//Északi zarándoklat//
*Worenth tovább köti az ebet a karóhoz, Taitos meg fenyegeti…*
- De hát tényleg nem én voltam! *mondja most már határozottabban, nevetősen. Ebből a helyzetből most még ő is sejti, hogy bolondra veszik, mégis akár „bosszúnak” is gondolhatnák a Worenthnek rohanását, ha nem ismernék legalább egy kicsit.
Hiába a gyors módosítások a másik kettő megjegyzésében, alaposan zavarba jön, amiért félreértette és komolyan vette Worenth tréfáját. Még az a szerencse, hogy fel nem lökte a férfit! Ami azt illeti, még neki kell megkapaszkodnia a mester ruhájában, hogy el ne essen, mert a fékezéssel azért próbálkozott, ha nem is sikerült, és ez kibillentette az egyensúlyából.
Mindketten elviccelik az esetet, ő mégis mélyen hallgat, amiből a másik kettő úgy nagyjából bármire gondolhat, akár arra is, hogy velük mosolyog. Pedig ő, annak ellenére, hogy láthatatlan, lehajtja a fejét, és elbújik a csuklyája alatt. Közben pedig erősen megfogadja, hogy ezentúl minden egyes szót mérlegelni fog magában!
A szégyen fűti még egy darabig. Nem mintha ez olyan komolyan megviselné, csak kicsit butának érzi magát és furcsának.*
- Kardot? *kérdez vissza már odalent Taitosnak, mert nem emlékszik, hogy valaha is látott volna a fiúnál ilyesmit. Úgyhogy kíváncsian követi a fiú távolodó lépteinek hangját, és ismét szerencse, hogy nem látják, mert azért elég kínos lenne, ha kiderülne, hogy végig értetlenül néz, még akkor is egy darabig, mikor az a sárgás vízsugár megjelenik. Egyszerűen nem tudja összerakni a „kardot rántást” azzal a jelenséggel, amit lát, de annyira próbálkozik, hogy még azt is megkésve fogja fel, hogy mit is lát tulajdonképpen. Aztán végre leesik neki, s ekkor lemondón sóhajt fel.*
- Most komolyan? *motyogja halkan, és megsimogatja a homlokát.
Aztán Worenth nekilát, hogy közölje a feladatot, de mikor elér oda, hogy „ragadjunk meg egy méretesebb botot, amit mindannyian láthatunk”, akkor a másik kettő olyan hangot hallhat, mint amikor valaki felnevet, majd nagyon gyorsan visszafojtja.
Bizony, az előbbi szimbólumok után Krestvir fantáziája nagyon ráállt erre a másfajta értelmezésre, s mikor elhangzik a „bot” kifejezés, úgy érzi, mintha Worenth is szándékosan tenné hozzá azt a kiegészítést, hogy olyan botot fogjanak meg, amit mindannyian láthatnak, nehogy még Taitos félreértse!
Azért, ha fuldokolva is, de teljesíti a feladatot, és rövid keresgélés után letör egy száraz ágat az egyik közeli fáról, s még meg is tisztogatja az apróbb ágacskáktól. Lehet most volna itt az ideje, hogy megkomolyodjon, de az is lehet, hogy egyelőre jobb ez így: jobb, mintha rettegne, és a veszélyekre gondolna.*