem érkezik reakció a tábor felől, se máshonnan, így – mivel nincsen egyéb módosító, mint például egy nagyobb megbotlás, vagy ilyesmi – egészen odáig maguknak kell eljutniuk, odaérve pedig két értetlenkedő ikret, és egy óriást vehetnek észre. Lads nincs köztük, de a közelben sem látni, holott már nincs akkora köd…
Magyarázatot követelni viszont nincs idő, se a saját élményüket elpanaszolni. Alig pár másodperccel utánuk betoppan a troll és bár látszik rajta, hogy meglepődik a hirtelen emberfölény-növekedés láttán, de nem áll meg; ugyanúgy rohan tovább, az első útba esőt magával rántva és még vagy három-négy méteren át tolja maga előtt. Ez az útba eső éppenséggel az egyik fivér (akikről tudni illik, hogy a maguk fajában igen termetesek).
Csak ezt követően áll meg, egyből körbeforogva, hogy megállapítsa: mennyien maradtak még, ha ötből egyet ellökött? A maga mögött nagyot eső fiút nem számolja, mivel az látszólag ki is dőlt a hirtelen nagy erejű lökéstől.
Ezután azt állapítja meg, hogy ki a legnagyobb veszélyt jelentő ellenfél? Az óriást szemeli ki magának, és amennyiben valaki nem állítja meg (ami a többieket illeti, ők nem tesznek semmit, mivel a másik fivér teljesen lefagyott a dolgok láttán, Kotino pedig nem mer ilyen kicsi hibalehetőséggel lőni), úgy az óriásra is ráveti magát. Az már nagyobb falat lesz, így nem dől ki egyből remélhetőleg. *
* A koponyák jó állapotban vannak, de jelenleg nincsenek elérhető közelségben, mivel épp egy igen nagyra nőtt mocsári troll elől menekülnek. Alapesetben talán meg is lehetne próbálni megtámadni ezt a termetes alakot - mivel bár nagy és az előzőekhez képest erős is, ellenben nem néz ki profi fegyverforgatónak, vagy birkózónak -, ám aki járatosabb a vadászat terén, az tudhatja, hogy nincs félelmetesebb ellenfél, mint egy felbőszült vad. Vagy, ha van is, azt mindenki aláírja, hogy úgy mégiscsak nehezebb megölni, mint nyugodtabb állapotban.
Habár a talaj járhatóbb, mint a mocsár legtöbb részén – mint ahogy azt tapasztalták már idefelé jövet -, ám így sem lehet rajta úgy ugrándozni, mint a kikövezett városi úton. Szerencse, hogy az üldözőnek sem nőttek időközben szárnyai, neki is át kell verekednie magát az ingoványon. És bár ő jobban ismeri a környéket, mint a másik kettő, mégsem sokkal gyorsabb náluk.
A kiáltásokra viszont nem érkezik reakció a tábor felől, se máshonnan, így – mivel nincsen egyéb módosító, mint például egy nagyobb megbotlás, vagy ilyesmi – egészen odáig maguknak kell eljutniuk, odaérve pedig két értetlenkedő ikret, és egy óriást vehetnek észre. Lads nincs köztük, de a közelben sem látni, holott már nincs akkora köd…
Magyarázatot követelni viszont nincs idő, se a saját élményüket elpanaszolni. Alig pár másodperccel utánuk betoppan a troll és bár látszik rajta, hogy meglepődik a hirtelen emberfölény-növekedés láttán, de nem áll meg; ugyanúgy rohan tovább, az első útba esőt magával rántva és még vagy három-négy méteren át tolja maga előtt. Ez az útba eső éppenséggel az egyik fivér (akikről tudni illik, hogy a maguk fajában igen termetesek).
Csak ezt követően áll meg, egyből körbeforogva, hogy megállapítsa: mennyien maradtak még, ha ötből egyet ellökött? A maga mögött nagyot eső fiút nem számolja, mivel az látszólag ki is dőlt a hirtelen nagy erejű lökéstől.
Ezután azt állapítja meg, hogy ki a legnagyobb veszélyt jelentő ellenfél? Az óriást szemeli ki magának, és amennyiben valaki nem állítja meg (ami a többieket illeti, ők nem tesznek semmit, mivel a másik fivér teljesen lefagyott a dolgok láttán, Kotino pedig nem mer ilyen kicsi hibalehetőséggel lőni), úgy az óriásra is ráveti magát. Az már nagyobb falat lesz, így nem dől ki egyből remélhetőleg. *
128. hozzászólás ezen a helyszínen: Mocsári rév
Üzenet elküldve: 2016-03-03 07:37:19
Üzenet elküldve: 2016-03-03 07:37:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 99
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 99
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
// Sáros kalandok //
*Ez a kör mindenféleképpen jobbnak bizonyul, már ami Kotino tehetségét illeti. Normális esetben az ork soha nem von le korai következtetéseket de most az adrenalin megjáccotta kicsit zöldellő agyát és lám egyszer ítél elsőre, akkor is rosszul. Elégedetten látja, hogy a koponyák ép állapotban maradtak, elvégre azokért ez az egész, legalábbis az ő részéről. Nem időzik ennek megállapításával sem sokat, tán alig egy pillanatot, csak rohan, ahogy tud. Megpillantva a monstrumot még az eddiginél is jobban realizálódik benne a gondolat: futás az életért! Őszintén reméli, hogy ez már egy, a kifejlett példányok sorait erősíti és nem csak valami kamaszodásnak indul mocsárlény, mert akkor tényleg nagyon nagy bajban vannak, valamint ez csak egy. Bár nem tudja, mennyire hűséges egy faj, avagy mennyire nem, de számít a későbbiek során valahol még egy házigazdára. Apa, anya, gyerekek, csupa szív, szeretet... Futása nem áll meg, csupán egy röpke pillanatra, mikor hátra fordul az ajtócsapódásra csupán reflexből is, ne boruljon a sárba valami mocsárból ki-, beleálló ág, egyéb akadály miatt. Az elfnek int kezével, hogy elfogadja a táborba való menekülés javallatát de nem közelít felé, egyből a tábor irányába fut, reméli a kis hölgyemény sem tesz máshogyan. Nem bajba akarja sodorni, de így a trollnak nem egy egyként mozgó célpontot kell üldöznie, hanem két külön testet, habár az igaz, hogy egy irány felé. Természetesen ha az elf lemarad vagy elesik, Toragg sem fut tovább, hanem minden erejével harcol a monstrum ellen. Reméli, hogy az ordítozásokra -ha nem is a kisebb lények, hanem a nagyobbacska hangjára- a csapat többi tagja is hasonló rohanásba kezd, így valahol félúton tudnának összefutni, nem kis időt spórolva ezzel a kis párosnak.*
*Ez a kör mindenféleképpen jobbnak bizonyul, már ami Kotino tehetségét illeti. Normális esetben az ork soha nem von le korai következtetéseket de most az adrenalin megjáccotta kicsit zöldellő agyát és lám egyszer ítél elsőre, akkor is rosszul. Elégedetten látja, hogy a koponyák ép állapotban maradtak, elvégre azokért ez az egész, legalábbis az ő részéről. Nem időzik ennek megállapításával sem sokat, tán alig egy pillanatot, csak rohan, ahogy tud. Megpillantva a monstrumot még az eddiginél is jobban realizálódik benne a gondolat: futás az életért! Őszintén reméli, hogy ez már egy, a kifejlett példányok sorait erősíti és nem csak valami kamaszodásnak indul mocsárlény, mert akkor tényleg nagyon nagy bajban vannak, valamint ez csak egy. Bár nem tudja, mennyire hűséges egy faj, avagy mennyire nem, de számít a későbbiek során valahol még egy házigazdára. Apa, anya, gyerekek, csupa szív, szeretet... Futása nem áll meg, csupán egy röpke pillanatra, mikor hátra fordul az ajtócsapódásra csupán reflexből is, ne boruljon a sárba valami mocsárból ki-, beleálló ág, egyéb akadály miatt. Az elfnek int kezével, hogy elfogadja a táborba való menekülés javallatát de nem közelít felé, egyből a tábor irányába fut, reméli a kis hölgyemény sem tesz máshogyan. Nem bajba akarja sodorni, de így a trollnak nem egy egyként mozgó célpontot kell üldöznie, hanem két külön testet, habár az igaz, hogy egy irány felé. Természetesen ha az elf lemarad vagy elesik, Toragg sem fut tovább, hanem minden erejével harcol a monstrum ellen. Reméli, hogy az ordítozásokra -ha nem is a kisebb lények, hanem a nagyobbacska hangjára- a csapat többi tagja is hasonló rohanásba kezd, így valahol félúton tudnának összefutni, nem kis időt spórolva ezzel a kis párosnak.*
127. hozzászólás ezen a helyszínen: Mocsári rév
Üzenet elküldve: 2016-03-02 21:02:07
Üzenet elküldve: 2016-03-02 21:02:07
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
// Sáros kalandok //
* Bár sokáig próbálkozik, mégsem éli túl a Toraggal való találkozást a mocsári troll. A másik közben a földön csúszik, látszólag próbál minél messzebb jutni az eseményektől, hátha sikerül eljutnia a magasabb fűhöz, vagy a bokrok és pocsolyák között bújjon meg. Ez az elképzelés hamar meghiúsul, mivel amint eltűnik Toragg a képből, Kotino bizonyítja, hogy annyira azért mégsem kétbalkezes, mint ahogy azt hinni lehet róla az első lövéséből. Mondjuk egy ilyen lassan mozgó és nem is apró ellenfelet egy átlagos tehetséggel megáldott íjász is eltalálna, ám az elf a nyakát lövi meg, ezzel rövid úton véget is vetve a lény életének. Pár másodpercig még mozgolódik ugyan, de aztán elhalkul és elnyugszik.
Toragg még nem egészen éri el a lányt, mikor az ajtó gyorsan és igen hangosan nyílik és egy az előzőeknél jóval termetesebb lény jön elő. Magassága bőven két méter felett van, izmai jóval nagyobbak, mint az előző kettőé és szélessége is legalább kétszerese – na, ez már remélhetőleg tényleg egy felnőtt.
Értetlenül figyeli a vérfoltokat, majd mikor meglátja a holttesteket, egyből odaszalad a közelebbihez, hogy tanúbizonyságot nyerjen élete, vagy halála felől. Az ajkai közül előtörő artikulálatlan ordítás nem épp az életre utalhat. Ám azt látja, hogy frissek a nyomok, így egyből keresgélni kezd és nem is telik el sok időbe, míg meglátja Toraggot, majd pedig Kotinot. Utóbbi meglátva az alakot, egyből nyílt vesz elő, és csak ennyit motyog az orknak: *
- Szerintem a legésszerűbb taktika most, ha futunk. * Súgja, majd elereszti a húrt és a nyílvessző elindul a troll felé. Ez bizony már nem arra hajaz, amikről Lads (és néha a nép) mesélt, ám arcmimika terén és a többiben mégis az előzőekre hasonlít leginkább.
A troll épp ekkor indul el rohanva, puszta kézzel a páros felé, és nem úgy néz ki, mint aki olyan könnyen megadja magát, mint a másik kettő. Ez lehet a legtöbb oka, hogy a lány nyila elszáguld a lába mellett – ezúttal teljesen bizonyosan oda célzott, hogy lemaradjon a futásban, már, ha követné őket. *
- Indulj! * Kiált, ha eddig nem tette volna ezt meg Toragg. Ez a lény még az ork számára is nagy falat lehet, ha nem vigyáz – talán csak amiatt, hogy bosszúvágy vezérli, de valamivel erősebb is lehet talán a zöldbőrűnél.
Ha Toragg elindul a tábor felé, akkor egyből megy utána Kotino is, ha nem, akkor ő sem moccan.
Már csak a táborhelyet kéne elérniük - na meg a lényt legyőzniük. Egyelőre egyik terén sem állnak túl jól. Ha Toragg időben elindul, akkor talán le tudják rázni egy ideig, de, ha késve, vagy egyáltalán, annak egyelőre beláthatatlanok a következményei... *
* Bár sokáig próbálkozik, mégsem éli túl a Toraggal való találkozást a mocsári troll. A másik közben a földön csúszik, látszólag próbál minél messzebb jutni az eseményektől, hátha sikerül eljutnia a magasabb fűhöz, vagy a bokrok és pocsolyák között bújjon meg. Ez az elképzelés hamar meghiúsul, mivel amint eltűnik Toragg a képből, Kotino bizonyítja, hogy annyira azért mégsem kétbalkezes, mint ahogy azt hinni lehet róla az első lövéséből. Mondjuk egy ilyen lassan mozgó és nem is apró ellenfelet egy átlagos tehetséggel megáldott íjász is eltalálna, ám az elf a nyakát lövi meg, ezzel rövid úton véget is vetve a lény életének. Pár másodpercig még mozgolódik ugyan, de aztán elhalkul és elnyugszik.
Toragg még nem egészen éri el a lányt, mikor az ajtó gyorsan és igen hangosan nyílik és egy az előzőeknél jóval termetesebb lény jön elő. Magassága bőven két méter felett van, izmai jóval nagyobbak, mint az előző kettőé és szélessége is legalább kétszerese – na, ez már remélhetőleg tényleg egy felnőtt.
Értetlenül figyeli a vérfoltokat, majd mikor meglátja a holttesteket, egyből odaszalad a közelebbihez, hogy tanúbizonyságot nyerjen élete, vagy halála felől. Az ajkai közül előtörő artikulálatlan ordítás nem épp az életre utalhat. Ám azt látja, hogy frissek a nyomok, így egyből keresgélni kezd és nem is telik el sok időbe, míg meglátja Toraggot, majd pedig Kotinot. Utóbbi meglátva az alakot, egyből nyílt vesz elő, és csak ennyit motyog az orknak: *
- Szerintem a legésszerűbb taktika most, ha futunk. * Súgja, majd elereszti a húrt és a nyílvessző elindul a troll felé. Ez bizony már nem arra hajaz, amikről Lads (és néha a nép) mesélt, ám arcmimika terén és a többiben mégis az előzőekre hasonlít leginkább.
A troll épp ekkor indul el rohanva, puszta kézzel a páros felé, és nem úgy néz ki, mint aki olyan könnyen megadja magát, mint a másik kettő. Ez lehet a legtöbb oka, hogy a lány nyila elszáguld a lába mellett – ezúttal teljesen bizonyosan oda célzott, hogy lemaradjon a futásban, már, ha követné őket. *
- Indulj! * Kiált, ha eddig nem tette volna ezt meg Toragg. Ez a lény még az ork számára is nagy falat lehet, ha nem vigyáz – talán csak amiatt, hogy bosszúvágy vezérli, de valamivel erősebb is lehet talán a zöldbőrűnél.
Ha Toragg elindul a tábor felé, akkor egyből megy utána Kotino is, ha nem, akkor ő sem moccan.
Már csak a táborhelyet kéne elérniük - na meg a lényt legyőzniük. Egyelőre egyik terén sem állnak túl jól. Ha Toragg időben elindul, akkor talán le tudják rázni egy ideig, de, ha késve, vagy egyáltalán, annak egyelőre beláthatatlanok a következményei... *
126. hozzászólás ezen a helyszínen: Mocsári rév
Üzenet elküldve: 2016-03-02 19:52:35
Üzenet elküldve: 2016-03-02 19:52:35
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 99
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 99
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
// Sáros kalandok //
~A nagy íjász...~
*Arca nem torzul a történések hevében, viszont nem örül túlzottan annak, ahogy már az elején alakulnak a dolgok. Szerinte egy kicsivel több célzás nem rontott volna sokat a dolgokon, maximum a nyílvessző nem az ajtó fájában landolt volna végül, hanem az első "megállónál" leakad. A dobókés gyönyörűen célt talál egy kissé meglepő fatális sebet ejtve az áldozaton. A helyzet által megengedhetően, elégedett kis mosolyt villant arcán, rég volt, hogy utoljára dobott volna, ezek szerint ez a tulajdonsága sem rozsdásodott be még teljesen.*
-Legyél készen, célozz és amint módod lesz rá lőjj a tiszta célpontra!
