Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 89 (1761. - 1780. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1780. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2018-02-08 07:08:27
Üzenet elküldve: 2018-02-08 07:08:27
ÚJ
![>Worenth Yosden [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11112_1519763981_ember_ferfi.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
//Meira//
-Ideális. *ismétli maga elé mormogva a szót.* -Aligha. *csóválja meg fejét.* -Mert tudod, a tökéletes világ csupán nézőpont, szemlélet és filozófiai hajlam függvénye. Mivel mindannyian különbözünk a másiktól, azaz nem vagyunk egyformák, így kizárt, hogy létezett valaha olyan világ, amire egyöntetűen mindenki azt mondta, ideális. Egyszerűen... lehetetlenség mindenki számára megfelelő világot teremteni. Maga a világ, a környezet, amiben élünk lehetett szép és békés, lehetett harmonikus. De ez csak addig tarthatott, amíg az ember, majd a többi faj képviselői megjelentek és betették lábaikat az addig érintetlen helyekre, hogy elfoglalják maguknak. Ideális világot képtelenség teremteni.
*Ehhez nem kell semmiféle politikai pálya, hogy belássa az ember. Egyszerűen olyan sokan vannak, különböző megannyi akarattal, érzéssel, gondolattal, hogy nem lehetséges megtalálni az optimális életet. Mindig lesznek, akik fellázadnak a rendszer ellen, és a tökéletes világ máris összeomlik, mint a kártyavár.
Worenth örül, hogy segíthetett Meiranak abban, hogy ráébredjen a felelősség terhére. Nem mintha eddig felelőtlen lett volna, mert vélhetően nem, de a hóhajú szavai bizonyára sokat nyomnak a latban.*
-Az ösztön veszélyesebb, mint a tudat. Hiszen a tudatos énünket tudjuk alakítani és befolyásolni, de az ösztöneinket nem fékezhetjük meg. Épp ezért, ha azt mondjuk, hogy az élőholtaknak nincs tudatuk, csak ösztönük... az csak veszélyesebbé teszi őket. *húzza el a száját.* -Tudat nélkül nincs félelem, fájdalomérzet és sok más egyéb. Az ösztönös, tomboló vadság, mikor a fenevadról lehullanak a láncok... maga a rémálom.
*Úgy véli, ennyi hozzáfűzés elég is, és ideje távozni.*
-Feltartani? Épp ellenkezőleg. *mosolyog.* -Részemről volt az öröm, Meira!
*Nem füllent, láthatóan és érezhetően komolyan beszél.
A meghajlást hasonlóképpen viszonozza.*
-Én is köszönök mindent! Megmutattad, hogy ifjú korod ellenére mély bölcsesség rejtezik benned. Kétség sincs afelől, hogy nagy és felelősségteljes mágus válik belőled! Te is vigyázz magadra, és minden jót kívánok! Remélem találkozunk még.
*Lefelé tartva a lépcsősoron még int egyet Meiranak, majd lassan maga mögött hagyja Abogr mester otthonát. Felnéz az égre.*
~Pár óra, és besötétedik.~
*Úgy látja, hogy legalább négy-öt órája van addig.*
~Ha már itt vagyok, nem térhetek vissza anélkül, hogy megnézném a romokat.~
-Ideális. *ismétli maga elé mormogva a szót.* -Aligha. *csóválja meg fejét.* -Mert tudod, a tökéletes világ csupán nézőpont, szemlélet és filozófiai hajlam függvénye. Mivel mindannyian különbözünk a másiktól, azaz nem vagyunk egyformák, így kizárt, hogy létezett valaha olyan világ, amire egyöntetűen mindenki azt mondta, ideális. Egyszerűen... lehetetlenség mindenki számára megfelelő világot teremteni. Maga a világ, a környezet, amiben élünk lehetett szép és békés, lehetett harmonikus. De ez csak addig tarthatott, amíg az ember, majd a többi faj képviselői megjelentek és betették lábaikat az addig érintetlen helyekre, hogy elfoglalják maguknak. Ideális világot képtelenség teremteni.
*Ehhez nem kell semmiféle politikai pálya, hogy belássa az ember. Egyszerűen olyan sokan vannak, különböző megannyi akarattal, érzéssel, gondolattal, hogy nem lehetséges megtalálni az optimális életet. Mindig lesznek, akik fellázadnak a rendszer ellen, és a tökéletes világ máris összeomlik, mint a kártyavár.
Worenth örül, hogy segíthetett Meiranak abban, hogy ráébredjen a felelősség terhére. Nem mintha eddig felelőtlen lett volna, mert vélhetően nem, de a hóhajú szavai bizonyára sokat nyomnak a latban.*
-Az ösztön veszélyesebb, mint a tudat. Hiszen a tudatos énünket tudjuk alakítani és befolyásolni, de az ösztöneinket nem fékezhetjük meg. Épp ezért, ha azt mondjuk, hogy az élőholtaknak nincs tudatuk, csak ösztönük... az csak veszélyesebbé teszi őket. *húzza el a száját.* -Tudat nélkül nincs félelem, fájdalomérzet és sok más egyéb. Az ösztönös, tomboló vadság, mikor a fenevadról lehullanak a láncok... maga a rémálom.
*Úgy véli, ennyi hozzáfűzés elég is, és ideje távozni.*
-Feltartani? Épp ellenkezőleg. *mosolyog.* -Részemről volt az öröm, Meira!
*Nem füllent, láthatóan és érezhetően komolyan beszél.
A meghajlást hasonlóképpen viszonozza.*
-Én is köszönök mindent! Megmutattad, hogy ifjú korod ellenére mély bölcsesség rejtezik benned. Kétség sincs afelől, hogy nagy és felelősségteljes mágus válik belőled! Te is vigyázz magadra, és minden jót kívánok! Remélem találkozunk még.
*Lefelé tartva a lépcsősoron még int egyet Meiranak, majd lassan maga mögött hagyja Abogr mester otthonát. Felnéz az égre.*
~Pár óra, és besötétedik.~
*Úgy látja, hogy legalább négy-öt órája van addig.*
~Ha már itt vagyok, nem térhetek vissza anélkül, hogy megnézném a romokat.~
1779. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2018-02-07 15:26:58
Üzenet elküldve: 2018-02-07 15:26:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Worenth//
*Egyetlen témájuk sem olyan, amiben hosszabban vitatkoztak volna. Általában egyetértenek ők ketten, ha meg mégsem, akkor is megértik a másik véleményét. Így kéne működnie az egész világnak, akkor nem lenne annyira rossz, mint amilyen. Meira továbbra is úgy gondolja, hogy Worenthnek tanítania kéne. Bölcsnek lenni, de legfőgképp élni. Ez a pár óra élete néhány leghasznosabb órája. Sokat tanult az öregtől, amiket igyekszik a jövőben hasznosítani.*
- Nem tudom mikor tért ennyire rossz útra a világunk. Volt egyáltalán valaha szép és... ideális?
*Egy olyan világra gondol, ahol nincs gonoszság, ahol nincs hatalomvágy, ahol nincs utálat. Ugyanannyira kevés az esély erre, mint arra, hogy valaki mindeben tökéletes lehet, de mint mondják, álmodozni szép.*
- Igen, pontosan. Az a varázslat az első olyan hatalom a kezemben, amivel árthatok másoknak, és sikerült is. Azoknak is, akiknek akartam, és azoknak is, akiknek nem. Hála neked, legközelebb már jobban fog menni.
*Végül, mikor ezeket megbeszélték, és már újra az élőholtakra terelődik a téma, Meira újra helyet foglal. Ezt nem tudja állva hallgatni, ki tudja mikor ijed meg annyira, hogy elájul? Na jó, ez talán túlzás, de akkor is nagyobb biztonságban érzi magát ülve.*
- Szerintem a pusztítás iránti vágy is csak ösztön. Nem tudatos. Akkor talán azt lehetne mondani, hogy ezeknek a lényeknek ösztöneik vannak, tudatuk nincsen.
*Nem véletlen tette fel ezeket a kérdéseket. Mint azt már mesélte, élőholtak fenyegetik a várost is, legalábbis a templomkertben hallottak alapján. Meira jól tudja, hogy csak ideig-óráig kerülheti el a bestiákkal való összeütközést, ezért akar róluk minél többet megtudni, és úgy tűnik, Worenth már eléggé ismeri őket. Ha egyszer majd eljő az elkerülhetetlen, az életét mentheti meg a most kapott tudás.*
- Oh! Sajnálom, észre sem vettem, hogy milyen sokáig feltartottalak. Persze! Megértem, hogy menned kell.
*A szerénység mit sem változott benne. Bár szinte biztos, hogy nem csak a mágus idejét rabolta, ő mégsem tud úgy tekinteni magára, mint értelmes társaságra.*
- Nos, akkor Worenth Mester! *Áll fel újra és tisztelettudóan meghajol az öreg előtt.* Köszönök szépen mindent! Életre szóló élmény volt, és rengeteget tanultam ma. Hálás vagyok. Bárhová is mész, szeretném, ha vigyáznál magadra, és szeretnék minden jót kívánni!
*Egyenesedik ki újra, és picit mosolyog. A búcsú még egy ma megismert emberrel is nehéz, ezt érzi is legbelül. Nem bánkódik, megérte ez a nap.
Amint Worenth távozik, integet neki, amíg el nem tűnik a lépcsősorokon, és ha ez megtörtént, akkor újra könyvét kezdi olvasni most már a nyugodt magányban, minden erejével az olvasmányra koncentrálva.*
*Egyetlen témájuk sem olyan, amiben hosszabban vitatkoztak volna. Általában egyetértenek ők ketten, ha meg mégsem, akkor is megértik a másik véleményét. Így kéne működnie az egész világnak, akkor nem lenne annyira rossz, mint amilyen. Meira továbbra is úgy gondolja, hogy Worenthnek tanítania kéne. Bölcsnek lenni, de legfőgképp élni. Ez a pár óra élete néhány leghasznosabb órája. Sokat tanult az öregtől, amiket igyekszik a jövőben hasznosítani.*
- Nem tudom mikor tért ennyire rossz útra a világunk. Volt egyáltalán valaha szép és... ideális?
*Egy olyan világra gondol, ahol nincs gonoszság, ahol nincs hatalomvágy, ahol nincs utálat. Ugyanannyira kevés az esély erre, mint arra, hogy valaki mindeben tökéletes lehet, de mint mondják, álmodozni szép.*
- Igen, pontosan. Az a varázslat az első olyan hatalom a kezemben, amivel árthatok másoknak, és sikerült is. Azoknak is, akiknek akartam, és azoknak is, akiknek nem. Hála neked, legközelebb már jobban fog menni.
*Végül, mikor ezeket megbeszélték, és már újra az élőholtakra terelődik a téma, Meira újra helyet foglal. Ezt nem tudja állva hallgatni, ki tudja mikor ijed meg annyira, hogy elájul? Na jó, ez talán túlzás, de akkor is nagyobb biztonságban érzi magát ülve.*
- Szerintem a pusztítás iránti vágy is csak ösztön. Nem tudatos. Akkor talán azt lehetne mondani, hogy ezeknek a lényeknek ösztöneik vannak, tudatuk nincsen.
*Nem véletlen tette fel ezeket a kérdéseket. Mint azt már mesélte, élőholtak fenyegetik a várost is, legalábbis a templomkertben hallottak alapján. Meira jól tudja, hogy csak ideig-óráig kerülheti el a bestiákkal való összeütközést, ezért akar róluk minél többet megtudni, és úgy tűnik, Worenth már eléggé ismeri őket. Ha egyszer majd eljő az elkerülhetetlen, az életét mentheti meg a most kapott tudás.*
- Oh! Sajnálom, észre sem vettem, hogy milyen sokáig feltartottalak. Persze! Megértem, hogy menned kell.
*A szerénység mit sem változott benne. Bár szinte biztos, hogy nem csak a mágus idejét rabolta, ő mégsem tud úgy tekinteni magára, mint értelmes társaságra.*
- Nos, akkor Worenth Mester! *Áll fel újra és tisztelettudóan meghajol az öreg előtt.* Köszönök szépen mindent! Életre szóló élmény volt, és rengeteget tanultam ma. Hálás vagyok. Bárhová is mész, szeretném, ha vigyáznál magadra, és szeretnék minden jót kívánni!
*Egyenesedik ki újra, és picit mosolyog. A búcsú még egy ma megismert emberrel is nehéz, ezt érzi is legbelül. Nem bánkódik, megérte ez a nap.
Amint Worenth távozik, integet neki, amíg el nem tűnik a lépcsősorokon, és ha ez megtörtént, akkor újra könyvét kezdi olvasni most már a nyugodt magányban, minden erejével az olvasmányra koncentrálva.*
1778. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2018-02-06 16:09:14
Üzenet elküldve: 2018-02-06 16:09:14
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
//Meira//
*Az erős és gyengék kérdéseit is sikerül tisztába tenni.*
~Ez is könnyen ment.~
*Így van ez, ha a két fél egy húron pendül.
A hóhajúnak sem ez a kedvenc szóhasználata, de mit tehetne, ha egyszer azok?*
-Hisz ki akar alul lenni? Ki akarja a béka feneke alól szemlélni a világot?
*Nyilván senki, maga a kérdés is egyértelműen költői.*
-És jellemzően ezeket az egyéneket mindig vissza akarja húzni valaki. Merthogy az is tény, hogyha felemelkedsz, minden áron vissza akarnak húzni a mélybe. Hálátlan világ ez. *sóhajt.* -Nem mintha pártolnám azokat, kik másokat eltiporva lépnek fel, de emellett sem mehetünk el szó nélkül. Senki. *bólint.* -Ez már szent igaz. Legfeljebb ő gondolja saját magáról ezt. A bölcs viszont tudja és belátja, hogy olyan, hogy tökéletesség, nem létezik.
*Worenth nem tud olyan egyént elképzelni, aki mindenben tökéletes legyen, mivel tudja, hogy lehetetlen.*
~Még az entitások sem tökéletesek.~
-Jó, ha ez mielőbb tisztázódik az egyénben. A te esetedben a jégeső hozta meg a felismerést.
*Vagy lehet, hogy nem ez, de az eddigi elbeszélések alapján a hóhajú erre gondol.*
-Kérlek.
*Szóra sem érdemes, hogy Meira jár egy kicsit. Tegye csak bátran.*
-Értelek. *igyekszik tisztázni a kérdést.* -Teljes mértékű, saját gondolataik nincsenek. Legalábbis az egyszerű zigótáknak biztosan nincsenek. Az erősebb dögöknek... talán. *dörzsöli meg ujjaival állát.* -A keményebb anyagból gyúrt bestiákba talán már felébred a tudat aprócska, halovány lángja. Éppen csak annyi, ami elülteti bennük azt, hogy pusztíts, ölj, rombolj.
*Szóval vélhetően ha a központi gócot kiiktatnák, azaz levágnák a kígyó fejét, akkor sem bénulna meg az egész élőholt sereg, csak a gyengébbik része. Ez az, ami a legfőbb probléma.*
-Én ismertem a nagyszüleimet, de már nem élnek.
*Ez aligha meglepő abból kiindulva, hogy Worenth ötvenegy éves.* -Viszont elvileg a nagybátyám, Worden még él. Valahol vándorol az öreg, ha minden igaz.
~Az öreg hóhányó, ahogyan anyámék mondták.~
*Worenth is feláll kicsit, majd becsukja a könyvét, amit olvasgatott.*
~Menni kellene lassan.~
-Lassan nekem el kell búcsúznom tőled, Meira. Ideje tovább mennem.
~Méghozzá egyenesen a romokhoz.~
*Az erős és gyengék kérdéseit is sikerül tisztába tenni.*
~Ez is könnyen ment.~
*Így van ez, ha a két fél egy húron pendül.
A hóhajúnak sem ez a kedvenc szóhasználata, de mit tehetne, ha egyszer azok?*
-Hisz ki akar alul lenni? Ki akarja a béka feneke alól szemlélni a világot?
*Nyilván senki, maga a kérdés is egyértelműen költői.*
-És jellemzően ezeket az egyéneket mindig vissza akarja húzni valaki. Merthogy az is tény, hogyha felemelkedsz, minden áron vissza akarnak húzni a mélybe. Hálátlan világ ez. *sóhajt.* -Nem mintha pártolnám azokat, kik másokat eltiporva lépnek fel, de emellett sem mehetünk el szó nélkül. Senki. *bólint.* -Ez már szent igaz. Legfeljebb ő gondolja saját magáról ezt. A bölcs viszont tudja és belátja, hogy olyan, hogy tökéletesség, nem létezik.
*Worenth nem tud olyan egyént elképzelni, aki mindenben tökéletes legyen, mivel tudja, hogy lehetetlen.*
~Még az entitások sem tökéletesek.~
-Jó, ha ez mielőbb tisztázódik az egyénben. A te esetedben a jégeső hozta meg a felismerést.
*Vagy lehet, hogy nem ez, de az eddigi elbeszélések alapján a hóhajú erre gondol.*
-Kérlek.
*Szóra sem érdemes, hogy Meira jár egy kicsit. Tegye csak bátran.*
-Értelek. *igyekszik tisztázni a kérdést.* -Teljes mértékű, saját gondolataik nincsenek. Legalábbis az egyszerű zigótáknak biztosan nincsenek. Az erősebb dögöknek... talán. *dörzsöli meg ujjaival állát.* -A keményebb anyagból gyúrt bestiákba talán már felébred a tudat aprócska, halovány lángja. Éppen csak annyi, ami elülteti bennük azt, hogy pusztíts, ölj, rombolj.
*Szóval vélhetően ha a központi gócot kiiktatnák, azaz levágnák a kígyó fejét, akkor sem bénulna meg az egész élőholt sereg, csak a gyengébbik része. Ez az, ami a legfőbb probléma.*
-Én ismertem a nagyszüleimet, de már nem élnek.
*Ez aligha meglepő abból kiindulva, hogy Worenth ötvenegy éves.* -Viszont elvileg a nagybátyám, Worden még él. Valahol vándorol az öreg, ha minden igaz.
~Az öreg hóhányó, ahogyan anyámék mondták.~
*Worenth is feláll kicsit, majd becsukja a könyvét, amit olvasgatott.*
~Menni kellene lassan.~
-Lassan nekem el kell búcsúznom tőled, Meira. Ideje tovább mennem.