*Gondol saját találatára, mely minden bizonnyal a sebesüléstől nem lesz olyan fürge, mint az előtt. Ez be is válik, még miközben rohan az ork, az a földre rogy, így a talpon maradtra tud koncentrálni. Eszébe sincs hátrálni a a látvány miatt. Még mindig nem tetszik neki a gyermekgyilkos szerep, de ha idáig elértek, ne itt hátráljanak meg. Öklének első csapása célt is ér, a következő is minden bizonnyal talál -mert, hogy valószínűleg nem lett az ütéstől harcképesebb az ellenfél-, a legjobb esetben süllyeszt is. A fejet készült eredetileg roncsolni de erről a tervről letett, a koponya kell neki, annak pedig egyben kell maradnia, így kézfejére erősített éles karmait egyenesen a másik torkához irányítja, hol gyengék a csontok, reménykedve abban, hogy szakítva a bőrt, áttörve torkát végzetes csapást mérhet a mocsári fattyúra. Vérben úszó kezekkel gondol tettei közepette a következő lépésre, amit tompa hangok szakítanak meg.
Dobogást hall, ami semmiképpen nem jelent jót. Előző támadása sikerétől függetlenül azonnal futásnasnak ered és elkiáltja magát, ahogy az a torkán kifér, hogy biztos meghallja az elf.*
-Céloz, lő, végez vele!
*Minden reménye szerint a kisasszony eszerint is fog cselekedni és ahogy ellövi a következő nyílvesszőjét, -mindeközben természetesen Toragg távolodik el onnan, ahogyan csak tud- előző rejtekük felé rohan.
Ha minden rendben ment, az eredeti tervet csupán pár pillanattal lépte túl, már ami az időt illeti és ha netán visszanézne, két troll tetemet látna maga mögött. Ő legalábbis mindent megtett ennek érdekében.
Követi a lányt, már ha az is fut valamerre, gondolván, legalább ő biztos benne, merre lenne a legcélszerűbb menekülni, mint a tőle elhangzott eredeti tervben.*
-Valami/valamik vannak a házban is.
*Mondja, amint hallótávolságba ér a nőhöz, aki a táv miatt minden bizonnyal nem figyelhetett fel a belülről kiszűrődő hangokra habár, ha volt is ott valami, már bizonyára megmutatta magát. Toragg nem néz hátra még a szeme sarkából sem, hacsak nem történt valami egetrengető újdonság, tekintetét folytonosan maga előtt tartja. Tanult a nem sokkal ezelőtti hátasából és nem tervezi újra megismételni.*
~A sipítozásokat a többieknek is hallaniuk kellett, ez tán előnyünkre is vállhat. Ki tudja mit tartogat még Lads a tarsojában...~
-Nincs valami jól bevált teknikátok, jelezni a többieknek, merre is keressenek minket, vagy induljanak el?
*Zihálja rohanás közben, már ha Kotino azóta nem állította meg párosukat valamilyen fedezék, biztos hely mögött, mely a mocsár miatti valószínűleges lábnyomok miatt nem olyan valószínű.*
A hozzászólás írója (Toragg Trognoul) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.03.02 19:53:31
~A nagy íjász...~
*Arca nem torzul a történések hevében, viszont nem örül túlzottan annak, ahogy már az elején alakulnak a dolgok. Szerinte egy kicsivel több célzás nem rontott volna sokat a dolgokon, maximum a nyílvessző nem az ajtó fájában landolt volna végül, hanem az első "megállónál" leakad. A dobókés gyönyörűen célt talál egy kissé meglepő fatális sebet ejtve az áldozaton. A helyzet által megengedhetően, elégedett kis mosolyt villant arcán, rég volt, hogy utoljára dobott volna, ezek szerint ez a tulajdonsága sem rozsdásodott be még teljesen.*
-Legyél készen, célozz és amint módod lesz rá lőjj a tiszta célpontra!
*Gondol saját találatára, mely minden bizonnyal a sebesüléstől nem lesz olyan fürge, mint az előtt. Ez be is válik, még miközben rohan az ork, az a földre rogy, így a talpon maradtra tud koncentrálni. Eszébe sincs hátrálni a a látvány miatt. Még mindig nem tetszik neki a gyermekgyilkos szerep, de ha idáig elértek, ne itt hátráljanak meg. Öklének első csapása célt is ér, a következő is minden bizonnyal talál -mert, hogy valószínűleg nem lett az ütéstől harcképesebb az ellenfél-, a legjobb esetben süllyeszt is. A fejet készült eredetileg roncsolni de erről a tervről letett, a koponya kell neki, annak pedig egyben kell maradnia, így kézfejére erősített éles karmait egyenesen a másik torkához irányítja, hol gyengék a csontok, reménykedve abban, hogy szakítva a bőrt, áttörve torkát végzetes csapást mérhet a mocsári fattyúra. Vérben úszó kezekkel gondol tettei közepette a következő lépésre, amit tompa hangok szakítanak meg.
Dobogást hall, ami semmiképpen nem jelent jót. Előző támadása sikerétől függetlenül azonnal futásnasnak ered és elkiáltja magát, ahogy az a torkán kifér, hogy biztos meghallja az elf.*
-Céloz, lő, végez vele!
*Minden reménye szerint a kisasszony eszerint is fog cselekedni és ahogy ellövi a következő nyílvesszőjét, -mindeközben természetesen Toragg távolodik el onnan, ahogyan csak tud- előző rejtekük felé rohan.
Ha minden rendben ment, az eredeti tervet csupán pár pillanattal lépte túl, már ami az időt illeti és ha netán visszanézne, két troll tetemet látna maga mögött. Ő legalábbis mindent megtett ennek érdekében.
Követi a lányt, már ha az is fut valamerre, gondolván, legalább ő biztos benne, merre lenne a legcélszerűbb menekülni, mint a tőle elhangzott eredeti tervben.*
-Valami/valamik vannak a házban is.
*Mondja, amint hallótávolságba ér a nőhöz, aki a táv miatt minden bizonnyal nem figyelhetett fel a belülről kiszűrődő hangokra habár, ha volt is ott valami, már bizonyára megmutatta magát. Toragg nem néz hátra még a szeme sarkából sem, hacsak nem történt valami egetrengető újdonság, tekintetét folytonosan maga előtt tartja. Tanult a nem sokkal ezelőtti hátasából és nem tervezi újra megismételni.*
~A sipítozásokat a többieknek is hallaniuk kellett, ez tán előnyünkre is vállhat. Ki tudja mit tartogat még Lads a tarsojában...~
-Nincs valami jól bevált teknikátok, jelezni a többieknek, merre is keressenek minket, vagy induljanak el?
*Zihálja rohanás közben, már ha Kotino azóta nem állította meg párosukat valamilyen fedezék, biztos hely mögött, mely a mocsár miatti valószínűleges lábnyomok miatt nem olyan valószínű.*
A hozzászólás írója (Toragg Trognoul) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.03.02 19:53:31
125. hozzászólás ezen a helyszínen: Mocsári rév
Üzenet elküldve: 2016-03-02 16:37:46
Üzenet elküldve: 2016-03-02 16:37:46
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
// Sáros kalandok //
* Kicsit elgondolkodik az ötletet hallva. Bizonyára az esélyeket és a megvalósítás után történő dolgokat latolgatja magában. Hiszen, ha ezt a kettőt le is tudják lőni, utána bizonyára számolniuk kell a megtorlásra, mely a család többi tagjától érkezik – már, ha Lads információi jók voltak és – annak tekintetében – ezek tényleg csak a gyerekek. Ha meg nem, akkor még a dolguk is könnyebb, az nem feltétlenül rossz, ha nem kell megküzdeni egy seregnyi ocsmánysággal a pénzért, csupán két ártalmatlan egyeddel kell végezni… *
- Na jó. De, ha vészesebbre fordulna a dolog, akkor visszavonuló van. * Suttogja, majd röpke ideig vár, hogy Toragg is előszedje fegyverét, majd kiemelkedik a bokorból és emberfeletti gyorsasággal lő el egy nyilat az ajtóhoz közelebbi alakra – akinél nincs semmi. E gyorsaság viszont nem válik előnyére a célzás terén. A nyílvessző páratlan sebességgel süvít, majd a troll combjába csapódik. Ez persze még nem a legnagyobb baj, mert az a lényeg, hogy eltalálják őket, ám a nyíl csak kiszakít egy darabot a troll húsából, majd továbbröpül, és az ajtóba vágódik.
Toraggnak már nagyobb szerencséje van, ugyanis az ő dobótőre egyenesen beleáll a másik troll hasába. Az egyből heves vérzésbe kezd, ám ordítania még van ideje, valamint néhány napos pihentetéssel talán az életét is meg lehet menteni. Ám, ha minden igaz, akkor ez a néhány napos pihentetés nem fog megtörténni.
Természetesen mindketten megijednek, felordítanak és össze-vissza tekintgetnek, de Toragg találata hamar a földre is roskad, míg társa futó pillantást vet csak rá és félelemtől izzó szemekkel morog, és a többi a közeledő Toraggra. Nem moccan társa mellől, így jelezvén, hogy „csak a testemen keresztül!” – az ork pedig bizonyára nem sajnálja meg hirtelen annyira őket, hogy alábbhagyjon a támadással.
A még viszonylag ép troll maga előtt tartva a botját próbál védekezni, ám látszik rajta, hogy nem ért túlzottan hozzá, ezért már Toragg legelső támadása is sikerrel jár és hamarosan a másik kezéből kihull a bot és véres arccal hátrál, közben ordít. A másik, eddig is földön lévő pedig szintén ezt teszi. Úgy látszik a többiek idehívása a legjobb taktikájuk, ez pedig bizonyára nem is fog sokáig tartani. *
- Sietni kéne… * Figyelmeztet Kotino, aki most pár másodpercig semmit nem tett, csupán pár lépéssel közelebb jött Toraggékhoz. Ugyanis ilyen kis hibalehetőséggel, nem mert lőni – hiszen Toragg ott volt/van előtte.
Alig pár másodperc telik el – ez idő alatt Toragg végezhet azzal, amibe belekezdett -, majd még az ő, ork füleivel is könnyen hallható dübörgésre lehet figyelmes. Nincs sok idő felkészülni, elmenekülni, hacsak a feladat bevégzése helyett inkább hallgatva Kotino-ra egyből hátrébbment. Hogy egészen pontosan mi is közeledik az ajtón túlról, az kérdéses, de mindjárt megérkezik, az tuti. És jó nagy – legalábbis a hangokból ítélve. *
* Kicsit elgondolkodik az ötletet hallva. Bizonyára az esélyeket és a megvalósítás után történő dolgokat latolgatja magában. Hiszen, ha ezt a kettőt le is tudják lőni, utána bizonyára számolniuk kell a megtorlásra, mely a család többi tagjától érkezik – már, ha Lads információi jók voltak és – annak tekintetében – ezek tényleg csak a gyerekek. Ha meg nem, akkor még a dolguk is könnyebb, az nem feltétlenül rossz, ha nem kell megküzdeni egy seregnyi ocsmánysággal a pénzért, csupán két ártalmatlan egyeddel kell végezni… *
- Na jó. De, ha vészesebbre fordulna a dolog, akkor visszavonuló van. * Suttogja, majd röpke ideig vár, hogy Toragg is előszedje fegyverét, majd kiemelkedik a bokorból és emberfeletti gyorsasággal lő el egy nyilat az ajtóhoz közelebbi alakra – akinél nincs semmi. E gyorsaság viszont nem válik előnyére a célzás terén. A nyílvessző páratlan sebességgel süvít, majd a troll combjába csapódik. Ez persze még nem a legnagyobb baj, mert az a lényeg, hogy eltalálják őket, ám a nyíl csak kiszakít egy darabot a troll húsából, majd továbbröpül, és az ajtóba vágódik.
Toraggnak már nagyobb szerencséje van, ugyanis az ő dobótőre egyenesen beleáll a másik troll hasába. Az egyből heves vérzésbe kezd, ám ordítania még van ideje, valamint néhány napos pihentetéssel talán az életét is meg lehet menteni. Ám, ha minden igaz, akkor ez a néhány napos pihentetés nem fog megtörténni.
Természetesen mindketten megijednek, felordítanak és össze-vissza tekintgetnek, de Toragg találata hamar a földre is roskad, míg társa futó pillantást vet csak rá és félelemtől izzó szemekkel morog, és a többi a közeledő Toraggra. Nem moccan társa mellől, így jelezvén, hogy „csak a testemen keresztül!” – az ork pedig bizonyára nem sajnálja meg hirtelen annyira őket, hogy alábbhagyjon a támadással.
A még viszonylag ép troll maga előtt tartva a botját próbál védekezni, ám látszik rajta, hogy nem ért túlzottan hozzá, ezért már Toragg legelső támadása is sikerrel jár és hamarosan a másik kezéből kihull a bot és véres arccal hátrál, közben ordít. A másik, eddig is földön lévő pedig szintén ezt teszi. Úgy látszik a többiek idehívása a legjobb taktikájuk, ez pedig bizonyára nem is fog sokáig tartani. *
- Sietni kéne… * Figyelmeztet Kotino, aki most pár másodpercig semmit nem tett, csupán pár lépéssel közelebb jött Toraggékhoz. Ugyanis ilyen kis hibalehetőséggel, nem mert lőni – hiszen Toragg ott volt/van előtte.
Alig pár másodperc telik el – ez idő alatt Toragg végezhet azzal, amibe belekezdett -, majd még az ő, ork füleivel is könnyen hallható dübörgésre lehet figyelmes. Nincs sok idő felkészülni, elmenekülni, hacsak a feladat bevégzése helyett inkább hallgatva Kotino-ra egyből hátrébbment. Hogy egészen pontosan mi is közeledik az ajtón túlról, az kérdéses, de mindjárt megérkezik, az tuti. És jó nagy – legalábbis a hangokból ítélve. *
124. hozzászólás ezen a helyszínen: Mocsári rév
Üzenet elküldve: 2016-02-28 11:37:19
Üzenet elküldve: 2016-02-28 11:37:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 99
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 99
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
// Sáros kalandok //
*Mosolygós bólintással egyez bele az indulás ötletébe. Próbálja a tőle telhető leghalkabb lépteket produkálni az elf kisasszony mögött, habár termetét tekintve, nem biztos, hogy a legnagyobb szerencsével jár. A valamivel szilárdabb mocsár is tompítja némileg a hangot, így az talán alig ad ki valamicske hangot. Kotino-n ugyan lenne min megpihennie a szemnek, Toragg mégsem él ezzel a lehetőséggel, csupán egy aprócska pillantás erejéig. Nem igazán tudja felizgatni egy női test látványa, főleg ha az más fajból való, de ami szép az szép. A törzs, ahonnan jött, ott a testi együttlét két szerepet tölthetett be: utód nemzés, vagy a hímek szexuális igényeinek kielégítése. Természetesen a nőstény egyedek vagy tűrték, vagy rosszabb volt nekik, de a szavuk semmibe nem számított bele. Mondani sem kell, ez egy a sok indokból, melyek miatt a jelen lévő zöldbőrű inkább döntött a távozás mellett.
Mikor odaérnek a bokrot elnézve kissé felhúzza a szemöldökét. Bízik az elf tapasztalataiban, de egy lobtalan bokor talán mégsem a legjobb ötlet. Szólni nem szól, ha a lánynak jó itt, akkor neki tökéletes.
A hang megjelenésekor elkezdni hegyezni füleit. Nem valami jó ebben, de tesz egy próbát, hátha be tudja azonosítani, hányan vannak belül. Többé kevésbé ez sikerül is, hisz két különböző hang felismerése még nem a világ, de annyira nem biztos magában, hogy ki is merje jelenteni. A lány első megjegyzésére csak bólint egyet, habár biztos benne, ha ő maga is elf lenne, avagy valamilyen más faj képviselője, ez a kijelentés már rögtön elkerülhető is lehetett volna, de ehhez már hozzászokott. Próbál teljes mértékben hangtalan maradni, elvégre érces hangjának mélysége sokkal jobban terjed a térben, mint a vékony női hang mellőle. Az íjra oda tereli tekintetét, egy pillanatra elengedve szemeivel a sárkunyhót. Maga is előhúz egyet dobókései közül, biztos ami biztos.