~Méghozzá egyenesen a romokhoz.~
1777. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2018-02-06 15:16:30
Üzenet elküldve: 2018-02-06 15:16:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Worenth//
- Igen, azokat könnyű. Éppen ezért csalódok mindig a társadalomban, és éppen ezért hiszik sokan magukat erősnek, hatalmasnak. Azt mondják ezreket képesek legyőzni, s uralkodni rajtuk, de azt nem említik, hogy mind gyengék voltak. Én legalábbis ezt vettem észre.
*Mondja, aztán mesélni kezd. Nem emlékszik már pontosan a történetre, a részletekre pedig főleg nem, ezért néha keresi a szavakat, de a végére talán sikerül összeszednie gondolatait annyira, hogy a lényeget, amit mondani akar, azt megértse a másik.*
- Akkor azok.
*Nem tetszik neki a degenerált szó, így nem is ismétli meg Worenth után, csak tudatosítja magában, hogy azok az emberek degeneráltak voltak.*
- Igen, pontosan ezt akartam mondani ezzel. Ő tudta, hogy kik azok, akik között a legjobb lehet, és nem akart egy olyan társaságba kerülni, aminek ő van a legalján. Szerintem a király alatt nem a koronás úrra gondolt, hanem inkább arra, amit nekem jelent a király szó.
*Kicsi hatásszünetet tart, hogy ismét elgondolja magában, mit akar mondani, mielőtt valami teljesen értelmetlen zagyvaság sül ki belőle.*
- Tudod, vannak olyan személyek, akik valami miatt kiemelkednek a társadalomból, valamiért jobbak, többek, különlegesebbek, mint mások. Ezek a személyek nem elégednek meg ennyivel, hanem megpróbálnak még jobbá válni. Folyton keresik azokat, akik náluk erősebbek, hogy őket túlnőve egyszer a legjobbak lehessenek majd. Az a személy, aki eléri ennek a létrának a legfelső fokát, számomra ő a király. A legtöbben erre nem képesek, így csak kevés király lesz, vagy talán egy sem, mert senki sem lehet mindenben a legjobb.
*Most Meira sem beszél a lehető legérthetőbben. Nem definiálja például, hogy mit jelent számára az, hogy "jobb", és más mély szavakkal is dobálózik, így Worenthnek nem kell félnie attól, hogy az ő mondókája túl rébuszossá válna.*
- A hatalom mindig felelősséggel jár, ezt én is megtanultam a temetőben. A jégesővel, tudod.
*Hangosan kifújja a levegőt, sokat beszélt most egyszerre, és szüksége van egy kis pihenésre.*
- Ne haragudj! *Muszáj felállnia egy kicsit, mert már elzsibbadt a feneke az ülésben. Feláll, nyújtózkodik egyet, járkál kicsit az asztal körül.*
- Akkor mégis lehetnek agyatlan, esztelen bolondok, ahogy te mondod. Ha a gondolataik nem a sajátjaik, az ugyanannyit ér, mintha semmilyen gondolatuk nem volna. Üres bábok lehetnek. Olyanok, mint a rabszolgák, csak emberi érzések nélkül. Én arra gondoltam, hogy vajon saját gondolataik vannak-e? Felmerül-e bennük akár egyetlen egyszer is, hogy ők nem ezt akarják?
*Úgy látszik, Worenth nem értette a kérdését elsőre. Abban Meira is biztos volt, hogy irányítják őket, de ő inkább arra lenne kíváncsi, hogy ha egy élőholtat nem irányítana senki, akkor hogyan viselkedne. Egyáltalán képes lenne-e "életben" maradni?*
- Anyai ágról ismertem a nagyszüleimet. A nagypapám ölében sokat ültem kisgyerekként, és mindig mesélt, de hogy őszinte legyek, már nem emlékszem, mikről.
*Sok idő telt el azóta, na meg sok minden történt, ami miatt ezek az emlékei is elhomályosodtak már.*
- De azt hiszem, mára már nem él egyetlen rokonom sem.
*Válaszol még mindig a széke mellett állva, nem akar még leülni.*
- Igen, azokat könnyű. Éppen ezért csalódok mindig a társadalomban, és éppen ezért hiszik sokan magukat erősnek, hatalmasnak. Azt mondják ezreket képesek legyőzni, s uralkodni rajtuk, de azt nem említik, hogy mind gyengék voltak. Én legalábbis ezt vettem észre.
*Mondja, aztán mesélni kezd. Nem emlékszik már pontosan a történetre, a részletekre pedig főleg nem, ezért néha keresi a szavakat, de a végére talán sikerül összeszednie gondolatait annyira, hogy a lényeget, amit mondani akar, azt megértse a másik.*
- Akkor azok.
*Nem tetszik neki a degenerált szó, így nem is ismétli meg Worenth után, csak tudatosítja magában, hogy azok az emberek degeneráltak voltak.*
- Igen, pontosan ezt akartam mondani ezzel. Ő tudta, hogy kik azok, akik között a legjobb lehet, és nem akart egy olyan társaságba kerülni, aminek ő van a legalján. Szerintem a király alatt nem a koronás úrra gondolt, hanem inkább arra, amit nekem jelent a király szó.
*Kicsi hatásszünetet tart, hogy ismét elgondolja magában, mit akar mondani, mielőtt valami teljesen értelmetlen zagyvaság sül ki belőle.*
- Tudod, vannak olyan személyek, akik valami miatt kiemelkednek a társadalomból, valamiért jobbak, többek, különlegesebbek, mint mások. Ezek a személyek nem elégednek meg ennyivel, hanem megpróbálnak még jobbá válni. Folyton keresik azokat, akik náluk erősebbek, hogy őket túlnőve egyszer a legjobbak lehessenek majd. Az a személy, aki eléri ennek a létrának a legfelső fokát, számomra ő a király. A legtöbben erre nem képesek, így csak kevés király lesz, vagy talán egy sem, mert senki sem lehet mindenben a legjobb.
*Most Meira sem beszél a lehető legérthetőbben. Nem definiálja például, hogy mit jelent számára az, hogy "jobb", és más mély szavakkal is dobálózik, így Worenthnek nem kell félnie attól, hogy az ő mondókája túl rébuszossá válna.*
- A hatalom mindig felelősséggel jár, ezt én is megtanultam a temetőben. A jégesővel, tudod.
*Hangosan kifújja a levegőt, sokat beszélt most egyszerre, és szüksége van egy kis pihenésre.*
- Ne haragudj! *Muszáj felállnia egy kicsit, mert már elzsibbadt a feneke az ülésben. Feláll, nyújtózkodik egyet, járkál kicsit az asztal körül.*
- Akkor mégis lehetnek agyatlan, esztelen bolondok, ahogy te mondod. Ha a gondolataik nem a sajátjaik, az ugyanannyit ér, mintha semmilyen gondolatuk nem volna. Üres bábok lehetnek. Olyanok, mint a rabszolgák, csak emberi érzések nélkül. Én arra gondoltam, hogy vajon saját gondolataik vannak-e? Felmerül-e bennük akár egyetlen egyszer is, hogy ők nem ezt akarják?
*Úgy látszik, Worenth nem értette a kérdését elsőre. Abban Meira is biztos volt, hogy irányítják őket, de ő inkább arra lenne kíváncsi, hogy ha egy élőholtat nem irányítana senki, akkor hogyan viselkedne. Egyáltalán képes lenne-e "életben" maradni?*
- Anyai ágról ismertem a nagyszüleimet. A nagypapám ölében sokat ültem kisgyerekként, és mindig mesélt, de hogy őszinte legyek, már nem emlékszem, mikről.
*Sok idő telt el azóta, na meg sok minden történt, ami miatt ezek az emlékei is elhomályosodtak már.*
- De azt hiszem, mára már nem él egyetlen rokonom sem.
*Válaszol még mindig a széke mellett állva, nem akar még leülni.*
1776. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2018-02-05 06:54:40
Üzenet elküldve: 2018-02-05 06:54:40
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
//Meira//
*Szerencsére a mágusnak jó gyermekkora volt, egészen addig, amíg nem jött az a malőr, ami után teljes mértékben jogtalanul és igazságtalanul száműzték a faluból.*
~Fekete mágia gyakorlása akkor? Így utólag belegondolva az is ostoba volt, aki feltételezte.~
*Sosem nélkülözött, szülei jól kerestek, így Worenth is jól élt.*
-Azokat könnyű, nem? *teszi fel a költői kérdést.* -A gyengébbet könnyű eltaposni, abban nincs semmi hősies. Az erőset viszont félik.
*Meira kis történetét figyelmesen hallgatja.*
-Degeneráltak. *adja meg a "kórképet". Azon emberek, akiknek a butaságuk valamiféle betegségből fakad.*
-Nem is volt buta az öreg! *nevet fel halkan.* -Hisz tudta, hogy amíg itt fent, amott lent. Sokak számára a király nem más, mint az ékes koronával a fején járkáló uraság, akinek hatalma mindenek felett áll. A látszat valóban ez, azonban én azt mondom, bárki felemelkedhet királyi magasságokba az emberek szemében, aki önzetlen, segítőkész, önfeláldozó és nem önös érdekek vezérlik.
*Magát a megnevezést, vagy ha úgy tetszik, címet, sosem szerette a hóhajú. Neki valamiért ellenszenves.*
-Valahol mindenki áhítozik a hatalomra. *teszi még hozzá az előzőkhöz.* -Viszont én tudom, hogy a nagy hatalommal felelősség is jár. Méghozzá nem kevés. Sokan megroppannának belé, hisz a súly, mit vállunkon kell cipelni, nehéz. Nem mindenki alkalmas arra, hogy hatalmat vagy erőt markoljon. Hisz minél erősebben szorítod ökölbe a kezedet. *mutatja.* -Annál többen csúsznak ki az ujjaid közül.
*Kicsit ez megint rébuszos, amit lassacskán megszokhat már Meira, de a lényeg tökéletesen kiszűrhető belőle.
Megbeszélték a hajtémát is, Meira pedig ezzel elindult egy lehetséges úton, hogy nyugodtan mutogassa hegyes füleit, ezzel magát adja és ne kelljen "álarcot" viselnie.*
-Rendben. *bólint.* -Nos, amennyire én megvizsgáltam eddig őket, és amiket tapasztaltam, azok alapján azt mondom, hogy nem agyatlan, eszetlen bolondok. A harcoknál is... csatarendbe álltak, együtt mozogtak, tudatosan cselekedtek. Ám ezek a gondolatok, vagy érzések nem az övék, hanem azoké, aki irányítja őket! Aki birtokába veszi és hatalmába keríti őket! Egy nagy erejű entitásról beszélek, akiket naivan isteneknek becéznek. *mondja ez utóbbi mondatát enyhe gúnyos hangsúllyal.* -Ő ülteti a saját elképzeléseit a bábjaiba, mintha közvetlenül a csatatéren lenne, pedig csak közvetetten van jelen. Azt is gyanítom, hogy egy ilyen entitás egyszerre több száz, vagy ezer ilyen élőholt lényt is képes irányítani. Vannak közöttük kezdetleges, földön kúszó, lábatlan lények, amik nem jelentenek kihívást. De a Grombarnál láttam olyanokat, akik nehéz páncélzatot viseltek. *vesz egy mély levegőt.* -Ami ennél is rosszabb, volt varázshasználó kísértet is, méghozzá elég erős. Plusz egyéb, válogatott szörnyszülöttek. Mindet egy földöntúli, hatalmasabb erő és tudat vezérelte.
*Láthatóan megvannak a mágusnak is a maga elméletei, amik vélhetően nem állnak egyáltalán messze a valóságtól.*
-Ha már így szóba kerültek a családjaink... *kanyarodik picit vissza ebbe a témába.* -A nagyszüleidet ismerted? Vagy más rokonokat?
*Szerencsére a mágusnak jó gyermekkora volt, egészen addig, amíg nem jött az a malőr, ami után teljes mértékben jogtalanul és igazságtalanul száműzték a faluból.*
~Fekete mágia gyakorlása akkor? Így utólag belegondolva az is ostoba volt, aki feltételezte.~
*Sosem nélkülözött, szülei jól kerestek, így Worenth is jól élt.*
-Azokat könnyű, nem? *teszi fel a költői kérdést.* -A gyengébbet könnyű eltaposni, abban nincs semmi hősies. Az erőset viszont félik.
*Meira kis történetét figyelmesen hallgatja.*
-Degeneráltak. *adja meg a "kórképet". Azon emberek, akiknek a butaságuk valamiféle betegségből fakad.*
-Nem is volt buta az öreg! *nevet fel halkan.* -Hisz tudta, hogy amíg itt fent, amott lent. Sokak számára a király nem más, mint az ékes koronával a fején járkáló uraság, akinek hatalma mindenek felett áll. A látszat valóban ez, azonban én azt mondom, bárki felemelkedhet királyi magasságokba az emberek szemében, aki önzetlen, segítőkész, önfeláldozó és nem önös érdekek vezérlik.
*Magát a megnevezést, vagy ha úgy tetszik, címet, sosem szerette a hóhajú. Neki valamiért ellenszenves.*
-Valahol mindenki áhítozik a hatalomra. *teszi még hozzá az előzőkhöz.* -Viszont én tudom, hogy a nagy hatalommal felelősség is jár. Méghozzá nem kevés. Sokan megroppannának belé, hisz a súly, mit vállunkon kell cipelni, nehéz. Nem mindenki alkalmas arra, hogy hatalmat vagy erőt markoljon. Hisz minél erősebben szorítod ökölbe a kezedet. *mutatja.* -Annál többen csúsznak ki az ujjaid közül.
*Kicsit ez megint rébuszos, amit lassacskán megszokhat már Meira, de a lényeg tökéletesen kiszűrhető belőle.
Megbeszélték a hajtémát is, Meira pedig ezzel elindult egy lehetséges úton, hogy nyugodtan mutogassa hegyes füleit, ezzel magát adja és ne kelljen "álarcot" viselnie.*
-Rendben. *bólint.* -Nos, amennyire én megvizsgáltam eddig őket, és amiket tapasztaltam, azok alapján azt mondom, hogy nem agyatlan, eszetlen bolondok. A harcoknál is... csatarendbe álltak, együtt mozogtak, tudatosan cselekedtek. Ám ezek a gondolatok, vagy érzések nem az övék, hanem azoké, aki irányítja őket! Aki birtokába veszi és hatalmába keríti őket! Egy nagy erejű entitásról beszélek, akiket naivan isteneknek becéznek. *mondja ez utóbbi mondatát enyhe gúnyos hangsúllyal.* -Ő ülteti a saját elképzeléseit a bábjaiba, mintha közvetlenül a csatatéren lenne, pedig csak közvetetten van jelen. Azt is gyanítom, hogy egy ilyen entitás egyszerre több száz, vagy ezer ilyen élőholt lényt is képes irányítani. Vannak közöttük kezdetleges, földön kúszó, lábatlan lények, amik nem jelentenek kihívást. De a Grombarnál láttam olyanokat, akik nehéz páncélzatot viseltek. *vesz egy mély levegőt.* -Ami ennél is rosszabb, volt varázshasználó kísértet is, méghozzá elég erős. Plusz egyéb, válogatott szörnyszülöttek. Mindet egy földöntúli, hatalmasabb erő és tudat vezérelte.
*Láthatóan megvannak a mágusnak is a maga elméletei, amik vélhetően nem állnak egyáltalán messze a valóságtól.*
-Ha már így szóba kerültek a családjaink... *kanyarodik picit vissza ebbe a témába.* -A nagyszüleidet ismerted? Vagy más rokonokat?
1775. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2018-02-03 15:31:55
Üzenet elküldve: 2018-02-03 15:31:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Worenth//
- Nem szerettem a gyermekkorom. Pont azért, mert esetlen és tehetetlen voltam sok mindennel szemben. Nem akarok már többé tehetetlen lenni.
*Ennyit fűz még hozzá a témához. A gyerekkori csúfolódások, a sok szomorúság, magány, sírás, aztán a még kegyetlenebb dolgok, amivel nem tudott mit kezdeni juttatták arra az elhatározásra, hogy most már erős nővé akar válni. Persze Worenth tanácsát nem hagyhatja figyelmen kívül, ezért nem fog könyörögni, hogy végre felnőtt lehessen. Megpróbál egy középutat találni.*
- Nos, igen. *A férfi talán nem is tudja, hogy olyan, mintha Meira gondolatait öntötte volna most szavakba.* A legrosszabb az egészben az, hogy akinek van hatalma, az általában azokat akarja eltaposni, akiknek nincsen. A náluk erősebbtől mindenki fél, ezért a gyengék a célpontok. Tudod, egyszer hallottam egy történetet. Beteg emberekről van szó. Valami olyan betegségben szenvedtek, hogy butábbak voltak a kelleténél.
*Nem ért az orvosláshoz, így nem tudja jobban megmagyarázni, hogy miről is volt szó pontosan.*
- Külön tartották a nagyon buta embereket, meg a kevésbé butákat. Ott volt egy bácsi, és javult az állapota, így a nagyon buták közül át akarták küldeni a kevésbé butákhoz. Ő erre ezt mondta: "Nem megyek oda! Ott én lennék a legbutább, ezek között az emberek között pedig én vagyok a király." Érdekes gondolat, nem? Vajon tényleg beteg volt az a bácsi, vagy csak másképp látta a világot? Csak azért érdekel, mert ez szerintem hatalmas bölcsesség, és az egész társadalmunkra illik. Mindenki király akar lenni.
*Ismét nagy, lila szemekkel néz Worenthre, hogy neki mi a véleménye ezzel kapcsolatban. Biztosan nem tudta hűen előadni a történetet, hisz azt sem tudja, mégis miért voltak azok az emberek betegek, másrészt még nagyon régen történt, mikor ő még kisgyerek volt.*
- Majd egyszer megpróbálom, de csak a te kedvedért!
*Mosolyodik el játékosan. El is gondolkozik azon, hogy mégis milyen frizurát csinálhatna magának, amivel jól néz ki, miközben látszanak a fülei is, ám a következő komor téma hamar elhessegeti ezeket a képzelgéseket.*
- Válaszolj, kérlek! Mikor kérdezek, akkor válaszolj nyugodtan. Ha utána nem tetszik a válasz, azt magamnak köszönhetem.