Ahogy kijönnek, már számított a taktikai módosításra, itt szólal meg végre Toragg is.*
-Akkor most én ajánlanék valamit. *Suttog, amilyen halkan csak tud, viszont az elf tökéletesen hallhatja azt.* Magam nem vagyok valami jó célzó, de megpróbálhatom ledobni az egyiket. Gondolom nálad nem hiába van ott az a fegyver, egyet, teszem azt, simán le tudnál szedni, onnantól még ha az én késem nem is találna, pillanatok alatt le lehet vágni a másikat. Ha szerencsénk van, egyből meg is lenne mind a kettő. Az egyetlen dolog, az a talaj. Gondolom mindenhol ilyen kemény, mint itt de ha mégsem így lenne, az fatális hibához vezetne. Lads azt mondta, ezek a trollok jóval nagyobbak, mint egy átlag emberi lény, így nem hiszem, hogy ezek kifejlett példányok lennének. Nem tudom, de ha van még belőlük, akik ehhez a kunyhóhoz tartoznak, azokat bevárhatnánk ugyancsak fedezék mögé bújva, vagy akár bent a házban is, természetesen a csapat többi tagjának jelenlétében.
*Ha megkapja a beleegyezést, úgy a tervekhez híven, hatalmas tenyerében tartott dobókésével megpróbál az elfel egy gyorsaságban kicsit megemelkedni, hogy legyen tere eldobni kését. Nem sokat céloz, reméli éppen eleget ahhoz, hogy létfontosságú testrészt találjon. Ha mégsem így történne, megvárja, míg a lány is megszabadul egy nyílvesszőjétől, csak utána lendül támadásba, hogy használja, mikhez legjobban ért: az ökleit és végre az azokon lévő karmokat. Ha mindent jól számolt -bár nem ismeri a mocsáriak reakcióidejét-, mire feleszmélne a másik, mi a fene is van, addigra Toragg szinte pont oda is ér, de ha mégsem így történne, az íjász lány a másikat is nemes egyszerűséggel le tudná szedni ha tényleg nem csak dísz az a fegyver.
Amennyiben a másiknak nem tetszik az ötlet, úgy követi az ő lépteit és cselekedeteit vissza a táborba. Nem tudni mennyire van távol, avagy pont, hogy közel a család többi tagja, ha pedig egy nagyobb pereputtyról beszélünk, ketten bizonyára kevesek lesznek ellenük.*
*Mosolygós bólintással egyez bele az indulás ötletébe. Próbálja a tőle telhető leghalkabb lépteket produkálni az elf kisasszony mögött, habár termetét tekintve, nem biztos, hogy a legnagyobb szerencsével jár. A valamivel szilárdabb mocsár is tompítja némileg a hangot, így az talán alig ad ki valamicske hangot. Kotino-n ugyan lenne min megpihennie a szemnek, Toragg mégsem él ezzel a lehetőséggel, csupán egy aprócska pillantás erejéig. Nem igazán tudja felizgatni egy női test látványa, főleg ha az más fajból való, de ami szép az szép. A törzs, ahonnan jött, ott a testi együttlét két szerepet tölthetett be: utód nemzés, vagy a hímek szexuális igényeinek kielégítése. Természetesen a nőstény egyedek vagy tűrték, vagy rosszabb volt nekik, de a szavuk semmibe nem számított bele. Mondani sem kell, ez egy a sok indokból, melyek miatt a jelen lévő zöldbőrű inkább döntött a távozás mellett.
Mikor odaérnek a bokrot elnézve kissé felhúzza a szemöldökét. Bízik az elf tapasztalataiban, de egy lobtalan bokor talán mégsem a legjobb ötlet. Szólni nem szól, ha a lánynak jó itt, akkor neki tökéletes.
A hang megjelenésekor elkezdni hegyezni füleit. Nem valami jó ebben, de tesz egy próbát, hátha be tudja azonosítani, hányan vannak belül. Többé kevésbé ez sikerül is, hisz két különböző hang felismerése még nem a világ, de annyira nem biztos magában, hogy ki is merje jelenteni. A lány első megjegyzésére csak bólint egyet, habár biztos benne, ha ő maga is elf lenne, avagy valamilyen más faj képviselője, ez a kijelentés már rögtön elkerülhető is lehetett volna, de ehhez már hozzászokott. Próbál teljes mértékben hangtalan maradni, elvégre érces hangjának mélysége sokkal jobban terjed a térben, mint a vékony női hang mellőle. Az íjra oda tereli tekintetét, egy pillanatra elengedve szemeivel a sárkunyhót. Maga is előhúz egyet dobókései közül, biztos ami biztos.
Ahogy kijönnek, már számított a taktikai módosításra, itt szólal meg végre Toragg is.*
-Akkor most én ajánlanék valamit. *Suttog, amilyen halkan csak tud, viszont az elf tökéletesen hallhatja azt.* Magam nem vagyok valami jó célzó, de megpróbálhatom ledobni az egyiket. Gondolom nálad nem hiába van ott az a fegyver, egyet, teszem azt, simán le tudnál szedni, onnantól még ha az én késem nem is találna, pillanatok alatt le lehet vágni a másikat. Ha szerencsénk van, egyből meg is lenne mind a kettő. Az egyetlen dolog, az a talaj. Gondolom mindenhol ilyen kemény, mint itt de ha mégsem így lenne, az fatális hibához vezetne. Lads azt mondta, ezek a trollok jóval nagyobbak, mint egy átlag emberi lény, így nem hiszem, hogy ezek kifejlett példányok lennének. Nem tudom, de ha van még belőlük, akik ehhez a kunyhóhoz tartoznak, azokat bevárhatnánk ugyancsak fedezék mögé bújva, vagy akár bent a házban is, természetesen a csapat többi tagjának jelenlétében.
*Ha megkapja a beleegyezést, úgy a tervekhez híven, hatalmas tenyerében tartott dobókésével megpróbál az elfel egy gyorsaságban kicsit megemelkedni, hogy legyen tere eldobni kését. Nem sokat céloz, reméli éppen eleget ahhoz, hogy létfontosságú testrészt találjon. Ha mégsem így történne, megvárja, míg a lány is megszabadul egy nyílvesszőjétől, csak utána lendül támadásba, hogy használja, mikhez legjobban ért: az ökleit és végre az azokon lévő karmokat. Ha mindent jól számolt -bár nem ismeri a mocsáriak reakcióidejét-, mire feleszmélne a másik, mi a fene is van, addigra Toragg szinte pont oda is ér, de ha mégsem így történne, az íjász lány a másikat is nemes egyszerűséggel le tudná szedni ha tényleg nem csak dísz az a fegyver.
Amennyiben a másiknak nem tetszik az ötlet, úgy követi az ő lépteit és cselekedeteit vissza a táborba. Nem tudni mennyire van távol, avagy pont, hogy közel a család többi tagja, ha pedig egy nagyobb pereputtyról beszélünk, ketten bizonyára kevesek lesznek ellenük.*
123. hozzászólás ezen a helyszínen: Mocsári rév
Üzenet elküldve: 2016-02-27 20:20:46
Üzenet elküldve: 2016-02-27 20:20:46
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
//Sáros kalandok//
* Toragg szavaira gonoszul elmosolyodik a nő, majd kicsit gúnyosan válaszol. *
- Csak aztán a nagy vigyázásban nehogy magadra elfelejts ügyelni! * Hiába rázódtak már némileg össze az út során, meg hiába nem tűnik amúgy sem „válogatósnak” a fajok terén, valahol mélyen még mindig él benne, amit egészen kiskorától tud: az orkok gonoszak, csúnyák és veszélyesek.
Ezután néz egyet a varázslatos hárpiakarmokra, majd megvonja vállait és kérdőn néz Toragg-ra, mintha azt kérdezné: indulhatunk-e? Bár hangos válasz is érkezik, bizonyára szavak nélkül is megértenék egymást. Így hamar el is indulnak a mocsár többi részéhez képest viszonylag egyenes és könnyű talajon. Nem véletlenül telepedhettek pont ide a trollok.
Az ork nem valami jó nyomolvasó, így nem tudja megállapítani, hogy milyen régiek is a földön található lábnyomok, de legalább észreveszi őket – és egyre közeledvén a sárkunyhóhoz egyre többet vél felfedezni. Már, ha nem az eget, vagy az előtte fürgén, kecsesen mozgó lányt figyeli végig. Van mit nézni rajta, az tény, ellenben a cél elérésének érdekében előnyösebb a lába elé nézni, mert továbbra sem egy város utcáin ballag.
Hamarosan elérik a házat. Nem a bejárat felé mennek, hanem oldalról, egy bokrokkal benőtt szilárdabb részen állnak meg – már, ha Toragg nem máshogy cselekszik, mint a rejtőzködésben vélhetőleg jártasabb Kotino.
Mikor kinéznek, egyelőre nem sokat látnak. Egy nagyobb tér, valamivel alacsonyabban, mint ahol ők most vannak és ott egy látszólag csak sárból összerakott kunyhó. Egyetlen bejárata van, mely egy száraz fakérget jelent. Ablakok, vagy egyéb nyílások látszólag nincsenek, csak az ajtó.
Habár magukat a lényeket egyelőre nem látják, ám valamit Toragg is hallhat. Beszédet? Jó indulattal így nevezhetjük, de inkább csak értelmetlen hangok tömkelege. Van köztük mélyebb, meg némileg vékonyabb is, de nem emberi mércével nézve, hanem inkább egy ork, vagy óriás hangjához képest. *
- Most várunk. * Közli az elf ellentmondást nem tűrő hangon. * És ne feledd: még nem harcolni vagyunk itt, csak megfigyelni. * Teszi hozzá és megerősítést vár, de amennyiben az nem érkezik, akkor sem érdekli különösen. A továbbiakban csendben várakozik a bokor mögött, csak néha kitekintve. Tíz perc várakozást követően a lány mocorogni kezd és íját fogja kezébe. Fél perc múlva kinyílik az ajtó és két nagyobb ember méretű, viszonylag vékony mocsári troll lép ki egymás után. Testüket halványzöld szőr fedi, arcuk nem túl szép: nagy orruk és szájuk van. Szemeikből nem az értelem sugárzik, inkább a nyugodtság. Egyikük kezében egy erős fabot található, a másiknál nincs semmi.
Morognak, majd pár szót beszélnek egymáshoz – amit természetesen se Kotino, se Toragg nem ért a nyelv miatt -, azután orrlyukaikat tágítják, szűkítik.
Az elf Toragg felé fordul és így szól. *
- Módosítok. Ha észrevesznek, támadhatsz. Az igazat megvallva nem így képzeltem el őket, de csak nem egy új, eddig ismereten faj. * Fojtott hangon súgja az orknak, közben a bokor rései között kukucskál ki. Tél van, így a levelek nem segíthetnek elbújni, ám igen sűrűn nőtt bokrot válaszoztak, így a gallyak is megteszik.
Pár lépést tesznek előre, közben továbbra is szimatolva, de nem jönnek egyelőre a bokorhoz. Szagot éreznek, de nem tudják még mi a forrása és, hogy mennyire veszélyes?
Kínos másodpercek következnek, senki nem tudja, mi lesz a következő lépés. Amennyiben eddig Toragg nem tett semmi különöset, úgy a két troll hirtelen megfordul és berohannak a házba, ott pedig hangos lármát csinálnak. *
- Vissza a táborba! * Kap a lehetőségen a nő és már fut is arra, amerről jöttek. Itt a lehetőség elfutni, mielőtt hívnák a többi trollt is – mert bizonyára nem csak ketten lakják a házat. Gond nélkül eljuthatnak a többiekhez, ahol Kotino egyből be is számol a látottakról. *
- Ketten voltak, nagyjából ember nagyságúak. Bár lehet, hogy csak a szóbeszéd tartja nagyobbnak őket, de szerintem ezek a gyerekek voltak csak. Jó a szimatuk, simán észrevettek, habár elszaladtak a házukba. Szerintem nemsokára keresni fognak, ha nem megyünk elébük. * Pedig az előnyösebb volna, mivel a sárban való mozgást tekintve minden bizonnyal a trolloknak van nagyobb tapasztalatuk. *
* Toragg szavaira gonoszul elmosolyodik a nő, majd kicsit gúnyosan válaszol. *
- Csak aztán a nagy vigyázásban nehogy magadra elfelejts ügyelni! * Hiába rázódtak már némileg össze az út során, meg hiába nem tűnik amúgy sem „válogatósnak” a fajok terén, valahol mélyen még mindig él benne, amit egészen kiskorától tud: az orkok gonoszak, csúnyák és veszélyesek.
Ezután néz egyet a varázslatos hárpiakarmokra, majd megvonja vállait és kérdőn néz Toragg-ra, mintha azt kérdezné: indulhatunk-e? Bár hangos válasz is érkezik, bizonyára szavak nélkül is megértenék egymást. Így hamar el is indulnak a mocsár többi részéhez képest viszonylag egyenes és könnyű talajon. Nem véletlenül telepedhettek pont ide a trollok.
Az ork nem valami jó nyomolvasó, így nem tudja megállapítani, hogy milyen régiek is a földön található lábnyomok, de legalább észreveszi őket – és egyre közeledvén a sárkunyhóhoz egyre többet vél felfedezni. Már, ha nem az eget, vagy az előtte fürgén, kecsesen mozgó lányt figyeli végig. Van mit nézni rajta, az tény, ellenben a cél elérésének érdekében előnyösebb a lába elé nézni, mert továbbra sem egy város utcáin ballag.
Hamarosan elérik a házat. Nem a bejárat felé mennek, hanem oldalról, egy bokrokkal benőtt szilárdabb részen állnak meg – már, ha Toragg nem máshogy cselekszik, mint a rejtőzködésben vélhetőleg jártasabb Kotino.
Mikor kinéznek, egyelőre nem sokat látnak. Egy nagyobb tér, valamivel alacsonyabban, mint ahol ők most vannak és ott egy látszólag csak sárból összerakott kunyhó. Egyetlen bejárata van, mely egy száraz fakérget jelent. Ablakok, vagy egyéb nyílások látszólag nincsenek, csak az ajtó.
Habár magukat a lényeket egyelőre nem látják, ám valamit Toragg is hallhat. Beszédet? Jó indulattal így nevezhetjük, de inkább csak értelmetlen hangok tömkelege. Van köztük mélyebb, meg némileg vékonyabb is, de nem emberi mércével nézve, hanem inkább egy ork, vagy óriás hangjához képest. *
- Most várunk. * Közli az elf ellentmondást nem tűrő hangon. * És ne feledd: még nem harcolni vagyunk itt, csak megfigyelni. * Teszi hozzá és megerősítést vár, de amennyiben az nem érkezik, akkor sem érdekli különösen. A továbbiakban csendben várakozik a bokor mögött, csak néha kitekintve. Tíz perc várakozást követően a lány mocorogni kezd és íját fogja kezébe. Fél perc múlva kinyílik az ajtó és két nagyobb ember méretű, viszonylag vékony mocsári troll lép ki egymás után. Testüket halványzöld szőr fedi, arcuk nem túl szép: nagy orruk és szájuk van. Szemeikből nem az értelem sugárzik, inkább a nyugodtság. Egyikük kezében egy erős fabot található, a másiknál nincs semmi.
Morognak, majd pár szót beszélnek egymáshoz – amit természetesen se Kotino, se Toragg nem ért a nyelv miatt -, azután orrlyukaikat tágítják, szűkítik.
Az elf Toragg felé fordul és így szól. *
- Módosítok. Ha észrevesznek, támadhatsz. Az igazat megvallva nem így képzeltem el őket, de csak nem egy új, eddig ismereten faj. * Fojtott hangon súgja az orknak, közben a bokor rései között kukucskál ki. Tél van, így a levelek nem segíthetnek elbújni, ám igen sűrűn nőtt bokrot válaszoztak, így a gallyak is megteszik.