*Közben hátradől a székén, mert a beszélgetés annyira izgalmassá sikeredett, hogy már jó ideje görnyedve ül, már amennyire a fűzője engedi, és most veszi észre, hogy ez így nem is kényelmes.*
- Tényleg minden rosszban van jó is. *Állapítja meg újra egy halk sóhaj kíséretében.*
- Nem szerettem a gyermekkorom. Pont azért, mert esetlen és tehetetlen voltam sok mindennel szemben. Nem akarok már többé tehetetlen lenni.
*Ennyit fűz még hozzá a témához. A gyerekkori csúfolódások, a sok szomorúság, magány, sírás, aztán a még kegyetlenebb dolgok, amivel nem tudott mit kezdeni juttatták arra az elhatározásra, hogy most már erős nővé akar válni. Persze Worenth tanácsát nem hagyhatja figyelmen kívül, ezért nem fog könyörögni, hogy végre felnőtt lehessen. Megpróbál egy középutat találni.*
- Nos, igen. *A férfi talán nem is tudja, hogy olyan, mintha Meira gondolatait öntötte volna most szavakba.* A legrosszabb az egészben az, hogy akinek van hatalma, az általában azokat akarja eltaposni, akiknek nincsen. A náluk erősebbtől mindenki fél, ezért a gyengék a célpontok. Tudod, egyszer hallottam egy történetet. Beteg emberekről van szó. Valami olyan betegségben szenvedtek, hogy butábbak voltak a kelleténél.
*Nem ért az orvosláshoz, így nem tudja jobban megmagyarázni, hogy miről is volt szó pontosan.*
- Külön tartották a nagyon buta embereket, meg a kevésbé butákat. Ott volt egy bácsi, és javult az állapota, így a nagyon buták közül át akarták küldeni a kevésbé butákhoz. Ő erre ezt mondta: "Nem megyek oda! Ott én lennék a legbutább, ezek között az emberek között pedig én vagyok a király." Érdekes gondolat, nem? Vajon tényleg beteg volt az a bácsi, vagy csak másképp látta a világot? Csak azért érdekel, mert ez szerintem hatalmas bölcsesség, és az egész társadalmunkra illik. Mindenki király akar lenni.
*Ismét nagy, lila szemekkel néz Worenthre, hogy neki mi a véleménye ezzel kapcsolatban. Biztosan nem tudta hűen előadni a történetet, hisz azt sem tudja, mégis miért voltak azok az emberek betegek, másrészt még nagyon régen történt, mikor ő még kisgyerek volt.*
- Majd egyszer megpróbálom, de csak a te kedvedért!
*Mosolyodik el játékosan. El is gondolkozik azon, hogy mégis milyen frizurát csinálhatna magának, amivel jól néz ki, miközben látszanak a fülei is, ám a következő komor téma hamar elhessegeti ezeket a képzelgéseket.*
- Válaszolj, kérlek! Mikor kérdezek, akkor válaszolj nyugodtan. Ha utána nem tetszik a válasz, azt magamnak köszönhetem.
*Közben hátradől a székén, mert a beszélgetés annyira izgalmassá sikeredett, hogy már jó ideje görnyedve ül, már amennyire a fűzője engedi, és most veszi észre, hogy ez így nem is kényelmes.*
- Tényleg minden rosszban van jó is. *Állapítja meg újra egy halk sóhaj kíséretében.*
1774. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2018-02-02 17:34:50
Üzenet elküldve: 2018-02-02 17:34:50
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
//Meira//
-Ezért tértem ki a megviccelés részhez. *teszi rendbe a dolgokat.* -Kár azért, aki kénytelen elszalasztani a gyermekkort, mert arra mindenkinek szüksége van.
*Jellemzően akinek úgymond nem volt gyerekszobája, azokból sokkal hamarabb lesz aljas, sunyi féreg, tolvaj és egyéb pikáns bűnöző.
Nem is szükséges feltétlenül mindig egyetérteni, és azt meg Worenth kimondottan szereti, amikor valaki kimondja az érzéseit, gondolatait akkor is, ha ütköznek a vélemények.*
~És nem csak bólogat, mint a jó kutya.~
-Helyes. *bólint lassan, mert Meira végül megérti az üzenete lényegét, amiben egyébként nem is kételkedett egy szemernyit sem.*
-Szerintem az amolyan... emberi dolog. Ettől leszünk azok, akik. Az emberi fajra meg különösen igaz, hogy amint a hatalom megcsillogtatja csalóka, csalfa színeit, az emberi elme megbolydul tőle és azonnal tévútra szalad. Gyöngeség. *állapítja meg a szomorú valóságot.* -A másik nagy gondja az embereknek az, hogyha van valaki, aki egy kicsit is eltér a normálistól, teszem azt különleges képességekkel van megáldva, vagy csupán eltérő a kinézete, bőrszíne, stílusa, azt leigáznák, letipornák, földbe döngölnék. *sóhajt szomorúan. Látható, hogy igencsak megvan a véleménye a fajtájáról.* -Ha valakik, hát akkor az emberek a legkevésbé összetartó népség. Ezt vándorútjaim során számtalanszor tapasztaltam.
~Bár ne történt volna.~
*Azóta sem sokat változott érzése szerint a dolog, sőt, nem is tűnik úgy, hogy nagyon változna, legalábbis pozitív irányba.*
-Te érzed. Ha neked így jó, akkor nincs mit tenni. De azért próbáld majd meg néhanapján lazábbra hagyni a tincseidet. *mondja mosolyogva. Ami a tincseket illeti, Worenth is igen szép, hosszú, ápolt hajnak örvend, csak hát az övé már teljesen ősz, vagyis hóhaj.
A szépség is nézőpont kérdése. Egy koron túl már inkább belülről fakad, semmint kívülről. Worenth pedig már abba a korba lépett, amikor nem kizárólag a külső megjelenésre ad és épít a férfi.*
-Ha erre válaszolok, továbbra sem lendülünk túl a témán. *nevet fel.* -Szóval, mielőtt válaszolnék, megkérdezem inkább. Válaszolják rá?
*Kicsit vicces jelenet, ámbár roppantul tapintatos a mágus részéről.*
-Tulajdonképpen... igen. Ebben az esetben szörnyű ezt így kimondani. De ott volt, mikor a kedvesem elhunyt. Inkább így, hogy elaludt szépen és nem kelt fel, minthogy szenvedett volna még néhány napot, vagy rosszabb esetben hatokon át. Ez is a jobbik eset.
-Ezért tértem ki a megviccelés részhez. *teszi rendbe a dolgokat.* -Kár azért, aki kénytelen elszalasztani a gyermekkort, mert arra mindenkinek szüksége van.
*Jellemzően akinek úgymond nem volt gyerekszobája, azokból sokkal hamarabb lesz aljas, sunyi féreg, tolvaj és egyéb pikáns bűnöző.
Nem is szükséges feltétlenül mindig egyetérteni, és azt meg Worenth kimondottan szereti, amikor valaki kimondja az érzéseit, gondolatait akkor is, ha ütköznek a vélemények.*
~És nem csak bólogat, mint a jó kutya.~
-Helyes. *bólint lassan, mert Meira végül megérti az üzenete lényegét, amiben egyébként nem is kételkedett egy szemernyit sem.*
-Szerintem az amolyan... emberi dolog. Ettől leszünk azok, akik. Az emberi fajra meg különösen igaz, hogy amint a hatalom megcsillogtatja csalóka, csalfa színeit, az emberi elme megbolydul tőle és azonnal tévútra szalad. Gyöngeség. *állapítja meg a szomorú valóságot.* -A másik nagy gondja az embereknek az, hogyha van valaki, aki egy kicsit is eltér a normálistól, teszem azt különleges képességekkel van megáldva, vagy csupán eltérő a kinézete, bőrszíne, stílusa, azt leigáznák, letipornák, földbe döngölnék. *sóhajt szomorúan. Látható, hogy igencsak megvan a véleménye a fajtájáról.* -Ha valakik, hát akkor az emberek a legkevésbé összetartó népség. Ezt vándorútjaim során számtalanszor tapasztaltam.
~Bár ne történt volna.~
*Azóta sem sokat változott érzése szerint a dolog, sőt, nem is tűnik úgy, hogy nagyon változna, legalábbis pozitív irányba.*
-Te érzed. Ha neked így jó, akkor nincs mit tenni. De azért próbáld majd meg néhanapján lazábbra hagyni a tincseidet. *mondja mosolyogva. Ami a tincseket illeti, Worenth is igen szép, hosszú, ápolt hajnak örvend, csak hát az övé már teljesen ősz, vagyis hóhaj.
A szépség is nézőpont kérdése. Egy koron túl már inkább belülről fakad, semmint kívülről. Worenth pedig már abba a korba lépett, amikor nem kizárólag a külső megjelenésre ad és épít a férfi.*
-Ha erre válaszolok, továbbra sem lendülünk túl a témán. *nevet fel.* -Szóval, mielőtt válaszolnék, megkérdezem inkább. Válaszolják rá?
*Kicsit vicces jelenet, ámbár roppantul tapintatos a mágus részéről.*
-Tulajdonképpen... igen. Ebben az esetben szörnyű ezt így kimondani. De ott volt, mikor a kedvesem elhunyt. Inkább így, hogy elaludt szépen és nem kelt fel, minthogy szenvedett volna még néhány napot, vagy rosszabb esetben hatokon át. Ez is a jobbik eset.
1773. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2018-02-02 16:30:59
Üzenet elküldve: 2018-02-02 16:30:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Worenth//
*Kedves szavai talán úgy is hangozhatnának, mintha csak a lehető legjobb színben akarná feltüntetni magát Worenth szemében, pedig nem így van. Tényleg felnéz a férfire, tényleg bölcsnek tartja, és biztos benne, hogy még semmit nem tud arról, ki is ő valójában. Meira a néhány elmesélt történet alapján már így is hősnek véli, egy igazi hősnek, aki megmentette már néhányszor Lanawint a pusztulástól. Ő pedig a szerény városi kislány, aki csillogó szemekkel tekint a hősre, és bármit megtenne azért, hogy a szerteágazó tudásból, aminek Worenth a birtokában van, legalább egy cseppjét megkaphassa.*
- Ne akarjak túl gyorsan felnőni? De hát az nem működik. A gyermeteg gondok csak egy ideig maradnak jelentéktelenek, amíg csak az a problémám, hogy a szomszéd kislánynak van rózsaszín szoknyája, nekem pedig nem. *Soha nem akart rózsaszín szoknyát, de példának megteszi.* Aztán egyszer csak, sajnos túl korán érkezik valami olyasmi, ami mindezt megváltoztatja, és gyermekből hirtelen felnőtté kéne válni, hogy kezelni tudjuk. Én így látom.
*Most az egyszer nem ért egyet a mágussal. Ha a gondok, amíg nem növünk fel elenyészőek maradnának, akkor soha senkinek nem kéne felnőni, és nem lennének igazi problémák az életben. Meira szerint ez pont fordítva működik. Ha nem növünk fel időben, a gondok, a felelősségtudat előbb tesz tönkre, minthogy megtanulnánk bánni velük. Mindenesetre abban igaza van, hogy nem lenne szabad görcsösen keresni a felnőtté válás módját.*
- Megpróbálok elvonatkoztatni tőle, és élvezni az életet, amíg még megtehetem.
*Fűzi hozzá, hogy Worenth azért érezze, átgondolja a hallottakat és meg is fontolja őket, csak épp ebben épp más a véleményük.*
- Sajnos sokan ezt csinálják. Ha egy kis hatalom kerül a birtokukba, akkor máris felsőbbrendűnek képzelik magukat. Akár isteni, akár mágikus, akár egyszerű társadalmi hatalomról legyen szó. Elhiszem, hogy van, aki érdekes közülük is, hisz ők is csak élőlények, de azt kell mondanom, hogy jól rejtőzködnek.
*Ő sajnos csak az árnyoldalát látta a dolgoknak. A mogorva városőröket, akiktől ha kérdeznek, úgy válaszolnak, mintha halálos bűn lenne hozzájuk szólni. A főnemesek akik fenn hordják az orrukat, és bármi történik, nem hibáztathatóak. Jut eszébe a nemes sötételf, aki furcsa dolgokat próbált művelni vele, miután leitatta, aztán egyszerűen elzavarta a házából.*
- Ebben viszont igazad van. Nem szabadna minden egyes ilyen helyzetben azon gondolkoznom, hogy vajon tényleg igaza van-e az illetőnek, és bennem van a hiba. Tényleg tönkretesz. A füleimet pedig tudom, hogy nem lenne szabad rejtegetnem, de nekem így jó. Nem tehetek róla.
*Azzal tolja is vissza tincseit az eredeti helyzetükbe, hogy fülei ismét ne látszódjanak ki alóluk. Meira valóban szép, bár nem tökéletes. Lila szemei ritkaságnak számítanak, de arca túl gyermeki, és vonásait is csak a fűző teszi ideálisabbá. Legalábbis ő így gondolja. Ezért is hordja az említett ruhadarabot, mert szerinte sokkal jobb alakot csinál.*
- Köszönöm! *Sóhajt hálásan, mikor Worenth abbahagyja az ijesztgetést.* Ne haragudj, de ezek a témák engem mindig halálra rémítenek. Már az orkoktól is irtózok, és ők is lerombolták már egyszer Artheniort. Nem akarok belegondolni abba, mi történne, ha egy élőholt horda tenné ugyanezt. Nekik még érzéseik, gondolataik sincsenek. Vagy vannak?
*Bizonytalanodik el. Újabb érdekes kérdés, hogy vajon egy élőholt tudja magáról, hogy az, vagy csak egy élettelen bábu, amit kívülről irányítanak? Talán hamarosan erre is lesz valami ötletük.*
- Akkor megnyugodtam. A szüleimet senki sem használhatja gonosz célokra. Minden rosszban van valami jó, igaz?
*Rettenetes halál hamuvá égni, de legalább biztosan nyugodtan aludhatják örök álmukat.*
*Kedves szavai talán úgy is hangozhatnának, mintha csak a lehető legjobb színben akarná feltüntetni magát Worenth szemében, pedig nem így van. Tényleg felnéz a férfire, tényleg bölcsnek tartja, és biztos benne, hogy még semmit nem tud arról, ki is ő valójában. Meira a néhány elmesélt történet alapján már így is hősnek véli, egy igazi hősnek, aki megmentette már néhányszor Lanawint a pusztulástól. Ő pedig a szerény városi kislány, aki csillogó szemekkel tekint a hősre, és bármit megtenne azért, hogy a szerteágazó tudásból, aminek Worenth a birtokában van, legalább egy cseppjét megkaphassa.*
- Ne akarjak túl gyorsan felnőni? De hát az nem működik. A gyermeteg gondok csak egy ideig maradnak jelentéktelenek, amíg csak az a problémám, hogy a szomszéd kislánynak van rózsaszín szoknyája, nekem pedig nem. *Soha nem akart rózsaszín szoknyát, de példának megteszi.* Aztán egyszer csak, sajnos túl korán érkezik valami olyasmi, ami mindezt megváltoztatja, és gyermekből hirtelen felnőtté kéne válni, hogy kezelni tudjuk. Én így látom.
*Most az egyszer nem ért egyet a mágussal. Ha a gondok, amíg nem növünk fel elenyészőek maradnának, akkor soha senkinek nem kéne felnőni, és nem lennének igazi problémák az életben. Meira szerint ez pont fordítva működik. Ha nem növünk fel időben, a gondok, a felelősségtudat előbb tesz tönkre, minthogy megtanulnánk bánni velük. Mindenesetre abban igaza van, hogy nem lenne szabad görcsösen keresni a felnőtté válás módját.*
- Megpróbálok elvonatkoztatni tőle, és élvezni az életet, amíg még megtehetem.
*Fűzi hozzá, hogy Worenth azért érezze, átgondolja a hallottakat és meg is fontolja őket, csak épp ebben épp más a véleményük.*
- Sajnos sokan ezt csinálják. Ha egy kis hatalom kerül a birtokukba, akkor máris felsőbbrendűnek képzelik magukat. Akár isteni, akár mágikus, akár egyszerű társadalmi hatalomról legyen szó. Elhiszem, hogy van, aki érdekes közülük is, hisz ők is csak élőlények, de azt kell mondanom, hogy jól rejtőzködnek.
*Ő sajnos csak az árnyoldalát látta a dolgoknak. A mogorva városőröket, akiktől ha kérdeznek, úgy válaszolnak, mintha halálos bűn lenne hozzájuk szólni. A főnemesek akik fenn hordják az orrukat, és bármi történik, nem hibáztathatóak. Jut eszébe a nemes sötételf, aki furcsa dolgokat próbált művelni vele, miután leitatta, aztán egyszerűen elzavarta a házából.*
- Ebben viszont igazad van. Nem szabadna minden egyes ilyen helyzetben azon gondolkoznom, hogy vajon tényleg igaza van-e az illetőnek, és bennem van a hiba. Tényleg tönkretesz. A füleimet pedig tudom, hogy nem lenne szabad rejtegetnem, de nekem így jó. Nem tehetek róla.
*Azzal tolja is vissza tincseit az eredeti helyzetükbe, hogy fülei ismét ne látszódjanak ki alóluk. Meira valóban szép, bár nem tökéletes. Lila szemei ritkaságnak számítanak, de arca túl gyermeki, és vonásait is csak a fűző teszi ideálisabbá. Legalábbis ő így gondolja. Ezért is hordja az említett ruhadarabot, mert szerinte sokkal jobb alakot csinál.*
- Köszönöm! *Sóhajt hálásan, mikor Worenth abbahagyja az ijesztgetést.* Ne haragudj, de ezek a témák engem mindig halálra rémítenek. Már az orkoktól is irtózok, és ők is lerombolták már egyszer Artheniort. Nem akarok belegondolni abba, mi történne, ha egy élőholt horda tenné ugyanezt. Nekik még érzéseik, gondolataik sincsenek. Vagy vannak?
*Bizonytalanodik el. Újabb érdekes kérdés, hogy vajon egy élőholt tudja magáról, hogy az, vagy csak egy élettelen bábu, amit kívülről irányítanak? Talán hamarosan erre is lesz valami ötletük.*
- Akkor megnyugodtam. A szüleimet senki sem használhatja gonosz célokra. Minden rosszban van valami jó, igaz?
*Rettenetes halál hamuvá égni, de legalább biztosan nyugodtan aludhatják örök álmukat.*
1772. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2018-02-02 12:13:17
Üzenet elküldve: 2018-02-02 12:13:17
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
//Meira//
-A felismerés hol áldás, hol átok. *fűzi hozzá Meira szavaihoz. Más egyebet erről nem tud mondani.*
-De legalább belátod! Az is valami.
~Tényleg van önkritikája.~
-Ó, hát ez nagyon kedves! *mosolyog.* -Igyekszem formában tartani magam mind fizikailag, mind szellemileg. Hiszen egyiket sem lehet fenntartani a másik nélkül!
*Worenth valamiért általában hamar eléri, hogy az emberek ne érezzék magukat feszélyezve mellette. Ékes bizonyítéka ennek a hosszas beszélgetések, ötletelések, eszmecserék, filozofálások. Annak örül igazán, hogy sokszor visszakapja azt, amit ad. Barátságosan, békésen és szerényen indít, aminek egy-két kivétellel mindig megvan a gyümölcse.*
-Tudod, van egy bölcs mondás, ami így szól: ne akarj túl gyorsan felnőni! Amíg nem nősz fel, a gondod... szinte semmiség. Hiszen azok csupán gyermeteg gondok. Persze az élet megviccelheti az embert, és ilyenkor jön az, amiről már beszéltünk. *bólint.* -Amikor kénytelen vagy felnőni! Mert olyan események történnek, ami felnőtt fejet kíván. Nehéz erre mit mondani. *esik kissé gondolkodóba.* -De én azt mondom, ne hajszold a felnőtté válást! Ne üldözd, ne kergesd, ne akard megkaparintani minden áron! Eljő az magától is. A sors tudja, mikor van itt az idő, csak várd ki. Légy türelmes.
*Ezzel lehetséges, hogy most elmondta a nagy semmit, amivel Meira nem tud mit kezdeni, de tény, hogy erre választ adni piszok nehéz. Olyat, ami építő és tanulságos.*
-Úgy vélem, azzal nem érnék el semmit. *mondja nemes egyszerűséggel, még a vállát is megvonja enyhén.* -Ha méterekkel a föld felett járnék és onnan beszélnék az emberekhez. *mondja képletesen, ám roppant szemléltetően is egyben.* -Azzal csak haragra, csalódásra lelnék. És közutálatra. Nem vagyok olyan, aki érzéketlenül átgázol az embereken. Vannak azért köztük is értékes emberek. *kel egy kicsit az említettek védelmére.* -Kedves szavaid örömmel töltenek el.
*Hisz kinek ne esne jól, ha így vélekednének róla? Worenth és Meira között nagy az összhang, de végtére is mindketten vérbeli mágusok! Ki, ha nem ők?*
-Ne vedd a szívedre ezeket a szenvtelen megjegyzéseket. Egyszerűen csak engedd el a füled mellett, és ne tartsd meg! Ellenkező esetben idővel mardosni fog a kétely. Inkább az a buta, aki ilyeneket mondott! Éles eszű, okos lány vagy, nekem elhiheted.
*Tényleg így gondolja, amit nem azért mond, hogy kedveskedjen, hanem mert ez az igazság.*
-Így azért szemléltetőbb. *mosolyog lágyan, mikor meglátja a hegyes füleket.* -Gondolod, hogy helyes dolog rejtegetni azt, aki vagy? Ha értek is rossz dolgok, így nem oldódik meg, csak mindig előtted lesz és sosem szabadulsz meg tőlük. Ne szégyelld magad, mert félvér vagy. Senki sem választhatja meg, hová születik.
*Igazából most tűnik fel először neki a beszélgetés folyamán az, hogy Meira mennyire szép lány. Tökéletes vonásokkal rendelkezik, gyönyörű lélektükrei vannak, és sugárzik róla az értelem. Persze semmi rossz, huncut gondolata nem támad, csupán felismeri a helyzetet.*
-Nagyon helyes! *mondja ellentmondást nem tűrve.*
~Már azt hittem kérlelni fog, hogy vigyem magammal! De azt nem tehetem.~
-Nem is kellemes egy élettelen, félig-meddig anyagtalan, testetlen és lelketlen lénynek belenézni a... szemgödreibe.
~Merthogy szemük az nincsen.~
-Jó, jó! *emeli megadóan maga elé kezeit.* -Befejeztem. Nem riogatlak, nem akarom én előhozni a rémálmaidat. Biztos lehetsz benne, hogy békével nyugszanak. Aki elégett, abból nem marad más, csak hamu. A hamvakból pedig nem születik már új élet, Meira. Nincs az a sötét mágia, ami ezt lehetővé teszi. Szerencsére.
*Mert egy dolog mondjuk egy friss, kétnapos hullába életet lehelni, de egy kis kupac hamuból... az már tényleg az elképzelhetetlen és lehetetlen kategória.*
-A felismerés hol áldás, hol átok. *fűzi hozzá Meira szavaihoz. Más egyebet erről nem tud mondani.*
-De legalább belátod! Az is valami.
~Tényleg van önkritikája.~
-Ó, hát ez nagyon kedves! *mosolyog.* -Igyekszem formában tartani magam mind fizikailag, mind szellemileg. Hiszen egyiket sem lehet fenntartani a másik nélkül!
*Worenth valamiért általában hamar eléri, hogy az emberek ne érezzék magukat feszélyezve mellette. Ékes bizonyítéka ennek a hosszas beszélgetések, ötletelések, eszmecserék, filozofálások. Annak örül igazán, hogy sokszor visszakapja azt, amit ad. Barátságosan, békésen és szerényen indít, aminek egy-két kivétellel mindig megvan a gyümölcse.*
-Tudod, van egy bölcs mondás, ami így szól: ne akarj túl gyorsan felnőni! Amíg nem nősz fel, a gondod... szinte semmiség. Hiszen azok csupán gyermeteg gondok. Persze az élet megviccelheti az embert, és ilyenkor jön az, amiről már beszéltünk. *bólint.* -Amikor kénytelen vagy felnőni! Mert olyan események történnek, ami felnőtt fejet kíván. Nehéz erre mit mondani. *esik kissé gondolkodóba.* -De én azt mondom, ne hajszold a felnőtté válást! Ne üldözd, ne kergesd, ne akard megkaparintani minden áron! Eljő az magától is. A sors tudja, mikor van itt az idő, csak várd ki. Légy türelmes.
*Ezzel lehetséges, hogy most elmondta a nagy semmit, amivel Meira nem tud mit kezdeni, de tény, hogy erre választ adni piszok nehéz. Olyat, ami építő és tanulságos.*
-Úgy vélem, azzal nem érnék el semmit. *mondja nemes egyszerűséggel, még a vállát is megvonja enyhén.* -Ha méterekkel a föld felett járnék és onnan beszélnék az emberekhez. *mondja képletesen, ám roppant szemléltetően is egyben.* -Azzal csak haragra, csalódásra lelnék. És közutálatra. Nem vagyok olyan, aki érzéketlenül átgázol az embereken. Vannak azért köztük is értékes emberek. *kel egy kicsit az említettek védelmére.* -Kedves szavaid örömmel töltenek el.
*Hisz kinek ne esne jól, ha így vélekednének róla? Worenth és Meira között nagy az összhang, de végtére is mindketten vérbeli mágusok! Ki, ha nem ők?*
-Ne vedd a szívedre ezeket a szenvtelen megjegyzéseket. Egyszerűen csak engedd el a füled mellett, és ne tartsd meg! Ellenkező esetben idővel mardosni fog a kétely. Inkább az a buta, aki ilyeneket mondott! Éles eszű, okos lány vagy, nekem elhiheted.
*Tényleg így gondolja, amit nem azért mond, hogy kedveskedjen, hanem mert ez az igazság.*
-Így azért szemléltetőbb. *mosolyog lágyan, mikor meglátja a hegyes füleket.* -Gondolod, hogy helyes dolog rejtegetni azt, aki vagy? Ha értek is rossz dolgok, így nem oldódik meg, csak mindig előtted lesz és sosem szabadulsz meg tőlük. Ne szégyelld magad, mert félvér vagy. Senki sem választhatja meg, hová születik.
*Igazából most tűnik fel először neki a beszélgetés folyamán az, hogy Meira mennyire szép lány. Tökéletes vonásokkal rendelkezik, gyönyörű lélektükrei vannak, és sugárzik róla az értelem. Persze semmi rossz, huncut gondolata nem támad, csupán felismeri a helyzetet.*
-Nagyon helyes! *mondja ellentmondást nem tűrve.*
~Már azt hittem kérlelni fog, hogy vigyem magammal! De azt nem tehetem.~
-Nem is kellemes egy élettelen, félig-meddig anyagtalan, testetlen és lelketlen lénynek belenézni a... szemgödreibe.
~Merthogy szemük az nincsen.~
-Jó, jó! *emeli megadóan maga elé kezeit.* -Befejeztem. Nem riogatlak, nem akarom én előhozni a rémálmaidat. Biztos lehetsz benne, hogy békével nyugszanak. Aki elégett, abból nem marad más, csak hamu. A hamvakból pedig nem születik már új élet, Meira. Nincs az a sötét mágia, ami ezt lehetővé teszi. Szerencsére.
*Mert egy dolog mondjuk egy friss, kétnapos hullába életet lehelni, de egy kis kupac hamuból... az már tényleg az elképzelhetetlen és lehetetlen kategória.*
1771. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2018-02-02 02:03:30
Üzenet elküldve: 2018-02-02 02:03:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Worenth//
- Hogy őszinte legyek, az a legjobb, amikor még csak nem is sejtjük, hogy baj van, csak utána sajnos annál jobban fáj a szörnyű igazság, mikor egyszer nem tudjuk elkerülni, hogy a saját szemünkkel lássuk a borzalmakat.
*Már megint itt tart. Szülei halálánál, amit fel-feldolgozott, de az ilyen témák boncolgatásakor, mint immáron a mai napon is többször, valahogy mindig náluk kötnek ki Meira gondolatai.*
- Én csak a gyerekekről tudom, hogy milyen nehéz bánni velük, azt is csak magamról. Sokszor még saját magamat is nehéz kezelni. *Nevetgél zavartan az önkritikáján.* Igazán idős emberekkel még nem is nagyon találkoztam. Egy volt a templomnál, mikor nyomokat kerestünk az eltűnt tekercs ügyében, de vele inkább Iriana beszélt, én csak távolról láttam. Te pedig ötvenegy évesen még nem vagy öreg egyáltalán, és házsártosnak sem tűnsz.
*Mosolyodik el. Mostanra sikerült magát teljesen feloldania a mágus társaságában. Már sem az iránta érzett hatalmas tisztelet, sem az idegenektől való félelem, sem az egyszerű zavarban lét nem akadályozza abban, hogy teljes mértékben élvezze a helyzetet. Bár, ezt valószínűleg már a másik is észrevehette, hisz a hosszabb eszmefuttatásaira nem kerülne sor, ha nem érezné magát kényelmesen. Akkor csak mindenféle értelmetlen butaságot beszélne minél hosszabban, hogy leplezze zavartságát.*
- Nekem még a testem és a lelkem sem felnőtt. Erős sem vagyok, pedig muszáj lenne. Nem tudod, hogyan a legkönnyebb felnőni? Erre nincs valami bölcsességed, tanácsod?
*Szinte megválaszolhatatlan lehet az iménti kérdés, de Worenth tapasztalt ember már, talán tud néhány hasznos tanácsot adni a lánynak, ezért is bátorkodik feltenni a kérdést.*
- Azt észrevettem, hogy a majdnem egy egész életnyi korkülönbség egyáltalán nem probléma kettőnknek. Azt nem tudom, másokkal hogyan szoktál viselkedni, de én egyáltalán nem érzem úgy, hogy egy tapasztalt mesterrel beszélgetnék, pedig egyértelműen az vagy. Bölcs és értékes ember, mégsem hordod úgy fenn az orrod, mint néhány városi tanácstag, a közkatonák, meg az ehhez hasonlók.
*Pislog párat. Rájön arra, hogy Worenth politikai és társadalmi nézeteit nem ismeri, s mivel nem akarja megsérteni, így inkább ezt nem ragozza tovább.*
- Köszönöm, hogy ezt mondtad. Eddig inkább az ellenkezőjét hallottam, hogy buta vagyok, de csak azért, mert soha senki nem hagyott kibontakozni. Fél-elf vagyok, vagy szimplán csak gyerek, aki nem lehet okos, mindig ez volt. Igen, fél-elf vagyok.
*Erősíti is meg a mondandóját, miközben néhány hajtincsét félretolja, hogy látszódjanak a kissé hegyes, elfekre emlékeztető fülei, amiből már egyértelműen látszik, hogy ő bizony nem ember.*
- Nem kell sajnálnod, szeretem ha embernek látszok. Ezért is takarom el a füleimet. Tudod, sok rossz dolog ért már emiatt, így inkább rejtegetem.
*Ezek szerint jól is csinálja, ha Worenth eddig embernek nézte. Abba pedig már beletörődött, hogy nem lehet gyereke, valószínűleg nem is tudná felnevelni.*
- Eszem ágában sincs élőholtak közelébe menni! Nekem épp elég volt, hogy hallottam róluk, és az orkok is túl félelmetesek. Nem akarok egy járkáló hulla szemeibe nézni.
*A következőket csak kerek szemekkel, majd egyre elsötétedő tekintettel hallgatja, amíg bírja, de most muszáj közbeszólnia.*
- Ne! Ne, ne! Kérlek ezt hagyd abba! Csak még jobban fogok rettegni tőlük, ami nem lesz jó... *Akad ki kicsit szegény.* A szüleimet... *Kezd bele a következő gondolatba, mikor valószínűleg már újra csend van.* Tudom hová temették őket. Sehová. Nincs sírjuk. A házunk kigyulladt, ők pedig elégtek odabenn, és gyermekkorom otthona alatt lehet a testük. Semmi nem maradt a házból, így belőlük sem. Akkor lehet, hogy nem alszanak békében?
*Most bűnösnek érzi magát. El kellett volna érnie, hogy átnézzék a romokat a holttestek után, de nem tette. Tehetetlenül és bőgve rohant el onnan, miután végignézte a pusztulást.*
- Hogy őszinte legyek, az a legjobb, amikor még csak nem is sejtjük, hogy baj van, csak utána sajnos annál jobban fáj a szörnyű igazság, mikor egyszer nem tudjuk elkerülni, hogy a saját szemünkkel lássuk a borzalmakat.
*Már megint itt tart. Szülei halálánál, amit fel-feldolgozott, de az ilyen témák boncolgatásakor, mint immáron a mai napon is többször, valahogy mindig náluk kötnek ki Meira gondolatai.*
- Én csak a gyerekekről tudom, hogy milyen nehéz bánni velük, azt is csak magamról. Sokszor még saját magamat is nehéz kezelni. *Nevetgél zavartan az önkritikáján.* Igazán idős emberekkel még nem is nagyon találkoztam. Egy volt a templomnál, mikor nyomokat kerestünk az eltűnt tekercs ügyében, de vele inkább Iriana beszélt, én csak távolról láttam. Te pedig ötvenegy évesen még nem vagy öreg egyáltalán, és házsártosnak sem tűnsz.
*Mosolyodik el. Mostanra sikerült magát teljesen feloldania a mágus társaságában. Már sem az iránta érzett hatalmas tisztelet, sem az idegenektől való félelem, sem az egyszerű zavarban lét nem akadályozza abban, hogy teljes mértékben élvezze a helyzetet. Bár, ezt valószínűleg már a másik is észrevehette, hisz a hosszabb eszmefuttatásaira nem kerülne sor, ha nem érezné magát kényelmesen. Akkor csak mindenféle értelmetlen butaságot beszélne minél hosszabban, hogy leplezze zavartságát.*
- Nekem még a testem és a lelkem sem felnőtt. Erős sem vagyok, pedig muszáj lenne. Nem tudod, hogyan a legkönnyebb felnőni? Erre nincs valami bölcsességed, tanácsod?
*Szinte megválaszolhatatlan lehet az iménti kérdés, de Worenth tapasztalt ember már, talán tud néhány hasznos tanácsot adni a lánynak, ezért is bátorkodik feltenni a kérdést.*
- Azt észrevettem, hogy a majdnem egy egész életnyi korkülönbség egyáltalán nem probléma kettőnknek. Azt nem tudom, másokkal hogyan szoktál viselkedni, de én egyáltalán nem érzem úgy, hogy egy tapasztalt mesterrel beszélgetnék, pedig egyértelműen az vagy. Bölcs és értékes ember, mégsem hordod úgy fenn az orrod, mint néhány városi tanácstag, a közkatonák, meg az ehhez hasonlók.
*Pislog párat. Rájön arra, hogy Worenth politikai és társadalmi nézeteit nem ismeri, s mivel nem akarja megsérteni, így inkább ezt nem ragozza tovább.*
- Köszönöm, hogy ezt mondtad. Eddig inkább az ellenkezőjét hallottam, hogy buta vagyok, de csak azért, mert soha senki nem hagyott kibontakozni. Fél-elf vagyok, vagy szimplán csak gyerek, aki nem lehet okos, mindig ez volt. Igen, fél-elf vagyok.
*Erősíti is meg a mondandóját, miközben néhány hajtincsét félretolja, hogy látszódjanak a kissé hegyes, elfekre emlékeztető fülei, amiből már egyértelműen látszik, hogy ő bizony nem ember.*
- Nem kell sajnálnod, szeretem ha embernek látszok. Ezért is takarom el a füleimet. Tudod, sok rossz dolog ért már emiatt, így inkább rejtegetem.
*Ezek szerint jól is csinálja, ha Worenth eddig embernek nézte. Abba pedig már beletörődött, hogy nem lehet gyereke, valószínűleg nem is tudná felnevelni.*
- Eszem ágában sincs élőholtak közelébe menni! Nekem épp elég volt, hogy hallottam róluk, és az orkok is túl félelmetesek. Nem akarok egy járkáló hulla szemeibe nézni.