Pár lépést tesznek előre, közben továbbra is szimatolva, de nem jönnek egyelőre a bokorhoz. Szagot éreznek, de nem tudják még mi a forrása és, hogy mennyire veszélyes?
Kínos másodpercek következnek, senki nem tudja, mi lesz a következő lépés. Amennyiben eddig Toragg nem tett semmi különöset, úgy a két troll hirtelen megfordul és berohannak a házba, ott pedig hangos lármát csinálnak. *
- Vissza a táborba! * Kap a lehetőségen a nő és már fut is arra, amerről jöttek. Itt a lehetőség elfutni, mielőtt hívnák a többi trollt is – mert bizonyára nem csak ketten lakják a házat. Gond nélkül eljuthatnak a többiekhez, ahol Kotino egyből be is számol a látottakról. *
- Ketten voltak, nagyjából ember nagyságúak. Bár lehet, hogy csak a szóbeszéd tartja nagyobbnak őket, de szerintem ezek a gyerekek voltak csak. Jó a szimatuk, simán észrevettek, habár elszaladtak a házukba. Szerintem nemsokára keresni fognak, ha nem megyünk elébük. * Pedig az előnyösebb volna, mivel a sárban való mozgást tekintve minden bizonnyal a trolloknak van nagyobb tapasztalatuk. *
122. hozzászólás ezen a helyszínen: Mocsári rév
Üzenet elküldve: 2016-02-24 22:43:13
Üzenet elküldve: 2016-02-24 22:43:13
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 99
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 99
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Sáros kalandok//
*Fel volt készülve rá, hogy netán olyan választ is kaphat kérdéseire, ami nem feltétlenül lesz a pozitív tartalmú. Várható is volt, hisz ezek a "külsőbb" területek -ha még nem is járt erre korábban-, nem örvendenek a legjobb híreknek a barátságos lények szempontjából.*
~"Az értelmes lények elkerülik ezt a helyet". *Gondol bele Lads nem sokkal ezelőtti mondatainak egyik töredékébe.* Minden bizonnyal, mi nem tartozunk bele ebbe a kategóriába.~
*Ránt egyet övén, ahogy ismételten kiegyenesedik, mielőtt tovább indulnának útjukon. Szemeit szüntelen a lápon tartja, még véletlenül se forduljon elő újra, ami az előbb. Hasa kordul egy kisebbet, nem veszélyeset, csak egy szimpla, szokásosat, viszont pont eleget ahhoz, hogy eszébe jusson az amihez szinte a legjobban ért: a növényekhez! Tudatában van két olyan növényféle is, mely most pont jól jönne nekik energiapótlás gyanánt, egyik szemét rá is állítja ezekből legalább az egyik felkutatására. Elképzeli a mosolyokat, melyet a kis pityókák válthatnának ki a csapatból. Sütés után -amennyire erre lehetőség van- végre meleg étel, gazdag tápanyagforrás, tökéletes kezdés a vadászathoz...!
Legalábbis az lenne. A keresés mindhiába, csak úgy üresen maradtak tenyerei, mint a két fivérnek, mikor visszaértek a csapathoz, maguk mögött tudva a kis hajszájukat. Toragg ismét morfondírozni kezd, mi a fene lehetett az, amit az előbb láttak, de semmi nem jut eszébe. Se egy ahhoz hasonlatos kocsmai beszélgetés, melyet fél füllel immel-ámmal el sikerült csípni, se egy konkrét beszámoló valakitől, vagy valamiből. Semmi. Gondolatait a kis vályogkunyhó-szerűség látványa szakítja félbe.
Az óriás megnyilvánulásán mosolyog egyet, de annyiban is hagyja a dolgot. Elégedett arccal bólint egyet az elfnek a kedves gesztus miatt Bwog felé, majd ő is odahajol a többiekhez.*
~Családok... Anya, apa, gyerekek, csupa szív szeretet, mindaddig, míg be nem toppan a csúnya ork bácsi a vegyes-vágott bandájával, csupán némi vért és maradékokat hagyva a szent családi béke helyén. Pont, mint az az élőholt sereg a pihenőben.~
*Toragg nem repes az örömtől, de hát ez van. A gyengébb meghal az erősebbért, hogy az tovább tudja vinni fajtája fejlődését... Vagy csupán a sajátját, de jelen esetben enyhítő körülménynek minősül, hogy az is a jó cél érdekében -legalábbis az ork ezt hiszi és vallja.
Mikor kiosztják Kotinohoz ismét elmosolyodik. A legutolsó, kis kalandjában is egy íjász asszonyság volt a társa, már van valamicske tapasztalata, hogyan tudná legjobban hasznosítani ezt a fajta támogatást, ha bonyodalmakra kerülne a sor. Válaszul csupán bólint egyet, majd hatalmas tenyereiből az egyiket finoman a lány, ahhoz képes eltörpülően pici vállára puffantja.*
-Léptei közelről is óvva lesznek, drága hölgyem!
*Hajt fejet, egy kis, barátságos mosoly keretében, majd ha Kotino feláll, ő is társul hozzá. Legelsőnek, egyből felerősíti kézfejeire a karmokat, melyek bőrszíjai egyből elvesztik eredeti színüket, felvéve az ork zöldes bőrszínét és kisebb bőrhibáit, elhegesedett, múltbéli sebeinek mintáját, teljesen azt a hatást keltve, mintha csak kézfejéből nőnének ki azok a hárpiakarmok.*
-Akkor hát indulás!
*Hajol meg kissé, éreztetvén azt a bizonyos "Hölgyeké az elsőbbség" dolgot. Roppant még párat ujjainak porcain, mielőtt a nő után lépne, de mindezek után követi, bármerre is menjen -persze normális keretek közt.*
*Fel volt készülve rá, hogy netán olyan választ is kaphat kérdéseire, ami nem feltétlenül lesz a pozitív tartalmú. Várható is volt, hisz ezek a "külsőbb" területek -ha még nem is járt erre korábban-, nem örvendenek a legjobb híreknek a barátságos lények szempontjából.*
~"Az értelmes lények elkerülik ezt a helyet". *Gondol bele Lads nem sokkal ezelőtti mondatainak egyik töredékébe.* Minden bizonnyal, mi nem tartozunk bele ebbe a kategóriába.~
*Ránt egyet övén, ahogy ismételten kiegyenesedik, mielőtt tovább indulnának útjukon. Szemeit szüntelen a lápon tartja, még véletlenül se forduljon elő újra, ami az előbb. Hasa kordul egy kisebbet, nem veszélyeset, csak egy szimpla, szokásosat, viszont pont eleget ahhoz, hogy eszébe jusson az amihez szinte a legjobban ért: a növényekhez! Tudatában van két olyan növényféle is, mely most pont jól jönne nekik energiapótlás gyanánt, egyik szemét rá is állítja ezekből legalább az egyik felkutatására. Elképzeli a mosolyokat, melyet a kis pityókák válthatnának ki a csapatból. Sütés után -amennyire erre lehetőség van- végre meleg étel, gazdag tápanyagforrás, tökéletes kezdés a vadászathoz...!
Legalábbis az lenne. A keresés mindhiába, csak úgy üresen maradtak tenyerei, mint a két fivérnek, mikor visszaértek a csapathoz, maguk mögött tudva a kis hajszájukat. Toragg ismét morfondírozni kezd, mi a fene lehetett az, amit az előbb láttak, de semmi nem jut eszébe. Se egy ahhoz hasonlatos kocsmai beszélgetés, melyet fél füllel immel-ámmal el sikerült csípni, se egy konkrét beszámoló valakitől, vagy valamiből. Semmi. Gondolatait a kis vályogkunyhó-szerűség látványa szakítja félbe.
Az óriás megnyilvánulásán mosolyog egyet, de annyiban is hagyja a dolgot. Elégedett arccal bólint egyet az elfnek a kedves gesztus miatt Bwog felé, majd ő is odahajol a többiekhez.*
~Családok... Anya, apa, gyerekek, csupa szív szeretet, mindaddig, míg be nem toppan a csúnya ork bácsi a vegyes-vágott bandájával, csupán némi vért és maradékokat hagyva a szent családi béke helyén. Pont, mint az az élőholt sereg a pihenőben.~
*Toragg nem repes az örömtől, de hát ez van. A gyengébb meghal az erősebbért, hogy az tovább tudja vinni fajtája fejlődését... Vagy csupán a sajátját, de jelen esetben enyhítő körülménynek minősül, hogy az is a jó cél érdekében -legalábbis az ork ezt hiszi és vallja.
Mikor kiosztják Kotinohoz ismét elmosolyodik. A legutolsó, kis kalandjában is egy íjász asszonyság volt a társa, már van valamicske tapasztalata, hogyan tudná legjobban hasznosítani ezt a fajta támogatást, ha bonyodalmakra kerülne a sor. Válaszul csupán bólint egyet, majd hatalmas tenyereiből az egyiket finoman a lány, ahhoz képes eltörpülően pici vállára puffantja.*
-Léptei közelről is óvva lesznek, drága hölgyem!
*Hajt fejet, egy kis, barátságos mosoly keretében, majd ha Kotino feláll, ő is társul hozzá. Legelsőnek, egyből felerősíti kézfejeire a karmokat, melyek bőrszíjai egyből elvesztik eredeti színüket, felvéve az ork zöldes bőrszínét és kisebb bőrhibáit, elhegesedett, múltbéli sebeinek mintáját, teljesen azt a hatást keltve, mintha csak kézfejéből nőnének ki azok a hárpiakarmok.*
-Akkor hát indulás!
*Hajol meg kissé, éreztetvén azt a bizonyos "Hölgyeké az elsőbbség" dolgot. Roppant még párat ujjainak porcain, mielőtt a nő után lépne, de mindezek után követi, bármerre is menjen -persze normális keretek közt.*
121. hozzászólás ezen a helyszínen: Mocsári rév
Üzenet elküldve: 2016-02-24 18:13:22
Üzenet elküldve: 2016-02-24 18:13:22
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
//Sáros kalandok//
* Mikor Toragg arról kérdez, hogy a trollt látták-e, vagy valami mást, Lads szélesen elmosolyodik, aztán megrázza fejét. *
- Nem hinném. Bár nem túl nagyok ők sem, azért nem ilyen… Mások. * Ő sem látta teljesen a menekvő lényt, de azt megállapítja, hogy ez nem az lesz, amit keresnek. A következő kérdésen elgondolkodik. A mosoly szépen fokozatosan törlődik el arcáról. *
- Annyit mondok, hogy sok felfedezetlen lény él Lanawinban. Nem kizárt, hogy itt is találunk olyat, amit más még nem látott korábban. * Vagy látta, csak lehetősége már nem adódott esetleg az elmesélésére… *
- Bár az értelmes lények általában elkerülik e helyet, de vannak, akiket nem engednének csak úgy be az északnyugati kapun, ezért lehetőségük sincs feljebbvaló lakhely után nézni. Véleményem szerint ez a Valami is egy ilyen kitaszított lélek lehetett, aki a hozzánk hasonló kalandozókat követi, hátha belefulladnak a mocsárba, vagy ilyesmi… Szóval legyünk résen, mert nem biztos, hogy mi vagyunk itt egyedül. * Ekkor érkeznek a testvérek, méghozzá „zsákmány” nélkül. Erre elhúzza száját, majd végighallgatja a beszámolójukat és őket is figyelmezteti az esetleges veszélyre. Aztán indulnak tovább, mielőtt tizedmagával érkezne vissza a sötételf-gnóm.
A továbbiakban ismét csend uralkodik el a helyen. Talán jobb volt, míg legalább a lény sikított egyet-kettőt. Talán egy óra sem telhet el, mikor valami szokatlant vélnek felfedezni a távolban. Az út néhol nagyon nehézkes, így több kerülőt is kell tenniük, de ezeket az időveszteségeket általában be is hozzák, mikor hosszabb ideig végig szilárd a talaj.
Még fél óra eltelik, és már egészen közelről látják az objektumot, melyről az élesebb szeműek már meg is állapíthatják, hogy leginkább egy sárkunyhóra hasonlít. Ezt elsőként Kotino közli a csapattal, majd közelebb érve már Toragg előtt is észrevehetővé válik, habár egész jól illeszkedik a környezetébe. *
- Ez már a cél. * Jelenti ki a mágus, miközben lehajol és elégedetten tapasztalja, hogy egy viszonylag friss lábnyomot talált a földben. Bár nem vándor, hogy jó legyen a nyomolvasása, de azt megállapítja, hogy nem ember hagyta a nyomot.
Még mennek egy ideig, de aztán megállnak Lads összehívja a kupaktanácsot. Majdnem mindenki körbeáll és a vezető hangjára várnak. Ám nagy meglepetésre egy sokkal mélyebb és erőteljesebb hang az első. *
- Hé, várjatok! Ne most álljunk meg, én látok valamit ott a távolban! Lehet, hogy a buckalakó trollok azok! * Mondja lelkesen a sárkuckók felé mutogatva. Lads először felfigyel rá és el is csodálkozik, hogy valaki észrevett valami konkrétabbat is, ám hamar rá kell jönnie, hogy csak afféle óriás-dolgokat mond, amiket már mindenki rég felfedezett. *
- Remek, ügyes vagy Bwog! Most gyere, megbeszéljük a továbbiakat! * Szól oda neki az elf nő, még mielőtt Lads szólalhatna meg. Ő bizonyára ennél erélyesebben fogalmazta volna meg, bár a lényeg ugyanaz. Az óriás is csatakozik hát a körbe és most már az öreg hangja csendül fel. *
- Már korábban említettem, hogy családokban élnek. Nos, ha minden igaz, akkor itt vagyunk az egyik ilyen családnál. Ám előbb fel kéne deríteni, hogy kigondolhassunk valami támadási stratégiát, na meg felmérjük az erejüket. Kotino. * Pillant az elf nőre, ki egyből viszonozza is a tekintetet. Tudja a dolgát, de azért hátha mond még valamit az öreg. Ám ő eltöpreng a többieket nézve és ismét megszólal. * Toragg…? * Félig-meddig kérdi az orkra nézve. *
- Tarts Kotinoval! Bár az ő léptei lengébbek, így kisebb a valószínűsége, hogy észreveszik, de mindennel számolni kell és jó, ha van mögötte védelem. * Mondja, majd, ha az ork beleegyezik, akkor fél percen belül az elf is indulásra készen áll és Toraggra néz, hogy felőle is indulhatnak-e? *
* Mikor Toragg arról kérdez, hogy a trollt látták-e, vagy valami mást, Lads szélesen elmosolyodik, aztán megrázza fejét. *
- Nem hinném. Bár nem túl nagyok ők sem, azért nem ilyen… Mások. * Ő sem látta teljesen a menekvő lényt, de azt megállapítja, hogy ez nem az lesz, amit keresnek. A következő kérdésen elgondolkodik. A mosoly szépen fokozatosan törlődik el arcáról. *
- Annyit mondok, hogy sok felfedezetlen lény él Lanawinban. Nem kizárt, hogy itt is találunk olyat, amit más még nem látott korábban. * Vagy látta, csak lehetősége már nem adódott esetleg az elmesélésére… *
- Bár az értelmes lények általában elkerülik e helyet, de vannak, akiket nem engednének csak úgy be az északnyugati kapun, ezért lehetőségük sincs feljebbvaló lakhely után nézni. Véleményem szerint ez a Valami is egy ilyen kitaszított lélek lehetett, aki a hozzánk hasonló kalandozókat követi, hátha belefulladnak a mocsárba, vagy ilyesmi… Szóval legyünk résen, mert nem biztos, hogy mi vagyunk itt egyedül. * Ekkor érkeznek a testvérek, méghozzá „zsákmány” nélkül. Erre elhúzza száját, majd végighallgatja a beszámolójukat és őket is figyelmezteti az esetleges veszélyre. Aztán indulnak tovább, mielőtt tizedmagával érkezne vissza a sötételf-gnóm.