*A következőket csak kerek szemekkel, majd egyre elsötétedő tekintettel hallgatja, amíg bírja, de most muszáj közbeszólnia.*
- Ne! Ne, ne! Kérlek ezt hagyd abba! Csak még jobban fogok rettegni tőlük, ami nem lesz jó... *Akad ki kicsit szegény.* A szüleimet... *Kezd bele a következő gondolatba, mikor valószínűleg már újra csend van.* Tudom hová temették őket. Sehová. Nincs sírjuk. A házunk kigyulladt, ők pedig elégtek odabenn, és gyermekkorom otthona alatt lehet a testük. Semmi nem maradt a házból, így belőlük sem. Akkor lehet, hogy nem alszanak békében?
*Most bűnösnek érzi magát. El kellett volna érnie, hogy átnézzék a romokat a holttestek után, de nem tette. Tehetetlenül és bőgve rohant el onnan, miután végignézte a pusztulást.*
1770. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2018-01-31 15:31:29
Üzenet elküldve: 2018-01-31 15:31:29
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
//Meira//
-Viszont egyben tudatlanok is. *teszi hozzá a gyermeki korra.* -Mit sem tudunk még a világ bajairól. A tudatlanság olykor áldás! Persze a tudatlanságot itt ne úgy értsd, hogy buták, nem inkább tapasztalatlanak.
*Az időskori dolgokkal egyet kell értenie, bármily nehéz is elfogadni.*
-Az idősek rosszabbak. A gyerekeket lehet kezelni, de egy házsártos, szenilis öreget nem.
*A többivel egyetértek.*
-Ékesszólás. *dicséri a lányt.* -Kétségtelenül azok a legszebb korok.
~Igaz e, vén csataló?~
*Újabb érdekes szemléltetést ad Meira, aki tényleg képes elmerülni a gondolatok végtelen tengerében. Valahol a mágus is így van ezzel.*
-Nem feltétlenül leszünk erősek, tapasztaltak meg pláne nem attól, mert felnövünk. Vannak sajnos, akik mindig megragadnak egy szinten. Ezekre mondják, hogy felnőtt testben él egy gyermek. Az öregkorban a butaság sem okvetlenül következik be, de való igaz, hogy sajnos az emberi elme tompul, felejt. Berozsdásodnak a fogaskerekek ha tetszik, ha nem.
*Ilyenkor egy vérbeli mágus dolga az, hogy átadja a stafétát egy arra méltó utódnak, és megkérni, hogy ha majd ő is megöregszik, szintén adja tovább. Így megőrizhető a mágia örök körforgása és nem száll a sírba oly sok felhalmozott tudás.*
~Mondjuk lehet, hogy valaki inkább magával viszi. Egyelőre én is kénytelen lennék.~
-A korkülönbség nem ok arra, hogy két ember ne értse meg egymást. Az az igazság, hogy én... szinte mindenkivel kijövök, és szinte bárkivel elbeszélgetek.
*Számos hosszas beszélgetés van már mögötte.*
-Szerintem az idősebb, jelen esetünkben az én mondjuk úgy kötelességem, hogy hagyjam érvényesülni a fiatalt és ne akarjam elutasítani minden ötletét. Sok öregnél ez a fajta egoizmus kiütközik, amikor már csak élből elveti a dolgokat, mert nehogy már, a kis csutka jobban tudja! Véleményem szerint ez egy nagyon ostoba, begyepesedett hozzáállás, hiszen a fiatalabbak rugalmasabbak már, mint az idősebbek. Te egy eszes lány vagy, Meira. Balgaság lenne leszólnom a mondandóidat, hiszen van tartalma! Inkább ezért fonódik össze az elménk, semmint a körkülönbség miatt.
*A könyökölés a mágust nem zavarja, elvégre is nem kell itt vigyázzban állni, vagy ülni, lehet szépen otthonosra venni a figurát.*
-Én... *akad benne a szó.* -Nem tudtam. Kérlek, nézd el nekem, de embernek néztelek. Nem látom benned a félvér vonásokat. Én is így tudom.
*Sajnálatos. Látszik is a hórihorgas máguson, hogy szívügyén viseli a dolgot.*
-Igen, a közelben. Nem, Meira. *csóválja meg a fejét.* -Nem mehetsz oda. El kell kerülnöd azt a helyet nagy ívben! Ha valaki odamehet, az én vagyok. Többé nem kockáztatom meg, hogy bármelyik ifjú mágus élete kihunyjon azon az átkozott vidéken! A ti véretek értékesebb az enyémnél! *mondja mindezt halálos nyugalommal, egyben roppant határozottan.*
-Mostanra kicsit visszaszorultak, de ez csak a látszat! Nem. Én azt mondom, bizony ott vannak ők mindenütt, csak megbújnak. Várják a megfelelő pillanatot.
*Lehet ez így kicsit félelmetesre sikeredik, de nem tehet róla, ez az igazság. Mármint az ő igazsága...*
-Szerintem ennél többről van szó. *húzza el a száját.* -Nem azért jönnek ők, hogy a holtakat felélesszék. Legalábbis elsődlegesen nem. Ennél sokkal nagyobb horderejű a jelenlétük. Új világot keresnek maguknak! Hogy miért éppen a miénket, és mi okból, az jó kérdés. Talán ez a legsebezhetőbb és a legkönnyebben átformálható, átalakítható. *vonja meg vállát.* -Az ő világukat szerintem pusztulás fenyegeti, ezért jönnek el hozzánk. Meghódítani, felemészteni és elnyelni mindent, ami emberi. Van egy kapu... *vesz egy nagy levegőt, majd erősen kifújja.* -A romoknál. Már elindultak. *néz Meirara.* -Nem tudom, mennyi idő, míg átérnek, de egy biztos. Közelednek. És hamarosan ideérnek.
*Ez így már tényleg egyenesen horrorisztikus lehet Meiranak, mert Worenth nagyon hitelesen és érzelmesen tud beszélni.*
-Csak akkor győződhetsz meg róla, ha tudod, hová temették őket és megnézed, hogy feldúlták e a sírt. Amennyiben a nyughelyük nem bizonyos, abban az esetben sem kell egyből a legrosszabbat feltételezni.
-Viszont egyben tudatlanok is. *teszi hozzá a gyermeki korra.* -Mit sem tudunk még a világ bajairól. A tudatlanság olykor áldás! Persze a tudatlanságot itt ne úgy értsd, hogy buták, nem inkább tapasztalatlanak.
*Az időskori dolgokkal egyet kell értenie, bármily nehéz is elfogadni.*
-Az idősek rosszabbak. A gyerekeket lehet kezelni, de egy házsártos, szenilis öreget nem.
*A többivel egyetértek.*
-Ékesszólás. *dicséri a lányt.* -Kétségtelenül azok a legszebb korok.
~Igaz e, vén csataló?~
*Újabb érdekes szemléltetést ad Meira, aki tényleg képes elmerülni a gondolatok végtelen tengerében. Valahol a mágus is így van ezzel.*
-Nem feltétlenül leszünk erősek, tapasztaltak meg pláne nem attól, mert felnövünk. Vannak sajnos, akik mindig megragadnak egy szinten. Ezekre mondják, hogy felnőtt testben él egy gyermek. Az öregkorban a butaság sem okvetlenül következik be, de való igaz, hogy sajnos az emberi elme tompul, felejt. Berozsdásodnak a fogaskerekek ha tetszik, ha nem.
*Ilyenkor egy vérbeli mágus dolga az, hogy átadja a stafétát egy arra méltó utódnak, és megkérni, hogy ha majd ő is megöregszik, szintén adja tovább. Így megőrizhető a mágia örök körforgása és nem száll a sírba oly sok felhalmozott tudás.*
~Mondjuk lehet, hogy valaki inkább magával viszi. Egyelőre én is kénytelen lennék.~
-A korkülönbség nem ok arra, hogy két ember ne értse meg egymást. Az az igazság, hogy én... szinte mindenkivel kijövök, és szinte bárkivel elbeszélgetek.
*Számos hosszas beszélgetés van már mögötte.*
-Szerintem az idősebb, jelen esetünkben az én mondjuk úgy kötelességem, hogy hagyjam érvényesülni a fiatalt és ne akarjam elutasítani minden ötletét. Sok öregnél ez a fajta egoizmus kiütközik, amikor már csak élből elveti a dolgokat, mert nehogy már, a kis csutka jobban tudja! Véleményem szerint ez egy nagyon ostoba, begyepesedett hozzáállás, hiszen a fiatalabbak rugalmasabbak már, mint az idősebbek. Te egy eszes lány vagy, Meira. Balgaság lenne leszólnom a mondandóidat, hiszen van tartalma! Inkább ezért fonódik össze az elménk, semmint a körkülönbség miatt.
*A könyökölés a mágust nem zavarja, elvégre is nem kell itt vigyázzban állni, vagy ülni, lehet szépen otthonosra venni a figurát.*
-Én... *akad benne a szó.* -Nem tudtam. Kérlek, nézd el nekem, de embernek néztelek. Nem látom benned a félvér vonásokat. Én is így tudom.
*Sajnálatos. Látszik is a hórihorgas máguson, hogy szívügyén viseli a dolgot.*
-Igen, a közelben. Nem, Meira. *csóválja meg a fejét.* -Nem mehetsz oda. El kell kerülnöd azt a helyet nagy ívben! Ha valaki odamehet, az én vagyok. Többé nem kockáztatom meg, hogy bármelyik ifjú mágus élete kihunyjon azon az átkozott vidéken! A ti véretek értékesebb az enyémnél! *mondja mindezt halálos nyugalommal, egyben roppant határozottan.*
-Mostanra kicsit visszaszorultak, de ez csak a látszat! Nem. Én azt mondom, bizony ott vannak ők mindenütt, csak megbújnak. Várják a megfelelő pillanatot.
*Lehet ez így kicsit félelmetesre sikeredik, de nem tehet róla, ez az igazság. Mármint az ő igazsága...*
-Szerintem ennél többről van szó. *húzza el a száját.* -Nem azért jönnek ők, hogy a holtakat felélesszék. Legalábbis elsődlegesen nem. Ennél sokkal nagyobb horderejű a jelenlétük. Új világot keresnek maguknak! Hogy miért éppen a miénket, és mi okból, az jó kérdés. Talán ez a legsebezhetőbb és a legkönnyebben átformálható, átalakítható. *vonja meg vállát.* -Az ő világukat szerintem pusztulás fenyegeti, ezért jönnek el hozzánk. Meghódítani, felemészteni és elnyelni mindent, ami emberi. Van egy kapu... *vesz egy nagy levegőt, majd erősen kifújja.* -A romoknál. Már elindultak. *néz Meirara.* -Nem tudom, mennyi idő, míg átérnek, de egy biztos. Közelednek. És hamarosan ideérnek.
*Ez így már tényleg egyenesen horrorisztikus lehet Meiranak, mert Worenth nagyon hitelesen és érzelmesen tud beszélni.*
-Csak akkor győződhetsz meg róla, ha tudod, hová temették őket és megnézed, hogy feldúlták e a sírt. Amennyiben a nyughelyük nem bizonyos, abban az esetben sem kell egyből a legrosszabbat feltételezni.
1769. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2018-01-31 14:01:12
Üzenet elküldve: 2018-01-31 14:01:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Worenth//
- Hát... *Egy kicsit tátva marad a szája, mert annyira mondaná, amit mondani akar, csak először nem jutnak eszébe a szavak. Át kell gondolnia, mégis mit akar válaszolni, de végül szépen lassan a szavakat keresve sikerül neki.*
- Gyermeknek lenni azért nem jó, mert még védtelenek vagyunk. Védtelenek, buták, kiszolgáltatottak a világnak. Idős korunkban pedig újra itt fogunk tartani. Egyre gyengébbek és szenilisebbek leszünk. Fiatal felnőttként mögöttünk és előttünk is ott van már az egész élet, eleget tapasztaltunk, de még rengeteg ismeretlen áll előttünk, s erőnk teljében vagyunk, amivel már felvehetjük a harcot a világgal szemben.
*Szép gondolatok, kár, hogy Meira még épp, hogy kifelé lábal a gyerekkorából, merthogy harcolni nem tud a világ ellen, az biztos. Ha tudna, nem ilyedne meg minden fáról lehulló levéltől, vagy borzadna el az élőholtak gondolatára.*
- Ez az öregedés is érdekes, ha belegondolsz. *Fejét karjával támasztja, miközben a plafont bámulja és mereng.* Olyasmi, mint egy félkör. Mármint az út, amit bejárunk. Gyermekként születünk bután és gyengén, mire felnövünk tapasztaltak és erősek leszünk, időskorunkra pedig ismét gyengék és buták. Olyan, mintha mikor megöregszünk, újra átélhetnénk gyermekkorunkat, a különbség csak a testünkben van, de az elménk ismét megfiatalodik.
*Kicsit most ő feledkezik bele a mesélésbe. Worenth láthatja, hogy ha végtelennek tűnő eszmefuttatásokról van szó, akkor Meira előtt nem kell szégyellnie magát, mikor kicsit elkalandozik, hisz a lány is képes ugyanerre.
A férfi története valóban szívszorító, Meira érzékeny lelke pedig nem is bírja könnyek nélkül végighallgatni. Mindig szomorú azt hallani, ahogy egy élet küzd az életben maradásért, de hiába. Szülei is biztos harcoltak. Biztos nem akarták magára hagyni a lányukat, de nem tehettek semmit. A történet érzelmi töltetei és Meira emlékei egyszerre könnyeinek okozói.*
- Ötvenegy? Harmincnégy év van közöttünk, mégis mennyire megértjük egymást. Látod? Én még gyerek vagytok, te meg lassan már újra. Szerintem ezért tud az elménk így összehangolódni.
*Úgy tűnik Meira nem tágít a bizarr elméletétől, hiába nincs semmi valóságalapja. Mikor nemzésképtelensége kerül szóba, akkor újra kihúzza magát a széken. Eddig is biztosan tiszteletlenség volt az asztalon könyökölni, de most már mindegy.*
- Édesapám elf volt, édesanyám pedig ember. Elf és ember gyereke pedig terméketlen. Legalábbis én így tudom. Nem próbáltam még szülni.
*Vörösödik el utolsó mondatán.
Valóban nem egy nagy felfedezés, amit Meira a mágia felfedezéséről mond, de hát tényleg ez a legésszerűbb magyaráztat. Egyet is értenek benne, úgy tűnik.*
- A Karavánpihenő romjai? Az a közelben van, nem? *Fogalma sincs hol van.* Szívesen megnézném...! Ömm, nem, mégsem.
*Már lelkesedett volna azzal a kitörő örömmel, amivel szokott, de az élőholtak említésére száznyolcvan fokos fordulatot vesz az elhatározása, és messziről el akarja kerülni a helyet.*
- Már megint az élőholtak. *Sóhajt.* Azok a lények mindenhol ott vannak? Miért? Ennyire nem hagyják békében nyugodni az elhunytakat? *Ekkor jut eszébe egy szörnyű lehetőség.* Talán a szüleim is élőholtakká váltak? *Nagyon, de nagyon nem örülne neki.*
- Hát... *Egy kicsit tátva marad a szája, mert annyira mondaná, amit mondani akar, csak először nem jutnak eszébe a szavak. Át kell gondolnia, mégis mit akar válaszolni, de végül szépen lassan a szavakat keresve sikerül neki.*
- Gyermeknek lenni azért nem jó, mert még védtelenek vagyunk. Védtelenek, buták, kiszolgáltatottak a világnak. Idős korunkban pedig újra itt fogunk tartani. Egyre gyengébbek és szenilisebbek leszünk. Fiatal felnőttként mögöttünk és előttünk is ott van már az egész élet, eleget tapasztaltunk, de még rengeteg ismeretlen áll előttünk, s erőnk teljében vagyunk, amivel már felvehetjük a harcot a világgal szemben.
*Szép gondolatok, kár, hogy Meira még épp, hogy kifelé lábal a gyerekkorából, merthogy harcolni nem tud a világ ellen, az biztos. Ha tudna, nem ilyedne meg minden fáról lehulló levéltől, vagy borzadna el az élőholtak gondolatára.*
- Ez az öregedés is érdekes, ha belegondolsz. *Fejét karjával támasztja, miközben a plafont bámulja és mereng.* Olyasmi, mint egy félkör. Mármint az út, amit bejárunk. Gyermekként születünk bután és gyengén, mire felnövünk tapasztaltak és erősek leszünk, időskorunkra pedig ismét gyengék és buták. Olyan, mintha mikor megöregszünk, újra átélhetnénk gyermekkorunkat, a különbség csak a testünkben van, de az elménk ismét megfiatalodik.
*Kicsit most ő feledkezik bele a mesélésbe. Worenth láthatja, hogy ha végtelennek tűnő eszmefuttatásokról van szó, akkor Meira előtt nem kell szégyellnie magát, mikor kicsit elkalandozik, hisz a lány is képes ugyanerre.
A férfi története valóban szívszorító, Meira érzékeny lelke pedig nem is bírja könnyek nélkül végighallgatni. Mindig szomorú azt hallani, ahogy egy élet küzd az életben maradásért, de hiába. Szülei is biztos harcoltak. Biztos nem akarták magára hagyni a lányukat, de nem tehettek semmit. A történet érzelmi töltetei és Meira emlékei egyszerre könnyeinek okozói.*
- Ötvenegy? Harmincnégy év van közöttünk, mégis mennyire megértjük egymást. Látod? Én még gyerek vagytok, te meg lassan már újra. Szerintem ezért tud az elménk így összehangolódni.
*Úgy tűnik Meira nem tágít a bizarr elméletétől, hiába nincs semmi valóságalapja. Mikor nemzésképtelensége kerül szóba, akkor újra kihúzza magát a széken. Eddig is biztosan tiszteletlenség volt az asztalon könyökölni, de most már mindegy.*
- Édesapám elf volt, édesanyám pedig ember. Elf és ember gyereke pedig terméketlen. Legalábbis én így tudom. Nem próbáltam még szülni.
*Vörösödik el utolsó mondatán.
Valóban nem egy nagy felfedezés, amit Meira a mágia felfedezéséről mond, de hát tényleg ez a legésszerűbb magyaráztat. Egyet is értenek benne, úgy tűnik.*
- A Karavánpihenő romjai? Az a közelben van, nem? *Fogalma sincs hol van.* Szívesen megnézném...! Ömm, nem, mégsem.
*Már lelkesedett volna azzal a kitörő örömmel, amivel szokott, de az élőholtak említésére száznyolcvan fokos fordulatot vesz az elhatározása, és messziről el akarja kerülni a helyet.*
- Már megint az élőholtak. *Sóhajt.* Azok a lények mindenhol ott vannak? Miért? Ennyire nem hagyják békében nyugodni az elhunytakat? *Ekkor jut eszébe egy szörnyű lehetőség.* Talán a szüleim is élőholtakká váltak? *Nagyon, de nagyon nem örülne neki.*
1768. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2018-01-30 12:42:01
Üzenet elküldve: 2018-01-30 12:42:01
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
//Meira//
-Nem te vagy az első, akitől azt hallom, hogy fiatal felnőttkorban lassítaná le az időt. Na igen, az ember olyankor már eléggé sokat tud.
*Igazából Worenth azért nem menne vissza, mert neki jó így most, ahogy van. Ha nincs is már ereje teljében, de még igen jó egészségnek örvend és bizony látszik is rajta, hogy nem öregember még, legfeljebb kicsit koros. Fejben viszont még sosem volt ilyen erős, mint most! Nagy tudást halmozott fel az idők során, sok mindent elért. Ily módon valahol érthető is az álláspontja.*
-Köszönöm.
*Ekkor látja, hogy Meira megkönnyezte a történetét. A hóhajú igen erős lélekjelenléttel rendelkezik, így ő nem hullat könnyeket. Hullatott már eleget...*
-Ötvenegy múltam.
*Nem titok. Úgy volt, hogy az ötvenediknél, így a "félszázhoz" érve szervez egy kis összejövetelt Synmira jurtájában, de végül kútba esett a terve. Utólag nézve ez egyáltalán nem baj.*
-Nos, ez igazán kedves tőled. *mondja mosolyogva.* -Való igaz, lenne mit mesélnem. A történeteknek pedig fent kell maradniuk, nem veszhetnek homályba!
*A legendát majd itt-ott megfűszerezi némi füllentéssel, amitől még hatásosabb lesz az egész. Annyi belefér.*
-Tényleg? *kérdezi megdöbbenve.* -Szabad megkérdeznem, persze csak ha nem vagyok túl indiszkrét, hogy miért nem?
*Persze ha ez kellemetlen Meiranak, márpedig biztosan az, akkor nem kötelező válaszolni. Szomorú, hogy egy látszólag szépséges és érett, fiatal lány nem hozhat gyermeket a világra.*
~Aki szeretne, annak nem lehet. Bezzeg akinek meg nem kell, annak besikerül. Jellemző.~
*Az már igaz, hogy némiképp furán váltogatják a beszédtémákat, de általában huzamosabb ideig nem egy témát szokott vesézgetni két beszélgetőpartner. Előbb vagy utóbb egy téma, legyen az bármily érdekes, kimerül, mint a bánya.*
-Ahogy mondod. *bólint elismerően.*
~Eszes lány.~
-Szerintem így volt. Nagyon meglepődnék, ha nem. Mondjuk ha belegondolsz, ez egy elég logikus eszmefuttatás, semmi merész hipotézis nincs benne. Puszta logika.
*Valóban nem egy nagy következtetés ez, kis túlzással azt is lehetne állítani, hogy csupa közhely.*
-Nos... egyet talán tudok. Terjed egy olyan legenda, hogy a Karavánpihenő romjai nagy tudást temetett maga alá. Két mágussal jártam ott nemrégiben, és az bizonyossá vált, hogy van ott valami. Ám. *mondja hangsúlyosan.* -Sajnos nincs egyedül. Élőholtak vigyázzák a rejtélyt.
*Épp azok, amikkel Meira nem szívesen akaszkodna össze, érthető okokból.*
-Nem te vagy az első, akitől azt hallom, hogy fiatal felnőttkorban lassítaná le az időt. Na igen, az ember olyankor már eléggé sokat tud.
*Igazából Worenth azért nem menne vissza, mert neki jó így most, ahogy van. Ha nincs is már ereje teljében, de még igen jó egészségnek örvend és bizony látszik is rajta, hogy nem öregember még, legfeljebb kicsit koros. Fejben viszont még sosem volt ilyen erős, mint most! Nagy tudást halmozott fel az idők során, sok mindent elért. Ily módon valahol érthető is az álláspontja.*
-Köszönöm.
*Ekkor látja, hogy Meira megkönnyezte a történetét. A hóhajú igen erős lélekjelenléttel rendelkezik, így ő nem hullat könnyeket. Hullatott már eleget...*
-Ötvenegy múltam.
*Nem titok. Úgy volt, hogy az ötvenediknél, így a "félszázhoz" érve szervez egy kis összejövetelt Synmira jurtájában, de végül kútba esett a terve. Utólag nézve ez egyáltalán nem baj.*
-Nos, ez igazán kedves tőled. *mondja mosolyogva.* -Való igaz, lenne mit mesélnem. A történeteknek pedig fent kell maradniuk, nem veszhetnek homályba!
*A legendát majd itt-ott megfűszerezi némi füllentéssel, amitől még hatásosabb lesz az egész. Annyi belefér.*
-Tényleg? *kérdezi megdöbbenve.* -Szabad megkérdeznem, persze csak ha nem vagyok túl indiszkrét, hogy miért nem?
*Persze ha ez kellemetlen Meiranak, márpedig biztosan az, akkor nem kötelező válaszolni. Szomorú, hogy egy látszólag szépséges és érett, fiatal lány nem hozhat gyermeket a világra.*
~Aki szeretne, annak nem lehet. Bezzeg akinek meg nem kell, annak besikerül. Jellemző.~
*Az már igaz, hogy némiképp furán váltogatják a beszédtémákat, de általában huzamosabb ideig nem egy témát szokott vesézgetni két beszélgetőpartner. Előbb vagy utóbb egy téma, legyen az bármily érdekes, kimerül, mint a bánya.*
-Ahogy mondod. *bólint elismerően.*
~Eszes lány.~
-Szerintem így volt. Nagyon meglepődnék, ha nem. Mondjuk ha belegondolsz, ez egy elég logikus eszmefuttatás, semmi merész hipotézis nincs benne. Puszta logika.
*Valóban nem egy nagy következtetés ez, kis túlzással azt is lehetne állítani, hogy csupa közhely.*
-Nos... egyet talán tudok. Terjed egy olyan legenda, hogy a Karavánpihenő romjai nagy tudást temetett maga alá. Két mágussal jártam ott nemrégiben, és az bizonyossá vált, hogy van ott valami. Ám. *mondja hangsúlyosan.* -Sajnos nincs egyedül. Élőholtak vigyázzák a rejtélyt.
*Épp azok, amikkel Meira nem szívesen akaszkodna össze, érthető okokból.*
1767. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2018-01-28 02:09:09
Üzenet elküldve: 2018-01-28 02:09:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Worenth//
*Úgy látszik, Worenth nem akar újra gyerek lenni, Meira pedig örülne, ha már nem lenne gyerek. Fel akar nőni. Annyival könnyebb lenne minden. Nem riadna vissza a felelősségtudattól, nem ijedne meg minden apró rezdülő bokortól, és legfőképp lelke nem lenne annyira érzékeny, hogy bármit mondanak neki az egy világot építhet fel, de dönthet is benne össze.*
- Bárcsak felgyorsíthatnánk az időt egy kicsit, de csak egy kicsit! Aztán mikor elég idős vagyok, felnőtt nő, akkor lelassulhatna, hogy sokáig boldogan éljek. Imádnám, ha létezne ilyen mágia, biztosan meg akarnám tanulni.
*Arra nem kérdez rá, hogy Worenth miért nem élné újra a gyerekkorát. Talán büszke az elért dolgokra, és minden vágyának eleget tett életében. Talán nem maradt számára semmi más, amiért ragaszkodna az életéhez, így az öregkorára eljövő megnyugvást várja már. A pihenést, a sehová sem rohanó, nyugodt életet, melyet bizonyára megérdemel majd ha eljőnek az utolsó évei.
A történetet csendesen hallgatja. Olyannyira érzelmesre sikerül Worenth elbeszélése, hogy Meira észrevétlenül el is sírja magát rajta. Szomorú történet. Erről van szó, Meira még más bánatán is elérzékenyül, hogyan akar így a sajátjai mellett erős maradni?*
- Sajnálom. *Ennyit tud csak hozzáfűzni, amíg az időközben észrevett könnyeit törölgeti ki a szeméből.*
- Idős vagy már, nem igaz? A kor előbb vagy utóbb utolér, és amikor másra már nem leszel képes, papírra vethetnéd az életed történetét. Bölcs embernek tűnsz, biztosan emlékezni fog majd rád az egész világ mikor már nem leszel, könyveidet pedig tisztelettel fogják olvasni a gyermekeink, illetve az én gyermekem nem. Én nem szülhetek gyereket.
*A hangulatnak sikerült eluralkodnia Meirán. Észre sem veszi, hogy talán Worenth számára kellemetlen dolgokat kezd el ecsetelni. Valahogy a gyerekkor és az öregkor között vont párhuzam, a nem létezni látszó időmágia, a párjának szomorú története egy még érzelmesebb Meirát hozott a felszínre, amiből csak a férfi csettintésére tér magához. Ijedten fel is kapja a fejét, mert egészen eddig úgy beszélt, hogy az asztal alá bámult, de a hirtelen jött mozdulat visszazökkenti a valóságba.*
- I-Igen! *Nem tudja, hogy mire válaszol, most még fel kell vennie újra az intellektuális beszélgetés fonalát.*
- Szóval... *Szedi össze magát, miután magában értelmezi Worenth mondandóját.* A háló, amiről már beszéltünk mindig is létezett. Azóta, amióta világ a világ. Aztán ahogy manapság, úgy régen is jöttek a világra különleges személyek, akik azért születtek, hogy a mágia rögös útján járva a tudomány csúcsát feszegessék. Lehetett valaki, aki megérezte magában ezt az erőt, és valamilyen módon sikerült varázsolnia. Aztán ahogy telt az idő, egyre több mindenre jöhettek rá a mágiával kapcsolatban, ami mára már egészen kiforrott tudománnyá nőtte ki magát, mint a matematika, vagy bármely más tudományág. Erre gondoltál, igaz?
*Próbálja összefoglalni a hallottakat.*
- Egyébként szívesen megnéznék régi, elhagyatott helyeket. Persze csak ha nincsenek ott élőholtak. Érdekel mi volt régen, mert elképzelni szinte lehetetlen.
*Úgy látszik, Worenth nem akar újra gyerek lenni, Meira pedig örülne, ha már nem lenne gyerek. Fel akar nőni. Annyival könnyebb lenne minden. Nem riadna vissza a felelősségtudattól, nem ijedne meg minden apró rezdülő bokortól, és legfőképp lelke nem lenne annyira érzékeny, hogy bármit mondanak neki az egy világot építhet fel, de dönthet is benne össze.*
- Bárcsak felgyorsíthatnánk az időt egy kicsit, de csak egy kicsit! Aztán mikor elég idős vagyok, felnőtt nő, akkor lelassulhatna, hogy sokáig boldogan éljek. Imádnám, ha létezne ilyen mágia, biztosan meg akarnám tanulni.
*Arra nem kérdez rá, hogy Worenth miért nem élné újra a gyerekkorát. Talán büszke az elért dolgokra, és minden vágyának eleget tett életében. Talán nem maradt számára semmi más, amiért ragaszkodna az életéhez, így az öregkorára eljövő megnyugvást várja már. A pihenést, a sehová sem rohanó, nyugodt életet, melyet bizonyára megérdemel majd ha eljőnek az utolsó évei.
A történetet csendesen hallgatja. Olyannyira érzelmesre sikerül Worenth elbeszélése, hogy Meira észrevétlenül el is sírja magát rajta. Szomorú történet. Erről van szó, Meira még más bánatán is elérzékenyül, hogyan akar így a sajátjai mellett erős maradni?*
- Sajnálom. *Ennyit tud csak hozzáfűzni, amíg az időközben észrevett könnyeit törölgeti ki a szeméből.*
- Idős vagy már, nem igaz? A kor előbb vagy utóbb utolér, és amikor másra már nem leszel képes, papírra vethetnéd az életed történetét. Bölcs embernek tűnsz, biztosan emlékezni fog majd rád az egész világ mikor már nem leszel, könyveidet pedig tisztelettel fogják olvasni a gyermekeink, illetve az én gyermekem nem. Én nem szülhetek gyereket.
*A hangulatnak sikerült eluralkodnia Meirán. Észre sem veszi, hogy talán Worenth számára kellemetlen dolgokat kezd el ecsetelni. Valahogy a gyerekkor és az öregkor között vont párhuzam, a nem létezni látszó időmágia, a párjának szomorú története egy még érzelmesebb Meirát hozott a felszínre, amiből csak a férfi csettintésére tér magához. Ijedten fel is kapja a fejét, mert egészen eddig úgy beszélt, hogy az asztal alá bámult, de a hirtelen jött mozdulat visszazökkenti a valóságba.*
- I-Igen! *Nem tudja, hogy mire válaszol, most még fel kell vennie újra az intellektuális beszélgetés fonalát.*
- Szóval... *Szedi össze magát, miután magában értelmezi Worenth mondandóját.* A háló, amiről már beszéltünk mindig is létezett. Azóta, amióta világ a világ. Aztán ahogy manapság, úgy régen is jöttek a világra különleges személyek, akik azért születtek, hogy a mágia rögös útján járva a tudomány csúcsát feszegessék. Lehetett valaki, aki megérezte magában ezt az erőt, és valamilyen módon sikerült varázsolnia. Aztán ahogy telt az idő, egyre több mindenre jöhettek rá a mágiával kapcsolatban, ami mára már egészen kiforrott tudománnyá nőtte ki magát, mint a matematika, vagy bármely más tudományág. Erre gondoltál, igaz?
*Próbálja összefoglalni a hallottakat.*
- Egyébként szívesen megnéznék régi, elhagyatott helyeket. Persze csak ha nincsenek ott élőholtak. Érdekel mi volt régen, mert elképzelni szinte lehetetlen.
1766. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2018-01-27 17:36:20
Üzenet elküldve: 2018-01-27 17:36:20
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
//Meira//
-Én nem lennék újra gyerek, sem fiatalabb. Úgy vagyok vele, hogy a természet törvényeibe nem avatkoznék bele akkor sem, ha lenne rá módom. Noha hozzáteszem, többször megfordult már a fejemben az időmágia, de nem azért, hogy kacskaringózzak az időben és belepiszkáljak, csak azért. *tart egy szusszanásnyi szünetet.* -Mert véleményem szerint az a mágia abszolút csúcsa! Olyan csúcs, ami vélhetően nem is létezik. Mindenesetre feszegetni a határokat minden tudomány velejárója.
*Amolyan megszállottság, bár ezt a negatív felhangja miatt nem mondja ki.*
-Torokgyík. *mondja szomorúan.* -Az orvos tehetetlen volt. Köszönöm! *erőltet magára egy gyönge mosolyt.*
-Igen... és egyben nem. Minden este, mikor az ágya mellett térdeltem, szerettem volna elköszönni, de ő olyankor mindig megfogta a kezem és megsimogatta az arcomat. Nem akarta, hogy minden este... elköszönjünk egymástól. Inkább úgy tett, mintha nem is lett volna beteg. Nagyon erős volt lélekben. Na persze, mikor elaludt, én mindig elköszöntem. *mosolyog.* -De ő nem hallotta. Aztán végül az egyik reggel már nem kelt fel.
*Részletesebben nem szeretné kivesézni a témát, úgy véli így is kellő választ adott. Noha régi seb, amire túlzás lenne állítani, hogy minden ilyen adandó alkalommal feltépi, azért valahol még mindig fáj neki. Valahol mélyen, legbelül, lelke egy eldugott, poros szegletében.*
-Végül is... nem rossz ötlet. Ha visszavonulok a világ elől és remeteként élek, megírom történeteimet.
~Talán előbb lesz, mint gondolnám.~
-A mágusbotot és a köpenyt pedig átadom egy arra méltónak. Úgy, ahogyan nekem is átadták.
*Méltó utódja azonban egyelőre a kanyarban sincs.
Az ezt követő vizekre, amelyre a beszélgetés terelődik sokkalta simább, egyenesebb, nem kanyargós és viharos.*
-Igen, pontosan! *csettint egyet.* -Erről van szó! A világgal együtt született meg a mágia is! Hiszen az energia mindent áthatol és körülzár, csak akkor még talán a név, mint mágia volt ismeretlen. Szerintem úgy lehetett, hogy voltak egyének, kiválasztottak, akiknek a vérükben volt a mágia. Épp úgy, ahogy a miénkben, ők is mágusnak születtek! De idő kellett, sok-sok idő, mikorra rájöttek, hogy mindez mit is jelent. A vibrálás, az érzékelés... idő kellett, hogy kiforrja magát. Egészen biztos, hogy volt, hiszen ha belegondolunk, mindenben volt egy bizonyos pont. Gondolj a legegyszerűbb dolgokra. Volt az a pont, amikor rájöttek, hogy ha megőrlik a búzát, liszt lesz belőle, amiből vízzel és sóval keverve kenyeret állítanak elő. Volt az a pont, amikor rájöttek, hogy egy meghajlított fadarabot, ha összekötnek egy húrral és ráhelyeznek egy vesszőt, kilőhetik. Vagy rájöttek arra, hogy az elejtett vadat miként hasznosítsák úgy, hogy a lehető legkevesebb része menjen pocsékba. Épp emiatt lennie kellett a varázsvilágban is, ha mondhatom így egy fordulópontnak, ami gyökeres változást hozott. Nyilván számtalan ősi jegyzet létezik, egészen az ősidőktől. De kétlem, hogy itt ezt megtaláljuk. *néz körbe.* -Ezek sokkalta... régebbiek. Talán régi, elhagyatott kolostorok, templomok, oltárok, kripták és sírok temetik magukba a történelmet. Ezeknek a felkutatásához még ha elfnek születnék is, kevés lenne az idő. *mosolyog. Tetszik neki nagyon ez a téma, Meira pedig tökéletes beszélgetőpartner.*
-Én nem lennék újra gyerek, sem fiatalabb. Úgy vagyok vele, hogy a természet törvényeibe nem avatkoznék bele akkor sem, ha lenne rá módom. Noha hozzáteszem, többször megfordult már a fejemben az időmágia, de nem azért, hogy kacskaringózzak az időben és belepiszkáljak, csak azért. *tart egy szusszanásnyi szünetet.* -Mert véleményem szerint az a mágia abszolút csúcsa! Olyan csúcs, ami vélhetően nem is létezik. Mindenesetre feszegetni a határokat minden tudomány velejárója.