A továbbiakban ismét csend uralkodik el a helyen. Talán jobb volt, míg legalább a lény sikított egyet-kettőt. Talán egy óra sem telhet el, mikor valami szokatlant vélnek felfedezni a távolban. Az út néhol nagyon nehézkes, így több kerülőt is kell tenniük, de ezeket az időveszteségeket általában be is hozzák, mikor hosszabb ideig végig szilárd a talaj.
Még fél óra eltelik, és már egészen közelről látják az objektumot, melyről az élesebb szeműek már meg is állapíthatják, hogy leginkább egy sárkunyhóra hasonlít. Ezt elsőként Kotino közli a csapattal, majd közelebb érve már Toragg előtt is észrevehetővé válik, habár egész jól illeszkedik a környezetébe. *
- Ez már a cél. * Jelenti ki a mágus, miközben lehajol és elégedetten tapasztalja, hogy egy viszonylag friss lábnyomot talált a földben. Bár nem vándor, hogy jó legyen a nyomolvasása, de azt megállapítja, hogy nem ember hagyta a nyomot.
Még mennek egy ideig, de aztán megállnak Lads összehívja a kupaktanácsot. Majdnem mindenki körbeáll és a vezető hangjára várnak. Ám nagy meglepetésre egy sokkal mélyebb és erőteljesebb hang az első. *
- Hé, várjatok! Ne most álljunk meg, én látok valamit ott a távolban! Lehet, hogy a buckalakó trollok azok! * Mondja lelkesen a sárkuckók felé mutogatva. Lads először felfigyel rá és el is csodálkozik, hogy valaki észrevett valami konkrétabbat is, ám hamar rá kell jönnie, hogy csak afféle óriás-dolgokat mond, amiket már mindenki rég felfedezett. *
- Remek, ügyes vagy Bwog! Most gyere, megbeszéljük a továbbiakat! * Szól oda neki az elf nő, még mielőtt Lads szólalhatna meg. Ő bizonyára ennél erélyesebben fogalmazta volna meg, bár a lényeg ugyanaz. Az óriás is csatakozik hát a körbe és most már az öreg hangja csendül fel. *
- Már korábban említettem, hogy családokban élnek. Nos, ha minden igaz, akkor itt vagyunk az egyik ilyen családnál. Ám előbb fel kéne deríteni, hogy kigondolhassunk valami támadási stratégiát, na meg felmérjük az erejüket. Kotino. * Pillant az elf nőre, ki egyből viszonozza is a tekintetet. Tudja a dolgát, de azért hátha mond még valamit az öreg. Ám ő eltöpreng a többieket nézve és ismét megszólal. * Toragg…? * Félig-meddig kérdi az orkra nézve. *
- Tarts Kotinoval! Bár az ő léptei lengébbek, így kisebb a valószínűsége, hogy észreveszik, de mindennel számolni kell és jó, ha van mögötte védelem. * Mondja, majd, ha az ork beleegyezik, akkor fél percen belül az elf is indulásra készen áll és Toraggra néz, hogy felőle is indulhatnak-e? *
120. hozzászólás ezen a helyszínen: Mocsári rév
Üzenet elküldve: 2016-02-24 12:10:36
Üzenet elküldve: 2016-02-24 12:10:36
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 99
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 99
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
// Sáros kalandok //
~Elképesztő!~*Állapítja meg Toragg, ahogy szembetalálja magát az Északnyugati "biztonsággal". Minden kis, övén található táskáját, kis szütyőjét átkutatták, amit csak lehetett, még fegyvereit is le kellet akasztania azok helyéről, hogy az őrség szemügyre vehesse. A fegyverek mágiája természetesen egyből szembetűnik a motozóknak, szerencséjére az olyan gyenge/átlagos mértékű, hogy nem is foglalkoznak vele többet a kelleténél. Pár kérdéssorozat támadja a csapatot, melyekre Lads, a beígérteknek megfelelően pár, frappáns szóval el is intéz mindent. Ő sem ma kezdhette, bizonyára nagy gyakorlata van már a parasztvakításban, legyen az a paraszt akármilyen tapasztalt az ilyen beállítottságú emberekkel szemben. Ebből is von le egy kisebb következtetést az ork, melyre lehet, hogy jobb lesz majd figyelni. Ki tudja?
Kilépve a kapun s egyre jobban távolodva tőle, szép lassan teljesen eltűnik a pihenő hatalmas kapuja, melyet a történtek után a legkevesebb kedve sincs még egyszer átlépni. Legnagyobb sajnálatára pontosan tudja, hogy ettől fogva két lehetősége van: vagy összeszorítja fogsorát és amilyen gyorsan csak lehet legyűri a pihenőt, vagy élete végéig mocsári ork válik belőle - legalábbis, míg megnyitják az utakat a víz hatalmas városához.*
~Legalább lefürdeni le tudnék a több éves dagonya után! Nem kizárt, hogy nagyobb élvezettel, mint eddig bárhol máshol!~
*Nevetgél párat magában a kis gondolatmenetén, majd a kicsivel előtte baktató vezetőre pillant. Arca komor, ámbár hátrább terelve tekintetét, senki arcán nem nagyon lehet felfedezni abban a pillanatban hasonló mosolyformát, mint a zöldségén. Hirtelen megáll a csapat. Toragg Furcsán tekint a Stopp-ra tartott kézfejre, majd nem tagadás, ő maga is meglepődik kissé, mikor szembesül a ténnyel: Lads varázshasználó. A mai világban minden megesik már, viszont keresve elnézve a különböző reakciókat, az állítólagosan "összeszokott" csapat is meglepődött, kivéve egy. Az elf arcán, mintha elégedett mosoly, tükröződne, amolyan "végre" mosoly. Nem biztos magában az ork, ezért is nem teszi szóvá, de kíváncsian várja, hátha kisül majd a későbbiek folyamán valami a dologból.
A révész házának látványa nem izgatja fel túlságosan, igazából most hallott róla először, a nem sokkal több, mint fél órával ezelőtti monológnál, viszont mikor megállnak falatozni egy keveset, gyomra nagyot kordul. Kap egy-két szelet kenyeret, pár karika hagymát és egy kis vizet is tán, amiért mély köszönetnyilvánítását fejezi ki a többiek felé. Pár harapással el is tünteti a rá eső falatokat, majd ahogy a többiek is végeznek, kérdés nélkül feláll, hogy tovább mehessenek.
Gondolataiban mereng, mint valószínűleg a csapat többi tagja, hisz beszélni senki nem beszél, valaminek muszáj folynia az agyukban, csak amint látszik, Toragg túl mélyen elmerengett a dolgokban. Még felfogni se nagyon tudja, mi történik vele hirtelen, csupán egy nagy puffanással földet ér. Szemei, mint minden reflexreakciónál becsukódtak a puffanás pillanatában, így az elspurizó alaknak már csak a hátát láthatja, azt is szinte egy pillanatra, ahogy épp ellepi egy bokor mélye. Közelharcra immáron esély nincs, így amilyen gyorsan tud, dobókéseire nyúl, de ekkor már előtte vannak a fivérek, plusz még az a valami is a természet takarásában. Semmi esély már, hogy tehessen akármit is. Elfogadja Lads segítő jobbját, majd mikor már stabil két lábon áll, ő is szóra nyitja cserepes ajkait.*
-Tudom... *A sajnálom már lemarad, nincs a legjobb kedvében ettől az egésztől, de enélkül is látni rajta, hogy tökéletesen belátja: elszúrta.* Mi a fene volt ez? Azok a trollok egyike? Esetleg van más is ennek a koszfészeknek a mélyén, amiről tudni kéne? Hmmm?
*Kérdőn néz először a vezetőre, majd a többiekre, de mindenki tudhatja, hogy egy bizonyos embertől várja a választ. Eközben pár perccel később visszatérnek a fivérek, elmondják mi s, hogy történt. Toragg csak vakarja a fejét: ha mégis ez lenne amit keresnek, egyáltalán nem ilyennek gondolta őket.
Mindezek után tartva tovább, követi a vezetést, ahova megy. Jó maga is szeretne már minél kevesebb időt eltölteni ezen az instabil talajon.*
~Elképesztő!~*Állapítja meg Toragg, ahogy szembetalálja magát az Északnyugati "biztonsággal". Minden kis, övén található táskáját, kis szütyőjét átkutatták, amit csak lehetett, még fegyvereit is le kellet akasztania azok helyéről, hogy az őrség szemügyre vehesse. A fegyverek mágiája természetesen egyből szembetűnik a motozóknak, szerencséjére az olyan gyenge/átlagos mértékű, hogy nem is foglalkoznak vele többet a kelleténél. Pár kérdéssorozat támadja a csapatot, melyekre Lads, a beígérteknek megfelelően pár, frappáns szóval el is intéz mindent. Ő sem ma kezdhette, bizonyára nagy gyakorlata van már a parasztvakításban, legyen az a paraszt akármilyen tapasztalt az ilyen beállítottságú emberekkel szemben. Ebből is von le egy kisebb következtetést az ork, melyre lehet, hogy jobb lesz majd figyelni. Ki tudja?
Kilépve a kapun s egyre jobban távolodva tőle, szép lassan teljesen eltűnik a pihenő hatalmas kapuja, melyet a történtek után a legkevesebb kedve sincs még egyszer átlépni. Legnagyobb sajnálatára pontosan tudja, hogy ettől fogva két lehetősége van: vagy összeszorítja fogsorát és amilyen gyorsan csak lehet legyűri a pihenőt, vagy élete végéig mocsári ork válik belőle - legalábbis, míg megnyitják az utakat a víz hatalmas városához.*
~Legalább lefürdeni le tudnék a több éves dagonya után! Nem kizárt, hogy nagyobb élvezettel, mint eddig bárhol máshol!~
*Nevetgél párat magában a kis gondolatmenetén, majd a kicsivel előtte baktató vezetőre pillant. Arca komor, ámbár hátrább terelve tekintetét, senki arcán nem nagyon lehet felfedezni abban a pillanatban hasonló mosolyformát, mint a zöldségén. Hirtelen megáll a csapat. Toragg Furcsán tekint a Stopp-ra tartott kézfejre, majd nem tagadás, ő maga is meglepődik kissé, mikor szembesül a ténnyel: Lads varázshasználó. A mai világban minden megesik már, viszont keresve elnézve a különböző reakciókat, az állítólagosan "összeszokott" csapat is meglepődött, kivéve egy. Az elf arcán, mintha elégedett mosoly, tükröződne, amolyan "végre" mosoly. Nem biztos magában az ork, ezért is nem teszi szóvá, de kíváncsian várja, hátha kisül majd a későbbiek folyamán valami a dologból.
A révész házának látványa nem izgatja fel túlságosan, igazából most hallott róla először, a nem sokkal több, mint fél órával ezelőtti monológnál, viszont mikor megállnak falatozni egy keveset, gyomra nagyot kordul. Kap egy-két szelet kenyeret, pár karika hagymát és egy kis vizet is tán, amiért mély köszönetnyilvánítását fejezi ki a többiek felé. Pár harapással el is tünteti a rá eső falatokat, majd ahogy a többiek is végeznek, kérdés nélkül feláll, hogy tovább mehessenek.
Gondolataiban mereng, mint valószínűleg a csapat többi tagja, hisz beszélni senki nem beszél, valaminek muszáj folynia az agyukban, csak amint látszik, Toragg túl mélyen elmerengett a dolgokban. Még felfogni se nagyon tudja, mi történik vele hirtelen, csupán egy nagy puffanással földet ér. Szemei, mint minden reflexreakciónál becsukódtak a puffanás pillanatában, így az elspurizó alaknak már csak a hátát láthatja, azt is szinte egy pillanatra, ahogy épp ellepi egy bokor mélye. Közelharcra immáron esély nincs, így amilyen gyorsan tud, dobókéseire nyúl, de ekkor már előtte vannak a fivérek, plusz még az a valami is a természet takarásában. Semmi esély már, hogy tehessen akármit is. Elfogadja Lads segítő jobbját, majd mikor már stabil két lábon áll, ő is szóra nyitja cserepes ajkait.*
-Tudom... *A sajnálom már lemarad, nincs a legjobb kedvében ettől az egésztől, de enélkül is látni rajta, hogy tökéletesen belátja: elszúrta.* Mi a fene volt ez? Azok a trollok egyike? Esetleg van más is ennek a koszfészeknek a mélyén, amiről tudni kéne? Hmmm?
*Kérdőn néz először a vezetőre, majd a többiekre, de mindenki tudhatja, hogy egy bizonyos embertől várja a választ. Eközben pár perccel később visszatérnek a fivérek, elmondják mi s, hogy történt. Toragg csak vakarja a fejét: ha mégis ez lenne amit keresnek, egyáltalán nem ilyennek gondolta őket.
Mindezek után tartva tovább, követi a vezetést, ahova megy. Jó maga is szeretne már minél kevesebb időt eltölteni ezen az instabil talajon.*
119. hozzászólás ezen a helyszínen: Mocsári rév
Üzenet elküldve: 2016-02-23 21:05:36
Üzenet elküldve: 2016-02-23 21:05:36
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
// Sáros kalandok //
* A karavánpihenőn végignézve végig sérülteket látni. Bár sokan – köztük a kapuhoz igyekvő csapat – megúszták komolyabb sérülések nélkül, mégis sokan a sebeiket fájlalva, vagy épp csöndben ülve várják az ápolást. A kis csapatnál ez a lépés elmarad.
A kapuhoz érve természetesen még nagyobb kérdezősködésbe kezdenek az őrök, mint a csata előtt megérkezve. Most több idő is van, meg amúgy sem mindennapi esemény, hogy valaki, vagy valakik északnyugatra szándékoznak távozni. Pláne nem az ilyen háborús eseményeket követően. Valóban vakmerő (vagy botor) döntés ilyenkor arra menni, hiszen amúgy sem lehet tudni, hogy mikkel találkozik az ember arra, most meg még ez az élőholt sereg is a környéken ólálkodik… Ám Lads ügyesen forgatja a szavakat, így néhány percen belül a kapuban állók rábólintanak a dologra, miszerint Lihanech felé szeretnének távozni – mint ahogy azt már az érkezéskor is közölte a déli kapu őreivel. *
- Aztán csak óvatos a mocsárban! Egy rossz lépés és lőttek az életednek! * Szól oda egy őr a csapatnak, de vissza senki nem tartja őket.
Egy szó, mint száz: végül kijutnak a karavánpihenő falain kívülre. Az őrök fentről figyelemmel kísérik egy darabig a hat fős társaság útvonalát, de idővel látóhatáron kívülre érnek, és csak a mocsár marad előttük. Időközben egészen világos lett és bár fehéres köd gomolyog előttük, de ez nem akadályozza meg őket, hogy tovább haladhassanak. Egyelőre nem futnak semmibe és senkibe, csendesen haladnak előre. Talán túl csendesen is. Sehol egy madár, ki megtörné e temetői hangulatot, de még a társaság is némán megy előre. Végül a csapat feje megtöri a halottas hangulatot egy nem túl vidám, de annál fontosabb közleménnyel. *
- Ha minden igaz, egyenesen haladva nemsokára elérhetnénk a révész házát. Nem tudom, hogy egyáltalán eljutott-e ide a harc híre korábban, de van egy olyan érzésem, hogy az ő nyugalmára kirendelt őrök nem szívesen látnának mostanában vendégeket. Ha egyáltalán nem csatlakoztak a harcba. * Mondja elgondolkodva, miközben a távolba réved, ám semmi megemlíteni méltót nem lát – részben a ködnek, részben pedig annak köszönhetően, hogy a mocsáron kívül semmi nincs a közelükben… Vagy csak jól rejtőzködik. *
- Tehát azt inkább elkerüljük. Viszont ez a köd… * Morgolódik, aztán szeme hirtelen felcsillan. Kezével int, hogy mindenki álljon meg. * Erre korábban nem is gondoltam! * Csóválja meg fejét elmosolyodva. Kezével egy különösnek tekinthető mozdulatot tesz, minek hatására néhány másodpercen belül a látóhatáron belül eloszlik a köd.
Az óriás először megijed, minek következtében hátrahőköl, bele egy nagyobb pocsolyába, majdnem hátra is esve. A két fivér összenéz és beszélgetni kezdenek, míg a csapat íjászának arcára csak egy apró mosoly ül ki. *
- Mehetünk is. * Közli, azzal a bagázs meg is indul előre, ezúttal már valamivel gyorsabban, mint idáig. Habár a mozgás igen nehézkes ezen a lápos vidéken, minden lépésre oda kell figyelni, de a tempó nem lassul egyáltalán. Délfelé járhat az idő, mikor egy-két mérőföldnyi távolságban meglátják maguk mellett a révész házát, majd fél óra múlva egy szilárdabb területre érnek. Itt mindenki lepakol, és az utolsó maradékaikat falatozzák. Toraggnak is jut a száraz kenyérből, vajból és némi hagymából, még ha nem is sok.
Ám nincs hosszú pihenő, hamarosan ismét indulni kell. A nap már lefelé tart, a táj kezd elszürkülni lassan, és még mindig nem találkoztak senkivel. Egy ideje már mennek, mikor az ork alatt hirtelen meginog a talaj és az eddig stabilnak tűnő földdarab hirtelen lesüpped, bele a vízbe. Ezzel Toragg el is veszíti egyensúlyát, csupán a szerencsének köszönheti, hogy nem az egyik pocsolyába pottyan, hanem mellette landol a szilárd földön. Ekkor azonban valami nagyot ugrik mellette vagy tíz méterrel. Visító hangot ad ki magából és csak egy sötét csupasz hátat láthat elinalni, majd eltűnni egy bokorban. Lehetne követni is, mivel nem halad túl gyorsan, de a legtöbben fontosabbnak tartják Toragg állapotának ellenőrzését. Nem úgy a két fivér, kik amúgy sem értenek túlzottan az ilyenekhez. Bwog, az óriás is megindul velük, ám az első lépésnél meggondolja magát a süppedős talajt érezvén.
Mire Lads bármit mondhatna, ők már rég elhúznak, így legyint egyet, majd nagyot sóhajtva nyújtja kezét a földön fekvő Toraggnak. *
- Jobban vigyázz! Egy halott orkkal semmire sem megyünk. * Kicsit gorombább a megszokottnál, ami amúgy némileg érthető is, mivel ő csöndben akart közlekedni, ezzel pedig már legalább egy „valami” figyelmét felkeltették. *
- Jól vagy? * Kérdi őt már csak a miheztartás végett az elf nő, ám nem az orkra néz a kérdés közben, hanem a két fivért és a harmadik, ismeretlent pásztázza. Hasonlóan az óriáshoz és a mágushoz.
Néhány percen belül igencsak sárosan és csapzottan, de megérkezik a két jól megtermett fiú. A lény nincs velük, úgy látszik az meglógott. Ám némi információval így is tudnak szolgálni. *
- Úgy néz ki, mint egy sötételf és egy gnóm keveredése… Olyan kicsi, mint egy gnóm és olyan színű, mint a mélységiek. * Magyarázza az egyikük. *
- És igen cseles ez a démonfattya. * Szólal meg a másik, kinek egész arca legalább olyan sáros, mint cipője, vagy ruhája. * Elmenekült. * Zárja végül, bár ez igen nyilvánvaló, hiszen, ha nincs itt, akkor mi más lehetne.
Lads eltöpreng, majd nagyot fúj. *
- Indulunk. Ha csak egyedül is van, ezzel a lármával felverte az egész mocsarat. * Az események persze máshogy is alakulhatnak még, például Toragg cselekedetei által. Ám amennyiben most nincs semmi más, amit meg akar említeni, vagy tenni akar, akkor elindulnak tovább. Lassan esteledik, este pedig nem jó ilyen ingoványban sétálni. *
* A karavánpihenőn végignézve végig sérülteket látni. Bár sokan – köztük a kapuhoz igyekvő csapat – megúszták komolyabb sérülések nélkül, mégis sokan a sebeiket fájlalva, vagy épp csöndben ülve várják az ápolást. A kis csapatnál ez a lépés elmarad.
A kapuhoz érve természetesen még nagyobb kérdezősködésbe kezdenek az őrök, mint a csata előtt megérkezve. Most több idő is van, meg amúgy sem mindennapi esemény, hogy valaki, vagy valakik északnyugatra szándékoznak távozni. Pláne nem az ilyen háborús eseményeket követően. Valóban vakmerő (vagy botor) döntés ilyenkor arra menni, hiszen amúgy sem lehet tudni, hogy mikkel találkozik az ember arra, most meg még ez az élőholt sereg is a környéken ólálkodik… Ám Lads ügyesen forgatja a szavakat, így néhány percen belül a kapuban állók rábólintanak a dologra, miszerint Lihanech felé szeretnének távozni – mint ahogy azt már az érkezéskor is közölte a déli kapu őreivel. *
- Aztán csak óvatos a mocsárban! Egy rossz lépés és lőttek az életednek! * Szól oda egy őr a csapatnak, de vissza senki nem tartja őket.
Egy szó, mint száz: végül kijutnak a karavánpihenő falain kívülre. Az őrök fentről figyelemmel kísérik egy darabig a hat fős társaság útvonalát, de idővel látóhatáron kívülre érnek, és csak a mocsár marad előttük. Időközben egészen világos lett és bár fehéres köd gomolyog előttük, de ez nem akadályozza meg őket, hogy tovább haladhassanak. Egyelőre nem futnak semmibe és senkibe, csendesen haladnak előre. Talán túl csendesen is. Sehol egy madár, ki megtörné e temetői hangulatot, de még a társaság is némán megy előre. Végül a csapat feje megtöri a halottas hangulatot egy nem túl vidám, de annál fontosabb közleménnyel. *
- Ha minden igaz, egyenesen haladva nemsokára elérhetnénk a révész házát. Nem tudom, hogy egyáltalán eljutott-e ide a harc híre korábban, de van egy olyan érzésem, hogy az ő nyugalmára kirendelt őrök nem szívesen látnának mostanában vendégeket. Ha egyáltalán nem csatlakoztak a harcba. * Mondja elgondolkodva, miközben a távolba réved, ám semmi megemlíteni méltót nem lát – részben a ködnek, részben pedig annak köszönhetően, hogy a mocsáron kívül semmi nincs a közelükben… Vagy csak jól rejtőzködik. *
- Tehát azt inkább elkerüljük. Viszont ez a köd… * Morgolódik, aztán szeme hirtelen felcsillan. Kezével int, hogy mindenki álljon meg. * Erre korábban nem is gondoltam! * Csóválja meg fejét elmosolyodva. Kezével egy különösnek tekinthető mozdulatot tesz, minek hatására néhány másodpercen belül a látóhatáron belül eloszlik a köd.
Az óriás először megijed, minek következtében hátrahőköl, bele egy nagyobb pocsolyába, majdnem hátra is esve. A két fivér összenéz és beszélgetni kezdenek, míg a csapat íjászának arcára csak egy apró mosoly ül ki. *
- Mehetünk is. * Közli, azzal a bagázs meg is indul előre, ezúttal már valamivel gyorsabban, mint idáig. Habár a mozgás igen nehézkes ezen a lápos vidéken, minden lépésre oda kell figyelni, de a tempó nem lassul egyáltalán. Délfelé járhat az idő, mikor egy-két mérőföldnyi távolságban meglátják maguk mellett a révész házát, majd fél óra múlva egy szilárdabb területre érnek. Itt mindenki lepakol, és az utolsó maradékaikat falatozzák. Toraggnak is jut a száraz kenyérből, vajból és némi hagymából, még ha nem is sok.
Ám nincs hosszú pihenő, hamarosan ismét indulni kell. A nap már lefelé tart, a táj kezd elszürkülni lassan, és még mindig nem találkoztak senkivel. Egy ideje már mennek, mikor az ork alatt hirtelen meginog a talaj és az eddig stabilnak tűnő földdarab hirtelen lesüpped, bele a vízbe. Ezzel Toragg el is veszíti egyensúlyát, csupán a szerencsének köszönheti, hogy nem az egyik pocsolyába pottyan, hanem mellette landol a szilárd földön. Ekkor azonban valami nagyot ugrik mellette vagy tíz méterrel. Visító hangot ad ki magából és csak egy sötét csupasz hátat láthat elinalni, majd eltűnni egy bokorban. Lehetne követni is, mivel nem halad túl gyorsan, de a legtöbben fontosabbnak tartják Toragg állapotának ellenőrzését. Nem úgy a két fivér, kik amúgy sem értenek túlzottan az ilyenekhez. Bwog, az óriás is megindul velük, ám az első lépésnél meggondolja magát a süppedős talajt érezvén.
Mire Lads bármit mondhatna, ők már rég elhúznak, így legyint egyet, majd nagyot sóhajtva nyújtja kezét a földön fekvő Toraggnak. *
- Jobban vigyázz! Egy halott orkkal semmire sem megyünk. * Kicsit gorombább a megszokottnál, ami amúgy némileg érthető is, mivel ő csöndben akart közlekedni, ezzel pedig már legalább egy „valami” figyelmét felkeltették. *
- Jól vagy? * Kérdi őt már csak a miheztartás végett az elf nő, ám nem az orkra néz a kérdés közben, hanem a két fivért és a harmadik, ismeretlent pásztázza. Hasonlóan az óriáshoz és a mágushoz.
Néhány percen belül igencsak sárosan és csapzottan, de megérkezik a két jól megtermett fiú. A lény nincs velük, úgy látszik az meglógott. Ám némi információval így is tudnak szolgálni. *
- Úgy néz ki, mint egy sötételf és egy gnóm keveredése… Olyan kicsi, mint egy gnóm és olyan színű, mint a mélységiek. * Magyarázza az egyikük. *
- És igen cseles ez a démonfattya. * Szólal meg a másik, kinek egész arca legalább olyan sáros, mint cipője, vagy ruhája. * Elmenekült. * Zárja végül, bár ez igen nyilvánvaló, hiszen, ha nincs itt, akkor mi más lehetne.
Lads eltöpreng, majd nagyot fúj. *
- Indulunk. Ha csak egyedül is van, ezzel a lármával felverte az egész mocsarat. * Az események persze máshogy is alakulhatnak még, például Toragg cselekedetei által. Ám amennyiben most nincs semmi más, amit meg akar említeni, vagy tenni akar, akkor elindulnak tovább. Lassan esteledik, este pedig nem jó ilyen ingoványban sétálni. *
118. hozzászólás ezen a helyszínen: Mocsári rév
Üzenet elküldve: 2015-11-17 19:21:16
Üzenet elküldve: 2015-11-17 19:21:16
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 116
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 116
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
*Észak vad hegyeit végre maga mögött tudhatja, ahogy Lihanechet is. A víz városa kellemes helynek tűnt ugyan, de ennél sokkal délebbre kíván utazni. Lovát, melyen a városig eljutott, értékesíteni kényszerült, hogy meglegyen a kellő aranymennyisége az átkelésre. A rév elég drága mulatság.
A sötétkék posztóköpenybe burkolt alak szótlanul foglal helyet a méretes csónak egyik ülőkéjén. Köpenye gallérja majdnem két tenyérnyi széles állatprém, mely lefut egészen mellei vonaláig elől. Csuklyája nincs, helyette szőrmés szegélyű, alacsony csúcsos süveget visel a fején, mely óvja a hideg szél ellen, mi a tavon átsüvít. Kezeit kesztyűbe bujtatta, lábain szőrmés szárú csizmába. A köpeny alatt ezúttal meleg nadrágot visel, vászon inget, melyre még egy meleg pulóver is jutott. Lábai mellett nagyobbacska utazózsák pihen, benne minden holmija.
A révész-segédek beszélgetésébe nem folyik bele, inkább némán hallgat csak, figyelve azért arra, miről folyik a szó. Elvégre bármi megtörténhet, és Sheynah elég bizalmatlan. Negyedik, ötödik napja már, hogy útra keltek az északi városból, és tudja, hogy hamarosan célba érnek a tó déli partjánál.
Újabb két óra elteltével végre megpillanthatják a partot, mely egyre közelebb és közelebb kerül hozzájuk, hogy végül befussanak a révbe. Kiszállásnál nem sok segítséget kap a mogorva férfiaktól, de megszokta már, hogy magának kell elvégeznie a feladatokat, senki nem teszi ezt meg helyette. Vállára kanyarítja hát a zsákot, és egyensúlyozva lép ki végül a csónakból.
Innen már nincs messze a Hold karavánpihenő, bár pár órányi járást így is igénybe fog venni az út odáig. Nem teketóriázik, nekivág hát a gyalogútnak. Estére jó lenne elérni a települést, és szállást találni benne.*
A sötétkék posztóköpenybe burkolt alak szótlanul foglal helyet a méretes csónak egyik ülőkéjén. Köpenye gallérja majdnem két tenyérnyi széles állatprém, mely lefut egészen mellei vonaláig elől. Csuklyája nincs, helyette szőrmés szegélyű, alacsony csúcsos süveget visel a fején, mely óvja a hideg szél ellen, mi a tavon átsüvít. Kezeit kesztyűbe bujtatta, lábain szőrmés szárú csizmába. A köpeny alatt ezúttal meleg nadrágot visel, vászon inget, melyre még egy meleg pulóver is jutott. Lábai mellett nagyobbacska utazózsák pihen, benne minden holmija.
A révész-segédek beszélgetésébe nem folyik bele, inkább némán hallgat csak, figyelve azért arra, miről folyik a szó. Elvégre bármi megtörténhet, és Sheynah elég bizalmatlan. Negyedik, ötödik napja már, hogy útra keltek az északi városból, és tudja, hogy hamarosan célba érnek a tó déli partjánál.
Újabb két óra elteltével végre megpillanthatják a partot, mely egyre közelebb és közelebb kerül hozzájuk, hogy végül befussanak a révbe. Kiszállásnál nem sok segítséget kap a mogorva férfiaktól, de megszokta már, hogy magának kell elvégeznie a feladatokat, senki nem teszi ezt meg helyette. Vállára kanyarítja hát a zsákot, és egyensúlyozva lép ki végül a csónakból.
Innen már nincs messze a Hold karavánpihenő, bár pár órányi járást így is igénybe fog venni az út odáig. Nem teketóriázik, nekivág hát a gyalogútnak. Estére jó lenne elérni a települést, és szállást találni benne.*
117. hozzászólás ezen a helyszínen: Mocsári rév
Üzenet elküldve: 2015-11-12 21:50:38
Üzenet elküldve: 2015-11-12 21:50:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 394
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 394
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*A csónakból kiszállva örül, hogy végre túljutott. A többnapi út a révésszel nem volt nagy élmény és őszintén reméli, többé nem kerül rá sor. Nemcsak, hogy rengeteg pénzébe került, (gyakorlatilag az összesbe, amit összekapart, meg az épen maradt eladott holmikért kapott) de még lassú és kényelmetlen is volt az idáig tartó út. Éhes, fáradt, és elege van ezekből a műveletlen népekből. Ha lehetne, sem élvezné a vendégszeretetüket, így inkább elindul a deszkaúton az őrház felé. Jobban mondva indulna, de persze nem tudja, merre is tart pontosan, így előbb az egyik horgászhelyet csodálhatja meg. A békák brekegése idegtépő, a nő pedig duzzogva, puffogva megy vissza az elágazáshoz, ezúttal valóban az őrház felé tartva. Csizmái csak úgy dübögnek a deszkapallókon.