*Amolyan megszállottság, bár ezt a negatív felhangja miatt nem mondja ki.*
-Torokgyík. *mondja szomorúan.* -Az orvos tehetetlen volt. Köszönöm! *erőltet magára egy gyönge mosolyt.*
-Igen... és egyben nem. Minden este, mikor az ágya mellett térdeltem, szerettem volna elköszönni, de ő olyankor mindig megfogta a kezem és megsimogatta az arcomat. Nem akarta, hogy minden este... elköszönjünk egymástól. Inkább úgy tett, mintha nem is lett volna beteg. Nagyon erős volt lélekben. Na persze, mikor elaludt, én mindig elköszöntem. *mosolyog.* -De ő nem hallotta. Aztán végül az egyik reggel már nem kelt fel.
*Részletesebben nem szeretné kivesézni a témát, úgy véli így is kellő választ adott. Noha régi seb, amire túlzás lenne állítani, hogy minden ilyen adandó alkalommal feltépi, azért valahol még mindig fáj neki. Valahol mélyen, legbelül, lelke egy eldugott, poros szegletében.*
-Végül is... nem rossz ötlet. Ha visszavonulok a világ elől és remeteként élek, megírom történeteimet.
~Talán előbb lesz, mint gondolnám.~
-A mágusbotot és a köpenyt pedig átadom egy arra méltónak. Úgy, ahogyan nekem is átadták.
*Méltó utódja azonban egyelőre a kanyarban sincs.
Az ezt követő vizekre, amelyre a beszélgetés terelődik sokkalta simább, egyenesebb, nem kanyargós és viharos.*
-Igen, pontosan! *csettint egyet.* -Erről van szó! A világgal együtt született meg a mágia is! Hiszen az energia mindent áthatol és körülzár, csak akkor még talán a név, mint mágia volt ismeretlen. Szerintem úgy lehetett, hogy voltak egyének, kiválasztottak, akiknek a vérükben volt a mágia. Épp úgy, ahogy a miénkben, ők is mágusnak születtek! De idő kellett, sok-sok idő, mikorra rájöttek, hogy mindez mit is jelent. A vibrálás, az érzékelés... idő kellett, hogy kiforrja magát. Egészen biztos, hogy volt, hiszen ha belegondolunk, mindenben volt egy bizonyos pont. Gondolj a legegyszerűbb dolgokra. Volt az a pont, amikor rájöttek, hogy ha megőrlik a búzát, liszt lesz belőle, amiből vízzel és sóval keverve kenyeret állítanak elő. Volt az a pont, amikor rájöttek, hogy egy meghajlított fadarabot, ha összekötnek egy húrral és ráhelyeznek egy vesszőt, kilőhetik. Vagy rájöttek arra, hogy az elejtett vadat miként hasznosítsák úgy, hogy a lehető legkevesebb része menjen pocsékba. Épp emiatt lennie kellett a varázsvilágban is, ha mondhatom így egy fordulópontnak, ami gyökeres változást hozott. Nyilván számtalan ősi jegyzet létezik, egészen az ősidőktől. De kétlem, hogy itt ezt megtaláljuk. *néz körbe.* -Ezek sokkalta... régebbiek. Talán régi, elhagyatott kolostorok, templomok, oltárok, kripták és sírok temetik magukba a történelmet. Ezeknek a felkutatásához még ha elfnek születnék is, kevés lenne az idő. *mosolyog. Tetszik neki nagyon ez a téma, Meira pedig tökéletes beszélgetőpartner.*
1765. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2018-01-25 14:53:10
Üzenet elküldve: 2018-01-25 14:53:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Worenth//
- Akkor biztos. Tudom, hogy még gyerek vagyok a komoly dolgokhoz, és bárcsak az is maradnék, de sajnos nem lehet. Legszívesebben elbújnék minden felelősség elől, de nem tehetem. Messziről elkerülném, amitől félek, de ha nem én, akkor azok a dolgok találnak meg engem. *Sóhajt egy nagyot.* Fel kell nőnöm hozzájuk.
*Ez az igazság, amit egy ideig elkerülhet, de eljön majd az a nap, amikor már egyáltalán nem viselkedhet gyerekként. Anya sosem lehet belőle félvér mivolta miatt, de felnőtt nő még igen. Jobb lenne minél előbb azzá válni, de sajnos nem megy olyan egyszerűen.*
- Beteg lett? Őszintén sajnálom. Ugye el tudtál tőle köszönni?
*Lehet nem a legdiszkrétebb kérdés, de Meira kíváncsi. Borzalmas érzés úgy elveszíteni a szeretteinket, hogy még azt sem mondhatjuk neki "Ég veled!". Vele is megtörtént már, azóta is sokat rágódik ezen.*
- Ha a bot történetét ötvöznéd a sajátoddal, abból szerintem izgalmas történet lehetne a földbe zárt Démon Lovassal, a hőstetteiddel, a varázslataiddal és különleges tárgyaiddal. Egyszer majd próbáld meg!
*Mosolyodik el. Atehanerről nem akar többet beszélni. Az ő kapcsolatukban nem az egyszerű dominancia van jelen. A férfi pont amiatt, hogy Meira még gyerek, azt hiszi, hogy neki mindent, a lánynak pedig semmit sem szabad megtennie. Semmiben sem hisz neki, mintha nem tudhatna valamit jobban. Egyre inkább hajlik affelé az elhatározás felé, hogy véget vessen a kapcsolatának.
Gondolataiból inkább a könyv olvasásába merül, de még ekkor sem tud igazán koncentrálni. Újabb gondolatok jutnak eszébe, bár most sokkal barátságosabbak, mint az eddigiek. A mágia vajon honnan ered? Kíváncsi kik, és hányan tudják ezt. Worenth elég idős, neki talán van némi információja a dologról.*
- Igen, ez érthető, de amit te mondasz, abból arra tudok következtetni, hogy a mágia mindig is létezett. Mármint persze, hogy létezett, hisz a világunkhoz kapcsolódik. Úgy értem, hogy már az első létforma ismerte, feljegyezte őket, aztán az idők során elfelejtődött, míg nem jött egy bölcs tudós, és fordította le a fennmaradt írásokat. Erre gondolsz? Arra, hogy léteztek olyan egyének, akiknek magától értetődő volt a varázslás már nagyon-nagyon régen is, mint most nekünk? Mi öntudatra ébredésünk óta tudjuk, hogy varázsolni akarunk. Vajon ez mindig így volt? Nem volt egy pont a történelemben, amikor az első varázslatot végrehajtotta valaki?
- Akkor biztos. Tudom, hogy még gyerek vagyok a komoly dolgokhoz, és bárcsak az is maradnék, de sajnos nem lehet. Legszívesebben elbújnék minden felelősség elől, de nem tehetem. Messziről elkerülném, amitől félek, de ha nem én, akkor azok a dolgok találnak meg engem. *Sóhajt egy nagyot.* Fel kell nőnöm hozzájuk.
*Ez az igazság, amit egy ideig elkerülhet, de eljön majd az a nap, amikor már egyáltalán nem viselkedhet gyerekként. Anya sosem lehet belőle félvér mivolta miatt, de felnőtt nő még igen. Jobb lenne minél előbb azzá válni, de sajnos nem megy olyan egyszerűen.*
- Beteg lett? Őszintén sajnálom. Ugye el tudtál tőle köszönni?
*Lehet nem a legdiszkrétebb kérdés, de Meira kíváncsi. Borzalmas érzés úgy elveszíteni a szeretteinket, hogy még azt sem mondhatjuk neki "Ég veled!". Vele is megtörtént már, azóta is sokat rágódik ezen.*
- Ha a bot történetét ötvöznéd a sajátoddal, abból szerintem izgalmas történet lehetne a földbe zárt Démon Lovassal, a hőstetteiddel, a varázslataiddal és különleges tárgyaiddal. Egyszer majd próbáld meg!
*Mosolyodik el. Atehanerről nem akar többet beszélni. Az ő kapcsolatukban nem az egyszerű dominancia van jelen. A férfi pont amiatt, hogy Meira még gyerek, azt hiszi, hogy neki mindent, a lánynak pedig semmit sem szabad megtennie. Semmiben sem hisz neki, mintha nem tudhatna valamit jobban. Egyre inkább hajlik affelé az elhatározás felé, hogy véget vessen a kapcsolatának.
Gondolataiból inkább a könyv olvasásába merül, de még ekkor sem tud igazán koncentrálni. Újabb gondolatok jutnak eszébe, bár most sokkal barátságosabbak, mint az eddigiek. A mágia vajon honnan ered? Kíváncsi kik, és hányan tudják ezt. Worenth elég idős, neki talán van némi információja a dologról.*
- Igen, ez érthető, de amit te mondasz, abból arra tudok következtetni, hogy a mágia mindig is létezett. Mármint persze, hogy létezett, hisz a világunkhoz kapcsolódik. Úgy értem, hogy már az első létforma ismerte, feljegyezte őket, aztán az idők során elfelejtődött, míg nem jött egy bölcs tudós, és fordította le a fennmaradt írásokat. Erre gondolsz? Arra, hogy léteztek olyan egyének, akiknek magától értetődő volt a varázslás már nagyon-nagyon régen is, mint most nekünk? Mi öntudatra ébredésünk óta tudjuk, hogy varázsolni akarunk. Vajon ez mindig így volt? Nem volt egy pont a történelemben, amikor az első varázslatot végrehajtotta valaki?
1764. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2018-01-25 07:24:22
Üzenet elküldve: 2018-01-25 07:24:22
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
//Meira//
-Inkább biztos, semmint lehetséges. Tudod, lehet, hogy a tudatos énedben mindezt már feldolgoztad, de a tudatalattid, amit nem irányítasz, amik az álmaidért felelősek, azon még a sebek beforratlanok. Egy trauma mindig nyomot hagy. Ki előbb dolgozza fel, ki később. Ez nem gyengeség. Ettől ember az ember. Mikor annyi idős voltam, mint te, én sem voltam másmilyen, főleg azután, hogy... *nyel egy nagyot, majd sóhajt egyet.* -Húsz sem voltam, mikor a megnősülés kapujában álltam. De a lányt, akit szerettem, beteg lett és... meghalt. Onnantól fogva féltem mindentől, mert mivan ha a történelem megismétli önmagát? *néz Meirara.* -Mivan akkor, ha újra át kell élnem hasonló traumát? Végül továbbléptem, hogy a múlt kísértetének leheletét ne érezzen folyvást a tarkómon.
*Ezzel csak azt szeretné mondani, hogy trauma tekintetében éppenséggel sorstársak, hisz Worenth is átélte az egyik legnagyobb tragédiát, ami egy embert elérhet.*
-Az! *mosolyog.* -Kevés adatom van róla ahhoz, hogy egy valamirevaló könyv kijöjjön belőle. Azért remélem, hogy nem szipolyozza állandóan az erőmet.
~Egy DEM-es parazita nem kellene.~
*Ezután a téma ismételten Meira bonyolult kapcsolatára terelődik.*
~Vagy csak számomra bonyolult?~
-Mondjuk a nők a kapcsolatok zömében egyébként sem egyenlőek, mint tudjuk.
*Kínos, de így van, sokszor csak tenyészkancaként tekintenek rájuk.*
-A férfi a domináns nem, ami valahol ki is ütközik szerintem, ámbár én mindig is elítéltem azokat, akik nem nőként kezelik a nőket. Ha egy férfi nőül vesz valakit, vagy barátnője van, akkor kezelje egyenlőként, ne pedig valami alárendelt szerepet töltsön be. Utóbbi esetnek úgyis rossz vége lesz, az ilyen kapcsolat nem tart sokáig.
*Mindketten szorgosan olvasnak, a kis csendet Meira töri meg.*
-Véleményem szerint ez is egy olyan véletlen volt, mint az élet keletkezése, vagy számos egyéb dolog, ami tényleg a véletlen művének tekinthető. Ezt a véletlent nevezik hitnek, vagy tudománynak. *nevetgél halkan.* -Mi maradjunk a tudománynál. Gondolom volt egy nagy bölcs, aki ősi jegyzeteket fordított le és fejtett meg. Az ősidőkben talán terjengtek misztikus mítoszok, legendák a varázslatokról akár képek, akár írások formájában. Természetesen kezdetleges dolgokról beszélünk. Aztán ez, vagy inkább ezek a nagy bölcsek visszafejtették a dolgot és megtanulták, hogyan merítsenek az energiából, mi átszövi világunkat. Mikor már megtanulták az alapokat, szépen fokozatosan ráépítették a téglákat. *magyarázza saját nézőpontját.* -Míg végül a mágiákat ágakra bontották, és megalkották az elemi mágiát. Szerintem akkor még nem feltétlenül voltak a mostani varázslatok, hanem gyengébbek, kezdetlegesebbek és kiforratlanabbak voltak. Aztán fokozatosan formálták és erősítették, vagyis tökéletesítették őket, míg végül megkaptuk azokat, amik jelenleg elérhetőek. Mindezeken kívül szerintem végtelen sok varázslat létezik egyedi varázslatok formájában, ami nem tanítható és nem adható tovább. Amiket mi itt pénzért megveszünk. *mutat körbe.* -Csupán egy szelete a tortának. *mosolyog és megáll az okfejtésben, hogy Meira hozzászólhasson.*
-Inkább biztos, semmint lehetséges. Tudod, lehet, hogy a tudatos énedben mindezt már feldolgoztad, de a tudatalattid, amit nem irányítasz, amik az álmaidért felelősek, azon még a sebek beforratlanok. Egy trauma mindig nyomot hagy. Ki előbb dolgozza fel, ki később. Ez nem gyengeség. Ettől ember az ember. Mikor annyi idős voltam, mint te, én sem voltam másmilyen, főleg azután, hogy... *nyel egy nagyot, majd sóhajt egyet.* -Húsz sem voltam, mikor a megnősülés kapujában álltam. De a lányt, akit szerettem, beteg lett és... meghalt. Onnantól fogva féltem mindentől, mert mivan ha a történelem megismétli önmagát? *néz Meirara.* -Mivan akkor, ha újra át kell élnem hasonló traumát? Végül továbbléptem, hogy a múlt kísértetének leheletét ne érezzen folyvást a tarkómon.
*Ezzel csak azt szeretné mondani, hogy trauma tekintetében éppenséggel sorstársak, hisz Worenth is átélte az egyik legnagyobb tragédiát, ami egy embert elérhet.*
-Az! *mosolyog.* -Kevés adatom van róla ahhoz, hogy egy valamirevaló könyv kijöjjön belőle. Azért remélem, hogy nem szipolyozza állandóan az erőmet.
~Egy DEM-es parazita nem kellene.~
*Ezután a téma ismételten Meira bonyolult kapcsolatára terelődik.*
~Vagy csak számomra bonyolult?~
-Mondjuk a nők a kapcsolatok zömében egyébként sem egyenlőek, mint tudjuk.
*Kínos, de így van, sokszor csak tenyészkancaként tekintenek rájuk.*
-A férfi a domináns nem, ami valahol ki is ütközik szerintem, ámbár én mindig is elítéltem azokat, akik nem nőként kezelik a nőket. Ha egy férfi nőül vesz valakit, vagy barátnője van, akkor kezelje egyenlőként, ne pedig valami alárendelt szerepet töltsön be. Utóbbi esetnek úgyis rossz vége lesz, az ilyen kapcsolat nem tart sokáig.
*Mindketten szorgosan olvasnak, a kis csendet Meira töri meg.*
-Véleményem szerint ez is egy olyan véletlen volt, mint az élet keletkezése, vagy számos egyéb dolog, ami tényleg a véletlen művének tekinthető. Ezt a véletlent nevezik hitnek, vagy tudománynak. *nevetgél halkan.* -Mi maradjunk a tudománynál. Gondolom volt egy nagy bölcs, aki ősi jegyzeteket fordított le és fejtett meg. Az ősidőkben talán terjengtek misztikus mítoszok, legendák a varázslatokról akár képek, akár írások formájában. Természetesen kezdetleges dolgokról beszélünk. Aztán ez, vagy inkább ezek a nagy bölcsek visszafejtették a dolgot és megtanulták, hogyan merítsenek az energiából, mi átszövi világunkat. Mikor már megtanulták az alapokat, szépen fokozatosan ráépítették a téglákat. *magyarázza saját nézőpontját.* -Míg végül a mágiákat ágakra bontották, és megalkották az elemi mágiát. Szerintem akkor még nem feltétlenül voltak a mostani varázslatok, hanem gyengébbek, kezdetlegesebbek és kiforratlanabbak voltak. Aztán fokozatosan formálták és erősítették, vagyis tökéletesítették őket, míg végül megkaptuk azokat, amik jelenleg elérhetőek. Mindezeken kívül szerintem végtelen sok varázslat létezik egyedi varázslatok formájában, ami nem tanítható és nem adható tovább. Amiket mi itt pénzért megveszünk. *mutat körbe.* -Csupán egy szelete a tortának. *mosolyog és megáll az okfejtésben, hogy Meira hozzászólhasson.*
1763. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2018-01-25 01:57:21
Üzenet elküldve: 2018-01-25 01:57:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Worenth//
- Nos, ez igaz. Én még tizennyolc éves sem vagyok, ami emberi léptékkel számolva is fiatal még. Tudom jól, hogy megfontolatlan vagyok, épp ezért félek. Viszont mindentől félek. Mindentől félek, megijedek, ami azóta van jelen, hogy elvesztettem a szüleimet. Lehetséges, hogy az akkori trauma okozta?