Ahogy odaér az egyik őr megállítja. Láthatóan nem tudja elképzelni, mit kereshet Loka a mocsárban, s szenvtelenül méregeti. A nő viszont csak rávillantja zöld szemeit.*
- Nincs nálam fegyver, ha erre gondol. *morogja oda. Persze, ez nem teljesen igaz, hiszen köpenye alatt ott lapul a díszes tőr, de azt inkább almaszeleteléshez szokta használni, nem pedig emberek ellen. Az őrök bizonyára banditák ellen vannak, ő pedig korántsem tűnik annak. Persze, vannak női banditák is, de itt nem ez a lényeg.*
- Mi van erre? *bök az őr háta mögé, a karavánpihenő irányába. Az őr pedig csak méregeti, majd egy idő után mogorván átengedi. Micsoda faragatlanság! Azért annyit mondhatott volna, hogy „jobbra van a temető” vagy „balra meg a kocsma”. Loka szemeit forgatva indul hát tovább, készen arra, hogy maga fedezze föl a helyet.*
Ahogy odaér az egyik őr megállítja. Láthatóan nem tudja elképzelni, mit kereshet Loka a mocsárban, s szenvtelenül méregeti. A nő viszont csak rávillantja zöld szemeit.*
- Nincs nálam fegyver, ha erre gondol. *morogja oda. Persze, ez nem teljesen igaz, hiszen köpenye alatt ott lapul a díszes tőr, de azt inkább almaszeleteléshez szokta használni, nem pedig emberek ellen. Az őrök bizonyára banditák ellen vannak, ő pedig korántsem tűnik annak. Persze, vannak női banditák is, de itt nem ez a lényeg.*
- Mi van erre? *bök az őr háta mögé, a karavánpihenő irányába. Az őr pedig csak méregeti, majd egy idő után mogorván átengedi. Micsoda faragatlanság! Azért annyit mondhatott volna, hogy „jobbra van a temető” vagy „balra meg a kocsma”. Loka szemeit forgatva indul hát tovább, készen arra, hogy maga fedezze föl a helyet.*
116. hozzászólás ezen a helyszínen: Mocsári rév
Üzenet elküldve: 2015-08-31 20:10:39
Üzenet elküldve: 2015-08-31 20:10:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Gulch//
*Annorona int a férfinek, hogy induljanak el.*
- Ha a sírás egyenlő a múlttal, akkor én nem vágyom rá. *Mondja, és elindulnak a kapu felé. Amit a férfi ezután mond, megzavarja.*
- Tényleg? Két szemmel is ilyen... *Kérdezné, de aztán ajkába harap.* ~Megfogadtat, hogy nem járatod feleslegesen a szádat. Csend legyen!~ *Hallgatja, amint a férfi mesél neki a barátjáról. Úgy gondolja, talán jobb is így, ha majd ő beszél az úton, ő nem nagyon akar.*
- Aki arra kényszerít, hogy megöld a társaságodat, az nem barát. *Mondja, és felpillant a férfire.*
- Szóval félsz, amikor magadra hagy. Nekem ezért sincsen egy sem. Nem kockáztatom meg, hogy a végén magamra hagynak. *Motyogja, és dühösen a kezébe csíp.* ~Megint eljárt a szád.~
- Én nem félek. Ha megtámadsz, akkor egyszerűen csak azt üzened nekem, te is olyan vagy, mint mások. Hidd el, hamar túl lennék rajta. Hisz' már megszoktam. ~Na jó, ebből elég...~ *Csuklyáját erősen arcába húzza, úgy lépked a mocsárban, tartja a lépést a másikkal.*
- Ha nem megyek el. Miért, mondd, ha elmegyek, megakarnál ölni? *Teszi fel, de nem néz fel a másikra.*
A hozzászólás írója (Félarcú Annorona) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.08.31 20:11:02
*Annorona int a férfinek, hogy induljanak el.*
- Ha a sírás egyenlő a múlttal, akkor én nem vágyom rá. *Mondja, és elindulnak a kapu felé. Amit a férfi ezután mond, megzavarja.*
- Tényleg? Két szemmel is ilyen... *Kérdezné, de aztán ajkába harap.* ~Megfogadtat, hogy nem járatod feleslegesen a szádat. Csend legyen!~ *Hallgatja, amint a férfi mesél neki a barátjáról. Úgy gondolja, talán jobb is így, ha majd ő beszél az úton, ő nem nagyon akar.*
- Aki arra kényszerít, hogy megöld a társaságodat, az nem barát. *Mondja, és felpillant a férfire.*
- Szóval félsz, amikor magadra hagy. Nekem ezért sincsen egy sem. Nem kockáztatom meg, hogy a végén magamra hagynak. *Motyogja, és dühösen a kezébe csíp.* ~Megint eljárt a szád.~
- Én nem félek. Ha megtámadsz, akkor egyszerűen csak azt üzened nekem, te is olyan vagy, mint mások. Hidd el, hamar túl lennék rajta. Hisz' már megszoktam. ~Na jó, ebből elég...~ *Csuklyáját erősen arcába húzza, úgy lépked a mocsárban, tartja a lépést a másikkal.*
- Ha nem megyek el. Miért, mondd, ha elmegyek, megakarnál ölni? *Teszi fel, de nem néz fel a másikra.*
A hozzászólás írója (Félarcú Annorona) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.08.31 20:11:02
115. hozzászólás ezen a helyszínen: Mocsári rév
Üzenet elküldve: 2015-08-31 19:52:45
Üzenet elküldve: 2015-08-31 19:52:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
-Sírni?
*Ez a szó valahonnan ismerős volt neki, de már régesrég nem hallotta. Valahogy tudta, mit jelent, még ha újnak is hatott.*
-Rossz. Olyankor Ő is elmegy. Eltűnik és csak a csönd marad. Olyankor mindig úgy érzem, mintha sose lett volna velem. A mocsár visszhangzik az ürességtől.
*Most sem érezte, ahogy beszélt. Ketten voltak. Ijesztő érzése támadt, mintha borzasztóan tartana hirtelen, hogy elmegy és egyedül kell visszamennie teljesen az odúig.*
-Belül megfeszül a múlt és apránként elkezd kicsurogni a szemeiden. Közben homályos lesz a most és újra érzed az akkort.
*Csendben néz egy kicsit rá, kíváncsisággal és fájdalommal a szemeiben*
-Olyan, mint amilyen a múlt volt. Fájdalmas.
*Hogy milyen a világ két szemmel? Ezen nem szokott gondolkozni. Kicsit mindig úgy érezte, mintha az övéin még nézne valaki, de sose gondolt úgy a Hangra, mint akinek igazán szemei is volnának ott belül.*
-Két szemmel?
*Eltakarja az egyik szemét, majd leveszi róla a kezét, hogy megnézze, mi a különbség. Végül nyugodtan a lányra néz.*
-Ugyanolyan, mint eggyel. Ugyanazt nézi az egyik, mint a másik, ugyanazt is sírják.
*Tényleg furcsa kérdései voltak, de igazán nem érezte, hogy utálná tőle őt egyáltalán. Főleg most, hogy még a sírás járt a fejében és eltűnt a Hang. Nem akarta volna utálni magától egyáltalán.*
-Féltékeny. Fél, hogy egyedül marad, ahogy én is féltem nélküle. Ő több dolgot tud, mint amit én valaha megtanultam. Mindig tudja, kitől kell megvédeni, és most azt hiszi, tőled is meg kell.
*Picit megremeg a végén a hangja és közelebb megy a lányhoz, óvatosan fülelve, nincs-e újból itt, s míg egyedül vannak, halkan odasúgja neki karnyújtásnyi távról*
-Mindenkit meg próbált ölni, akivel eddig beszédbe elegyedtem volna. Néha nagyon ijesztő. Nagy és sötét is tud lenni...
*Hátrébb lép, kicsit megint vár, majd hangosabban folytatja*
-De egy ideje már tudom, hogy sokszor ő is téved. Egy ideje vissza tudom fogni, mikor kell. Ne félj... nem hagyom, hogy bántson, ha nem mész el.
*Kissé fedetlenül csusszant ki, miszerint nem szeretné, hogy elmenjen, anélkül, hogy gondolt volna rá, hogy ez feltűnhet neki.*
*Ez a szó valahonnan ismerős volt neki, de már régesrég nem hallotta. Valahogy tudta, mit jelent, még ha újnak is hatott.*
-Rossz. Olyankor Ő is elmegy. Eltűnik és csak a csönd marad. Olyankor mindig úgy érzem, mintha sose lett volna velem. A mocsár visszhangzik az ürességtől.
*Most sem érezte, ahogy beszélt. Ketten voltak. Ijesztő érzése támadt, mintha borzasztóan tartana hirtelen, hogy elmegy és egyedül kell visszamennie teljesen az odúig.*
-Belül megfeszül a múlt és apránként elkezd kicsurogni a szemeiden. Közben homályos lesz a most és újra érzed az akkort.
*Csendben néz egy kicsit rá, kíváncsisággal és fájdalommal a szemeiben*
-Olyan, mint amilyen a múlt volt. Fájdalmas.
*Hogy milyen a világ két szemmel? Ezen nem szokott gondolkozni. Kicsit mindig úgy érezte, mintha az övéin még nézne valaki, de sose gondolt úgy a Hangra, mint akinek igazán szemei is volnának ott belül.*
-Két szemmel?
*Eltakarja az egyik szemét, majd leveszi róla a kezét, hogy megnézze, mi a különbség. Végül nyugodtan a lányra néz.*
-Ugyanolyan, mint eggyel. Ugyanazt nézi az egyik, mint a másik, ugyanazt is sírják.
*Tényleg furcsa kérdései voltak, de igazán nem érezte, hogy utálná tőle őt egyáltalán. Főleg most, hogy még a sírás járt a fejében és eltűnt a Hang. Nem akarta volna utálni magától egyáltalán.*
-Féltékeny. Fél, hogy egyedül marad, ahogy én is féltem nélküle. Ő több dolgot tud, mint amit én valaha megtanultam. Mindig tudja, kitől kell megvédeni, és most azt hiszi, tőled is meg kell.
*Picit megremeg a végén a hangja és közelebb megy a lányhoz, óvatosan fülelve, nincs-e újból itt, s míg egyedül vannak, halkan odasúgja neki karnyújtásnyi távról*
-Mindenkit meg próbált ölni, akivel eddig beszédbe elegyedtem volna. Néha nagyon ijesztő. Nagy és sötét is tud lenni...
*Hátrébb lép, kicsit megint vár, majd hangosabban folytatja*
-De egy ideje már tudom, hogy sokszor ő is téved. Egy ideje vissza tudom fogni, mikor kell. Ne félj... nem hagyom, hogy bántson, ha nem mész el.
*Kissé fedetlenül csusszant ki, miszerint nem szeretné, hogy elmenjen, anélkül, hogy gondolt volna rá, hogy ez feltűnhet neki.*
114. hozzászólás ezen a helyszínen: Mocsári rév
Üzenet elküldve: 2015-08-31 19:22:34
Üzenet elküldve: 2015-08-31 19:22:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Gulch//
~Sejtettem.~ *Gondolja, és lesüti a szemét.* ~Ezt nem lett volna szabad.~ *Kicsit sem titkolja a férfi elől, hogy rájött, hogy mennyire nyilvánvalóvá tette, igenis őrültnek nézi őt. Vagy ha nem is akarta, igen rosszul hazudik. Pillanatokig csak elmerül a gondolatban, hogy ezentúl nem fogja őt nyaggatni az életével. De amint a férfi elmondja ez utáni beszédét, a lányban még felmerül egy kérdés.*
- Mondd, milyen sírni? *Kérdezi. Emlékszik, amikor 7 éve eleredtek a könnyei, amikor az anyja meghalt a kezében. De már nem emlékszik rá, hogy az milyen is volt.* ~Vajon fáj? Vagy megkönnyebbül tőle az ember?~ *A férfi szemeibe néz, irigykedve bámulja mind a kettőt.*
- És milyen a világ két szemmel? ~Én már nem is emlékszem rá.~ *Rég megszokta, hogy a maszkot hordja, ami takarja sebes arcát és szemét. Sem a sírás érzésére nem emlékezett, sem arra, hogy milyen is a világ két szemmel. Így olyan komor, sötét minden, ami körülveszi. Arra gondol, talán akinek két szeme van lát színeket, mosolyokat és boldogságot. Hiszen Annorona életét ezek elkerülték. Ez a két kérdése van, többet nem is nagyon óhajt mondani, így is eléggé megalázta már magát.
Idővel rájöt, ki is a férfi barátja, vagy legalábbis kezdi sejteni a lényeget.*
- Mondd, a barátodnak nem tetszik, hogy itt vagyok, igaz? *Kérdezi, hiszen feltűnt neki, amikor a földbe dobta a fegyverét, észrevette azt a gyilkos pillantást, amit nem rég mutatott neki, és észrevette, mennyire veszekedett magával, amikor azt hazudta, nem nézi őt annak, ami. Látott ő minden apró jelet, ami erre utalt. Nagyon is érti ő, hogy az a valami a férfi fejében nem igazán kedveli a helyzetet, hogy itt van a lány. Tudja, hogy sok féreg emiatt elítéli az ilyesfajtát, ő mégsem ítélkezett felette, hiszen ő legalább talált magának egy módot, ami elfeledteti vele, mennyire is egyedül van.*
~Sejtettem.~ *Gondolja, és lesüti a szemét.* ~Ezt nem lett volna szabad.~ *Kicsit sem titkolja a férfi elől, hogy rájött, hogy mennyire nyilvánvalóvá tette, igenis őrültnek nézi őt. Vagy ha nem is akarta, igen rosszul hazudik. Pillanatokig csak elmerül a gondolatban, hogy ezentúl nem fogja őt nyaggatni az életével. De amint a férfi elmondja ez utáni beszédét, a lányban még felmerül egy kérdés.*
- Mondd, milyen sírni? *Kérdezi. Emlékszik, amikor 7 éve eleredtek a könnyei, amikor az anyja meghalt a kezében. De már nem emlékszik rá, hogy az milyen is volt.* ~Vajon fáj? Vagy megkönnyebbül tőle az ember?~ *A férfi szemeibe néz, irigykedve bámulja mind a kettőt.*
- És milyen a világ két szemmel? ~Én már nem is emlékszem rá.~ *Rég megszokta, hogy a maszkot hordja, ami takarja sebes arcát és szemét. Sem a sírás érzésére nem emlékezett, sem arra, hogy milyen is a világ két szemmel. Így olyan komor, sötét minden, ami körülveszi. Arra gondol, talán akinek két szeme van lát színeket, mosolyokat és boldogságot. Hiszen Annorona életét ezek elkerülték. Ez a két kérdése van, többet nem is nagyon óhajt mondani, így is eléggé megalázta már magát.
Idővel rájöt, ki is a férfi barátja, vagy legalábbis kezdi sejteni a lényeget.*
- Mondd, a barátodnak nem tetszik, hogy itt vagyok, igaz? *Kérdezi, hiszen feltűnt neki, amikor a földbe dobta a fegyverét, észrevette azt a gyilkos pillantást, amit nem rég mutatott neki, és észrevette, mennyire veszekedett magával, amikor azt hazudta, nem nézi őt annak, ami. Látott ő minden apró jelet, ami erre utalt. Nagyon is érti ő, hogy az a valami a férfi fejében nem igazán kedveli a helyzetet, hogy itt van a lány. Tudja, hogy sok féreg emiatt elítéli az ilyesfajtát, ő mégsem ítélkezett felette, hiszen ő legalább talált magának egy módot, ami elfeledteti vele, mennyire is egyedül van.*
113. hozzászólás ezen a helyszínen: Mocsári rév
Üzenet elküldve: 2015-08-31 18:47:40
Üzenet elküldve: 2015-08-31 18:47:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
*Egy kis ideig eljátszik a gondolattal, hogy tényleg érti a dolgokat. Kicsit Megijed tőle; történtek olyan dolgokat, amikkel kapcsolatban csak a Hang tudta megnyugtatni, de ő sose tudta igazán elfogadni őket. Nem tűnik úgy, mint aki sejthetné ezt, de biztos másra gondol. Vagy ugyanarra, de máshogy.
Aztán elkezd valamit mondani, de megszakad benne. Biztos valami olyat mondott a hangja, amit nem mer kiejteni. Aztán kibukkan a dolog és zavartan nevetgélni kezd. Ez mondjuk elég ismerős, de az utána következő kérdést nehezen tudja csak értelmezni.*
-Miért... mármint...
*Elakad*
~Te Gulch; Mi az a liba?~
~Én sem tudom. Te vagy a tájékozott a furcsa szavakban, mondd meg te.~
~Hát öhm... de bárhogy nézem... nem libás.~
~Most hirtelen tudod, mi az?~
~Nem, de ha van is ilyen dolog, nem nézem annak.~
~Lehet, hogy ez valamilyen faj. Mint azok a kis emberek.~
~Valakinek válaszolni kéne...~
*Ártatlanul pislogva a szemébe néz*
~Butának tuti nem nézem.~
*A lány csörögve feláll, onnan néz rá, ő közben feláll, ezzel is időt nyerve.*
~Hagyd már, mondj neki valamit!~
-Nem.
~Bravó!~
-Nézlek annak. *Buggyan ki belőle, mintha eddig akadt volna belül valami*
-És nem utállak. Még Ő se utál...
~Azért...~
-Annyira. De tőle ez nagy szó. Kevesen vannak odakint, akikkel ilyen érdekes már ennyi beszélgetés is.
*A mosolygás ezen fajtája megintcsak olyan dolog volt, amivel Gulch igen ritkán találkozott. Nem szokott ilyet. A kereskedők kapzsi vigyorát ismeri, meg a víztükörről visszanéző nyúzott arcot, meg a halottak béna merev bámulását, de mosolyogni... nem sokakat látott eddig. Valahol olyan kis meleg érzése volt tőle, mint mikor a vulkánok havában behozza a mocsár szélén a pelyhes virágú fák illatát a szél. Anélkül, hogy figyelt volna rá, mosolyra rebbent az ő szája is. Aztán az egész rögtön eltűnt, ő meg érezte, hogy az a fintor van az arcán, amit a Hang szokott csinálni halbelezéskor és elszégyellte magát.*
-Akhm... egyáltalán nem érzem, hogy baj lenne, ha olyanról beszélnél, amiről szeretnél. *körbeforog* Az őrök innen nem szólnak érte, másokat meg nem érdekel. Én meg...
*Picit elhallgat megint*
-Hát hozzám nem szoktak beszélni. Jó hangod van, nincs azzal se baj, szívesen hallgatom. Ha nehéz, ne félj, tudom merre járnak; más nem fogja látni, hogy csurog a szemed.
*Úgy tudta kifejezni magát, ahogy. Neki természetes volt, más meg nem volt sose, hogy felülbírálja. Azt várta, hogy olyat mondjon, amit szeretne, s mivel ő se szokott ilyet mondani szárazarcúaknak, úgy érezte, ha ilyesmit vár, úgy kell beszélnie vele, ahogy ő várta volna, hogy beszéljenek vele. Ha élnek mondjuk... vagy ha nem vadhorgász-szirmokért jöttek volna jóféle késeket dugdosni a kezébe cserébe, bőszen bólogatva. Ez most olyan más volt, hát ő is máshogy beszélt.*
Aztán elkezd valamit mondani, de megszakad benne. Biztos valami olyat mondott a hangja, amit nem mer kiejteni. Aztán kibukkan a dolog és zavartan nevetgélni kezd. Ez mondjuk elég ismerős, de az utána következő kérdést nehezen tudja csak értelmezni.*
-Miért... mármint...
*Elakad*
~Te Gulch; Mi az a liba?~
~Én sem tudom. Te vagy a tájékozott a furcsa szavakban, mondd meg te.~
~Hát öhm... de bárhogy nézem... nem libás.~
~Most hirtelen tudod, mi az?~
~Nem, de ha van is ilyen dolog, nem nézem annak.~
~Lehet, hogy ez valamilyen faj. Mint azok a kis emberek.~
~Valakinek válaszolni kéne...~
*Ártatlanul pislogva a szemébe néz*
~Butának tuti nem nézem.~
*A lány csörögve feláll, onnan néz rá, ő közben feláll, ezzel is időt nyerve.*
~Hagyd már, mondj neki valamit!~
-Nem.
~Bravó!~
-Nézlek annak. *Buggyan ki belőle, mintha eddig akadt volna belül valami*
-És nem utállak. Még Ő se utál...
~Azért...~
-Annyira. De tőle ez nagy szó. Kevesen vannak odakint, akikkel ilyen érdekes már ennyi beszélgetés is.
*A mosolygás ezen fajtája megintcsak olyan dolog volt, amivel Gulch igen ritkán találkozott. Nem szokott ilyet. A kereskedők kapzsi vigyorát ismeri, meg a víztükörről visszanéző nyúzott arcot, meg a halottak béna merev bámulását, de mosolyogni... nem sokakat látott eddig. Valahol olyan kis meleg érzése volt tőle, mint mikor a vulkánok havában behozza a mocsár szélén a pelyhes virágú fák illatát a szél. Anélkül, hogy figyelt volna rá, mosolyra rebbent az ő szája is. Aztán az egész rögtön eltűnt, ő meg érezte, hogy az a fintor van az arcán, amit a Hang szokott csinálni halbelezéskor és elszégyellte magát.*
-Akhm... egyáltalán nem érzem, hogy baj lenne, ha olyanról beszélnél, amiről szeretnél. *körbeforog* Az őrök innen nem szólnak érte, másokat meg nem érdekel. Én meg...
*Picit elhallgat megint*
-Hát hozzám nem szoktak beszélni. Jó hangod van, nincs azzal se baj, szívesen hallgatom. Ha nehéz, ne félj, tudom merre járnak; más nem fogja látni, hogy csurog a szemed.
*Úgy tudta kifejezni magát, ahogy. Neki természetes volt, más meg nem volt sose, hogy felülbírálja. Azt várta, hogy olyat mondjon, amit szeretne, s mivel ő se szokott ilyet mondani szárazarcúaknak, úgy érezte, ha ilyesmit vár, úgy kell beszélnie vele, ahogy ő várta volna, hogy beszéljenek vele. Ha élnek mondjuk... vagy ha nem vadhorgász-szirmokért jöttek volna jóféle késeket dugdosni a kezébe cserébe, bőszen bólogatva. Ez most olyan más volt, hát ő is máshogy beszélt.*
112. hozzászólás ezen a helyszínen: Mocsári rév
Üzenet elküldve: 2015-08-31 18:14:34
Üzenet elküldve: 2015-08-31 18:14:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Gluch//
- Fogalmad sincs, mennyire tökéletesen. *Válaszol, utalva arra, igen, nagyon is érti, amit az előbb mondott. A lány meglepetten néz, amikor a férfi a maszkjára mutat. Fájdalmasan merül el a szemeiben, de nem szólal meg. Nem tud, egyszerűen képtelen rá. Lesüti a szemét, a csuklya most takarja az arcát. Még életében nem beszélt ilyesmiről senkivel, olyan szokatlan neki még ez.
A férfi mond még valamit, ami a lány erősen megüti. Mintha valamit széttéptek volna benne - erősen verni kezd a szíve, még a gyomrában is érzi. Annyira hangos, hogy attól fél, a férfi is meghallja még a végén.*
- Ha arról beszélnék, amiről szeretnék te biztosan... ~megutálnál. Hiszen ki akarja hallani az életed történetét?~ *Fejezi be magában a mondatot. Inkább nem mondja el hangosan, megpróbálja elkerülni a kérdéseket, amikkel ezután bombázhatná őt a másik.*
- Azt hiszem, ha csöndben maradok, kevesebb az esélye, hogy megutálj. *Mondja ki végül, és erőltetetten felnevet.* ~De hiszen nem is akartam kimondani. Mi történik? Ilyen hatással volna rám egy rokonszenves idegen?~
- Tessék, most biztosan egy buta libának nézel... *Ismét felnevet és beletúr a hajába.* ~Azt hiszem, tényleg jobb lesz, ha csendben maradok. Még a végén elüldözöm...~ *Feláll, a láncok halkan megcsörrenek a lepel alatt. Vár a férfire, hogy mondjon valamit, vagy felálljon és némán kövesse őt.* ~Bár ezek után az sem lepne meg, ha röhögve faképnél hagyna.~ *Gondolja, és egy pillanat alatt lehervad a kényszerült félmosoly arcáról.*
A hozzászólás írója (Félarcú Annorona) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.08.31 18:16:11
- Fogalmad sincs, mennyire tökéletesen. *Válaszol, utalva arra, igen, nagyon is érti, amit az előbb mondott. A lány meglepetten néz, amikor a férfi a maszkjára mutat. Fájdalmasan merül el a szemeiben, de nem szólal meg. Nem tud, egyszerűen képtelen rá. Lesüti a szemét, a csuklya most takarja az arcát. Még életében nem beszélt ilyesmiről senkivel, olyan szokatlan neki még ez.
A férfi mond még valamit, ami a lány erősen megüti. Mintha valamit széttéptek volna benne - erősen verni kezd a szíve, még a gyomrában is érzi. Annyira hangos, hogy attól fél, a férfi is meghallja még a végén.*
- Ha arról beszélnék, amiről szeretnék te biztosan... ~megutálnál. Hiszen ki akarja hallani az életed történetét?~ *Fejezi be magában a mondatot. Inkább nem mondja el hangosan, megpróbálja elkerülni a kérdéseket, amikkel ezután bombázhatná őt a másik.*
- Azt hiszem, ha csöndben maradok, kevesebb az esélye, hogy megutálj. *Mondja ki végül, és erőltetetten felnevet.* ~De hiszen nem is akartam kimondani. Mi történik? Ilyen hatással volna rám egy rokonszenves idegen?~
- Tessék, most biztosan egy buta libának nézel... *Ismét felnevet és beletúr a hajába.* ~Azt hiszem, tényleg jobb lesz, ha csendben maradok. Még a végén elüldözöm...~ *Feláll, a láncok halkan megcsörrenek a lepel alatt. Vár a férfire, hogy mondjon valamit, vagy felálljon és némán kövesse őt.* ~Bár ezek után az sem lepne meg, ha röhögve faképnél hagyna.~ *Gondolja, és egy pillanat alatt lehervad a kényszerült félmosoly arcáról.*
A hozzászólás írója (Félarcú Annorona) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.08.31 18:16:11
111. hozzászólás ezen a helyszínen: Mocsári rév
Üzenet elküldve: 2015-08-31 17:56:22
Üzenet elküldve: 2015-08-31 17:56:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
*Furcsán nézi a lánykát, érzi rajta a kintiek furcsán kellemes illatát. Mindnek más és más van, de semelyik se mocsáros. Látja a gyönge kis lábait, ahogy megtartják a testét, aztán furcsa sötét szemét, ami az övéit fürkészi.*
~Most téged néz, vagy engem? *Zavarodik meg egy pillanatra még a Hang is* Szólj rá, hogy ne csinálja, nem szoktam hozzá!~
-Iiigen? Mármint...érted?
*Nem jutott még el addig másokkal, hogy erről beszéljen. Általában előbb nyúzta meg őket, mert úgy biztonságosnak tűnt. Most nem volt biztonságos... de valamiért kíváncsi volt. Mi van, ha azért van itt most előtte, mert mégis beszélgetni akar? Oh, persze és kérdezett valamit.*
-Persze, el akarok.
*Nem volt jó az ilyesmiben, de úgy érezte, mintha azt akarná sugalmazni, hogy együtt menjenek.*
-Nem gondoltam meg magam.
*Pislog kettőt, vár kicsit*
-De mi nem lehet? Fogadjunk eltaláltuk; Fáj valami. Ott bent *Mutat a maszk felé* amögött.
*Leszúrja a kést a földbe, mielőtt bárkinek rossz ötlete támadna vele.*
-Csak arról beszélsz, amiről szeretnél. Az előbb nem volt kedved. Talán mert nem arról szoktak mások, amit te szeretsz hallgatni. Velem elég arról beszélni, amiről szeretnél. Ha a maradék időben hallgatsz, az is több, mint szokott lenni.
*Haloványan elmosolyodik, hátha ettől több kedve lesz majd az egészhez, nomeg mert olyan érzése támad, hogy lesz kivel beszélnie a Hangon kívül, aki most még mindig zavartan viselkedett.*
~Most téged néz, vagy engem? *Zavarodik meg egy pillanatra még a Hang is* Szólj rá, hogy ne csinálja, nem szoktam hozzá!~
-Iiigen? Mármint...érted?
*Nem jutott még el addig másokkal, hogy erről beszéljen. Általában előbb nyúzta meg őket, mert úgy biztonságosnak tűnt. Most nem volt biztonságos... de valamiért kíváncsi volt. Mi van, ha azért van itt most előtte, mert mégis beszélgetni akar? Oh, persze és kérdezett valamit.*
-Persze, el akarok.
*Nem volt jó az ilyesmiben, de úgy érezte, mintha azt akarná sugalmazni, hogy együtt menjenek.*
-Nem gondoltam meg magam.
*Pislog kettőt, vár kicsit*
-De mi nem lehet? Fogadjunk eltaláltuk; Fáj valami. Ott bent *Mutat a maszk felé* amögött.
*Leszúrja a kést a földbe, mielőtt bárkinek rossz ötlete támadna vele.*
-Csak arról beszélsz, amiről szeretnél. Az előbb nem volt kedved. Talán mert nem arról szoktak mások, amit te szeretsz hallgatni. Velem elég arról beszélni, amiről szeretnél. Ha a maradék időben hallgatsz, az is több, mint szokott lenni.
*Haloványan elmosolyodik, hátha ettől több kedve lesz majd az egészhez, nomeg mert olyan érzése támad, hogy lesz kivel beszélnie a Hangon kívül, aki most még mindig zavartan viselkedett.*
110. hozzászólás ezen a helyszínen: Mocsári rév
Üzenet elküldve: 2015-08-31 17:33:20
Üzenet elküldve: 2015-08-31 17:33:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Gluch//
*Annorona lefagy az utolsó mondatra.*
- Ez nem lehet. *Suttogja magának, a férfi nem is hallhatja. Lábai remegni kezdenek, majdnem elsüllyed a veszélyes ingoványban.* ~Ki is mondta mindig ezt?~ *Kérdezi magától, hiszen ő maga az, aki mindig valami olyannak a társasága, ami valójában nem is igazi; nem beszél, nem segít, nincsenek érzései. Valami ilyesmi kapcsolatban áll azokkal, akiket megkínozhat. Ahogyan látja a könyörgő arcokat, hallja a sikolyokat, egyszerűen megnyugvásra talál. "Csak a mocsár van itt velem." Idézi fel, amit a férfi mondott. Ahogyan erőlködött, hogy Annorona ott maradjon. A vak is látja, hogy igazi társaságra vágyik. A lány megfordul, bal szemét megtörli, a férfi lehajtott fejjel guggol, kezeivel két térdébe kapaszkodik. A lánynak támad egy buta ötlete, és halkan a férfi elé oson. Amint odaér utánozza a férfi tettét, és óvatosan leguggol vele szemben.*
- Azt hiszem, értem. *Suttogja.* Elakarsz még menni abba a fogadóba?
*Annorona lefagy az utolsó mondatra.*
- Ez nem lehet. *Suttogja magának, a férfi nem is hallhatja. Lábai remegni kezdenek, majdnem elsüllyed a veszélyes ingoványban.* ~Ki is mondta mindig ezt?~ *Kérdezi magától, hiszen ő maga az, aki mindig valami olyannak a társasága, ami valójában nem is igazi; nem beszél, nem segít, nincsenek érzései. Valami ilyesmi kapcsolatban áll azokkal, akiket megkínozhat. Ahogyan látja a könyörgő arcokat, hallja a sikolyokat, egyszerűen megnyugvásra talál. "Csak a mocsár van itt velem." Idézi fel, amit a férfi mondott. Ahogyan erőlködött, hogy Annorona ott maradjon. A vak is látja, hogy igazi társaságra vágyik. A lány megfordul, bal szemét megtörli, a férfi lehajtott fejjel guggol, kezeivel két térdébe kapaszkodik. A lánynak támad egy buta ötlete, és halkan a férfi elé oson. Amint odaér utánozza a férfi tettét, és óvatosan leguggol vele szemben.*
- Azt hiszem, értem. *Suttogja.* Elakarsz még menni abba a fogadóba?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 110-129