*Kérdések sorozata jut eszébe, ami nem csoda. Nem minden nap találkozik olyan bölcs emberrel, mint Worenth. Talán nem most emlegeti először magában, hogy mennyire örül a mágussal töltött közös napnak. Tényleg, azt még nem is tudja, hogy Worenth Mester meddig marad a toronyban, vagy mikor unja meg az ő kissé szabadelvű személyiségét. Úgy dönt, nem is kérdez rá, mert a végén még eszébe jut, hogy mennie kell, és akkor vége a kellemes társalgásnak.*
- Akkor ez egy legenda! *Ujjong.* Könyvet kéne írni róla. Worenth Mester és az örök forgószél botja! Vagy Worenth a szélidomár, aki életerejével tartja kordában a varázsbotjában tomboló tornádót, vagy... Nem jut eszembe több.
*Engedi szabadjára ismét képzelőerejét. Régen édesanyja sok mesét olvasott neki, és sokszor még nap közben is történeteket játszott el. Persze csak egyedül, mert fél-elfként nem voltak barátai a faluban, ahol felnőtt. Még ma is eszébe jutnak néha bizarr mesék, mikor valami érdekességre lel, mint például Worenth mágusbotja.
A köpeny lekerül róla, de nem szomorkodik. Épp eleget volt rajta, hogy megtiszteltésnek érezze a dolgot, most pedig ideje folytatni a tanulást. Illetve folytatná, de úgy látszik egyikük sem tudja rávenni magát, hogy egymás társasága helyett a néma könyvek lapjait bámulja.*
- Én is makacs vagyok. Sosem lennék képes hinni egyik istenben sem, de ne kanyarodjunk ide vissza. Az én kapcsolatomban egyáltalán nem érzem magam egyenlőnek, ami nem feltétlenül zavar, csak akkor, mikor azt hiszi, hogy bármit mondok, azt nem kell átgondolnia, és sajnos sokszor fordul elő ilyen.
*Lehet tényleg az lenne a legjobb, ha ott hagyná a férfit, csak azért fél tőle, azért nem akaródzik neki megtenni, mert ő volt az, aki magányos életébe újra színt vitt. Megismerkedtek a fürdőházban, meghívta egy teára, majd elvitte a Namos Házba, ahol barátokra lelt. Talán a barát túlzás. Bato Mester a szárnyai alá fogadta, Iriana csak rajong érte, a többiekkel pedig még nem is igazán beszélt. A lényeg csak az, hogy nem szívesen engedné el ezek után Atehanert, de lehet, szükség lesz rá.*
- Na jó! Jobb lesz, ha tényleg tanulok tovább.
*Azzal a könyve felé fordul és olvasni kezdi a sorokat egy ideig. Nem tart sokáig, hamar újra felemeli a fejét, és Worenth szemeibe néz.*
- Ki fedezte fel, hogy létezik mágia? Mármint csak úgy van az ősidők óta, vagy valaki rájött, hogy képesek vagyunk varázsolni?
- Nos, ez igaz. Én még tizennyolc éves sem vagyok, ami emberi léptékkel számolva is fiatal még. Tudom jól, hogy megfontolatlan vagyok, épp ezért félek. Viszont mindentől félek. Mindentől félek, megijedek, ami azóta van jelen, hogy elvesztettem a szüleimet. Lehetséges, hogy az akkori trauma okozta?
*Kérdések sorozata jut eszébe, ami nem csoda. Nem minden nap találkozik olyan bölcs emberrel, mint Worenth. Talán nem most emlegeti először magában, hogy mennyire örül a mágussal töltött közös napnak. Tényleg, azt még nem is tudja, hogy Worenth Mester meddig marad a toronyban, vagy mikor unja meg az ő kissé szabadelvű személyiségét. Úgy dönt, nem is kérdez rá, mert a végén még eszébe jut, hogy mennie kell, és akkor vége a kellemes társalgásnak.*
- Akkor ez egy legenda! *Ujjong.* Könyvet kéne írni róla. Worenth Mester és az örök forgószél botja! Vagy Worenth a szélidomár, aki életerejével tartja kordában a varázsbotjában tomboló tornádót, vagy... Nem jut eszembe több.
*Engedi szabadjára ismét képzelőerejét. Régen édesanyja sok mesét olvasott neki, és sokszor még nap közben is történeteket játszott el. Persze csak egyedül, mert fél-elfként nem voltak barátai a faluban, ahol felnőtt. Még ma is eszébe jutnak néha bizarr mesék, mikor valami érdekességre lel, mint például Worenth mágusbotja.
A köpeny lekerül róla, de nem szomorkodik. Épp eleget volt rajta, hogy megtiszteltésnek érezze a dolgot, most pedig ideje folytatni a tanulást. Illetve folytatná, de úgy látszik egyikük sem tudja rávenni magát, hogy egymás társasága helyett a néma könyvek lapjait bámulja.*
- Én is makacs vagyok. Sosem lennék képes hinni egyik istenben sem, de ne kanyarodjunk ide vissza. Az én kapcsolatomban egyáltalán nem érzem magam egyenlőnek, ami nem feltétlenül zavar, csak akkor, mikor azt hiszi, hogy bármit mondok, azt nem kell átgondolnia, és sajnos sokszor fordul elő ilyen.
*Lehet tényleg az lenne a legjobb, ha ott hagyná a férfit, csak azért fél tőle, azért nem akaródzik neki megtenni, mert ő volt az, aki magányos életébe újra színt vitt. Megismerkedtek a fürdőházban, meghívta egy teára, majd elvitte a Namos Házba, ahol barátokra lelt. Talán a barát túlzás. Bato Mester a szárnyai alá fogadta, Iriana csak rajong érte, a többiekkel pedig még nem is igazán beszélt. A lényeg csak az, hogy nem szívesen engedné el ezek után Atehanert, de lehet, szükség lesz rá.*
- Na jó! Jobb lesz, ha tényleg tanulok tovább.
*Azzal a könyve felé fordul és olvasni kezdi a sorokat egy ideig. Nem tart sokáig, hamar újra felemeli a fejét, és Worenth szemeibe néz.*
- Ki fedezte fel, hogy létezik mágia? Mármint csak úgy van az ősidők óta, vagy valaki rájött, hogy képesek vagyunk varázsolni?
1762. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2018-01-24 11:06:31
Üzenet elküldve: 2018-01-24 11:06:31
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
//Meira//
-Azért azt se hagyd figyelmen kívül, hogy kettőnk között azért van jócskán korkülönbség. Tapasztaltabb mágus vagyok, így az, hogy bennem megvan a kellő megfontoltság, már-már természetes. Nálad is kialakul ez, higgy nekem.
*Muszáj lesz a lánynak túllépnie ezen, ha nem akarja, hogy nyomot hagyjon a lelkében. Ez azért nem lenne szerencsés, mert a későbbiekben minden varázslás előtt attól rettegne, hogy micsoda károkat fog okozni. Mondani sem kell, hogy ez megöli a koncentrációt és besül tőle a varázslat.*
-Valamilyen módon megbűvölték. Hogy hogyan, azt nem tudom, de szerintem olyan tudás lehet, amire mi nem tudjuk a választ. Tudományos magyarázat nincs, és fogalmam sincs, hogy tényleg össze vagyunk e kapcsolva. Lehet, hogy csak mese. *mosolyog. Soha semmilyen jelét nem látta annak, hogy utóbbiból bármi is igaz lenne.* -Kérdezz bátran, de mindenre én sem tudom a választ, lásd előbbi kérdések.
*Valamiért soha nem érdekelte, hogy a végére járjon a dolognak, pedig ha például Abogr mesternek odalökne pár százast, biztosan megmondaná, mint ahogyan azt tette a kicsi kaviccsal.*
-Kérlek. *veszi át a köpenyt és leteríti a székre.*
-Makacsság. *ismétli.* -Mily sok mindent befolyásol. *mondja, mint valami vén könyvíró.* -Mily sok mindent szül ez az egyetlen tulajdonság. *folytatja.* -A makacsságban az a legrosszabb, vagy inkább legnehezebb, hogy van egy pozitív és egy negatív oldala is. Ragaszkodni egy nézethez, elhatározáshoz, ami a nép érdekeit szolgálja és jót teszünk vele, pozitív makacsság. Elvakultan ragaszkodni egy nézethez, elhatározáshoz, ami miatt nem látjuk a fától az erdőt, csak szerintünk helyes, negatív makacsság. Szerintem fontos, hogy egy kapcsolatban mindkét fél egyenlő legyen.
~Túl fiatal. Ismerős...~
-Nem untatsz, én igazán szívesen meghallgatlak. Persze alig ismerjük egymást, így tökéletesen megértem, ha inkább mindezt egy barátnőddel osztanád meg.
~Így lenne rendjén.~
*Worenth maga is lapozgatni kezdi az egyik könyvet. Ez a kötet nem a varázslatokról szól, hanem a varázslatelméletről és arról, miként lépett a mágia a tudomány útjára a hitvilággal szemben.*
-Azért azt se hagyd figyelmen kívül, hogy kettőnk között azért van jócskán korkülönbség. Tapasztaltabb mágus vagyok, így az, hogy bennem megvan a kellő megfontoltság, már-már természetes. Nálad is kialakul ez, higgy nekem.
*Muszáj lesz a lánynak túllépnie ezen, ha nem akarja, hogy nyomot hagyjon a lelkében. Ez azért nem lenne szerencsés, mert a későbbiekben minden varázslás előtt attól rettegne, hogy micsoda károkat fog okozni. Mondani sem kell, hogy ez megöli a koncentrációt és besül tőle a varázslat.*
-Valamilyen módon megbűvölték. Hogy hogyan, azt nem tudom, de szerintem olyan tudás lehet, amire mi nem tudjuk a választ. Tudományos magyarázat nincs, és fogalmam sincs, hogy tényleg össze vagyunk e kapcsolva. Lehet, hogy csak mese. *mosolyog. Soha semmilyen jelét nem látta annak, hogy utóbbiból bármi is igaz lenne.* -Kérdezz bátran, de mindenre én sem tudom a választ, lásd előbbi kérdések.
*Valamiért soha nem érdekelte, hogy a végére járjon a dolognak, pedig ha például Abogr mesternek odalökne pár százast, biztosan megmondaná, mint ahogyan azt tette a kicsi kaviccsal.*
-Kérlek. *veszi át a köpenyt és leteríti a székre.*
-Makacsság. *ismétli.* -Mily sok mindent befolyásol. *mondja, mint valami vén könyvíró.* -Mily sok mindent szül ez az egyetlen tulajdonság. *folytatja.* -A makacsságban az a legrosszabb, vagy inkább legnehezebb, hogy van egy pozitív és egy negatív oldala is. Ragaszkodni egy nézethez, elhatározáshoz, ami a nép érdekeit szolgálja és jót teszünk vele, pozitív makacsság. Elvakultan ragaszkodni egy nézethez, elhatározáshoz, ami miatt nem látjuk a fától az erdőt, csak szerintünk helyes, negatív makacsság. Szerintem fontos, hogy egy kapcsolatban mindkét fél egyenlő legyen.
~Túl fiatal. Ismerős...~
-Nem untatsz, én igazán szívesen meghallgatlak. Persze alig ismerjük egymást, így tökéletesen megértem, ha inkább mindezt egy barátnőddel osztanád meg.
~Így lenne rendjén.~
*Worenth maga is lapozgatni kezdi az egyik könyvet. Ez a kötet nem a varázslatokról szól, hanem a varázslatelméletről és arról, miként lépett a mágia a tudomány útjára a hitvilággal szemben.*
1761. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2018-01-23 14:56:03
Üzenet elküldve: 2018-01-23 14:56:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 393
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Worenth//
*Nem is az aggasztja, hogy valaki hallja-e odakint, és olyan fülekbe jut Atehaner története, akik esetleg felhasználhatnák ellene. Egyszerűen arra van szüksége, hogy leülhessen, miközben róla mesél. Talán nem látszik Meirán, de nagyon rosszul viseli a problémákat, amik nem megoldódni látszanak, inkább egyre rosszabbak.*
- Hát, én nem voltam eléggé megfontolt a jégesővel. *Tartanak már megint itt a gondolatai.* Nem gondoltam bele, mi történhet, ha egy harcoló tömeg közepén idézem meg. Aztán bepánikoltam, és eszembe sem jutott, hogy megpróbáljam megállítani, inkább futkoztam körbe-körbe, mint valami csirke.
*Úgy látszik ez egy maradandó emlék marad Meirában, de hát hogyan is lenne máshogy, az első alkalom volt, mikor élesben varázsolt. Igaz, a hatás nem maradt el, és mondhatjuk úgy, megnyerték miatta a harcot, de sajnos barátai is megsérültek miatta.*
- Az a bot legalább olyan különleges lehet, mint a köpenyed. *Simít végig ismét a különleges darabon.* Hogyan lehet az, hogy egy bot kristálygömbjében pici forgószél mozogjon szüntelenül? Van rá valami tudományos magyarázat? Még érdekesebb, hogy hogyan kötötte össze a mestered az életeddel? Mióta veled beszélgetek, egyre több érdekes kérdés merül fel bennem a világunkkal kapcsolatban.
*És élvezi is. Nem a harcok, a félelem, a vér, a halál az ő játszótere, hanem pont ez. Még megoldatlan problémákon elmélkedni egy nyugodt helyen, csendes könyvek között egy ugyanerre fogékony társsal. Meg tudná szokni.
Igaz is! Mikor odafenn megpillantja azt a bizonyos botot, eszébe jut, hogy most már nincsenek kinn, nem fázik, így vissza is adja az értékes köpenyt a mágusnak.*
- Köszönöm szépen! Hálás vagyok, hogy egy kicsit rajtam lehetett.
*Köszöni meg udvariasan, miközben megigazítja magán a felsőjét és fűzőjét, mielőtt visszaülne a székre. Miután leült, mesélni kezd, a végén pedig kérdően tekint fel a másikra, hogy meghallgassa válaszát.*
- Nem tudom mi lehet a baja, nem tudok semmit, Worenth. Most már azt sem tudom, hogy egyáltalán hol van.
*Sóhajt fel kétségbeesetten, csak reméli, hogy Atehanernek semmi baja.*
- Megmenteném, de nem hagyja. Nem az állapota miatt, inkább a makacssága miatt látok kevés esélyt rá. Nem tudom, sokszor úgy érzem, ő nem is tekint minket egy párnak. Egyszer már majdnem kimondta, hogy túl fiatal vagyok neki. Na, de nem a személyes problémáimmal akarlak untatni. Tanulnunk kéne.
*Csak azért nem folytatja ezt a témát, mert kezd kissé kínos lenni számára. Menekült ő sok minden elől az életben, most az egyszer nem akar. Pedig mennyivel könnyebb lenne elengedni Atehanert, és tényleg csak a mágiára koncentrálni, hogy ha az élőhalottak visszatérnének, akkor már egy sokkal felkészültebb Meira legyen az ellenfelük.*
*Nem is az aggasztja, hogy valaki hallja-e odakint, és olyan fülekbe jut Atehaner története, akik esetleg felhasználhatnák ellene. Egyszerűen arra van szüksége, hogy leülhessen, miközben róla mesél. Talán nem látszik Meirán, de nagyon rosszul viseli a problémákat, amik nem megoldódni látszanak, inkább egyre rosszabbak.*
- Hát, én nem voltam eléggé megfontolt a jégesővel. *Tartanak már megint itt a gondolatai.* Nem gondoltam bele, mi történhet, ha egy harcoló tömeg közepén idézem meg. Aztán bepánikoltam, és eszembe sem jutott, hogy megpróbáljam megállítani, inkább futkoztam körbe-körbe, mint valami csirke.
*Úgy látszik ez egy maradandó emlék marad Meirában, de hát hogyan is lenne máshogy, az első alkalom volt, mikor élesben varázsolt. Igaz, a hatás nem maradt el, és mondhatjuk úgy, megnyerték miatta a harcot, de sajnos barátai is megsérültek miatta.*
- Az a bot legalább olyan különleges lehet, mint a köpenyed. *Simít végig ismét a különleges darabon.* Hogyan lehet az, hogy egy bot kristálygömbjében pici forgószél mozogjon szüntelenül? Van rá valami tudományos magyarázat? Még érdekesebb, hogy hogyan kötötte össze a mestered az életeddel? Mióta veled beszélgetek, egyre több érdekes kérdés merül fel bennem a világunkkal kapcsolatban.
*És élvezi is. Nem a harcok, a félelem, a vér, a halál az ő játszótere, hanem pont ez. Még megoldatlan problémákon elmélkedni egy nyugodt helyen, csendes könyvek között egy ugyanerre fogékony társsal. Meg tudná szokni.
Igaz is! Mikor odafenn megpillantja azt a bizonyos botot, eszébe jut, hogy most már nincsenek kinn, nem fázik, így vissza is adja az értékes köpenyt a mágusnak.*
- Köszönöm szépen! Hálás vagyok, hogy egy kicsit rajtam lehetett.
*Köszöni meg udvariasan, miközben megigazítja magán a felsőjét és fűzőjét, mielőtt visszaülne a székre. Miután leült, mesélni kezd, a végén pedig kérdően tekint fel a másikra, hogy meghallgassa válaszát.*
- Nem tudom mi lehet a baja, nem tudok semmit, Worenth. Most már azt sem tudom, hogy egyáltalán hol van.
*Sóhajt fel kétségbeesetten, csak reméli, hogy Atehanernek semmi baja.*
- Megmenteném, de nem hagyja. Nem az állapota miatt, inkább a makacssága miatt látok kevés esélyt rá. Nem tudom, sokszor úgy érzem, ő nem is tekint minket egy párnak. Egyszer már majdnem kimondta, hogy túl fiatal vagyok neki. Na, de nem a személyes problémáimmal akarlak untatni. Tanulnunk kéne.
*Csak azért nem folytatja ezt a témát, mert kezd kissé kínos lenni számára. Menekült ő sok minden elől az életben, most az egyszer nem akar. Pedig mennyivel könnyebb lenne elengedni Atehanert, és tényleg csak a mágiára koncentrálni, hogy ha az élőhalottak visszatérnének, akkor már egy sokkal felkészültebb Meira legyen az ellenfelük.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3536-3555